Nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy Pandira-fia Jézusnak, Jeshu ben Pandirának rokonság tekintetében semmi köze sincs ahhoz a személyiséghez vagy individualitáshoz, akiről mint Jézusról a Máté-evangélium, a Lukács-evangélium, vagy bármelyik más evangélium szól. Pandira-fia Jézus az időszámításunk kezdete előtti évszázadban élt, már jóval a Krisztus- esemény előtt megkövezték, majd felakasztották egy fára, nem szabad összetévesztenünk tehát semmivel sem, amiről akkor beszélünk, ha az evangéliumokról van szó. Meg kell még azt is jegyeznem, hogy Jeshu ben Pandira személyének kimutatására, létének igazolására semmiféle okkult ismeretre vagy szellemi látásra nincs szükség, ha erre törekszik valaki, a régi héber talmud-irodalom dokumentumait kell csupán elolvasnia. Különböző időpontokban össze is tévesztették már az igazi Jézussal, először már az i. u. II. században is. Bár kifejezetten hangsúlyoztuk, hogy Pandira-fia Jézusnak ebben a vonatkozásban az evangéliumok-béli Jézushoz semmi köze sincs, másfelől viszont mégis meg kell állapítanunk e két személy között egy történeti, most azonban természetesen csak szellemtudományos kutatással feltárható kapcsolatot, amelyet azonban teljes mélységében akkor értünk majd csak meg, ha újból ejtünk néhány szót az emberiség fejlődéséről és vezetőiről.

Ha feltekintünk az emberiség nagy vezetőire, vezető individualitásaira, végül is magasztos individualitások sorához érünk, akiket bodhiszattváknak szoktak nevezni, mivel leginkább Keleten alkottak róluk mintegy elméletet. Egy egész sereg bodhiszattva létezik. Az a feladatuk, hogy az emberiség nagy tanítói legyenek és beáramoltassák a szellemi világokból a misztériumiskolákon át korszakról korszakra haladva az emberiségbe, aminek az emberek érettségi foka szerint bele kell a korszakba áramlania. Mondhatjuk, hogy az egymást követő időszakok során a bodhiszattvák váltják egymást, a bodhiszattva mindig az előző utódaként tevékenykedik. Korunkban elsősorban az a két bodhiszattva érdekel bennünket, akiket sokszor kellett már említenünk, amikor az emberiség fejlődéséről van szó, - akiből mint Szuddhodana királyfiból lett Buddha és aki a bodhiszattva-méltóságon utóda lett és még ma is az, hiszen a keleti bölcsesség és a szellemi kutatás egybehangzó állítása szerint még ezt a tisztséget tölti be majd a következő 2500 évben is. Ez a bodhiszattva majd csak akkor emelkedik oda, mint Buddhává magasodott elődje. A jelenlegi bodhiszattva akkor emelkedik majd a buddha-méltóságra, ő lesz majd a Maitreya-buddha.

Az emberiség fejlődését az egymást váltó bodhiszattvák irányítják. A bodhiszattvák sorát pedig az emberiség fejlődése nagy tanítómesterei sorának kell tekintenünk és nem szabad összecserélnünk tanításaik forrásával, ahonnan megkapják, amit az egymást követő tanítások formájában az emberiség fejlődésének nyújtaniuk kell. A bodhiszattvákat egy testületnek kell képzelnünk, tanításaik eleven forrását pedig a testület középpontjának, ami nem más, mint akit „Krisztusnak” nevez a nyelv, így tehát az összes bodhiszattva Krisztustól kapja meg, amit a korszakok fejlődése során az embereknek nyújtania kell.

Nos, a bodhiszattvának, ameddig bodhiszattva, kiváltképpen a tanításnak kell szentelnie magát, hiszen láttuk, hogy buddha- rangra emelkedve nem száll már többé alá, hogy fizikai testben inkarnálódjon. Az összes keleti filozófiával összhangban állíthatjuk, hogy az annak idején Szuddhodana királyfiként utolsó inkarnációját fizikai testben megélt Gautama Buddha azóta már csak étertestig alászálló testekben ölt testet. A Lukács-evangéliumról szóló előadásokban pedig kiemeltük, mi volt a buddhává lett bodhiszattva következő feladata. Láttuk már, hogy amikor a Lukács-evangélium szerint Jézus megszületett, - a Máté-evangélium Jézusával nem azonos, úgynevezett nátháni Jézus - az akkoriban étertestben testet öltött Buddha lénye mintegy behatolt a nátháni Jézus asztráltestébe. A Lukács-evangélium elsősorban a nátháni Jézust írja le. Mondhatjuk tehát, hogy ez a lény Gautama Buddha-inkarnációja óta már nem azért volt itt, hogy tanítson, hanem hogy elevenen tevékenykedjen. Reális, a szellemi világból a mi fizikai világunkba ható erő lett belőle. Egészen más, ha valaki tanításával hat, vagy eleven erővel, a növekedés erejével. A bodhiszattva egészen addig tanítómester, míg buddha nem lesz belőle, attól kezdve viszont eleven erő, valamilyen vonatkozásban szervező, életet adó erővel hat. Így hatott Buddha a nátháni Jézus szervezetére, amint ezt a Lukács-evangélium leírja, új méltóságához mérten így viselkedett.

A kereszténységet megelőző VI. századtól mindmáig a Buddhává lett bodhiszattva utóda, az a bodhiszattva lépett a nagy tanítók sorába, aki később majd a Maitreya-buddha lesz. A tanítást ezért, amire az emberiségnek szüksége van azóta, hogy Gautama Buddha, Szuddhodana király fia működött, ott kell keresnünk, ahol az ő bodhiszattva-utóda inspirálja, mintegy beleárasztja tanítványaiba, növendékeibe, hogy mit közöljenek a világgal. - Tegnap már felhívtam rá a figyelmet, hogyan választotta ki magának ez a bodhiszattva eszközül mindazt, ami például a terapeuta- és esszénus-közösségekben egyesült és hogy az esszénus-közösségeken belül Pandira-fia Jézus a legfontosabb, legmagasztosabb és a legtisztább személyiségek közé tartozott. A bodhiszattva tanítása tartalmát mintegy az esszénusokon keresztül sugározta bele a földi emberiségbe.

A tanítás mélyebb tartalmát illetően viszonylag hamar eltűntek az igazi esszénus-közösségek, miután a Krisztus-esemény lejátszódott a Földön - meggyőződhetnek róla a külső történelemből is. Egyáltalán nem tűnhet hihetetlennek tehát, ha azt mondom, hogy alapjában véve, lényegében a terapeuta- és az esszénus-közösségek tették lehetővé, hogy amire Krisztus földi megjelenése nagy és fontos eseményének megértéséhez szükség van, lejuthasson ide a szellemi régiókból, a bodhiszattvák szférájából. Az emberiség a terapeuta- és az esszénus-közösségektől kapta meg a Krisztus-esemény megértését szolgáló legfontosabb tanításokat. Pandira-fia Jézust pedig mintegy kiválasztották arra, hogy olyan tanításokra inspirálja a bodhiszattva, aki egykor majd a Maitreya-buddha lesz és hatása volt az esszénus-közösségekre, amelyek érthetővé tudták tenni a palesztinai misztériumot, Krisztus misztériumát. Természetesen csak szellemtudományos kutatással lehet pontosabb részleteket megtudni a terapeutákról és az esszénusokról, a külső történelem csak nagyon keveset tud róluk. Mi pedig most bátran ki akarjuk deríteni titkaikból mindazt, amire szükségünk van a Máté- és a többi evangélium mélyebb megértéséhez, - hiszen antropozófusok között vagyunk, ahol elfogadják az efféle eljárást - és úgy akarjuk leírni ezeket a titkokat, ahogyan a szellemtudomány művelőjének kell gondolkodnia a terapeutákról és az esszénusokról.

A legfontosabb, amiről szó volt ezeknél a közösségeknél, - amelyek tehát egy évszázaddal a Krisztus-esemény előtt élték virágkorukat, hogy azt tanítással készítsék elő - az a mód volt, amellyel elérték a beavatást azoknál, akik a terapeuta- és az esszénus-közösségek tagjai voltak. Egy olyan beavatáson mentek át, amely különösen alkalmas volt arra, hogy a héberségnek, Ábrahám követésének fontos voltát a Krisztus-esemény számára szellemi látás útján értesse meg. Ez egyenesen a terapeuta- és az esszénus-közösségek misztériuma volt. Hitvallóit azért avatták be, hogy szellemi látással egyenesen az imént jelzett összefüggésbe tudjanak pontosan betekinteni. Az így beavatott esszénusnak tehát legelőbb is teljes jelentőségében be kellett látnia, ami Ábrahám által történt meg a héber népért, így tudta értékelni, hogy miért kell Ábrahámot valóban a héber nép egyfajta ősatyjának tekintenie. Az esszénusnak saját felismerésével kellett belátnia, hogy Ábrahámba helyezték bele azt a képességet, amiről az utóbbi órák során beszéltem, és aminek azután sok nemzedéken át mintegy le kellett szűrődnie és alá kellett csörgedeznie a vérrel.

Gondosan szemügyre kell vennünk egy fontos igazságot, ha meg akarjuk érteni, hogyan történhet meg az emberiség egész fejlődése számára valamilyen fontos dolog egy olyan személyiség által, mint Ábrahám. Amikor arra szemelnek ki valakit, hogy az emberiség fejlődése érdekében különleges eszköz legyen, mindig szüksége van az illetőnek egy isteni-szellemi lény közvetlen beavatkozására.

Akik Önök közül részt vettek „A rózsakeresztes misztérium” müncheni előadásán, vagy olvasták már, („Die Pforte dér Einweihung” - „A beavatás kapuja” - ősbemutatóján 1910. augusztus 15-én a „Münchener Schauspielhaus”-ban) tudják, hogy a legfontosabb drámai bonyodalmak egyike azon alapul, hogy a hierofantosz figyelmezteti Máriát: a küldetésének csak úgy tehet eleget, ha egy magasabb rendű lény efféle befolyása ténylegesen megtörtént már, ami nála valóban egy olyasvalamit vált majd ki, amit a magasabb alkotórészek alacsonyabbaktól való elválásának nevezhetünk, és így az utóbbiakat egy alantas szellem szállhatja meg. - Ha engednek lelkükre hatni mindent és nem veszik félvállról, ami „A rózsakeresztes misztérium”-ban található, az emberiség fejlődésének nagy titkaira hívhatja fel a figyelmüket.

Mivel pedig Ábrahám volt kiszemelve rá, hogy az emberiség fejlődése során ilyen fontos szerepet játsszon, szükség volt nála arra, hogy szervezetébe hatoljon az, amit az emberiség az atlantiszi korszakban a külvilágot mozgató és éltető szellemnek észlelt. Első ízben Ábrahámnál történt ez meg és vele együtt először nyílt lehetőség a szellemi látásmód megváltozására. Természetesen, hogy ez megtörténhetett, egy isteni-szellemi lény hatására volt szükség, aki mintegy beültette Ábrahám szervezetébe a nemzedékek sorában tőle származó összes szervezetek számára a csírát.

Annak idején azt mondta tehát az esszénus, hogy azt, ami tulajdonképpen a héber népet olyanná alakította, hogy Krisztus küldetését hordozhatta, adottság tekintetében először az a titokzatos lény vitte véghez, akit csak akkor találhatunk meg, ha a nemzetségek teljes során keresztül egészen Ábrahámig jutunk fel, ahol Ábrahám szervezetének belsejébe mintegy belesurrant, hogy azután a véren keresztül egyfajta népszellemként működjön a héber népben. Ha tehát az emberiség fejlődésének ezt az úgyszólván végső titkát meg akarjuk érteni, ehhez a szellemhez kell felemelkednünk, aki ezt az adottságot ültette el és ott kell felkutatnunk, ahol még nem surrant bele Ábrahám szervezetébe. Az esszénus ezért azt mondta, hogy ha az ember fel akar emelkedni a héber népet tulajdonképpen inspiráló és megalapozó szellemhez és teljesen tiszta voltában akarja megismerni, ha esszénus vagy terapeuta, bizonyos fejlődésen kell keresztülhaladnia, melynek következtében megtisztul mindattól, ami Ábrahám eseménye óta érte az emberi lelket a fizikai világból. Mert az esszénus azt mondta, hogy az a szellemi lény, akit az ember magában hordoz és az emberiség létesülésében közreműködő összes szellemi lények is csak a szellemi világban láthatók tiszta állapotban, bennünk lakozva a fizikai, érzékelhető világ erői beszennyezik őket.

Az esszénus véleménye szerint - ami tökéletesen igaz is a megismerés bizonyos területén - minden egyes akkor élő emberben benne volt mindaz a tisztátalanság, ami az előző idők folyamán került az emberi lélekbe, és amitől nem látta tisztán azt a bizonyos adottságot Ábrahámba ültető szellemi lényt. Minden esszénus-léleknek meg kellett tisztulnia tehát a nemzedékek vérében lakozó lény látását zavaró szennyeződéstől, csak utána láthatta meg helyesen. Az esszénusok mindenféle lelki tisztulása, lelki gyakorlata arra vonatkozott, hogy megszabaduljon a lelkük a nemzedékeken át öröklődő hatásoktól és jellegektől, ami miatt az Ábrahámot inspiráló lényt csak homályosan láthatták, hiszen az emberben nem egyedül csak saját legbelső szellemi-lelki mivolta van, hanem az azt magában megzavaró és beszennyező öröklött ismertetőjegyek is.

Kutatásukkal és szellemi szemléletükkel kiváltképpen az esszénusok tudtak eleget tenni a szellemtudományos törvénynek, amely szerint az átöröklés hatása csak akkor szűnik meg igazán, ha megtesznek 42 lépcsőfokot felfelé az ősök sorában. Örök- lünk tehát valamit apánktól és anyánktól, egy kicsit nagyapánktól és nagyanyánktól is és így tovább, de minél feljebb haladunk őseink sorában, annál kevesebb van bennünk belső mivoltunk átöröklés útján létrejött tisztátalanságaiból, 42 nemzedéken áthaladva pedig már semmi sem marad belőlük, az átöröklés hatása eltűnik. Ezért volt az esszénusok belső gyakorlatainak, szorgos iskolázásának az a célja, hogy eltávolítsák vele lelkükből a 42 nemzedék során odakerült tisztátalanságokat. Ezért kellett minden esszénusnak súlyos belső gyakorlatokat végeznie, nehéz misztikus utat bejárnia, ezek vezették el lelke tisztulásához 42 lépcsőfokon át. Valóban 42 pontosan meghatározható fokozaton kellett átmennie magában, akkor szabadult meg az érzékelhető világ hatásaitól, mindattól, amit az átöröklés szennyezett be belső mivoltán.

Így hágott fel az esszénus 42 lépcsőfokon át oly magasra, hogy legbelső mivoltát, lénye központi magvát az isteniség- szellemiség rokonának érezte. Azt mondta ezért, hogy egészen az Istenig emelkedik fel, amikor megjárja a 42 lépcsőfokot, neki az a fontos. Jól látta, hogyan tud felemelkedni egy isteni lényhez, aki még nem merült bele az anyagba. Ismerte, saját tapasztalatából ismerte a felvezető utat. Az akkoriban a Földön élő emberek közül egyedül a terapeuták és az esszénusok tudták helyesen, hogyan történt meg Ábrahámmal az esemény Tudták, amennyiben a nemzedékeken át való öröklődésről van szó. Tudták, hogy aki az átöröklés vonalába került lényhez fel akar emelkedni és el akar jutni arra a helyre, ahol az még nem merült bele az anyagba, 42 nemzetségnek megfelelő 42 lépcsőfokon kell felhágnia, akkor talál rá. Tudtak azonban még valami mást is. Tudták, hogy ahogyan az embernek 42 nemzetségnek megfelelő 42 lépcsőfokot kell felfelé haladnia, hogy eljusson ehhez az isteni lényhez, neki is 42 lépcsőfokon át kell aláereszkednie, a fordított utat kell megtennie, ha le akar kerülni az emberi vérbe. Ha az embernek 42 lépcsőfokra van szüksége, hogy felemelkedjen az Istenhez, az Istennek is 42 lépcsőfokra van szüksége, hogy aláereszkedjen, hogy ember legyen az emberek között.

Így tanítottak az esszénusok és közöttük mindenekelőtt Jeshu ben Pandira, az őt inspiráló bodhiszattva hatására. Az tehát egy esszénus tan volt, hogy 42 nemzedékre volt szüksége annak a lénynek arra, hogy teljes ember voltáig szállhasson alá, aki Ábrahámot arra ösztönözte, hogy szervezetébe felvegye az isteni csírát.

Ha ezt tudjuk, ismerjük most a forrást is, ahonnan a Máté- evangélium írója merítette ismereteit, felkutatva éppen ezt a 42 nemzetséget. Pandira-fia Jézus volt az, aki az esszénusok figyelmét elsősorban valamire hívta fel. Egy évszázaddal előbb élt a 42 nemzedéknyi idő lejártánál, ami csak száz év múlva lehetett. Felhívta rá az esszénusok figyelmét, hogy a 42 lépcsőfokból álló utat csak bizonyos fokig tehették meg, ahol a történelemhez tudnak kapcsolódni és innen kezdve csak felső kegyelemmel haladhatnak rajta tovább. De eljön az ideje, amikor ez egy természetes esemény lesz majd, megszületik majd egy ember, akinek lehetősége lesz rá, hogy saját vérével oly messzire emelkedjen fel, hogy alászállhasson hozzá az isteni erő, amire szüksége van ahhoz, hogy a héber nép teljes szellemét, Jahve szellemét megnyilatkoztassa a héber nép vérében.

Ezzel megmutattuk, hogy a Máté-evangélium legelején lévő nemzetségtáblázat forrása az esszénus-közösségektől eredt. De ha tökéletesen meg akarjuk érteni ezeket a tényeket, természetesen az egész ügynek még valamivel jobban rá kell mutatnunk a mélyére.

Úgyszólván mindennel kétfelől találkozunk, ami az emberi fejlődéssel függ össze, - egyszerűen azért, mert az ember kétfelé osztott lény Ha nappali tudatállapotában találkozunk vele, négy alkotórésze összetartozik és nem különböztethető meg azonnal, hogyan oszlik két részre. Éjjel azonban, amikor szintén előttünk van az ember egész mivolta, mégis világosan két részre van osztva, a fizikai világban maradó fizikai és étertestre és a belőlük kihúzódó asztráltestre és énre. Ebből a két részből van mintegy összeillesztve. Míg arról van szó, hogy mivel tartozik az ember a fizikai világhoz, voltaképpen csak a fizikai és az étertestről beszélünk. Az ember fizikai világban lévő összes intéznivalója, ügye, csak a fizikai és étertestére tartozik, bár nappali ébrenléte során részt vesz bennük a többi alkotórésze is. Ébrenléte idején énjéből és asztráltestéből hat két másik alkotórészére, míg ha alszik, magukra hagyja őket. Valójában azonban mihelyt elalszik, erők és lények kezdenek hatni a világűrből, a kozmoszból és áthatják, amit magukra hagyott, így tehát voltaképpen a kozmoszból tart tovább a hatás az ember fizikai és étertestére. Azt azonban, ami belőlünk az ágyban marad, lényünk külső oldalát, vagyis fizikai és étertestünket voltaképpen 42 nemzedék döntötte el, bennük öröklődött át. Ha tehát a nemzedékek sorának első tagjától kezdve összevetünk mindent, ami az ő akkori fizikai voltához tartozott és 42 nemzedéken haladunk át tovább, az utolsó nemzedéket követően már semmit sem találunk meg az első nemzedék leglényegesebb adottságaiból. Hatszor hét nemzedék alatt dől el tehát, hogy mi van és milyen erők működnek egy ember fizikai és étertestében. Az ebben a két testben található összes öröklött jegyeket az elődöknél kell keresnünk, de csak 42 nemzedéken keresztül. Tovább haladva már semmit sem találunk belőlük, minden eltűnik, ami korábbi nemzedékekhez tartozott. Az ember mivoltának külső oldalát vizsgálva tehát a rajta keresztül ható erőket 42 nemzedékhez kötöttnek találjuk.

Az emberi fejlődés tehát időben egy számszerű viszonylaton alapul. Vizsgáljuk ezt meg, vegyük ezúttal pontosan szemügyre. Úgy vizsgáljuk meg, ahogyan tulajdonképpen akkor kell vizsgálnunk, ha a Máté-evangéliumban éppen a nemzetségek sorozatát akarjuk megérteni.

Minden, ami a fizikai testre vonatkozik, 42 nemzedékhez van kötve, mert minden, ami időbeli fejlődéshez van kötve, ami az időt érinti, a 7-es számhoz van kötve. Ezért volt az esszénusoknál is a 7-es számhoz kötve a fejlődés az öröklött fizikai jegyeken túlra. Az esszénus azt mondta, hogy hatszor hét, vagyis 42 fokozaton kell keresztülmennie, akkor ér fel a következő hét fokozatra, tehát azokra, amelyek a 7-es szám betetőzését, a 7 x 7 = 49 fokozatot adják ki. Ami azonban a 42. fokozaton túl van, már nem sorolható a fizikai és az étertestben ható erők és lények közé. Bár a fizikai és az étertest teljes fejlődése valóban csak a 7-es szám törvénye szerint, 7x7 nemzedék után zárult le, az utolsó hét nemzedék számára azonban már egy teljes átalakulást ért el, itt már semmi sem volt meg az első nemzedékből. Azt tehát 6x7 nemzedéken belül kell keresnünk, ami számunkra tekintetbe jön. De ha kiteljesedik a 7-es szám, olyasvalamivel van dolgunk, amiről el kell ismernünk, hogy új. Már nem egy emberi, hanem egy ember feletti léttel van dolgunk azon a területen, ahová a 42 nemzedéket magunk mögött hagyva kerülünk. Hatszor hét, mindenképpen a Földhöz igazodó nemzetséget különböztetünk meg tehát, a rajtuk túl lévő, hetedszer hét nemzedék a Földön túlra vezet, az már a szellemi világ számára termő gyümölcs. A hatszor hét nemzedék után már kezd piroslani a termés, amiből azután a hétszer hetedik nemzedéknél gyümölcs lesz a szellemi világ számára.

Ezért mondták, akiktől a Máté-evangélium származott, hogy a Zarathusztra által igénybe vett fizikai testnek annyira érettnek kellett lennie, hogy 42 nemzedék után már a szellemivé, istenivé válás küszöbénél tartson, ahol már istenként kell tisztelni. - Ez tehát már a 43. nemzedék kezdetére esik, de nem kezd bele, hanem rajta keresztül egy másik lény érvényesül, - a názáreti Jézus, aki mint Zarathusztra szelleme ölt testet a Földön. Így történt meg a számok titkának beteljesülésével minden, ami a názáreti Jézusban a legalkalmasabb testet, a legmegfelelőbb vért adhatta Zarathusztra lelkének. Ezzel az emberiség fejlődése számára a fizikai és étertest vonatkozásában minden elő volt készítve.

Az embernek azonban nem csak fizikai és éterteste van, hanem asztrálteste és énje is, és így annak az embernek is, akinek a Krisztus-lényt kellett hordoznia. Nem csupán a fizikai és az étertest megfelelő előkészítésére kellett tehát megtenni mindent, hanem az asztráltest és az én megfelelő előkészítésére ugyanúgy meg kellett mindent tenni. Egy ilyen nagy esemény számára ez nem volt keresztülvihető egy személyen: két személyen kellett megtörténnie. A fizikai és az étertestet annál a személynél készítették elő, akiről mindenekelőtt a Máté-evangélium szól, az asztráltestet és az ént pedig annál, akit a Lukács-evangéliumból nátháni Jézusnak ismerünk és aki élete első éveiben még egy másik személy volt. Míg a Máté-evangéliumban szereplő Jézus megfelelő fizikai és étertestet kapott, a Lukács-evangéliumban szereplő Jézusnak megfelelő asztráltestet és én-hordozót kellett kapnia. Ez utóbbi hogyan történhetett meg?

Láttuk, hogy teljesen meghatározott módon kellett előkészíteni 42 nemzedék erőit, hogy a Máté-evangélium Jézusa számára szükséges alkotórészek létrejöhessenek. Elő kellett azonban készíteni az asztráltestet és ént is, hogy később megfelelő módon kerülhessenek össze. Beszélünk majd még róla, hogyan kerülhettek össze. - A Lukács-evangélium Jézusánál is megfelelő előkészületeket kellett tehát tenni. Vizsgáljuk meg ehhez az alvó állapot természetét.

Alacsonyabb szellemi látásból eredő mesebeszéd, - mondottam - hogy az alvó ember fizikai és éterteste közelében lebegő ködfelhőben egész asztrális és én-volta benne van. Mert a valóság az, hogy amikor az ember kilép alvó állapotában fizikai és étertestéből, az egész kozmoszba kiterjed, oda, ami kozmoszunkhoz tartozik. Az alvás titka az is, hogy a csillagok világából kivonjuk az egész kozmosz legtisztább erőit, majd felébredéskor, amikor fizikai és étertestünkbe újra bele kell merülnünk, magunkkal hozzuk onnan - ezért beszélünk a csillagok világára kiáradt, asztrális testről - és új erőkre ébredve kelünk fel attól, amit fel tudtunk szívni magunkba a teljes kozmoszból.

Minek kell ma történnie az emberrel, - de ez Jézus Krisztus idejében is hasonló módon történt - ha magasabb értelemben véve lesz szellemi látó? A mai normális körülmények között az ember, ha asztráltestével és énjével kihúzódik fizikai és étertestéből, elveszti tudatát. A szellemi látónak azonban olyan helyzetbe kell hoznia tudatát, hogy fizikai és étertestéből kihúzódva, pusztán csak asztrálteste és énje eszközeivel lásson. Ekkor a szellemi látó tudata hozzáfér a csillagok világához és észleli, mi van benne, sőt, nemcsak észleli, hanem fel is emelkedik bele. Az embernek a világűr szellemi látással való észlelését lehetővé tevő lépcsőfokokat ma is ahhoz hasonlóan kell végigjárnia, ahogyan az esszénus-tudat emelkedett fel oda az idő 7-es számon alapuló sorozatán keresztül.

Sokszor rámutattam már, honnan fenyegeti veszély mind az egyik, mind a másik irányú fejlődést. Alapjában véve az esszénusok azért merültek bele a fizikai és az étertestbe, hogy a 42 nemzedéken végighaladva találjanak rá az Istenre. Olyan volt ez náluk, mintha valaki felébredne és nem a világot látná maga körül, hanem azért merülne fizikai és étertestébe, hogy az ő erőiket lássa meg, vagyis a külsejét belülről észlelje. Ha felébred az ember, nem tudatosan merül bele fizikai és étertestébe, megóvja ettől, hogy tudata a környezete és nem a fizikai és az étertest erői felé fordul a felébredés pillanatában. Az esszénusoknál az volt lényeges, hogy megtanulták, hogyan észleljék a 42 nemzedékből származó összes erőket, hogyan tekintsenek el a külvilágban láthatóktól, hogyan merüljenek bele saját fizikai és étertestükbe és ott hogyan lássák meg, mi élt bennük a 6 x 7, vagyis 42 nemzedék titkának szellemében.

Ha az ember a kozmoszba akar felemelkedni, ha az egész kozmosz alapjául szolgáló, még hatalmasabb titkokat akarja megismerni, felfelé is hasonló életet kell élnie. Saját belső világába merülve csupán az a veszély fenyegeti, hogy az ott lévő erők, a vágyak, a szenvedélyek ragadják magukkal és mindaz, ami még a lelke mélyén van és amire rend szerint ügyet sem vet, amiről sejtelme sincs, mert a külső nevelés általában véve távol tartja az ilyen erők ismeretétől. Nincs is rá lehetősége tehát, hogy elragadtassa magát velük, hiszen amikor felébred, tekintetét azonnal az előtte felmerülő külvilág vonja magára. Amikor tehát saját belső világába merül, az a veszély fenyegeti, hogy mintegy saját természete legalacsonyabb ösztönei és önös erői kerítik hatalmukba, míg az egész kozmoszra kiterjedve egy másfajta veszélynek van kitéve. Ezt a veszélyt le sem írhatjuk pontosabban, csak úgy ha azt mondjuk, hogy aki átéli a pillanatot, amikor nem tudattalan állapotban, hanem annyira tudatosan alszik el, hogy asztrálteste és énje a szellemi világ észlelésére szolgáló eszköz, a hatalmas káprázat veszélye fenyegeti, mintha vakító napsugarak kerülnének a szemébe. Elvakítják a hatalmas benyomások és mindenekelőtt hallatlanul zavarba ejtő voltuk.

Ahogyan a hatszor hetes szám titkának kellett neveznünk a lépcsőfokokat, amelyeket végig kellett járnunk, hogy megismerjük a fizikai és az étertestben öröklött összes jegyeket, van a számoknak egy olyan titka is, amellyel a kozmikus titkok, a nagy világ titkainak ismeretéhez jutunk. Ehhez a titokhoz ismét úgy férkőzhetünk a legjobban hozzá, ha kint a kozmoszban lévő mozgásokat és konstellációkat, a magukban a csillagokban meglévő kifejezésformákat vesszük igénybe, ami a csillagokban mintegy meg van írva. - Ahogyan az ember belső világának titkaihoz 6x7 lépcsőfokon át jutunk el, 12 x 7, vagyis 84 lépcsőfokon át érünk fel a világűr szellemi titkaihoz. A 12 x 7, vagyis a 84 lépcsőfokot megjárva jutunk el arra a pontra, ahol már nem vakít el minket a kozmikus szellemi erők labirintusa, ott nyerjük el csak igazán az ahhoz szükséges nyugalmat, hogy a hatalmas labirintusban kiismerjük magunkat, hogy ezt a labirintust áttekintsük. Bizonyos értelemben ezt tanították az esszénusok is.

Ha a leírt módon lesz az emberből szellemi látó, elalvásakor beleárad abba, amit a 12 x 7-es szám titka fejez ki. A 12 x 7-nél azonban már a szellemiségben van, mert amikor a 11 x 7-et befejezte, elérkezett a titok határához. Ugyanúgy a szellemiségen belül van már a 12 x 7 is, mint a 7x7. Aki ezt az utat meg akarja járni, 11x7 lépcsőfokra van szüksége, hogy a szellemi világba érkezzen, vagyis asztráltestének és énjének 11x7 fokozaton kell keresztülmennie. Ezt fejezi ki csillagírással, ha a 7-es számot a bolygók számából, amin pedig a világűrben kell keresztülmennie, az Állatöv 12 csillagképének számából veszi. Ha beleéli magát a világűrbe, úgy kell keresztülhaladnia 7 x 12, illetve 7x11 fokozaton, míg a szellemiségbe jut, ahogyan a 7 bolygó áll, takarva a 12 csillagképet.

Ha képet akarnak alkotni róla, szellemi környezetüket az Állatöv 12 képében képzelhetik el, emberrel a közepén. A szellemiség azonban annyira kiterjedt, hogy ha az ember el akarja érni, nem kezdhet el mintegy a középpontból szétáradni, hanem spirálisan kell terjeszkednie, hét fordulatot mintegy csigavonalban kell megtennie és minden fordulatnál érintenie kell mind a 12 csillagképet, vagyis 7 x 12 pontot kell érintenie. Az ember fokozatosan, csigavonalban terjeszkedik ki a koszmoszba - természetesen az ember élményének mindez csak a jelképe - amikor pedig már hetedszer járja körbe a 12 csillagképet, az isteni szellemiséghez érkezik. Ekkor azután ahelyett, hogy a saját központjából a kozmoszba kifelé tekintene, a szellemi peremről, a 12 pontból befelé tekint és onnan tudja nézni, mi van a külvilágban. Ezt kell átélnie, ha látni akarja, mi van a világban. Egy szempont nem elegendő, 12 szempontra van szükség. Aki fel akart hatolni az isteni szellemiséghez, 11x7 fokozaton kellett áthaladnia, 11 x 7 lépcsőfokon kellett felvezetnie énjét és asztráltestét. Amikor a 12 x 7-ikhez érkezett, már a szellemiségben volt.

Így kellett az asztráltestnek és az énnek 12 x 7, illetve 11x7 fokozaton áthaladnia, ha el akart jutni az istenséghez. Ha viszont az istenség kíván alászállni és egy emberi ént alkalmassá akar erre tenni, szintén 11x7 fokozaton kell aláereszkednie.

Ha tehát a Lukács-evangélium azokat a szellemi erőket akarta leírni, amelyek az asztráltestét és az énjét tették alkalmassá Krisztus hordozására, azt kellett leírnia, hogyan szállott 11x7 fokozaton alá az isteni-szellemi erő. Valóban ezt is írja le. De mivel a Lukács-evangélium azt a másik személyiséget mutatja be, akinek az asztráltestét és az ént készítették elő, nem 6x7 nemzedéket sorol fel, mint a Máté-evangélium, hanem 11x7 fokozatot, amelyen maga az Isten vezeti le azt, - az evangélium ezt kifejezetten meg is mondja - ami a Lukács-evangéliumban leírt Jézus individualitásában lakozott. Ha összeszámolják a Lukács-evangéliumban közölt és emberekből álló lépcsőfokokat, akiken keresztül vezetik le az isteni erőt, 77 fokozatot kapnak (Lukács 3, 23-38).

Mivel a Máté-evangélium a fizikai és az étertestet kialakító isteni erő alászállása közben történő működésének titkát írja le, benne a 6 x 7-es számnak kell uralkodnia. A Lukács-evangéliumban pedig a 11 x 7-es számnak kell feltűnnie, mert az asztráltestet és az ént átalakító isteni erő alászállását írja le. Látható belőle, micsoda mélységekből kerültek elő ezek a dolgok, hogyan közöl valóban beavatási titkokat a Máté- és a Lukács-evangélium, a lépcsőfokok sorozatát az isteni szellemiség átszállásakor egy emberi individualitásba és kiszállásakor a kozmoszba.

Holnap beszélünk majd arról, hogy miért jött létre egy nemzetségsorozat a Lukács-evangéliumban is és hogy abban az időben, amikor csak kevés embert tanítottak meg Jézus Krisztus titkára, miért közölték velük, hogy Istentől és Adámtól le egészen a Lukács-evangéliumban leírt Jézusig 77 nemzedék volt.