Abban a gazdasági és politikai zűrzavarban, amely az 1918. novemberi német összeomlást követte, Emil Molt, a stuttgarti Waldorf-Astoria cigarettagyár igazgatója azt a döntést hozta, hogy iskolát alapít alkalmazottjainak gyermekei számára, és Rudolf Steinert kérte fel annak megszervezésére és irányítására.

1919. szeptember 7-én megnyílt a „Szabad Waldorf-iskola”, mint „egységes népi és magasabb iskola”. A megelőző hetekben Rudolf Steiner az őáltala erre kiválasztott tanárok számára egy pedagógiai kurzust tartott, hogy bevezesse őket új feladatukba. Ez a tizenöt napot felölelő kurzus a következőképpen tagolódott: naponta reggel kilenc órakor az általános embertanról, mint a pedagógia alapjáról hangzott el előadás, ezt a délelőtt második felében egy további követte metodikai-didaktikai kérdésekről, délutánonként pedig szemináriumi formában pedagógiai beszélgetések folytak.

A jelen könyv tartalmát ezen szemináriumi beszélgetések sora képezi. A másik két sorozat, az „Allgemeine Menschenkunde als Grundlage der Padagogik” (Általános embertan, mint a pedagógia alapja, GA 293) ill. az „Erziehungskunst. Methodisch-Didaktisches” (A nevelés művészete. Metodika - Didaktika, GA 294) korábban már többször is megjelent könyv formájában.

Mindhárom sorozat bizonyos mértékig önmagában is egész, de keresztkapcsolódások által sokszorosan össze is fonódnak. Az „Általános embertan” tűnhet leginkább önmagában lezártnak, s mégis, különösen az első előadásai erősen kiegészítésre szorulnak azzal, ami az őket naponta követő „Metodika - Didaktika” előadásokban hozzájuk kapcsolódott. Ezzel szemben az első napok szemináriumi beszélgetései - ezek elsősorban a temperamentumtant mutatják be annak pedagógiai jelentőségében - viszonylag lekerekítetten állnak önmagukban. Ez azonban a kurzus negyedik napjától kezdve megváltozik. A két délelőtti előadás közötti szoros kapcsolat fellazul. Ellenben most az, ami késő délelőtt előadás formájában a metodikáról és didaktikáról elhangzott, erősen kapcsolódik ahhoz, amit aztán délután ugyanarról a témáról szemináriumi formában kidolgoztak. Ez a két sorozat innentől kezdve szinte egymásba kapcsolódott fogaskerekekként jelenik meg. Így például az állattan tanításának kérdéseivel a délelőtti Metodika - Didaktika előadásokon, a növénytannal kapcsolatos kérdésekkel viszont a délutánonkénti Szemináriumon foglakoznak.

Más formája van azután az egész kurzus záró napjának. Ahogy a tanítás minden egyes metodikai lépésének egy valódi embertanból, a kialakuló ember alapos, testet, lelket és szellemet felölelő ismeretéből kell kinőnie, úgy az iskola, mint egész fokozatos felépülésének is, a tantervének, szervesen az embertanból kell következnie. Ezért a végén a kurzus mindhárom sorozata összefuthatott, és végszót alkothatott egy ilyen tanterv bemutatásában, amidőn az utolsó napon ennek a témának szentelték nemcsak mindkét délelőtti előadást, de az utolsó, a tizenötödik szemináriumi beszélgetés egy részét is.

Így a három sorozat sokféleképpen támogatja és kiegészíti egymást. Ezért hát egyetlenegy sorozat ill. egyetlenegy könyv valóban alapos megértése aligha lehetséges, ha nem vonjuk be folyamatosan a másik kettőt is.

A szemináriumi beszélgetésekben Rudolf Steiner általános pedagógiai, vagy speciális didaktikai természetű feladatokat és kérdéseket állított fel, s amint ezeket a kurzus résztvevői feldolgozták, élénk beszélgetések következtek, amelyekbe azután megint többszörösen beavatkozott egy-egy hosszabb, alapos fejtegetéssel. Csak az ilyen hosszabb kifejtéseket tekinthetjük szó szerint, vagy legalábbis megközelítőleg szó szerint feljegyzettnek. Abból azonban, amit Rudolf Steiner a beszélgetések elevenségének közepette mondott, sok minden csak töredékesen, néhány dolog pedig valószínűleg egyáltalán nem maradt fenn. Erre mindig emlékeznie kellene az olvasónak. Amit az egyes szeminárium-résztvevők mondtak, csupán annyiban közöljük, amennyiben az szükségesnek tűnt ahhoz, hogy a beszélgetés folyása, amelyben Rudolf Steiner közbevetései álltak, világos legyen.

A Waldorf-iskola kurzuson résztvevő első tanárainál feltételezhető volt az antropozófiai szellemtudomány alapvető műveinek ismerete. S ugyanígy annak ismerete is, amire az 1919-es év megelőző hónapjaiban Rudolf Steiner és munkatársai a szociális élet megújításának érdekében törekedtek, és amit Steiner a „Die Kernpunkte der sozialen Frage” (A szociális kérdés fő pontjai, GA 23) című könyvében összefoglalt.

A jelen könyv mai olvasójának is ismernie kellene, vagy meg kellene ismernie ezeket a szellemtudományos ill. szociális alap- gondolatokat, mert különben azon dolgok esetében, melyek itt a pedagógiáról elhangzanak, nem várhatja, hogy teljes megértéshez és tárgyilagosan megalapozott ítéletalkotáshoz jusson el. E. G.