"A szellemtudomány nem támadja a modern tudományt, elismeri az eredményeit. De világosan és élesen rá kell mutatnunk, hol az a határ, ahonnan egyik irányban eljutunk a szellemtudományhoz, a másik irányban eltávolodunk tőle."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A templomlegenda és az aranylegenda (3)

A drotta és a druida misztériumok

[A drotta és a druida beavatás három fokozata. Az Edda. A druida papok az emberiség építőmesterei voltak. Kapcsolódásuk a szabadkőművességhez.]

Berlin, 1904. szeptember 30 (jegyzetek)

Középkori elbeszéléseink - Parszifál, Kerekasztal, Hartmann von Aue - jelzik számunkra a misztikus igazságok jóllehet csak külsőleg értelmezett, de ezoterikus formáit. Hol keressük ezek eredetét? A kereszténység elterjedése előtti időben kell ezt keresnünk. A kereszténységbe szervesen beépült az, ami Skóciában élt. Egy bizonyos középponthoz vezetnek bennünket, ahonnan ez a szellemi élet kiindult. Európa szellemi élete egy skandináviai központi páholyból indult ki. Druidák = tölgyfa. Ezért mondják, hogy a régi németek bölcsességüket egy tölgyfa alatt kapták.

A drották és druidák ősi germán beavatottak voltak. Angliában Erzsébet királynő idejéig működtek. Mindaz, amit az Eddában olvashatunk, és az ősi germán mondavilágban találhatunk, visszavezethető a drották és druidák templomaiig. A költő mindig egy druida pap volt. A mondák nem valamilyen szimbólumot vagy allegóriát jelentenek - ezt is, de még másvalamit is.

Például: ismerjük Baldur mondáját, tudjuk, hogy Baldur az istenek reménysége, és hogy Loki megöli egy fagyönggyel. Az isteni fényt megölik. Ennek a történetnek mély misztériumi értelme van, amit mindenki, aki beavatottá válik, nemcsak megtanul, hanem át is él.

Misztériumok. A beavatás első aktusa volt Baldur holttestének megkeresése. Úgy gondolták, hogy Baldur mindig él. A megkeresés az emberi természetről való teljes felvilágosításból állt. Mert Baldur volt a veszendőbe ment ember. Egykor nem a mai ember élt, hanem egy másik, aki még nem differenciálódott, nem merült alá a szenvedélyek átélésébe, és egy finomabb, illékony matériában élt. Baldur a fénylő ember. - Az igazi megértés a dolgokat, amelyek szimbólumként jelennek meg, magasabb szintre helyezi. Baldur az az ember, aki nem merül alá abba, amit ma matériának nevezünk. Mindannyiunkban benne lakik. A druida papnak meg kellett keresnie magában ezt a magasabb embert. Világossá vált számára, miben áll ez a differenciáltság az alacsonyabb és magasabb között. (...)

Minden beavatásnak az a titka, hogy a magasabb embert megszüljük magunkban. Amit a pap gyorsan véghez visz, azt az emberek egy hosszú fejlődési folyamatban végzik el. Hogy ez a druida a többi ember vezetője lehessen, meg kell kapnia ezt a beavatást.

A mélyen leszállt embernek le kell győznie a matériát, és el kell érnie a magasabb állapotot. A magasabb rendű embernek ez a megszületése minden misztériumban végbement, bizonyos mértékig azonos módon. A matériába alászállt emberben újra életre kellett kelteni ezt a magasabb embert, és a tapasztalatok egész során keresztül kellett mennie, valódi tapasztalatokon, amelyek nem lehetnek hasonlóak ennek a síknak érzéki élményeihez.

Szakaszok. Az első az volt, hogy az embert a szükségszerűség trónja elé vezették. Szakadék előtt állt, valóban megtapasztalta saját testét, ahogy az az alacsonyabb természeti birodalmakban él. Az ember ásvány és növény, de a jelenlegi ember nem tudja megtapasztalni, nem tudja átélni, amit az elementáris anyag átél, és a világ kényszerítő ereje onnan származik, hogy ásványiságban és növényiségben élünk.

A következő fokozat az embert ahhoz vezeti el, ami az állatvilágban él, az embernek a szenvedélyeket, vágyakat egymást átszőve, örvényszerűen kell látnia. Át kell ezt tekinteni, mert a beavatásnak az a célja, hogy a kulisszák mögött betekintsen a világlétbe. Az ember nem tudja, hogy fizikai burka eltakarja mindazt, ami az asztrális térben örvénylik. A maja fátyla valódi burok, és aki beavatott lesz, annak e mögé kell néznie. Ekkor a burok eltűnik, és az ember tisztán fog látni. Ez egy jelentős pillanat: a pap észreveszi, hogy a burkok gátolták az ösztönöket, amelyeket ha szabadjára engedne, pusztítóak lennének.

A harmadik fokozat a nagy természet megszemléléséhez vezetett. Ez egy olyan fokozat, amelyet az ember előkészület nélkül igen nehezen érthetőnek talál. Hogy itt hatalmas okkult erők nyugszanak, és hogy ezekben a természeti erőkben kozmikus szenvedélyek nyilatkoznak meg, ez olyasmi, ami az embert figyelmezteti, hogy vannak erők, amelyek nem úgy élhetők át, mint a saját szenvedés.

A következő próbát úgy nevezik, hogy átadás a kígyónak a hierofant közvetítésével. Ezt csak annak a hatásnak az alapján lehet leírni, amit előidéz. A Tantalosz-monda ad felvilágosítást erről. A kegyet, hogy valaki beül az istenek tanácsába, rosszul is fel lehet használni. Ez olyan igazságot tartalmaz, ami az embert önmaga fölé emeli, de veszélyeket is rejt magában, amelyek nincsenek eltúlozva a tantaluszi átokban. Az ember szokás szerint azt mondja, hogy semmit sem tud tenni a természeti törvények ellen. Ezek gondolatok. Azzal a gondolkodással, amely csak az agy árnyszerű gondolata, semmit sem tehetünk, ami a világ dolgait felépíti és alkotja, a produktív, gyümölcsöző gondolkodással a passzív helyett azt alkalmazzuk, ami spirituális, szellemi erővel van áthatva. Egy kifújt hernyó a hernyó burka. A produktív gondolatoktól áthatott hernyó eleven. A gondolat-burkokba eleven teremtő erő ömlik, úgy hogy a pap képes arra, hogy ne csak a világot lássa át, hanem mágusként abban működjön is. A veszély az, ha valaki visszaél ezzel. (...)

Az okkultista ezen a fokon egy bizonyos hatalomra tesz szert, amelynek következtében abban a helyzetben van, hogy meg tud téveszteni magasabb lényeket is. A valóságot nemcsak megismételnie kell, hanem tapasztalnia is, el kell döntenie, hogy valami igaz vagy hamis. Ezt jelenti a kígyónak való átadás a hierofantok útján. (Szellemi területen ez ugyanazt jelenti, mint fizikai területen a gerincvelő meghosszabbítása. Az állatvilágban a halakon, kétéltűeken stb. keresztül jutunk el a gerincesekig, és onnan az ember agyáig.) Szellemi szempontból is létezik a hátgerinc, ahol eldől, hogy kapunk-e szellemi agyvelőt. Ezt a folyamatot az ember a fejlődésnek ezen a fokán hozza létre. Kikerül a kámá-ból, és szellemi hátgerinccel látják el, hogy a szellemi agy örvényeibe emeljék. A labirintus tekervényei szellemi síkon ugyanazok, mint az agytekervények. Az ember bebocsátást nyer a labirintusba, a magasabb síkon belüli tekervényekbe.

Aztán meg kellett esküdnie a titoktartásra, egy fényes kard feküdt előtte, és a legerősebb esküt kellett elmondania. Ez azt jelentette, hogy most már hallgatnia kell az élményeiről azok előtt, akik nem voltak beavatottak. Ezeket a titkokat nem lehetett minden további nélkül közölni. A beavatottnak azonban lehetősége volt a mondákat úgy alakítani, hogy azok kifejezésre juttassák azt, ami örök érvényű. Ha az ember ilyen módon ki tudta fejezni magát, természetesen nagy hatalomra tett szert embertársai felett. Aki egy ilyen mondát kialakít, valamit belenyom az emberi szellembe. Amit az ember így mond, az újra feledésbe merül, és csak igen kevés éli túl a halált. A legtovább az örök igazságok élik túl a halált, az alacsonyabb tudományosság csak nagyon kis mértékben. Ami örökérvényű, az túléli, és újra megjelenik egy következő inkarnációban.

A druida pap egy magasabb síkról beszélt. A történetekben, amiket elmondott, magasabb igazságok fejeződtek ki, még ha egyszerűen is, így mélyen benyomódtak a lélekbe. Egyszerű- emberek álltak előtte, az igazságok azonban benyomódtak a lelkűkbe, és valamit befogadtak magukba, ami egy új inkarnációban újra megszületett. Akkoriban az emberek a mese igazságait élték át, így ma egy preparált szellemtesttel rendelkezünk, és mikor magasabb igazságokat értünk meg, ez azért van így, mert preparáltak vagyunk.

Így ez a kor, amely 60-ban megszűnt, Európa szellemi életét készítette elő, átadta a talajt, amelyen a kereszténység felépülhetett. Tanítása fennmaradt, és aki keres, még megtalálja az átmenetet ahhoz, amit ebben a páholyban tanítottak.

Miután a druida pap letette az esküjét a kardra, egy bizonyos italt kellett meginnia, mégpedig egy emberi koponyából. Ennek az volt a jelentősége, hogy az ember túlnőtte emberi mivoltát. A druida papnak ezt az alacsonyabb testiséggel szemben kellett éreznie. Ami a testben élt, azt olyan objektíven, olyan hidegen kellett éreznie, hogy azt csak egy edénynek tekintette. Ekkor a magasabb titkok beavatottjává vált, és újra felemelkedett a magasabb világokba. (...) Egy óriási palotába vezették, amelyet szikrázó kardok fedtek be. Egy férfi lépett elébe, aki hét virágot dobott elé. Égbolt, kerubok, demiurgosz. Így lett igazi papja a Napnak.

Sokan olvassák az Eddát, de nem tudják, hogy ez abból az elbeszélésből származik, ami a régi drotta-misztériumokban valóban megtörtént. Óriási hatalom volt a drotta-papok kezében, élet és halál fölött uralkodtak. Az az igazság, hogy az idők folyamán minden korrumpálódik. Ez egyike volt a legnagyobb, a lég- szentebb dolgoknak. Abban az időben, amikor a kereszténység elterjedt, sok minden elkorcsosult, sok volt a fekete mágus, úgy, hogy a kereszténység egyfajta megváltást hozott.

Ezeknek a régi igazságoknak a tanulmányozása szinte az egész okkultizmust szemlélteti.

A druida templomokban egyetlen követ sem raktak a másikra úgy, mint ma, hanem az asztronómiának megfelelően. A kapukat is az égi mértékek szerint építették. A druida papok az emberiség építői voltak. Gyenge utánzata maradt fenn ezeknek a szabadkőművesek szemléletében.

*

Ha az asztrális síkot akarjuk áttekinteni, a következőket látjuk:

A Nap éjfélkor: 1. beavatás
Átadás a kígyónak: 2. beavatás
Bemenet a labirintusba: 3. beavatás

*

A zárójelbe tett két mondat az eredeti jegyzetben elmosódott volt, azt a kiadó egészítette ki. A kipontozott részek a szöveg hiányosságát jelzik.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként