A mai óránk első részét azoknak a kérdéseknek a megválaszolására használjuk, amelyek nem tartoznak abba az általános kérdésbe, amit már elmondtam, és amit még el fogok mondani. Majd áttérünk a tegnapiak folytatására, hogy azután holnap ezoterikusan fejezzük be.

A legtöbb kérdés tulajdonképpen olyan, hogy beleillik abba, amit egyáltalán mondani akarok Önöknek. Csak egyes kérdések kívánnak különleges választ, és akkor úgy csináljuk, hogy ezt különösebb rendszer nélkül intézzük el.

Kérdés: Vannak-e bizonyos gyakorlatok a bennünk levő mágneses gyógyerők fokozására, és melyek ezek?

Nos, ehhez szükséges, hogy néhány szóval beszéljünk a mágneses gyógyerőkről általában. A mágneses gyógyerők olyan erők, amelyek lényegében az egyik ember éterteste és a másik ember éterteste között hatnak. Azt kell elképzelniük, hogy a gyógymagnetizmus a következőkön alapul. Tegyük fel, valaki erős természetű, azaz lehetősége van arra, hogy erősen kifejlessze az akaratát, és bizonyos feltételek alapján útmutatást kaphat. Mondjuk, ha például valamiben szenved, azt mondhatom neki: minden délelőtt tizenegy órakor gondolj a Napra, és először képzeld el, hogy a Nap a bőrödet melegíti, azután a bőröd melege átmegy a felkarodra, az alkarodra, a kezedre, így a valódi erődet fokozod, és azután, ha a valódi erőd nagyobb lett, megpróbálod egészen világosan elképzelni azt, amit a betegségi állapotod miatt érzel, hogy azután az akaratod erejével megszüntesd. - Lehetséges - mondom, lehetséges, de nem feltétlenül, mert ezek a dolgok mindig kissé problematikusak -, hogy ez az eljárás segít, ha a betegség nem valamilyen különleges szervi károsodáshoz kapcsolódik, amely szervi károsodás kiterjedhet az elemi test mind a négy tagjára, a szilárdra, a folyékonyra, a gázszerűre és a hőszerűre. Akkor a következő történt: akkor az érintett, azzal, hogy ezt az útmutatást adtam neki, serkentést kapott az asztráltestéhez. Az útmutatásom, a Nap, a hő elképzelése a fejében és így tovább, amit végrehajtott, ami az erősíthető akaratát valamennyire megerősítette, az asztráltestére hatott; az asztráltest az étertestére hatott, és az étertest gyógyítóan hatott a fizikai testére, és képes volt annak nem mélyebb fizikai jellegű károsodását kiegyenlíteni, megbénítani. Nem szabad azt mondani, hogy az ilyen gyógyulás csak akkor fordulhat elő, amikor a mai orvostudomány szerinti funkcionális zavarokról van szó, szemben a szervi zavarokkal, ahol a szerv valódi zavaráról van szó. Ez a különbségtétel nagyon pontatlan. Egyáltalán nem lehet megmondani, hol végződnek a funkcionális károsodások, és hol kezdődnek a szerviek. A funkcionális károsodások mindig kis szervi károsodások is, csak ezeket a mai fiziológia és patológia durva eszközeivel nem lehet bizonyítani. Látják, ilyen esetben nem a mágneses gyógyerőket kell alkalmazni, hanem a páciens öngyógyítására építünk. Mindenképpen ez a jobb megoldás, ha alkalmazható. Ezzel erősítjük a páciens akaratát, azáltal, hogy egészségessé tesszük, erősebbé tesszük az akaratát.

A következőt is tehetjük: az illető akaratának megerőltetése nélkül, a saját asztráltestünkből úgy befolyásoljuk a saját étertestünket, hogy ez a saját étertestünk úgy hasson a páciens étertestére, ahogyan korábban az asztráltest hatott. A gyógymagnetizmus ebben áll; a gyógymagnetizőr ezt nem tudatosan teszi, a saját étertestét az asztráltestéből befolyásolja. Az ilyenkor kialakított erőket ösztönösen úgy tudja irányítani, hogy amikor átviszi ezeket az erőket a páciensre, akkor azok annak erőit fokozzák. Tisztában kell lenni azzal, hogy ha gyógyításról van szó, a magnetizőrnek mindent fel kell használnia, ami gyógyuláshoz vezethet. Ha olyan pácienssel van dolgunk, aki egyszerűen gyenge, akinek az akaratától semmi sem várható el, akkor lehet mágneses gyógyerőket is alkalmazni. De nyomatékosan megjegyzem, hogy a mágneses gyógyerők valóban meglehetősen problematikusak, amelyeket bizonyos esetekben nem lehet egészen ugyanúgy alkalmazni, mint más esetekben. Ez az ösztönös képesség, amit leírtam, amikor valaki a saját asztráltestét úgy aktivizálja, hogy ezzel az étertestét befolyásolja, hogy megtalálja az utat a páciens étertestéhez, ez az ösztönös képesség ugyanis individuális. Vannak emberek, akikben nagyon erősen megvan, vannak, akikben gyengén van meg, és vannak, akikben egyáltalán nincs meg. Így tehát vannak, akik a saját adottságaiknak köszönhetően gyógymagnetizőrök. De a lényeg az, hogy ez a képesség általában időben korlátozott. Az ilyen képességű gyógymagnetizőrök magnetizmusáról ezt mondják: amikor elkezdik használni, nagyon jól működik; egy idő után alábbhagy, és azután, amikor a képesség csökken, de még úgy tesznek, mintha még a birtokában lennének, az ilyen gyógymagnetizőröknél sarlatánság lesz belőle. Ez a kétséges minden alkalommal, amikor a gyógymágnesezést foglalkozássá teszik. Tulajdonképpen a gyógyításnak ez a fajtája alapvetően mégsem válhat foglalkozássá. Ezt lehet erről elmondani. A mágneses gyógyítási folyamat ugyanis csak akkor hatásos - ha valaki egyáltalán képes rá -, ha valóban őszintén, és a pácienssel való őszinte együttérzéssel gyakorolják, amely egészen a saját szervezetükbe hat. Ha valóban a páciens iránti őszinte szeretettel végzik a gyógymágnesezést, akkor nem végezhetik foglalkozásként. Ha megvan a valódi szeretet, akkor minden esetben valami jóra vezet, hacsak nem lép fel károsodás más oldalról. Ez csak akkor kivitelezhető, ha a karma arra terel, hogy egy emberrel találkozzunk, akin szeretetteljesen segíteni tudunk. Ennek külső jele lehet a kézrátétel vagy simogatás, akkor az hat, hogy az asztráltest átviszi az erejét az étertestre, ami a másik ember étertestére hat.

Másrészt el kell mondani, hogy mi történik egy ilyen dolognál. Az a helyzet, hogy a gyógyítás mindig az asztráltestből indul ki, vagy a saját asztráltestből vagy végső soron a magnetizőr asztráltestéből. A gyógyszeres terápia fordított folyamaton alapul. A gyógyszeres terápiánál sem tesznek mást, mint szubsztanciákat visznek be a fizikai testbe, amelyek aztán részben a fizikai test belső erőinek, részben a ritmusának megfelelően úgy hatnak, hogy a páciens étertestét befolyásolják. A gyógyulás mindig az étertestből indul ki. Az, hogy egyszer az étertestet az asztráltestből befolyásolják, ez a fizikai gyógyítás, amihez a gyógymagnetizmus tartozik, de van benne valami problematikus, vagy csupán, mondhatnám, valami humanitárius, valami szociális, valami, ami magába foglalja az emberek közötti kapcsolatokat. Vagy éppenséggel a racionális terápiát használják, amelynek a gyógyszeres beavatkozásokból kell kiindulnia; ezek a fizikai testből az étertestbe szállnak le. De a gyógyulásnak mindig az étertestből kell kiindulnia. Csupán fantázia, hogy ha a fizikai test megbetegszik, bármilyen módon meggyógyulhat. A fizikai testben van a betegség oka, a gyógyulás okának mindig az étertestből kell jönnie.

Kérdés: Milyen kapcsolat van a szív és a női uterus és annak helyzete, valamint a lelki élmények, a fájdalom és öröm között?

Ezek közvetlenül egymáshoz tartozó élmények. Először is, a szív és az uterus, még ha nincsenek is közvetlen fizikai érintkezésben, két olyan szerv, amely úgy tartozik össze, mint a Nap és a Hold. A Nap és a Hold úgy tartozik össze, hogy mindkettő ugyanazt a fényt veti bármire; egyszer a Nap közvetlenül világít meg egy tárgyat, másszor olyan kerülő úton, amikor a fény először a Holdra jut el, és onnan verődik vissza. A szív szervének közvetlen, direkt impulzusai vannak az emberi szervezet számára. Ez a normál emberi szervezetben végbemenő vérkeringés észlelőszerve. A női uterus úgy alakult ki, hogy a megtermékenyítés után létrejövő keringés észlelőszerve legyen. Ezért van jelen, ez úgy van, ahogy a Hold tükrözi a Nap fényét, a női uterus úgy veri vissza a szív vérkeringésbeli észlelését. Visszasugározza. Mindig összetartoznak, mint a Nap és a Hold, mivel az észleléseik olyanok, mint a közvetlen és a visszavert behatás. Ha van egy ember, annak szív-erőre van szüksége, amikor keletkezik, a női uterusból érkező visszavert szív-erőre van szüksége.

Nos, ezek a szervek néhány másikkal együtt - a tüdő inkább az éteri-fizikai testhez vezet át -, ezek a szervek, a szív és a női uterus, nem mások, mint az ember szellemileg szemlélt lelkének fizikai megjelenései. Ezt talán a következőképpen mondhatom el: képzeljék el, hogy kialakítják az imaginatív megismerést. Ha ezt kialakítják, akkor egy emberre nézve, egy ember szívére és uterusára tekintve valóban a Nap és Hold képét látják. Ez tényleg annak a szellemi megfelelője, amit az ember a lelkében átél, így a szívben és az uterusban történő dolgok valóban megfelelnek egymásnak. Ezek azonban félig tudattalanul történnek a lélekben, mert különben a gondolatok befolyásolják a lelkieket. És így egy finom folyamat elfedésre kerül: a szív és az uterus bensőséges kapcsolata. De aki valamennyire képes megfigyelni, az megfigyelheti, hogy milyen rengeteg minden függ attól, hogy a szív tevékenységének félig tudattalanul, vagy mondhatnám, félig tudatosan, a fizikai környezet hatása alatt kell kialakulnia. Látják, aki úgy éli az életét, hogy folyamosan sokkot él meg, mondjuk a foglalkozása miatt, annak tudatalattijában már a szív-tevékenység egészen pontos képmása keletkezik; és ez tükröződik az uterusban. Láthatjuk, hogyan történik ez, hogyan megy át az embrió felépítésébe.

Nos, van itt egy kérdés, amit nehéz megválaszolni, mert vagy felületesen kell megválaszolni, tehát csak valamit mondani, vagy pedig alaposan részletezni kell:

Hogyan hat az egyes szervekre a gyöngy és a drágakövek viselése?

Hat rájuk, de úgy, hogy a hatást csak akkor lehet megítélni, ha betekintünk a szellemi világokba, és csak individuálisan lehet megítélni. Mondhatjuk például: a zafír egy bizonyos vérmérsékletre hat, a kolerikusra, de tulajdonképpen mindig csak az egyedi esetekben. A hatások megvannak ugyan, de ha teljesen meg akarnánk válaszolni a kérdést, még jobban a dolgok mélyére kellene hatolni, mint ahogy itt ma lehetséges.

Azt a kérdést, hogy egyes betegségekkel szemben betekintést lehet-e nyerni a karmába, csak az órán elhangzottakkal tudom megválaszolni. Néhány dolog már kiderül az elmondottakból, néhány még következni fog abban, amit el szándékozom mondani.

Nos, van itt egy sor kérdés, és vannak még az általános kérdések, amelyekre választ adnak az ezoterikus megjegyzéseim. De van itt egy:

Van-e párhuzam a posztmortális bomlási folyamatok mértéke és időtartama, valamint az illető individualitás szellemi világbeli sorsa között?

Ami minket, embereket illet, tulajdonképpen nincs jelentős kapcsolat. Persze, a bomlási folyamat nem pusztán fizikai folyamat, mint amilyennek a kémiában általában tekintik. Mély szellemi dolgok kapcsolódnak hozzá. Ezt érezték az ősi ösztönös megismerésben. Azt mondják, ami egy dolog legbenső magja, a lénye, és a „ver” előtag[1] mindig a valami felé irányuló mozgást jelenti. Ha például azt mondják: „zucken”, az mozgás, ha azt mondják: „verzücken”[2], az a Zucken felé irányuló mozgás. Ha azt mondják: verwesen, az a Wesen*** felé irányuló mozgás, feloldódás a Wesen-ben. Az ember nem zárt lény, az emberben szellemi lények alkotnak. Vannak bizonyos lények a fizikai, az éter-, az asztráltestben, csak az én-szervezetben vagyunk szabadok. Ezek, a fizikai, az éter- és asztráltesttel összekapcsolódott lények azzal kapcsolódnak össze, ami a fizikai testben a halál után történik. Ezzel bensőségesen összefügg a bomlás vagy hamvasztás kérdése. De ezek a dolgok bensőségesen kapcsolódnak az emberi karmához. Csak azt mondhatjuk, hogy az ember, mint olyan - az individuális ember - számára tulajdonképp nem feltétlenül fontos ez a kérdés.

Kérdés: A halál után bizonyos idővel van-e a boncolásnak befolyása az elhunyt sorsára?

Egyáltalán nincs befolyása az elhunyt sorsára.

A legtöbb kérdés olyan, hogy az általános előadások választ adnak rájuk. Igen, van még egy, valamelyest fontos kérdés.

Kérdés: Kérem, az orvos gyógyító képessége tisztán személyes természetű-e, vagy közösségi összefüggésektől függ, azaz nem az orvos és a páciens közötti közösségi összefüggésektől, hanem orvosok közösségétől? Meggondolandó-e, hogy az egyes orvosoknak ilyen közösségek adjanak erőt, ami maguktól nem lenne meg bennük, mint a papi közösségek esetében?

Ez így van, csak éppen minden emberi közösség esetében ez a helyzet. Minden emberi közösségnél az van, hogy a közösségből erő áramlik az emberhez, csak a közösségnek valódi közösségnek kell lennie. Érezni kell, érzékelni és átélni. És az, amit elmondtam Önöknek, és holnap még világosabban ábrázolni fogom, tulajdonképpen úgy van, hogy Önökből velünk együtt közösség képződhet, még akkor is, ha ez kezdetben csak levelező közösség tud lenni. Igen, úgy egyesítse Önöket, hogy ha egyedül vannak, érezzék, ebből a közösségből nem csak intellektuális, hanem szellemi úton is áramlik az erő.

Egy szűkebb kör érdeklődésére tart számot ez a kérdés:

Az orvosi látás iskolázása. Van-e értelme az íriszdiagnosztikának, grafológiának, tenyérjóslásnak?

Nos, ideális esetben az, aki képes megfigyelni az összefüggéseket, rendkívül sokat láthat meg, például egy Önök által levágott körömdarabból az ember teljes állapotára vonatkozóan. Ez nagyon is lehetséges. Ugyanúgy, ahogyan egy ember hajából rendkívül sokat láthatnak, csak arra kell gondolniuk, mennyire individuális, mennyire különböző például az emberek haja. Csak gondolják meg, hogy az emberek mennyire, mondhatnám, inkább durván különböznek a hajukra vonatkozóan. Van közöttük szőke, és van közöttük fekete. Honnan származik ez? Akik feketék, azok haja egy a hajban lejátszódó vas-folyamatból kapta a feketeséget; akik szőkék, azok haja a szőkeséget egy a hajban lejátszódó kén-folyamatból kapta, egy olyan kén-folyamattól, amely különösen erős a vörös hajú embereknél. És meg kell jegyezni, hogy a dolgok rendkívül figyelemreméltóak. Tényleg megismertem olyan embereket, akiknél azt lehetett mondani: jelent valamit, hogy a szikrázó vörös hajukkal tüzesek voltak. Ilyenkor rendkívül erős, valódi kén-folyamat játszódik le. Ugyanakkor a fekete hajban viszonylag erős vas-folyamat van. Nos, gondoljanak csak arra, hogy ez az egész emberi szervezet következménye. Egyik esetben az ember folyamatosan előállít valamit, ami intenzíven égő anyag, kén, úgy, hogy áthatja vele a haját, máskor kiválaszt valamit, ami vas, ami tulajdonképpen egyáltalán nem ég, hanem valami más. Ezáltal egy mélyreható különbség nyilvánul meg a kétféle ember egész szervezetét illetően. Nos, ami nagy általánosságban érvényes, az minden ember hajára vonatkozóan egyéni eset, így hajának természetéből az egész embert megismerhetik. Akkor hogyne lehetne megismerni az embert az írisze természetéből? Ám figyelembe kell venniük, hogy ezekhez a dolgokhoz a legmagasabb megismerés szükséges, nem az a bárgyú ismeret, mellyel a diagnoszták az íriszről rendelkeznek. Az természetesen dilettantizmus. Az ilyen, valós alapokon nyugvó dolgokról az út csak a végén vezet igazi ismerethez, mint ahogy az asztrológiához is csak a szellemi megismerés útjának vége vezet el, míg előtte borzasztóan dilettáns. Ugyanez a helyzet a tenyérjóslással és a grafológiával is.

A grafológiához valódi inspiráció szükséges. Az ember egészen egyedi módon ír; erről legfeljebb egy útmutatást lehet adni. De ezek az útmutatások aztán rendkívül elnagyoltak. Tehát itt is úgy van, ahogy mondtam. Inspiráció kell ahhoz, hogy a grafológiából lehessen következtetni valamire az embernél. A grafológiánál az a sajátságos, hogy az ember kézírásából ma azt az állapotát kapjuk meg, amilyen körülbelül hét évvel korábban volt. Ez még hozzájön, így annak, aki az ember jelenére akar következtetni, ismét kerülőutat kell megtegyen, végig kell mennie az egész fejlődésen. Eljut a hét évvel korábbi belső állapothoz, aztán, ha képes látni, megteheti az utat azzal, amit hét évvel korábban észlel, és akkor sokkal alaposabb ismerethez jut, mint amivel egyébként rendelkezik. Tehát ezzel is lehet valamit kezdeni.

A hajhoz és az íriszhez hasonló a helyzet akkor is, ha valaki a tenyérjóslást veszi szemügyre, de itt is inspirációra van szükség, nem pedig a szokásos, felületes szabályokra. Ismét képesség, egészen különleges képesség kell, amellyel egyes emberek rendelkeznek, hogy vizsgálhassák a kéz vonalait; ezek bensőséges összefüggésben állnak az emberi fejlődéssel. Hasonlítsák csak össze a saját kezüket, milyenek a vonalak a bal és a jobb kezükön. Az életben ugye, ez nagyjából abban mutatkozik meg, hogy az ember a jobb kezével ír, a ballal nem. Van egy különbség. A kéz vonalaira vonatkozóan az a helyzet, hogy aki erre inspirált, az a bal kézen az ember egész karmáját látja. A jobb kézen a személyes rátermettség látható, amelyet az ember ebben az életben sajátított el. A sorsa teremtette ezt a földi életet, és a rátermettsége vezeti a jövőbe. Mindezeknek a dolgoknak megvan az alapja, de nagyon veszélyes ezeket a nyilvánosság előtt képviselni, mert olyan területre lépünk, ahol a komolyság és a sarlatánság a legnagyobb mértékben határos. A vizsgálataink során néhány természetszerű összefüggés még ki fog derülni.

Látják, kedves barátaim, ahogyan a tegnapi óra végén elmondtam, az orvosi létnél, már csak a világfolyamatok természetéből fakadóan is, valóban mélyreható morális lelki állapotokról van szó. Megmutattam Önöknek, hogy a valódi tudás egy gyógyszerről a tudással rendelkező számára elveszi magának a gyógyszernek az erejét, hogy éppen a gyógyszerekről való tudásban tehát olyasmi van, amivel az érintett kizárja magát abból, hogy ezzel a szerrel gyógyuljon. Nos, a pusztán kémiai tudás ezt nem zárja ki, az ugyanis nem tudás. De a valódi tudás kizárja.

Aztán gondolják meg a következőket. Az ember izomrendszere imaginációval fogható meg, megismeréssel megragadva, ahogy tegnap elmondtam, imaginációval. Amikor áttérünk a képszerű imaginatív megismerésre, megtudjuk, mi hat az izomban. Ha azonban azt akarjuk tudni, mi hathat gyógyítóan egy izomjellegű szervben, akkor a terápiás megismerésnek is imaginatívnak kell lennie. Egy belső szervről szerzett igazi ismeretek inspiratívak, csak ezek a valódi ismeretek, nem a kémiai ismeretek. De tegyük csak fel, tudják, hogy valamilyen gyógyszer valamilyen módon hat az emberi izomrendszerre, akkor ez a tudásuk imaginatív. Igen, de az imaginatív tudás nem olyan, mint ahogy a tudást ma szokták elképzelni. Az a tudás, amit ma szoktak elképzelni, ugyanis nem nagyon mélyen hatol az emberbe, tulajdonképpen csak a fejben van, míg az imaginatív tudás ugyanakkor megragadja az ember izomrendszerét. A terápiás imaginatív tudás is olyan, kedves barátaim, hogy ezt a tudást az izmaikban érzik. Ezeket a dolgokat komolyan kell venniük.

Hogy egészen érthető legyek, szeretnék valami látszólag furcsát elmondani erről a dologról. De itt az igazság paradox. A szabadság filozófiája26 című könyvemből keveset értettek meg, mert az emberek nem értették, hogyan olvassák. Úgy olvasták, ahogy más könyveket olvasnak, de A szabadság filozófiáját nem olyannak szántam, mint más könyveket. A szabadság filozófiája első megközelítésben a gondolatokban él, de helyesen megélt gondolatokban. A meg nem élt gondolatokat, az elvont, logikus gondolatokat, mint amilyenekkel ma általában a tudományban élnek, azokat az agyban élik meg. Az olyan gondolatokat, mint amilyeneket A szabadság filozófiájában mondtam ki - most jön a paradoxon -, egész emberként a csontrendszerben élik át. Igazán egész emberként a csontrendszerben. És még paradoxabb- ként szeretném elmondani - ez természetesen megtörtént, csak Önök nem figyeltek rá, mert nem hozták ezzel összefüggésbe -: ha az emberek megértették A szabadság filozófiáját, akkor az olvasás alatt többször, és különösen, amikor befejezték, csontvázakról álmodtak. Ez morálisan A szabadság filozófiájának a világ szabadságához fűződő teljes viszonyulásával függ össze. A szabadság már abban áll, hogy az ember a csontokból kiindulva mozgatja izmait a külső világban. Aki nem szabad, az a hajlamait és az ösztöneit követi. Aki szabad, a világ követelményeihez és igényeihez igazodik, amelyeket először is szeretnie kell. Kapcsolatba kell kerülnie ezzel a világgal. Ez a csontrendszer imaginációjában fejeződik ki. Belsőleg éppen a csontrendszer éli meg az átélt gondolatokat. Az átélt gondolatokat az ember tehát a csontrendszerrel, egész emberként, főként az egész, tulajdonképpen szilárd földi emberként éli át. Voltak olyanok, akik képeket akartak festeni a könyveim alapján; mindenfélét mutattak nekem. A szabadság filozófiájának gondolatait kép formájában akarták bemutatni. Ha ezek tartalmát így meg akarják festeni, drámai jeleneteket kell bemutatni, amelyekben emberi csontvázak szerepelnek. Éppúgy, ahogy a szabadság maga olyasmi, ahol minden pusztán ösztönöset le kell vetni, így az, amit az ember a szabadság gondolatai által átél, olyasmi, ahol a húsától és vérétől kell megszabadulnia. Csontvázzá kell válnia, földszerűvé kell válnia, a gondolatoknak valóban földszerűvé kell válniuk. Ez már azt jelenti, hogy az embernek saját magát kell kidolgoznia.

Azért említem ezt meg, hogy lássák, már a szokásos gondolatoknál is fellép valami, ami az egész embert megragadja. Ha a gondolatoktól átmegyünk az imaginációba, akkor azt az ember az izomrendszerben éli át. Az inspirációt belsőleg, a saját szerveivel éli át az ember. Ahol inspirációról van szó, nem szabad megfeledkezni a mondásról: „naturalia non sunt turpia”27. Mert bizonyos körülmények között a legcsodálatosabb inspirációkat a vesével vagy más, alacsonyabb szervekkel élik át. Tehát ami magasabb megismerés, valóban az egész embert igénybe veszi; és nem lesz élménye az imaginációkról és inspirációkról annak, aki nem tudja, hogy a képalkotás ugyanolyan munka, mint bármely fizikai munka, mivel megfeszíti az izmokat, és így a valódi képalkotás olyan, mint a valódi fizikai munkavégzés. Ezért kölcsönös összefüggés is van a fizikai munka és a képalkotás között. Például, ha szabad valami személyeset megemlítenem: az képalkotásban borzasztó sokat segített, hogy kisfiúként fát aprítottam, burgonyát szedtem, földet ástam, fűrészeltem és hasonlók. Nos, nem dicsekedni akarok ezzel, de az, hogy ilyen dolgokat csináltam, megkönnyíti az izmokba történő újra felhozatalát, egy erőfeszítést, hogy könnyebb legyen az imaginálás, éppen úgy, mint amikor már valami máshoz hozzá vannak szokva. Így van ez, ha az izmaikat már fiatal korban megerőltették, ha később imaginálni akarnak. De látják, nem segít az olyan mozgás, amely nem munka. A játék tulajdonképpen nem segít az imagináláshoz semmit. Ezzel nem a játszás ellen beszélek, nézzék csak meg a pedagógiai munkáimat, akkor látják, hogy semmi kifogásom a játék ellen, de az imaginálás a nyugalomban levő izomnak - hiszen természetesen nyugalomban kell történnie - hasonló élményt jelent, mint a valódi fizikai munka.

Ha tehát az orvos útjára lépve velünk együtt megismerik ezeket a mindazonáltal figyelemreméltó dolgokat, akkor meglátják, hogy ezeknek a terápiás dolgoknak a megismerése hogyan hatol be az izomrendszerükbe, és ez olyasmi lesz, aminek jelentősége van a karmájukban. Vegyük például azt az esetet, hogy megismerik - most teljesen ideális esetet akarok felállítani - mondjuk, a fekete himlő valódi terápiáját. A fekete himlő nagyon erős inspirációt hív elő, sőt intuícióval, és amit ilyen módon tényleg tudnak, ha ezen a területen valódi terapeuták, kedves barátaim, az erősebben hat Önökre, mint az oltás. Más értelemben sokkal erősebben hat, és a himlő terápiájának tanulmányozásában orvosként saját magukban előre elvégeznek egyfajta gyógyítást, profilaktikusan, és ha megértik az összefüggést, ezzel alkalmassá teszik magukat arra, hogy félelem nélkül, teljes szeretettel menjenek a himlőbetegek közé. De mindezeknek a dolgoknak megvan a fordítottja, a fonákja is. Mert, látják, amit az ember a gyógyszerekről való tudásként szerez, ha valóban imaginatív vagy inspirált tudás - és nem kell, hogy saját imagináció legyen, hanem csak valaki másé, és ahogy többször elmondtam, erre mindenki képes -, az valódi gyógyszer, abban van gyógyító erő. Ha van eszméjük egy gyógyszerről, az hat, de csak addig, amíg Önök nem félnek. A félelem ugyanis a szeretet ellentétes pólusa. Ha félve lépnek be a betegszobába, akkor az egész terápia, amit felállítottak, nem segít. Ha szeretettel lépnek be, el tudnak tekinteni saját maguktól, ha egész lelkükkel azok felé tudnak fordulni, akiket meg kell gyógyítaniuk, ha szeretetben tudnak élni az imaginatív, inspirált tudásukban, látják, akkor nem egyszerűen olyan személyes minőségként, nem olyan félelmet hordozó megismerő személyiségként, hanem a szere- tetet hordozó megismerő személyiségként fognak belehelyezkedni a gyógyítási folyamatba. Így az orvoslás nem csak kívülről kerül be a morálisba, hanem belülről is.

És így épp az orvostudomány területén nagyon is az a helyzet, ami minden olyan területre érvényes, ahol szellemi megismerésről van szó: ki kell bontakoztatni a bátorságot. Tudják, a bátorság az, ami mindenütt körülvesz minket. A levegő illúzió, a bátorság az, ami minket mindenütt körülvesz. Ha élni akarunk abban a világban, amelyben lélegzünk, bátorságra van szükségünk. Ha bármilyen módon gyávák vagyunk, nem a világgal élünk, kizárjuk magunkat; csak látszólag lélegzünk. Amire az orvosi tanulmányokhoz legfőképpen szükségük van, az a bátorság, bátorság a gyógyításhoz. Tényleg úgy van, hogy ha egy betegséggel szemben megvan a bátorság a gyógyításhoz, akkor az már a helyes irány, az esetek kilencven százalékában a helyes irányba vezet. Az a helyzet ugyanis, hogy ezek a morális minőségek a legbensőségesebben kapcsolódnak a gyógyítás folyamatához. Ezért az orvostanhallgatók első tanfolyamának annak kellene lennie, amit az első három órán magyaráztam el: az alapok megteremtése többé-kevésbé a természet és az ember megismerése által, a kozmosz és az ember megismerésével. Azután a második tananyag: ezoterikus elmélyülés az orvoslás erőinek működésében, úgy tekinteni az orvoslást, ahogy a negyedik órán tettem, és holnap el fogom mondani. Azután egy utolsó tanfolyamnak kell következnie, aminek lényegében arra kell irányulnia, hogy a terápiát a helyes orvosi morális képességek fejlődésével összefüggésben szemléljük. Hiszen az egyiknek kell a másikat hordoznia. És ha az orvosi tanfolyam utolsó részében van egy ilyen morális minőség, akkor az orvos számára a betegségek valóban annak az ellentétévé válnak, amit a páciensek számára jelentenek. A betegségek olyasmivé válnak, amit az orvos szeret, de nem azért, hogy gondozza és ápolja, hogy a beteg minél tovább beteg maradjon, hanem amit azért szeret, mert a betegség csak akkor éri el értelmét, ha meggyógyították. Mit jelent ez?

Látják, kedves barátaim, egészségesnek lenni azt jelenti, hogy a szellemi minőségeket, az úgynevezett normális szellemi-lelki minőségeket hordozzuk magunkban. De betegnek lenni, valamilyen betegséget megkapni azt jelenti, hogy ténylegesen valamely szellemi minőség befolyása alá kerülni. Természetesen tudom, hogy ha korunkban egy okos ember hallja ezt, amit most mondok, így szól: Aha, most jön a régi tan a megszállottságról. - Nos, igen, csak még az a kérdés, hogy a megszállottságról szóló ősi tan a rosszabb-e vagy az új, hogy a szellemek szállják-e meg az embert vagy a bacilusok. Ez olyasmi, amit az értéke alapján előbb meg kell vizsgálni. A modern orvosok az orvosi tanaikban mindig hitet tesznek a megszállottság mellett, csak az ő értelmezésükhöz jobban illik a materialista megszállottság tanítása. De az a helyzet, hogy ha valakiben betegség van, akkor olyan szellemi minőség van benne, ami az ember mindennapi élete során nincs meg. De ez szellemi minőség.

Megint ki kell mondanom egy paradoxont. Tegyük fel, meg akarják ismerni az összefüggést - egészen valós tényről beszélek -, ami az állatövben van: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak. Nos, hatalmas különbség van a (fenti) hét csillagkép és a (lenti) öt csillagkép között. Ha feljutnak az imaginációhoz, akkor a kozmoszban ehhez a hét csillagképhez férfiúiként megjelenő lényt kapnak, ehhez az öt csillagképhez pedig nőiként megjelenő lényt. Így az imaginatív szemléletben az állatövön ténylegesen férfiúi-női vonul végig, zárt kígyóformában. Igen, ezt az imaginációt senki emberfia nem kaphatja meg, ha nem járja végig a következőket. Gondoljanak a himlőbetegségre, a fizikai test tüneteivel jelentkezik. De gondolják el, hogy az ember képes lenne a következőre. Képzeljenek el egy himlőbeteget, akinek az asztráltestében és az én-szervezetében megvolna az ereje ahhoz, hogy az egész himlőbetegséget kivonja, és azt csak az asztráltestében és az énjében élje meg, így ekkor a fizikai és éterteste egészséges lenne. Tegyük fel, hogy ez így van. Amit itt ábrázoltam, nem lehetséges, de ha meg akarják élni ezt az imaginációt, akkor anélkül, hogy a fizikai testük és az étertestük megkapná a himlőt át kell menniük azon, amit a himlőről elméletileg elmondtam. A himlőt az asztráltestükben és az én-szervezetükben kell átélniük, a fizikai és az étertestük nélkül. Azaz szellemileg kell átélniük a fizikai betegség szellemi megfelelőjét. A himlő, kedves barátaim, annak az állapotnak a fizikai képe, amelybe az én-szervezet és az asztráltest kerül, amikor ilyen imaginációjuk van. Most beláthatják, hogy a himlőnél az emberben egyszerűen ugyanaz a hatás érvényesül, mint amelyből a szellemi megismerésben az ég imaginációja keletkezik.

Itt azonban látják, milyen szoros kapcsolatban van a betegség a szellemi élettel, nem a fizikai testtel, hanem a szellemi élettel van szoros rokonságban a betegség. A betegség a szellemi élet fizikai imaginációja. És mivel a fizikai imagináció helytelenül van jelen, mivel nem szabad bizonyos szellemi folyamatokat utánoznia, ezért ami a szellemi világban bizonyos körülmények között a legmagasabb, az a fizikai szervezetben adott esetben betegség.

A betegséget tehát úgy kell felfogni, hogy azt mondjuk: ha bizonyos dolgok által, amelyeket holnap fogunk belátni, nem lehetne bizonyos szellemi lényeket lehozni oda, ahol semmi keresnivalójuk, akkor ezek a lények a szellemi világban sem lennének jelen. - Ezzel azonban megmutatkozik, milyen szoros rokonság van a valódi szellemi megismerés és a betegség között. A szellemiség megismerésével az ember tulajdonképpen már megismeri a betegséget. Nem is lehet másként: ha az embernek ilyen égi imaginációja van, akkor tudja mi a himlő, mert az csak annak a fizikai vetülete, amit szellemileg átélünk. Alapvetően ez a helyzet minden betegségről való tudással. Azt mondhatnánk: ha az ég - vagy akár a pokol, természetesen - túl erősen ragadja meg az embert, akkor beteg lesz, ha csak a lelkét és a szellemét ragadja meg, akkor bölcs vagy okos vagy egy látó lesz.

Ezek olyan dolgok, kedves barátaim, amelyeket egyszer lelkileg meg kell emésszenek. Akkor látni fogják, hogy mi az antropozófia orvoslással kapcsolatos feladata, mivel az antropozófia azt mutatja meg, hogy mik a betegségek, a démoni képmások igazi isteni ősképei. Azonban éppen ez vezeti be Önöket egyre mélyebben abba a megismerésbe, ami az antropozófia talaján keresendő, amire ma az orvosi tanulmányok egyfajta reformjaként szükség van.