Arimán birodalma. Sötét, szakadékszerű tér, melyet fekete kőzetekből álló hegyvonulatok határolnak. A végigfutó hegygerincek mintha a hegyek tömegéből kristályosodtak volna ki, de fehérek. Az egyik lejtőn Arimán áll. Hilarius, Friedrich Trautmann; azután az első jelenetben szereplő 12 személy, később Strader, majd Thomasius és Mária, végül Thomasius éteri hasonmása.

Friedrich Trautmann:

Mily gyakran jártam már e helyen. -
És mégis borzalmat kelt bennem,
Hogy gyakran e birodalomban
Kérünk utasítást olyan ügyekben,
Melyek szövetségünknek fontosak,
S jelentősek a céljaink tekintetében.

Hilarius:

Meg kell előbb a magnak halnia,
Aztán fakadhat új élet belőle.
E helyen minden megtalálható,
Ami a földi élet színterén
Elhasználódott, s itt újfajta létté
Alakul át.
Hogyha rendünk az emberi tettekhez
Olyan csirákat akar elültetni,
Amelyek a jövőben majd megérnek,
Ehhez a magvakat
Halott világból kell elhoznia.

Friedrich Trautmann:

Borzongató az úr ki itt parancsol.
És ha nem állna benn írásainkban,
Amely templomunknak
Legértékesebb kincsei,
Hogy jó e lény, akit mi itt találunk,
Bizony gyakorta úgy eshetne vélünk,
Hogy rossznak tartanánk.

Hilarius:

De nemcsak az írásainkban áll így,
Azt mondja szellemi látásom is,
Hogy jót nyilatkoztat ki lénye.

Arimán (elváltoztatott hangon):

Tudom, miért vagytok megint e helyen.
Szeretnétek megtudni tőlem,
Hogyan kell néktek helyesen vezetni
Az emberlelket, aki gyakran állott
Küszöbötök előtt.
Mivel azt vélitek,
Thomasius már elveszett,
Most úgy látjátok, Strader az az ember,
Ki szolgálatotokra állhat
A misztikus szövetség érdekében.
Amit a természet erőiből
Szabad volt néki meghódítani
Az embert fejlődés érdekében,
Mindazt nekem köszönheti,
Mivel ott én parancsolok, ahol
A technikában felhasznált erők
Teremtő forrásokból
Merítve növekednek.
Így hát az én birodalmam felé
Kell hogy irányuljon az is, mit eztán
Az emberiségnek még megteremthet.
Ezúttal én magam gondoskodom
Arról, hogy majd mi történjék vele,
Hisz látom, hogy Thomasiusnál
Munkátokkal csak veszteséget
Okozhattok nekem.
Ha szolgálni akartok
A szellemi erőinek,
Először még meg kell szereznetek,
Amit ezúttal elvesztettetek.
(Arimán eltűnik)

Friedrich Trautman (szünet után, mialatt magába mélyedt):

Nagy mesterem, súlyos gond nyomja lelkem,
Amit régóta próbálok elűzni,
Mert ezt parancsolják
A szigora szabályok,
Amelyeket a rendűnk ír elő.
De sok minden, mi rendünk életében
Mutatkozik, lelkem küzdelmeit
Valóban súlyossá teszi.
Hisz állandóan arra törekedtem,
Hogy a sötétséget, mely bennem él,
Alárendeljem hálás szívvel
A szellem fényének, amelyet
Erőiddel te adhatsz meg nekem.
De amikor aztán nem egyszer
Át kellett élnem, hogy te is
Csalódás áldozatja vagy,
S az események során szavaid
Csak súlyos tévedésnek bizonyulnak.
Úgy éreztem, nehéz lidércnyomás
Akar fájdalmasan
Lelkesre telepedni.
Szavad ezúttal is csak tévedés volt.
Azt hitted, hogy e szellemtől bizonnyal
Valami jót fogunk itt hallani.

Hilarius:

A világ utjain, kedves testvérem,
Nehéz eligazodni. Jó ha várunk
Amíg a szellem megmutatja nékünk,
Milyen irányban kell tevékenykednünk.

Arimán (ki ismét megjelent):

Ők látnak, s mégsem ismernek meg engem.
Ha tudnák, ki az, aki itt parancsol,
Úgy biztosan nem ide jöttek volna
Utasításért, és az emberlelket,
Kiről hallották, hogy fel fog keresni,
Pokol kínjára kárhoztatták volna
Hosszú időkre.

(Belépnek azok a személyek, akik az első jelenetben a misztikus szövetség előszobájában összegyűltek, de érzékelhető, hogy Arimán birodalmába csak vakon lépnek be. Amit mondanak, benne él a lelkükben, de semmit sem tudnak róla. Alvás közben öntudatlan álmokat élnek át, melyek Arimán birodalmában hallhatóvá válnak. Strader azonban, ki szintén belép, félig tudatában van mindannak, amit átél, úgyhogy később vissza tud rá emlékezni.)

