"...ha az ember igazán ért egy tudományhoz, egészen a legmélyebb alapokig, akkor azt az egyszerű embereknek is el tudja magyarázni."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Négy misztériumdráma (53)

9. kép

Komoly, hangulatos kis szoba - olyan mint egy dolgozószoba - Hilarius Gottgetreu házában. - Először Mária egyedül van a színen, meditációba merülve.

Mária:

Egy lélekcsillag, ott a szellem partján, -
Közeledik - szellemi fényben közeleg.
Énemmel közeledik hozzám,
És amint közeleg, - erősödik,
S nyugodtabb lesz a fénye.
Te csillag a szellemi körzetemben,
Közeledésed mit sugároz
A lelki látásomnak?
(Megjelenik Astrid.)

Astrid:

Tudd meg, mi az, mit néked adhatok;
A kozmikus harcból, amelyet
A fény vív a sötétségekkel,
Gondolkodó erődet onnan loptam el;
A világéjfél-ébredésből
A földi formádba híven hozom
Most vissza néked.

Mária:

Te, Astridom, eddig még
Mindig csak úgy jelentél meg nekem,
Mint fénylő lelki árny;
Mi tesz most fényes szellemi csillaggá?

Astrid:

Megtartottam számodra
A villám és mennydörgés erejét,
Úgyhogy megőrizte azt lelki léted. -
Így most te mindezt tudva láthatod -
És emlékeztet a világéjfélre.

Mária:

Világéjfél! - mielőtt énemet
E földi életemre szóló
Burok magába zárta volna, -
Ébren töltöttem azt Szaturnusz
Színes fényében.
Földi gondolkodásom
E szellemi élményt lelki homályba
Burkolta eddig; -
Most felemelkedik lelkem fényébe.

Astrid:

A kozmikus fényben magad mondtad ki
E szavakat:
„Időtlenség, ó könyörgök tenéked,
Áradj belé ebbe a boldogságba,
S engedd, hogy vezetőm
És az a másik lélek
Velem együtt tebenned
Most békésen időzzön.”

Mária:

Állj meg te is, ó pillanat, amely
E szellemi történést én-erőként
Életre hívta. Készítsd lelkemet fel,
Hogy el ne tűnj előlem, mint az álom. -
A fényben melyet Astrid
Lelkem homályából fakaszt,
S mely megvilágítja a világéjfélt,
Énem azzal az Énnel egyesül,
Amely a világlétben engem
Saját szolgálatára megteremtett.
De téged, pillanat, hogy tartsalak meg,
Hogy el ne tűnj előlem,
Midőn érzékeim magam körül
A földi fényt ismét megérzik?
Mert nagy az erejük; megölhetik
Mit szellemi szemünkkel látunk; -
Gyakran halott ez akkor is, mikor
Énünk ismét a szellemi világban van.
(Az utolsó szavaknál, mintha csak hívták volna, megjelenik Luna.)

Luna:

Még mielőtt érzéki léted
Ismét csak álmodóvá tenne,
Őrizd meg akaraterődet,
Melyet e pillanat teremtett.
Emlékezz szavaimra, melyeket
Akkor mondtam neked,
Mikor a világéjfél órán láttál,

Mária:

Te, Lunám, elhoztad nékem
A világéjfél órájából
Az akaraterőt,
Támasz gyanánt a földi létbe.

Luna:

Az én szavam után
Következett az Őr intése:
„Most majd másképpen látod önmagad;
Oly képet látsz, ahogy régi időkben
Jelent meg éned.
Most megtudod, hogy a lélek bukása is
Erősíti a szárnyakat,
Amelyeken a szellem felrepülhet.
Akarva sohasem szabad
A léleknek zuhannia.
De hogyha már zuhan,
Bölcsességet kell hogy merítsen ebből.”

Mária:

Hová ragad szavaid ereje?
Egy szellem-csillag ott a lélekparton! -
Világit - és mint szellemi alak -
Közeledik felém;
Az énemmel - közeledik felém, -
És amint közeleg, sűrűbbé válik fénye. -
Formák, melyek a fényben felsötétlenek,
És lényszerűen alakulnak!
Egy ifjú neophita, áldozati láng,
A legfőbb áldozó bölcs szigorú parancsa,
Hogy értelemszerűen mondja el,
Amit a lángok hírül adnak!

-

A misztikus beavatok körét
Megrémíti, s egészen megzavarja
Az ifjú neophita vallomása!
(Az utolsó mondatoknál megjelenik a Küszöb Őre.)

A Küszöb Őre:

Kutasd ki szellemi hallással azt is,
Mi volt a legfőbb áldozó bölcs
Szigorúan szóló parancsa.

Mária:

„Olvasd hát emberlélek, mit a lángok
Teremtő Szóként
Bensődben hírül adnak.”
Ki volt az, ki e szavakat kimondta,
Amelyeket saját gondolkodásom
Emlékezvén, a lélek árjából előhoz?
(Az első mondatok után megjelenik Benedictus.)

Benedictus:

Szavammal engem hivtál el magadhoz. -
Hajdan, midőn ez volt hozzád parancsom,
Még nem voltál kész arra, hogy kövessél.
Szavaim ezután
Világtörténések ölén pihentek.
Hosszú idők során erőre kaptak;
A lelki életedből
Fakadt ess az erő.
És aztán öntudatlanul
Tovább hatottak lelked mélyén
Későbbi földi életekben.
Nekik köszönheted, hogy engem
Mint vezetődet újra megtaláltál.
Tudatosan és gondolatszerűen
Egy erőteljes élettartalommá
Alakulnak most benned át.
„A szent beavatási műnek.
Amelyet itt véghezviszünk.
Nemcsak e helyen van jelentősége.
Világtörténések sors-áramlása
A komoly áldozó szolgálat
Szaván s tettén keresztül alakul.”

Mária:

Ezt nem t e mondtad ott, a szent helyen;
Az áldozó bölcs mondta,
Ki társad volt a régi
Misztérium-közösség tagjaként.
Ő tudta, hogy ezen közösség
Végét a sorshatalmak
Akkor már tervbe vették.
Az áldozó bölcs öntudatlan látta
Ama csodálatos fény pirkadását,
Amely Hellász egén
Egy új Napról adott előzetes hírt
A Földnek szellemi áramlatában.
Elnyomta hát a gondolat-erőt.
Melyet lelkembe kellett volna küldjön.
A világszellem eszközéül szolgált
Ott annál a beavatási műnél.
Melyen keresztül meghallotta
Világtörténések áramlásának
Halk mormolását.
Szavai lelke mélyéről fakadtak:
„Ó itt aztán valóban
Egész mélységében megismerem
Az egyedüllétet, a szellem
E komoly hajlékában.
Miért vagyok magányos itt e helyen?”

Benedictus:

Lelkében így kezdett csírázni
Az ösztönös vágy a magány után;
E csira az idők ölében
Lelki gyümölccsé érlelődött.
Melyet Capesius mint misztikus
Él a jelenben át.
Ez vitte rá, hogy Felix példáját kövesse.

Mária:

De annak az asszonynak, aki ott
A templom közelében volt,
Bár látom őt régmúlt időkben,
A pillantásom nem hatol még
A jelenébe; hogy találom őt meg,
Ha ismét álmodóvá tesz majd érzéki létem?

A Küszöb Őre:

Meg fogod találni,
Ha a lélekvilágban
Majd azt a lényt látod, kit ő
Árnyként megsejt a többi árny között.
Hozzá törekszik lelke nagy erővel.
Árnylétéből úgy tudja csak megváltani,
Ha általad a jelen életében
Meglátja majd a régmúlt földi létét.

Mária:

A komoly Őr mint lelki csillag
Fénylőn a lelkem partjához lebeg; -
A fény, amely belőle árad,
Nyugalmat terjeszt szét a messzeségbe; -
Magasztosság sugárzik őbelőle; -
Komolysága erővel hatja át
Lényem legmélyét;
Lemerülök ebbe a nyugalomba;
És már előre érzem: általa
Eljuthatok a teljes
Szellemi éberséghez.
Benneteket, lelkem követei, -
Lényemben fényes csillagokként
Megtartalak. -
Téged majd akkor hívlak, Astrid,
Ha nem akarnak gondolataim
Lelkem fényében megmaradni. -
Téged pedig, Luna, találjon meg szavam,
Ha akaraterőm a lelkem mélyén alszik. -
(A függöny legördül, mialatt Mária, Astrid és Luna még a szobában van.)

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként