Ebben az előadássorozatban az lesz a feladatom, hogy képet adjak önöknek a szellemtudományos világszemléletről, mégpedig az úgynevezett rózsakeresztes módszer szempontjából. Kérem, ne értsék félre a rózsakeresztes módszer kifejezést, nem a rózsakeresztesség történelmi fejlődéséről lesz szó, nem a történelmi leírást adjuk. A rózsakeresztes módszer megjelölés csak azt kívánja jelezni, hogy a szellemtudományt olyan módszer szerint írjuk le, ahogyan ez Európa okkult iskoláiban mindig is történt a XIII. és a XIV. században. Ezt nevezzük rózsakeresztes iskolázásnak.
Tudják, hogy a régi korokban a szellemtudományt, mint igazságot azért közölték az emberiséggel, hogy a szívekben mindenütt kialakítsa az emberi megismerés alapjait. Mennél régebbre megyünk azonban vissza, annál inkább titokban tartották ezeket a megismeréseket. Miért? Ezekben az előadásokban még majd visszatérek arra, hogy az okkult iskolákban miért közölték ezt az általános bölcsességet csak olyan személyekkel, akiket erre éretteknek találtak. Ezeknek nem csak tanulniuk kellett, de végre is kellett hajtaniuk valamit, ami úgy változtatta meg egész lelküket, hogy szellemi látókká váltak. Ezáltal betekintést nyertek a magasabb világokba. Ezután mintegy azoknak a követei lettek; mások irányítására és vezetésére voltak hivatva. A haladás azonban abban állt, hogy egyre több lesz az olyan ember, aki ítélőképessége és értelme révén fel tudja fogni ezt a bölcsességet. Ezért vált szükségessé, hogy a régebben eltitkolt tartalmakból egyre többet ismertessünk nyilvánosan.
A XIX. század folyamán vált szükségessé - még majd szó lesz róla, hogy milyen külső körülmények folytán -, hogy a szellemtudományos ismereteknek nagy mennyisége, jelentős hányada nyilvánosságra kerüljön az emberiség üdvére és haladása érdekében. Ennek a tudásnak az őrzői a XIX. században azt mondták, hogy az ember öröklétre vonatkozó igényeit a régi korokban megfelelően kielégítették a szellemi tartalmak olyan közlései, amelyek a vallásokban vagy más utakon jutottak el hozzájuk. De az emberiség igényei változtak. Az ősi kozmikus bölcsesség őrzőinek fel kellett tehát ismerniük, hogy a jövőben egyre több lesz az olyan ember, akinek a lelkét már nem elégítik ki a szellemi vonatkozású közlések régi formái. Őket csak a szellemtudomány elégítheti ki. A szellemtudomány új közlési formája az emberiség újabb korban megfigyelt igényéből ered. A titkos tudás őrzői természetesen tudták, hogy ezek az idők elérkeznek, de csak bizonyos időpontban vált szükségessé, hogy előkészületeket tegyenek ennek a bölcsességnek az átadására, és azt mondják: gondoskodnunk kell arról, hogy ezeket a titkokat a XIX. és XX. századi értelem is felfoghassa.
Ez a XIII. és a XIV. században történt. Ekkor nagyon kevesen vették észre Európában ennek az előkészítésnek az időpontját. Az első rózsakeresztesek egy jelentős személyiség köré csoportosultak, aki Christian Rosenkreutz néven vált ismertté. Christian Rosenkreutz volt az, aki a legvilágosabban kinyilvánította, hogy az érzékfeletti világról a misztériumokban kaptuk meg tudásunkat, a bölcsesség kincsét. Ha ezzel megelégszünk, remélhetjük, hogy a jövőben is megtehetjük, amit eddig: szétküldhetünk olyan embereket, akik iskoláinkban nevelődtek fel, és akik megtanulták és meglátták az ősi kozmikus bölcsesség titkait, hogy másokat tanítsanak. Folytatjuk az ősi kozmikus bölcsesség terjesztésének régi módszerét, de még mást is elő kell készítenünk. Christian Rosenkreutz képes volt annak kimondására, hogy az emberek sokkal nagyobb tömegben vágyódnak majd az ősi kozmikus bölcsességre. Ezt közölhetnénk a most meglévő formákban is. Befogadásához azonban a hitnek és a tekintély elismerésének igen magas foka szükséges, ez pedig egyre jobban eltűnik az emberiségből. Mennél jobban fokozódik az emberek ítélő ereje, annál kevésbé hisznek tanítóiknak úgy, mint régen.
