Rudolf Steiner írja az Életutam című művében, hogy a századfordulón felkérték arra, hogy a Teozófiai Társaság tagjai számára előadásokat tartson. „Kijelentettem, hogy csak arról tudok beszélni, ami bennem szellemtudományként él”. A Teozófiai Társaság Német Szekcióján belül, amelyet ezeknek az előadásoknak az elkezdése után hamarosan megalapítottak, „egyre növekvő számú hallgatóság előtt fejthettem ki antropozófiai tevékenységemet. Senki előtt sem maradt tisztázatlan, hogy a Teozófiai Társaságban csak saját kutató szemlélődésem eredményeit adom elő”.

Az 1900/01 telén tartott előadásokat Rudolf Steiner a „Die Mystik im Aufgange des neuzeitlichen Geisteslebens” (A misztika az újkor szellemi életének kezdetén, GA 7) című könyvében foglalta össze. Ebben csak saját szellemi szemléletének eredményeit közölte, és a Teozófiai Társaságban elfogadták ezeket. „Nem volt már semmi okom arra, hogy a teozófiai közönség előtt, amely akkoriban az egyetlen volt, amely teljesen elmélyedt a szellemi megismerésben, ne a saját módszerem szerint adjam elő ezt a szellemi megismerést. Nem köteleztem el magam semmiféle szektás dogmatikának; olyan ember maradtam, aki kimondja, amiről úgy véli, teljesen annak megfelelően tudja kimondani, amit ő maga szellemi világként élt át.”

Ez az önállóság ezután - az egykori Teozófiai Társaságban mutatkozó bomlási jelenségekkel összefüggésben - 1913-ban Rudolf Steiner és barátainak kizárásához vezetett. „Rákényszerültünk, hogy megalapítsuk az önálló Antropozófiai Társaságot”.

Mindezek a „teozófia” és a „teozófiai” kifejezések megértéséhez szükségesek ezekben az előadásokban, Rudolf Steiner szellemtudományos kutatásaihoz szükséges kifejezésekként, amelyekre különben az „antropozófia” és az „antropozófiai” szavakat használja.