"Minden kétség, minden kérdés egy kifinomult lidércnyomás. Fojtogatás kifinomult formában. A Szfinx a kétség felhozója, a kérdésekkel kínzó - luciferi alak."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A templomlegenda és az aranylegenda (8)


A szabadkőművesség lényege és feladatai

1. --

[A templomlegenda a szabadkőművesség alapja. A János- kőművesség felvételi rítusa. A történések szimbolikájának összefüggése az asztrálsík okkult folyamataival. A régi korok szabadkőművesei igazi kőművesek voltak A mai szabadkőművesség kiüresedése.]

Berlin, 1904 december 2.

Ma szeretnék egy pillantást vetni a szabadkőművesség rendjeire és rítusaira, ahogy már erről szó volt. Természetesen csak a legfontosabb dolgokat tudom elmondani, mert a terület rendkívül átfogó, és végtelenül sok lényegtelen dologgal függ össze.

A szabadkőművesség alapját a Hirám-Abiff- vagy Adonhirám- féle templomlegendában kell keresnünk, amiről már beszéltem a rózsakeresztes rend tárgyalásakor. Amit a szabadkőművesség titkának és irányának nevezünk, az kifejeződik ebben a templomlegendában. Az emberiségnek egyfajta genezisét, eredettörténetét fogjuk elmondani. Idézzük még egyszer lelkünk elé ennek a legendának a lényeges vonásait.

Az Elohák egyike kapcsolatot létesített Évával, és az isteni teremtők egyikének ebből az Évával kötött házasságából született Káin. Egy másik Eloha - Jehova vagy Adonai - megteremtette Adámot, akit úgy kell elképzelnünk, mint a harmadik gyökérfaj első emberét. Ádám kapcsolatot létesített Évával, és ebből a házasságból született Ábel. Az emberi faj eredetét tekintve tehát két kiindulópont van: Káin, aki közvetlenül az egyik Elohától és Évától származott, és Ábel, aki úgyszólván egy Isten által teremtett ember, Ádám segítségével jött létre, tehát tulajdonképpen Jehova-ember.

Az a felfogás, ami a templomlegenda teremtéstörténetének az alapja, abból indul ki, hogy Jehova ellenségesen viszonyul mindazzal szemben, ami a másik Elohától és annak ivadékaitól, a tűz fiaitól származik - így nevezi a templomlegenda Káin utódait - és hogy ellentétet szít Káin és nemzedéke, valamint Ábel és nemzedéke között. Ennek az lett a következménye, hogy Káin megölte Ábelt. Ez az ős-ellentét azok között, akik létüket mintegy isteni adományként kapták, és azok között, akik mindenért maguk dolgoztak meg. Az, hogy Ábel Jehova istennek állatot áldoz, míg Káin a föld gyümölcseit, a Bibliában is az ellentétet fejezi ki Káin nemzedéke és Ábel nemzedéke között. Káinnak nehéz munkával kell kicsikarnia a föld termését, ami az ember számára szükséges, Ábel elveszi azt, ami már megvan, ami már elő van készítve az élethez. Káin nemzedéke úgyszólván az élettelenből teremti meg azt, ami eleven, Ábel elveszi a már élőt, azt, amiben már benne van az élet lehelete. Ábel áldozatát elfogadja az Isten, Káinét nem.

Látjuk tehát, hogy Káinban és Ábelben két emberfajta jelenik meg. Az egyik az Isten által elkészített dolgokat veszi el, a másik - a szabad ember - megműveli a földet, és azon fáradozik, hogy az élettelenből élőt hozzon létre. A Káin-fiakban azokat látjuk, akik a templomlegendát megértik, és ennek értelmében akarnak élni. Káin nemzedékétől származnak mindazok, akik a tulajdonképpeni emberi művészeteket és tudományokat megteremtették: Tubal-Káin a tulajdonképpeni ősi építőmester, a kovácsok és szerszámok istene. Tőle származik Hirám-Abiff, azaz Adonhirám, a templomlegenda hőse is. Hirámot meghívja Salamon király, aki bölcsességéről híres, tehát az Ábel-gyermek nemzetségéhez tartozik, de bölcsességét, mint adományt Istentől kapta. Látjuk, hogy Salamon udvarában kiújul az ellentét, szemben áll egymással a bölcs Salamon, és Hirám, a szabad munkás, aki bölcsességét emberként szerezte meg.