A közlés régebbi formájának előfeltétele a hit és a bizalom volt. Most azt kellett mondani, hogy olyan emberek jönnek, akik maguk akarják a közléseket megvizsgálni. Ők azt fogják mondani: közléseitekre ugyanazt a logikus értelmet akarjuk alkalmazni, mint az érzékelt világ szemlélésénél. Igaz, hogy a szellemiség kutatásához nem csak erre az értelemre van szükség, de mégis ezzel akarjuk megvizsgálni. Korunk kezdetén ezért új formába kellett önteni az ősi kozmikus bölcsességet. A rózsakeresztesek munkája az volt, hogy ezt az ősi kozmikus bölcsességet úgy alakítsák ki, hogy lassanként alkalmazkodjék a modern szellemhez és a modern lélekhez.
Mi a szellemtudomány a rózsakeresztes módszer szerint? Maga a szellemtudomány mindig és mindenütt ugyanaz. A rózsakeresztes jellegű szellemtudományt ma a XIX. és XX. század szellemtudománya műveli. Bölcsességének formái pontosan ahhoz alkalmazkodnak, amit a mai emberek meg akarnak érteni, és amire szükségük van. Mi korunk sajátságos jellegzetessége? Hiszen az emberiség fejlődésének olyan volt a menete, hogy az embereknek egyre jobban meg kellett barátkozniuk a külső fizikai valósággal. Tekintsenek vissza a régi korokra, például a régi egyiptomi kultúrára, milyen egyszerű eszközökkel és erőkkel dolgoztak ott az emberek, maguk emelték építményeiket, vagy ahogy személyes szükségleteiket kielégítették. Nézzék meg ezzel szemben mai életünket, milyen kifinomult munkával törekednek az emberek arra, hogy fizikai kényelmüket biztosítsák. Milyen roppant sok szellemi erőt és gondolati munkát pazarolnak itt a mindennapi fizikai szükségletekre! Erre természetesen szükség volt, sőt a nyugati világnak éppenséggel feladata is a külső kultúra olyan kialakítása, a külső természeten való olyan uralkodás, hogy az emberi szellem valóban uralkodjék a fizikai síkon. A mi világunk úgy alakult, hogy az okkult iskolák bölcsességének felvételéhez más eszközökre van szüksége, mint annak a régi kornak. Ha viszont spirituális tudás vonatkozásában hasonlítjuk össze a káldeusok tudását és ismereteit, mai tudásunkkal, úgy a káldeusok mindenesetre toronymagasan állnak felettünk. Ma megcsodáljuk Kopernikuszt, Galileit és a külső tudomány eredményeit, de a káldeusok régi bölcsességéhez képest mindez gyerekjáték. A mai kutató számára a Mars például olyan külső test, amelynek a járását és mozgását meg lehet mérni, a káldeus azonban még azt is tudta, hogy a Marssal milyen erők és lények függenek össze, milyen isteni akarat irányítja, és ismerték ezeknek az erőknek az emberrel való összefüggését is. Tudomásuk volt ezeknek a szellemi erőknek titokzatosságáról, működéséről. Ezért olyan tehetetlen a mai kutató a régi káldeus kultúra belső lényegével szemben. Kutatásához meg vannak a külső eszközei, a belsők azonban hiányoznak. A szellemtudománynak és a rózsakeresztességnek megvannak azok a belső spirituális eszközei, amelyekkel szellemébe hatolhat.
Nagyszerű tudományos tekintélyeinkről azt olvassuk ma, hogy kiássák azokat az agyaghengereket és cserepeket, amelyekbe belevésték a régi babilóni bölcsességet, ezekkel úgy állnak azonban szemben, mint a hároméves gyermek az elektromos készülékkel. A kutató nem tud mit kezdeni azzal, amit kiásott: az akkori spirituális tudás hatalmas és széleskörű volt. A külső tudomány azonban csak az értelemmel, kultúránk külső eszközeivel teremthette meg az utóbbi évszázadok nagy és jogosan megcsodált kulturális előrehaladását. Egy ilyen kornak azonban másfajta gondolkodásra és érzelemre van szüksége a szellemiség megértéséhez. Itt beiktathatunk talán egy figyelmeztetést. Ma sokat beszélnek a fejlődés magasabb vagy alacsonyabb fokairól. Azon vitatkoznak, hogy vajon ki nagyobb, Buddha vagy Krisztus. Ez azonban teljesen közömbös. A dolog nem ezen múlik. Nem az a fontos, hogy az asszír tudás alacsonyabb rendű-e a miénknél. Materialista beállítottságú korban élünk, és a spirituális tudásnak azért kell kultúránkba áramolnia, mert az emberiség vágyódik utána. A rózsakeresztes bölcsesség olyan módon nyújtja ezt a tudást, ahogyan erre a mai embernek szüksége van. Az elmondottak talán kissé merészen hangzanak, de kérem, fogadják most el, később mindez tisztázódni fog. Hiszen a rózsakeresztes bölcsességet a legnagyobb mértékben félreértették.
A dolgok úgy játszódtak le, hogy Christian Rosenkreutz nagy egyénisége előre látta, hogy a racionálisan gondolkodó emberek a megértéshez milyen követelményeket fognak támasztani, és hogy minden szellemi tudást már akkor olyan formába kell önteni, amely mai korunk igényeinek megfelelően alakul ki. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a rózsakereszteseknek sokkal nehezebb dolguk volt, bármely hasonló régebbi mozgalomnál, mert a XIII. és a XIV. században kezdődő működésük az egyre közeledő materializmus korára esett. Az embert, minden modern vívmánynak, gőzgépeknek, távírónak és a többieknek teljesen ki kellett helyeznie a fizikai síkra. A rózsakereszteseknek a matematikus gondolkodású kor számára kellett dolgozniuk. Előkészületeiket ilyen értelemben kellett végrehajtaniuk, ezért is értették őket leginkább félre. Ezért nem is tájékozódhatunk a rózsakeresztesekről a róluk szóló nyilvános közlésekből. Az ilyen irodalomban voltaképpen semmit sem találhatunk a rózsakeresztesek tevékenységéről. A rózsakeresztesek legmélyebb spirituális igazságának tartalmait úgy fogták fel, mintha a spirituális alkimista konyhákban retortákkal és egyebekkel hozná azokat létre. Az alkímia ilyen felfogása révén jött létre a rózsakeresztesség ma elénk kerülő torz materialista képe. A rózsakereszteseknek olyan tudományt kellett előkészíteniük, amelynek révén bölcsességüket lassanként beleáramoltathatták a világba.
Mindebből láthatják, hogyha a mai embernek szellemtudományt adunk elő, rózsakeresztes szellemtudományt kell előadnunk. Régebbi formák alkalmazásával megnyerhetünk néhány embert, de ezek olyanok, akik nem kapcsolódnak életük minden mozzanatával a mai világhoz és kultúrához. Vannak egoisták, akik kivonják magukat a jelenkor feladatai alól, mi azonban komolyan akarjuk venni korunkat és annak formáit. Korunkat olyannak kell elfogadnunk amilyen, de megkíséreljük szellemi befolyásunk érvényesítését. A rózsakeresztes szellemtudománynak ilyen értelemben kell a feladatát felfognia.
A Kongresszus megbeszélései során alkalmunk volt annak meglátására, hogy a szellemtudomány milyen termékenyen tud működni; például az orvostudományra való hatásában. Ha az orvostudomány ilyen materialista módon fejlődik tovább, negyven év múlva rémülten láthatnák, hogy milyen brutálisan jár el, és hogy a gyógyítás során a halál milyen formáit fogja előidézni. Hogyan kutatja a mai orvostudomány gyógyszereinek hatását? Külső megfigyeléssel azon az emberanyagon, amelyet a kórházakban vagy másutt talál. A spirituális bölcsesség azonban a szellemiség belső összefüggéseibe juttatja hatását és tudja, hogy fizikai téren mi felel meg a spirituálisnak. Az úgynevezett rózsakeresztességből minden orvosi hatás teljes újjáalakítása fog kiindulni. Ez azonban csak egyetlen terület. Hasonlítsák mai életünk bonyolult feltételeit a régi káldeusokéhoz. Gondolják meg, hogy mennyi értelmi erőt és kombinatív készséget kell bevetni ahhoz, hogy egy New Yorkban kiállított csekket Tokióban be lehessen váltani. Egy olyan kornak, amely a kultúráját ilyen eszközökkel alakította ki az egész földkerekségen, másmilyen spirituális módszerekre van szüksége, mint a régebbi koroknak. Az okkultista tudja ezt. Mai gondolkodásunk egyszerűen nem elegendő ahhoz, hogy legyőzze a külső körülmények és feladatok olyan zűrzavarát, amelybe az ember egyre jobban bele fog keveredni. A gondolkodás meg fog merevedni. Ma átmeneti korban élünk, de a gondolkodás nemsokára nem lesz már elég mozgékony és hajlékony ahhoz, hogy felvegye és átformálja a bonyolult körülményeket. Miért terjesztjük tehát a szellemtudományt? Gyakorlati hatások elérésére. A szellemtudományos gondolatok rugalmasabbá, mozgékonyabbá teszik a gondolkodást, nagyobb összefüggések gyorsabb áttekintését teszik lehetővé. Így a rózsakeresztességnek az élet valamennyi területét meg kell termékenyítenie. Ha előveszik azt a füzetecskét, amelyet A gyermek nevelésének szellemtudományos szempontjairól írtam, meglátják, hogy a szellemtudomány milyen praktikus módon működik. A rózsakeresztes szellemtudomány nélkül egyszerűen nem ismerhetik ennek a tartalmát. Ne is maradjon elmélet, hanem a gyakorlati élet mindennapos tevékenysége. A szellemtudomány régebbi alakjainál ezt hiába keresik: egyszerűen nem létezik. A rózsakeresztes szellemtudomány azért van, hogy eleget tegyen az ember szellemi vágyainak és beáramoltassa a szellemet a mindennapi tennivalókba is. A rózsakeresztes szellemtudomány nem a szalonok vagy a remeték kedvéért létezik, hanem az emberiség egész kultúrájáért.
A bölcsesség mindig egy és ugyanaz. De ahogyan az egyes ember él és egyre tovább fejlődik, úgy az emberiség is egy egészet alkot. Ezért kell a kinyilatkoztatott bölcsesség formáinak is az emberi fejlődés útjának megfelelően változniuk. Az emberiség nagy tanítói, mint midig, ma is közöttünk működnek. Lelkünk most itt jelent meg, de már régebben is megtestesültünk, áthaladtunk a fejlődés valamennyi periódusán, a görög-latin, az egyiptomi-káldeus, és a még távolabbi időkön, hogy egyre újabb vívmányokat vegyünk fel, mindig valami újat tanuljunk. Képzeljenek csak el egy olyan lelket, aki akkor inkarnálódott, amikor Egyiptomban a gigászi piramisok és a titokzatos szfinxek vették körül! Milyen másképpen hatott ez erre a lélekre, mint ami ma van körülötte. Amíg a Föld újat tud nyújtani - és a Föld állandóan tovább halad -, addig a lélek is mindig újat vesz fel. A lélek nem az istenek örömére testesül meg a Földön, hanem azért, hogy tanuljon. A Föld másmilyen volt, amikor a lélek legelső megtestesüléskor megjelent rajta és másmilyen lesz a legutolsónál. Csak akkor térünk vissza a Földre, amikor újat tanulhatunk rajta; ezért olyan hosszú a megtestesülések között eltelt idő. Tegyük csak fel, hogy Európa északi területének már csak a tájai is milyen mások voltak, amikor Krisztus a Földön járt, mint manapság. A Földre egyszer sem érkezünk anélkül, hogy újat ne tanulhatnánk. A világon minden fejlődésben van. A fejlődés azonban azt jelenti, hogy mindig feldolgozunk és átélünk valami újat.
Nemcsak az ember fejlődik, hanem valamennyi lény is. Itt egy olyan lényekhez vezető ösvényt kell keresnünk, akik az embernél magasabb fokon állnak, az ember azonban sokszor már ebben az életben is kapcsolatba kerül velük. Ezek a magasabb lények is alá vannak vetve a fejlődés törvényének, és ahogyan évezredekkel ezelőtt a mi lelkünk másmilyen volt, úgy a megnyilatkozó lények is különbözőek voltak ezekben a régebbi korokban. Ők is állandóan tanultak. Amikor valamilyen magasabb lényről beszélünk, aki azért szállt le hozzánk, hogy a szellem segítségével kinyilatkoztassa a magasabb világok titkait, úgy azt kell mondanunk: ez magasztos művészet, amit meg kell tanulnunk. Még egy istennek is meg kell tanulnia. Mert a mai emberekhez másképpen kell beszélni, mint a tízezer évvel ezelőttiekhez. A magasabb lények éppen úgy fejlődnek, mint az emberek. Amit a kongresszusi megbeszéléseken a damaszkuszi eseményről elmondtam, megmutatja, hogy a magasabb lények hogyan fejlődnek. Tételezzék fel, hogy valaki Jézus Krisztus megjelenése előtt kétezer évvel szellemi látó volt. Egy szellemi látó nemcsak a külső környezetet látja, hanem mindazt, ami a Föld-aura szellemi szférájához hozzátartozik. Az égitesteket is aura veszi körül, mint az embereket. Egy égitest szellemének látása is megtanulható. Egy szellemi látó egészen mást látott volna a Föld aurájában kétezer évvel ezelőtt, mint ezer éve, vagy mintha ma vált volna szellemi látóvá. A természet külső képe változik, de ugyanúgy megváltozik a körülöttünk lévő szellemi világ képe is, amelybe betekintünk.
Olyan eseményről akarok beszélni, amelyhez később még visszatérek: az égő csipkebokorról és a Sínai-hegyi kinyilatkoztatásról. Mit jelent ez? Mi történt itt Mózessel? Szellemi látó erejének fejlődése elért egy bizonyos ponthoz, és észlelte az érzékelhetőben az érzékfelettit. Akinek nem volt szellemi látása, egyszerűen természeti tüneményt észlelt volna. Mózes azonban meglátta az égő csipkebokorban azt a lényt, aki mint „Én vagyok az Én vagyok!” jelentette ki magát. Tudta, hogy ez a lény jelen van, és hogy az a tűz nemcsak külső tűz, hanem szellemiség rejtőzik mögötte. Olyan lény nyilatkozott meg számára, aki bensőséges kapcsolatban van az emberiség egész további fejlődésével és az „Én vagyok az Én vagyok” néven nevezi meg magát. Mit tudott Mózes valamennyi tanítványa? Azt tanulták az akkori misztérium-iskolákban, hogy a Sínai-hegyen megnyilatkozó lény le fog szállni a Földre, emberi testben fog élni, három évig egy emberben szólal meg, Ő lesz Jézus Krisztus. A beavatottak tudták ezt.
Tudta Saul is, aki később Pál lett, tudta hogy ez a lény létezik, és le fog szállni a Földre. De nem tudta elképzelni, hogy ez a lény, aki az égő csipkebokorban Jahveként nyilatkozott meg, a szégyenletes kereszthalállal haljon meg. Mi győzhette hát meg? A damaszkuszi esemény. Saul abban a pillanatban vált Pállá, amikor szellemi látó lett, meglátta a Föld auráját, és benne Krisztust, az élő Krisztust, aki ugyanannak mutatkozott meg számára, mint aki a kereszten meghalt.
Ezt azonban csak abban a korban láthatták meg. Régebben, kétezer évvel ezelőtt, Krisztus nem volt még a Föld-aurában, akkor még a Napon láthatták. Zarathusztra aurával körülvéve látta a Napot: Ahura Mazdának nevezte, Ormuzd nagy aurájának. Ez a lény azonban leszállt, először Mózesnek nyilatkozott meg az égő csipkebokorban, azután emberként élt közöttünk a Názáreti Jézus testében. Ezért mondhatta Krisztus magáról: „Én vagyok a világ világossága”. Azelőtt ezt senki sem mondhatta, a világ világossága senkiben sem élt.
Ezeket a jelenségeket úgy akarjuk kidolgozni, hogy teljesen érthetőek legyenek. Ma csak arra utalunk, hogy Krisztus lénye nem mindig nyilatkozhatott meg úgy, mint például Pál esetében. A Krisztus-lénynek ezt előbb meg kellett szereznie; erejét annyira ki kellett fejlesztenie, hogy ilyen módon nyilatkozhassék meg. Ez kétezer évvel ezelőtt még nem lett volna lehetséges számára. Minden lélek előrehalad valamennyit megtestesülésében. Ez fontos, ezen múlik a dolog a vezető individualitásoknál. Fel kell ismernünk, hogy Krisztus sem mindig ugyanaz, különleges hatásmódjaira ráismerve megtudjuk, hogy fejlődése során Ő is tovább halad. Lenyűgöző, magasztos érzés, ha az ember felismeri, hogy saját lelkéhez, annak inkarnációihoz és haladásához hasonlóan, a szellemi lények is egyre magasabbra emelkednek, és egyre hatalmasabbá válnak. Ez megadja a fejlődés eleven átérzését. Éppen a rózsakeresztes szellemtudományban fontos arra rámutatnunk, hogy hogyan működött Krisztus egykor Mózesnél és Pálnál, és hogyan működik most, ebből megláthatjuk, hogy egy ilyen lény is előrehalad. Ez a fejlődés intimebb fogalmát nyújtja számunkra.
Nézzünk meg egy gyermeket. Megszületik, ahogy a szakkifejezés mondja, világra jön, változik, különösen élete legelső heteiben változik igen gyorsan, fejlődésének lefolyása ekkor a leggyorsabb a későbbi időszakokhoz képest. Itt a külső materialista tudomány sok mindent megállapíthat. Megfigyelheti például az agyvelő vizsgálatánál - ez külső eszközökkel is megállapítható -, hogy a koponyarészek a fejtetőnél csak később zárulnak össze, ez a rész még sokáig lágy marad a gyermeknél és az agyvelő lassanként alakul ki. A tagolódás és összekapcsolódás feladata, hogy kialakítsa a gondolkodás eszközét, amire a gyermek csak később lesz képes; észleléseit össze kell kapcsolnia. A szellemi-látó látja, hogy a gyermeket, fejlődésének legelső napjaiban és heteiben hatalmas működő erők veszik körül, ezek az ember lényének második részéhez, étertestéhez tartoznak. Tudjuk, hogy ez a mai embernél körülbelül ugyanakkora, mint a fizikai test, a gyermeknél azonban még nagyon messzire kinyúlik a fizikai testen túl, különösen a fejnél. Itt különösen élénken működnek ezek az erők, a szellemi-látó ezt mintegy a fények játékának észleli. Csodálatos látvány, ahogy bizonyos erők lentről lövellnek fel a testből, azután fentről lefelé sugároznak, és a tarkótól, mindenfelől, a haj forgójától az erők eleven játékában kisugározva asztrális-éteri fények játékává válnak a gyermek étertestében, amely idővel egyre jobban elenyészik. A fények ilyen játékában rejlenek azok az erők, amelyek megteremtik az agyvelőben a fizikai összekötő részeket. Az agyvelő már csak a gyermek születése után formálódik, mégpedig szellemi szubsztanciából. Itt negyven-ötven erő áramlásának együttműködését láthatják, ezekből áll ez a fénytest; csodálatos színjáték, amikor megfigyelik a gyermeket életének első heteiben. Ez a fénytest lassanként behatol a gyermek agyvelejébe, ekkor bent helyezkedik el. A gyermek éterteste először kint volt, körülvette a fejét, egészen primitív volt; fénytest vette körül, ebből merítette az erőit, most pedig lassanként behúzódik a gyermek fejébe, bonyolult éterikus organizmusként van benne. A fejlődésénél éppen az a csodálatos, hogy minden fizikai a szellemi világból alakul ki, a szellemiségben dolgozzák ki, azután fogadjuk magunkba. A lelkiség előbb kidolgozza az otthonát, ahol lakni fog. Ahogyan ez a kisvilágban a gyermek emberi agy velejében történik, úgy van a nagyvilágban is. Tekintsenek az olyan különösen előrehaladott individualitásra, mint a Názáreti Jézus, akinek testében lélekként Krisztus lakott három éven keresztül. Ahogy a gyermeknél az étertest előkészíti magának a fizikai agyvelőt, hogy azután beleköltözzék, úgy Krisztus is előkészítette előbb a helyet, ahol lakhatott. Ezt ki kellett előbb dolgoznia. Először mintegy külsőleg függött össze a Földdel, ez még nem fogadhatta be. De a legkiválóbbak úgy dolgoztak ezen, hogy Krisztus egyre közelebb juthatott, és ebben Krisztus maga is segített nekik. Ki formálta át úgy a Názáreti Jézus testét és juttatta el végül oda, hogy felvehette magába Krisztust? Ezt maga Krisztus tette. Előbb kívülről dolgozott rajta, azután Krisztus maga is beköltözhetett az emberbe.
A kisvilágban ugyanaz történik, mint a nagyban. A fejlődés csakis azáltal lehetséges, hogy a felettünk álló lények is fejlődnek. Krisztus azáltal lett a Föld bolygójának szelleme, hogy érzékfeletti módon nyilvánulhatott meg. A mikrokozmikus mindig megfelel a makrokozmikusnak.
Ma még a rózsakeresztesség első fejezetét sem tudtam önök elé tárni, csak azt tudtam jellemezni, hogy jelenkorunk emberének milyen gondolkodást és érzést kell megtanulnia. Mert az „Ismerd meg önmagad” igazi jelentősége abban rejlik, hogy ilyen módon követjük a világ fejlődését. Hol van az énünk? Nem csak bennünk. Ez egoista gondolat volna. Az egész világmindenségből épült fel és született meg, felemelkedésünknek is oda kell vezetnie, hogy beleolvadjunk az egész kozmoszba. Az önismeret bele akarja állítani az embert az egész világba, hogy itt mutassa meg neki az önismeret kifejezés igazi értelmét.