Strader:

Benedictus utasításai,
Hogy gondolataimnak erejével
Átéljem önmagam,
Ide vezetnek engem, a halálnak
Ezen birodalmába?
Holott én azt reméltem,
A szellemhez emelkedem,
S az igazság nyilvánul meg nekem
A bölcsesség fényes magaslatán.

Arimán:

A bölcsesség, amelyet itt szerezhetsz,
Hosszú időkön át elég lesz néked,
Ha helyesen viselkedsz.

Strader:

Mely szellem az, amely előtt a lelkem áll?

Arimán:

Ismerd fel őt majd, hogyha később
Emlékezetben. fel tudod idézni
Mit itt átéltél.

Strader:

S ezek az emberek,
Miért találom őket
Sötét birodalmadban?

Arimán:

Ők csak mint lelkek vannak itt,
Semmit sem tudnak erről,
Mivel otthon mély álomba merültek.
De megnyilvánul itt világosan
Ami lelkükben él, s mit ők maguk
Ha ébren vannak, önmagukban
Aligha tudnak tudatossá tenni.
Nem is hallják, amit mi itt beszélünk.

Luise Fürchtegott:

Vakon bízva a lélek azt ne higgye,
Hogy büszke erejével
Fel tud emelkedni a fényhez,
És így saját mivoltát teljesen
Kibontakoztathatja.
Csak azt vagyok hajlandó elfogadni,
Amit tudok.

Arimán (csak Strader számára hallhatóan):

És közben nem tudod, milyen vakon
Vezérled önmagád büszke erőddel
A vak sötétbe. -
Segítségedre lesz ő néked, Strader,
A műben, mit az én erőim által
Te bátran létrehoztál.
Ehhez nem kell, hogy a szellemben higgyen,
Amit a büszkesége
Nem ítél illendőnek.

Friedrich Geist:

A misztikus utak valóban csábítóak.
Ezentúl semmi fáradságot nem kímélek,
Hogy átadjam magam a bölcsességnek,
Amelyet a templom szavától nyerhetek.

Michael Edelmann:

A lelkem igazságra vágyó ösztöne
A szellemfény felé irányit engem;
És a nemes tanok, amelyek
Oly fényesen sugároznak be most
Az ember életébe, bennem aztán
Legjobb tanítványukra lelnek.

Georg Wahrmund:

Erős hatással volt rám mindig az,
Ami a nemes misztikának
Szellemi kincseként
Nem egy forrásból feltárult előttem.
Teljes szívemből majd tovább törekszem.

Arimán (Csak Strader számára hallhatóan):

Szándékuk jó de elhatározásuk
Lelkük felületén marad csupán.
Így hát sokáig jó hasznát veszem még
A nagy kincsnek, amelyet öntudatlan
A szellemük mélyében rejtegetnek.
Ők is használhatónak látszanak
Célom számára, hogy a Strader műve
Az emberiség földi életében
Büszkén és fényesen kibontakozzon.

Maria Treufels:

Az egészséges életérzék
A léleknek megtermi majd
Magától is a szellemi gyümölcsöt,
Hogyha az emberekben
A világmindenség iránti tisztelet
Minden valóságos dologban
Világos szemlélettel párosul.

Arimán (csak Strader számára hallhatóan):

Álmában a valóságról beszél,
De ébren csak még inkább álmodik.
Így hát ő most rosszul szolgálna engem;
Talán jövendő életében jobban.
De ekkor majd mint okkultista lép fel
És kívánságukra az embereknek
Egészen a Föld kezdetéig
Elmondja majd előző életük.
A hűséget azonban
Aligha fogja értékelni.
Előző életében szidta Stradert,
Most meg dicséri. Ez hát változik.
Őnéki inkább Lucifer örül majd.

Franziska Demut:

A misztika komoly világa
Az ember lényét mint egészet fogja
Formálni egykor,
Ha gondolatainkat
Érzéseink segítik,
S érzéseink megengedik,
Hogy gondolataink vezessék őket.

Katharina Ratsam:

Az emberek a fényt szeretnék látni,
De ebben néha furcsán járnak el.
Először ugyanis kioltják,
Aztán csodálkoznak, hogy nem találják
Sehol sem a sötétben.

Arimán (csak Strader számára hallhatóan):

Oly lelkek ők, kik meglehet,
Hogy jól érzik maguk, ha jól beszélnek,
De a sziláid alapjuk, az hiányzik.
Számomra hozzáférhetetlenek
Saját maguk, de tetteik közül
Nem egy olyan lesz a jövőben,
Hogy énnekem terem majd jó gyümölcsöt.
Még távol állnak attól,
Hogy olyanok lennének,
Mint amilyennek képzelik maguk.

Bernhard Redlich:

Ha a tudásvágyban nincs óvatosság,
Fantáziánk csak légvárakat épít,
Hogy a világ rejtélyeit megoldja,
Pedig ezekre nem hozhat megoldást
Más, .mint a szigora gondolkodás.

Hermine Hauser:

Világunk dolgai örökké változók,
Csak így tud minden lét kibontakozni.
Ki azt kívánja, hogy minden maradjon,
Abból hiányzik az erő ahhoz, hogy
Az életet megértse.

Caspar Stürmer:

Fantáziákban élni azt jelenti,
Hogy megraboljuk lelkünk oly erőktől,
Amelyek képessé teszik e létben,
Hogy önmagának és más embereknek
Komoly szolgálatot tehessen.

Marie Kühne:

A lélek, hogyha önmagát sorvasztja,
Külső erők formálják akkor őt;
Aki igazi ember,
Olyan személyiséget
Szeretne csak kialakítani.
Milyet a lénye rejt magában.

Arimán (csak Strader számára hallhatóan):

Az, amit lelkük rejt, csak emberi;
Mit érnek majd el, még nem tudható.
Majd Lucifer próbálkozhat velük.
Ő képes rá, hogy elhitesse vélük,
Hogy az erők, amelyeket erősen
Kibontakoztatnak magukban,
Csupán az ő lelkük erői.
Talán így nem vesznek számára el.

Ferdinand Reinecken:

Ki a világ rejtélyeit
Valóban meg akarja érteni,
Az várja meg, míg életében
Az értelem, s a józan ész
Saját magától megnyilatkozik.
És az, ki az életben
El akar igazodni,
Ragadja meg, ami hasznára van
És azt, ami örömmel tölti el.
Először is és mindenek felett
Bölcs tanításokat keresni,
S a gyenge emberek elé
Magasztos célokat kitűzni,
E Földön nem vezethet semmire.

Arimán (csak Strader számára hallhatóan):

Ez arra van hivatva, hogy belőle
Majd filozófus váljon, és az is lesz
Az elkövetkezendő életében.
Ővéle teljesül be számításom.
Tizenkettőből hétre van szükségem,
Ötöt adok belőlük Lucifernek.
Időnként megvizsgálom, milyenek
És mire képesek az emberek.
És hogyha tizenkettőt
Kiválasztottam már magamnak,
Nem kell tovább keresnem.
Ha eljutok a tizenharmadikhoz,
Az úgyis csak az elsőhöz hasonlít.
Ha e tizenkettőt képes leszek
Sajátos lelki alkatuk szerint
Magamnak megszerezni,
Másoknak is követniük kell őket.
(Magában; befogja Strader fülét, hogy az ne hallja):
Igaz, hogy eddig ebből
Nem sikerült még semmi sem,
A Föld nem adta meg magát nekem.
De küzdeni fogok örök időkig,
Amíg a győzelmet - talán kivívom.
Mi nem veszett el, azt kell felhasználni.
(A továbbiakat ismét hallja Strader)
Ím láthatod, nem szólok szép szavakkal,
Nem akarok az embereknek tetszeni.
Az, aki jól hangzó beszéddel óhajt
A céljának csodálatot kivívni,
Az más világba kell útját vegye.
Aki azonban mind a dolgokat,
Amelyek itt énáltalam történnek,
Valóságérzékkel és józan ésszel
Szemléli, az könnyén felismeri,
Hogy nálam vannak azok az erők,
Amelyek nélkül az ember fiának
A földi létben el kell vesznie.
De még az isteni világnak is
Szüksége van rám, hisz csak akkor
Csábítja tőlem el az embert,
Mikor a lelke mélyén
Én már tevékenykedtem.
Ha aztán ellenfeleim
Fel tudják kelteni az emberekben
A tévhitet, hogy létem nélkülözhető
A világmindenségben,
Úgy bár a lelkek álmodoznak
A magasabb világról,
De nagy erők apadnak el
A földi fejlődésben.

Strader:

Énbennem azt a lelket látod.
Aki követni tudna téged
És néked adhatná erőit.
Amit itt láttam, azt mutatja,
Csak a józan gondolkodás,
S az értelem hiánya az, ami
Az embert ellenségeddé teszi.
Valóban nem beszéltél szép szavakkal.
Sót úgy tetszett neked
E szegény emberekkel kapcsolatban,
Hogy szinte gúnyolódva
Jelöld ki sorsukat.
---
Meg kell hogy valljon önmagamnak,
Jónak találom, amit adni óhajtasz
Az emberek lelkének.
Hisz általad a jó
Erősödik meg bennük;
A rossz csak abban az esetben,
Ha már előbb is rosszak voltak.
A gúnyodat az emberek maguk
Teljes szívvel el kéne hogy fogadják,
Ha jobban meg tudnák ismerni önmaguk.
De lelkemből mi tör fel?
Olyan szavakat mondok itt, amelyek
Azonnal elpusztítanak, mihelyt
A földön helyesnek találom őket.
---
Teneked így kell gondolkodnod,
Igaznak kell hogy elfogadjam,
Mit éppen most mondtál.
De ez csak itt igazság,
Mert tévedéssé változik a Földön,
Ha ott is úgy akar érvényre jutni,
Ahogy itt jelenik meg.
Az emberi gondolkodásom
Most véget ér itt…
Vele itt nem szabad tovább hatolnom.
---
De érdes szavaidban fájdalom cseng
És fájdalommá válnak bennem is.
---
Csak… sírni és jajgatni tudnék,
Ha rád tekintek.
(gyorsan elmegy.)

(Mária és Thomasius jön be, mindkettő teljes tudattal, úgyhogy mindent hallanak és világos tudattal beszélnék.)

Thomasius:

Ó Mária,
Mindenfelől a rémület szikrázik itt,
És lényembe nyomul megsűrűsödve;
Erőket hol találjak arra.
Hogy belső ellenállással fogadjam?

Mária:

Erőit sugároz fogadalmam,
Amely szent és komoly, s a lelked
El tudja a külső nyomást viselni,
Ha érzed ennek gyógyító hatását.

Arimán (önmagának):

Ezeket Benedictus küldte hozzám
És úgy vezette őket,
Hogy felismerjenek,
Ha megéreznek engem
Saját birodalmamban.

(A továbbiakat úgy mondja, hogy Thomasius és Mária is hallja.)

Thomasius, a Küszöb Őre
Az én birodalmamba kellett
Irányítsa legelső lépteid,
Mik elvezetnek majd a fényhez,
Amelyet lényed legmélyén kutatsz.
Megkaphatod az igazságot tőlem,
De úgy, hogy fájdalom kíséri,
Amely miatt már több évezred óta
Magam is szenvedek.
Mert az igazság eltalál ide,
Ámde először el kell hogy szakadjon
Minden örömtől és csak aztán
Merészkedhet belépni hozzám.

Thomasius:

Örömtelenül kell tehát hogy lássam
A lelket, akit oly forrón szeretnék
Meglátni már.

Arimán:

A vágy csak akkor boldogít, ha őt
A léleknek melegsége kíséri,
Ám itt a vágyak megfagynak, s ezért
Hidegségben kell átéljék maguk.

Mária:

A mindörökké puszta jégmezőkre
Kísérhetem barátomat,
Ahol számára feltör majd a fény,
Melyet a szellemeknek
Kell megteremteni, ha a sötétség
Megbénította az életerőket.
Thomasius, érezd meg lelked erejét.
(Megjelenik az Őr a küszöbön.)

Arimán:

Az Őr maga kell hogy elhozza néked
A fényt, amelyre most oly forrón vágyol.

Thomasius:

Megláthatom majd Theodórát!

A Küszöb Őre:

A lélek, mely az én küszöbömön
Olyan burokban állt elébed,
Melyet sok év előtt viselt a Földön,
E komoly órájában életednek
Fellobbantotta lelked mélyén
A legforróbb szeretetet,
Mely benned rejtve élt.
Mivel te még e birodalmon kívül álltál,
S a bebocsátást még csak kérted tőlem,
Ő képszerűn jelent meg néked,
De a vágy szülte kép
Csak káprázat lehet.
Lásd meg valóságában most a lelket,
Amely egy régmúlt életében
Az aggastyánban élt, akit te láttál.

Thomasius:

Itt látom újra őt hosszú ruhában,
A komoly arcú méltóságos aggot.
Ó lélek, aki e burokban éltél,
Miért rejtőzöl ily soká előlem?
Ez nem lehet más, csakis Theodóra.
Alakul is már a valóság
A képből, mely először elrejtette,
Theo… ő… én magam.
(A Theo- szónál megjelenik az Éteri Hasonmás.)

Az Éteri Hasonmás (egészen közel lép Thomasiushoz) :

Ismerj fel és lásd még bennem magad.

Mária:

És énnekem szabad követnem téged
A Világmindenségbe, hol a lelkek
Az isteni érzéseket kivívják
Oly győzelmekkel, mik pusztítanak,
S aztán a pusztulásból
Az új létet bátran kikényszerítik.
(Mennydörgés hallatszik és a szín elsötétül.)