Salamon meghívta udvarába Sába királynőjét is, Balkist, és amikor az megjelent az udvarban úgy tekintett Salamonra, mint egy aranyból és drágakőből álló szoborra. Mint amit az istenek ajándékoztak az embernek, olyannak látszott monumentális módon Balkis királynő számára. Amikor pedig a nagy művet, a salamoni templomot megcsodálta, meg akart ismerkedni az építőmesterrel is, és meg is ismerkedett vele. Egy puszta tekintet alapján, amit az építőmester vetett rá, megismerte Hirám igazi értékét. Salamon ugyanakkor egyfajta féltékenységet érzett Hirám iránt. Ez különösen felerősödött, amikor Balkis, a királynő azt kérte, hogy minden munkást mutassanak be neki, aki részt vett a templom építésében. Salamon azt mondta, hogy ez lehetetlen, de Hirám engedélyezte. Felment egy dombra, megtette a misztikus tau-jelet és erre minden munkás odasereglett. A királynő akarata teljesült.

Salamon ezért nem hajlott arra, hogy Hirám üldözőivel szembeszálljon, fellépjen ellenük. Egy szíriai kőműves, egy föníciai ács és egy héber bányász viselkedett ellenségesen Hirámmal szemben, mert ez a három mesterlegény nem tudhatta meg Hirám-Abiffiól a mesterszót. A mesterszó az, ami a mesterlegényeket képessé teszi arra, hogy önállóan dolgozzanak. Ez egy titok, amiben csak a rátermettek részesülnek. Ezért elhatározták, hogy valamit tesznek Hirám ellen.

Az alkalmat akkor találták meg ehhez, amikor Hirám-Abiff ki akarta önteni mesterművét, az érctengert. A víz mozgását kellett formában megörökíteni. A mozgó tengernek elevennek kellett lennie, művészi módon kellett megjeleníteni a merev formában. Ez volt a legfontosabb. A három mesterlegény megbeszélte, hogy az öntvényhez hozzáad valamit, úgy, hogy az ahelyett, hogy formába ömlött volna, szétterjedt körülötte. Hirám víz hozzáöntésével meg akarta gátolni a tűz terjedését, a fém azonban szétszóródott a levegőben és a tűz hatalmas erővel újra fellobbant. Hirám semmit sem tudott tenni. Hirtelen azonban egy hang hallatszott: Hirám! Hirám! Hirám! A hang felszólította, hogy vesse bele magát a tűztengerbe. Megtette, és egyre mélyebbre merült, egészen a Föld középpontjáig, ahonnét a tűz származik. Itt két alakkal találkozott: Tubal-Káin ősatyával, és magával Káinnal. Káint Lucifernek a fényangyalnak a sugarai borították be. Tubal-Káin átadta Hirámnak a kalapácsát, amelynek varázsereje volt, hogy mindent helyre tudjon állítani, és azt mondta neki: neked lesz egy fiad, akitől a tudás népe származik, és te leszel az őse azoknak, akik a tűzből keletkeznek, ami bölcsességet és gondolati gazdagságot teremt. - Az érctenger a kalapács segítségével újra létrejött.

Hirám aztán a város előtt újra találkozott Balkis királynővel. A félje lett, de Salamon irigységét és a három mesterlegény bosszúját nem tudta elkerülni. A három mesterlegény agyonütötte. Csak a háromszöget tudta megmenteni, amelyre a mesterszó volt felvésve, úgy, hogy bedobta egy mély kútba. Aztán eltemették, és sírjára egy akácágat ültettek. Az akácág elárulta Salamonnak a sírt. A háromszöget is megtalálták. Elzárták, aztán eltemették. Csak kevesen tudták a helyét. Megbeszélték, hogy az első szó, ami a holttest megtalálása után elhangzik, az lesz az új mesterszó. Ez lett a szabadkőművesek jelszava. Eredetüket - bizonyos mértékig jogosan - erre a templomlegendára vezetik vissza, arra a régi napra, amelyen Salamon király a templomot felépítette, múlhatatlan emlékműveként annak, amit az ötödik gyökérfaj titka jelent.

