"Rossz lesz a jóból, hogy ha rossz szándékkal pusztításra használják fel azt, és az, ami rossznak látszik jóra fordul, ha jók azok a lények, kik megszabják irányát. "
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Az euritmia mint látható beszéd (12)

10. Az ember mivoltából következő formák

Dornach, 1924. július 7.

Mindezidáig - legalábbis lényegét tekintve - a hangnyelv oldaláról indultunk el, hogy az euritmia mozdulatait jellemezzük. Csak azzal kell tisztában lennünk, hogy mindaz, ami kifejeződhet az euritmia mozdulataiban, vagyis ami bizonyos értelemben véve emberi megnyilatkozás, - amint a kimondott szó is az ember megnyilatkozása, - az ember szervezetének mozgás- és formalehetőségein alapul. Ezért tehát most választhatunk még egy másik kiindulópontot is. Mindenekelőtt most úgy vegyük elő az ember-lényt, ahogyan van és forma- és mozgáslehetőségeit belőle magából kiindulva fejtsük ki, hogy lássuk, miféle formák következhetnek az ember szervezetéből, majd ezekből kiindulva, mintegy rá tudjunk jönni végül, hogy az egyes formák hogyan öltik magukra a látható hangzók jellegzetességét.

Ma elsősorban az ember mivoltából kiindulva próbáljuk megkeresni a belőle következő formákat, majd továbbmenve megkérdezzük, hogy milyen hangzókra gondolhatunk náluk?

Egy sereg euritmistára lesz hozzá szükség, fáradjanak kérem fel a színpadra. Álljanak fel kérem körben, egymástól egyenlő távolságra.

  1. Ön mindkét karját emelje a magasba, tenyerükkel kifelé, szétterpesztett ujjakkal.
  2. Ön tartsa teste mellett lefelé a jobb karját, bal kezét könnyedén az oldalára támasztva.
  3. Ön, kezeit egymásra helyezve, mindkét karját tartsa maga előtt.
  4. Ön a karjait tartsa meg a teste mellett, a bal karját tartsa kissé távolabbra előre.
  5. Az Ön egyik lába legyen elől, bal kezével tartsa a jobb könyökét.
  6. Ön, a bal kezét kissé ökölbe szorítva, tegye a homlokára, a kissé előre tartott jobb kezével pedig a rajzon látható mozdulatot csinálja meg (1. a rajzot).
  7. Nyújtsa előre mindkét karját, alul a balt, fent a jobbot.
  8. Csak a bal lábán álljon, a jobb lábát kissé emelje fel, a jobb kezét nyújtsa függőlegesen fel, a kissé behajlított bal karját le.
  9. Ön tartsa kissé előrehajtva a fejét, jobb kézzel az állát érintve, a bal kezét lelógatva.
  10. Jobb karjával kerítse körül a fejét hátulról, bal kezével gégefőjét eltakarva.
  11. Ön fordítsa befelé, egymás felé a lábfejeit, a karjait pedig fonja keresztbe össze.
  12. A bal keze a mellkasán, a jobb a hátán.

Most egy csomó taglejtést látnak, együttvéve voltaképpen az ember teljes mivoltát, lényét ábrázolják, mondhatnám, hogy bár 12 alkotórészre forgácsolva szét, de mégis az ember egész lényét látják.

Úgy is elképzelhetik, hogy egymás után egy ember végzi a mozdulatokat. Ha így képzelik el, még világosabban látják, hogy ha egy ember végzi el az összes mozdulatot, tulajdonképpen rendkívül erőteljesen fejezi ki az ember lényét vele.

Menjünk most végig az ember mivoltán. Kezdjük itt (IV.):


Rudolf Steiner rajzai

Képzeljék el kérem így ábrázolva az emberben a kiváltképpen intellektusból, észből álló alkotóelemet. Véssük be jól a lelkünkbe, hogy a megértést, az észt fejezi ki ez a mozdulat.

Most ezt a mozdulatot (I.) figyeljék meg: amit különösen mellkasunkból eredő alkotóelemnek, lelkesedésnek nevezhetünk, úgy árad belőle, amint a napsugár. Így tehát azt mondhatjuk, hogy a IV. mozdulat a fej, az I. pedig, a lelkesedés, a mellkas.

Most erre (X.) térjünk át. Jobb karral átkaroljuk a fejünket, a ballal eltakarva a gégefőt. Itt van minden, ami az emberben az akaratot fejezi ki, - a szó hallgasson el, - amikor az ember az akaratot képviselve áll ott – mindenünk megvan, ami akaratot fejez ki, amiből tett lehet. Mondhatjuk tehát, hogy a végtagok, az akarat, a tett.

Alapjában véve most az ember mivoltának három része van meg: az ész, az érzés és az akarat.

Most még egy olyan mozdulatunk is van, amely egybefoglalja mindazt, amink van. Nézzék csak meg, hogyan keresi ez itt az egyensúlyt! (VII.)

Az összes többiek között keres egyensúlyt. El tudjuk képzelni, hogyan mozognak így a karok (fel és le), keresve az egyensúlyt. Itt tehát az egyensúlyra törekszünk, az egész ember az egyensúlyt keresi. Azt mondhatjuk, hogy az ember önmagában véve egyensúlyban van, illetve három erejének, - gondolkodásának, érzésének és akaratának - egyensúlyban lévő helyzetében van. Annyit írok csak ide: az egyensúlyban lévő ember. Az ideírt megjelöléseket tekintsék nagyon fontosaknak.

Most a többiekre térjünk rá. Míg a gondolkodó embertől az egyensúlyt kereső emberhez érnek, e kettő közé esik az, ahová jutnak, ha valamit már megfontoltak. Hová jutnak a gondolkodástól? Elhatározásra jutnak. Az V. mozdulat tehát az elhatározás mozdulata, a gondolat, amit a valóságba át akarnak ültetni.

Haladjunk most az ellenkező irányba az értelemtől. Hogyan is állunk, mielőtt még egy gondolat eszünkbe jut? Az észhez kell vezetnie. Mielőtt a gondolatig jutunk, fel kell mérnünk még az előfeltételeit. Ebben a mozdulatban (III.) tehát a gondolat előfeltételeinek mérlegelését látják.

De az előfeltételek mérlegelése hogyan jön létre? Most a II. mozdulatot kell helyes értelemben szemügyre vennünk. Hogyan jön létre? Képzeljék el, hogy az érzésből a lelkesedésből indulunk ki (I.). Ez az a „lángoló lelkesedés”, ami annyira hiányzik a Társaságból, - de itt legalább bemutatják az euritmisták. Mielőtt azonban az I. mozdulattól a III.-ig vezető úton eljutunk a nyugodt mérlegelésig, ésszerűen ki kell józanodnunk. A II. mozdulat a kijózanodás mozdulata.

Ezt a mozdulatot nagyon jól meg tudják jegyezni majd, ha igazán elfogulatlanul érzik.

Azután a keblünkben lakozó „lelkesedés” következik (I.) és most megérkezünk ehhez (XII.)

Ez még nem lelkesedés, vagy mondjuk inkább úgy, hogy a lelkesedés nem ebben az irányban, a mérlegelés felé halad, hanem az akaratot kifejező cselekvésbe megy át. Itt, a lelkesedés és az akarat között, elsősorban ösztönzés, cselekvésre való ösztönzés van, amikor kifelé megy magából az ember. Amikor lelkesedünk, egyelőre még csak lángolunk. De utána, hogy tetté váljon, ösztönöznie kell valaminek a tettre. Itt (a XII. mozdulatban) tehát a tettre ösztönzést láthatjuk.

Menjünk tovább. Nézzék meg, mi jön utána. Itt már az egész ember meg van róla előzőleg győződve, hogy a tettet végrehajtja (XI.), - mintha ő lenne Napóleon, úgy áll ott, - de ezen kívül még a lábaival is kifejezi, hogy alkalmas arra, hogy szilárdan álljon ott, nem úgy, mint a többiek. Tengernagyokat láthatnak így állni mindig a hajójukon. Általában ajánlom önöknek, hogy mindig így álljanak a hajón, ha hajóra szállnak, nem vesznek akkor majd olyan erősen részt a hintázásban és nem kapják meg akkor majd oly egykönnyen a tengeri betegséget. Ez már nemcsak ösztönzés a tettre, hanem a cselekvőképesség. Itt tehát a cselekvőképességet látjuk már.

Ez pedig, a X. mozdulatban, már maga a tett.

Ez azután még tovább megy. Mi van azután a tett következtében az emberen kívül, ha a tettet végrehajtotta? Látják kérem, az ember a világban áll. Azt nézi, mi történt a tette következtében. Nem csak a tette van már. A tettétől eltávolodott, megnézheti már az eseményt, a tényt, - az általa, az ő tette által megtörtént eseményt. - A IX. mozdulatban tehát az esemény látható.

Most pedig menjünk még tovább, a VIII. mozdulat következik. Itt láthatják a mozdulatban, hogy az esemény benyomást tett a cselekvő emberre. Végrehajtotta az eseményt, amely benyomást tett rá, sorsává lett. Mondhatjuk tehát (1. a rajzot), hogy sorsává lett az esemény.

Nos, kimerítettük az ember körül az alkotóelemeket. Látják, hogy az embert 12 alkotóelemével ábrázolhatjuk és 12 alkotóelemének megfelelő mozdulatokat mindenképpen megtalálhatjuk.

Most azonban további hét euritmistára van szükségem. Kezdjük el itt, középen. Nyújtsa ki kérem előre a jobb karját, a balt pedig hátrafelé és mindkét karját egyszerre kell majd körben mozgatnia. De majd csak akkor csinálja, ha mindenki megkapta már a maga utasítását.

Ez az első, amit ismét önök elé állítottam és nem csak tartás, hanem egy mozgásban lévő taglejtés. Ezt a mozgó táglejtést választva, az egész embert kifejezhetik vele. Érvényre jut benne az egész ember.

Most lássuk a másodikat: a bal kart hátra, a jobbat előre, körözzön a bal karjával, de az előrenyújtott jobbat tartsa nyugodtan.

Ezt állítottam önök elé másodiknak. Mindent kifejez, aminek szerető, odaadó a lényege az emberben. Tehát a szerető, odaadó lény.

Most jön a harmadik: a jobb kart előre, a balt hátra és a jobbal körözzön, vagyis pontosan az ellentéte az előzőnek. A szerető, odaadó módnak, a szerető lények az ellentéte, az önző lény.

A negyedik: mindkét karját nyújtsa előre, alsó karjait egymáson keresztbe rakva. Nyugalomban maradhatnak, mert ez már a szellemiségben van. Minden ilyen, ami az emberben teremtő alkotás, - az alkotóképesség.

Most az ötödikhez érünk: tartsa kérem behúzott ujjakkal előre a karjait és a testével együtt ringassa őket föl-le, föl-le. Ekkor egy olyan emberi tulajdonságot látunk, ami az erőszakosságot jelenti, vagyis az erőszakra való képességet.

A hatodik: tartsa a bal karját nyugodtan és a jobbal körülötte írjon le köröket. Így magyarázzák meg másoknak, hogy most nem akarnak erőszakosak lenni, hanem bölcsen tevékenykednek.

Most még jön az utolsó: tegye kezeit a homlokára, még egymásra is kissé. Csúsztassa fel, majd le, újra fel, majd le őket. Az önmagukba bezárt állapot fejeződik ki ebben, elmélyültségnek nevezném.

Két kört állítottunk fel tehát, egy nagyot és egy kicsit, a külső, a nagy körben lévő 12 személy tartást, formát fejeznek ki. Itt, a belső körben heten vannak, mozgásokat fejeznek ki, kivéve azt az egyet, aki szintén formát fejez ki csak, nevezetesen a nyugalomra jutott formát.

Nézzék meg csak, miféle összhangot nyújtanak a formák, ha egyszerre állnak itt. A belül állók a maguk mozdulatait végzik, a kívül állók a formákat alkotják.

És most tovább. A belsők a maguk mozdulatait végzik, a külsők lassan, balról-jobbra haladnak, formáikat megtartva közben. A mozdulatokat tehát az egész idő alatt a többiek (a belsők) végzik. Látják kérem, ez olyan, mint amikor az ember minden oldaláról nézi a világot, összes képességét mozgásba hozza.

Ismét álljanak most fel a külső körben, felvéve magukra formájukat. - Arra hívom csak fel a figyelmüket, hogy ami balról-jobbra van, fordítva, vagyis a néző szemszögéből képzeljük el az euritmiában, tehát azt is fordítva képzeljük el, ami jobbról-balra van. - A külső kör mérsékelt sebességgel balról-jobbra mozdul, a belső kör a maga mozdulatait végzi, de közben gyorsabban forog körbe, mint a külső kör. A belső kör tehát gyorsan, a külső lassan körbe táncol. Most pedig végezzék e taglejtéseket. Nézzék csak meg, micsoda összhang van ilyenkor!

Tehát itt egy lehetőségre törekszünk. Akkor kapjuk meg a mozgás- és formalehetőségek szervezetből való kiemelésének első alkotóelemét, ha tekintettel vagyunk amellett az egész emberre. Látni fogjuk ugyanis, hogyan fejleszthetők ki most már fokozatosan ebből az alkotóelemből a forma- és mozgáslehetőségek.

Az ember valóban nem csak a mai tudomány által ismert és elfogadott erőkből nőtt ki, hanem az egész világegyetemből és csak akkor értjük meg, ha valóban az egész világegyetemből értjük meg. Ha pedig a most látottakat vesszük, ha alaposan megnézzük, bizonyos vonatkozásban ez a különféle képességeire, lényének alkotórészeire és erőire bontott ember.

De az ember kint, a világban, lényének különböző alkotórészeire van már bontva. Az állatok ugyanis ezek. Az ember magában hordozza a legfontosabb állatok összes képességét. Benne egyenlítődnek ki, mintegy magasabb egységbe vannak benne foglalva.

Mindenekelőtt itt van a négy főállat. Az első a lelkesedés, a mellkas alkotóeleme: az oroszlán. (1. a 115. oldalt). Az oroszlán viseli magán azt az egyoldalú jellegzetességet, amit az I. taglejtésen látnak.

Továbbá ez az az alkotóelem (X.), amely odakint, a világban, egyoldalú módon abban valósul meg, ami a külső cselekvés, az akarat hatása alatt áll: a bika.

Itt azután az van, ami megpróbálja feldolgozni az élményt, a tettet az emberben (VII.). - ezt látták az előadón. Ez fogja össze az összes részleteket, mint az étertest a fizikai test részeit. Korábban az éter-lényt víz-lénynek is nevezték. Ide (a rajz alá) tulajdonképpen nem vízöntőt, hanem éter-embert kellene írnunk. Ezt víz-embernek nevezték tehát a régi megjelölés szerint és ezért nyugodtan ideírhatom: víz-ember. Most tudják, hogy ez az éter-ember.

Azután itt van az, ami mély benyomást tesz, az értelmesség varázsa (IV.). Hatalmas ostobaságot követett el itt a hagyomány. Valójában itt mindarról van szó, ami összefügg fejünk legbelső szervezettségével. Azt kellene tehát ideírnom voltaképpen, hogy a sas, de valószínűleg viszonylag későn, felcserélték a sast a skorpióval. Itt tehát (1. a rajzot) tulajdonképpen a sasra kell gondolnunk, de ma általában skorpiónak hívják. Nem azt akarom vele mondani, mintha általában az emberek ma megtanulták volna az észt olyasminek tekinteni, ami bántja őket.

Ezek az ember legfontosabb tulajdonságai. A többi tulajdonság közéjük esik, hiszen a lelkesedés nem megy közvetlenül tettbe át, még más is van köztük. Itt volt az ösztönzés a tettre (XII.). A mellkas érzésében ölt testet az emberen az ösztönzés, - amikor a tettre térünk át a lelkesedésről, amikor kifelé megyünk magunkból. A mellkast „ráknak” nevezték az ókori fiziológia nyelvén. Ide tehát (1. a rajzokat), azt írhatom: rák. Az ókor állattanában nemcsak a mai rákot hívták ráknak, hanem minden különösen erőteljesen fejlett mellkassal rendelkező állatot ráknak neveztek. Eredetileg ezek voltak a rákok. Minden erőteljesen fejlett mellkasú állat rák volt.

Ha azután rá akarunk a tettre térni, alaposan össze kell szedni magunkat, egymással egyeztetve kell mozgásba hoznunk testünk mindkét, vagyis bal és jobb felét. Amellett az állatoknak azokra a tulajdonságaira is tekintünk, amikor állandóan szimmetrikusra kell hangolniuk testük két felét, bizonyos állatoknak már különösen akkor is, ha futnak: ez az ikrek (XI.).

Azt mondtam, hogy a tettre, a tettből az eseményre kerül sor. Ha a tettről az eseményre keressük az átmenetet, a legszebb szimbólumnak a hajlott szarvú állatokat találjuk az állatvilágban. Ott megy át a tett az eseménybe: a kos. (IX.). Persze, nagyon sokat kellene beszélnem, ha teljes mértékben igazolni akarnám.

Ezután a dolog oda megy át, ahol az ember a külvilággal teljesen együtt úszik már, átmegy a külvilágba, amit tesz, sorsává lesz. Ilyenkor az erkölcsi világban úgy él, mint a halak a vízben. Úgy él együtt az erkölcsi világban a sorsával az ember, ahogyan a halak úsznak együtt a vízzel, szinte eggyé válva vele. Tehát: a halak (VIII.).

Mondtam önöknek, hogy fokról-fokra kell eljutnunk a lelkesedéstől a nyugodt gondolkodáshoz. A lángoló lelkesedés lelohad, kijózanodunk, úgy kerülünk oda. A régebbi időkben az állatvilággal kifejezve a hűvössé váló, még tüzet sem fogott alkotóelemet a szűz-nek hívták. (II.).

A józanságot soron követi a nyugodt mérlegelés: a mérleg (III.). A távoli ókorban a mindent megfontoló állatokat nevezték mérlegeknek.

Most áttérünk a IV.-ről a VII.-re, vagyis a skorpióról - illetve a sasról - a vízöntőre, az éter-emberre. Mielőtt a gondolat ki akar kerülni a világba, elhatározunk valamit előbb. Most könnyű belátnunk hogy az olyan állatokra, amelyek „kilőnek”, odarohannak, mint bizonyos erdei állatok, egyfajta ideges állapotban mindig kilőnek, rohannak, az ókorban a „nyilas” kifejezést használták. Ez nem az, aminek később képzelték, hanem egy állati tulajdonság: a nyilas (V.). Úgy tudom, a „lövész” kifejezést ma már csak bizonyos nyelvjárások használják egyfajta kicsiny, kártékony rovarok megnevezésére, amelyek így „kilőnek” a konyhában.

Most az összeütközés következik a körülményekkel. Ekkor, ha mielőtt átmenne még a dolog az emberi módon történő összefogásba, majd a sorsnak megfelelő állapotba, mindenbe beleütközve bakokká válunk már. Azt kell tehát még ideírnom: a bak (VI.). Most tehát összefoglaltuk a teljes embert az állatok körében. De mindez voltaképpen emberi tulajdonságokat fejez ki, amelyeket viszont nyugalomban megtartott taglejtésekkel hozunk napvilágra.

A belső körben a teljes embert kifejező Nap van. Átjutottunk most a szerető, odaadó lényhez, a Vénuszhoz, majd az önző lényhez, a Merkúrhoz, tőle az alkotó, produktív lényhez, a Holdhoz. Egy erőszakos lény, a Mars követi, ezt pedig a bölcsességet kisugárzó lény, a Jupiter! Végül itt van a mélabúra, belső tartásra és mélyebb értelemre hajló lény, a Szaturnusz.

Rátérve az efféle emberi megnyilatkozásokra, a nyugodt testtartásoktól a mozgó taglejtésekhez érünk. Ha pedig az egészet össze akarjuk azután foglalni, úgy csinálhatjuk, amint azt önöknek mondtam, amikor mozgásba hozattuk a köröket, kívül azt a kört, amely a teljes embert alkotó összes állati minőségeket, állati jellegzetességeket foglalja össze.

A színtanban van egy kísérlet. Egy kör alakú lapra felfestjük cikkelyek szerint mind a hét színt, bordót, vöröset, narancsot, sárgát, zöldet, kéket, violát, majd az egészet egyre gyorsabban és gyorsabban forgatva mozgásba hozzuk, míg szürke nem lesz. A fizikusok azt állapítják meg, hogy ez fehér, - de nem fehér, hanem szürke. Nem látunk többé külön egyes színeket, szürkének látjuk.

Ha most olyan gyorsan mozogtak volna itt a hölgyek, hogy az egyes mozdulatokat külön-külön már nem láttuk volna, hallatlanul érdekes dolgot láttunk volna, - a formáján keresztül kifejeződő ember mivoltának képét láttuk volna.

Minden itt, a belső tevékenységek lehetőségeit ábrázoló bolygók (belül lévő) körében van, amit az ember kifelé törekedve fejt ki, miközben fokozatosan átvezeti az emberi minőségekbe az állati jellegzetességeket. Tehát itt, kívül van az összes állat, mint ember, itt, belül pedig a hetesség emberi képességekbe foglalja össze az állati jellegzetességeket.

Most pedig még arra kérem önöket, vegyék ehhez hozzá a következőket is, - a következő alkalommal adom meg majd az egybeeséseket, - értsék meg kérem: á, e, í, o, u, ei, au, - hét magánhangzó. Ha igazán belső természetüknek megfelelően vesszük és a kissé hasonlóan csengő mássalhangzókat egybefoglaljuk, 12 mássalhangzót kapunk. Így tehát 12 mássalhangzók és 7 magánhangzónk lenne. Ha az Állatövet a mássalhangzók, a bolygók körtáncát pedig a magánhangzók területének tekintjük, a hangzók számára 19 lehetőséget kapunk. Megszólal az égbolt, - minden esetben, amikor két állatövi kép között egy bolygó áll, egy magánhangzó áll két mássalhangzó között. A bolygók következtében létrejövő csillagállásokban pedig a legváltozatosabb módon szólal meg az égbolt, amit pedig mond, tulajdonképpen az ember lényege. Nem csoda hát, hogy éppen egy kozmikus dolgot fejezünk ki emberi mozdulatokkal és az ember mozgásának lehetőségein keresztül.

Elképzelhető tehát, hogy az ősrégi misztériumok egykori templomi táncát újítjuk fel az euritmiával, amivel a csillagok táncát utánozták, vagyis azt, amit az istenek az embereknek az egekből mondtak. Korunkban a szellemi megismerésből kellene csupán újra megtalálnunk a lehetőséget, hogy valóban megkeressük a megfelelő taglejtések belső értelmét.

Így tehát ma 19 taglejtésünk van, - 12 nyugalomban megtartott és 7 mozgásban lévő taglejtés, az utóbbiak közül csak egy van nyugalomban, egyszerűen azért, mert a nyugalom a mozgás ellentéte. De közöttük van a nulla értékű gyorsasággal mozgó mozgás, - a Holdé is. Megismertük tehát ezeket a taglejtéseket és jelezni tudtuk azt is, hogyan vezetnek át a hangzók világába. Most az emberből indultunk ki és ezt a másik utat jártuk. Előzőleg a hangzókból indultunk ki, a hangzóktól kerestük meg a taglejtésekhez vezető utat. Most a mozgáslehetőségekből indultunk ki és az emberhez, a látható beszédhez, a hangzókhoz vezető utat követjük.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként