"Ha a lelkek közösen, belső tisztességgel keresik a szellemet, megtalálják egymáshoz is az utat."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A bibliai teremtéstörténet titkai (11)

11. A Biblia és a tisztánlátó kutatás egybehangzása

[A férfi-női ember létrehozása a hatodik teremtési napon. A hatodik teremtési nap időbeli azonossága „A szellemtudomány körvonalai”-ban megjelölt lemúriai korszakkal Az én-természet megjelenése Jahve-Elohim közvetítésével. Differenciálódás külsőleg sűrűbb fizikai testben és belsőleg finomabb éteri testiségben. A hetedik nap „nyugalmának” értelme: az Elohák Jahve-Erlohimmá való felemelkedése. A lemúriai kor éteri Elohim-emberének átalakulása Atlantisz fizikai Jahve-emberévé. Az összes többi teremtmény közül az ember száll alá utolsóként a szellemiből a fizikaiságba.]

München, 1910. augusztus 26.

Az utóbbi napokban, de különösen a tegnap elmondottakból megközelítően kiderül, hogy szellemtudományos leírásunkban melyik korra tehetjük a Genezis elbeszélését. Utaltunk már arra, hogy ahol a Biblia első monumentális szavai felhangzanak, ott arról az időpontról van szó, amelyet szellemtudományosan körülbelül ezekkel a szavakkal jelezhetünk: a Föld és Nap még közös szubsztanciája felkészül rá, hogy a szétválást megkezdje. Ez a szétválás azután megtörténik, és amit a Genezis elbeszél, az a szétválás folyamata közben játszódik le. A Genezis elbeszélése mindazokat a dolgokat mondja el, amelyek egészen a lemuriai időkbe menően, a Hold kiválásáig tartanak. Amit azután a Hold-leválás bekövetkezése után, a lemuriai idők lezajlása és az atlantiszi idők kezdeteként mond el a szellemtudomány, azt abban a leírásban kell keresnünk, ami a teremtési napok után következik. Ezt már jeleztük tegnap. Utaltunk arra is, milyen mély értelmű a Genezisnek az a közlése, hogy az ember testiségébe belepréselődik a Föld-Hold-por. Ez tehát ugyanakkor történik, amikor a Kozmoszban bekövetkezik az az előrelépés, amit az Elohák Jahve-Elohimmá való emelkedésének neveztünk. Ezt az előrelépést megközelítőleg ugyanarra az időpontra tettük, amikor a Hold kezd kívülről hatni. Csakhogy a Hold-tevékenységet - vagyis azét a lényét, aki a Hold-leválás folyamataival, a Hold kívülről jövő hatásával függ össze - most már, mint az Elohák együttesét kell elgondolnunk, mint azét a lényét, akit Jahve-Elohim-nak nevezünk. Azt lehetne mondani: A Hold hatása a Földre első stádiumában annak felel meg, amit a Föld-Hold-anyag emberi testbe való beiktatásának nevezhetünk; az addig csak hő-állapotú embertesthez hozzájárul, amit általában ezekkel a szavakkal fejeznek ki: Jahve-Elohim isteni leheletet lehelt az emberbe és az ember eleven lélekké lett, vagyis élőlénnyé vált.

Itt újra fel kell figyelnünk a Biblia kifejezéseinek hallatlan pontosságára, nagyságára és erejére. Rámutattam már arra, hogy az ember tulajdonképpeni földi emberré válása azon alapszik, hogy szellemi mivoltában, még szellemi állapotában várhatott, míg a Föld fejlődésében magában ki nem alakultak a megfelelő feltételek és így amikor testiségét magára öltötte, érett lénnyé válhatott. Ha arra kényszerült volna, hogy korábban szálljon alá szellemi mivoltából testi mivoltába - például amikor azok az események zajlottak le, amelyekről az úgynevezett ötödik teremtési nap szól - akkor csak olyan lény válhatott volna belőle, aki fizikailag a levegő és vízszférákban leírt lényekhez lenne hasonlatos. Milyen is hát tulajdonképpen ez az emberi lény? Bizony csodálatos és nagyszerű; és itt a kifejezések megválasztása olyan találó, hogy a mai ember okulhatna belőle, éppen ami a kifejezések pontosságát és találó megválasztását illeti. Az elbeszélés úgy szól, hogy azok a lények - tehát azok a fajta-lelkek - amelyek az ötödik teremtési napon bocsátkoztak bele a Föld matériájába, élő lényekké váltak. Az ember akkor még nem szállt alá. Azok a fajta-lelkek, amelyek - mint valami óriás szellemi gyűjtőmedencében - még fenn voltak, csak később ereszkedtek le. Még a hatodik teremtési napon is előbb az emberhez legközelebb álló magasabb állat-lények - a tulajdonképpeni földi állatok - szálltak le először. Tehát még az úgynevezett hatodik teremtési nap elején sem volt szabad az embernek a sűrű anyagba leszállnia, mert ha már akkor felvette volna magába a Föld-fejlődés erőit, fizikailag olyan lénnyé vált volna, amilyenek a földi állatok. Először azoknak a magasabb rendű állatoknak a fajtalelke ereszkedett le, amelyek akkor - a levegővel és a vízzel szemben - a föld felületét népesítették be. Csak azután alakultak ki fokozatosan olyan feltételek, amelyek alkalmasak voltak a későbbi ember alapjainak kiépítésére.

Hogyan ment ez végbe? Erre annak az elbeszélése utal lenyűgöző erővel, hogy az Eloha-lények hozzálátnak embert formálni arra a képre, amit elmondtam, hozzálátnak, hogy egyesítsék ténykedésüket. Tehát azt kell mondanunk, hogy először olyan módon jött létre ez a földi ember, hogy az Elohák - mint egy különbözőképpen megosztó képességekkel felruházott lénycsoport - közös célért működtek együtt. Az Elohák csoportjának közös célja tehát elsősorban az ember volt.

De pontosabb képzetet kell alkotnunk arról, hogy az úgynevezett hatodik teremtési napon tulajdonképpen hogyan is jött létre az ember; hiszen akkor még nem volt olyan, ahogyan ma áll előttünk. Mert az ember fizikai testisége amelyben ma látjuk, csak később jött létre, akkor, amikor a Jahve-Elohim élő leheletének (Odem) belelehelése megtörtént. Az Elohák emberteremtését elbeszélő folyamat korábban megy végbe: még mielőtt a föld pora bepréselődik az ember fizikaiságába. Milyen volt tehát az az ember, akit a Elohák még az u.n. Lemuria idején állítottak be a létbe?

Emlékezzenek arra, amit ismételten elmondtam a mai ember jellegéről és természetéről: hogy az, amit fizikai testnek nevezünk, bizonyos értelemben csak a magasabb rendű testrészekre vonatkoztatva azonos minden embernél. Ami már a két nemet illeti, közöttük azt a megkülönböztetést kell tennünk, hogy ami a mai fizikai formában, mint férfi jelenik meg, étertestében nőnemű; ennek megfelelően, ami fizikaiságában, mint nő jelenik meg, az étertestében hímnemű! Így oszlik meg ma az emberi nem: ami külsőleg hímneműként jelentkezik, az bensőleg nőnemű, és ami kívülről a nő jegyét viseli, bensejét illetően hímnemű. Hogyan jött ez létre? Ez úgy történt, hogy az ember testiségében csak a teremtési napok után, egy viszonylag késői időpontban következett be a differenciálódás. Azoknál az embereknél, akik az Elohák céljaként jöttek létre a hatodik teremtési napon, még nem áll fenn ez az elkülönülés, a férfi és nő kettőssége, akkor még egynemű volt az ember testi mivolta. Legjobban úgy közelíthetjük meg ezt az embert, - amennyiben egyáltalán képet alkothatunk róla - hogy azt mondjuk: fizikai testisége még éteribb, éteri testisége viszont valamivel sűrűbb volt, mint ma. Tehát az, ami ma sűrű fizikai test, az akkoriban, amikor az Elohák kialakították, még nem volt olyan sűrű, mint ma, az étertest viszont sűrűbb volt. Az elkülönülés, a fizikaiság felé eltolódó sűrűsödés csak később következett be, Jahve-Elohim befolyására. Bizonyára sejtik, hogy az Elohák-teremtette embert semmiképpen sem nevezhetjük a mai értelemben hímneműnek és nőneműnek: férfi volt és egyben nő is; nem volt közöttük különbség. Az az ember tehát, aki abban az értelemben jött létre, ahogyan ezt a Biblia az Elohákkal mondatja ki: „Teremtsünk embert...” még nem differenciált, hanem férfi és egyben nőnemű. Az Elohák e teremtéséből jött létre a hímnemű-nőnemű ember. Ez a jelentése, az eredeti értelme annak, ami a modern bibliafordításokban ilyen groteszkül hangzik a német szöveg szerint:

„Und die Elohim schufen den Menschen, ein Mánnlein und ein Fráulein.”