Nos, meg kell érteniük, hogy mi az, ami a szabadkőművességből az emberiség számára megszerezhető, megtanulható. Ez nem könnyű. Néhányan akik a szabadkőművesek bonyolult beavatási szertartásaiból tapasztalhattak valamit, megkérdezhetik: nem valami triviális, valami gyerekes dolog az, ami itt beavatási szertartásként történik?

Most el akarom mondani önöknek a János-szabadkőművesség felvételi rítusát. Gondolják el, hogy valaki elhatározza, hogy János- szabadkőműves lesz. Három fokozat van: tanonc, mesterlegény és mester. E három fokozat után kezdődnek a magasabb fokozatok, amelyek az okkult ismeretekbe vezetnek be. Szeretném elmondani, hogy kapja meg valaki a tanonc-fokozatot. Amikor először bevezetik a szabadkőműves templomba, egy felügyelő testvér mindenekelőtt egy homályos, sötét helyiségbe vezeti. Itt néhány percig egyedül hagyja, hogy átengedje magát gondolatainak. Aztán elvesznek tőle minden fémből készült tárgyat, ami aranyból, ezüstből vagy más fémből van, ruháját térdig felhasítják, aztán bal lábánál a cipője sarkát letapossák. Ebben az állapotban bevezetik egy másik helyiségbe, ahol a testvérek összegyűltek. Egy zsineget kötnek a nyakára, és miután mellét kitakarják, egy csupasz kardot tartanak elé. Ekkor a mester elébe lép, és megkérdezi, kitart-e felvételi szándéka mellett. Aztán még egyszer komolyan figyelmeztetik, a további előkészületek során elmagyarázzák neki a cipősarok letaposásának jelentését, és így tovább. Három dolgot kell levetnie. Ha ez a három dolog vele marad, soha nem lehet belőle szabadkőműves. Azt mondják neki: ha bármilyen fokú kíváncsiság van még benned, azonnal hagyd el a házat. Másodjára azt mondják: ha félsz, hogy hibáidat és hiányosságaidat megismerd, azonnal hagyd el a házat. Harmadjára pedig ezt mondják: ha nem tudod felküzdeni magad ahhoz, hogy minden emberi egyenlőtlenségtől eltekints, azonnal hagyd el a házat. Ezt a három dolgot mindenkitől határozottan megkövetelik.

Aztán egyfajta keretet tartanak elébe, amin átdobják, és egyidejűleg kellemetlen zaj hallatszik, úgyhogy valóban kellemetlen érzései vannak, miközben a kereten áthalad. Ugyanakkor közlik vele, hogy a pokolba került. Abban a pillanatban, amikor leesik, egy ajtó csapódik be, így az a benyomása, mintha egy sajátos környezetben lenne. Aztán egy kis karcolást ejtenek a bőrén, úgy hogy a vére ki- serkedjen, és egyidejűleg a körben állók gurgulázó hangot adnak, így az a képzete támad, mintha sok vért veszítene. Aztán következik a mester három kalapácsütése. Amit ezt követően a páholyban hall, azt szigorúan titokban kell tartania. Ha valamit ezekből elárulna, akkor a szabadkőművességhez való tartozása úgy változna meg, mint az ital, amit nyújtanak neki: egyrészt édes, másrészt keserű. Az ital egy művészi edényben van, és egyrészt édes, de ha az edényt megforgatják, keserűvé válik. Ez szimbolizálja, hogy milyen hatással lehet rá az árulás.

Miután ez megtörtént, egy gyengén megvilágított terembe vezetik, egy lépcső elé. Ez a lépcső úgy van kialakítva, hogy mozog, tehát az ember azt hiszi, hogy mélyen leereszkedik, holott a valóságban csak kicsit megy lefelé. Ugyanígy van, amikor leesik, csak kicsit esik le, mégis azt hiszi, hogy egy mély kútba esett. Amikor ide jutott, jelzik számára, hogy ez egy fontos állomás az életében. A lépcső előtt bekötik a szemét. Aztán a felügyelő testvérhez a következő szavakat intézik: felügyelő testvér, úgy találja, hogy a jelölt méltó arra, hogy a szabadkőművesek közé belépjen? - Ha igent mond, megkérdezik tőle: mit vár a belépéstől az ő számára? Ezt kell válaszolnia: fényt! Aztán a jelöltről leveszik a kötést, és egy világos teremben találja magát. És most jön az alapkérdés: ismered a mesteredet? Erre azt válaszolja: igen, sárga kabátot és kék nadrágot visel. - A kék nadrág az állását jelenti. Aztán megkapja a tanonc- fokozat három jelét: a jelvényt, a fogást és a szót. A jelvény egy szimbólum, ami hasonló az okkult jelvényekhez. A fogás abból áll, hogy egy sajátos kézfogást mutatnak meg neki, amivel az embereket köszöntenie kell. A fogás más a mesterlegényeknél és más a mestereknél. A szó is más a különböző fokozatok szerint. Nem vagyok illetékes, hogy erről beszéljek.

Ezután az érdekeltet elismerik tanoncnak. A belépéskor azért még megkérdezik: mennyi idős vagy? Ő így felel: még nem vagyok hét éves. - Hét évig kellett, hogy tanonc legyen, aztán léphetett tovább a mesterlegény fokozathoz.

Ha valaki odáig jutott, hogy a mesterfokhoz felemelkedjen, akkor a beavatás valamivel nehezebbé válik. A lényeges azonban az, hogy amit a templom-legenda tartalmaz, azt a jelöltön valóban véghez viszik. Aki mester akar lenni, azt a páholy egyik szobájába vezetik, ahol egy koporsóba fektetik, és Hirám építőmester sorsát kell átélnie. Aztán közlik vele a jelvényt, a fogást és a szót. Szóként azt, ami Hirám holttestének megtalálásakor mesterszóként elhangzott. Az ismertetőjel a mesterfoknál rendkívül bonyolult, és a felismerés sokféle formában történhet.

A szabadkőműves mesterek „az özvegy gyermekeidnek nevezik magukat. A mesterek közössége tehát közvetlenül a manicheusoktól származtatja magát. Még beszélek majd a manicheizmus és a szabadkőművesség összefüggéséről.

A szabadkőművesség feladata összefügg a mi ötödik gyökérfajunk feladatával. Nos, természetesen egy mai racionalista ember álláspontjáról nézve mindaz, amit a tanonc beavatásáról elmondtam, a különböző cselekmények és szertartások, felfoghatók komédiázásnak, maskarádénak és bohóckodásnak is. Ez azonban nem így van. Minden, amit elmondtam, külsődleges szimbolikus történések, de bizonyos vonatkozásban régi okkult folyamatok utánzásai, amelyek a misztériumokban zajlottak le, mégpedig közvetlenül az asztrális síkon. Az olyan folyamatok, tehát, amelyek a szabadkőműveseknél szimbolikusan végbemennek, a misztériumtemplomokban mentek végbe az asztrális síkon. A mesterbeavatás is, a koporsóba fektetés, és így tovább, ténylegesen olyasmi, ami egy magasabb síkon játszódik le. A szabadkőműveseknél azonban mindez csak szimbólum.

Fel lehet tenni a kérdést: mire jó ez? A szabadkőművesnek tudatában kell lennie, hogy a fizikai síkon úgy kell dolgoznia, hogy a magasabb világokkal való megfelelő összefüggést megtalálja. Különbség, hogy az ember egy olyan közösségben van, amelynek szimbólumai egy magasabb közösségbe vezetnek, vagy... (hiány a szövegben). A kőművesnek talán nincsenek más gondolatai, mint az átlagembernek, de más érzései vannak. Az érzés szimbolikus folyamatokkal van kapcsolatban, és nem mindegy, hogy egy ilyen érzést, egy ilyen érzületet elő lehet idézni, vagy nem, mert az asztrális sík bizonyos ritmusának felel meg.

Az első cselekménynek az az értelme - a fémből készült tárgyak elvételének -, hogy az embernél ne legyen semmi, amit nem ő hozott létre. Az ezzel kapcsolatos érzés kialakítása fontos és lényeges azok számára, akik már a szimbolika jelentőségére figyelmet fordítottak. Ugyancsak maradandó élménynek kell lennie a ruha felszakításának a térdnél. A jelöltnek arra kell gondolnia, hogy úgy kell beleilleszkednie az életbe, mintha meztelenül lépne az emberiség elé. Ugyanígy a cipősarok letaposásának is arra kell emlékeztetnie a jelöltet, hogy - bár a kőműveseknél megerősödik - mégis van egy Achilles-sarka. Minden további cselekménynek alapjában véve ilyen jelentősége van, mindenekelőtt annak a kellemetlen érzésnek, amit az idéz elő, hogy egy élesre köszörült hideg kardot szegeznek a jelölt mellének. Ez olyan érzés, amely hosszú időn keresztül azt sugallja, hogy fontos pillanatokban emlékezzen arra, hogy hidegvérűnek kell lennie. Ennek a hidegvérűséget kell sugallnia. Hogy az ember teljes felelősséget vállaljon azért, amit tesz, ezt szimbolizálja, hogy a nyakára egy zsinórt kötnek, amit mindig össze lehet húzni. A lélekjelenlétet azzal teszik próbára, hogy a csapóajtóval, a lépcsőkkel, stb. bizonyos események végbemennek. Ezek olyan folyamatok, amelyek a misztériumokban egészen másképpen zajlottak le, mert ott az asztrálsíkon mentek végbe.

A tanoncnak aztán esküt kellett tennie. Ennél minden borzongató és sötét volt, a termet csak egy kis lángocska világította be. Ezt az esküt kérem, hogy annak teljes jelentőségében fogják fel: „Esküszöm, hogy a szó, a jelvény és a fogás szerint soha semmikor nem fogok elárulni semmit abból, amit ettől kezdve a páholyban közölnek velem. Ha valamit elárulnék, megengedem bármelyik testvérnek, aki ebből valamit tapasztal, hogy a torkomat elvágja, és a nyelvemet kitépje”. Ez az az eskü, amit a tanoncok elmondanak. Még borzasztóbb a mesterlegény-eskü, amely megengedi, hogy a mellét felvágják, a szívét kitépjék és a madarak elé vessék. A mesterek esküje olyan szörnyű, hogy nem tudom elismételni.

Mindez azért történik így, hogy az asztráltestben az érzések egy bizonyos ritmusát életre hívja. Ennek aztán az a következménye, hogy az emberi szellemet egy bizonyos intuitív benyomás éri. Ez a szellemre ható intuitív benyomás a régi időkben - a szabadkőművesség valóban ősi dolog - a szabadkőműves beavatás tulajdonképpeni célja volt.

A szabadkőművesek a régi időkben valóban kőművesek voltak. Elvégezték mindazt, ami a kőművességhez tartozott. Ok voltak a templomépítők és a görögországi nyilvános épületek építői. Görögországban dionüszosziaknak nevezték őket. Ok voltak azok, akik a dionüszoszi templomot és a többi nyilvános épületet építették. Egyiptomban a piramisok építői voltak, a régi római birodalomban pedig a stadionokéi. A középkorban ők építették a dómokat és a katedrálisokat. A XIII. századtól kezdve a papságtól függetlenül is építettek. Ettől az időtől kezdve jött csak létre a „szabad- kőműves” kifejezés. Korábban a vallásos közösségek szolgálatában álltak. Ténylegesen építőmesterek voltak.

Induljunk ki abból a gondolatból, hogy a piramisok, a misztériumtemplomok és az egyéb templomok építői voltak. Nos, könnyen meggyőződhetnek arról - ha mondjuk Vitruviust olvassák -, hogy az a mód, ahogy valamikor az építőművészetet tanulmányozták, egészen különbözött attól, ahogy ezt ma teszik. Nem számolták ki a dolgokat, mint ma, hanem bizonyos intuíciókat kaptak, amelyeket szimbólumokkal fejeztek ki. Ha a „Luciferében utánanéznek, hogyan építkeztek Lemúriában, hogyan voltak bizonyos fogások birtokában, akkor sejtésük támadhat arról, hogyan történtek akkoriban az építkezések. Ahogy a régi időkben építkeztek, ezt ma nem lehet utánozni. Meglepődve és csodálkozással állunk a kínai, babilóniai és asszír épületek előtt, mert tudjuk, hogy korunk matematikája ismeretlen volt akkoriban. A mérnöki tudomány nagyszerű művét láthatjuk az egyiptomi Möris-tóban, amelyet mesterségesen építettek, hogy felfogja a vizet, és ha szükségük volt rá, csatornákat vezettek keresztül az országon. Ezt nem a mai mérnöki tudományunkkal építették. A régi épületekben nagyszerű volt az akusztika is, ezt olyan módon hozták létre, amit a mai építészet nem tud újra megtenni. Képesek voltak tehát arra, hogy intuitív módon építkezzenek, és ne racionálisan, értelmileg.

Ez az építészet az egész világmindenséggel volt kapcsolatos. Ha az egyiptomi piramisokat méretarányaik szerint nézzük, úgy találjuk, hogy ezek összhangban állnak az égi terek és az azokban lévő csillagtávolságok mértékeivel. Az égi térségek egész konfigurációját beleépítették ezekbe az építményekbe. Az egyes építmények összefüggésben álltak az ég boltozatával. Látjuk a titokteljes ritmusokat, amelyeket a csillagok szemlélésekor tapasztalunk, ha nem érzéki szemlélettel, hanem intuitív tekintettel nézzük őket, nyitottan a magasabb viszonyok, a ritmikus viszonyok felismerésére, amiket az ősi építőmester beléjük helyezett, mert a világmindenség alapján épített.

Az építészetnek ezt a módját alkalmazták akkoriban hasonlóan ahhoz, ahogy bizonyos vad népeknél egészen máshogy tanítják az orvosi tudományt, mint ma. A mi tanításunk az értelemre alapít. A vad népeknél az orvost nem úgy képezték ki, mint nálunk, hanem azáltal, hogy bizonyos okkult erőket alakítottak ki benne. Egy bizonyos testi fegyelmezésnek kellett alávetnie magát, ami kultúránk ideges és fájdalmak iránt érzékeny emberei számára borzasztó lenne. Ez érzéketlenségre neveli az élvezet és a fájdalom iránt, és aki ezekkel szemben érzéketlen, az okkult erőket fejleszt ki magában. Az asztráltest kiképzésének ez az ősi módja képessé tette az illetőt arra, hogy kifejlessze azt a nagy erőt, amelyet a tulajdonképpeni királyi művészetként jelöltek meg, és az égi mértékek nagy szimbólumaiból merítettek.

Így fogalmat alkothatnak arról, mi volt a szabadkőművesség, és be fogják látni, hogy tulajdonképpeni feladatát ki kellett nőnie. Jelentőségét olyan mértékben vesztette el, ahogy a világ racionálissá vált. Abban a korban volt jelentős, amikor a negyedik alfaj még fejlődésben volt. Az ötödik alfaj azt hozta magával, hogy a kő- művesség elvesztette jelentőségét. Most a szabadkőművesek már nem kőművesek. Most mindenkit fel lehet venni. Az okkultisták számára a szimbólumoknak reális jelentőségük van. Egy szimbólumnak, ami pusztán szimbólum, pusztán képmás, nincs jelentősége, csak egy olyannak, ami valósággá válhat, ami erőt hoz létre. Ha egy szimbólum a szellememberre úgy hat, hogy ezáltal intuitív erők szabadulnak fel, akkor ez egy igazi szimbólum. Ma azt mondják a kőművesek, hogy nekik olyan szimbólumaik vannak, amelyek ezt és ezt jelentik. Egy okkult szimbólum azonban olyan, amely megragadja az emberi akaratot, és átmegy az asztráltestbe. Olyan mértékben, ahogy kultúránk értelmi kultúrává vált, a szabadkőművesség elvesztette jelentőségét.

A manicheizmus jelentőségéről... (hiány a szövegben). Aztán vannak még magasabb fokozatok is a kilencvenedik, sőt a kilencvenhatodik fokozatig, ami a negyedik fokozattal kezdődik. A három alsóbb fokozattól a jelentőség fokozatosan áttevődik a magasabb fokozatokra. Valami, mint egyfajta üledék, megmaradt abból amit ma „királyi boltozatinak neveznek, ezt nyújtja ma a szabadkőművesség. Ennek fény- és árnyoldalairól holnap fogunk beszélni.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként