Amit ma az euritmiával kapcsolatban Önöknek el szeretnék mondani, azt együtt kell kezelniük mindazzal az ismeretanyaggal, mellyel ki-ki rendelkezik. Hogy ez pontosan hogyan történjék, az majd útközben adódik. De éppen akkor, ha egy ilyen szellemi-testi folyamatba pillantunk bele, mely az euritmia esetében zajlik, akkor kénytelenek vagyunk a mélyebb szellemi-fizikai összefüggésekre is utalni. Emiatt szeretném a következőkre felhívni figyelmüket.

Először figyeljük meg az emberen kívüli világfolyamatot, melyet általában csak részleteiben érzékelünk, anélkül hogy a belső tevékenységre ügyelnénk. Gondolják csak meg mit jelent valójában a Föld létrejötte: a bolygók szférájából hat egy képző-tendencia, ezen kívül hat még egy a bolygószférán kívüli hatóerő, mely szakadatlanul sugárzó, egyes erő-entitásokban nyilvánul meg; a Földre sugárzó kozmikus erő. Ezeket a kozmikus erőket ebben az Összefüggésben úgy foghatjuk fel, mint olyan erőket, melyek a Föld centruma felé irányulnak és létrehozzák mindazt, ami a Föld kívülről nézve. A Föld összes fémiségét tekintve azt kell, hogy mondjam, hogy az nem a belsejéből képződött, hanem a kozmoszból érkezett ide. A kozmosz erőit, melyek az éteriben hatnak, nem képzelhetjük el a bolygószférából érkezőnek, a bolygók inkább azért vannak jelen, hogy ezeket az erőket módosítsák. A kozmosz erői a valódi képzőerők, ezek hatnak kívülről a Főidre. Gondolják csak meg: képzőerők, ezek azok az erők, melyekkel szemben azon erők állnak melyek a képzőerőket felveszik és rögzítik. Ezek egy középpont körük gyülekeznek, mely körül a Föld képes majd létrejönni. „Rögzítő erőknek” nevezhetném ezeket, nézzék meg az ábrát.

Az emberben ezek az erők olyanként vannak jelen, melyek a szerveket képezik. Eközben a kozmikus képzőerők a szerveket a szellemi-éteri világból „csúsztatják át” a fizikai világba. Ez egy olyan folyamat, mely ellentétben van a magnézium, a fluor lekerekítő csúsztató erőivel, melyet úgy mondhatnám kézzel meg lehet fogni. Másrészről olyan folyamat ez, mely mindenütt jelen van. A fogaknál alulról felfelé hat lekerekítően, fellép elölről hátrafelé, hátulról előre, vagy felülről lefelé kerekítően is. A folyamatot megint csak akkor láthatják maguk előtt kézzelfoghatóan, ha elképzelik, ahogyan egy golyószerű előre kezd mozogni (lásd az ábrát).

Két folyamatot látunk itt, ez egyik az előremozgás tendenciája, a másik a golyóképződésé. E két folyamat között fekszik belül a kiválasztási folyamat mely közvetítő szerepet játszik a kiválasztás és a kiválasztás eredményét felvevő között, ami végül is a kiválasztási folyamat értelme. Végül is ez egy „felvétel”, mely egy befelé történő kiválasztáson nyugszik (reszorpció).

Egy ilyen kiválasztási folyamat kézzelfoghatóvá tehető, ha arra gondolunk hogy a másik oldalon az található, melyet a szén szakadatlanul kiválasztani kíván (lásd rajzon a narancs részt, orange), és mely a szénsavképzésébe kerül felvételre az „elől lévő” légzés során. E jelenség mögött folytatódik egy ilyesfajta kiválasztási folyamat. Ha pedig még lejjebb megyünk az anyagcsere-végtagrendszer folyamatába, akkor ott találjuk az igazi rögzítő folyamatot. Ez a rögzítő-folyamat azonban a másik irányban is jelen van. Ha a szemet figyeljük meg, kézzelfoghatóbb a dolog. A szem kívülről befelé képződik (gondoljanak az embriológiára), de rögzítésére belülről kerül sor. Miközben az emberbe szellemi-lelki módon hatolunk be, tehát a szellemi-lelki szervekhez közeledünk, akkor ezt a rögzítő folyamatot találjuk az észlelőszervekben.

Ez az a leszálló folyamat, mely egészen a szervképzésig vezet el (lásd a fenti ábrát és hozzá az alábbi sémát.)

A legalsó szinten találjuk az észlelet folyamatát, a megtárgyiasult észlelést. Ha ez tovább képződik, akkor az észlelet bezáródik a rögzítés előtt, és imaginációvá válik. Ha az imagináció továbbfejlődik, akkor a kiválasztó folyamat bezáródik és inspirációvá válik. S ha az inspiráció továbbfejlődik a kiválasztó folyamat ellenében, és tudatosan beleütközik a képzőfolyamatba, tehát „átlátja” a képződést akkor intuícióvá lesz. A lelki élet ezt a fokozatrendjét továbbfejleszthetjük a tárgyias észlelettől az imaginációig, az inspirációhoz és az intuícióhoz.

Ennek a lelkiekben fejlődő folyamatnak az alapja egy létfolyamat. Eddig a létfolyamat megfordításával volt tehát dolgunk. A létrejöttei állunk szemben, és onnan indulunk el a fordított irányban, a képzés a leszálló irányban történik. Mindaz, tehát amit észleletként és felismerési erőként imaginációkban, inspirációkban és intuíciókban hozunk létre, annak mindig vannak ellenhatásai a képzőerőkben, a kiválasztási folyamatokban és a rögzítő folyamatokban.

Az elmondottakból láthatják, hogy az emberi szervezetben a fordítottja igaz annak, mely a létrejövés, a megalkotás esetében volt. Meglátják majd, hogy amit az imaginációnál elérünk, azok ugyanazok az erők, melyek a saját tudatunk nélkül is jelen vannak a növekedési tünetekben, melyek a plasztikus növekedési jelenségek valódi okai. Amikor az inspiráció magasságába érünk, akkor azokat az erőket tapasztaljuk meg, melyek az ember lélegzésénél válnak inspiratívvá, ott hatnak plasztikusan alakítóvá. Ha pedig az intuíciót elérjük, akkor elérjük azt a hatót, mely plasztikus formáink között szubsztanciális bölcsességként működik a külvilágból érkezvén. Amint láthatják, az embert a kozmoszból látjuk teremtve, és ha most korábban nyert ismereteinket alkalmazzuk, akár az anatómia, akár a pszichológia területéről származzanak is azok, akkor így már kezdjük megérteni a szerveket és funkcióikat. Abban, ami az emberben plasztikusan hat, ami az emberben normális, mondhatnám azt „átplasztizálja”, a másik oldalon a konszonáns mozgásokban él. Ahogyan tegnap mondottam, tudattalan imaginációs erőként hatja át a szervezetet. Amint látják a konszonánssá tevő euritmiai erők a hiányos képzőerőket, a gyenge plasztizáló erőket ragadják meg, és a helyes arányokba segítik azokat.

Nézzünk meg tehát egy gyermeket, melynél a plasztika hiányos, vagy úgy is mondhatnánk, hogy burjánzik. Mit jelent az, hogy a plasztika burjánzik? Azt jelenti, hogy a plasztika centrifugálisan hat, ezzel naggyá teszi a fejet, és mivel a fej nagy, nem képes helyes imaginációs erőkkel megtelni. Ezeket kell pótlólagosan odavezetnünk, tehát konszonáló euritmiát alkalmazunk,

Van itt előttem egy kérdés Önöktől, mely így hangzik: Egy kétéves, egyébként egészséges fiúcskának nagy a feje, ami azonban még nem tekinthető vízfejnek. Nos, ez az eset éppen az euritmiai megoldás után kiált. Egy alapos morfológiai megfigyelés direkt utal az euritmiás kezelésre. Vagy egy másik eset: egy tizenkét éves fiú, akinek növekedése feltűnően visszamaradt anélkül, hogy bármilyen szervi okot találnánk. Ellenben gilisztái vannak, és bár intelligens, szellemileg hamar kimerül. Egy rendkívül érdekes tünetkomplexum, melynél minden arra mutat, hogy nincsen elegendő imaginatív erő jelen, a plasztikus szervi erők burjánzanak a hiányzó belső plasztikuslelki erők jelenléte híján. A lelki-plasztikus erők pusztítják el a parazitákat ugyanis. Vessük tehát alá őt konszonáló euritmiának, és ezzel a megfelelő ellenszerről gondoskodtunk páciensünknél. Az elmondott esetekből pontosan kiderül, hol vagyunk képesek a tünetekre euritmiával reagálni. Ha a tünetek bonyolultabbak, akkor is kitűnő eredményeket érhetünk el, amikor egy anyagi-terápia már nem képes javulást kiváltani.

A következő érdekes kérdést tették fel nekem: egy ötéves gyermek a páciensem, aki a forradalmi események során lőtt sebe következtében sok vért veszített; két évvel ezelőtt pedig az ízületek deformációja lépett fel. Olyan dolgok ezek, melyek később a felnőtt korban sápkórra és ehhez hasonlókra vezetnek. Hogyan lehetne terápiásán a tüneteket kezelni? Nos, itt vannak az ízületi deformációk. Ez már a plasztikus erők kifelé történő hatása, melyek nem képesek belül maradni, kifelé sugározva hagyják el az embert, ahelyett hogy belül hatnának rá. Ezek az erők eminens módon lesznek visszafordítva a konszonáló euritmia alkalmazásával. Itt ugyanis a hatékony, objektív módon ható imaginációt hívjuk életre, mely a deformációkat kiegyenlíti. A jövőben az emberiség fokozott módon lesz hajlamos deformációkra, mert a normális alakzatot létrehozó erők nem jönnek létre kényszermentesen. Az ember szabaddá válik; annyira szabaddá, hogy ez alakzatát illetően is megvalósul, de ezzel a szabadsággal élni kell tudnia. Meg kell tehát kezdje az imaginációk előállítását, melyek mindig a deformáció ellen hatnak.

Most nézzünk valami újat, eddig hiányos imaginációkról beszéltünk, de tegyük fel, hogy most hiányos objektív inspirációval van dolgunk, mely a ritmikus rendszer deformációjában nyilvánul meg. A ritmikus rendszer deformációja abban nyilvánul meg, hogy az objektív inspiráció, melynek befelé kellene hatnia, a ritmikus rendszerrel nem a helyes módon találkozik. Ebben az esetben a vokalizáló euritmia hoz megoldást. A vokalizáló euritmia a benső rendellenességeire hat, melynek nincsenek morfológiai elváltozásai, mint a már említett deformációk.

Korábban említettem, hogy az ízületek deformációja esetén a konszonáló euritmia terápiája kerül alkalmazásra, mely az imagináció serkentésével a belső légzést aktiválja. Ez azt jelenti, hogy a kívülről befelé haladó, a bélfalon túli szervek felé irányuló légzés erősödik, a tüdő, a vesék, a máj stb. részére. Ha konszonáló euritmiát alkalmazunk, akkor a hátsó fej, a tüdő, a vesék szikrázó, szikrákat szóró reakciókba kezdenek, ami szellemi-lelki reakciót jelent arra, ami kinn a konszonálóban történik. Ezekben a szervekben az egész ember tündöklő ténnyé válik, a kivitelezett mozgások belülről mindig újabb fényeket váltanak ki. Bizonyos konszonáló mozgásoknál létrejön a vese kiválasztó folyamatának fényképzése, egy képet látunk, mely megfelel a vese kiválasztó folyamatának. Mindez a konszonáló euritmia eredménye, mely áthat a tudatalatti imaginációba. Az egész folyamat, melyben ez a rész tündökölni kezd, ez ugyanaz a folyamat, melyet a réz folyamatánál láttunk. Ez az a pont, ahol egyeseknek problémái vannak, melyek meghatározott tünetekben nyilvánulnak meg.

Tegnap értesültem bizonyos betegségformákról, melyeket rendkívül érdekes festményeken keresztül ismerhettem meg. Azt kérdezték tőlem, hogy vajon ezek a festmények okkultak-e? Igen, bizonyos értelemben ezek a festmények okkultak, de ezekről a dolgokról rendkívül nehéz beszélnem. Ezek a dolgok ugyanis objektív-fixáit vesefények, egy objektív fixált vizelet-kiválasztási folyamat képei. Ha ez a beteges folyamat bizonyos embereknél beindul, azaz fénytüneménnyé válik, amikor a vizelet-kiválasztás „dadogni kezd”, tehát egy kiválasztási tevékenység betegsége jön létre, akkor a vesék elkezdenek tündökölni, a páciensnél egy befelé irányuló látnoki képesség jön létre, aminek nyomán elkezd vadul rajzolni, festeni. A festett színek szépek, külsőleges formális értelemben szép színeket látunk, amire azt lehet mondani: ó igen, valami szépet festettél, ez ugyanis nem más, mint a te eldugult vizelet-kiválasztásod. Biztosíthatom Önöket, hogy az eldugult vizeletkiválasztás vagy az elnyomott nemi vágyak mindig az anyagcsere rendellenességeibe torkollanak. A különösen misztikus természetű rajzok és festmények az ember számára, éppen csak elviselhető betegségeinek megjelenési formái.

Amint látják, az antropozófiai orientáltságú szellemtudomány nem misztikus, mint ahogyan azt sokan gondolják, mivel semmiféle illúziónak nem engedi át magát. Inkább azt mondanám, hogy kutatja a misztikusnak tűnő dolgokat, de egyesek ezt is rossznéven veszik tőle. Tőlem például rossznéven vették, amikor nyilvános előadásokon odáig merészkedtem, hogy Mechtild von Magdeburg poetikus verseit, vagy Szent Teréz festett képeit olyan folyamatok eredményének tekintettem, melyek a visszafojtott szexualitás következményei. Természetes, hogy az emberek számára kellemetlen egy Mechtild von Magdeburg, vagy egy Szent Teréz, akik erőteljes szexualitással rendelkeztek, melyet (mert számukra is túlzottan soknak bizonyult) elfojtottak. Ennek következtében bizonyos anyagcsere-cirkulációs folyamatok jöttek létre, melyek reakcióikban, költeményekben fixálódtak. Igen, a dolgok magasabb szempontból szemlélve igen mélyre hatolhatnak be a lét titkaiba, a gond csak az hogyan tudunk a magasabb szempontok színvonalára lendülni. Ehhez tudnunk kell egyet s mást azokról a sajátos folyamatokról, melyek tündökölni kezdenek a bensőben, ha kívülről euritmiát „adunk”, Ezek a belső folyamatok aztán fixálódnak egy megírott versben, konszonálódó vagy éppen vokalizáló módon. És e kettő kereszteződik egy harmadik eseménnyel, a külső mozgásokhoz társul a „néma belső beszéd”. Amennyiben ez a folyamat nem „izzadja ki magát” versekben, hanem kísérőjévé válik az euritmiai folyamatnak, akkor nem misztikus feljegyzésekről beszélünk, hanem egy az embert egészségessé tevő folyamatról. Ha tehát euritmizálunk, akkor mondogassuk a páciensnek: hallgass jól oda, tudatosítsd a hallottakat úgy, ahogyan téged elérnek, hagyd az erőket felszállani a külső képzőerőkhöz, a külső, objektív intuíciós erőkhöz. Ha hatni kívánunk arra, amit az emberben maradékként találunk a születés és a halál között „be nem fejezettre” (amit a materializmus öröklésnek nevez), mely azonban a mi felfogásunk szerint nagyrészt a pre-egzisztenciális létből ered (nevezhetjük ezt születési hibáknak, vagy defektusoknak is), akkor különösen fiatal korban az euritmia eszközéhez kell fordulnunk, és a pácienst fel kell szólítanunk: tedd magad előtt egészen világossá, amit kívülről hallasz! Ezáltal elűzzük azokat a tendenciákat, melyek belül fixálódni kívánnak, melyek misztikus jelekben, vagy misztikus költeményekben óhajtanak megnyilvánulni. A folyamat így éppen hogyan hozzákapcsolódik a külső költeményhez, a fordított folyamat áll elő. Az igazi misztikus pontosan tudja, hogy az ember éppen a szép abnormálisát reflektálja, azt, ami elgondolkodtató a szépben. Ezzel szemben, a külső világban megélt „szép” a bensőben egyáltalán nem jelenik meg nagyszerű képként, ellenkezőleg sematikussá válva jelenik meg, absztrakttá válik, mint ahogyan minden rajz absztrakt. És éppen ez az egészséges, ez az, amire szükségünk van.

Ha meggondoljuk, hogy pl. Mechtild von Magdeburg jó költeményei után euritmizált volna, akkor talán egész misztikus sorsától megkíméltetett volna. Ha egy ponthoz érünk, akkor persze állíthatjuk, hogy a Jó és a Rossz bizonyos értelemben megszűnnek. Ekkor jutunk el Nietzsche moráltalan „túl a Rossznak és a Jónak” szférájába, ahol nem mondhatjuk filiszteri módon a Magdeburgi Mechtildekre, hogy süketek és bénák voltak. Másrészről bizonyosak lehetünk abban, hogy az érzékfeletti világból gondoskodnak arról, hogy a bennünk burjánzó megfelelő összefüggésben marad az érzékfelettivel.

Van itt még pár dolog, amire talán marad időnk, vegyük tehát a következő kérdést: Lehetséges-e, hogy az euritmiai gyakorlatokat racionális légzéssel támogatjuk? Ez nem kell, hogy mindjárt Hatha-jóga gyakorlat legyek. Nos, a következőket fűzhetném ehhez a kérdéshez: A racionális légzésgyakorlatok és az euritmiai gyakorlatok összefüggését az emberi természet ismeretében kell megvizsgálnunk. Észrevesszük, hogy a vokalizáló euritmia következtében a légzés ritmusa megváltozik. Kényelmetlen helyzetbe kerülünk akkor, ha sablonos választ kell adnunk a fenti kérdésre, először próbáljuk meg megfigyelni a dolgokat. Az egyes individuális esetben meg kell figyelnünk a légzés ritmusának változását az euritmia hatására, és fel kell hívnunk a páciens figyelmét arra, hogy ezt a tendenciát tudatosan folytassa, kövesse. Ma ugyanis már nem vagyunk a régi keletiek helyzetében, akik (a fordított úton járva) az ember tudatát előírt légzésgyakorlatokkal kívánták befolyásolni. Az ilyesmi ugyanis a legtöbb esetben belső „sokkra” vezet, melyet mindenképpen el szeretnénk kerülni. Inkább azt kellene megfigyelnünk, amit az euritmia, nevezetesen a vokalizáló euritmia mutat a légzés folyamatára történő befolyásával. Ha ezt megfigyeltük, akkor a későbbiekben a légzésgyakorlatokkal növelhetjük az euritmia által kiváltottakat. Meglátják majd, hogy a légzésfolyamat igenis individuális, azaz páciensenként különbözően alakul.

Nos, tisztelt barátaim, ezek voltak azok a kérdések, melyek megválaszolhatóak voltak. Sajnos van néhány kérdés, melyekre idő hiányában nem tudok válaszolni.

A végén még szeretnék Önöknek kedves barátaim valamit elmondani. Arról van szó, hogy ha felfogásunk teret nyer majd, akkor rendkívüli ellenállással kell számolniuk a többi orvos részéről. Hallatlan meggyőződésre és átütő erőre lesz szükség, ha ezt az ellenállást meg akarják majd törni. A kurzus vége felé szeretnék még valamit mondani, mely az én helyzetemet világítja meg. Semmi módon nem szeretnék sem a medicina területén, sem a páciensekkel szemben a gyógy-folyamatokba beavatkozni, szerepemet mindössze a megbeszélésre, a tanácsadásra kívánom korlátozni. Mindezt már az első Medicina kurzus alkalmával is elmondtam. Sajnos az antropozófusok sem mentesek az egoizmustól, és így egyes esetekben szem elől téveszthetik mozgalmunk szentségét. Mozgalmunk szentsége abban áll, hogy nem az egyes személyes inspirációja, hanem az egész emberiség gyógyászatának jobbítása áll célként előttünk. A legtöbb esetben azt mondhatjuk az egyes eseményekre, hogy az, ami itt, vagy ott elhangzott az egy hazugság. A dolgok belső antropozófiai összefüggéseibe beavatottak alkothatnak ilyen biztos véleményt, de nem avatkozhatnak bele a gyógyászati folyamatokba, ez az orvos dolga. Szeretném remélni, hogy az általam (sajnos gyakran csak szegmentszerűen) elmondottak Önökben tovább erjednek majd a gyógyászat előnyére. Remélhetőleg lesz lehetőségünk a most már másodszor elkezdettet valamilyen formában tovább folytatni. Ezzel az óhajjal zárom szemlélődéseinket kedves barátaim. Nagy örömömre szolgált Önökkel együttműködnöm, és remélem sikerült ezzel a medicina tudományát valamelyest gazdagítanunk!