Ha az utóbbi napokban tartott előadások szellemét követik, akkor érthetőnek fogják találni, hogy a földi eseményeket, és főleg az emberi fejlődés dolgait nemcsak a különböző hierarchiák lényei és erői vezetik és irányítják, hanem ezek a hierarchikus lények maguk is egyfajta fejlődésen mennek keresztül. Arról beszéltünk az utóbbi előadásokban, hogyan avatkoznak be irányítóan az egyes hierarchiák lényei, hogyan alakítják ki együttesen pl. a fajokat a szabályos vagy szabálytalan formaszellemek.

Most tegyük fel a kérdést: vajon ezek a szellemi lények, akikről itt szó van, saját fejlődésükben szintén haladnak-e előre? A fejlődésnek éppen a jelenlegi korszakában élhetjük át azt a színjátékot, hogy bizonyos szellemi lények saját fejlődésünkben egy fokkal előbbre lépnek. Az atlantiszi katasztrófa óta, amióta az Atlantisz utáni fejlődés megkezdődött, olyan korszakban élünk, amelyben az arkangyal hierarchia bizonyos lényei felemelkednek az archék vagy korszellemek hierarchiájába. Rendkívül érdekes ezt megfigyelni, mert csak akkor kapunk helyes fogalmat arról, ami a világban tulajdonképpen végbemegy, ha látjuk, hogyan emelkednek magasabb rangra a népszellemek, a néplelkek, akiket arkangyaloknak nevezünk. Ez a felemelkedés összefügg azzal, hogy az emberiség felosztásához, amelyet faji megoszlásnak kell tekintenünk, az atlantiszi idők óta, egy második népáramlat kapcsolódott. Messzire kell visszanéznünk ugyanis az első atlantiszi időkbe, hogy megtaláljuk azt az időpontot, amikor az említett öt főfaj kialakulása végbement, hogy feltehessük a kérdést: mikor érkeztek a meghatározott helyre, Afrikába azok az emberek, akikből azután a fekete vagy etiópiai faj jött létre, mikor érkeztek Dél-Ázsiába azok a népek, akik a maláji fajt alkotják? A korai atlantiszi időkbe kellene visszamennünk. Később azután a korábbi áramlatokat mások követték.

Miközben tehát a Földön ezeknek a fajoknak az első képviselői már letelepedtek, mások is érkeztek a már benépesített földterületekre. Itt egy későbbi áramlattal, a későbbi atlantiszi kor áramlatával állunk szemben. Ha meg akarjuk érteni azt, ami Atlantisz fokozatos felmorzsolódása közben faji megoszlásként végbement Európában, Afrikában és Amerikában, és ami később az Atlantisz utáni időben követte ezeket, akkor tudnunk kell, hogy ez az a hatalmas emberáradat, amely behatolt Ázsia belsejébe, egészen az indiai területig, és - ahogy erre gyakran rámutattam - a különböző pontokon néptömegek maradtak vissza, amelyekből azután Ázsia, Afrika, és Európa különböző népei alakultak ki. Tehát egy korábbi felosztással, és egy későbbi előrenyomulás- sal, egy második áramlattal van dolgunk. Ennek a második áramlatnak az volt az értelme, hogy nyugat-keleti irányba olyan népközösségek vándoroljanak ki, akik egy-egy arkangyal vezetése alatt álltak, de ezeknek a kelet felé irányított törzseknek vezető szellemi hatalmasságai olyan arkangyalok voltak, akik a fejlődés különböző fokain álltak, akik, más szavakkal, közelebb vagy távolabb álltak ahhoz, hogy a korszellem rangjára emelkedhessenek. Azt a népáramlatot, amelynek arkangyala legelőször emelkedett fel a korszellem rangjára, a Távol-keleten kell keresnünk. Ez az a népáramlat volt, amely összekapcsolódott India őslakosságával, ott az uralkodó réteget alkotta, és az első Atlantisz utáni kultúra alapjául szolgált, miután népközösségének arkangyala korszellemmé, az Atlantisz utáni kultúrperiódus első korszellemévé vagy archéjává emelkedett. Ez a korszellem vezette India ősrégi szent kultúráját, és tette azt az első Atlantisz utáni periódus hangadó kultúrájává. Ázsia többi népei, amelyek lassanként kialakultak, sokáig csak arkangyalok vezetése alatt álltak.

Európának a nyugatról keletre való vándorláskor visszamaradt népei még sokáig arkangyalok vezetése alatt álltak, amikor India arkangyala már arché rangra emelkedett és intuitív módon hatott India nagy tanítóira, a szent risikre. Azáltal, hogy a risik ennek a magasztos, jelentékeny szellemnek a közvetítésével tevékenykedtek, teljesítették küldetésüket a már leírt módon. Ez a korszellem már régóta működött, amikor az Indiától északra letelepedett nép még az arkangyal vezetése alatt állt. Miután India népszelleme teljesítette misszióját, az Atlantisz utáni emberiség egyetemes fejlődésének vezetőjévé lett.

Abban az időben azután, amelyet ős-perzsa kornak nevezünk, megtaláljuk azt a személyiségszellemet, azt a korszellemet, aki a nagy Zarathusztrának vagy Zoroasternek, az őskor Zarathusztrájának beavatója. Ez ismét példa arra, hogyan emelkedik fel egy arkangyal, vagyis egy néplélek a korszellemek rangjára. Ez éppen az a színjáték, amelyet - ahogy mai fejtegetésem elején mondtam - saját időnkben átélünk, hogy az arkangyalok, miután teljesítették küldetésüket, felküzdik magukat irányító és kormányzó korszellemekké.

Egy későbbi előrelépés egyrészt az egyiptomi népnél és arkangyalnál, másrészt a kaldeai népnél és arkangyalnál figyelhető meg. Ott az az esemény megy végbe, hogy az egyiptomi nép arkangyala vezető korszellemmé lép elő, és átveszi azt a vezetést és irányítást, ami korábban a kaldeai arkangyal feladata volt úgy, hogy a kaldeai-egyiptomi korszak vezetője a harmadik hatalmas vezető korszellem lesz, aki az egyiptomi arkangyal rangjából fokozatosan fejlődött fel. Ez azonban éppen az az idő, amikor egy másik jelentőségteljes fejlődés is végbemegy, az a fejlődés, amely párhuzamosan halad az egyiptomi-kaldeai kultúrával, és amelyre az vonatkozik, amit utolsó előadásomban különösen ki kellett emelnem.

Láttuk, hogy különleges helyet foglalt el, különleges jelentőséggel bírt mindaz, ami a sémi törzsekhez tartozik, és hogy a sémiták közül a Jahve vagy Jehova kiemelte azt a fajt, amelyet saját kiválasztott népévé tett. Miközben ez a faj, amely kiválasztott népe lett, fokozatosan felnövekedett, mintegy helyettesként egy arkangyalra volt szüksége. A felnövekvő sémi népben az ősidőkben Jahve vagy Jehova folyamatos inspirációja alatt egy olyan arkangyal működött, aki később maga is korszellemmé emelkedett fel. Tehát a szokásos haladó korszellemeken kívül, a régi indiai, a régi perzsa, és a régi kaldeai népben még van egy olyan korszellem is, aki különleges szerepet játszik, amennyiben egyetlen népben működik. Tehát olyan korszellemmel állunk szemben, aki bizonyos vonatkozásban egy népszellem misszióját teljesíti, olyan korszellemmel, akit a sémita népszellemnek kell neveznünk. Ennek egészen sajátos feladata volt. Ez érthető lesz, ha szem előtt tartjuk, hogy éppen ezt a népet emelték ki a normális fejlődésből, hogy különleges irányítást kapjon, és ehhez az irányításhoz úgyszólván rendkívüli intézkedések történtek. Ezekkel a sajátos intézkedésekkel ez a nép olyan missziót kapott, amelynek az Atlantisz utáni korszakban egészen különleges jelentősége lett és amely minden más nép és népcsoport missziójától különbözött. A sémita nép misszióját úgy érthetjük meg legjobban, hogy összevetjük az Atlantisz utáni kor többi népeinek missziójával.

Két szellemi áramlat működik az emberiségben. Az egyik, ha helyesen akarjuk jellemezni, az, amelyik a pluralizmusból, vagy más szóval a monadológiából indul ki, amely tehát a lét eredetét és forrásait a lények és erők sokaságában látja. Körültekinthetünk mindenütt a világban, és azt fogjuk látni, hogy az Atlantisz utáni korszak népei valamilyen módon az isteni sokaságból indulnak ki. Kezdhetjük az ó-hinduk hármasságánál, ami később Brahmában, Sívában, és Visnu- ban fejeződött ki.

Ha a német mitológiát nézzük, megtaláljuk Odin, Hönir és Lödur hármasságát. Mindenütt hármasságot találunk, amely aztán sokfelé tagolódik. Ezt a sajátosságot azonban nemcsak ott látjuk, ahol úgyszólván isteni mítoszok és istentanok jelennek meg, hanem filozófiákban is, ahol monadológiaként ugyanez tárul elénk. Mivel ez az áramlat a sokból indul ki, a legnagyobb változatosságot érheti el. Úgy is mondhatnánk, hogy az Atlantisz utáni időben, a legtávolabbi keletről, Indiától kezdve, nagy ívben Ázsián keresztül egészen Európáig a sokaságnak ez a tisztelete, ami alapjában véve a mi szellemtudományos világnézetünkben is azáltal jut kifejezésre, hogy különböző lényeknek, különböző hierarchiáknak sokaságát ismerjük el, sokféle módon alakul, és azt sokféle módon képviselték.

A sokaságnak ezzel a tiszteletével egy szintetizáló, egybefoglaló mozgalomnak kellett szembeállnia, amely szigorúan a mononból, a monizmusból indult ki. Minden monoteizmusnak, és monizmusnak, minden egységes Istenségnek tulajdonképpeni inspirátorai, és impulzusadói a sémi népek - ha visszaemlékeznek az előzőleg mondottakra. A természetükben, a vérükben rejlik az egységes Isten, a monon tisztelete.

Ha az ember kitekint a nagy világmindenségbe, nem jutna messzire, ha mindig csak azt hangsúlyozná: az egység, a monon a világ alapja. A monizmus vagy monoteizmus egymagában csak végső eszményt jelenthet. Ez azonban igazi világmegértéshez, átfogó, konkrét világszemlélethez sohasem vezethetne. Az Atlantisz utáni időben azonban a monoteizmus áramlatának is szóhoz kellett jutnia és így egy népnek az a feladat jutott, hogy kovászt, impulzust adjon ehhez a monoteizmushoz.

Ez a feladat a sémi népnek jutott. Ezért éppen ez a nép képviseli úgyszólván, bizonyos absztrakt szigorúsággal, absztrakt kérlelhetetlenséggel a monizmus elvét, és a többi nép, amennyiben saját különböző isteni lényeit egységbe fogja össze, az impulzust erről az oldalról kapja. A monista impulzus mindig erről az oldalról jött. A többi nép pluralista impulzust kapott.

Rendkívül fontos, hogy erre figyeljünk. Aki az óhéber impulzus további hatásával foglalkozik, az még ma is látja, hogy a tudós rabbinál, a tudós rabbinizmusban a monoteizmus a maga legszélsőségesebb formájában jelenik meg. Ennek a népnek éppen az a feladata, hogy megadja az impulzust: a világprincípium csak egységes lehet. Ezért azt mondhatjuk: minden más nép, nemzet, és népszellem feladata analitikus volt: az volt a feladata, hogy a világprincípiumot lényekre tagolva képzelje el, így pl. a monon szélsőséges absztrakciója Indiában nemsokára hármasságra hullt szét, ahogy a kereszténység Egy Istene is három személyre esik szét. A többi népnek az a feladata, hogy a világ alapját analizálja, ezáltal a világalap egyes részeit sokféle tartalommal töltse meg, és gazdag képzetanyagot hozzon létre, ami a jelenségeket szeretetteljesen átfoghatja. A sémita nép feladata az, hogy eltekintsen minden sokaságtól, és szintetikusan az egységnek adja át magát. Innen ered a spekuláció, a szintetikus gondolkodás ereje, pl. a kabbalisztikában, ami éppen ebből az impulzusból eredően az elképzelhető legnagyobb mértékű. Ami az egységből, az én szintetizáló, összefoglaló működése folytán valaha is kifejlődött, azt évezredek folyamán, a sémi szellem szőtte. Ez a nagy polaritás a pluralizmus és a monizmus között és ez a sémita impulzus jelentősége a világban. Monizmus nem lehetséges pluralizmus nélkül, és ez sem amaz nélkül. Ezért mindkettő szükségszerűségét el kell ismernünk.

A tények objektív megnyilatkozása gyakran egészen más megismerésekhez vezet, mint a szimpátiák és antipátiák, amelyek itt vagy ott uralkodnak. Ezért kell az egyes népszellemeket jól megértenünk. Míg az egyes népek vezetői odaát Ázsiában és Afrikában már régóta fölemelkedtek a korszellemek vagy személyiségszellemek rangjára, sőt részben azon a ponton voltak, hogy korszellemekből a legközelebbi fokra lépve formaszellemekké alakuljanak át - mint pl. az a korszellem, aki a régi Indiában működött, bizonyos vonatkozásban már a formaszellemek rangjára emelkedett -, addig Európa egyes népeit még sokáig egyes arkangyalaik vezették. Csak az Atlantisz utáni negyedik korszakban emelkedett ki Európa különböző arkangyalok által vezetett népei közül és jutott vezető szerephez a görögök arkangyala, amennyiben az Atlantisz utáni időben a negyedik vezető korszaknak, a görög korszaknak lett meghatározó korszelleme. Láthatjuk tehát, hogy a görögség arkangyala az arché, a személyiségszellem rangjára emelkedik. Amire a görögök arkangyala felkészült, amikor korszellemmé vált, az akkor lett nyilvánvaló, amikor éppen a görög nép lett Ázsia, Afrika, és Európa központja. Amíg a görögök arkangyala archévá fejlődött, addig az egyiptomi és a perzsa nép korszelleme a formaszellem fokára emelkedett. Most az Atlantisz utáni fejlődés folyamatában rendkívül érdekes dologhoz érkezünk. Az a fejlődés, amelyen a görögök arkangyala korábban átment, képessé tette őt árra, hogy aránylag gyorsabban érje el azt, ami vezető korszellemként képessé tette egy különleges vezető szerepre. Ezáltal azonban valami rendkívül jelentős dolog történt az Atlantisz utáni negyedik korszakban. Tudjuk, hogy akkor történt az az esemény, amelynek következtében az emberiség a Krisztus-impulzust felvette. A golgotai misztérium megtörtént, az emberek a Krisztus-impulzust befogadták. Az akkor megadott impulzusnak a következő századokban és évezredekben lassanként el kellett terjednie a Földön. ,

Ehhez nem csak az a tény volt szükséges, hogy ez az esemény végbemenjen, szükség volt vezető és irányító lényekre is a hierarchiák sorából. Ekkor az a rendkívüli, csodálatos és érdekes dolog történt, hogy a görögök korszelleme egy bizonyos időpontban, amely kb. egybeesik a Krisztus-impulzus földi megjelenésével, lemondott a formaszellemek régiójába való felemelkedésről, ahova akkor már fölléphetett volna, azért, hogy a jelenlegi periódust vezesse, és azzá a vezető korszellemmé vált, akinek az idő nem szab határt. O lett az exoterikus kereszténységet képviselő helyettes vezető szellem, úgy, hogy a Krisztus-impulzus elé egy arché, a görögök vezető szelleme állt. Ezért hullt szét olyan hamar a görögség abban az időben, amikor a kereszténység fejlődött, mivel vezető korszellemét úgyszólván odaadta, hogy az az exoterikus kereszténység vezetője lehessen. A régi görögök korszelleme lett a terjedő exoterikus kereszténység misszionáriusa, inspirátora, vagyis inkább intuitora. A lemondás színjátékának - amiről már beszéltünk - egy konkrét példája áll előttünk. Mivel a görögök korszelleme rendkívül jól teljesítette misszióját az Atlantisz utáni negyedik kultúrkorszakban, továbbléphetett volna egy magasabb területre, azonban lemondott erről, ezáltal a terjedő exoterikus kereszténység vezető szelleme lett és így hatni tudott a különböző népekre.

Még egy ilyen lemondás történt, és ez a második lemondás különösen azokért történt, akik a szellemi megismerés tanítványainak nevezik magukat. Míg odaát Ázsiában, egészen az egyiptomiakig és a görögökig, az egyes arkangyalok korszellemekké fejlődnek, addig Európában lényegében egyes népeket és néptörzseket találunk, akiket különböző arkangyalok vezetnek. Azalatt, amíg a nyugatról keletre küldött egyes arkangyalok a korszellemek sorába emelkedtek, addig Európában még mindig egy arkangyalt látunk, aki a germán, és mindenekelőtt a kelta népekben működött, olyan népekben, amelyek a kereszténység kezdetekor Nyugat-Európa nagy részében Dél-Németországon, és az Alpokon át egészen a mai Magyarországig éltek. Ezeknek a népeknek az arkangyala a kelta népszellem volt. Messze fent Európa észak-keleti területein is a kelta szellem népei éltek. Őket egy jelentékeny arkangyal vezette, aki nem sokkal azután, hogy az emberiség a keresztény impulzust megkapta, lemondott arról, hogy arché, személyiségszellem legyen, elhatározta, hogy megmarad az arkangyalfokon, és alárendeli magát a különböző korszellemeknek, akik pl. itt Európában a jövőben fognak működni. Ezért a kelta népek, mint egybetartozó népesség el is tűntek, mivel arkangyaluk lemondott arról, hogy továbblépjen és különleges küldetést vállalt. Ez jellemző példája annak, hogyan járul hozzá ilyen esetben a lemaradás egy sajátos misszió elindításához. Mi lett a kelta népek arkangyalából, amikor lemondott arról, hogy személyiségszellem legyen? Az ezoterikus kereszténység inspiráló szellemévé lett, és az ó inspirációiból erednek főleg azok a tanítások és impulzusok, amelyek az ezoterikus kereszténység, az igazi ezoterikus kereszténység alapjául szolgálnak. Európa nyugati részén volt található egy titokzatos hely azok számára, akiket ezekbe a titkokba beavattak, ahol ez a vezető szellem inspirációit adta. Eredetileg mint a kelták arkangyala jelentós iskolázáson ment keresztül, lemondott a felemelkedésről, és egy másik missziót vállalt, azt a missziót, hogy az ezoterikus kereszténység inspirátora legyen, amelynek tovább kell hatnia a szent Grál titkain keresztül, tovább kell hatnia a rózsakeresztességen keresztül. íme egy hierarchikus lény lemondásának, lemaradásának példája, és ez egyúttal olyan példa, amelynél közvetlenül, konkrétan láthatjuk, milyen jelentősége van egy ilyen lemaradásnak. Noha ez az arkangyal az arché rangjára emelkedhetett volna, arkangyal maradt, és így az ezoterikus kereszténység jelentékeny áramlatát vezeti, amelynek a különböző korszellemeken keresztül tovább kell hatnia. A korszellemek működhetnek így vagy úgy, az ezoterikus kereszténység forrása lesz mindannak, ami a különbözó korszellemek befolyása alatt ismét változhat, átalakulhat. Itt ismét egy példa áll elóttünk, hogyan megy végbe egy lemondás, míg egyébként annak a nagy színjátéknak lehetünk tanúi, hogy a népszellemek éppen a mi korszakunkban felemelkednek a korszellemek rangjára.

Európa területén különböző germán népek élnek. Ezeket a germán népeket eredetileg egy arkangyal vezette és arra voltak hivatva, hogy fokozatosan a legkülönbözőbb módon népi individualitásokat hozzanak létre. Természetesen rendkívül nehéz - nehéz azért, mert könnyen szenvedélyt és féltékenységet ébreszthet -, ha ezekről a dolgokról elfogulatlanul beszélünk. Ezért ennek a fejlődésnek bizonyos meghatározott misztériumaira csak óvatosan lehet rámutatni. Ezeknek az arkangyaloknak a sorából lépett elő az az arché, aki Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszakunk vezetó korszelleme. Előlépett, miután hosszú-hosszú időn át mint a germán népek egyik arkangyala bizonyos iskolázáson ment keresztül. A görög-latin korszak népszelleme - amint tudják - a későbbi időben az a korszellem lett, aki az exoterikus kereszténységet elterjesztette. A későbbi római történelmet is egy bizonyos korszellem vezette, aki a rómaiak arkangyalából emelkedett ki és összekapcsolta tevékenységét a keresztény korszellemmel. Ok ketten voltak annak az arkangyalnak a nevelői, aki a germán népeket vezette, majd később az Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszak korszellemévé emelkedett fel. Sok mindenre volt szükség, mindenekelőtt azonban arra, hogy Európában a különböző népelemek erős individualizálódása és keveredése elkezdődjék. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy míg odaát Ázsiában és Afrikában az arkangyalok már régóta korszellemekké emelkedtek fel, addig Európában a vezetés még az arkangyalok kezében volt úgy, hogy az egyes népeket néplelkeik vezették, és nem törődve a korszellemekkel, teljesen a népszellemek impulzusainak adták át magukat. Amikor a keresztény impulzus Európában kiáradt az emberiségre, az egyes különálló szabad gondolkodású népszellemek egymásra hatása érvényesült, akik közül mindegyik a maga útján járt, és akik ezáltal megnehezítették, hogy az ötödik kultúrkorszak számára kialakulhasson az egyes népszellemeket vezető korszellem. Ahhoz, hogy a francia területen lakó nép létrejöhessen, római, kelta és frank népi elemek keveredésére volt szükség. Ez a keveredés természetesen az egész vezetésnek meghatározott formát adott. Az egyes vezető arkangyalok feladatait - miután azok más megbízást kaptak - mások vették át.

Már említettük, milyen missziót kapott a kelták vezető arkangyala. Ugyanígy ismertethetném a többi népek arkangyalainak a misszióját is. Ezért a keveredés folytán kialakult népekhez más arkangyalok jöttek, akiknek uralma akkor kezdődött el, amikor a különböző elemek összekeveredtek, így hosszú ideig - még a középkorban is - Közép- és Észak - Európában alapjában véve a vezetés az arkangyalok kezében volt, akiket csak lassanként vont befolyása alá az a közös korszellem, aki a Krisztus-impulzus előtt járt. Az egyes népszellemek Európában gyakran a Krisztus-korszellem szolgálói lettek. Európa arkangyalai a közös Krisztus-korszellem szolgálatába álltak, míg az egyes népek alig voltak abban a helyzetben, hogy az arkangyalok bármelyikét is a korszellem rangjára segítsék.

A XII. századtól kezdve a XVI-XVII. században készítették elő azt a folyamatot, amely az Atlantisz utáni ötödik kor vezető korszellemét erre a küldetésre alkalmassá tette és akinek befolyása alatt még ma is állunk. Ő éppen úgy a nagy, vezető korszellemekhez tartozik, mint azok, akik az egyiptomi-kaldeai-babyloniai, az ó-perzsa és az ó-indiai kornak nagy vezető korszellemei voltak. De ez a mi Atlantiszi ötödik korunk korszelleme egészen sajátos módon működött. Egy kompromisszum-félét kellett kötnie ugyanis ama régi korszellemnek egyikével, akik a keresztény impulzus előtt működtek, éspedig az egyiptomi korszellemmel, aki - mint hallottuk - bizonyos vonatkozásban felemelkedett a formaszellem rangjára. így lehetséges, hogy a mai Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszakunkban - amelyben élünk - egy olyan korszellem uralkodik, aki bizonyos módon igen erősen a régi egyiptomi kultúra impulzusai alatt áll, és aki egy kezdet kezdetén álló formaszellem.

Ez okozta korszakunkban a sokféle szétforgácsolódást és széthúzást. Korszellemünk az Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszakban arra törekszik, hogy bizonyos vonatkozásban spirituális magasságokba emelkedjék, és az Atlantisz utáni negyedik kultúrkorszakot magasabb fokra emelje. De ebben benne van a materialista hajlam, a materializmushoz való vonzódás, és aszerint, ahogy a különböző arkangyal-lényeknek, a különböző néplelkeknek kisebb vagy nagyobb a vonzódása ehhez a materialista hajlamhoz, aszerint keletkeznek a többé vagy kevésbé materialista népek ennek az Atlantisz utáni ötödik korszellemnek a vezetése alatt, amelyek a korszellemnek is materialista árnyalatot adnak. Egy idealista nép ezzel szemben olyan, hogy a korszellemnek inkább az idealizmus felé hajló árnyalatot ad.

De a XII. századtól a XVI. századig mindinkább kifejlődött valami, ami bizonyos vonatkozásban a keresztény korszellem mellett hatott, - aki a továbbműködő görög korszellem - úgy, hogy kultúránkba valóban csodálatosképpen be- áramlik az, amit a keresztény korszellem hatásának nevezünk, aki kapcsolatban áll az Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszak egyik tulajdonképpeni archéjával. Mindebben érezteti hatását a régi egyiptomi kultúra, amelynek korszelleme a formaszellem rangjára emelkedett. Mivel ilyen hármasság működik egész kultúránkban, az ötödik kor kultúrájában, a legkülönbözőbb árnyalatú kultúr- és néplélek-áramlatok jöttek létre. Lehetségessé vált, hogy a korszellem működése a legkülönbözőbb színeket és árnyalatokat mutassa fel. Az arkangyalok, akik a parancsokat a korszellemtől kapták, a legkülönbözőbb módon működtek.

Az északon lakókat érdekelni fogja az a kérdés, amelyre még részletesebben fogunk kitérni: hogyan hatott az az arkangyal, akit az északi népekkel, a skandináv népekkel küldtek fel erre a területre, és ahonnan Európa különböző arkangyal lényei - nevezetesen Nyugat-, Közép- és Észak-Európa arkangyalai - az inspirációkat kapták. A külső világban bolondságnak tűnhet, ha az európai kontinensnek éppen arra a pontjára mutatunk rá, ahonnan a legnagyobb impulzusok sugároztak ki minden irányba, arra a pontra, amely magasztos szellemek székhelye volt, mielőtt a kelta népszellem kelta arkangyalként a Grál fellegvárában egy új központot alapított volna. Ebből a pontból, amely a régi időkben Európa szellemi kisugárzásának központja volt, az is kisugárzott, amit az északi néparkangyal saját missziójául megkapott. A külvilág - mind mondtam - bolondságnak tarthatja, ha azt a pontot, ahonnan kisugárzik az, ami a különböző germán törzsekre hat, abban a területben jelöljük meg, amely ma Közép-Németország fölött, de tulajdonképpen a föld fölött fekszik. Ha egy körvonalat rajzolnánk, úgy ebbe a körvonalba beleesnének Detmold és Paderborn városok, akkor megkapjuk azt a vidéket, ahonnan kiáramlott azoknak a szellemeknek magasztos missziója, akik működésüket Észak- és Nyugat-Európa felé terjesztették ki. Mivel ott volt a nagy inspirációs központ, azért szólt később a monda arról, hogy Aszgárd tulajdonképpen a Föld felszínének ezen a pontján terült el. Ott volt a nagy inspirációs központ az ősrégi múltban, az a központ, amely azután később fő tevékenységét a szent Grál centrumának adta át.

Skandinávia népei első arkangyalaikkal együtt akkoriban egészen különböző adottságokat kaptak, olyan adottságokat, amelyek ma tulajdonképpen már csak az északi mitológia sajátos konfigurációjában jelennek meg. Aki az északi mitológiát a földön szerepet játszó többi mitológiával okkult értelemben összehasonlítja, az tudhatja, hogy az északi mitológia annak az arkangyalnak az eredeti adottságát tükrözi, akit ide, északra küldtek fel. Azt az eredeti adottságot, amely megállt a fejlődésben, ahogy egy gyermeknél is előfordul, hogy bizonyos tehetség, látens zsenialitás, stb. a gyermeki fokon megáll. Annál az arkangyalnál, akit Skandináviába küldtek, azokat az adottságokat látjuk, amelyek azután az északi mitológia sajátságos konfigurációjában nyilvánulnak meg. Ezért olyan nagy jelentőségű az északi mitológia a skandináv néplélek belső lényének megértése szempontjából. Azért olyan fontos ennek a mitológiának a megértése, mert hozzájárul ahhoz, hogy megértsük ennek az arkangyalnak további fejlődését, aki mindenesetre bizonyos módon magában hordja az adottságot az arché rangra való emelkedéshez. De ehhez sok minden szükséges. Szükséges, hogy meghatározott módon fejlődjenek ezek az adottságok, amelyek ma bizonyos vonatkozásban visszahúzódtak annak a korszellemnek derengő, árnyszerű hatásától, aki a keresztény impulzus élére állt. Bármennyire hasonlít is a germán északi mitológia a görög mitológia ábrázolásaihoz, mégis ki kell mondanunk, hogy nincs a földön olyan mitológia, amely sajátos felépítésében, sajátos kidolgozásában a világfejlődés jelentősebb vagy világosabb képét adná, mint az északi mitológia, úgyhogy ez a kép a világfejlődés szellemtudományos előfutárának tekinthető.

A germán mitológia aszerint, ahogy az arkangyal adottságaiból kialakult, képeiben a legjelentősebben hasonlít ahhoz, aminek világképként az emberiség számára fokozatosan ki kell virágoznia. Arról van szó, milyenné válhatnak azok az adottságok, amelyeket egykor egy arkangyal magával hozott a világba, milyenné válhatnak, miután ez az arkangyal a Krisztus-korszellem nevelését élvezte. Ezek az adottságok a vezető korszellem fontos tulajdonságaivá válhatnak, ha a nép fejlődésének későbbi korszakában helyesen fejlesztik ki azt, amit ez a fejlődés egy korábbi korszakban adottságként magában hordott. Ezzel csak rámutattunk egy fontos problémára, egy európai arkangyal fejlődésének fontos mozzanatára, úgyszólván rámutattunk arra, milyen korszak egyik tulajdonképpeni archéjával. Mindebben érezteti hatását a régi egyiptomi kultúra, amelynek korszelleme a formaszellem rangjára emelkedett. Mivel ilyen hármasság működik egész kultúránkban, az ötödik kor kultúrájában, a legkülönbözőbb árnyalatú kultúr- és néplélek-áramlatok jöttek létre. Lehetségessé vált, hogy a korszellem működése a legkülönbözőbb színeket és árnyalatokat mutassa fel. Az arkangyalok, akik a parancsokat a korszellemtől kapták, a legkülönbözőbb módon működtek.

Az északon lakókat érdekelni fogja az a kérdés, amelyre még részletesebben fogunk kitérni: hogyan hatott az az arkangyal, akit az északi népekkel, a skandináv népekkel küldtek fel erre a területre, és ahonnan Európa különböző arkangyal lényei - nevezetesen Nyugat-, Közép- és Észak-Európa arkangyalai - az inspirációkat kapták. A külső világban bolondságnak tűnhet, ha az európai kontinensnek éppen arra a pontjára mutatunk rá, ahonnan a legnagyobb impulzusok sugároztak ki minden irányba, arra a pontra, amely magasztos szellemek székhelye volt, mielőtt a kelta népszellem kelta arkangyalként a Grál fellegvárában egy új központot alapított volna. Ebből a pontból, amely a régi időkben Európa szellemi kisugárzásának központja volt, az is kisugárzott, amit az északi néparkangyal saját missziójául megkapott. A külvilág - mind mondtam - bolondságnak tarthatja, ha azt a pontot, ahonnan kisugárzik az, ami a különböző germán törzsekre hat, abban a területben jelöljük meg, amely ma Közép-Németország fölött, de tulajdonképpen a föld fölött fekszik. Ha egy körvonalat rajzolnánk, úgy ebbe a körvonalba beleesnének Detmold és Paderborn városok, akkor megkapjuk azt a vidéket, ahonnan kiáramlott azoknak a szellemeknek magasztos missziója, akik működésüket Észak- és Nyugat-Európa felé terjesztették ki. Mivel ott volt a nagy inspirációs központ, azért szólt később a monda arról, hogy Aszgárd tulajdonképpen a Föld felszínének ezen a pontján terült el. Ott volt a nagy inspirációs központ az ősrégi múltban, az a központ, amely azután később fő tevékenységét a szent Grál centrumának adta át.

Skandinávia népei első arkangyalaikkal együtt akkoriban egészen különböző adottságokat kaptak, olyan adottságokat, amelyek ma tulajdonképpen már csak az északi mitológia sajátos konfigurációjában jelennek meg. Aki az északi mitológiát a földön szerepet játszó többi mitológiával okkult értelemben összehasonlítja, az tudhatja, hogy az északi mitológia annak az arkangyalnak az eredeti adottságát tükrözi, akit ide, északra küldtek fel. Azt az eredeti adottságot, amely megállt a fejlődésben, ahogy egy gyermeknél is előfordul, hogy bizonyos tehetség, látens zsenialitás, stb. a gyermeki fokon megáll. Annál az arkangyalnál, akit Skandináviába küldtek, azokat az adottságokat látjuk, amelyek azután az északi mitológia sajátságos konfigurációjában nyilvánulnak meg. Ezért olyan nagy jelentőségű az északi mitológia a skandináv néplélek belső lényének megértése szempontjából. Azért olyan fontos ennek a mitológiának a megértése, mert hozzájárul ahhoz, hogy megértsük ennek az arkangyalnak további fejlődését, aki mindenesetre bizonyos módon magában hordja az adottságot az arché rangra való emelkedéshez. De ehhez sok minden szükséges. Szükséges, hogy meghatározott módon fejlődjenek ezek az adottságok, amelyek ma bizonyos vonatkozásban visszahúzódtak annak a korszellemnek derengő, árnyszerű hatásától, aki a keresztény impulzus élére állt. Bármennyire hasonlít is a germán északi mitológia a görög mitológia ábrázolásaihoz, mégis ki kell mondanunk, hogy nincs a földön olyan mitológia, amely sajátos felépítésében, sajátos kidolgozásában a világfejlődés jelentősebb vagy világosabb képét adná, mint az északi mitológia, úgyhogy ez a kép a világfejlődés szellemtudományos előfutárának tekinthető.

A germán mitológia aszerint, ahogy az arkangyal adottságaiból kialakult, képeiben a legjelentősebben hasonlít ahhoz, aminek világképként az emberiség számára fokozatosan ki kell virágoznia. Arról van szó, milyenné válhatnak azok az adottságok, amelyeket egykor egy arkangyal magával hozott a világba, milyenné válhatnak, miután ez az arkangyal a Krisztus-korszellem nevelését élvezte. Ezek az adottságok a vezető korszellem fontos tulajdonságaivá válhatnak, ha a nép fejlődésének későbbi korszakában helyesen fejlesztik ki azt, amit ez a fejlődés egy korábbi korszakban adottságként magában hordott. Ezzel csak rámutattunk egy fontos problémára, egy európai arkangyal fejlődésének fontos mozzanatára, úgyszólván rámutattunk arra, milyen adottságai vannak ahhoz, hogy korszellemmé váljék. Ennél a pontnál egy percre megállunk, azután fejtegetéseinket úgy folytatjuk, hogy megpróbálunk a néplélek konfigurációjából kiindulva továbblépni a mitológia ezoterikus szemléletéhez, így tehát, mintegy külön fejezetben foglalkozunk majd a germán és az északi mitológia érdekes sajátosságainak ábrázolásával.