Károli fordításában:

„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.”

Ez a „Mánnlein és Fráulein” - „férfi és nő” talán a legkevésbé organikus fordítás a Bibliában. Nem a mai idők értelmében vett férfiről és nőről van itt szó, hanem a differenciálatlan emberről, a hím-nő emberről.

Nagyon is jól tudom, hogy számos bibliamagyarázó szembehelyezkedett ezzel a magyarázattal és megpróbálta bizonyos kérkedéssel nevetségessé tenni, amit régebbi tekintélyes magyarázók is állították már - az igazságot. Megpróbálnak szembehelyezkedni azzal a magyarázattal, hogy az Eloháktól származó ember férfi és egyben nőnemű is volt, hogy tehát az Elohák képmása - az, ami az Elohák képmásaként jött létre - a hímnemű-nőnemű ember. Szeretném megkérdezni azokat, akik tiltakoznak ez ellen, hogy tulajdonképpen mire támaszkodnak? Tisztán látható kutatásra nem támaszkodhatnak, mert ez a kutatás soha sem fog egyebet mondani, mint amit én elmondtam. Azoktól viszont, akik külső kutatásra támaszkodnak, azt szeretném megkérdezni, hogy mi az a másféle értelmezés, amit tulajdonképpeni hagyomány ellenében meg tudnak védeni? El kellene egyszer már mondani az embereknek, hogy külső formájában hogyan származott át ránk a Biblia. Ha valaki azon kezdi, hogy tisztánlátó kutatással felfedi a való tényeket, élettel és világossággal telik meg a Biblia szövege és akkor a ránk maradt szövegben előforduló kisebb eltéréseknek nincs jelentőségük, mert az igazság ismerete rávezeti az embert a szöveg helytálló olvasására. Egészen más a helyzet, ha a filológiai oldaláról közelítjük meg a dolgokat. Tudnunk kell, hogy egészen az első keresztény évszázadokig semmi sem volt meg, még a Biblia első részéből sem, ami arra utalt volna, hogy a szöveget úgy kell olvasni, ahogyan ma olvassák. Magánhangzók egyáltalán nem szerepeltek benne és a szöveg olyan volt, hogy még az egyes szavak egymástól való elválasztását is ki kellett előbb alakítani. Csak később kerültek oda azok a pontok is, amelyek a héber nyelvben a magánhangzókat jelzik. Szeretném tudni, hogy a szellemtudomány előzménye nélkül milyen jogon akarja interpretálni bárki is az eredeti szöveget olyan módon, hogy arról tudományos felelősséggel ki lehessen jelenteni, hogy megfelel a valóságnak.

Az Elohák művéről szólva tehát az ember előkészületi stádiumáról van szó. Mindezek a folyamatok, amelyeket ma „az ember szaporodása'' vagy ehhez hasonló kifejezésekkel határozunk meg, az emberré vonatkoztatva akkor még sokkal éteribb, sokkal szellemibbek voltak. Akkor még - mondhatnám - magasabb fokon állnak, vagy - más szóval - szinte egy magasabb síkon vannak. Majd csak a Jahve-Elohim műve teszi az embert azzá, ami ma. Ezt meg kellett, hogy előzze a többi, alacsonyabb rendű lények törvényszerű megteremtése. Az alsóbbrendű állati lények tehát - azt lehet mondani - egy idő előtti teremtési aktus következtében váltak élőlényekké. Ugyanaz a „nefes” kifejezés az állati élőlények kísérője, mint végül az emberé, de hogyan vonatkozik az emberre? Úgy, hogy abban az időpontban, amikor Jahve-Elohim fellép és az embert a mai emberré teszi, ott kifejezetten ez áll: Jahve-Elohim betagozza a „nesama”-t. Azáltal válik a ember élő lénnyé, hogy megkapja lényének magasabb részét.

Jegyezzék meg itt jól, milyen végtelenül termékenyítően nagyjelentőségű fogalom jelenik meg ezzel - éppen a Biblia által - a fejlődéstanban!

Persze teljesen naiv dolog lenne nem felismerni, hogy az ember - külső megformálását illetően - tulajdonképpen az állatvilág legmagasabb fokán áll. De hagyjuk meg ezt a trivialitást a darwinizmusnak; a lényeges az, hogy az ember nem ugyanazon a módon vált élőlénnyé, mint a többi, alacsonyabb rendű lény, amelyeknek jellegét a „nefes” határozza meg, hanem az ember lényéhez előbb egy magasabb rész járult; olyan magasabb rész, amelyet szellemi-lelki vonatkozásban már korábban előkészítettek.

Itt ugyanis elérkeztünk egy másik párhuzamhoz, amely az ősi héber tan és a szellemtudomány között fennáll. Ha az ember lelkiségéről beszélünk, megkülönböztetjük az érzőlelket, az értelmi lelket és a tudati lelket. Tudjuk, hogy ezek már előbb, azokban az időkben jöttek létre szellemi-lelki mivoltukban, amelyeket a három első teremtési nappal jelölünk. Alapjaikat illetően akkor alakultak ki. De a testbeöltözés, a tulajdonképpeni testbe-préselődés, úgy hogy az ember belső lényszerű lelki természetét a fizikai test juttatja kifejezésre, csak jóval később történt meg. Azt kell tehát megjegyeznünk, hogy a voltaképpeni szellemi jön létre legelőbb; ez a szellemi azután előbb asztralitással veszi körül magát, majd egyre sűrűbbé válik, az éteri- fizikaiságig tömörül, és csak akkor vésődik bele a szellem, vagyis élet-odem formájában, az tagozódik hozzá, ami korábban már megvolt. Az tehát, amit - mint magot - a Jahve-Elohim plántált az emberbe, már régebben kialakult; ott van az Elohák ölén. Most pedig belevésődik az emberbe, akinek testi mivolta egy másik vonalon alakult ki. Olyan valami ez tehát (az élet-odem) ami más oldalról kerül be az emberbe. Csak amikor már bevésődik az emberbe ez a „nesama” akkor válik lehetővé annak a beiktatása, amit mi az emberi én-természet kiindulópontjának nevezünk. Mert ezek a héber kifejezések: nefes, ruah, nesama, ugyanazok, mint amelyeket párhuzamosan szellemtudományos kifejezéseinkkel is jellemeztünk. A nefes az emberre vonatkoztatva az érzőlélek megfelelője, a ruah-ot az értelmi lélekre, a nesama-t a tudati lélekre alkalmazhatjuk.

Ezt a fejlődést tehát rendkívül bonyolult folyamatnak kell elképzelnünk. Mindent, ami magukra a teremtési napokra vonatkozik - ami, mondhatni - az Elohák műve azt megelőzően, hogy Jahve-Elohimmá léptek elő - úgy kell elképzelnünk, hogy bizonyos mértékig szellemi, magasabb régiókban játszódik le és amit ma az ember világában fizikailag látunk, az majd csak Jahve-Elohim műveként jön létre.

Az ember voltaképpeni benső természetét csak az teszi érthetővé, amit így megtalálunk a Bibliában, és amire a tisztánlátás tanít meg minket újra. Minderről - különböző beavatási helyek révén - a görög filozófusoknak még tudomása volt. Elsősorban Platónnak, de még Arisztotelésznek is. Aki ismeri Platónt és Arisztotelészt, az tudja, hogy Arisztotelész tudatában még élt, hogy az embert csak egy magasabb szellemi-lelki rész tette élő lénnyé, míg az alacsonyabb rendű lények más fejlődési folyamatokon mentek keresztül. Arisztotelész megközelítően így képzelte el ezt: az alacsonyabb állati lények más fejlődési aktusok következtében váltak azzá, amik; de annak idején, amikor az állatban működő erők már aktivizálódni tudtak, az akkor magasabb régiókban lebegő szellemi-lelki emberi lény még nem válhatott földi-testi lénnyé, mert akkor megállt volna az alacsonyabb állatfokon. Az ember lénynek várakoznia kellett. Az alacsonyabb állati fokok pedig el kellett, hogy veszítsék szuverinitásukat az emberi szellemi-lelki rész betagozódása következtében. Van erre egy kifejezés, amit Arisztotelész használt: szfairesztai. Ezt ő abban az értelemben használja, mintha ezt mondaná: kétségtelen, hogy kívülről nézve a dolgot, az emberi és az állati természet funkciói külső testi mivoltukat tekintve azonosak; csakhogy abban a formában, ahogyan az állat természetében működnek, szuverének. Az emberben ezek a funkciók meg vannak fosztva szuverinitásuktól és egy magasabb princípiumnak kell engedelmeskedniük: ezt jelenti a szfairesztai.

Ugyanez az alapja a teremtéstörténetnek is. Azáltal, hogy a nesama bevésődött, az alacsonyabb részek elvesztették szuverén voltukat. Így jutott az ember egy magasabb szellemi-lelki részhez, amikor én-mivoltának hordozóját megkapta. De így korábbi, éteribb természete mintegy lejjebb szállt egy fokkal, lefelé differenciálódott. Hozzájutott egy külső testi részhez és egy belső, éteribb részhez; az egyik megritkul, a másik megsűrűsödik. Megismétlődik az emberben az, amit mint az egész fejlődés értelmét ismertünk meg. Láttuk, hogyan sűrűsödött meg a levegő vízzé és ritkult hangéterré és így tovább. Ugyanez a folyamat megy végbe magasabb fokon az emberre nézve. A hímnemű-nőnemű tovább differenciálódott férfivé és nővé, és differenciálódik tovább úgy, hogy a sűrűbb fizikai testiség kifelé, a ritkább étéri testiség láthatatlanul befelé húzódik. Ezzel egyúttal utaltunk valamire, amit haladásnak nevezhetünk: az Elohák műve Jahve-Elohim művéhez emelkedik. A ma előttünk álló ember tehát Jahve-Elohim műve. Amit tehát hatodik teremtési napnak nevezünk, az időben egybeesik azzal a lemuriai idővel, amelyben hím-nőnemű emberről beszélünk.

Ám a Biblia egy hetedik teremtési napról is beszél. Azt mondja erről a hetedik teremtési napról, hogy az Elohák munkája elpihen. Mit jelent ez tulajdonképpen? Miképpen fogjuk fel a további elbeszélést? A szellemtudomány értelmében csak akkor fogjuk fel helyesen, ha tisztában vagyunk azzal, hogy éppen most érkezik el az az időpont, amikor az Elohák egy fokkal magasabbra lépnek, amikor Jahve-Elohimmá való előlépésük megtörténik. De Jahve-Elohimot ne úgy fogjuk fel, mint az Elohák összességét, hanem úgy, hogy az Elohák lényüknek csak egy részét adják le a Hold-lénynek, ami pedig nem tartozik lényük e leadott részéhez, azt megtartják; saját további fejlődésük - mondhatni - lényüknek ebben a régi tagjában folytatódik. Vagyis ennek a résznek a működése nem irányul többé az ember fejlesztésére. Az ember további fejlődésében azzal a részükkel vesznek részt, amely bennük Jahve-Elohimmá vált. A másik most nem hat közvetlenül a Földre, hanem saját fejlődésének szenteli magát. Ezt jelenti a földi tevékenységben való „megpihenés”, ezt jelenti a sabbath-nap, a hetedik teremtési nap.

Most pedig még egy fontos dologra kell utalnunk. Ha mindaz helytálló, amit most elmondtam, akkor a Jahve-embert, akibe Jahve saját lényét lehelte bele, úgy kell felfognunk, mint annak az éteribb, puhább embernek közvetlen utódát, aki a hatodik teremtési napon jött létre. Tehát ez az egyenes vonal vezet a még hím-nő, a még éteribb embertől a fizikai emberhez. A fizikai ember az utóda, úgyszólván a megsűrűsödött állapota az éteri embernek. Ha tehát az Atlantiszba átvonuló Jahve-embert akarnánk ábrázolni, azt kellene mondanunk:

„És az ember, akit az úgynevezett hatodik teremtési napon az Elohák hoztak létre, egynemű emberré, Jahve-emberré fejlődött tovább. A hét teremtési napot az Eloha-emberek utódai követik; ők az utódai mindannak, ami egyáltalán belépett a létbe a hat teremtési nap folyamán.”

Itt a Biblia újra a maga nagyszerűségében mondja el a második fejezetben, hogy a Jahve-ember valóban utóda az égi embernek, ha szabad azt mondanom, annak az embernek, akit az Elohák alakítottak ki a hatodik teremtési napon. Ahogy utóda a fiú atyjának, éppúgy lett utóda a Jahve-ember az Eloha-embernek. Erről szól a Biblia, amikor a második rész 4. versében ezt mondja:

„Most következzenek az utódok, az égi lények után következő nemzedék.”

Ezt írja itt a Biblia. Ha úgy olvassák a Bibliát, ahogy ez ma szokásos, akkor ezt a figyelemreméltó mondatot találják benne:

„Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek, mikor az Úristen a földet és az eget teremté.”

Az Elohák összességét általában „Isten”-nek, a Jahve-Elohimot „Úristenének” nevezik. Az Úristen teremtette a földet és az eget. Nagyon kérem, figyeljék meg egészen pontosan ezt a mondatot és kérem, hogy azután próbáljanak meg nagyon lelkiismeretesen valami értelmet találni ebben a mondatban. Szeretném tudni, ki képes rá. De nehogy aztán eszébe jusson annak, aki képes volt erre, hogy tovább keresgéljen a Bibliában, mert az itt található „toletos” szó, ami azt jelenti, hogy „az utána következő nemzedékek” itt ugyanúgy jelenik meg, mint Noé-nál, amikor a következő nemzedékekről van szó. Itt tehát ugyanabban az értelemben van szó a Jahve-emberről, mint utódairól - mint az égi lények utódjáról, - mint ott Noé utódjairól. Értelemszerűen körülbelül így kell ezt a helyet olvasni:

„Ami itt következik, amiről a következőkben olvasunk, azoknak az égi és földi lényeknek az utódai, akiket az Elohák teremtettek és Jahve-Elohim folytatott.” így tehát a Jahve-embert a Biblia értelmében is az Elohim ember utódának kell tekinteni. Ha valaki ezt új teremtéstörténetként akarja felfogni csak azért, mert arról van szó benne, hogy Isten teremtette az embert, annak azt tanácsolom, hogy akkor már azon a helyen, ahol a következő fejezetek egyikében, az ötödikben, ami általában így kezdődik:

„Ez a nemzetségek könyve...”

(itt ugyanis ugyanaz a „toletos” szó áll, mint a másik helyen) alkosson rögtön egy harmadik teremtéstörténetet is, hogy a szivárvány-biblia teljes legyen. Akkor aztán valóban megvan a töredékekből összerótt Biblia; csakhogy az már nem Biblia lesz, hanem tákolmány. - Ha tovább mehetnénk, arra is meg tudnánk találni a magyarázatot, amit az ötödik fejezet mond.

Látjuk tehát, hogy ha valóban belülről szemléljük ezeket a dolgokat, akkor a legteljesebb mértékben egyezik a Genezis azzal, aminek nyomát a szellemtudománnyal követni tudjuk. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor fel kell vetnünk a kérdést: mit jelentenek hát tulajdonképpen azok a többé-kevésbé képletes kifejezések, amelyeket a Biblia használ? Mi a tárgya ezeknek a leírásoknak? Tudnunk kell ehhez, hogy azt találjuk meg újra, ami a tisztánlátó kutatásból adódik. Ahogy az érzékfölötti tisztánlátó pillantás ma tekint rá földi létünk eredetére, ugyanúgy látták azok is az érzékfölöttit, akik a bibliai leírást eredetileg megalkották. Tisztánlátással megragadott tények azok, amelyekről ez az eredeti leírás szól. Amikor tehát a pusztán fizikai szemlélet értelmében idézzük fel azt, amit „ősidők”-nek nevezünk, akkor a külvilágban fellelhető maradványokra támaszkodunk. De minél messzebb követjük visszafelé a fizikai életet és létrejöttét, annál ködösebbé válnak a fizikai képződmények. Csakhogy ebben a ködösségben a szellemi lények működnek és tevékenykednek és az ember maga, szellemi mivoltát tekintve, eredetileg benne van ezekben az őseredeti lényekben. Ha azután azokig az időkig követjük a Föld léte- sülését, melyekről a Genezis szól, azt mondhatjuk, hogy földünk létrejöttét szellemi ősállapota előzte meg. A teremtési napok csak a tisztánlátó kutatással követhető szellemi fejlődési állapotokat jelentik, és egyben azt is, hogy ami fizikai, az fokról-fokra a szellemiből alakul ki. A tisztánlátó tekintett előtt ez a fejlődés így bontakozik ki:

A Genezisben leírt tényekre irányított tisztánlátó tekintet mindenekelőtt szellemi folyamatokra talál. Minden, amit a Genezis leír, szellemi folyamatként jelenik meg. A fizikai szem semmit sem látna; a fizikai látás a semmibe veszne. De az idő halad, amint láttuk, és a tisztánlátás számára kikristályosodik a szellemiből az, ami szilárd, ahogy a jég alakot ölt a vízből és megszilárdul. Az asztrális, devacháni hullámtengerből előbukkan az, ami már fizikailag is látható. A tisztánlátó szemlélődés folyamán tehát a kezdetben csak szellemi módon megragadható képben a fizikai úgy jelenik meg, mint kristályosodás a szellemiben. Ezzel rámutattunk arra is, hogy az embert egy korábbi időpontban nem lehetett fizikai szemmel megtalálni. A hatodik, illetve a hetedik teremtési napig - tehát a lemuriai időkig - fizikai szem nem láthatta volna az embert, mert az ember akkor még csak szellemi mivoltában létezett. - íme a nagy különbség a valódi és a kiagyalt fejlődéstan között. Ez nem úgy jön létre, hogy alacsonyabb rendű lények valahogyan emberi alkattá fejlődnek fel. Annál fantasztikusabb elképzelés, minthogy az állati alak magasabb rendű emberi alakká formálódjék át, nincs. Mialatt ezek az állati formák idelenn kialakulnak, az ember már régen létezik, csak éppen később ereszkedik alá és sorakozik a már régebben leszállt állati lények mellé. Aki nem képes így látni a fejlődést, azon nem lehet segíteni, mert az a jelenkori fogalmák bűvöletében él; egyáltalán nem a természettudományos tények, hanem a jelenkori vélemények befolyása alatt áll.

Ha az ember fejlődését minden más fejlődés összefüggésében akarjuk jellemezni, ezt kell mondanunk: Itt vannak a fejlődés sorrendjében - mondjuk például - a madarak és a tengeri állatok, mint a fejlődés két ága. Itt vannak azután a szárazföldi állatok, mint egy különleges ág. Az egyik az úgynevezett ötödik, a másik a hatodik teremtési napnak felelne meg. És akkor megjelenik az ember, de nem úgy, hogy ez a vonal folytatódik, nem a sor folytatásaképpen, hanem úgy, hogy leereszkedik a Földre. Ez a valóságnak megfelelő fejlődéstan. Ezt pedig egzaktabb módon foglalja magában a Biblia, mint bármely modern, a materialista fantázia szolgálatában álló könyv.

Ezek csak amolyan elejtett észrevételek, kedves Barátaim! Egy ciklus záró előadása mindig is kiegészítő megjegyzésekből áll. Hiszen az ember, ha egy ilyen témát, a maga teljességében minden oldalára kitérve akarna kifejteni, akkor bizony hónapokig beszélhetne egyfolytában, mert végtelenül sok az, amit a Genezis felölel. Ciklusaink mindig csak a kezdeményezést adhatják meg. Ezúttal sem akartam egyebet. Szeretném még egyszer nyomatékosan hangsúlyozni, mennyire nem volt könnyű éppen ezt az előadás-sorozatot létrehozni, mert alig hiszem, hogy aki végighallgatta ezeket a dolgokat, könnyen el tudja képzelni, milyen nehéz út vezet a bibliai teremtéstörténetnek ezekhez a mélyebb alaprétegeihez; hogy milyen nehéz a már fellelt szellemtudományos tényeket a nekik megfelelő bibliai részekkel párhuzamba állítani Rendkívüli nehézségeket támaszt ez a munka, ha az ember lelkiismeretesei végzi. A tisztánlátásról gyakran azt hiszik, hogy az könnyen áthatol mindenen Csak éppen rá kell tekinteni - gondolják - a többi már megy magától. A dolgok naiv szemlélője persze többnyire úgy gondolja, hogy mindenre könnyű magyarázatot találni. De minél mélyebbre hatol az ember, annál több nehézség merül fel. Ez már a külső kutatásnál is így van, hát még, ha az ember a fizikaiból a tisztánlátó kutatásba lép át! Itt jönnek csak elő az igazi nehézségek, és hozzájárul az a felelősségérzet is, amely elengedhetetlen, hogy egyáltalán megszólalunk ilyen dolgokról. Mindemellett bizonyos vonatkozásban úgy hiszem, hogy nem használtam ebben az előadás-sorozatban egyetlen olyan szót sem, amelyről nem mondhatnám azt, hogy a helyén van, hogy az adott lehetőségeken belül a német nyelvben ez az a megfelelő kifejezés amely a helyes kép kialakításához vezet. De könnyű nem volt!

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként