"Azok az emberek tudnak leginkább emelt fővel járni, akik mély tiszteletet tanultak ott, ahol annak helye."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A spirituális ökonómia elve és a reinkarnáció (19)

6. Az ember fizikai testének kialakulása és változásai

Budapest, 1909. június 8.

Tegnap, bizonyos szűk keretek között az emberiség fejlődését vettük szemügyre, ma ehhez csatlakozva visszatérünk a fejlődés régmúlt korszakaihoz, és megnézzük az ezzel összefüggő jelenségeket. Mielőtt ezekkel kapcsolatban megbeszélnénk a reinkarnáció tényét, amelyet közvetlenül hozzájuk fűzhetnénk, és mielőtt kifejtenénk az emberi sors, a karma törvényeinek a kérdéseit, visszatérünk még a régebbi korokhoz és végigtekintünk az emberiség fejlődésének nagy periódusain.

A mai ember a fizikai test, az étertest, az asztráltest és az én - az egyéniség és a tulajdonképpeni önállóság hordozójának - összefonódásaként jelenik meg. Az ember legtökéletesebb része nem a szellemileg magasabban álló én vagy asztráltest, hanem a fizikai test. Ez az ember lényének legtökéletesebb része, a legcsodálatosabb részletek összefonódása, konstrukciója. Az ember fizikai teste csodálatos építmény. Az asztráltest ugyan szellemibb, de kevésbé tökéletes; az öröm, fájdalom, ösztön, vágy és a szenvedély hordozója. Miért tökéletesebb mégis a fizikai testünk? Nézzék meg az ember fizikai szívét. Csodálatos képződmény, egész életünk folyamán helytáll az összes támadás közt! Ez így van a fizikai test többi szervénél is: bölcsesség szólal meg belőlük. Mi a helyzet az asztráltestnél a szívhez viszonyítva? Semmiképpen sem viselkedik mindig bölcsen. Az asztráltest élvezetekre vágyva élvezeti szereket kíván, és állandóan ezzel gyötri a fizikai testet; állandóan támadásokat intéz a fizikai szív ellen, amely ellenáll neki. Miért? Mert a fizikai test felépítése a múltban már sokkal hosszabb időt vett igénybe, mint a többi részünk. Az ember fizikai teste lényének legrégebbi része, ezért a legtökéletesebb. Tökéletes lények serege dolgozott már rajta. Minden fizikai, érzékelhető a szellemből bontakozott ki, fizikai alakját a szellemből dolgozta ki. A fizikai világban az emberből elsőnek a fizikai test megalapozása jelent meg. Ekkor nem voltak még meg sem az étertest, sem az asztráltest, sem az én-hordozó alapjai a fizikai világban.

A világon minden fejlődik, nemcsak az ember, de az olyan bolygó is, mint a mi Földünk. Az emberhez hasonlóan a Föld is végigélt már más planetáris megtestesüléseket. A legelsőt Szaturnusznak, a másodikat Napnak, a harmadikat Holdnak nevezzük. Itt el kell tekintenünk a mai Holdtól, ez csak a régi Hold maradványa, maradéka, salakja.

Vizsgáljuk meg, hogy Holdunkat miért is nevezik a régi korok óta „Holdnak”. Gondoljunk itt arra, hogy a régi okkultisták egyáltalán nem véletlenszerűen adtak neveket, ennek mindig mélységes jelentősége volt. Valamilyen tárgy vagy lény mindig olyan nevet kapott, amely szervesen összefüggött azzal, amit a lénynek ki kell fejeznie. Földünk előző planetáris állapota tehát a régi „Hold” volt; a még régebbi a régi „Nap”, nem a mostani Nap, hanem mintegy a régi Napra való emlékezés. Elsőnek azután ahhoz az égitesthez jutunk, amelyre ma még okkult módszerekkel visszatekinthetünk, ez pedig a „Szaturnusz”, a régi Szaturnusz, amelyről már többször beszéltünk. Most leírom vázlatosan a régi Szaturnusz fejlődését. Először is tisztázzuk, hogy külső világunknak milyen alapelemei vannak okkult értelemben. A régi okkultizmusban négy elemet különböztettek meg, ezek a föld, a víz, a levegő és a tűz vagy a hő. A mai fizikus számára ennek nincs már sok értelme, a mai tudomány „elem” elnevezése nem felel meg annak, amit ezen az okkultista ért. Az az elem körülbelül a mai „halmazállapot” elnevezésnek felel meg. Az okkultista földszerűnek vagy szilárdnak nevezi mindazt, ami a Földön a mai hőmérsékleten szilárd: egy kvarckristály például az okkultista számára „föld” a mai hőmérsékleti viszonyok mellett. Mindent, ami folyékony, a folyékony fémeket és egyebeket is „víznek” nevez, ami pedig légnemű, azt „levegőnek”. Az okkultista negyedik elemét a tüzet, a mai fizikus az előző három állapotának tekinti. Tudom, hogy a tudomány elborzad, ha a tüzet nemcsak állapotnak tekintik, hanem a földdel, vízzel, levegővel egyenértékűnek tartják. Merészen úgy képzelhetjük el ezt okkult módon, hogy a hőnek még finomabb szubsztanciája van, mint a másik háromnak: a földnek, a víznek és a levegőnek. A Szaturnuszon egyáltalán nem találtak volna földet, vizet és levegőt, csak a hő vagy a tűz volt jelen. Ha ezt akkor szellemi látással követhették volna, a világmindenségbe állított székről figyelve a Szaturnusz fejlődését, úgy csak a hő érzékelésével észlelhettek volna, és ez először csak lelki meleg volt. A mai Földön élő lények közül csak az ember volt meg a Szaturnuszon, ásvány-, növény-, és állatvilág nem létezett. A mostani körülmények között mindháromra szükség van az ember felépítéséhez, az akkori állapotban nem volt ezekre szüksége. Az egész ember úgyszólván csak hő-képződményként jelent meg. Más egyéb nem is volt meg belőle. Ha a mai emberből gondolatban minden fizikailag észlelhetőt elvonnánk, még a belélegzett levegőt is, és csak a rajta átáramló vér melegét hagynánk meg belőle, mintegy utánarajzolva mai vérrendszerének az alakzatát: a régi Szaturnuszon csak ilyen emberek léteztek. Egy égitest az okkultista számára csak lények összessége. A Föld sem egyéb, mint ásványi, növényi, állati és emberi lények összessége.

Már a régi szaturnuszi ember tudat is fejlődőben volt. Homályos volt ugyan, de átfogó. A mai világos nappali tudat csak a Földön vált lehetségessé. A régi Szaturnuszon az embernek igen különös homályos tudatállapota volt. Tudják, hogy az ember már alvás közben sem tudatos. Ha most a növényt nézik meg, csak a fizikai növényt, a mögötte rejlő lények nélkül, olyan alvó állapothoz érnek, amely még mélyebb, olyan, mint az álomtalan alvás. A növény mélyen alvó lény. Ha még mélyebb, tompább, alvó állapotot képzelnek el, mélységes transz-tudatállapotot, megkapják a szaturnuszi-tudatot. Ezt most egy megfigyelt példával ismertetem, egy régebbi állapotban visszamaradt, korunkban tehát szabálytalan állapotban lévő lény leírásával. Volt egy olyan leány, aki tizennyolcadik életévéig nem szokott hozzá semmilyen szeszesital élvezetéhez, ekkor valamilyen esemény arra csábította, hogy néhány pohár vörösbort hirtelen megigyon. Ez szervezetének egyéb körülményei miatt olyan benyomást gyakorolt reá, hogy halálhoz hasonló állapotba került. Ceruzát adtak a kezébe, elkezdett mindenfélét rajzolni és neveket is írt hozzá. Sejtelme sem volt róla, hogy mit tesz. Olyan volt, mint egy gép, nem volt sem élete, sem tudata. Ha a leány feljegyzéseit összehasonlítják azzal, amit a szellemtudományos könyvek közölnek a bolygókról, a világ felépítéséről és egyebekről, egészen különös kozmológiát találnak ugyan, de az okkult kozmológiával való néhány egyezést is. Olyan állapotban volt, amely mélyebb a szokásos alvásnál. Ez tompa tudatának tartalmával messze túlléphet a Földön, és kozmikus tényeket fejezhet ki. Az okkultista tudja, hogy a fizikai kőnek ilyen tudata van: homályos és átfogó, hozzátartozó én-ek nélkül, és ha a kő kifejezésre tudna jutni, hasonlóképpen cselekednék. Ez a tudat kiterjedt területeket fog ugyan át, de homályosan. Ilyen volt a régi Szaturnusz emberének a tudata.

A Szaturnusz maga is olyan lény volt, amely nem tudatos, helyesebben alacsonyrendű tudattal rendelkezett Ezt úgy írhatnánk le, hogy magában hordta az egész kozmosz tükörképét és le tudta volna rajzolni. Ennek a megértéséhez mást is meg kell még néznünk. Míg tehát az ember olyan helyet talált a Szaturnuszon, ahol kialakíthatta fizikai testének első alapját, ez egyúttal más lények fejlődésének is a színtere is volt. Ezek a lények ma igen magasan állnak az ember felett. Ezt egy egyiptomi bölcs kijelentésével világítjuk meg, aki egy görög embernek azt mondta: „Ti görögök mégiscsak nagy gyerekek maradtok. Semmit sem tudtok arról a legnagyobb misztériumtitokról, hogy az istenek egykor emberek voltak!” Ezeknek a lényeknek azután már nem kell többé a fizikai síkon megjelenniük.

A régi Szaturnuszon az ember tehát ásványhoz volt hasonló, a tudata is ásványszerű volt. Az emberi testben azonban olyan lények laktak, akik sokkal magasabb rendűek a mai emberfoknál. Ezek az őskezdetek, akiket archéknak vagy a személyiség szellemeknek is nevezünk. Emberfokukat a Szaturnuszon élték át. Nem voltak olyanok, mint a mai emberek, az emberi fizikai testet csak arra használták, hogy szemben álljanak a világgal, átéljék az emberfokot, és elérjék az én-tudatot. Ezek a magasztos lényeknek tehát a Szaturnuszon érték el az én-tudatot, az emberi testet mintegy kocsinak használták, ez helyettesítette testi otthonukat. Az ember fizikai testét ekkor áthatották bizonyos lények, és olyan tulajdonságaikkal itatták át, amelyeknek a mai ember kétfélét köszönhet. Először is azt a képességet, hogy az én-hordozó egyáltalán helyet foglalhat benne. A személyiség szellemei olyan alakot adtak az emberi testnek, amely az ő személyiségükből fakadt. De azt a lehetőséget is tőlük kapták az emberek, hogy kibontakoztathassák saját maguk átérzését. Az emberi test a személyiség szellemeinek hatására kapta meg annak a képességnek a csíráját, hogy mint szabad személyiség fejlődhessék, ugyanakkor azonban azt is, hogy kialakítsa magában az önzést, az egoizmust. Valamennyi részlet leírásához nem egyetlen előadásra vagy ciklusra, de évekre volna szükségem. Ezért csak egyes szakaszokat, fokokat nézhetünk meg, így a Szaturnusz fejlődésében hét ilyen egymástól eltérő fokot gondolunk végig.

Az első foknál azt kell elképzelnünk, hogy ekkor egyáltalán nem volt még fizikai hő, csak előkészült. Csak lelkileg létezett, lelki hő volt, a fizikai hő-szubsztanciából alkotott fizikai emberi test csak a Szaturnusz fejlődésének a közepén jelent meg. Ez az emberi hőtest a Szaturnusz-fejlődés végén azután újra feloldódott. Hét időszakunk van: három bevezető fok, a fizikai hő foka, és három hanyatló fok. A hét fok mindegyikében van még hét kisebb fok, de ezeket most inkább elhagyjuk, és majd a Föld fejlődésénél térünk ezekre vissza.

Most azt kérdezzük, hogy honnan származott az emberi testet kialakító szubsztancia? Magasztos szellemi lények árasztották ki saját lényüket, ezt adták az ember fizikai testének szubsztanciájául: az akarat szellemei, vagy másképpen nevezve a trónok hozták meg azt az áldozatot, hogy saját lényüket kiárasztották. A Szaturnuszon tehát ott látjuk az akarat szellemeit vagy a trónokat, akik az emberi test szubsztanciáját adják, azután a személyiség szellemeit, akik emberfokuk folyamán ebben laknak, és ott van maga az ember, mint fizikai csíra. A Szaturnusz fejlődését úgy kell elképzelnünk, hogy van kezdete, tetőpontja és lecsengése. Ezután az egész egy pralaya-állapoton megy át. Ezt a folyamatot a növény lényéhez hasonlóan képzelhetjük el. A Földbe vetett mag elrothad, és új életbe menti át a formát. Ahogy az első és a második növény között van egy közbülső rejtett állapot, ugyanígy van ez egy bolygónál is. Ezt az állapotot nevezik pralayának. A különbség csak az, hogy míg a növény a régit ismétli meg, addig a bolygó magasabbra történő fejlődést ér el. Útja spirálisan halad ugyanúgy, mint az emberé. A bolygó látható állapotát a hindu teozófia manvantarának nevezi. Ez a növénynél a föld felett végbemenő fejlődés. Így a bolygók is nyílt és rejtett életet élnek át. Utóbbit kozmikus alvásnak hívják.

A Szaturnusz kozmikus alvása után új, megváltozott alakban lépett ki a sötétségből, létrejött a régi Nap. A Szaturnusz és a Nap között az a különbség, hogy utóbbinál a középső állapotaiban a Szaturnusz hő-szubsztanciája levegő, vagy gázállapotba sűrűsödött. A Nap megtartotta a hőt, de hozzáillesztette a levegőt, a Napon tehát hő és levegő van jelen és még valami más is: a Napon világosság jön létre. A Szaturnusz sötét hőből állt, a második bolygó a Nap, fényből van - a gáz ég -, hő-éterből és levegőből. A Szaturnusz révén jelent meg egyszer s mindenkorra a fizikai emberi test csírája a fejlődésben. A Napon most ehhez valami új csatlakozik. A szellemi lények az étertestet árasztják ebbe a szubsztanciába: a második planetáris állapotban az ember növényi értékhez jutott. Élet van benne. Az étertest beletagolódásával azonban az ember fizikai teste is megváltozott. Nem tartotta meg Szaturnusz-kori tojásalakját, hanem tagolódott. Olyan vibráló hő-tojássá vált, amelynek fényalakzatai hol felcsillannak, hol kihunynak, és befűződései vannak. Az étertest dolgozik a fizikai testen.

A Szaturnuszon a trónok árasztották ki magukból a fizikai test szubsztanciáját, most más lények hoznak ilyen nagy áldozatot szubsztanciájuk kiárasztásával: ezek a bölcsesség szellemei, de uraságoknak vagy küriotészeknek is nevezzük őket. A trónok hozták a nagyobb áldozatot. Ha ők nem teremtették volna meg az alapot számukra, a bölcsesség szellemei nem kezdhettek volna a munkájukhoz.

A Napon is voltak olyan lények, akik az emberfokot itt élték át. Ezek az arkangyalok, másképpen a tűz szellemei, a keresztény ezoterikában archangeloinak nevezik őket. Az embert helyettesítve, annak testében laktak, így kapták meg én-tudatukat.

Itt egy figyelemreméltó jelenséget kell megjegyeznünk. Ha a Szaturnusz a pralaya után mindjárt, mint Nap jött volna létre, akkor az emberi testek nem vehettek volna fel étertestet. Az új bolygónak, a Napnak ezért röviden meg kellett ismételnie a Szaturnuszt. A lényeknek mintegy újra fel kellett ölteniük régi alakjukat.

Milyen lények voltak még a Napon? Voltak bizonyos személyiség-szellemek, akik a Szaturnuszon nem váltak emberré, nem sikerült én-tudatukat megszerezniük. Ezeknek ezt a Napon kellett pótolniuk, mivel ekkor még olyan fokon álltak, mint társaik a Szaturnu- szon. A Napon tehát csak egyfajta burokban laktak, étertest nélküli ásványi testben, amelyet nem hatott át étertest. Így a Napon még egyszer létre kellett jönnie egy olyan képződménynek, amely csak fizikai testből állt. A fizikai és étertestből álló lények mellett voltak tehát alacsonyabb rendű képződmények is, ezek mai állataink elődei. A Napon tehát két birodalom létezik: az emberek és az állatok birodalma, utóbbiak a Szaturnusz fejlettségi fokán álltak. Utódaik a mai magasabb- rendű állatok.

Azután a Nap is áthalad a kozmikus éjszakán, és harmadik átváltozásának állapotában megszületik a régi Hold, amely előbb megismétli a régebbi állapotokat, azután hozzájuk fűzi a folyékony szubsztanciát. A bolygó kettészakadáskor a hő és a fény a Nappal együtt távozik. A finom esszenciákkal a magasabb rendű lények is eltávoznak. Ami vízszerűvé vált, az mint Hold jelenik meg, egyre sűrűbbé válik és kísérő bolygó lesz. A Holdon tehát ekkor hő, fény és víz van. Az embernek ugyanúgy megvan az éterteste vagy fényteste, mint a Napon, ehhez a Holdon valami új csatlakozik, ezt hangnak nevezzük. Elmondok egy példát, hogy ezt jobban el tudják képzelni. Gondoljanak egy porral teleszórt fémlemezre, amelyen végighúznak egy hegedűvonót: a por bizonyos formákba rendeződik, ezek a fizikus hangformái. Amit ma hangnak ismerünk, az a hang fizikai megjelenése. A Holdon a hang hatotta át a vizet, és szabályos mozgásba hozta. A lények fizikai teste ezáltal jut a Holdon belső átéléshez, hogy szervek formái alakulnak ki, mint például a máj, majd újra eltűnnek. A szervek létrejönnek és újra feloldódnak, alakok és ritmusok átélése megy végbe. Ez érleli meg a testeket, hogy felvehessék az asztrális szubsztanciát. A Biblia úgy fejezi ki az ősi hangnak a vizes szubsztanciába való belehatását, hogy Isten mindent mérték, szám és súly szerint rendezett el. A Hold-fejlődés lényeges új vonása tehát az a belső megrendülés, amely mintegy belecsapódik a fizikai anyagba. A régi Holdat úgy kell elképzelnünk, hogy olyan belső megrendülés hatja át, amely szabályos számszerű ritmusba rendeződött. Régebben a Szaturnuszon hőszerű alakzatok alkották az emberi testet, később pedig a régi Napon olyan levegő - szerű képződmények, amelyek a levegő délibábszerű tükröződéséhez hasonlítottak. A Holdon ez a szubsztancia vízszerű, hullámzó és a belső megrendülés hozza mozgásba. Ez a megrendülés belsőleg változó tagolódásokat hozott létre, sugárzásuk áthatotta az ember testét. Ezt múló létesülésnek és elmúlásnak kell elképzelniük: az emberi testben kialakult egy máj vagy tüdő, majd újra szétoszlott. Ilyen állapotok voltak tehát a régi Holdon. Ezt - ahogy mondtuk - a Biblia így fejezi ki: Isten egykor mindent szám, mérték és súly szerint rendezett el. Ez a belső megrendülésre vonatkozik. A régi Holdon először újra az emberi test régebbi alakzatai jönnek létre, megint kialakul a fizikai és az étertest. Miért? Mert a régi Holdon előbb a Szaturnusz és a Nap ismétlésére került sor, valójában csak ezután jött létre a régi Hold. Az ember fizikai testében egyrészt ott volt a vízszerűség, másrészt a belső megrendülés révén ősi hang és étertest hatotta át, most pedig a mozgás szellemei - melyeket erőknek vagy dünamiszoknak is nevezünk - beleárasztják az emberi asztráltestet. Ahogy a Szaturnuszon az akarat szellemei, a Napon pedig a bölcsesség szellemei hoztak áldozatot, úgy most ők áldozzák fel saját szubsztanciájukból az emberi asztráltestet. A Föld fejlődése tehát állandóan előrehalad, és ugyanígy a rajta lakó emberé is.

Látták, hogy a Szaturnuszon a fizikai test fejlődött ki. A három átváltozás során - Szaturnusz, Nap, Hold - elérte tökéletesedésének a harmadik fokát. Ez a fizikai emberi test a Holdon került még közelebb mai alakjához. Az ember azonban nem juthatott volna el a Földön ahhoz a további fejlődéshez, amelyre az asztráltestének szüksége volt, ha bizonyos időpontban nem következik be egy kettészakadás. A régi Hold-bolygó alapszubsztanciája visszamarad, egy rész kiválik belőle és körülveszi, körüllengi ennek az alapszubsztanciának a testét. A legjobb szubsztanciák és lények külön testként váltak le. A mi földi korunkban ez a Nap alakjában távozott el, és a bolygónál magasabb fokra emelkedett, állócsillag lett. Levált róla egy másik test, amely bolygó maradt. A mai Nap is bolygó volt egykor, azután vált Nappá. Ha összekevernénk egymással a mai Nap, a mai Hold és Földünk szubsztanciáját és lényeit, akkor megkapnánk a régi Napot. A régi Holdat pedig a Föld és a Hold egyesítésével kapnánk meg.

Az emberiség fejlődése folyamán Napunk leválik tehát a Földbolygóról. A legjobb szubsztanciák és lények vele együtt távoznak el a Földből. Ezzel párhuzamosan a folyékonyság egyre sűrűbbé válik. A sűrű formák a régi Holdon lakó lények hordozói; az emberek elkülönülésükhöz helyet választanak ki maguknak. Egy állócsillag, egy Nap mindig azáltal jön létre, hogy egy bolygó valamilyen módon előrehalad. Az emberiség fejlődése folyamán nemcsak a fizikai, éter- és asztráltesttel rendelkező emberek léteztek. Voltak visszamaradt lények is.

A Holdon az angyalok élték át az emberfokot, a keresztény ezoterika ezeket angeloinak nevezi. Tudatuk másmilyen volt, mint a mai embereké. A régi Holdon azonban más lények is éltek. Voltak olyan arkangyalok, akik visszamaradtak a Napon, és most a Holdon kellett az emberfokot pótolniuk, azután pedig olyan lények is, akik a személyiség szellemeinek a fokát, vagyis a szaturnuszi-emberfokot, csak a régi Holdon érték el.

A Napon visszamaradt arkangyalok olyan emberi testet alkottak, amelyek csak fizikai és étertestből álltak. Ez ember alatti birodalom volt, és a Földön, mint állatvilág folytatódott; ők az előfutárai a mai állatvilág fizikai testének. Az olyan lények, akiknek a Holdon csak fizikai testük volt, a mai növényvilág előfutárai. A régi Holdon létezett tehát ember-, állat- és növényvilág. A Napon ember- és állatvilág, a Szaturnuszon csak emberi világ. Legutoljára az ásványi világ jött létre az egész kozmikus fejlődésben. Az emberiség fejlődésének legrégebbi birodalma, maga az ember, már a Föld létezése előtt megvolt. A Földön megkapja azután már meglévő három testéhez lényének negyedik részét, az én hordozóját.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként