"Rossz lesz a jóból, hogy ha rossz szándékkal pusztításra használják fel azt, és az, ami rossznak látszik jóra fordul, ha jók azok a lények, kik megszabják irányát. "
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A János evangélium (Kassel) (10)

10. --

[Mi is történt a János-keresztelőnél? Krisztus ereje egészen a csontrendszerig hatol. Krisztus uralkodik a csontrendszer törvényein és legyőzi a halált.]

Kassel, 1909. július 3.

Az időszámításunk kezdetén Palesztinában lejátszódó események közül ismételten kiemeltük azt, amelyet a názáreti Jézus János- keresztelőjének nevezünk. Hangsúlyoztuk, hogy a János - keresztelőre vonatkozóan lényegében megegyezik mind a négy evangélium. Ma egy bizonyos nézőpontból ismét a János-keresztelőt idézzük fel.

Az Akasha-krónikából is magyarázatra szoruló legjelentősebb történés, a János-keresztelő leírása arra utal az evangéliumokban, hogy a názáreti Jézus három burkába körülbelül 30 éves korában beköltözött az, az isteni lény, akit Krisztusnak nevezünk. Az Akasha kutatás eredményeképpen a kereszténység alapítójának életét két irányból kell megközelítenünk. Látjuk a nagy beavatott, a názáreti Jézus életét. A benne élő én sok inkarnáción ment már keresztül, ismételten élt a Földön, míg olyan magas fokra nem fejlődött, hogy képes lett ebben az életében a nagy áldozatra, amely abból állt, hogy 30 éves kora táján elhagyta énje az addigra megtisztított, megnemesített fizikai testét, étertestét és asztráltestét. Ezáltal egy hármas emberi burokrendszert hagyott hátra, a legtökéletesebb, legtisztább, fizikai testből, étertestből és asztráltestből álló emberi burkot. A János-keresztelőnél - miután ezeket a burkokat a názáreti Jézus énje elhagyta, - helyet foglalhatott bennük az a lény, aki sohasem volt azelőtt a Földön, akinél szó sem lehetett arról, hogy előzetes inkarnációkon ment volna keresztül. Krisztus lénye az, akiről elmondhatjuk, hogy mindezidáig csak a Földünkön túl lévő világban volt megtalálható. Az Ő individualitása csak a János-keresztelő pillanatában egyesült három évre egy emberi testtel, alászállt a Földre, hogy mindazt véghezvigye ez alatt a három év alatt, amit feladatunk egyre alaposabban megismernünk.

Amit most elmondtam, szellemi megfigyelés eredménye. Az evangéliumok a János-keresztelő leírásával mondják el ezt az eseményt. Azt akarják vele értésünkre adni, hogy míg valami történt a különféle emberekkel, akiket János megkeresztelt, a názáreti Jézus esetében az, az esemény következett be, hogy alászállt hármas burkába Krisztus. Már az első előadásban elmondtam, hogy Krisztus ugyanaz a lény, akiről így ír az Ótestamentum: „Isten lelke lebegett a vizek felett.” A názáreti Jézus hármas burkában ugyanez a szellem foglalt helyet, vagyis a naprendszer isteni szelleme. Ezt szándékozom kifejteni most részleteiben. Legyenek, kérem tisztában vele, hogy a János-keresztelőnél történt eseményeket nagyon nehéz megérteni, hiszen ez a Föld fejlődésének legnagyobb eseménye. Ki ne hinné el, hogy a földfejlődés kisebb eseményeit könnyebb megérteni a nagyobbaknál? Ki ne hinné el, hogy a föld- fejlődés legnagyobb események megértése a legnagyobb nehézségekbe ütközik?! Hallgatóim közül megütköznek majd talán bizonyos vonatkozásban most következő szavaimon, akik nem készültek fel rá. De gondoljanak arra, hogy az emberi lélek feladata a Földön az, hogy egyre tökéletesebbé váljon. A megismeréssel is az a helyzet, hogy idővel magától értetődő lesz, amin megütköznek kezdetben, ha nem így lenne, kétségbe kellene vonni az emberi lélek fejlődőképességét. Így viszont minden nap elmondhatjuk, hogyha már bármit is megismertünk, egyre tökéletesebbé kell tennünk lelkünket és így leszünk egyre jobban képesek arra, hogy a dolgokat megértsük.

Egy ember hármas burokrendszere áll tehát előttünk, fizikai teste, éter- és asztrálteste. Ezekbe költözik Krisztus. Erre utalnak a világmindenségből felcsendülő szavak: „Ez az én szeretetemmel telt Fiam, akiben én magam nyilatkozom meg!” Így kell fordítani ezeket a szavakat. Elképzelhetik, milyen hatalmas változásoknak kellett bekövetkeznie a názáreti Jézus hármas burkában, miután Isten elfoglalta benne helyét. Ezek után érthető lesz az is, hogy milyen hatalmas, az egész embert érintő változások mentek végbe a régi beavatásnál. Hiszen már elmondtam, hogy a régi beavatás záró aktusa milyen volt. - Miután tanulással és gyakorlással hosszú időn keresztül készítették rá elő a tanítványt, majd beavatták az isteni titkokba, 3 és fél napig tartó, halálhoz hasonló állapotot idéztek nála elő, úgy, hogy ez alatt a 3 és fél nap alatt az éterteste különvált a fizikai testétől. Így az asztráltestbe felvett gyakorlás gyümölcsei kifejeződhettek az étertestben. Vagyis, akit beavattak, a „megtisztultból” - így mondták, - a szellemi világba belelátó „megvilágosodott” fokára emelkedett. A régebbi időkben, amikor lehetséges volt még az ilyen beavatás, hatalma volt testisége fölött a beavatottnak.

Amikor fizikai testébe visszatért, bizonyos finom elemek tekintetében nagyszerűen uralkodott rajta. Felvetődik talán a kérdés, hogyha az ember egy ilyen beavatotthoz, aki különböző burkain, még a fizikai testén is uralkodni tudott, közeledett, észre lehetett-e rajta venni, meglátszott-e rajta? Igen. Aki megszerezte az ilyenfajta észleléshez a képességet, látta, más emberek számára általában egyszerű embernek tűnt, semmi különöset nem vettek észre rajta. Miért? Egyszerűen azért, mert a fizikai szemmel látható fizikai test csak kifejezi azt, ami mögötte van, de a változások a fizikai test mögött lévő szellemiekre vonatkoznak. A velük történt különleges procedúrák következtében a régi beavatottak mind elértek egy bizonyos fokot, hogy fizikai testük fölött uralkodhassanak. Csak egy valamit nem tudott egyik régi beavatás sem az ember szelleme uralma alá hajtani. Bizonyos mértékig egy nagy titok, vagy misztérium peremét érintjük vele. Volt az emberi természetben valami, amihez nem ért el a kereszténység előtti beavatott hatalma. A csontrendszerben lejátszódó finom fizikai-kémiai folyamatok összessége volt ez, - bármennyire különösen hangzik is, ez így van. Egészen addig, amíg Jézus-Krisztust János meg nem keresztelte, nem volt egyetlen beavatott, sem, be nem avatott emberi individualitás a földfejlődés folyamán, akinek még a csontrendszer fizikai-kémiai folyamatai fölött is hatalma lett volna.

A názáreti Jézus testébe alászállott Krisztus jelen lévő Énje még a csontrendszer fölött is úrrá lett. A következménye az lett, hogy a Földön élt egyszer egy olyan test, amely úgy volt képes összpontosítani erőit, hogy át tudta adni a földfejlődésnek a csontrendszer formáját, szellemi alakját. Ha nem tudná az ember csontrendszerének nemes formáját törvényként beletagolni a Föld fejlődésébe, ha csontrendszere törvénye fölött nem lenne fokozatosan úrrá, semmi sem maradna fenn abból, amit a földfejlődés folyamán átél. A régi népi babona is erre vezethető vissza, mert a régi hagyományok gyakran függnek össze okkult igazságokkal, - bizonyos körökben ugyanis csontváznak ábrázolják a halált. A Föld fejlődése elején már olyan fokon voltak az ember egyéb szervrendszereire vonatkozó törvények, hogy a földfejlődés végén ismét megjelenhetnek magasabb szinten, de nem lehetne semmit sem a jövőbe átmenteni a földfejlődésből, ha a csontrendszer formáját nem lehetne oda átvinni. Fizikai értelemben legyőzi a halált a csontrendszer formája. Akinek le kellett a Földön győznie a halált, úrrá kellett lennie csontrendszere fölött, mégpedig úgy, ahogyan a testi tulajdonságok és bizonyos csekélyebb képességek esetében már volt róla szó. Az ember vérkeringésének csak igen csekély mértékben ura. Szégyenében például belülről kifelé hajtja a vérét, vagyis a lélek hat a vérrendszerére. Ha megijed, elsápad, vagyis visszatereli a vérét a központ felé. Ha gyász éri, szeméből könnyek préselődnek ki. Mindez a lélek test fölötti uralma.

Aki bizonyos fokig beavatott, a testiségén ennél sokkal jobban uralkodik, képes lesz arra, hogy meghatározott módon, önkénye szerint uralkodjék agyveleje részeinek mozgásán, stb.

A Názáreti Jézus burkát alkotó emberi lény tehát Krisztus uralma alá került. Krisztus önkénye, szabad akarata, egészen a csontrendszeréig hatolt, úgy, hogy mintegy első ízben tudott hatni erre a csontrendszerre. A következőképpen írható le ennek a ténynek a jelentősége.

Az ember a Földön - nem bolygónk egyik előző megtestesülése folyamán - nyerte el a csontrendszere által meghatározott formát, de ha nem jött volna el az a szellemi hatalom, akit Krisztusnak nevezünk, el is veszítené. Semmit sem vihetne az ember magával gyümölcsként a jövőbe a Földről, ha Krisztus uralma a csontrendszer felett nem következett volna be. A János-keresztelőnél mérhetetlenül nagy erő hatolt a názáreti Jézus hármas burkába, egészen a csontja velejéig. Idézzük lelki szemünk elé ezt a pillanatot, mert ez volt egyike azoknak a dolgoknak, amelyek akkor történtek.

Közönséges születés esetében az ember előző inkarnációiból származó tényezői egyesülnek az öröklött hajlamaival. Az előző életekben jelen volt individualitás az új testi és éteri burokkal egyesül. Tehát valami, ami a szellemi világból érkezik, a fizikaiakkal egyesül. Önök közül néhányan már bizonyára hallották tőlem, hogy amint a szellemi világba lépünk, minden tükörképszerűen, fordítva mutatkozik meg előttünk. Amikor tehát racionális módszerekkel lesz valakiből szellemi látó, fokozatosan meg kell először tanulnia kiismernie magát a szellemi világban, ahol minden fordítottnak látszik. Amikor megpillant egy számot, mondjuk „345”-öt, nem szabad 345-nek olvasnia, mint a fizikai világban, hanem visszájáról, 543-nak kell olvasnia, meg kell tanulnia mindent, nem csak a számokat, hanem minden mást is bizonyos módon visszájáról nézni. A szellemi látó Krisztus egyesülését is ellentétes eseménynek észleli a názáreti Jézus külső burkaival. Míg a fizikai megtestesüléskor a magasabb világokból érkező szellemiek egyesülnek a fizikaiakkal, ebben az esetben fehér galamb formájában jelenik meg a názáreti Jézus feje fölött az, amit feláldozott Jézus, hogy a Krisztus-szellemet magába fogadhassa, megjelenik valami, ami szellemi, amint eloldódik a fizikaiaktól. Ez kimondottan a szellemi látó megfigyelése! Az állítás, hogy ez a leírás csak szimbolikus, vagy allegorikus, nem felel meg a valóságnak. Reális szellemi tény, valóságosan jelen van az asztrális síkon a szellemi látó számára. A fizikai születéskor a magasabb világokból érkezik le ide az, ami szellemi, ebben az esetben a születés áldozat volt, odaadás. Lehetővé vált vele, hogy a názáreti Jézus hármas burkával egyesülhessen és a már leírt módon, áthassa és áthevítse azt a szellem, amely a földfejlődés kezdetén a „vizek fölött lebegett”.

Szinte magától értetődik, hogy abban a pillanatban, amikor bekövetkezett ez az esemény, nem csak arra a kicsiny területre hatott ki, ahol megtörtént a János-keresztelő. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy az, ami egy lénnyel kapcsolatban történik, csak szemmel látható határok között zajlik le. Ez csupán a külső érzékszervekben bízó emberek illúziója. Hol is van vajon az ember határa a külső érzékszervek szerint? A felületes szemlélő szerint ez a határ a bőr. A bőre határolja körül az embert. Valaki mondhatná még azt is, hogyha levágja az orromat, már nem vagyok egész ember, ebből is látszik, hogy hozzátartozik lényemhez. Ez bizony rövidlátó szemlélet. Csak a fizikai úton szemlélő számára nem tartozik az emberhez már, ami a bőrétől néhány centiméterrel távolabb van. De gondoljuk csak meg, hogy minden lélegzetvételünknél a körülöttünk lévő légtér levegőjét lélegezzük be. Már nem egész ember, akinek levágják az orrát, de akkor sem az, ha megvonják tőle a levegőt. Önkényes dolog, ha a bőrével körül- határoltnak képzeljük el az embert. Az emberhez tartozik az is, ami körülötte van, - még fizikai vonatkozásában is hozzátartozik az emberhez. Ha egy bizonyos helyen valami történik vele, nemcsak a teste által elfoglalt helyet érinti. Ha megpróbálná valaki egy mérföldnyi körzetben megfertőzni a levegőt egy ember körül, úgy, hogy eljussanak a gőzök az emberig, csakhamar észre is venné, hogy egy mérföldnyi körzetben részt vesz az ember életfolyamataiban az egész térség. Minden életfolyamatban az egész Földnek része van. Ha már egy fizikai életfolyamatnál is ez a helyzet, nem tűnik érthetetlennek, hogy a legtágabb körben részt vett a szellemi világ a János keresztelő eseményében s hogy ahhoz, hogy létrejöhessen ez az esemény, nagyon sok mindennek kellett történnie. Ha megmérgezik a levegőt egy mérföldes körzetben egy ember körül, annyira, hogy befolyásolja életfolyamatait, és mellé állítanak egy másik embert is, utóbbinak ugyanazt a hatást kell elszenvednie. Lehet, hogy a hatás eltér kissé a másikra gyakorolt hatástól, aszerint, hogy az illető a hatósugárhoz közelebb áll-e, vagy távolabb tőle. Ha például távolabb áll tőle, gyengébb hatás éri, de mégis észlelhető. Így azután nem is meglepő, ha felvetődik ma a kérdés, hogy nincsenek-e még más, a János-keresztelővel összefüggő hatások is? Egy mélységesen mély titok peremét érintjük vele, amelyről csak alázattal és tisztelettel beszélhetünk ma. Az ilyenfajta dolgok megértésére csak fokozatosan készülhet fel az emberiség.

Abban a pillanatban, amikor alámerült a Krisztus-szellem a názáreti Jézus testébe és a már említett változás végbement, egy rendkívüli hatás érte a názáreti Jézus anyját is, amelynek következtében visszanyerte szüzességét a János-keresztelő pillanatában, vagyis belső organizációja olyanná vált, amilyen a női organizáció az ivarérés előtt. A názáreti Jézus anyja ismét szűz lett Krisztus születésekor!

A János-evangélium írója, ha burkoltan is, de erre a legfontosabb két tényre, hatalmas jelentőségű hatásokra utal. Bizonyos módon mindezt megtaláljuk a János-evangéliumban, ha helyesen tudjuk olvasni. Néhány, már különböző oldalakról érintett dologhoz kell kapcsolódnunk, hogy ezt felismerhessük.

Említettük már, hogy a régebbi időkben „közeli” házasságban éltek az emberek. Ez azt jelenti, hogy a vérrokonok, az azonos törzs keretein belül kötöttek házasságot. Idegen törzshöz tartozókkal csak az idő előre haladtával házasodtak össze, keveredett össze a törzs vére. Minél távolabbra megyünk a régebbi időkben vissza, annál inkább tapasztalható, hogy a vérrokonság befolyása alatt állottak az emberek. A mágikus erők a régebbi időkben a törzsnek az emberek ereiben folyó vére hatására jelenhettek meg. Ha régebbi korokban őseik sorára tekintettek vissza az emberek, mindig vérrokonságra találtak, ezért működtek vérükben olyan mágikus erők, amelyekkel lélekről-lélekre tudtak hatni, amint erről szó volt tegnap. Annak idején tudta ezt mindenki, még a legegyszerűbb ember is. Nagy hiba lenne belőle arra következtetni, hogyha ma kötnének vérrokonságon belül házasságot az emberek, a régiekhez hasonló mágikus erők jelentkeznének. Olyan hibát követnénk el, mintha a gyöngyvirág azt mondaná, hogy ezentúl nem májusban akar virágot hozni, mostantól kezdve októberben nyílik majd. Nem hozhat októberben virágot, mivel a gyöngyvirág virágzásához szükséges feltételek akkor nincsenek meg. Így van ez a mágikus erőkkel is. Nem fejlődhetnek mágikus erők olyan korban, amelyben már nincsenek meg a szükséges feltételek hozzá. A mai korban a mágikus erőket már másképpen kell kifejleszteni, amit elmondtam, a régebbi időkre áll csak. Persze a természettudós nem érti, hogy a fejlődés során megváltoznak a törvények, azt hiszi, mindig minden úgy történt, ahogyan fizikai kísérleteivel tapasztalja. Ostobaság, mert változnak a törvények. Akik hitüket kizárólag a természettudományból merítik, csodálkozva látják a János-evangéliumban leírt palesztinai eseményeket. Ezzel szemben Jézus-Krisztus idejében élő hagyományok voltak még és az efféle dolgok lehetségesek is voltak, sőt, ezek nem is voltak különösebben meglepőek az akkor élő embereknek. Utaltam már tegnap erre, amikor megemlítettem, hogy nem is nagyon csodálkoztak az emberek a kánai menyegzőn tett jelen. Miért is csodálkoztak volna? Külsőleg egy általuk ismert megfigyelés ismétlése volt. Lapozzák csak fel a Királyok II. könyve 4. fejezetét, ez áll a 42.-44. versekben:

„Jőve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában; de ő monda: Add a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ö pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint.”

Így mondja el az Ótestamentum az ötezer ember meg- vendégelését az akkori időknek megfelelő módon. Miért is csodálkoztak volna ilyen jelen azok az emberek, akiknek régi írásai szerint az ilyesmi nem először történt meg! De lényeges, hogy ezt megértsük.

Mi történt azzal, akit a régi módon avattak be? Beléphetett a szellemi világba, betekinthetett a szellemileg ható erőkbe, vagyis megláthatta, hogyan függ össze a vér a szellemi erőkkel. Az ilyen dolgokat csak homályosan sejtette a többi ember, de a beavatott fel tudott tekinteni legelső ősére, akitől eredt a vére. Azt mondhatta, hogy a nemzedékek ereiben folyó vérben az egész nép énje jut kifejezésre, ahogyan az egyes ember vérében az egyed énjei - Az ilyen beavatott fel tudott tekinteni a nemzedékek ereiben keringő vér forrásához és lélekben azonosult a népszellemmel, akinek fiziognómiája az egész nép vérében fejeződött ki. Aki egynek érezte magát az egész nép vérével, bizonyos fokig beavatott volt és a régi értelemben véve bizonyos fokig ura is lehetett bizonyos mágikus erőknek.

Még valamire oda kell figyelnünk. Az emberiség fajfenntartásában a következőképpen működik együtt a női és a férfiúi princípium.

Ha a női princípium dominálna csupán, minduntalan azonos módon jelentkeznének újra meg újra az emberek jellegzetességei. A gyermek például mindig a szüleihez, nagyszüleihez, stb. lenne hasonló. A hasonlóságot megtartó erők a nőiséggel vannak kapcsolatban. Ami változtat a hasonlóságon, eltéréseket teremt, a férfiprincípiumnak köszönhető. A nőiség hatása, ha sok hasonló arcvonás lelhető fel egy népközösségben. De mégis van ezek között az arcok között bizonyos eltérés, úgy, hogy meg lehet egymástól különböztetni őket, - ez a férfi-princípium hatásának köszönhető. Ha csak a női hatás érvényesülne, nem lehetne egymástól megkülönböztetni az embereket, ha viszont csak a férfi-princípium hatna, egyetlen embercsoport sem tudná azonos törzshöz tartozónak érezni magát. Elmondhatjuk tehát a férfi- és női princípiumról, hogy a férfi-princípium hatása individualizáló, specializáló, szétválasztó, a női hatás viszont általánosító. - Tehát mi az, ami az egész néphez tartozik, milyen erők képviselik különösképpen? - Ami az egész néphez tartozik, elsősorban a nőiségből fakad. Mondhatjuk úgy is, hogy a nő ereje fejezi ki azt, ami a véren keresztül nemzedékről-nemzedékre áramlik. A vérségi kapcsolatokban rejlő mágikus erőket tehát úgy is lehet jellemezni, hogy az egész népet átható, a nép minden tagjában élő női princípiumtól származnak. Mi volt tehát a lényegbevágó az olyan emberen, aki beavatáshoz jutott és a nép női eleme folytán a nemzedékeken keresztüláramló véren át képes volt uralkodni az ilyen erőkön?

A szellemi világokba való felemelkedés különböző fokozatait különböztették meg a régi beavatásnál. A perzsa beavatás szóhasználatával, más-más névvel illették ezeket. Az egyik ilyen elnevezés bennünket különösen érdekelhet. - A perzsa beavatás első fokozatát „holló”-nak, a második fokozatát „okkult”-nak, a harmadikat „harcos”-nak, a negyediket „oroszlánynak nevezték, az ötödiket annak a népnek a nevével jelölték, amelynek a beavatott a fia volt, ha egy perzsa ember érte el a beavatás ötödik fokozatát, azt mondták róla, hogy „perzsa”.

A beavatott előbb „holló” lett, vagyis megfigyeléseket végezhetett a külső világban, majd a szellemi világban lévők szolgája lett és elvitte a híreket a szellemi világba a fizikai világból. A holló a fizikai és a szellemi világ közötti közvetítés jelképe, - ezt láthattuk Illés próféta és Barbarossa Frigyes hollójánál is. Aki a második fokozatot éri el, benne él már a szellemi világban. A harmadfokú beavatott túlhaladja a másodfokút, ezért a feladata az, hogy kiálljon az okkultizmus igazságaiért, ő „harcos” már. A második fokon álló beavatottnak nem engedik meg, hogy a szellemi világ igazságaiért harcot vívjon. A negyedfokú beavatásnál már a szellemi világ igazságainak bizonyos megerősödése következik be. Az ötödik fokra az a beavatott jutott, aki megtanult úrrá lenni mindazon, ami a női princípiumon keresztül a vér által ültetődött át nemzedékről-nemzedékre. Hogyan kellett tehát nevezni azt a beavatottat, aki beavatását az izraelita népben nyerte? „Izraelitának” nevezték, ahogy „perzsának” hívták Perzsiában a hasonló beavatottat. Ennek ismeretében nézzük meg a következőket.

A János-evangélium szerint Nátánael az első között volt, akit Jézus-Krisztushoz vezettek. A többiek, aki Jézus-Krisztus követői már, így szólnak hozzá: „Megtaláltuk a Mestert, aki a názáreti Jézusban lakozik!” Nátánael-ezt feleli: „Názáretből támadhat-é valami jó?” Amikor pedig Krisztus elé vezetik Nátánaelt, Krisztus így szól:

„ímé egy igaz Izraelita, akiben hamisság nincsen.” Egy igazi Izraelita, - akiben az igazság lakozik! Krisztus azért mondta ezt, mert tudta, hogy Nátánael milyen fokú beavatott. Ekkor Nátánael felismeri, hogy olyan valakivel áll szemben, aki annyit tud, mint ő maga, sőt, fölötte áll, többet tud nála. Krisztus hozzáteszi, utalva arra, hogy valóban a beavatásról van szó:

„Mielőtt hitt téged Filep, láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál.”

A „fügefa” megjelölés ugyanazt jelenti itt, mint Buddhánál, a fügefa a bodhi-fával azonos. Ez a beavatás jele. Krisztus tehát azt mondja, „Felismerlek, mint ötödfokú beavatottat.” A János- evangélium írója arra utal, hogy Krisztus, mint aki fölötte áll, felismer egy ötödfokú beavatottat A János-evangélium írója fokról - fokra feljebb vezet bennünket azzal, hogy rámutat, hogy egy olyan valaki lakozik a názáreti Jézus testében, aki egy ötödfokú beavatott fölött áll.

De menjünk tovább. Megállapítottuk, hogy az ötödfokú beavatott ura a nemzedékek vérében áramló okkult, mágikus erőknek. Úgyszólván eggyé vált a néplélekkel. Említettem, hogy a népszellem a női erőkben fejeződik ki. Az ötödik fokozatot elért beavatott - a régi módon - a női erőkkel van kapcsolatban. Mindezt természetesen szellemi értelemben képzeljük el. - Krisztusnak azonban a nőiséggel teljesen új módon van kapcsolata. Ő azzal az asszonnyal van kapcsolatban, aki a János-keresztelő folytán újból szűzzé vált, akiben újból megjelentek a viruló szűzies erők. Erre az új tényezőre utalt a János-evangélium írója, amikor leírta azt a bizonyos áramlást, amely a Fiútól indul ki és az anyára áramlik át. Akiknek akkortájt okkult tudása volt, jól tudta, hogyha valakinek a fia csak ötödfokú beavatott volt is, anyjának a népi alkotóelemben kifejezésre kerülő népi erőit képes volt mágikus erővel felhasználni. De Krisztus az újból szűziessé vált női princípiumra szellemileg magasabb szintről mutat rá.

Ez készíti elő a kánai menyegzőt. Láthattuk, hogy ami ott történt, egy olyan beavatott által történhetett meg, aki fölötte áll a beavatás ötödik fokozatát elért beavatottnak. És ez összefügg a női princípiummal kapcsolatos népi erőkkel is.

A János-evangélium írója erre az eseményre csodálatosan készíti elő olvasóit. (Mint már említettem, a „csoda” fogalmával foglalkozni fogunk majd még.) Könnyen elképzelhető, hogy más a frissen merített víz, mint az, amely állott már egy ideig, - más a frissen szedett virág is, mint a harmadnapos, amely hervad már. Persze a materialista felfogás nem tesz ilyen különbségeket. Más tehát az imént még a Föld erőivel áthatott víz, mint az, amit később használnak csak fel. A megfelelő fokon álló beavatott a frissen merített vízben lévő erőkhöz kapcsolódva hatni tudott az olyan szellemi kapcsolatokhoz kötődő erőkön keresztül, mint amilyen Krisztus kapcsolata volt újból szűzzé vált anyjával. Krisztus azt folytatja, amit a Föld kezdett el. A Föld képes borrá változtatni a szőlőben lévő vizet. Krisztus, aki a Földhöz közeledett, a Föld szelleme lett, az a szellemi erő, amely egyébként az egész Földön belül hat. Ha Ő a Krisztus, ugyanazt kell tudnia, amit tud a Föld, amit a szőlőfürttel tesz a Föld, - borrá változtatni a vizet.

Az első jel tehát, amit a János-evangélium szerint Jézus-Krisztus véghezvitt, egy olyan jel, amely ahhoz kapcsolódik, - a-mint ez a Királyok könyvéből is látható, - amit a régebbi idők folyamán, a vérségi kapcsolatokon keresztül ható erők felett uralkodni tudó beavatott tudott, végrehajtani.

Nem a Krisztusban lévő erők fokozódása folytatódik, hanem azoké az erőké, amelyeket Krisztus fejleszt ki a názáreti Jézus testében. Ne kérdezzék tehát, hogy Krisztusnak kell-e fejlődnie? Természetesen nem kell. De Krisztus által tökéletesebbé kellett tenni a názáreti Jézus testét, bár az már addig is megtisztult volt, megnemesedett. Ezt a testet fokról-fokra kellett vezetni, hiszen bele kellett áramlania azoknak az erőknek, amelyeknek érvényre kellett jutnia az elkövetkezendő időkben.

A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása volt a következő jel, majd a 38 éve beteg ember meggyógyítása követte ezt a Bethesda tavánál. Az erők miféle fokozódását látjuk Krisztus földi működés során? Abban nyilvánul meg az erők fokozódása, hogy már nemcsak testközelben jelen lévő emberekre tud Krisztus hatni. A kánai menyegzőn úgy hatott az emberekre, hogy amikor a vizet itták, borrá vált. Akkor a körülötte lévő emberek étertestére hatott. Borrá vált a víz, vagyis bornak itták a vizet annak következtében, hogy ereje a körötte állók étertestébe áramlott át. De nem csak a testre kellett hatnia, hanem a lélek legmélyére is. Csak így hathatott a királyi tisztviselő fiára az apján keresztül. És a 38 éve beteg, bűnös ember lelkére is csak így tudott hatni. Nem lett volna elegendő, ha erejét csak az étertestükre sugározza, az asztráltestre kellett hatást gyakorolnia, mert a bűnt az asztráltest követi el. Borrá lehet változtatni a vizet az étertestre gyakorolt hatással, de ha mélyebbre akar hatni valaki a másik személyre, mélyebbre is kell nyúlnia. Az kellett hozzá, hogy Krisztus tovább munkálkodjon a názáreti Jézus hármas burkán. - De jól jegyezzük meg: Krisztus nem lesz ettől más! De a názáreti Jézus burkait átdolgozta, mégpedig úgy, hogy az ezt követő időszakban lazábban kötődik az éterteste a fizikai testéhez, mint ennek előtte. - Egy olyan időszak következett el tehát, amikor szabadabbá, oldottabbá vált az étertest a fizikai testtől a názáreti Jézus hármas burokrendszerén belül.

Ezáltal jobban tudott uralkodni a fizikai testen, mintegy erősebb hatást tudott kifejteni benne, ami annyit jelent, hogy jelentős, egészen a fizikai testig ható erőkifejtésre volt képes. A János-keresztelő adta meg hozzá a lehetőséget. De ezt a lehetőséget még rendkívüli módon fejleszteni kellett. A szellemiségből kiindulva kellett megtörténnie mindennek. A názáreti Jézus hármas burkában olyan erősen kellett hatnia az asztráltestnek, hogy az étertestnek hatalma lehessen a fizikai test fölött. Mi által tud ilyen erősen hatni az asztráltest? Azáltal, hogy megfelelő érzésekhez jut, helyes érzéseknek engedi át magát a környezetében zajló eseményeket illetően, mindenekelőtt azáltal, hogy az emberi önzéshez megfelelő módon áll hozzá. Ezt tette Krisztus a názáreti Jézus testével? Hatására megfelelő kapcsolatot teremtett-e a környezetében lévő mindenfajta önzéssel, - így, hogy nyilvánvalóvá lett-e a lelkek önző jellegű, alapvető vonása? Igen, Krisztus ezt tette. A János- evangélium írója elmondja, hogyan lép fel Krisztus azok ellen, akik az önzésnek hódolnak, hogyan tisztítja meg a templomot megszentségtelenítő kalmároktól a templomot. Itt mondhatja el, hogy az asztráltestet olyan hatalmassá tette, hogy képes lenne három nap alatt újra felépíteni a fizikai testet, ha az tönkremenne. A János-evangélium írója utal erre is:

„Felele Jézus, és monda nékik: Rontsátok le e templomot, és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült e templom, és te három nap alatt megépíted azt? 0 pedig az ő testének templomáról szól vala.”

Ez azt jelenti, hogy a Krisztusnak feláldozott buroknak most hatalma van a test fölött, a fizikai test ura. Szabaddá vált ekkor ez a test és függetlenül a fizikai világ törvényeitől, tekintet nélkül a térbeli világ egyéb törvényeire, szabadon mozoghat, és eseményeket idézhet elő mindenütt, kormányozhat a szellemi világban. Meg is teszi? - Igen, megteszi. Erre utal a templom megtisztítását követő fejezet.

„ Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémusz, a zsidók főembere. Ez jőve Jézushoz éjjel és monda néki:... ”

Miért áll itt, hogy „éjjel”? Persze, a legközönségesebb magyarázat erre, hogy a zsidók főembere félt elmenni Jézushoz fényes nappal, ezért éjjel osont be hozzá az ablakon keresztül. Bárki kitalálhat ilyen magyarázatot. Itt az „éjjel” azt jelenti, hogy Krisztus az asztrális síkon, a szellemi világban találkozott Nikodémusszal és nem a hétköznapi tudatunk világában. Vagyis Krisztus Nikodémusz kívül lévő asztráltestével tudott beszélni „éjjel”, amikor a fizikai test nincs jelen, amikor az asztráltest a fizikai testen és az étertesten kívül tartózkodik.

Így készítette elő a názáreti Jézus hármas burokrendszerét az elkövetkezendő tettekre a benne lakozó Krisztus, arra készítette elő, hogy a lelkekre tudjon hatni. Annyira szabadnak kellett lennie hozzá a názáreti Jézus hármas burkában lakozó léleknek, hogy mások testére tudjon hatni. Egy másik lélekre hatni, vagyis egy olyan hatást kifejteni, amilyenről tegnap volt szó, egészen más, merőben más dolog. Ez már a következő fokozás, amikor Jézus ötezer embert lát vendégül, és a tengeren jár. Ahhoz azonban, hogy Krisztust, fizikai jelenléte nélkül, ne csak a tanítványai lássák, hanem a názáreti Jézus testében működő hatalmas erő folytán még azok is, akik nem voltak a tanítványai, még másvalamire is szükség volt. A János-evangéliumot helyesen kell olvasnunk még ezen a ponton is, máskülönben azt mondhatná valaki, hogy a tanítványokról még ezt elhiszi, de a többiekről, nem.

„Másnap a sokaság, amely a tengeren túl állott vala, látva, hogy nem vala ott más hajó, csak az, az egy, amelybe a Jézus tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az ő tanítványaival a hajóba, hanem csak az ő tanítványai mentek el. De jöttek más hajók Tibériásból közel ahhoz a helyhez, ahol a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr. Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és elmenének Kapemaumba, keresvén Jézust.”

Nyomatékosan felhívom arra a figyelmet, hogy a sokaság keresi Jézust és így folytatja tovább:

„És megtalálván öt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide? ”

Ez pontosan azt jelenti, amit a tanítványok számára jelentett. Nem az áll ezen a helyen, hogy Jézust minden közönséges szem látta, hanem az, hogy azok látták meg, akik keresték, és lelkierejük felfokozása folytán megtalálták Őt. Ha azt mondjuk, hogy „valaki meglátott egy másik személyt”, más, mint amikor azt mondjuk, hogy „az a másik személy térben, testi valójában, fizikai szemmel látható alakban állt ott”. Akik a köznapi életben általában azt emlegetik, hogy „az evangéliumot szó szerint kell érteni”, éppen a legkevésbé sem „szó szerint” értelmezik. Ha a figyelmünket nem kerüli el, hogy lényegében fokozódást találhatunk mindenütt, akkor válik érthetővé, hogy ezt meg kell valami másnak is előznie. - Ismét olyasvalaminek kell történnie, ahonnan kitűnik, hogy Krisztus a názáreti Jézus hármas burkában úgy hatott, hogy egyre hatalmasabbá vált a burokrendszer ereje. Gyógyított. Ez azt jelenti, hogy képes volt a másik ember lelkébe árasztani erejét. Csak azáltal tehette ezt meg, hogy úgy működött, amint azt Ő maga mondta el a kútnál a samáriai asszonynak: „Én vagyok az eleven víz”. Előzőleg, a kánai menyegzőn, úgy nyilatkozott meg, mint egy ötödik fokozaton álló beavatott, olyan valaki, akinek hatalma van az elemek fölött, most pedig olyannak vallja magát, aki benne van, benne él az elemekben. A továbbiakban megmutatja, hogy O és a Földön működő, az egész világot átható erők egyek. A „Jézus, akinek hatalma van élet és halál fölött” című fejezetben történik ez, - élet és halál ura, amennyiben uralkodni tud a fizikai testben működő erőkön. Ez a fejezet pedig megelőzi azt a jelet, amelyhez tovább kell fokozni az erőt.

Látjuk, hogyan növekedik ez az erő tovább. Tegnap utaltam már rá, hogy annál a jelnél, amikor Krisztus egy vakot gyógyít meg, nem csak arra hat már, ami a születés és a halál között van, hanem arra is, ami az ember individualitásaként megy át egyik életéből a másikba. Ez az ember vakon született, hogy az isteni individualitás működése nyilvánvaló legyen. Látóvá lett, mivel Krisztus olyan erővel árasztotta el, amely meg nem történtté tette azt, ami az illető individualitásától eredt és nem volt sem az élete és a halála közötti személyiségének, sem az átöröklésnek a következménye.

Többször is idéztem már Goethe szép mondását, amelynek mélységesen okkult felismerése a rózsakeresztes beavatás ismeretéből ered: „A fény alakította ki a szemet a fény számára.” Schopenhauer megállapítása - hogy ugyanis szem nélkül nincs fény - igaz ugyan, de honnan van a szem? - Helyes, amit Goethe mond: Ha nem lenne fény, a fény-érzékeny szerv, a szem, sohasem fejlődhetett volna ki.<19) - A szemet a fény teremtette meg. Látható például abból is, hogyha látóképes szemekkel rendelkező állatok kénytelenek sötét barlangokban élni, fény hiányában csakhamar elvesztik látóképességüket. A fény hozta létre a szemet. Krisztusnak rendelkeznie kellett a fényben lévő szellemi erővel, ha az ember individualitásába olyan erőt akart sugározni, amellyel az addig nem látó szemet fényérzékeny szervvé alakíthatja. Ezt jelzi a János-evangélium. De a vak meggyógyításáról szóló fejezetet megelőzi a János evangéliumban ez a rész:

„Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága. ”

Csak azt követően van szó a vak meggyógyításáról, miután elhangzott, hogy „Én vagyok a világ világossága”. Nézzük meg most a Lázár feltámasztását megelőző fejezetet és olvassunk el figyelmesen néhány szót ebből a fejezetből. Arra a részre utalok, ahol ez áll:

„Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi el azt éntőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letennem azt,..stb.,stb.…Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higgyetek nekem”,...stb., stb.

Mindaz, ami elhangzik „a jó pásztorról”, arra mutat, hogy Krisztus érzi: „Én és az Atya egyek vagyunk”, hogy már nem akar másikként, Én-ként szólni saját magáról, hanem csak úgy, hogy az Atya-erőt felveszi magába. Míg az előbb azt mondta, hogy „Én vagyok a világ világossága”, most így szól: „Odaadom Én-erőmet, mivel felveszem magamba az Atyát, hogy belém áradjon és általam kiáradhasson egy másik emberbe az ős-princípium. Feladom az életemet, hogy újból elnyerjem azt.” Lázár feltámasztását ez előzi meg.

Vizsgálják meg mindezek ismeretében kompozícióját tekintve a János-evangéliumot. Figyeljék meg, hogy nem csak a názáreti Jézus testében működő erők fokozódását írja le, egészen Lázár feltámasztásáig, hanem részletesen leírja minden fokozat előtt, hogy mi az, ami tevékenykedik a názáreti Jézus testét illetően. A kompozíciója azért olyan csodálatos, mert az íróját - mint mondtuk - maga Jézus-Krisztus avatta be.

Ma abból a kérdésből indultunk ki, hogy mi történt a János- keresztelőnél? Láttuk, hogyan jelent meg a világon a halál legyőzésének lehetősége azáltal, hogy Krisztus a názáreti Jézus hármas burkába áramlott be. Láttuk, hogy a názáreti Jézus anyja mássá lett Krisztus alászállásakor, hogy a János-keresztelőnél reá gyakorolt hatás következtében szűzzé lett ismét, így lett valóban igaz, hogy a názáreti Jézus anyja ismét szűz lett, amikor megszületett Krisztus a názáreti Jézus testében a János- keresztelőnél.

Ez a János-evangélium kiindulópontja. Ha megértik, hogy az annak idején a Jordánnál lejátszódott eseménynek milyen hatalmas kozmikus hatása van, meg fogják érteni azt is, hogy elsőnek - „szakszerűen” - ezt a folyamatot csak az írhatta le, aki beavatását magától Krisztustól nyerte el, vagyis a halottaiból feltámadt Lázár, „akit az Úr szeretett vala”, akit úgy emlegetnek, hogy „az a tanítvány, akit az Úr szeretett vala”. Ezt az evangéliumot a feltámasztott Lázár adta nekünk, egyedül ő volt arra képes, hogy ennyire pontosan illessze össze az evangélium minden pontját, mert ő vette fel a legnagyobb iniciátortól, Krisztustól, a legnagyobb impulzust. Csak ő tudott rámutatni arra, amit más módon Pál értett meg a saját beavatása folytán, hogy a halál legyőzésének csírája ekkor helyeződött bele a Föld fejlődésébe. Ezzel magyarázható meg a kereszten függőre vonatkozó, jelentőségteljes kijelentés: „Az Ő csontja meg ne törettessék!” Miért ne törettessék meg? Mert nem volt szabad beleavatkozniuk abba a formába, amely fölött Krisztus úrrá lett. Ha megtörték volna a csontját, egy alacsonyabb rendű, emberi erő avatkozott volna bele abba az erőbe, amelyet Krisztusnak úgy kellett kifejtenie, hogy egészen a názáreti Jézus csontjáig hasson. Ebbe a formába beleavatkozni senkinek sem volt szabad! Teljesen Krisztus hatalma alatt kellett maradnia.

Ez lesz holnap a kiindulópont, amikor megbeszéljük majd Krisztus halálát.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként