A szellemi iskolázás megkezdésének feltételeit senki sem önkényesen állapítja meg, hanem magából a szellemtudomány mivoltából fakadnak. Ahogyan senki sem lehet festő, ha nem akar ecsetet venni a kezébe, az sem részesülhet szellemi iskolázásban, aki a szellemi iskolázás tanítómesterei által felállított és az iskolázáshoz okvetlenül szükséges követelményeknek nem akar eleget tenni. A szellemi vezető alapjában véve nem adhat tanítványának mást, mint tanácsot és mindazt, amit mond, ilyen értelemben kell felfogni. Ő már megjárta a magasabb világok megismerésének előkészítő útjait és tapasztalatból tudja, hogy mire van szükség az iskolázáshoz, de hogy a tanítvány ugyanazon az úton akar-e járni, mint mestere, vagy nem, teljesen mindenki szabad akaratától függ. Ha azt kívánja valaki, hogy mestere a szellemi iskolázás útján anélkül vezesse őt, hogy ő maga eleget tenne a feltételeknek, éppen olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy tanítsák meg őt festeni, de mentesítsék az alól, hogy ecsetet vegyen a kezébe. A szellemi vezető csak akkor adhat tanítványának valamit, ha az tanítványa szabad akaratával megegyezik. De hangsúlyoznunk kell, hogy nem elég általánosan vágyakozni a magasabb tudás után. Ilyen vágya természetesen sok embernek van, akiben azonban csak ez a vágy él, anélkül, hogy eleget akarna tenni a szellemi iskolázás különleges feltételeinek is, egyelőre semmit sem érhet el. Ezt gondolják meg azok, akik arról panaszkodnak, hogy a szellemi iskolázás nem megy nekik könnyen. Aki nem tud, vagy nem akar eleget tenni a szigorú feltételeknek, egyelőre le kell mondania róla. Bár az ilyen feltételek szigorúak, mégsem kemények, mert a teljesítésük érdekében végrehajtott cselekedeteket illetően nemcsak kívánatos, hogy ezek a cselekedetek szabad tettek legyenek, hanem okvetlenül szükséges is.

Aki ezt nem gondolja meg, könnyen láthatja lelki vagy szellemi kényszernek a szellemi iskolázást, hiszen az a belső élet kifejlesztésén alapul, a szellemi vezető pedig nyilván az ember belső életére vonatkozó tanácsokat ad. De semmit sem tekinthetünk kényszernek, aminek szabad elhatározásból kell fakadnia. Aki azt követelné mesterétől, hogy mondja cl neki titkait, de mégis hagyja meg őt érzetei, érzései és képzetei régi világában, teljes lehetetlenséget kívánna tőle és csak éppen kíváncsiságát, tudásszomját elégítené vele ki, de az ilyen felfogással sohasem jutna szellemi megismeréshez.

Most tehát egymás után sorban a szellemi iskolázás különböző feltételeivel foglalkozunk majd. Hangsúlyoznunk kell, hogy a feltételek egyikénél sem áll fenn az a követelmény, hogy maradéktalanul kell őket teljesítenie, csupán törekednie kell rájuk. Senki sem tud teljesen eleget tenni a feltételeknek, de mindenki haladhat a teljesítés útján. Minden azon múlik, hogy erre az útra az akaratunk, érzületünk visz-e rá bennünket.

Az első feltétel: szem előtt kell tartanunk testi és szellemi egészségünk ápolását. Az egészség természetesen egyelőre nem az egyes embertől függ, de mindenki törekedhet arra, hogy ebben a vonatkozásban üdvösen fejlődjék. Egészséges megismeréshez csak egészséges ember juthat. A szellemi iskolázás ugyan nem utasítja el a nem egészséges embert, de megköveteli tőle, hogy egészségesen akarjon élni. Ebben a legmesszebbmenő önállóságot kell elérnünk. Teljesen fölösleges a mások tanácsa, amelyet mindenki megkap - a legtöbbször még kéretlenül is. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy maga vigyázzon saját magára, ami fizikai vonatkozásban elsősorban és legfőképpen azt jelenti, hogy távol kell tartanunk magunktól a káros hatásokat. De kötelességeink teljesítése közben bizony sokszor kell olyasvalamit cselekednünk, ami nem üdvös az egészségünknek. Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy kellő alkalommal előbbre tartsa kötelességét az egészsége ápolásánál, kis jóakarattal azonban mindent abba tud hagyni! A kötelesség sokszor fontosabb az egészségnél sőt, még az életnél is. A tanítvány szemében azonban az élvezet sohasem lehet az egészségnél és az életnél előbbre való, neki az élvezet csak az életét és az egészségét szolgáló eszköz lehet. De feltétlenül szükséges ebben a vonatkozásban igazán becsületesnek és őszintének lennünk önmagunkkal szemben. Semmit sem ér, ha aszkétaéletet élünk, ha az ilyen élet indítéka ugyanaz, mint egy más élvezeté. Hiszen vannak olyan emberek, akiknek aszkétának lenni ugyanolyan elvezet, mint másoknak bort inni, de az ilyenek nem is remélhetik, hogy aszkétaságuk a legcsekélyebb mértékben is közelebb viheti őket a magasabb megismeréshez. Sokan feltétlenül helyzetüket okolják a szellemi fejlődésüket látszólag akadályozó körülményekért és azt mondják, hogy nem is fejlődhetnek az adott életkörülmények között. Más szempontból talán sokszor kívánatos volna megváltoztatni az életkörülményeket, a szellemi iskolázás miatt azonban senkinek nem kell ezt megtennie. A szellemi iskolázás eléréséhez ebből a szempontból csak az szükséges, hogy az adott helyzetben az ember testi és szellemi egészsége érdekében lehetőségéhez képest megtegyen mindent. Mindenféle munka szolgálni képes az emberiség egészét és az, ha az emberi lélek belátja, hogy valamilyen apró, esetleg csúnya munka is hasznára válhat az egész emberiségnek, sokkal nagyobb teljesítmény, mint amikor azt hiszi, hogy az a bizonyos munka nem neki való, ő többre hivatott. - Különösen fontos teljes szellemi egészségre törekednie a tanítványnak. Az egészségtelen kedélyvilág, az egészségtelen gondolati élet mindig letéríti az embert a magasabb megismerés útjáról. A szellemi iskolázás a tiszta, nyugodt gondolkodás, az érzetek és az érzések biztonságának szilárd alapjára épül. A tanítványtól semmi se álljon távolabb, mint hajlam a képzelődésre, izgatottságra, idegességre, egzaltáltságra és fanatizmusra. Egészséges lelki magatartásra törekedjék mindenféle élethelyzetben és biztosan járjon élete útjain, a belső nyugalom érzésével hagyja szólni magához és hatni magára a körülötte lévő világot. Arra törekedjék, hogy mindenütt, ahol szükség van rá, álljon helyt az életben. Ítéletalkotása során és érzésvilágában kerüljön el minden túlzást és egyoldalúságot. Ha a tanítvány ennek a feltételnek nem tesz eleget, a magasabb világok helyett saját képzelőereje világába kerül, kedvelt véleményei érvényesülnek az igazság helyett. Sokkal jobb, ha a tanítvány „józan”, mint ha egzaltált és képzelődő.

A szellemi iskolázás második feltétele, hogy a tanítvány az egész élet tagjának érezze magát. A feltétel teljesítése sok mindent rejt magában, de mindenki csak a maga módján tehet neki eleget. Ha nevelő vagyok és a növendékem nem olyan, mint amilyennek szeretném, hogy legyen, érzelmeimmel elsősorban nem a növendékem, hanem saját magam ellen kell fordulnom. Ma teljesen egynek érzem magam tanítványommal, fel kell vetnem a kérdést, hogy nem az én tettem következménye-e vajon, amit a növendékemnél nem találok kielégítőnek? Ahelyett, hogy ellene fordulnék érzéseimmel, inkább azon kell töprengenem, miként viselkedjek, hogy növendékem a továbbiakban jobban meg tudjon felelni a követelményeknek. Egy ilyen érzület azután fokozatosan megváltoztatja egész gondolkodásmódomat és ez egyaránt érvényes a legkisebb és a legnagyobb eseményre is. Az ilyen érzülettől vezettetve például egészen másképpen látok egy gonosztevőt, mint nélküle. Felfüggesztem ítéletem és azt mondom, hogy én is csak olyan ember vagyok, mint ő, az ő sorsától csak az a nevelés óvott meg talán, amelyet nekem az én életkörülményeim juttattak. Később még arra is gondolok, hogy ez az embertársam más lett volna, ha a velem foglalkozó tanítók az ő fejlesztésén fáradoztak volna. Ha megfontolom, hogy sok olyasmiben volt részem, ami neki nem jutott osztályrészül és jó tulajdonságaimat éppen azoknak a körülményeknek köszönhetem, amiktől őt megfosztotta az élet, közel vagyok már hozzá, hogy el tudjam képzelni, hogy csak az egész emberiség egyik tagja vagyok és felelős vagyok én is mindenért, ami rajtam kívül történik. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy azonnal külső agitációvá alakítsuk át az efféle gondolatokat. Ellenkezőleg, a lélek csendjében kell ápolnunk őket és akkor majd lassanként kifejeződik külső magatartásunkban is, mert e téren mindenki csak maga kezdheti meg saját magát reformálni. Az emberek elé általános követelményeket állítanunk efféle gondolatok szellemében semmiféle eredménnyel nem jár. Hamar készen áll az ítélet, hogy milyenek legyenek az emberek, a szellemi iskolázás tanítványának azonban mélyreható munkát kell végeznie, nem a felszínen. Teljesen helytelen lenne tehát ezt a szellemi iskolázás tanítómestereitől származó követelményt kapcsolatba hoznunk valamiféle külső, esetleg politikai követelménnyel, amelyhez a szellemi iskolázásnak semmi köze sem lehet. A politikai agitátorok rendszerint „tudják”, hogy mit „követelhetnek” másoktól, a saját magukkal szemben felállított követelményekről azonban már kevésbé lehet náluk szó.

A szellemi iskolázás harmadik feltétele közvetlenül ezzel függ össze. A tanítványnak fel kell emelkednie a fejlődésnek arra a magaslatára, amelyen már azt a nézetet vallja, hogy gondolatainak és érzéseinek ugyanolyan jelentősége van. mint cselekedeteinek. Amikor ráeszmélek, hogy embertársaimat éppen olyan káros gyűlölnöm, mintha megütném őket, egyúttal megismerem azt is, hogy a magam tökéletesítésével nemcsak saját magamnak teszek szolgálatot, hanem a világnak is. Tiszta érzéseim és gondolataim ugyanúgy hasznára válnak a világnak, mint ha jól viselkedem és helyes a magatartásom. Nem vagyok alkalmas szellemi iskolázásra, amíg nem hiszek benne, hogy belső világomnak jelentősége van a külvilág számára. Belső világom, lelkem jelentőségteljes voltába vetetett hitem akkor követi a helyes irányt, ha úgy munkálkodom lelkemen, mintha legalábbis ugyanolyan valóság lenne, mint minden külső jelenség és ha elismerem, hogy érzéseimnek a külvilágra ugyanúgy hatása van, mint a kezeimmel végrehajtott cselekedeteknek.

Ezzel kimondtuk már tulajdonképpen a negyedik feltételt is: el kell sajátítanunk azt a nézetet, hogy az ember tulajdonképpeni mivolta nem a külsejében, hanem belső világában rejlik. Aki magát csak a külvilág termékének, a fizikai világ működése eredményének tartja, a szellemi iskolázásban semmire sem viszi, mert ez az iskolázás azon alapul, hogy az ember lelki-szellemi lénynek érezze magát. Amikor azután eljutott ehhez az érzéshez, különbséget tud már tenni a belső kötelezettség és a külső siker között, megérti, hogy közvetlenül nem mérhetők össze. Meg kell találnia a helyes középutat a számára a külső feltételek által előírtak és aközött, amit magatartását illetőleg ő maga ismert fel helyesnek. Ne kényszerítsen környezetére olyasvalamit, ami azt nem érdekelheti, de szükség esetén ne riadjon vissza a környezetében elismerésre nem találó cselekedetektől sem. Egyedül és kizárólag csak a saját becsületes és megismerésért küzdő lelke hangjaiban keresse a kivívott igazságok elismerését. De legyen képes környezetétől megtanulni, amennyit csak lehet, hogy mindent, ami környezetének üdvös és hasznos, kifürkészhessen. Így fejleszti ki majd magában azt, amit a szellemtudomány „szellemi mérlegnek” nevez és amelynek egyik serpenyőjében a külvilág szükségletei felé „kitárt szív”, a másikban pedig „belső szilárdság és megingathatatlan kitartás” van.

Ezzel már egyúttal a szellemi iskolázás ötödik feltételére, az egyszer már eltökélt szándék állhatatos követésére is rámutattunk. A tanítványt semmi más nem térítheti el elhatározásától, csak az, ha belátja, hogy tévedett. Minden elhatározás a maga módján még akkor is ható erőt jelent, ha egyenlőre nem is jár ott, ahol alkalmaztuk, közvetlen sikerrel. A siker viszont csak akkor döntő, ha a cselekedet rugója az ösztönös vágy, az ilyen cselekedetek viszont a magasabb világok számára, értéktelenek A szellemi iskolázás során azonban, ahol tetteink rugója a szabad akarat és nem az ösztönös vágy, csak az a fontos, hogy szeressük amit teszünk. Mindaz, ami cselekvésre bírja a tanítványt, ebben a szeretetten fejeződjön ki és akkor még sikertelenség esetén is lankadatlanul ismételni fogja, mindig újból tettre fogja váltani majd elhatározását és a fejlődésnek arra a fokára jut, ahol nem a tettei külső hatására vár, hanem maguk a tettek elégítik ki. Megtanulja feláldozni tetteit, sőt, egész mivoltát is a világnak, bárhogyan fogadja is áldozatát a világ. Aki a szellemtudomány tanítványa akar lenni, készen kell állnia efféle áldozati szolgálatra.

A szellemi iskolázás hatodik feltétele egy érzés - a háládatosságé. Mindenért hálát kell éleznünk, ami osztályrészünk lesz. Tudnunk kell, hogy saját létünk az egész világmindenség ajándéka. Mi minden kell hozzá, hogy mindenki meg tudja kapni és fenn tudja tartani létét! Mi mindent köszönhetünk a természetnek és embertársainknak! Aki szellemi iskolázásra törekszik, hajtania kell ilyen gondolatokra. Aki nem tudja efféle gondolatoknak átengedni magát, a magasabb megismerés eléréséhez szükséges egyetemes szeretető sem tudja magában kibontakoztatni. Amit azonban nem szeretek, nem tud megnyilatkozni előttem, minden megnyilatkozásnak viszont hálával kell eltöltenie, hiszen gazdagabb leszek általa.

Az eddig felsorolt hat feltétel szükségképpen egy hetedikben összpontosul, amely szerint a tanítványnak állandóan ezeknek a feltételeknek megfelelő módon kell szemlélnie és felfognia az életet. Ezzel teremti meg a lehetőségét, hogy élete egységes jelleget öltsön. Az élet egyes megnyilvánulásai nem ellentétben, hanem összhangban lesznek egymással. Így készíti elő magát arra a nyugodt állapotra, amelyet a szellemi iskolázás során már az első lépések alatt el kell érnie.

A szellemi iskolázásra csak az határozza el magát, aki becsületesen és komolyan teljesíteni is akarja a felsorolt feltételeket és készen áll a fenti tanácsok követésére. Lesznek, akik úgy látják, hogy sok a külsőségesség a megadott tanácsokban és elvárnák, hogy az iskolázás kevésbé szigorú formák között történjen. De külsőleg is meg kell mindannak nyilvánulnia, ami a lélek belső világában zajlik le és ahogyan egy kép sincs még kész azzal, hogy a festő lelkében él csupán, úgy a szellemi iskolázás sem nélkülözheti a külső kifejeződést. A szigorú formákat csak azok becsülik alá, akik nem tudják, hogy a külső megnyilvánulásnak a belső világot kell kifejezésre juttatnia. Igaz ugyan, hogy nem a forma, hanem a szellem a fontos, ahogyan azonban szellem nélkül semmis a forma, a szellem is tétlen, ha a megfelelő formát nem teremti meg magának.

A felsorolt feltételek alkalmasak rá. hogy elég erőssé tegyék a tanítványt a szellemi iskolázáshoz szükséges további köve- tclmények teljesítésére, de minden új követelmény kétségeket támaszt benne, ha hiányoznak ezek a feltételek. A feltételek teljesítése kelti fel benne azt a bizalmat az emberek iránt, amire már csak amiatt is szüksége van, mert az igazságra való minden törekvésnek a bizalomra és az igazi emberszeretetre kell épülnie még akkor is, ha nem ebből, hanem csak az ember saját lelki erejéből fakad. Az emberszeretetnek a szellemi iskolázás további folyamán minden lény, sőt, minden létező iránt érzett szeretetté kell bővülnie. Aki nem teljesíti a felsorolt feltételeket, nem érzi meg majd a szeretet teljességét mindennemű épités és teremtés iránt és nem él benne majd a hajlandóság, hogy tartózkodjon a minden ok nélkül való pusztítástól, mindennemű megsemmisítéstől. A tanítványnak olyanná kell válnia, hogy csak a rombolás kedvéért nemhogy tettleg, de még szavakkal, érzésekkel és gondolatokkal se pusztítson el soha semmit. Annak örüljön, ha valami létrejön, létesül és a romboláshoz csak akkor nyújtson segédkezet, ha új életet fakaszthat belőle, ami nem úgy értendő, hogy tétlenül nézze végig, hogyan burjánzik el a rossz, ellenkezőleg, keresse meg még a rossznak is a jó oldalait, amelyek segítségével a rosszat jóvá tudja változtatni. Így válik mindinkább világossá előtte, hogy a rossz és a tökéletlen ellen úgy küzdhet a legjobban, hajót és tökéleteset hoz létre. Tudja, hogy nem teremthet valamit a semmiből, de tökéletesre változtathatja a tökéletlent. Ha kifejleszti magában a hajlamot a teremtésre, előbb-utóbb megtalálja a rosszal szemben is a helyes magatartást.

Ha valaki szellemi iskolázásba kezd, tudnia kell, hogy az iskolázással nem rombolni, hanem építeni valója van. Ne kritizálni és rombolni akarjon tehát, hanem becsülettel és odaadással dolgozni. Tudjon áhítatos lenni, hiszen olyasvalamit tanul, amit eddig nem is ismert. Áhítattal tekintsen arra, ami feltárul előtte. A két alapvető érzés, a munka akarása és az áhítat a szellemi iskolázás két elengedhetetlen követelménye. Szükségképpen sokan tapasztalják, hogy bár saját véleményük szerint szüntelenül tevékenykednek, a szellemi iskolázás terén mégsem haladnak. Ennek az az oka, hogy nem helyesen értelmezték a munkát és az áhítatot. A siker érdekében teljesített munka jár a legkevesebb sikerrel, haladásunkban pedig az áhítat nélküli tanulás visz legkevésbé előre, mert előbbre csak a munka szeretete vihet és nem a sikeré. Amikor pedig egészséges gondolkodásra és biztos ítéletalkotásra törekszünk a tanulás során, még nem jelenti azt, hogy kételyeinkkel és bizalmatlanságunkkal el kell magunkban az áhítatot nyomorítanunk.

Amikor közölnek valamit velünk, mi pedig előbb nem a saját véleményünkkel, hanem nyugodt áhítattal és odaadással fogadjuk a közölteket, ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy ítéletalkotásunk során szolgai módon függő helyzetbe kerültünk tőle. Akik a megismerésben elértek már valamit, tudják, hogy mindent a nyugodt meghallgatásnak és feldolgozásnak, és nem az önfejű, személyes megítélésüknek köszönhetnek. Ne tévesszük szem elől, hogy azt, amit meg tudtunk ítélni, nem kell már tanulnunk. Ha tehát csak ítéletet akarunk alkotni, már egyáltalán nem tanulhatunk semmit, a szellemi iskolázásban pedig éppen a tanulás a fontos. Akaratunk teljesen és tökéletesen a tanulandókra irányuljon. Ha valamit nem értünk, inkább egyáltalán ne alkossunk róla véleményt, mintsem elítéljük és halasszuk későbbre annak a megértését, amit nem értettünk meg. Erre a nyugodt, áhítatos figyelemre annál inkább szükség van, minél magasabb fokra érünk a szellemi iskolázásban. A hétköznapi értelem cselekedeteihez és a fizikai világbeli élethez viszonyítva az ilyen magasabb területeken az igazság minden megismerése, minden szellemi élet és cselekedet igen árnyalt és finom. Minél jobban bővül az emberi észlelés köre, annál finomabban árnyalt tetteket kell végrehajtania. Ezért jutnak az emberek annyira különböző „nézethez” és „álláspontra” a magasabb területeket illetően. Márpedig voltaképpen csak egyetlen helyes vélemény van a magasabb igazságokat illetően is, amelyet úgy tehetünk magunkévá, ha munkával és áhítattal érjük cl, hogy valóban rátalálunk az igazságra. Az egy igaz véleménytől eltérő nézete csak annak lehet, aki kellő előkészítés nélkül, kedvenc elképzelései, megszokott gondolatai és hasonló dolgok alapján ítél. Ugyanúgy, mint a matematika tételeit illetően, a magasabb világok jelenségeit tekintve is csak egyetlen helyes „nézet” állhat meg. Ahhoz azonban, hogy el is tudjunk az egyetlen helyes nézethez jutni, előbb keresztül kell mennünk az előkészítésen. Ha ezt az emberek meggondolnák, senki sem találna semmi meglepőt a szellemi iskolázás feltételeiben. Való igaz, hogy a magasabb rendű élet és az igazság benne lakozik minden ember lelkében és hogy mindenki csak saját maga találhatja meg és meg is kell, hogy találja. Az igazság és a magasabb rendű élet csírája azonban az ember lénye mélyén nyugszik, ahonnan csak az akadályok elhárításával hozhatjuk fel. Arra nézve pedig, hogy ezt hogyan hajtsuk végre, csak az tud tanácsot adni, akinek a szellemtudomány terén tapasztalatai vannak, ebben a vonatkozásban a szellemtudomány ad tanácsokat. Senkire sem kényszeríti rá az igazságot, nem hirdet dogmákat, de utat mutat. Sok megtestesülés után talán rátalál az útra mindenki maga is, a szellemi iskolázással azonban ezt megrövidítjük, és előbb érünk a fejlődésnek arra a fokozatára, amelyen tudatosan vehetünk részt az emberiség javáért és fejlődéséért tevékenykedő magasabb világok munkájában.

A felsoroltakban vázlatos képet adtunk arról, amit a következők folyamán közölni fogunk a magasabb világokban tapasztaltakról. Fejtegetéseinket a következő fejezetben azzal folytatjuk majd, hogy leírjuk, mi zajlik le a szellemi iskolázással összefüggő fejlődés során az emberi természet magasabb rendű részeiben - a lelki organizmusban vagy asztráltestben és a szellemben. Eddigi közléseink így majd új megvilágításba kerülnek és jobban el is mélyedhetünk bennük.