"...ha az ember igazán ért egy tudományhoz, egészen a legmélyebb alapokig, akkor azt az egyszerű embereknek is el tudja magyarázni."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza

 


Az okkult fejlődés hatása az emberre (1)

1. Változások az emberi burkokban az ezoterika hatására. A húsétel és az alkohol hatása. Az egyes szervek és szervrendszerek önállóvá válása.

Hága 1913. március 20.

Olyan témáról szeretnék most beszélni, amely a jelen korban sokak számára fontos lehet, elsősorban azok számára, akik valamilyen módon arra törekednek, hogy a szellemtudományt ne pusztán elméletté tegyék, hanem szívükbe és lelkükbe vegyék fel. Ennek igazi élettartalommá kell válnia, olyasvalamivé, ami a jelenkori ember egész életébe beleáramlik. Nemcsak a tulajdonképpeni ezoterikusok számára fontos, hanem azok számára is, akik a szellem- tudományos gondolatokat fel akarják venni lelki erőikbe, hogy értesüljenek azokról a változásokról, amelyek az ember egész lényét átjárják, amikor olyan gyakorlatokat végez, amelyeket „A magasabb világok megismerésének útja” című könyvemben leírtam, és amelyek „A szellemtudomány körvonalai” második részében is, mintegy összefoglalásként olvashatók. De fontos lehet azok számára is, akik egyszerűen csak szívükkel és lelkükkel magukévá teszik a szellemtudományos gondolatokat. A szellemtudomány akár ezoterikusán, akár exoterikusann műveljük, bizonyos változásokat hoz létre az ember egész szervezetében. Az ember - ezt bátran kijelenthetjük - a szellemtudomány következtében más ember lesz, átalakítja egész felépítését. Mind a fizikai test, mind az étertest, de az asztráltest és az ember tulajdonképpeni énje is bizonyos módon átalakul azáltal, hogy a szellemtudományt valóban felveszi saját benső mivoltába. Egymás után fogunk beszélni azokról a változásokról, amelyeket ezek az emberi burkok az ezoterikusán vagy akár csak exoterikusan művelt szellemtudomány hatására átélnek.

Különösen nehéz az emberi test fizikai változásairól beszélni, egyszerűen azért, mert bár ezek a változások a fizikai emberi testben a szellemtudományos vagy ezoterikus élet kezdetekor fontosak és jelentősek, bizonyos fokig azonban gyakran mégis homályosaknak és csekély mértékűeknek nevezhetők. Fontos, jelentős változások történnek a fizikai testtel, de mégis külsőleg, a külső megismerés számára nem vehetők észre. Nem vehetők észre, azon egyszerű oknál fogva, mert a fizikaiság az, amit az ember belülről a legkevésbé tud alakítani, és mert azonnal veszélyek jelentkeznek, ha az ember az ezoterikus gyakorlatokat vagy a szellemtudományos foglalkozást úgy hajtja végre, hogy ezek a fizikai testben olyan változásokat idéznek elő, amelyeknek mértéke túlterjed azon, amin az ember még uralkodni tud. A fizikai test változásai bizonyos határok között maradnak, mégis fontos, hogy az ember tudjon valamit ezekről a változásokról, hogy azokat meg tudja magyarázni magának.

Ha tömör szavakkal akarnánk leírni azokat a változásokat, amelyek a fizikai testben az említett feltételek között végbemennek, akkor ezt kell mondanunk: ez a fizikai emberi test mindenekelőtt mozgékonyabb, és belsőleg elevenebb lesz. Mit jelent az, hogy mozgékonyabb lesz? A mindennapi életben a fizikai emberi test úgy áll előttünk, hogy egyes szervei összeköttetésben vannak, bizonyos módon kapcsolatban állnak egymással. Az egyes szervek hatása egymásba folyik. Azáltal, hogy az ember az ezoterikát vagy a szellemtudományt komolyan hatni engedi magára, az egyes szervek önállóbbakká, függetlenebbekké válnak egymástól. Az összes egyedi szerv függetlenebb lesz a többitől. A fizikai test egész élete bizonyos módon letompul, a szervek egyéni élete viszont megerősödik. Bár az egész élet letompulása és a szervek egyedi életének megerősödése csak csekély mértékű, mégis azt kell mondanunk: az ezoterika és a szellemtudomány befolyása következtében főleg a szív, az agy és a gerincvelő, de a többi szerv is önállóbb, elevenebb és mozgékonyabb lesz, és függetlenebbé válik egymástól.

Ha tudományosan akarnám kifejezni magam, ezt kellene mondanom: az egyes szervek a stabil egyensúlyi helyzetből labilisabb egyensúlyi helyzetbe kerülnek. Ezt a tényt jó tudni, mert az ember igen könnyen hajlik arra, hogy ha észrevesz valamit szerveinek e megváltozott egyensúlyi helyzetéből, azt a körülményekre fogja, és rosszul érezze magát, vagy beteg legyen. A mozgékonyságot, a szervek függetlenségét nem szokás így megérezni. Az ember csak akkor érzi, akkor érzékeli a szerveit, ha azok a normális állapottól eltérően működnek. Az ember megérzi, ha a szervei, még ha csak igen csekély mértékben is, de függetlenek lesznek egymástól; az ember ezt gyengélkedésnek, megbetegedésnek tartja. Látjuk tehát, mennyire elővigyázatosnak kell lennünk, éppen, ha a fizikai testről van szó. Természetesen lehet ez betegség is, de lehet pusztán a belső szellemtudományos élet kísérő jelensége. Ezért minden esetben egyénileg kell különbséget tennünk, de azt is meg kell mondanunk, hogy amit itt a szellemtudományos élet révén elérünk, az olyasvalami, ami egyébként is beletartozik az emberiség fejlődésének normális menetébe. Az emberiségfejlődés régebbi időszakaiban az egyes szervek függetlenebbek voltak egymástól, mint most a külső életben, és a jövőben még függetlenebbek lesznek. Ahogyan annak, aki a szellemtudományt elismeri, az élet és a megismerés különböző területein mindig elővételeznie kell a későbbi, az egész emberiség számára csak a jövőben megjelenő fejlődési fokokat, azt is el kell tudnia viselni, hogy e fokozatokkal szervei egymástól függetlenebbekké válnak. Az egyes szervekben és szervrendszerekben ez egészen enyhén, csendben is kifejeződhet.

Mondanék egy jellegzetes példát. Ismerik azt a jelenséget, amikor valaki helyhez kötött, amikor foglalkozása nem olyan, hogy sokat kellene utaznia, amikor mintegy összenőtt azzal a hellyel, ahol él. Ha vidékre megyünk, a vidéki emberek közé, azt fogjuk tapasztalni, hogy a mai városi népességhez képest, akik gyakran látogatnak vidékre, az ottani emberek össze vannak nőve a földjükkel, a klímájukkal, és ha más vidékre, más klímába kerülnek, nehézséget okoz számukra, hogy akklimatizálódjanak - ahogy ezt nevezni szoktuk-, hogy a lelkükben gyakran ellenállhatatlan honvágy él, vágyódás a föld után, amellyel összenőttek. Ez csupán azt kell, hogy jelentse számunkra, mennyire fontos az embernek - amit akkor vesz észre, amikor egy másik vidékre kerül -, hogy egész szervezetével alkalmazkodjon a vidékhez, a klímához.

Mindennapi életünkben ez az alkalmazkodás a teljes emberi organizmuson belül megy végbe. Bizonyos módon minden károsodik, ha a síkságról a hegyvidékre kerülünk, ha egy távoli vidékre jutunk. Az ezoterikusoknál vagy a szellemtudománnyal komolyan foglalkozóknál észrevehetően jelentkezik az, hogy nem az egész organizmusuk szenved kárt, hanem hogy a vérrendszerük, a vérkeringés elkülönül a szervezet többi részétől. A vérkeringésre nagyobb hatást gyakorol, ha az ember az egyik vidékről a másikra kerül. És aki különösen érzékeny erre, az megfigyelheti, hogy a pulzusán, a szívverésén érzékelhető, ha egyszerűen egy utazás folyamán az egyik helyről a másikra megy. Míg annak, aki az ezoterikával vagy a szellemtudománnyal, hogy úgy mondjam, nem jegyezte el magát, a szükséges akklimatizálódásnál ez erősen igénybe veszi az idegrendszerét, annál, aki az ezoterikával vagy a szellemtudományos élettel komolyan foglalkozik, csak kevéssé jelentkezik, visszahúzódik. Nála az ideg- és vérrendszer közötti belső kapcsolat a bensőséges szellemtudományos élet következtében elkülönül egymástól, és míg az idegrendszer függetlenebbé válik, a vérrendszer bizonyos mértékben érzékenyebb lesz a klíma és a vidék befolyásával szemben.

Ha az ember bizonyítékot akar az ilyesmire, ezt természetes úton kell keresnie, ott, ahol megtalálható, vagyis ha maga is hasonló helyzetbe kerül, ha maga is más helyre utazik. Kíséreljék meg, hogy megfigyelik magukat, és meg fogják látni, hogy az okkultizmus e ténye beigazolódik. Rendkívül fontos, hogy az ilyen tényeket megfigyeljük, egyszerűen azért, mert ezek fokozatosan kialakítanak egy bizonyos meghatározott érzékelő képességet. Aki szívében a szellemtudomány hívévé vált, az saját vérén megfigyelheti egy idegen város karakterét. Nem szükséges sokat tennie: saját vérén megfigyelheti, mennyire különböznek egymástól a föld egyes vidékei.

Ezzel szemben az idegrendszer más módon különül el a szervezet többi részétől. Aki a megadott módon szellemtudománnyal foglalkozik, fokról-fokra megfigyelheti, hogy, például a négy évszak közötti különbséget, nevezetesen a nyár és tél közötti különbséget egészen másképpen érzékeli, mint a jelenkor többi embere. A jelenkor átlagembere saját fizikai testénél tulajdonképpen leginkább csak a hőmérsékletkülönbséget érzi. Aki az említett módon lelkébe szellemtudományos tartalmakat vett fel, az nemcsak a hőmérsékletkülönbséget érzékeli, hanem idegrendszerében még egy bizonyos átélést is megkülönböztet, így például bizonyos gondolatokat, amelyek a fizikai agyhoz kötöttek, nyáron könnyebben fel tud fogni, mint télen. Nem mintha lehetetlen volna, hogy télen megértse ezt vagy azt a gondolatot, hanem kétségkívül tapasztalhatja, hogy nyáron ez könnyebb, úgyszólván könnyebben áramlanak a gondolatok, mint télen. Azt is meg lehet figyelni, hogy télen könnyebben válnak a gondolatok absztrakttá, nyáron pedig könnyebben válnak képszerűvé, szemléletesebbé. Ez abból adódik, hogy az eszköz itt a fizikai síkon, az idegrendszer, finomabban mozog együtt az évszakok változásával, belsőleg függetlenebb lesz a szervezet egészétől, mint egyébként.

A fizikai testben bekövetkező alapvető változás azonban az - és ez aggasztó méreteket ölthet -, hogy az ember fizikai testét erősebben kezdi érezni, mint korábban, a lelki élet szempontjából bizonyos mértékig érzékenyebbé, nehezebben elviselhetővé válik számára. Rendkívül nehéz ezt megvilágítani, ha az ember meg akarja magyarázni. Képzeljenek el egy poharat, amiben víz van, és a vízben só van feloldva, vagyis egy zavaros folyadékot. Képzeljék el - az ember normális állapotát tekintetbe véve -, hogy éterteste, asztrálteste és énje a folyadék, és fizikai teste fel van oldva benne, mint só. Most hűtsük le ezt a pohárban lévő folyadékot. A só lassan kiválik belőle, és azáltal, hogy önállóvá válik, egyre nehezebb lesz. Így válik ki az emberi lény négyes tagozódású szerkezetéből a fizikai test; összezsugorodott, ha csak kis mértékben is. Ezt teljesen szó szerint kell venni. Bizonyos módon összezsugorodott. Csak nem szabad ezt mereven elképzelni. Nem kell tehát attól félni, hogy a szellemtudományos fejlődés folyamán az tmber mély ráncokat fog kapni. Ez a zsugorodás egyfajta összesűrűsödés.

Ezáltal tulajdonképpen csak olyasvalami jelenik meg, amit nehezebb hordani, mint korábban. Az ember mozdíthatatlanabbnak érzi, mint azelőtt. Ehhez még hozzájárul, hogy a többi tag könnyebben mozgatható lett. Amit az ember korábban, amikor teljesen egészséges volt, egyáltalán nem érzett magán, amit jólesően énnek nevezett, azt ezután olyasvalaminek érzi, amit nehezebb cipelnie, amit elkezd a maga teljességében érezni. Különösen testének zárványait kezdi érezni; ezeket fizikai testén belül bizonyos módon eleve úgy érzi, hogy önálló léttel bírnak. És itt olyan kérdéshez jutunk, ami tulajdonképpen csak ebben az összefüggésben érthető meg - természetesen ezzel nem agitálni akarok, csupán a valóságot ismertetni a húsevés kérdéséhez.

Minthogy itt a fizikai testtel van dolgunk, ide kell illesztenünk a húsos és a növényi koszt hatásának leírását, általában a táplálkozás kérdését. Ezt csak epizódnak kell tekinteni annak megbeszélése során, hogy a szellemtudományos élet milyen hatást gyakorol az emberi burkokra. A táplálkozást úgy lehet jellemezni, mint a fizikai test kívülről jövő pótlását, regenerálását, azáltal, hogy külső szubsztanciákat vesz fel. Az ember viszonyát a táplálékához akkor értjük meg helyesen, ha megvizsgáljuk az egyéb természeti birodalmakhoz, mindenekelőtt a növényvilághoz való kapcsolatát. A növényvilág, mint az élet birodalma, a szervetlen anyagokat, az élettelen anyagokat bizonyos módon szervessé teszi. Az eleven növény léte feltételezi, hogy az élettelen anyagokat bizonyos módon - mint valami élő laboratóriumban - a szervesség egy bizonyos fokáig feldolgozza. A növényben tehát olyan élőlény áll előttünk, amely a természet élettelen termékeit bizonyos fokig szervessé teszi.

Az ember, mint fizikai organizmus, olyan szervezet, amely képes arra, hogy a szervezési folyamatot - ameddig a növény eljutott - átvegye, és azt a termékben továbbvigye. A magasabb emberi organizmus tehát abból áll, hogy az ember azt, amit a növény egy bizonyos fokig megszervezett, tovább szervezze. A dolgok egészen pontosan úgy állnak, hogy tulajdonképpen állandó kontinuitás áll fenn akkor, amikor az ember egy almát vagy egy falevelet letép, és megeszi. Ez egy állandó kontinuitás. Ha a dolgok úgy állnának, hogy mindig a legtermészetesebbet lehetne tenni, ezt mondhatnánk: a legtermészetesebb az lenne, ha az ember egyszerűen folytatná a szervezési folyamatot, ott, ahol a növény abbahagyta, azaz, a növényi szerveket úgy venné fel magába, ahogyan az kint megjelenik, és innen szervezné tovább. Ez egyenes vonalat hozna létre a szervezésben, ami sehol, semmilyen módon nem szakadna meg: az élettelen szubsztanciától a növényig, a szervezettség egy bizonyos pontjáig, és ettől a ponttól az emberi szervezetben tovább.

Vegyük most a legdurvábbat: az ember megeszi az állatot. Az állat olyan élőlény, amely a szervezési folyamatot továbbviszi a növénynél, egy olyan pontig, amely túlvezet a növényi organizmuson. Az állatról tehát azt mondhatjuk, hogy folytatja a növény organizációs folyamatát. Vegyük most azt, hogy az ember megeszi az állatot. Itt bizonyos módon a következő történik: az embernek most nincs szüksége arra, hogy belső erőihez forduljon, amit a növénynél kellett megtennie. Ha most itt el kellene kezdenie a táplálékot szervessé tenni, ott, ahol a növény abbahagyta, erőinek egy bizonyos részét erre kellene fordítania. Ha az állatot megeszi, ezek az erők felhasználatlanok maradnak, mert az állat a növény organizmusát már egy elég magas fokra felvitte, az embernek most csak innét kell elkezdenie. Azt mondhatjuk tehát: az ember a szervezést nem ott folytatja, ahol folytatnia kellene, hanem felhasználatlanul maradnak benne az erők, és a szervezésbe később kapcsolódik bele. Ha a növényt enné meg, átvenné az állattól a munka egy részét, és ezt neki kellene elvégeznie. Egy organizmus jóléte nem abból áll, hogy a lehető legkevesebbet végezze el, hanem abból, hogy minden erejét valóban működtesse.

Amikor az ember az állatot megeszi, úgy tesz azokkal az erőkkel, amelyekkel - ha csak növényt enne - organikus tevékenységet fejlesztene, mintha ezt mondaná: lemondok balkaromról és megkötözöm, úgy, hogy ne lehessen használni. Ha az ember állatot e- szik, így köti meg belül azokat az erőket, amelyeket egyébként előhívna, ha növényt enne. Tétlenségre ítél egy bizonyos mennyiségű erőt önmagában. Mindaz, amit így az emberi organizmusban tétlenségre ítélnek, ugyanakkor azt idézi elő, hogy az érdekelt szervezetek, amelyek egyébként tevékenyek lennének, megbénulnak, megkeményednek. Az ember tehát organizmusának egy részét megöli, de legalábbis megbénítja, ha állatot eszik. Organizmusának azt a részét, amelyet így az ember megkeményít, élete folyamán idegen testként hordozza magában. Ezt az idegen testet a mindennapi életben nem érzi. Ha azonban az organizmusa belsőleg mozgékony lesz, és szervrendszerei függetlenné válnak egymástól - ahogy ez a szellemtudományos életben megtörténik -, akkor a fizikai test, amely már egyébként is, ahogy leírtam, kellemetlenül érzi magát, most kezdi magát még kellemetlenebbül érezni, mert érzi magában az idegen testet.

Ahogy mondtam, ez nem agitáció, hanem csak az igazság közlése. És az állati táplálék másféle hatásával is meg fogunk ismerkedni, mert szükséges, hogy mindezt részletesen is megbeszéljük. Ezért a belső szellemtudományos élet előrehaladásával fokozatosan egyfajta undor alakul ki az állati táplálékkal szemben. Nem mintha arra volna szükség, hogy a szellemtudomány művelőinek megtiltsuk az állati táplálékot, hanem az egészségesen előrehaladó ösztönélet fokról-fokra tiltakozni kezd az állati táplálék ellen, nem igényli tovább, és ez sokkal jobb is, mint amikor az ember absztrakt elvek alapján lesz vegetárius. A legjobb az, ha a szellemtudomány odáig juttatja az embert, hogy utálatot, undort érezzen a húsétel iránt. Magasabb fejlődése szempontjából nincs sok értéke annak, ha az ember más módon szokik le a húsevésről. Azt mondhatjuk tehát: az állati táplálék olyasmit idéz elő az emberben, ami a fizikai test számára terhessé válik, és ezt a terhet megérzi. Ez az okkult tényállás egyik oldala.

Ezt azonban még más oldalról is jellemezni fogjuk. Másik példaként szeretném az alkoholt megemlíteni. Az embernek az alkoholhoz való viszonya is változáson megy át, amikor a szellemtudománnyal belsőleg komolyan és élő módon foglalkozik. Az alkohol ugyanis a természet rendjében még sajátságosabb helyet foglal el. Az emberi szervezetben nemcsak tehertételnek bizonyul, hanem kimondottan ellentétes erőt hoz létre. Mert ha a növényt nézzük, ez a maga organizmusában az alkoholt egy bizonyos pontig létrehozza - a szőlőt kivéve, ami ezen a ponton is túlviszi. Amit a többi növény megtakarít magának a fiatal csíra számára, mindaz az ösztönerő, ami egyébként csak a fiatal csíra számára gyűlik össze, és nem ömlik ki a növény többi részébe, az a szőlőnél bizonyos módon beleömlik a gyümölcsbe is. Ezért az úgynevezett erjedés révén, vagyis annak az átalakulása révén, ami itt a szőlőgerezdekbe beleáradt, és amit a szőlő magas feszültségben hordoz magában, olyasvalami termelődik, ami a növényen belül valójában egy sajátos erőként van jelen. Ezt az erőt okkult szempontból csak azzal az erővel lehet összehasonlítani, amit az ember énje gyakorol a vérre. Ami tehát a borképződésnél létrejön, ami az alkohol képződésekor mindig megtörténik, az az, hogy egy másik természeti birodalom termeli ki azt, amit az embernek kell kitermelnie, akkor, amikor énjével a vérre hat.

Tudjuk, hogy bensőséges kapcsolat áll fenn az én és a vér között. Ezt külsőleg már azáltal is jellemezni lehet, hogy ha az én szégyent érez, a szégyenpír kiül az ember arcára, ha viszont félelmet, aggodalmat érez, az ember elsápad. Az énnek ez a hatása a vérre, ami egyébként is jelen van, okkult szempontból teljesen hasonló ahhoz a hatáshoz, ami akkor jön létre, amikor a növényi folyamat visszafelé képződik, úgy, hogy ami a szőlő gyümölcsében van, vagy egyáltalán a növényiségből létrejön, alkohollá alakul át. Az énnek - ahogy mondtuk - a vérben normális körülmények között, nem kémiailag, hanem okkult módon, teljesen hasonló folyamatot kell létrehoznia ahhoz, ami a szervezési folyamat visszaalakulása, annak pusztán kémiaivá válása folyamán történik, amikor alkohol jön létre. Ennek az a következménye, hogy szervezetünkbe az alkohol révén felveszünk valamit, ami a másik oldalon úgy hat, ahogy az én a vérre. Azaz, az alkoholban egy ellen-ént veszünk fel magunkba, egy olyan ént, amely közvetlenül harcol szellemi énünk tevékenysége ellen. Az alkohol ugyanúgy hat a vérre, amint az én, csak a másik oldalról. Egy belső harcot robbantunk ki tehát, és alapjában véve mindaz, ami az énből indul ki, hatástalanná válik, ha az alkoholban ellenfelet állítunk vele szemben. Ez az okkult tényállás. Aki nem iszik alkoholt, az biztosítja magának azt a szabad lehetőséget, hogy énje hatást fejtsen ki a vérre. Aki viszont alkoholt iszik, úgy tesz, mint az, aki le akar bontani egy falat, az egyik oldalról szétveri, de ugyanakkor a másik oldalon felépítik azok, akik ellene szegülnek. Az alkohol élvezése folytán pontosan ugyanígy semmibe vész az énnek a vérre gyakorolt tevékenysége.

Aki a szellemtudományt életének szerves részévé tette, az ezért érzi úgy, hogy az alkohol a vérben közvetlenül küzd énje ellen, és ezért természetes, hogy az igazi szellemi fejlődés csak akkor mehet végbe könnyen, ha az ember nem szegzi szembe vele ezt az akadályt. Láthatjuk ebből a példából, hogy ami egyébként is jelen van, az a fizikai testben jelentkező megváltozott egyensúly következtében az ezoterikus vagy a szellemtudomány művelője számára érzékelhetővé válik.

Az emberi organizmus egyes szervei és szervrendszerei még sok más vonatkozásban is önállósítják magukat, és ezt az önállósodást még azáltal is jellemezhetjük, hogy a gerincvelő és az agy sokkal függetlenebbé válik egymástól. A táplálkozásról, a táplálkozás fiziológiájáról holnap tovább fogunk beszélni, ma azonban még az önállósodás témájánál szeretnék maradni. A gerincvelőnek az agytól való függetlenedése azáltal derülhet ki, hogy ha a lelket a szellemtudomány belsőleg áthatja, az ember fokról-fokra abba a helyzetbe kerül, hogy megérzi fizikai testén, vajon ez a fizikai organizmus nagyobb önállósághoz jutott-e. Ez ismét igen kellemetlen szituációt hozhat létre. Ezért olyan fontos, hogy a dolgot ismerjük. Előadódhat, például, hogy amíg az ember egyébként ura önmagának - ahogy mondani szokták -, az, aki tovább jut, hirtelen észreveszi önmagán, hogy néha mond olyan szavakat, amiket igazából nem állt szándékában mondani. Megy az utcán, és hirtelen észreveszi, hogy kimondott egy szót - esetleg ez a szavajárása - amit elhagyott volna, ha nem megy végbe nála az az önállósodás, amit a gerincvelőnek az aggyal szembeni önállósodásának nevezünk. Amit egyébként hátráltat, az a gerincvelőnek az agytól való önállósodása révén puszta reflex-jelenséggé válik. Magában az agyban is önállósul azonban egy rész a többitől: az agy belső részei lesznek önállóak a kívül elhelyezkedő részekkel szemben, míg ezek a mindennapi életben inkább együttműködnek a belső részekkel. Ezáltal mutatkozik meg, hogy az ezoterikus, vagy a szellemtudomány igazi képviselője számára az absztrakt gondolkodás nehezebbé válik, mint korábban volt, az agyban lassanként ellenállásra talál. A fejlődő antropozófus könnyebben tud képszerűen gondolkodni, mint elvont módon, inkább imaginatíve alkot képzeteket.

Ez olyasmi, ami a szellemtudomány néhány különösen buzgó képviselőjénél igen hamar könnyen észrevehetővé válik. Előszeretettel köszönt be azoknál, akik csak szellemtudományos tevékenységet folytatnak. Az emberek elkezdenek csak szellemtudományos könyveket olvasni, és csak arról gondolkodnak, nem azért, mert a szellemtudomány buzgó képviselői, hanem mert könnyebb számukra, hogy ezekbe az inkább spirituális fogalmakba beleéljék magukat. Minthogy ez - amíg a fizikai síkon vágyónk - az agy középső részét veszi igénybe, az absztrakt gondolkodás viszont az agy külső részeit, ezért alakul ki éppen a szellemtudomány néhány buzgó képviselőjénél az idegenkedés az absztrakt gondolkodással és az absztrakt tudománnyal szemben. Ezért fordul elő az is, hogy a szellemtudomány néhány képviselője bizonyos szomorúsággal veszi észre, hogy korábban jól ment neki az absztrakt gondolkodás, most viszont éppen ez kezd egyre nehezebbé válni számára.

Így válnak az egyes szervek és azok bizonyos részei viszonylagosan önmagunkban elevenebbé és önállóbbá. Ebből belátható, hogy aki ilyesmin keresztülmegy, annak számára valami új dolog jelenik meg. Korábban a jóságos természet az ő hozzájárulása nélkül hozta egymással szerveit a helyes kapcsolatba, most ezek a szervek önállóak lettek, függetlenedtek egymástól, és most inkább belülről kell erőket előhívni, hogy a szervek valóban ismét harmóniába kerüljenek. A szerveknek és szervrendszereknek ez a harmonizálása azáltal érhető el, hogy a szellemtudománnyal való minden rendes foglalkozásnál mindenekelőtt azt kell minduntalan hangsúlyozni, ami az ember önállóvá váló szervei feletti uralmat erősíti. Emlékezzenek ezért arra, milyen gyakran hangsúlyoztam, hogy tulajdonképpen irodalmunkban miért játszik olyan nagy szerepet az, amit néhányan egyszerűen csak úgy jeleznek, hogy kijelentik: ez rettenetesen nehéz. Gyakorta meglehetősen sajátságos választ kellett adnom, amikor azt mondták, hogy kezdőknek „A világ és az ember” című könyvem tulajdonképpen túl nehéz. Ezt kellett mondanom: nem szabad, hogy könnyebb legyen, mert ha könnyebb lenne, az emberek bizonyos szellemtudományos igazságokat könnyebben felvennének belső mivoltukba, és ezek aztán hatnának az agy egyes részeinek önállóságára. Ez a könyv azonban egy rendszeres gondolati struktúrában van megszerkesztve, amellyel az agy többi részeit is gyakorlatoztatni kell, nem pedig visszafejlesztem. Ez az a sajátságos dolog, ami egy ilyen okkult alapokon álló mozgalomnál szükségessé teszi, hogy ne csak arra figyeljünk, ami absztrakt értelemben helyes, és amit egyszerűen, tetszőlegesen lehet kifejezni, hanem, hogy egészséges módon fejezzük ki, és becsületes módon ügyeljünk arra, hogy a dolgokat ne csak a népszerűsítés kedvéért közöljük, úgy, hogy az ugyanakkor kárt okozzon. A szellemtudományban nemcsak arról van szó, hogy a megfelelő igazságokat könyvekben és szóban közöljük, hanem arról is, hogy hogyan írjuk le, és hogyan közöljük. És jobb, ha az, aki egy ilyen mozgalom támasza akar lenni, nem a népszerűség miatt teszi ezt vagy azt. Erre a területre még inkább vonatkozik, hogy a tiszta és becsületes igazság ismertetéséről van szó. És éppen akkor, ha az ember olyan kérdést tárgyal, mint az emberi burkok átalakítása a szellemtudományos élet következtében, akkor veszi észre csak igazán, mennyire fontos az, hogy a szellemtudományt a helyes módon tálja a világ elé.

Szeretném még megjegyezni, hogy azok az előadások, amelyeket tartani fogok, egy egészet alkotnak, és ezért azok a homályos pontok, amelyek egyesek lelkében az első előadáskor felmerülnek, el fognak oszlani.

    Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként