Az emberiség fejlődésének az a szakasza, amelyik korunkban különös jegyekkel kezdődik - természetesen minden korról elmondhatjuk, hogy az emberiség fejlődésének bizonyos szakasza kezdődik, csak akkor le kell írni azt is, hogy milyen természetű ez a fejlődési szakasz -, valahogy úgy írható le, hogy lényegében minden, amit az emberiségnek a további földi korszakban át kell majd élnie a fizikai világban, egyfajta leszállás lesz, visszaesés, visszafejlődés. Már túlhaladtuk azt az időt, amikor az emberiség az egyre tökéletesebben fellépő fizikai erőkkel előrejut. Az emberiség a következő időkben szintén előre fog jutni, de csak szellemi fejlődéssel, olyan fejlődéssel, amely a fizikai sík folyamatai fölé emelkedik. A fizikai sík folyamatai nem olyanok lesznek, hogy ha az emberiség csak ezeknek akarja átadni magát, akkor kielégülést meríthet belőlük. Mostantól kezdve nagyon komolynak és fontosnak kellene tartani azt, amire a szellemtudományunkban már régen rámutattunk, aminek a leírása az apokalipszisről szóló előadás-sorozatban65 található: hogy a „mindenki mindenki elleni háborúja” felé tartunk. Úgy kellene felfogni, hogy ne pusztán elméleti igazság maradjon, hanem kifejezésre jusson a cselekvésekben, az ember egész magatartásában. Éppen az a körülmény, hogy triviálisan kifejezve a fizikai sík fejlődéséből a jövőben kevés örömük lesz, arra indítja az embereket, hogy egyre inkább belássák, a továbbfejlődésnek a szellemi erőkből kell jönnie.

Ezt a tényt csak akkor látja át az ember teljesen, ha az emberiségfejlődés hosszabb korszakát veszi szemügyre, és a gyakorlatban arra alkalmazza, amivel a jövőben az emberiség egyre többször kerül szembe. Be fogják látni, milyen célok felé irányítanak az emberiségnek azok az erői, amelyek, mondhatnám, a ritmikusan jelentkező háborús pusztítás katasztrófájában fejeződnek ki, amelyeknek a jelenlegi háborús katasztrófa66 csak a kezdete. Az csak gyerekes elképzelés lenne, ha valaki azt hinné, hogy ehhez a háborús katasztrófához kapcsolódóan bármi is tartós békét hozna az emberiségnek fizikai szinten. Ez nem fog megtörténni. Aminek el kell jönnie a Földön, az a szellemi fejlődés. Ennek a szellemét, ennek az irányát, ennek az értelmét akkor fogják belátni, ha egy, a golgotai misztériumot megelőző aránylag hosszabb időszakot áttekintve szemügyre veszik a golgotai misztérium értelmét, és ha azután megkísérelik szellemileg értelmezni a golgotai misztérium továbbhatását az emberiség jövőbeli fejlődésére.

A golgotai misztériumot a legkülönbözőbb szempontokból vizsgáltuk meg. Ma ezekhez a szempontokhoz még egyet hozzáadunk, amikor egy kissé jellemezni próbáljuk, mi történt az emberiség civilizációjában a golgotai misztérium előtt, mondjuk, a Krisztus előtt III. évezredig, ami aztán egészen a keresztény fejlődés idejéig tartott, és amit, mint tudják, pogány kultúrának nevezünk. Ebben a pogány kultúrában oázisként létezett az egészen más természetű zsidó-héber kultúra, amelyből a kereszténység indult ki.

A pogány kultúrát akkor érthetjük meg, ha tisztában vagyunk azzal, hogy lényegében a földi erőknél átfogóbb erőkből származó megismerés, szemlélet, cselekvés kultúrája volt. Azt mondhatjuk, tulajdonképpen csak a héber-zsidó kultúra oltotta az emberiségbe az erkölcsöt. A pogány kultúrában az erkölcsi elem nem elkülönülten létezett. Ez az ősi pogány kultúra viszont olyan volt, hogy az ember az egész kozmosz tagjának érezte magát. Erre különösen oda kell figyelni. Az ember, aki az ősi pogány kultúrához tartozott a Földön, az egész kozmosz tagjának érezte magát. Érezte, ahogyan a csillagok járásában ható erők egészen a saját cselekedeteiben folytatódnak, vagy jobban mondva azokban az erőkben, amelyek a cselekedeteiben hatnak. Ami később asztrológia lett, ami ma is asztrológiaként érvényesül, az, mondhatnám, csak visszfénye, méghozzá nagyon is megtévesztő visszfénye annak az ősi bölcsességnek, amit a csillagok járásából hoztak le, és ami egyben megadta az emberi cselekedetekre vonatkozó előírásokat. Ezeket az ősi kultúrákat csak akkor lehet megérteni, ha a szellemtudomány szempontjából világítjuk meg azt, ami külső értelemben volt az emberiségfejlődés a Krisztus előtti IV-V. évezredben. Természetesen hamarosan az Atlantisz utáni második és első korszakról beszélünk, de rosszul tesszük, ha az időszámításunk előtti V-VII. évezredbeli földi emberi létet csak hasonlónak is képzeljük a mai emberi létünkhöz. Nagyon is helytálló, hogy az embereknek ezekben az ősi évezredekben, amikor a Földön vándoroltak, ösztönös lelki életük volt, olyan lelki életük, ami bizonyos vonatkozásban közelebb állt az állati lelki élethez, mint a mai emberihez. De nagyon egyoldalúan fognánk fel az emberi életet, ha azt mondanánk: Igen, ha visszamegyünk ezekbe az ősi időkbe, akkor az emberek az állatokhoz hasonlóak voltak. Ami itt, a Földön vándorolt, a lelkialkatában bizonyosan hasonlított az állatokhoz, de az embereknek ezt az állati testét olyan szellemi-lelki lények használták, akik viszont nagyon is az érzékfeletti, elsősorban a kozmikus világokhoz tartozónak érezték magukat. És azt mondhatjuk: Ha elég messzire visszamegyünk, mintegy a Krisztus előtti V. évezredbe, akkor az emberek olyanok voltak, hogy az állati testet inkább eszközként használták, semmint benne érezték magukat. Ha ezeket az embereket pontosan akarnánk jellemezni, akkor azt kellene mondanunk: Ha ezek az emberek ébren voltak, akkor ösztönös lelki élettel, állatokként járkáltak, de ebbe az ösztönös lelki életbe éber álomként átsugárzott valami az alvó állapotukból. És ezekben az éber álmokban felismerték, hogy azért szálltak le, hogy az állati testet használják. Ami itt valóban belső emberi lelkialkat volt, az kultikus szemléletként, kultikus cselekményként átment a Mithras-tiszteletbe, ahol látjuk, hogy a fő jelkép a bikán ülő Mithras isten, fenn a csillagos ég, ahova ő tartozik, lent a Föld, ahova a bika tartozik. Ez a szimbólum az ősi emberek számára tulajdonképpen nem jelkép, hanem a valóság szemlélete volt. Az ember olyannak érezte a lelkialkatát, hogy azt mondta: Ha éjjel a testemen kívül vagyok, akkor a kozmosz, a csillagos ég erőihez tartozom, ha reggel felébredek, az állati ösztöneimmel az állati testet használom.

Azután olyan kor következett, amikor bizonyos módon bealkonyult az emberiség fejlődése. Ez ködösebb, tompább emberi élet volt, amelyben a kozmikus álmok visszaszorultak, az ösztönös élet került túlsúlyba. A misztériumok, főleg az ázsiai misztériumok őrizték meg a korábbi emberi lelkialkatot. De az általános emberiség, mivel a misztériumi bölcsesség nem ragadta meg, a IV. évezredben, a III. ezred kezdetéig többé-kevésbé ködös, tompa életet élt. Azt mondhatjuk: Ebben az időben, a golgotai misztérium előtti IV. évezredben és a III. évezred kezdetén az általános élet az ázsiai és az akkor ismert világon homályos lelki élet, ösztönös lelki élet volt. De megvoltak a misztériumok, amelyekbe a hatékony ceremóniákon keresztül valóban belehatottak a szellemi világok. És azután innen világosodtak meg az emberek.

Nos, a III. évezred elején valami nagyon fontos dolog történt. Ha jellemezni akarjuk, honnan jött ez a homályos, inkább ösztönös élet, akkor azt mondhatjuk: Az ember szellemi-lelki lénye akkor még nem tudta a tulajdonképpeni emberi értelem szerveit használni. Az értelemnek ezek a szervei már megvoltak, kialakultak az emberek fizikai lényében, de a szellemi-lelki lény nem tudta ezeket használni. Így az emberek még nem a gondolkodásukkal, az ítélőképességükkel juthattak megismeréshez. Csak azt ismerhették meg, amit a misztériumok nyújtottak nekik.

Fontos esemény történt mintegy a III. évezred elején, odaát, Ázsia keleti részén. Egy akkori előkelő ázsiai családban, a misztériumok ceremóniaszolgálatának környékén nőtt fel egy gyermek. A körülmények úgy alakultak, hogy ez a gyermek akadálytalanul részt vehetett a szertartásokon, alkalmasint azért, mert a misztériumi főpapok inspirációt éreztek arra, hogy egy ilyen gyermeknek megengedjék a részvételt. És amikor az ember, aki ebben a gyermekben élt, körülbelül negyvenéves lett, akkor valami figyelemre méltó dolog történt. Megmutatkozott, és meg kell mondani, hogy a misztériumi papok bizonyos fokig profetikusan előre látták az eseményt, hogy ez az ember, aki az egyik kelet-ázsiai misztériumban nőhetett fel, a negyvenedik éve körül hirtelen emberi ítélőképességgel kezdte felfogni annak az értelmét, ami korábban csak a misztériumok kinyilatkoztatásaival volt lehetséges. Bizonyos fokig ő volt az első, aki az emberi értelem szerveit használhatta, de csak a misztériumokra támaszkodva.

Ha a mai nyelvünkre lefordítjuk, amit a misztériumok papjai erről az eseményről mondtak, akkor azt kell mondanunk: Ebben az emberben sem több, sem kevesebb, mint Lucifer inkarnálódott. És fontos, jelentős esemény, hogy a Krisztus előtti III. évezredben Ázsia keleti részén valóban megjelent Lucifer hús-vér inkarnációja. És Lucifernek ebből a hús-vér inkarnációjából - mivel ez a személy azután tanított - indult ki az, amit a kereszténység előtti, pogány kultúrának nevezünk, ami az első keresztény évszázadokban még élt a gnózisban. Egyáltalán nem szabad erről a luciferi kultúráról elítélően szólni. Mert mindaz, amit a görögök szépségként, filozófiai belátásként létrehoztak, ami ugyanúgy él még Aiszkhülosz tragédiáiban, e nélkül a luciferi inkarnáció nélkül nem lett volna lehetséges. Ez a luciferi inkarnáció, mint mondtuk, még az első keresztény századokban hatalmas volt Európa déli, Afrika északi, Ázsia nyugati részén. És amikor a Földön bekövetkezett a golgotai misztérium, akkor lényegében a luciferi bölcsesség tette lehetővé, hogy felfogják a golgotai misztériumot. A golgotai misztérium megértésére készülődő gnózist nagyon is a luciferi bölcsesség termékenyítette meg. Így elsősorban is hangsúlyoznunk kell: A III. évezred elején volt egy kínai Lucifer-inkarnáció. Időszámításunk kezdetén volt Krisztus inkarnációja. És Krisztus inkarnációját elsősorban azért értették meg, mert még megvolt az ősi luciferi inkarnáció ereje, amely tulajdonképpen csak a Krisztus utáni IV. században tűnt el az emberi belátás, az ember saját ereje számára. Mindamellett megvoltak még az utóhatásai, a késői hajtásai.

Nos, ehhez a két inkarnációhoz, Luciferéhez az ősi időkben és Krisztus inkarnációjához, ami a Föld fejlődésének tulajdonképpeni értelme, a nem túl távoli jövőben jön még egy harmadik. És a jelenkor eseményei lényegében már úgy alakulnak, hogy előkészítsék ezt a harmadik inkarnációt. Ha Lucifernek a III. évezred elején történt inkarnációjára utalunk, azt kell mondani, hogy általa kapta meg az emberiség azt a képességet, hogy az értelme, az ítélőképessége erőit használja. Maga Lucifer olyan emberi testben volt, amely elsőként fogta fel az ítélőképességével azt, ami korábban csak kinyilatkoztatással kerülhetett az emberbe: a misztériumok értelmét. Ami most készül elő, és nem túl sokára egészen biztosan meg fog jelenni a Földön, az Arimán valódi inkarnációja.

Nos, amint tudják, a XV. század közepe óta olyan korszakban élünk, amelyben az emberiségnek egyre inkább a teljes tudatának birtokába kell jutnia. Ennek az arimáni inkarnációnak a közeledésében fel kell tűnnie, hogy az emberiség teljes tudattal megy elébe ennek az eseménynek. Lucifer inkarnációja tulajdonképpen csak a misztériumi papok profetikus ereje számára láthatóan történt. Az emberek számára nagyon tudattalanul jelent meg az is, ami Krisztus inkarnációja volt a golgotai esemény által. Az emberiségnek tudatosan kell megélnie az arimáni inkarnációt azokban a megrázkódtatásokban, amelyek fizikai síkon fognak megjelenni. Az emberiség közeli jövőjének háborús és más ínségei közepette az emberi szellem a fizikai élet területén nagyon találékony lesz. És ezzel a találékonnyá válással a fizikai élet területén, ami ilyen vagy olyan magatartással nem akadályozható meg - szükségszerűségként fog megjelenni -, ezzel válik lehetségessé az az emberi testi individualitás, amelyben Arimán megtestesülhet.

De ez az arimáni hatalom a szellemi világból előkészíti a földi inkarnációját. És lehetőleg úgy próbálja előkészíteni, hogy ő - tehát Arimánnak ez az inkarnációja emberi alakban - a legnagyobb mértékben félrevezethesse és megkísérthesse az embereket a Földön. Az elkövetkező civilizációs fejlődés során az emberek feladata lesz, hogy olyan teljes tudatossággal éljenek Arimán inkarnációja közeledtével, hogy ez az arimáni inkarnáció egyenesen a magasabb szellemi, spirituális fejlődést szolgálja azzal, hogy az ember éppen Arimánon figyelje meg, mit képes vagy mondjuk, nem képes az ember a puszta fizikai testével elérni. De az embereknek tudatosan kell az arimáni inkarnáció elébe menniük, és a dolgokat úgy alakítaniuk, hogy minden területen mind tudatosabbak legyenek, hogy egyre jobban lássák, az életben milyen áramlatok viszik őket e felé az arimáni inkarnáció felé. Az embereknek meg kell tanulniuk az életet a szellemtudomány alapján értelmezni, hogy felismerjék azokat az áramlatokat, amelyek Arimán inkarnációja elébe mennek, hogy megtanulják uralni ezeket. Tudniuk kell, hogy Arimán az emberek között fog élni a Földön, de az emberek szembeszállnak vele, és maguk határozzák meg, mit akarnak tőle tanulni, mit akarnak tőle befogadni. Erre azonban nem lesznek képesek, ha mostantól nem vesznek a kezükbe bizonyos szellemi áramlatokat vagy akár nem szellemi áramlatokat, amelyeket különben Arimán használ arra, hogy az embereket az eljöveteléről lehetőleg tudatlanságban tartsa, hogy egykor megjelenhessen a Földön, és az embereket lerohanja, megkísértse, félrevezesse, hogy megtagadják a Föld fejlődését, hogy a Föld fejlődése ne érje el a célját. Ha meg akarjuk érteni az egész folyamatot, amiről beszéltem, meg kell ismerni bizonyos szellemi és nem szellemi folyamatok lényegét.

Nem látják, hogy korunkban egyre nő azoknak a száma, akik tulajdonképpen semmit nem akarnak tudni a szellem tudományáról, a szellem megismeréséről? Nem látják, hogy az ősi vallási erőkben milyen sok ember számára nincs már belső impulzivitás? Korunkban nagyon sok embernél egyáltalán nem arról van szó, jár-e templomba vagy sem. De számukra az ősi vallási hatóerőknek már nincs belső jelentősége. De arra sem szánják rá magukat, hogy valahogyan figyelembe vegyék azt, ami új szellemi életként áramolhat be a kultúránkba. Tiltakoznak ellene, elutasítják, butaságnak tekintik, valami számukra kényelmetlen dolognak, nem bocsátkoznak bele. De látják, az ember a Földön élve valódi egység. Nem lehet a szellemi részét elválasztani a fizikaitól. A születés és a halál között mindkettő egy egységként működik együtt. És ha az ember a lelki képességeivel nem is veszi fel a szellemet, a szellem akkor is jelen van. A XIX. század utolsó harmada óta áramlik körülöttünk a szellem. Beáramlik a Föld fejlődésébe. És azt mondhatjuk: A szellem itt van, csak az emberek nem akarják befogadni.

De ha az emberek nem is fogadják be a szellemet, azért az itt van! Itt van! Mi lesz ebből a szellemből? Bármilyen paradoxnak is tűnik, hiszen a mai embernek sok minden paradoxnak tűnik, ami igaz, nagyon is igaz: Az emberek esznek és isznak, talán a legszívesebben azok, akik a szellemet elutasítják. Az ilyen embereknél, akik a szellemet elutasítják, mégis esznek és isznak, a szellem, számukra nem tudatosan beáramlik az evési és emésztési folyamatba. Ez a materializmushoz vezető út titka, amely 1840 körül kezdett erősödni vagy sokkal erősebben készülődött. Azok az emberek, akik a szellemet nem a lelkükbe fogadják be, ma mégis befogadják a szellemet; amikor esznek és isznak, a szellemet eszik és isszák. Lélek- és szellemevők. És ezen az úton a Föld fejlődésébe beáramló szellem a luciferi elembe kerül bele, Lucifer kapja meg. Ezzel egyre erősebb lesz a luciferi erő, amely azután segítheti az arimáni erőt a későbbi inkarnációjában. Ezt fel kell ismerniük az embereknek, azoknak az embereknek, akik belemennek abba, hogy az emberek a jövőben vagy tudatosan fogadják be a szellemi megismerést, vagy nem tudatosan fogyasztják el a szellemet, és ezzel átadják a luciferi hatalmaknak. A szellem- és lélekevésnek ez a folyamata különösen támogatja Arimánt, mert ezzel az embereket egyre jobban el tudja altatni, hogy azután az inkarnációjával az emberek közé lépjen, lerohanhassa őket, majd nem tudatosan szembetalálkozzanak vele.

De Arimán közvetlenül is dolgozhat az inkarnációja előkészítésén, és meg is teszi. Bizonyosan van a mai embereknek is szellemi élete, de az tisztán intellektuális, ami nem a szellemi világra vonatkozik. Egyre jobban elterjed az emberek között ez a pusztán intellektuális élet, amely először különösen a tudományban nyert teret, most azonban a társadalmi életben is minden lehetséges szociális túlkapáshoz vezet. Mert milyen ez az intellektuális élet? Ez az intellektuális élet csak kevéssé kapcsolódik össze az ember valódi érdeklődésével. Megkérdezem önöket: Hány olyan oktatót látnak ma a magasabb és alacsonyabb tanintézetekben ki-be járni, akik tulajdonképpen nem belső lelkesedésből, hanem külső foglalkozásként szolgálják a tudományt? A lélek közvetlen érdeklődése nincs összekötve azzal, amit űznek. Ez egészen a tanulóidőkig így van. Gondolják meg, az élet különböző fokain mennyit tanul az ember, anélkül, hogy valódi lelkesedés, valódi érdeklődés nyilvánulna meg ennél a tanulásnál, milyen külsődlegessé válik sok ember intellektuális élete, aki ennek szenteli magát. És hány embernek kell ma mindenféle szellemieket produkálnia, amit azután könyvtárakban konzerválnak, ami nem élő szellemi élet. Mindez, ami intellektuális életként kialakul anélkül, hogy átmelegítené az emberi lelket, anélkül, hogy meglenne az emberi lelkesedés, a maga értelmében közvetlenül Arimán inkarnációját segíti. Elaltatja az embereket, ahogyan elmondtam, hogy Arimán számára nagyon kedvező legyen.

Emellett van számos más áramlat a szellemi vagy nem szellemi életben, amit Arimán használhat, ha az emberek ezeket nem a megfelelő értelemben használják. Az utóbbi időben az egész világon hallották, hallatszott - még mindig hallatszik -, hogy nemzeti államokat, nemzeti birodalmakat kellene teremteni. Sokat hallani „a népek szabadságáról”. Nos, az emberiségfejlődésben elmúlt az az idő, amikor a vér- és törzsi összefüggések szerint kell birodalmakat alapítani. És ha ma a népi, törzsi és hasonló összefüggésekre hivatkoznak, olyan összefüggésekre, amelyek nem az intellektusból vagy a szellemből származnak, akkor az emberek közötti diszharmóniát segítik elő. És ez a diszharmónia az emberiségben az, amit azután az arimáni hatalom különösen jól tud használni. Népsovinizmus, mindenféle fonák patriotizmus, ezekből lesz az az anyag, amit Arimán megmunkál, amire szüksége van.

Azután azonban még valami lesz. Azt látjuk ma, hogy mindenütt az egyik vagy a másik párt mellett lépnek fel. Nos, az emberek ma egyáltalán nem látnak tisztán, és ezeknek a pártoknak a véleménye és a pártok programja tekintetében nem akarnak tisztán látni. Ma nagy emberi éleselméjűséggel a legradikálisabb dolgot is be lehet bizonyítani. A leninizmust nagyon éles elméjűen lehet bizonyítani, de az ellenkezőjét is, és mindent, ami közben van. Ma minden emberi programban elhangzó vélemény szigorúan bizonyítható. Csak éppen aki az ellenkező program szerinti véleményt bizonyítja, annak ugyanúgy igaza van. Ami az emberek között intellektuális szellemként uralkodik, semmiképpen sem elegendő ahhoz, hogy a belső életképessége, a belső életértéke szerint mutasson meg valamit. Bizonyít. De ami bizonyított, azt még egyáltalán nem kell valami életértéknek, életerősnek tartani. Azért állnak ma az emberek harcolva egymással szemben, mert minden pártvélemény ugyanolyan igazsággal, vagy legalábbis a legtöbb pártvélemény egyforma igazsággal bizonyítható. Az intellektusunk a dolgok megértésének felső rétegén marad, nem hatol le abba a rétegbe, ahol valóban az igazság van. Ezt is elég mélyen és alaposan be kellene látni. Az emberek ma szeretnek az értelmükkel a felszínen maradni, és a mélyebb szellemi erőkkel nem jutnak előre a létnek a dolgok lényegének megfelelő rétegeibe. Pedig csak a külső életben kellene egy kicsit körülnézni - már a legkülsődlegesebb élet gyakran megmutatja, hogy azzal, amit ma az emberek szívesen tesznek, becsaphatják magukat. Az emberek ma a tudományban szeretik a számokat, a társadalmi életben is szeretik a számokat. Nézzék meg a társadalomtudományt: majdnem csupa statisztikából áll. És a statisztikákból, azaz a számokból következtetik ki, tárják fel a legfontosabb dolgokat. Nos, számokkal is lehet mindent bizonyítani és elhinni. Mert a szám nem olyan eszköz, amivel bizonyítani lehet valamit, hanem a szám éppen az emberek megtévesztésének eszköze. Amint a számokról nem a minőségre tekintünk, a számokon túl nem a minőséget nézzük, a számok a legtöbbször megtévesztenek.

Itt egy kézenfekvő példa. Sokat vitatkoznak vagy legalábbis vitatkoztak a macedónok nemzetiségéről. A Balkán-félsziget politikai életében sok minden függött az ott készült statisztikáktól. Nos, ezek a számok pontosan annyit érnek, mint más statisztikák számai. Tehát akár búza- és rozsstatisztikát készítenek, akár arról készül statisztika, hogy hány görög, szerb, bolgár nemzetiségű ember él Macedóniában, abban a tekintetben, hogy ez a statisztika mit bizonyíthat, mind ugyanolyan. Találunk a görögökre vonatkozó számokat, a bolgárokra vonatkozó számokat, a szerbekre vonatkozó számokat, és ezekből a számokból a legszebb következtetéseket vonhatjuk le. De utánanézhetünk a minőségnek is. Akkor megmutatkozik például, hogy gyakran az apát görögnek, egyik fiát bolgárnak, másik fiát szerbnek tüntetik fel. Hogy ez hogyan történhet meg, találják ki saját maguk! De ez az a statisztika, amire támaszkodnak, miközben ebben az esetben a statisztika csak olyasmi, amit pártcélok megindokolására állítottak fel. Mert természetes, hogy ha az apa valóban görög, akkor mindkét fia is görög. De ez csak egy példa arra, mi mindent tesznek, és egyáltalán az emberek között mit tesznek a számokkal. A számok azok, amikkel Arimán a legtöbbet érheti el, ha a számokat bizonyítékként hozzák fel, bizonyítéknak tekintik.

Egy további eszköz, amit Arimán használhat, valószínűleg kimondva megint nem tűnik rögtön ilyennek, a jellege inkább paradoxnak hangzik. Tudják, hogy a szellemtudományos mozgalmunkban megpróbáltuk az evangéliumokat szellemtudományosan elmélyíteni. Az evangéliumoknak ezt az elmélyítését, ami korunkban egyre inkább szükséges, sok ember ugyanúgy elutasítja, mint magát a szellemtudományt. Azok az emberek, akik ezen a területen szerénynek hiszik magukat - legalábbis ezt hangsúlyozzák -, a legönteltebbek. Egyre gyakrabban hallani, hogy az emberek azt mondják, el kell mélyülni az evangélium egyszerűségében, és nem kell például a golgotai misztériumot a szellemtudomány bonyolult útján keresni. Azok az emberek, akik előírják, hogy az evangéliumokban az egyszerűséget kell keresni, éppen a legönteltebbek, mert önteltségükben lenézik a szellemtudományos megismerésekkel való becsületes és őszinte keresést. Annyira önteltek, hogy azt hiszik, bármilyen megerőltetés nélkül, csak az evangéliumokban való naiv elmélyüléssel besöpörhetik a szellemi világ legmagasabb megismerését. Ami ma gyakran szerénységként, egyszerűségként jelentkezik, az éppen a legönteltebb. A legönteltebb emberek a szektákban, a felekezetekben élnek.

Látják, az evangéliumok olyan korban keletkeztek, amikor még megvolt a luciferi bölcsesség. A keresztény fejlődés első századaiban még egészen másként értették az evangéliumokat, mint később. Azok az emberek, akik képtelenek szellemtudományosan elmélyülni, egyszerűen előírják az evangéliumok megértését. A valóságban már elvesztették a szavak eredeti értelmét. Mert az, amit különböző nyelvekre lefordítottak, nem az evangéliumok igazsága, hanem olyasmi, ami már egyáltalán nem emlékeztet azoknak a szavaknak az eredeti értelmére, amelyekkel az evangéliumokat megfogalmazták. Ma csak szellemtudományos úton lehet eljutni annak a valódi megismeréséhez, ami Krisztus-lényként avatkozott be a Föld fejlődésébe. Aki ma, ahogyan gyakran mondják, csak „egyszerűen” szeretne elmélyülni az evangéliumokban vagy így tesz, az nem jut el a valódi Krisztus-lény felfogásához, hanem csakis Krisztus illúziójához vagy legfeljebb ennek a Krisztus-lénynek a látomásához, hallucinációjához. Az evangéliumok puszta olvasásával ma már nem lehet valódi összefüggést elérni Krisztussal, csak Krisztus egyfajta kifinomult hallucinációját. Ezért terjedt el annyira az a teológiai nézet, hogy az ember názáreti Jézusban egyáltalán nem Krisztus lakozott, hanem ő is csak egy történelmi személyiség volt, mint Szókratész vagy mint Platón, vagy hasonlók, csak talán kicsit nagyobb. „Az egyszerű názáreti ember”, ez az eszményképe még a teológusoknak is. És az olyasmivel, mint Damaszkusz előtti megjelenése Pálnak, a legtöbb mai teológus természetesen nem tud mit kezdeni, mert szellemtudományos elmélyülés nélkül az evangéliumokból csak Krisztus hallucinációjához lehet jutni, nem a valódi Krisztus szemléletéhez. Ezért fogják fel hallucinációként azt is, ami Damaszkusz előtt megjelent Pálnak.

Ma arra van szükség, hogy az evangéliumokat a szellemtudományhoz képest mélyítsék el. Mert a tompaságot, ami elfogja azokat az embereket, akik csak a felekezetekben akarnak élni, Arimán fogja a leginkább használni, hogy elérje a célját: az embereket lerohanja az inkarnációjával. És azok, akik a legkeresztényebbnek tartják magukat, amikor elutasítják a Krisztus-misztérium szemléletének továbbfejlődését, éppen azok, akik önhittségükben a legjobban segítik Arimán céljait. A felekezetek éppenséggel az arimáni lény legjobb táptalaját jelentik. Nem használ semmit, ha illúziókkal valahogy túltesszük magunkat ezeken a dolgokon. Éppúgy, ahogyan a materialista érzület, amely mindent elutasít, ami szellemi, és az embert csak azzá akarja tenni, amit megeszik és megiszik, éppúgy, ahogy ez a materialista érzület Arimán céljait segíti, úgy segíti Arimán céljait - az ő értelmében, nem az emberiségében - minden szelleminek a konok elutasítása, és az evangéliumok szó szerinti, ahogy gyakran mondják, egyszerű felfogása.

Látják, egy gát épült, hogy az egyes evangéliumok nehogy túlságosan korlátozzák az embereket azzal, hogy a golgotai eseményt az evangéliumok négy oldalról írják le, amelyek egymásnak legalábbis látszólag ellentmondanak. Így, ha egy kicsit gondolkoznak rajta, megóvják az embereket a túlságosan szó szerinti értelmezéstől. Azokban a szektákban azonban, amelyek egy evangéliumon alapulnak - vannak ilyenek, méghozzá számosan - érvényre jut a félrevezetés, az eltompítás, a hallucináció, amit az evangéliumban való puszta elmélyülés okoz. Az evangéliumoknak a maguk korában a luciferi gnózist kellett ellensúlyozniuk. De ha úgy veszik őket, ahogy annak idején keletkeztek, akkor nem az emberiség előrehaladását, hanem Arimán céljait szolgálják. Valami nem abszolút értelemben jó önmagától, hanem mindig attól jó vagy rossz, ahogyan az emberek használják. Ha az evangéliumok a legelsők, és az emberek túl kényelmesek ahhoz, hogy eljussanak ezeknek az evangéliumoknak a szellemtudományos magyarázatához, akkor a hatásuk éppenséggel a legrosszabb lehet.

Így a mai szellemi és nem szellemi áramlatokban sok minden szükségessé tenné, hogy az emberek pontosan lássák, és a magatartásukat, különösen a lelki magatartásukat megfelelően alakítsák ki. Az ilyen dolgok átlátásától függ, hogy Arimán inkarnációja hogyan fogja érinteni az embereket, hogy Arimánnak ez az inkarnációja odajuttatja az embereket, hogy teljesen elveszítik a Föld célját, vagy Arimánnak ez az inkarnációja oda juttatja az embereket, hogy felismerik az intellektuális élet, a szellem nélküli élet korlátozott jelentőségét. Ha az emberek helyes értelemben, mondhatnám, kézbe veszik azt, amit most ábrázoltam önöknek az Arimán felé vezető áramlatokról, akkor egyszerűen Arimánnak a földi életben történő inkarnációja által felismerik egyrészt, hogy mi arimáni, és ennek poláris ellentétét, a luciferit is. És akkor az emberek olyan helyzetbe kerülnek, hogy az arimáni és a luciferi ellentétből eredő harmadikat lelki szemükkel meglássák. Az embereknek tudatosan, viaskodva kell eljutniuk Krisztus, Arimán, Lucifer hármasságához. Mert az emberek e nélkül a tudat nélkül a jövőben nem érhetik el a Föld célját.

Látják, a szellemtudománnyal összefüggő dolgokat igazán csak akkor érthetik meg helyesen, ha teljesen komolyan veszik. Mert a szellemtudomány nem olyasmi, ami ma valamilyen szektás szellem hóbortjaként akarna az emberiségbe jutni, hanem a szellemtudomány igazán olyasmi, ami az emberiségfejlődés szükségszerűségeiből olvasható ki. Aki belátja az emberiségfejlődésnek ezeket a szükségszerűségeit, az gyakorolhatja a szellemtudományt vagy nem gyakorolhatja, hanem azt kell mondania: A szellemtudományos felfogásnak kell bevilágítania és áthatnia mindent, ami az emberek fizikai és szellemi életét jelenti.

Tehát ahogyan egykor Keleten a luciferi inkarnáció történt, majd, mondhatjuk, a világfejlődés közepén a Krisztus-inkarnáció, éppúgy fog Nyugaton bekövetkezni az arimáni inkarnáció. Nem kell elkerülni ezt az arimáni inkarnációt. El kell jönnie, mert az embereknek, hogy úgy mondjam, szemtől szembe kell kerülniük Arimánnal. Ő lesz az az egyéniség, aki megmutatja, milyen hatalmasan éles elméhez juthat az ember, ha mindent segítségül hív, ami a Föld-erőkből segítheti az éleselméjűséget. A jövőben az embereket sújtó ínségek során, amelyekről beszéltem, az emberek nagyon találékonyak lesznek. A világ erői és szubsztanciái alapján sok mindent fel fognak fedezni, ami az embereknek táplálékul szolgál. De amit találnak, azt úgy találják meg, hogy egyúttal felismerik, hogyan függ össze az anyag az értelem szerveivel, nem a szellemével, hanem az értelemével. Megtanulják, mit kell enni és inni ahhoz, hogy az ember igen okos legyen. Az ember evéssel és ivással nem válhat szellemivé, de nagyon okos lehet, körmönfontan okos.

Az emberek még nem ismerik ezeket a dolgokat, de ezekre nemcsak törekedni fognak, hanem maguktól adódnak majd az elkövetkező időkben fellépő ínségek során. És, mondhatnám, ezeknek a dolgoknak a bizonyos alkalmazásával bizonyos titkos társaságok, amelyek már ma készülődnek, amelyek már itt vannak, előkészítik azt, amivel azután az arimáni inkarnáció a helyes módon jelenhet meg a Földön. És meg kell jelennie; mert az embernek a földi korszak alatt azt is meg kell ismernie, mi minden származhat tisztán anyagi folyamatokból. De az embernek egyben azt is be kell látnia, hogy meg kell tanulnia uralni az ilyen, arimánizmushoz vezető szellemi vagy nem szellemi áramlatokat.

Ha belátjuk, hogy a pártprogramok, de az ellenkezőjük is bebizonyítható, akkor azt kell mondanunk: Olyan lelki hangulatba kell tehát felemelkednünk, amelyben nem bizonyítunk, hanem átélünk. Mert amit átélünk, az valami más, mint amit csak ésszerűen bizonyítunk. Ugyanígy azt fogjuk mondani: Egyre inkább szellemtudományosan kell elmélyíteni az evangéliumokat. Az evangéliumok ma még szó szerinti elfogadása az arimáni kultúrát segíti. Már külső okok alapján is belátható, hogy a mai emberekre már nem érvényes, hogy szó szerint vegyék az evangéliumokat, hiszen tudják, ami egy korban helyes, az nem helyes minden más korban. Ha azt, ami egy korban helyes, későbbi korokban gyakorolják, akkor az luciferi vagy arimáni. Az evangéliumok olvasásának megvolt a maga kora. Ma arról van szó, hogy az evangéliumok segítségével a golgotai misztérium megismeréséhez jussunk.

Ma sok embernek bizonyosan rendkívül kényelmetlen, hogy belássa ezeket a dolgokat. De annak, aki érdeklődik az antropozófia iránt, valóban meg kellene ismernie, a kultúra rétegei hogyan rakódtak fokozatosan egymás mellé, káoszt előidézve, és hogy ebben a káoszban meg kell jelennie a fénynek.

Olyan kísérletet kellene tenni, hogy valamilyen kérdésről meghallgatunk vagy elolvasunk egy modern, nagyon szélsőségesen modern embert, és mellette ugyanarról a kérdésről, mondjuk, valamelyik felekezet olyan papjának a prédikációját, aki még a gondolkodásmódja szerint is teljesen benne van az ősi korok gondolkodási formájában. Akkor valóban két külön világot látnának, ami csak akkor zavarja össze önöket, ha nem valóban az igazságnak megfelelően fogadják el ezeket a dolgokat. Hallgassanak meg egy modern szocialistát a társadalmi kérdésről, és rögtön utána, mondjuk egy katolikus prédikátort a társadalmi kérdésről: nagyon érdekes, ahogy egymás mellett él a kultúra két rétege, amely a szavakat egészen más értelemben használja. Egészen mást jelent ugyanaz a szó az egyiknek, mint a másiknak.

Ezeket a dolgokat abba a fénybe kell állítani, amit úgy kapunk, hogy komolyan vesszük az olyan vizsgálódást, amilyenre ma törekedtünk. Végül az emberek a pozitív vallásfelekezettől eljutnak egyfajta, mondhatnám szellemi elmélyülés iránti vágyhoz. Valóban nem csekély fontosságú esemény, hogy egy olyan kiváló szellem, de pozitív katolikus szellem, mint Newman bíboros67 Rómában, a beiktatásán azt mondta: Nem lát más orvosságot a kereszténységnek, mint egy új kinyilatkoztatást.

Igen, Newman bíboros azt mondta: Nem lát más orvosságot a kereszténységnek, mint egy új kinyilatkoztatást. De természetesen nem volt meg a bátorsága ahhoz, hogy komolyan vegyen egy új szellemi kinyilatkoztatást. És a többiek is ezt teszik. Számtalan írást olvashatnak ma arról, mire van szüksége az emberiségnek, mondjuk a társadalmi életben. Most megint megjelent egy írás Robert Wilbrandttól, a költő Wilbrandt68 fiától, „Szocializmus” címmel.69 Egyes felismerései, amelyek alapján a társadalmi kérdést taglalja, helyesek. És végül azt mondja: Szellem nélkül nem megy, és éppen az mutatja a szellem szükségességét, hogy milyen irányt vesznek a dolgok. - Igen, de hova jut el az ilyen ember? Odáig, hogy kimondja a szellem szót, a szellemről absztrakcióként beszél. De elutasítja, elhárítja, hogy elfogadjon bármit is, ami valóban a szellemet akarja kidolgozni. Ehhez mindenekelőtt azt kell belátni, hogy ha absztrakciókba ássuk magunkat, bármennyire is a szellemért kiált, az még nem jelent semmi szellemit, semmi olyasmit, ami a szellem. Nem szabad összekeverni a tompa, elvont fecsegést a szellemi világ tartalmának valóban pozitív keresésével, ahogyan ennek az antropozófiai irányultságú szellemtudományban is történnie kell.

Sokan beszélnek ma a szellemről. Önök azonban, akik befogadják a szellemtudományt, legyenek olyan emberek, akik nem hagyják elszédíteni magukat a szellemről szóló puszta beszéddel, hanem lássák be, más a puszta beszéd a szellemről és más a szellemi világ ábrázolása, ahogyan azt antropozófusi alapokon megkíséreljük, ahol a szellemi világot éppen úgy ábrázoljuk, mint ahogy a fizikai-érzéki világot külsődlegesen ábrázoljuk. Ezekbe a különbségekbe kell belemenniük, újra meg újra a lelkük elé állítani, hogy az elvont fecsegés a szellemről éppenséggel elterel a szellem iránti valódi törekvéstől, és hogy ma a szellemről sok ember beszél, akik ezzel tulajdonképpen egyre távolabb visznek a szellemtől. Mert a puszta intellektuális utalás a szellemre, nem vezet hozzá. Mert mi az intelligencia? Mit tartalmaz a mi emberi intelligenciánk? Akkor tudom a legjobban elmondani, ha a következő képet állítom a lelkük elé. Gondolják el - sok hölgy van itt, ők még jobban megértik -, gondolják el, hogy a tükör előtt állnak és belenéznek. Pontosan olyan, mint önök maguk, de mégsem valóságos. A tükör tükrözése által keletkezik. Minden, ami intelligenciaként van a lelkükben az intellektuális tartalomként, csak tükörkép. Abban nincs valóság. És ahogyan az önök tükörképe csak a tükörben keletkezik, úgy az, ami intelligenciaként tükröződik, csak a testük fizikai berendezésében, az agyban keletkezik. Az ember csak a teste által intelligens. És amennyire nem tudják megsimogatni magukat, ha a tükörképük után nyúlnak, annyira kevéssé tudják megragadni a szellemet, ha csak az intellektualitáshoz fordulnak, mert nem abban van a szellem. Amit megragadnak, legyen az intelligenciától bármilyen éles elméjű, abban soha nincs benne a szellem, csak a szellem képe. Nem élhetik át a szellemet, ha megmaradnak a puszta intelligenciánál. Ezért olyan félrevezető az intelligencia, mert csak képet ad, bár a szellem tükörképét, de nem a szellemet. Akkor elkerülhető az a kényelmetlenség, hogy beleéljük magunkat a szellembe, mert megvan - legalábbis úgy gondolják, megvan - a tükörképben; de nagyon jól lehet beszélni a szellemről. A szellem puszta képe és a valódi szellem között különbséget tenni, ez a feladata annak az érzületnek, amely nemcsak szellemtudományos elméletet alkot, hanem valóban pozitív szellemi szemléleten alapul.

Ezt akartam ma elmondani önöknek, annak alátámasztására, hogy milyen komolyságnak kell áthatnia az antropozófiailag felfogott szellemi élettel kapcsolatos álláspontunkat. Mert az emberiség valódi fejlődése a jövőben attól függ, hogyan fogja fel korunk emberisége ezt az álláspontot. Ha azt, amit ma leírtam, úgy fogják fel, ahogyan ma még az emberek többsége teszi a Földön, akkor, ha eljön Arimán, az emberek gonosz vendége lesz. Ha az emberek fel tudnak emelkedni oda, hogy befogadják a tudatukba azokat a dolgokat, amelyeket ma vizsgáltunk, úgy irányítsák, úgy vezessék azokat, ahogy az emberiségnek az arimáni hatalommal szembeni szabadságához szükséges, akkor ha eljön Arimán, általa helyes dolgot tanul meg, belátni, hogy a Földnek mindenképpen hanyatlásnak kell indulnia, de az emberiség éppen ezáltal emelkedik ki a földi létből. Ha az ember elért egy bizonyos kort a fizikai életben, akkor a fizikai teste hanyatlik, és ha értelmes, akkor nem panaszkodik, hogy ez a fizikai test romlik, hanem tudja, hogy a lelkével olyan élet felé tart, amely nem párhuzamos ennek a fizikai testnek a hanyatlásával. Az emberiségben él valami, ami nem függ össze a fizikai Föld már megkezdődött romlásával, hanem ami egyre szellemibbé válik azzal, hogy a Föld fizikai hanyatlásba kerül. Tanuljuk meg elfogulatlanul kimondani: Igen, a Föld hanyatlik, és a fizikai megjelenése tekintetében az emberi élet is. De éppen ebből merítsünk erőt, hogy bekerüljön a civilizációnkba az, aminek az emberiségből az egész Föld fejlődésének halhatatlan részeként tovább kell élnie, ha a Földnek bealkonyul.

Ezt akartam ma elmondani önöknek.