Leopold van dér Pals egy előadása után

Csak egyet szeretnék mondani ehhez: van dér Pals úr joggal utalt arra, hogy mint ebben a „Hold-heqedű”-ről szóló kínai legendában, hiányzik az ember. Úgy vélem, azt értette, nemde, hogy valami különösen feltűnő dolog, hogy magának az embernek egész kozmoszba-állítottságából zenei értelemben kivetették az embert. - Ez mégis összefügg azzal a belső jelentéssel, amelynek éppen a keleti irodalomban, tehát a kínai irodalomban is, egy ilyen legendája van. Az ember már bizonyos értelemben mégis benne van ebben: s mindig egy mélyen átérzett, a régebbi korokra nézve mondhatnánk ösztönös-tisztánlátó módon tudatos együttlétben volt az egész kozmosszal.

így éppen a kínai legendában egy mélyebben tudatos összefüggés található az emberi fej és a felső szférák között, az emberi ritmikus rendszer, a tüdő-szívrendszer és a Föld között, amelyben tehát úgy vesz részt az ember, hogy lélegzik, miközben magával a lélegzéssel ritmikus rendszere is mozgásba lendül. S ekkor itt az egész ember, akinél érezzük, hogy valami újat jelent az egész Föld-fejlődésben, valójában még nem hozható közvetlen kapcsolatba a kozmosszal, mint feje vagy mellkasi szervei ennek részeként, hanem az egész ember kapcsolata a kozmoszhoz valami meghatározatlan marad.

Mégis megneveztük azt, ami meghatározatlan az emberben, mint „Hold” az emberben. S ez alapos, még ha ösztönös tudás is volt arról, hogy ami bizonyos mértékig egy három részre osztott ember harmadik tagja, az holdszerű. Hiszen ez minden, az emberről alkotott szellemtudományos felfogás mélyén rejlik (lásd a rajzot, Hold).

Nos, különböztessük meg ettől a holdszerűtől azt, ami bizonyos mértékig az egész ritmikus rendszerből adódik, a ritmikus rendszer felett lebegve, ennek eredményét jelenti. Ez akkor a napszerű (lásd a rajzot, Nap). Ezt akkor főleg az emberi szívben koncentrálódva kell megtalálnunk.

Az embernek ezt a két tagját bizonyos mértékig előre megteremtették. A napszerű az, ami még nem fejlődött ki teljesen, nem a régi planéták értelmében napszerű, ahogy „A szellemtudomány körvonalai”-ban értettem, hanem a jelenlegi, az égen ragyogó Nap értelmében.

Ehhez jön még az emberben az, ami a ritmikus rendszerre támaszkodik: idegi berendezkedésének tagozódása, amely kapcsolatban áll a többi planétával. Ilyen módon mintegy a következők találhatók az embernél: egészen fent, a fejben, kapcsolatban a teljes idegrendszerrel, a központi idegrendszerrel a Szaturnusz (lásd a rajzot), az, ami inkább az érzékszervekhez, a szemhez kapcsolódik: a Jupiter, s ami a beszédszervek, az éneklés szerveinek alapját képezi: a Mars, és ami inkább átvezet a szimpatikus idegrendszerhez: a Vénusz és a Merkúr. Ez lenne tehát az ember természetének összessége, ahogy átkerült a Holdról az, ami ennek alapját alkotja. S meg kellene különböztetnünk öt összekötő vonalat, amelyek az öt planétára mennek vissza:

Ezáltal megkapnánk az emberi bensőt, amely egyfajta ideális, de az emberben igen reálisan meglévő hangszer értelmében van megszervezve.

Ezt a zenei eszközt, hangszert úgyszólván fel lehetne építeni az ember Hold-lényének alapján. S hiszen tudják, a régebbi szemléletmódok szerint az embert egy fa vagy egy növény képében ábrázolták. Csak a világkőrisre kell gondolnunk. Ez a szemléletmód igen messzire nyúlik vissza. Tehát csak ezt kell elképzelniük: az öt csillag, a Szaturnusz, a Jupiter, a Mars, a Vénusz és a Merkúr alászállnak az ember-fára, és egy líra (lant) alakzatot feszítenek ki rajta, s így az hangszerré válik. Az egész felett lebeg, alászállva a szellemi világmindenségből, e hangszer hangolója: a főnixmadár, a halhatatlan emberi lélek.

Ebben a kínai legendában valóban egy igen jelentős értelem rejlik. S az ember alapjában véve kimarad belőle, mivel ő maga a zene, s a legenda éppen arról nem beszél, ami a fődolog. Beszél arról, hogy miből van összeállítva az egész hangszer. Ez lényegében olyan, mint amikor valaki készít egy hegedűt, s beszél a faanyagról, a húrokról, a húr-, vagy hanglábról, de nem beszél a hegedűről. így ez a kínai legenda valójában nem beszél másról, mint az emberről, ennek az öt csillagnak a születéséről, a halhatatlan lélekről; de éppen mivel az egész, amiből összeáll, valójában az emberre irányul, így maga az ember kimarad belőle. A zene és magának az emberi természet összefüggésének mélységes tudata rejlik ebben.

Ezért van dér Pals úr helyesen mondta: aki a dallam őseredetét kutatná, nagy tévedésben van, ha valahol a jelenkorban kutatna. - Aki ezt kutatná, annak lényegében a szent írásokhoz és mindig messzebbre kellene visszamennie, és sohasem jutna kutatásai végére, mivel a dallamok valóban hozzátartoznak az egész emberi kultúra fejlődéséhez.

Valójában azt kellene mondanunk: nem csupán igazán mély érzésből fakadt az, hogy olyasvalaki, mint Nietzsche ezt írta első műveként: „A tragédia születése a zene szelleméből”. Ezzel szemben - ha az is abszolút helyes, amit van dér Pals úr mondott, hogy a zeneművészet mai felfogásában, valójában csak akkor születik, amikor a középkornak vége van -, akkor a zeneiség, mint olyan, igen mélyen visszanyúlik az emberiség őseredetébe. S előadhatnánk valamit éppen erről a témáról is: Az ember szellemi életének őseredete a zenei elemből szemlélve. - Ha ekkor valakinek helyes érzése van egy kisgyermekről, mindig azt szeretné mondani: a kisgyermek valójában hangszerként születik. S a gyermek muzikalitása azon alapul, hogy ez a melodikus elem ősi összefüggésben van az emberrel.

De - mint mondtuk - hogy ezeket a dolgokat ma egyenként kifejtsük, valóban túl messzire vezetne. Csak erre akartam utalni. S a „Hold-hegedű” kifejezés is teljesen megalapozott, az egész szemléletmódban megalapozott, mert itt éppen az ember Hold-lényére hivatkozunk, amikor arról beszélünk, hogy Hold-hegedűt építünk.