Remélem, hogy a most megkezdendő előadássorozat is nyújthat egyet-mást annak megismeréséhez, amit világnézetünk összképének nevezünk. Ennél az előadássorozatnál arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy sok olyat kell tartalmaznia, ami úgyszólván világnézetünk legmélyrehatóbb igazságaihoz tartozik, és egyet-mást tartalmaznia kell abból, ami a mai emberi gondolkodástól tulajdonképpen eléggé távol áll. Ezért mindenekelőtt arra kérem azokat, akik a szellemtudományos világnézet átfogó kérdéseivel még keveset foglalkoztak, legyenek tekintettel arra, hogy nem haladhatunk előre, ha időről-időre egy-egy nagyobb ugrást, lendületet nem teszünk a szellemi megismerés azon területén, amely a mai emberi gondolkodástól, érzéstől, és észleléstől meglehetősen távol esik.

Ebből a szempontból a fejtegetésekkel szemben bizonyos jóakaratra lesz szükség, mert hosszabb idő kellene, hogy mindazt összegezzük, ami bizonyítékul szolgálhatna ahhoz, ami a közeli napokban e helyről elhangzik. Nem jutnánk előre, ha éppen ezekkel a fejtegetésekkel szemben nem számítanánk a jóakaratra, a spirituális megértésre. Valójában az itt érintett területet egészen a mi időnkig kerülték, éppen az okkultisták, a misztikusok és teozófusok, és azért kerülték, mert nagyfokú elfogulatlanság kell ahhoz, hogy az elmondandókat a néha óhatatlanul felmerülő ellenállás nélkül fogadják el.

Hogy ez mit jelent, az talán úgy lesz érthető, ha emlékeztetem Önöket arra, hogy a misztikus, vagy okkult fejlődésnek egy bizonyos fokán az ember hontalanná lesz. Ez egy kimondottan technikai kifejezés: „hontalan ember", és ha kerülgetés nélkül jellemezni akarjuk - mivel nem a megismerési útról beszélünk - mit értünk a „hontalan ember" kifejezésen, röviden azt mondhatjuk, hogy „hontalan" az, akit megismerésében, az emberiség nagy törvényeinek felfogásában az igazságra nézve mindaz nem befolyásolhat, ami az emberben egyébként felmerül azon a helyen, amelyen nemzetiségének megfelelően él. Hontalan ember - mondhatjuk így is - az, aki az emberiség nagy misszióját föl tudja vállalni anélkül, hogy abba a hazai földből fakadó sajátos érzések és érzetek belevegyülnének. A misztikus vagy okkult fejlődés bizonyos érettségi fokához hozzátartozik egyfajta szabad szemlélet éppen azzal szemben, amit egyébként joggal, valami nagynak tartunk, amit más oldalról az egyes ember életével ellentétben, az egyes népszellemek missziójának tekintünk, és ami a népiség talajából, a népek szelleméből eredően szolgáltatja az egyes konkrét hozzájárulást az emberiség egyetemes missziójához.

Annak a nagyságát akarjuk tehát vázolni, amitől a hontalan embernek, bizonyos vonatkozásban, meg kell szabadulnia. Minden idők hontalan emberei, az ősidőktől kezdve napjainkig mindig tudták, hogy ha úgyszólván a maga teljességében jellemeznék azt, amit a hontalanság jellegének nevezünk, akkor kevés, igen kevés megértésre találnának. A hontalan emberekkel szemben támadó előítéletek ilyen szemrehányásban jutnának kifejezésre: „Ti népetek anyaföldjével minden összefüggést elvesztettetek: nincs bennetek megértés az iránt, ami az embereknek a legdrágább." Csakhogy a dolog nem így áll. A hontalanság bizonyos vonatkozásban kerülő út - vagy legalább is az lehet -, hogy miután az ember ezt a szent helyet, ezt a hontalanságot elérte, újból megtalálja a visszavezető utat a népszubsztanciákhoz, összhangot találjon azzal, ami egy bizonyos földdarabhoz kötődik az emberiség fejlődésében.

Erre elöljáróban fel kell hívnom a figyelmet, másrészt nem indokolatlan, hogy éppen napjainkban a legnagyobb elfogulatlansággal beszéljünk az emberiség egyes népszellemeinek missziójáról. Amilyen indokolt volt, hogy idáig bizonyos fokig erről a misszióról teljesen hallgattak, éppen olyan indokolt, hogy jelen korunkban erről a misszióról elkezdjünk beszélni. Ez azért igen fontos, mert az emberiség jövendő sorsa az eddiginél nagyobb mértékben fogja az embereket közös emberiség-misszióhoz vezetni. Ehhez a közös misszióhoz az egyes népek fiai azonban csak akkor adhatják megfelelően szabad, konkrét hozzájárulásukat, ha mindenekelőtt megértik népüket, megértést tanúsítanak aziránt, amit „népi önmegismerés”-nek nevezhetnénk. Ha a régi Görögországban az Apolló-misztériumban az „Ismerd meg önmagad” mondat nagy szerepet játszott, akkor egy nem nagyon távoli jövőben, a néplelkekhez fog szólni a mondás, "Ismerjétek meg magatokat mint néplelkek." Ennek a mondásnak bizonyos jelentősége lesz az emberiség jövőbeli működése szempontjából.

A mai korban rendkívül nehéz elfogadni olyan lényeket, amelyek a külső érzéki észlelés, a külső materiális megismerés számára egyáltalán nem léteznek. De talán nem lesz annyira nehéz azt elismerni, hogy az ember lényének vannak olyan részei, amelyek érzékfelettiek, láthatatlanok. Talán könnyebb a jelenlegi materiális felfogás számára annak elfogadása, hogy olyan lények, mint az emberek, akiket legalább külsőleg, fizikailag látni lehet, érzékfeletti, láthatatlan résszel bírnak. De túlzott követelmény jelen korunkkal szemben, ha olyan lényekről beszélünk, akik a szokásos szemlélet számára egyáltalán nem léteznek. Mert mi az tulajdonképpen, amit ma itt vagy ott néplelkeknek, népszellemnek neveznek? Legfeljebb az, amit ennyi vagy annyi sok száz, vagy millió egy bizonyos területre összezsúfolt ember közös tulajdonságaként ismernek el. Hogy az egy területre összezsúfolt sok millió emberen kívül él itt valami más is, valami reális, amit a népszellem fogalma fed, azt jelenkorunk tudatának nehéz megmagyarázni.

Ha azt kérdeznénk - hogy valami egészen semleges példát mondjak - mit ért a mai ember a svájci népszellemen, akkor elvont kifejezésekkel olyan tulajdonságokat írna le, amelyekkel azok az emberek rendelkeznek, akik az Alpok és a Jura svájci vidékeit lakják, és meg lesz győződve arról, hogy ennek semmi olyan nem felel meg, amit külső megismerő erőkkel, szemmel vagy más érzékszervekkel meg lehetne ismerni. Először nyíltan és becsületesen meg kell alkotnunk azt a gondolatot, hogy vannak olyan lények, akik tulajdonképpen nem érzékelhetők közvetlenül nem nyilvánulnak meg a közönséges anyagi észlelőképesség számára; hogy az érzékszervekkel észlelhető lények közt, más, láthatatlanul működő lények is vannak, akik hatnak a látható lényekre, ahogy az emberi lény az emberi kézre, vagy az emberi ujjakra. A svájci népszellemről tehát úgy beszélhetünk, mint egy ember szelleméről, és ezt a szellemet éppen olyan pontosan meg tudjuk különböztetni a tíz ujjtól, mint ahogy a svájci népszellemet meg tudjuk különböztetni attól a milliónyi embertől, akik Svájc hegyei között élnek. Ez a szellem még valami egyéb is - egy lény, ahogy az ember maga is egy lény. Csakhogy az emberek abban különböznek tőle, hogy az emberi észlelőképesség számára érzékelhető külső formában jelennek meg. A népszellem nem jelenik meg olyan külső alakban, amit észlelőszervekkel, vagy külső érzékekkel látni vagy észlelni lehetne, ahogyan az ember az érzéki észlelőképesség számára megmutatkozik, de mindazonáltal tökéletesen reális lény.

Ma arról lesz szó, hogy fogalmat alkossunk magunknak egy ilyen reális lényről. Hogy járunk el egyáltalán a szellemtudományban, amikor egy reális lényről fogalmat akarunk alkotni? Jellegzetes képet akkor kapunk erről, ha először az ember lényére tekintünk. Ha a szellemtudomány szerint leírjuk az embert, megkülönböztetünk rajta fizikai testet, éter vagy élettestet, asztráltestet vagy érzőtestet, és azt, amit az emberi lény legmagasabb részének tartunk, az én-t. Tudjuk tehát, hogy amit fizikai testnek, étertestnek, asztráltestnek és én-nek nevezünk, az úgyszólván a jelenlegi emberként áll előttünk. Önök azt is tudják, hogy az emberiség jövendő fejlődésére tekintünk, és hogy az én az emberi lény három alsó tagján dolgozik úgy, hogy ezeket a tagokat átszellemíti, átdolgozza a jelenlegi alacsonyból a jövőbeli magasabb fokra. Az én átdolgozza, átalakítja az asztralitást, s így az egészen más lesz, mint ma. Az asztráltest akkor azzá lesz, amit szellemén vagy manasz néven ismerünk. Még magasabb munkát végez el az én az éter- vagy élettestben azáltal, hogy azt átdolgozza, és átformálja azzá, amit életszellemnek vagy buddhinak nevezünk. És végül az ember legmagasabb fokú munkája, amit jelenleg el tudunk gondolni az, hogy az ember lényének a legellenszegülőbb tagját, a fizikai testet át- szellemíti, átváltoztatja majd a szellemiségbe. Ez lesz az emberi lény legmagasabb része, amikor az én átalakította azt, ami ma fizikai test, azt ami ma a legdurvább és a leganyagibb, amikor az én átalakította ezt majd szellememberré vagy atmává. így az emberi természet három olyan részére tekintünk, amelyek a múltban fejlődtek ki, egyre, amelyben most vagyunk, és három olyanra, amelyekből az én valami újat fog alkotni, teremteni a jövőben.

Azt is tudjuk, hogy az eddig elvégzett, és a három magasabb rész alakítására irányuló munka között még van valami más is. Tudjuk, hogy magát az én-t is tagoltnak kell elképzelnünk. Egy egyfajta közbeeső lényen dolgozik. Ezért arról beszélünk, hogy a múltban kialakult asztráltest és a szellemén vagy manasz közt, amely ebből az asztráltestből a távoli jövőben kialakul, van három előkészítő rész: az érzőlélek - a legalacsonyabb, amelyen az Én dolgozott - az értelmi vagy kedélylélek és a tudati lélek. Azt mondhatjuk tehát: abból, amit szellem-énként vagyis manaszként kidolgozhatunk, rendkívül kevés van meg az emberben, legfeljebb a kezdet. Az ember azonban azzal készítette elő magát erre a jövőbeli munkára, hogy három alacsony részén egy bizonyos módon, bizonyos mértékben megtanult uralkodni. Azzal készítette elő magát, hogy az érzőtesten vagy az asztráltesten megtanult uralkodni akkor, amikor én-jével abba belenyomult, és ezen belül az érzőlelket kialakította. Ahogy az érző- lélek bizonyos módon kapcsolatban áll az érzőtesttel, úgy viszonyul az értelmi lélek az éter- vagy élettesthez. Az értelmi lélek tehát halvány előképe annak, ami az életszellem vagy buddhi lesz - és bár halvány kép, mégis csak kép. És ami a tudati lélekben van, azt az én dolgozta bele bizonyos módon a fizikai testbe, ezért az halvány előképe annak, ami egykor majd szellemember vagy atma lesz. Azt is mondhatjuk: jelenleg, ha eltekintünk attól a csekély résztől, amelyet az ember az asztráltestből, mint kezdetleges szellem-ént vagy manaszt kidolgozott, négy különböző részt ismerünk fel az embernél:

1. a fizikai testet,
2. az étertestet,
3. az asztráltestet,
4. és az ebben dolgozó én-t.

Továbbá, mint a magasabb részek előzetes felvillanását: az érzőlelket, az értelmi lelket, és a tudati lelket.

Így áll előttünk ma az ember, létének jelenlegi pillanatában. Látjuk, amint az én a magasabb részek kidolgozásán munkálkodik, miután előkészületként kialakította az érző-, értelmi és tudati lelket. Látjuk, amint ez az én az érző-, értelmi és tudati lélek erőivel az asztráltesten dolgozik, a szellemén kezdetein. Jelenleg az embert az én munkájának ebben a fázisában látjuk.

Mi, akik foglalkozunk azzal, amit az Akasha Krónika kutatásának nevezünk, vagyis az emberiség fejlődésével a messzi ősrégi korban, és a távoli jövőbe való bepillantással, ahogy ezt felvázoltam, tudjuk, hogy az ember hosszú fejlődésen ment át, hogy visszatekinthetünk a távoli múltba, és hogy az embernek hosszú fejlődési korszakokra volt szüksége ahhoz, hogy a fizikai test első alapjait, aztán az étertest első alapjait, és végül az asztráltestet kialakítsa, és hogy ezt a három részt azután továbbfejlessze. Időszakok hosszú sorára volt szükség, hogy az ember lényének korábbi kifejlődését, pl. asztráltestének kifejlődését a Földnek nem ugyanazon állapotában élte át, mint amelyben ma élünk, hanem asztráltest- et a Föld-létnek egy korábbi állapotában, a Hold-létben fejlesztette ki. Ahogy a mai életet is korábbi Föld-életek, korábbi megtestesülések folytatódásának tekintjük, úgy tekintünk vissza Földünk korábbi megtestesüléseire is. Amit érzőléleknek és értelmi léleknek nevezünk, az csak a mai Föld-létben alakult ki. A Hold-létben alakult ki az asztráltest, Földünk még korábbi létében, a Nap-létben az étertest, és végül a Szaturnusz-lét alatt a fizikai test. így a Földnek három megtestesülésére tekintünk vissza, a megtestesüléseknek mindegyike a magunkon hordott részek egyikét előbb megalapozta, azután továbbfejlesztette.

Még mást is hangsúlyoznunk kell, ha a Szaturnusz, Nap- és Hold-állapotról beszélünk. Ahogy mi emberek a Földön azt az állapotot éljük át, amit az öntudat állapotának nevezünk, úgy élték át Földfejlődésünk korábbi állapotai alatt, a régi Hold-, Nap és Szaturnusz-állapot alatt más lények azt a fokot, amelyet mi ma a Földön élünk át. Meglehetősen egyre megy, vajon a keleti vagy a nyugati terminológiával nevezzük-e meg ezeket a lényeket. Azokat a lényeket, akik Földünk Hold-állapotában azon a fokon álltak, amelyen ma az ember, és akik legközelebb állnak felettünk, a keresztény ezoterika terminológiájában angyaloknak nevezzük. Egy fokkal magasabban állnak, mint az ember, mert egy korszakkal előbb teljesítették az emberfokot. Ezek a lények tehát a Hold állapotban voltak azok, amik mi ma vagyunk. Azonban ők ott a Holdon nem jártak-keltek úgy, mint az emberek ma a Földön. Emberfokon lévő lények voltak, de nem volt olyan testi létük, mint az embernek ma. így csak fejlettségi fokuk felelt meg annak, ami ma az ember. Még magasabb rendű lényeket is találunk, akik a régi Nap-állapotban élték át az emberiségfejlődést. Ezek az arkangyalok. Ok olyan lények, akik két fokkal állnak magasabban, mint az ember, akik két korszakkal korábban élték át emberi fokozatukat. Ha még távolabbra megyünk vissza, Földlétünk első megtestesüléséig, a Szaturnusz-állapotig, azt találjuk, hogy ott azok a lények élték át emberi fokozatukat, akiket személyiség-szellemeknek, archéknak, őskezdeteknek nevezünk, úgy, hogy ha ezeknél a lényeknél kezdjük, akik tehát egy ősrégi múltban, a régi Szaturnusz-állapotban voltak emberek, és azután a Föld megtestesüléseit követjük a mai időpontig, akkor előttünk állnak a lények fejlődési fokozatai le egészen saját lényünkig. Azt mondhatjuk tehát: az őskezdetek, az archék emberek voltak a Szaturnuszon; az arkangyalok emberek voltak a régi Napon; az angyalok emberek voltak a régi Holdon; az emberek emberek Földünkön.

Mivel most már tudjuk, hogy a jövőben fejlődésünket folytatni fogjuk, lényünk egyes részeit tovább fejlesztjük, mai asztráltestünket, éter- vagy élettestünket és fizikai testünket, feltehetjük a kérdést: nem éppoly természetes-e, hogy azok a lények, akik az emberiségfokozatot korábban élték át, most már azon a fokon vannak, ahol asztráltestüket szellem-énné, manasszá dolgozzák át? Ahogy mi Földünk legközelebbi megtestesülése során - a Jupiter-lét alatt - elkészülünk asztráltestünknek szellem-énné, manasszá való átalakításával, úgy készültek el azok a lények, akik a Holdkorszak alatt voltak ember-fokon, vagyis az angyalok, asztráltestüknek szellem-énné, manasszá való átalakításával, vagy elkészülnek azzal Föld-létünk folyamán. Föld-megtestesülésünk alatt élik át azt, amit nekünk csak a Föld legközelebbi megtestesülése alatt kell átélnünk. Ha még mesz- szebbre tekintünk vissza, azokra a lényekre, akik a régi Naplét alatt voltak emberek, akkor azt mondhatjuk: nekik már a Hold-állapot alatt kellett átélniük azt, amit nekünk csak a legközelebbi Föld-megtestesülés folyamán kell átélnünk. Ők annál a munkánál tartanak, amit az ember majd akkor hajt végre, amikor énjével átdolgozza éter- vagy élettestét életszellemmé, buddhivá.

Tehát ezek az arkangyalok olyan lények, akik két fokkal állnak felettünk; akik azon a fokon állnak, amelyet mi majd akkor érünk el, amikor énünk erejével az élettestet (étertestet) életszellemmé, buddhivá dolgoztuk át. Ha ezekre a lényekre föltekintünk, azt mondjuk: bennük olyan lényeket látunk, akik két fokkal állnak felettünk, és akikben mintegy elővételezve látjuk azt, amit mi magunk is a jövőben élünk meg: olyan lényekre tekintünk föl bennük, akik ma éter vagy élettestükön dolgoznak, és azt formálják életszellemmé, buddhivá. Ugyanúgy még magasabb lényekre is föltekintünk, a személyiség szellemeire. Ok még magasabb fokon állnak, mint az arkangyalok, olyan fokon, amelyet még távolabbi jövőben ér el az ember, ha át tudja majd dolgozni a fizikai testet atmává, szellememberré.

Amennyire igaz, hogy létének mostani fokán áll az ember, annyira igaz, hogy létüknek most jellemzett fokán állnak ezek a lények, hogy fölöttünk állnak, és realitások. Az ő realitásuk azonban nem áll távol a Föld-léttől, hanem belenyúl abba, hat a mi emberi létünkre. Most azt kell kérdeznünk: hogyan hatnak ezek az ember fölött álló lények a mi emberi létünkbe? Ha érthetővé akarjuk tenni, hogyan hatnak létünkre, akkor tekintettel kell lennünk arra, hogy az ilyen lények szellemi szempontból más látványt nyújtanak, mint azok, akiket ma embereknek nevezünk. Valóban jelentékeny különbség van azok között, akik ma csak emberfokon vannak. Bármily különösnek hangozzék is ez, a legközelebbi előadások folyamán teljesen világos lesz. Igazi szellemkutatás alapján jelentem ki: az ember, amilyen ma, létének mintegy közép-állapotában van. Énje nem mindig így fog dolgozni alacsonyabb részein, mint ma. Az egész ember mintegy önmagában összefüggő lény, olyan, amelyet semmi sem szakít meg. Az emberiség-fejlődés jövőjében más lehet, és lényegesen más is lesz. Ha egyszer az ember odáig jutott, hogy teljesen tudatosan az asztráltestén dolgozik, és En- jével ezt az asztráltestet szellem-énné vagyis manasszá dolgozta majd át, akkor hasonló állapot következik be éber tudatállapotában, mint most az alvás állapotában.

Képzeljük csak el az ember alvás-állapotát. Az ember az alvás állapotában asztráltestet és énjét illetően kivonul fizikai és étertestéből, az ágyban fekve hagyja azokat, és mintegy a fizikai és étertesten kívül lebeg. Gondolják el az embert ebben az állapotban: úgy ébred fel ebben a szellemtestben, ahogyan a nappali tudatállapotban jelen van. Milyen különös látványt nyújtana az ember már jelenleg is önmaga számára! Egy bizonyos ponton azt érezné: „Itt vagyok", és talán odalenn, távol ettől az első helytől: „ott van a fizikai testem és étertestem." Azok ott vannak és hozzám tartoznak, én pedig többi tagjaimmal kívül lebegek, itt, idefenn. Ha ma az ember tudatossá válik asztráltestében, fizikai és étertestén kívül, akkor - ha itt a földön mégoly magasan fejlett is - nem tehet egyebet, minthogy asztráltestében szabadon ide-, vagy odamozog, és fizikai testétől függetlenül itt vagy ott a világban tevékenykedik, de fizikai és étertestével nem tudja még ezt megtenni. A távolabbi jövőben azonban képes lesz azokat kívülről irányítani, pl. Európa egyik északi helyéről egy másik helyre és megparancsolja majd nekik: menjetek tovább - és mozgásukat kívülről irányíthatja. Ez ma még nem lehetséges. De az ember ezt tudni fogja, ha a Föld-fejlődés fokán túl a Jupiter-fokra fejlődött, Földbolygónk következő fejlődési fokára. Ez lesz egyúttal az ember következő fejlődési állapota. Akkor érezzük majd, hogy mi leszünk önmagunk irányítói, kívülről. Ez a lényeges. Ez annak széthasadásához vezethet, amit ma emberi lénynek neveztünk.

A materialista tudat nem tud ezzel mit kezdeni. Nem tudja követni azt, ami ma már bizonyos vonatkozásban reálisan hat a külvilágban, hasonlóan ahhoz, ahogyan ez egyszer a jövőben majd az embernél be fog következni.

Ma már mutatkoznak ilyen jelenségek. Az emberek észlelhetnék ezeket, ha figyelnének rájuk. Akkor látnák, hogy vannak bizonyos lények, akik pl. túl korán így fejlődtek ki. Ahogy az az ember, aki a megfelelő időpontot kivárja, a megfelelő időpontban a Jupiter-állapotot éri el úgy, hogy fizikai és étertestét irányítani tudja, vannak olyan lények is, akik bizonyos vonatkozásban túl korán fejlődtek ki anélkül, hogy kivárták volna az alkalmas időpontot. Ilyen idő előtt kifejlődött lények vannak a madárvilágban, mégpedig azokban a madárcsoportokban, amelyek minden évben a nagy vándorutakra indulnak. Itt az úgynevezett csoportlélek az, ami minden egyes madár étertestével összefügg. Ahogy a csoportlélek irányítja a madár szabályos vándorlásait a föld fölött, úgy fog az ember a szellemén, a manasz kifejlesztése után fizikai és étertestének parancsolni. Még magasabb értelemben fogja ezeket irányítani, kívülről mozgatni, ha majd egyszer odáig fejlődik, hogy éter- vagy élettestére fog átalakíthatóan hatni. Már ma is vannak olyan lények akik ezt tudják. Ezek az arkangyalok. Ok olyan lények, akik már tudják azt, amit az ember egyszer majd tudni fog, akik végre tudják hajtani azt, amit így fejezünk ki: „éter- és fizikai testét kívülről irányítja", és ezenkívül még saját étertestünkön is tudnak dolgozni.

Képzeljenek el olyan lényeket, akik Földünk környezetében működnek, akik énjükkel Földünk szellemi atmoszférájában vannak, és énjük erejével már átalakították asztráltestüket úgy, hogy teljesen kifejlődött szellem-énnel, manasszal tovább hatnak Földünkön, és dolgoznak az emberen, vagy élettestüket alakítják. Ezek olyan lények, akik azon a fokon állnak, amelyen az éter- vagy élettestet buddhivá, életszellemmé alakítják át. Ha elgondolnak ilyen lényeket, akik az arkangyal hierarchia-fokon állnak, akkor van fogalmuk arról, kiket nevezünk népszellemnek, kiket nevezünk a Föld vezető népszellemeinek. A népszellemek az arkangyalok fokához tartoznak. Látjuk majd, hogy ők a maguk részéről az éter- vagy élettestet irányítják, ezzel hatnak az emberiségre, és azt saját tevékenységükbe bevonják. Ha Földünk különböző népeit nézzük, és abból egyeseket kiemelünk, akkor ezeknek a népeknek sajátos életében és munkájukban, jellegzetes tulajdonságaiban kapunk egy képet arról, hogy mit nevezhetünk az egyes népek missziójának.

Ha ezeknek a lényeknek a misszióját megismerjük - ezek a lények népek inspirátorai -, akkor azt is megmondhatjuk, mi egy nép. Egy nép: összetartozó emberek csoportja, akiket egy arkangyal vezet. Egy nép egyes tagjai erről az oldalról kapják az inspirációt ahhoz, amit a nép tagjaiként cselekszenek. Ha elképzeljük magunkban, hogy ezek a népszellemek individuálisan úgy különböznek egymástól, mint az emberek a Földön, érthetőnek találjuk, hogy a népek különböző csoportjai jelentik ezeknek az arkangyaloknak individuális misszióját. Ha lelki szemeink elé idézzük, hogyan tevékenykedik a világtörténelemben az egyik nép a másik után, és az egyik a másik mellett, akkor most, legalábbis absztrakt formában - a forma egyre konkrétabb és konkrétabb lesz a következő előadásokban - megérthetjük, hogy mindazt, ami így végbemegy, ezek a szellemlények inspirálják. De egy valamit könnyen elképzelhetünk: nem csak az hat az emberiségfejlődésében, amit az egyik nép a másik után létrehoz. Ha áttekintjük azt az időszakot, amelyet a nagy atlantiszi katasztrófától számítunk, amely a Föld arculatát oly nagy mértékben megváltoztatta, hogy az Afrika, Amerika és Európa között fekvő földrész elsüllyedt, akkor megkülönböztethetjük azokat az időszakokat, amelyekben a nagy népek működtek, és az Atlantisz utáni kultúrák kifejlődtek: ezek az óindiai, a perzsa, az egyiptomi-kaldeai, a görög-latin kultúrák és a mi mai kultúránk, amelyet bizonyos idő múlva felvált a hatodik kultúrkorszak. Azt is észrevesszük, hogy ezekben egymást követően különböző népinspirátorok működtek. Tudjuk, hogy még sokáig hatott az egyiptomi-káld kultúra, amikor a görög kultúra már kezdetét vette, és hogy a görög kultúra még tovább hatott, amikor a római már elkezdődött.

Így szemlélhetjük a népeket egymás mellett, és egymás után. De mindabban, ami a népekben és velük kifejlődik, még valami egyéb is kialakul. Az emberi fejlődés előrehaladó. Nem az a lényeg, hogy ezt vagy azt magasabbra vagy alacsonyabbra értékeljük. Valaki pl. azt mondhatná: nekem az indiai kultúra tetszik a legjobban. Ez lehet egyéni vélemény. De aki nem esküszik egyéni ítéletre, azt fogja mondani: mindegy, hogyan értékeljük mi a dolgokat, egy bizonyos szükségszerűség viszi előre az emberiséget, még ha azt később hanyatlásnak nevezzük is. A szükségszerűség viszi az emberiséget előre. Ha az egyes időszakokat összehasonlítjuk, 5000 évvel Krisztus előtt, 3000 évvel Krisztus előtt, és 1000 évvel Krisztus után, akkor van még valami, amiben a különböző népszellemek részt vesznek. Ezt csak a mi időnkben kell szemügyre vennünk. Mitől van az, hogy ebben a teremben annyi ember összegyűlhet, akik a legkülönbözőbb népterületekről jönnek ide, és egymást megértik, egymást megérteni igyekeznek arra a legfontosabb dologra nézve, ami őket ide vezette? A különböző emberek a legkülönbözőbb népszellemek birodalmából jönnek, és mégis van valami, amiben megértik egymást. így értették meg, és tudták megérteni egymást a különböző népek az akkori időben, mert minden korban van valami, ami túlmutat a népleiken, ami a különböző néplelkeket egymáshoz tudja vezetni, valami, amit többé-kevésbé mindenütt megértenek. Ez az, amit a nagyon rossz, de közhasználatú német szóval Zeitgeist- nek, időszellemnek vagy korszellemnek neveznek. A korszellem más a görög időben, más a mienkben. Akik a mi korunk szellemét megértik, a szellemtudományhoz vonzódnak. Ez az, ami a korszellemből az egyes népszellemekre hat. Abban az időben, amikor Krisztus Jézus a Földön megjelent, előfutára, Keresztelő János ezekkel a szavakkal jelölte meg azt a szellemet, akit korszellemnek nevezhetnénk: „Változtassátok meg lelkületeteket, mert a mennyek országa el- közelgett. "

így minden korszakban megtalálhatjuk a korszellemet, aki beleszövődik a népszellemek munkájába, vagyis abba, amit az arkangyalok tevékenységeként jellemeztem. A mai materialista embernek a korszellem egészen absztrakt, realitás nélküli valami, és nem akarja elhinni, hogy ez a korszellem igazi lény. A „korszellem" szó mögött mégis egy valódi lény rejlik, éspedig olyan, aki három fokkal áll az ember-fok fölött. Azok a lények ezek, akik már a régi Szaturnuszon a Föld átalakításán, a Föld szellemi környezetén dolgoznak, és közben fizikai testük szellememberré vagy atmává való átalakításának úgyszólván utolsó fázisát élik át. Magas lényekkel van itt dolgunk, olyan lényekkel, akiknek tulajdonságaival szemben az embert szédülés fogja el. Ők azok a lények, akiket úgy jelölhetünk meg, mint a korszellem vagy korszellemek, és az egyik mintegy a másiknak a kezét nyújtja. Korszakról korszakra átadják egymásnak feladataikat. Az a korszellem, aki a görög időkben hatott, tovább adja a missziót annak, aki később fog működni. Tehát váltják egymást. Amint láttuk, számos olyan korszellem, személyiségszellem van, akik mint korszellemek működnek. Ezek a személyiség-szellemek, a korszellem intuitorai, magasabb rend- fokozatúak a népszellemeknél. Minden korban az egyik hat legerősebben, és adja meg annak a korszaknak a maga arculatát, ő ad utasításokat a népszellemeknek, úgy hogy a korszak egyetemes szelleme specializálódik, individualizálódik a népszellemek szerint. Azután a következő korszakban felváltja őt egy másik korszellem, egy másik személyiségszellem, egy másik arché.

Egy bizonyos számú korszak leforgása után a korszellem továbbjutott a fejlődésben. Ezt így kell elképzelnünk: ha a mi időnkben meghalunk, és fejlődésünket itt elvégeztük, akkor személyiségünk ennek a földi életnek eredményét a következő földi életnek adja tovább. így van ez a korszellemeknél is. Minden korszakban van egy ilyen korszellem, aki a korszak végén átadja hivatalát utódjának, ez ismét az ő későbbi utódjának és így tovább.

Amikor a korábbiak elvégzik saját fejlődésüket, ismét az jön sorra, aki legrégebben volt soros, úgy, hogy egy későbbi korban, míg a többiek saját fejlődésüket végzik, ismét megjelenik, mint korszellem, és az előrehaladott emberiségbe intuícióként átadja azt, amit magasabb missziója számára megszerzett... Feltekintünk ezekre a személyiségszellemekre, ezekre a korszellemre, és azt mondhatjuk: mi emberek inkarnációról-inkarnációra haladunk, de egészen pontosan tudjuk, hogy amíg saját magunk korszakról-korszakra haladunk, a jövőbe tekintve látjuk, hogy mindig más korszellemek kormányozzák Földünk eseményeit. De mai korszellemünk is visszajön, újra fogunk vele találkozni. Ezeket a személyiségszellemeket azért, mert kört írnak le, és ciklikusan ismét visszatérnek kiindulási pontjukhoz, körforgó korszellemeknek is nevezzük. Ezt a nevet még pontosabban is igazoljuk majd. Tehát azokat a magasabb szellemi lényeket, akik parancsaikat kiadják a népszellemeknek, a körforgások korszellemeinek nevezzük. Ezt a kifejezést még meg fogom magyarázni. Ezen az időszakok körforgását értjük, amelyeket az ember is átél, amikor korszakról-korszakra bizonyos módon visszatér egy korábbi állapothoz, és azt magasabb formában megismétli. A korábbi formák sajátosságainak ez a megismétlődése feltűnhet Önöknek. Ha szellemtudományos értelemben az emberiség fokozatos fejlődését a Földön pontosan megismerik, akkor ezekkel a megismétlődő történésekkel a legkülönbözőbb módon találkoznak. így van egy ismétlődés abban, hogy két korszak követi egymást az atlantiszi katasztrófa után, az Atlantisz utáni kultúrfokok, ahogy mi nevezzük őket. A görög-latin fok vagy kultúrkorszak jelenti úgyszólván a fordulópontot a mi ciklusunkban, és ezért nem is ismétlődik meg. Erre következik az egyiptom-káld korszak megismétlődése, mégpedig éppen korunkban. Erre egy másik kor következik, amelyben a perzsa kor ismétlődik, mindenesetre kissé más módon, azután a hetedik korszak jön, amely az ősrégi indiai kultúrának a szent Risik korának ismétlődése lesz úgy, hogy ebben a korban bizonyos dolgok, amelyeknek magját az elsőben vetették el, új formában jelennek meg. Ezeknek a történéseknek az irányítása a korszellemek feladata.

Hogy tehát a Földön a különböző népekre szétosztva kifejlődhet az, ami korszakról-korszakra továbbhalad, hogy a legkülönbözőbb emberek ebből vagy abból a talajból, ebből vagy abból a nyelvközösségből nőnek ki, ebből vagy abból a formanyelvből, építészetből, művészetből és tudományból jöhetnek létre, átalakulásokon mehetnek keresztül és felvehetik magukba mindazt, amit a korszellem az emberiségbe beáraszthat, ahhoz szükségük van a népszellemekre, akik a magasabb lények hierarchiájában az arkangyalokhoz tartoznak.

De közvetítésre is szükségünk van a népszellemek magasabb missziója és azok között a lények között, akiket itt a Földön inspirálniuk kell. Könnyen megérthetik, egyelőre absztrakt módon, hogy e két szellemfajta közti közvetítő az angyalok hierarchiája. Ők a közvetítők a népszellem és az egyes emberek között. Ahhoz, hogy az ember magába fogadhassa, amit a népszellemnek az egész népbe bele kell árasztania, hogy az egyes ember a nép missziójának eszköze lehessen, ehhez szükség van az egyes ember és a nép arkangyala közti közvetítésre.

Feltekintettünk azokhoz a lényekhez, akik három fokkal előbb lettek emberré, mint a földi ember, és láttuk, hogyan illeszkednek bele a maguk tudata szerint az emberiségbe, és hogyan nyúlnak bele a Föld-fejlődésbe. Holnap meg kell majd mutatnunk, hogy az arkangyal felülről lefelé, én-jéből kiindulva - amely már a manaszt vagy a szellem-ént kifejlesztette - hogyan dolgozik az ember éter- vagy élettestén, ami éppen a nép teljesítményeiben, tulajdonságaiban, és jellemében mutatkozik meg. Az ember benne áll a magasabb lények e munkájában, amely közvetlenül körülveszi őt, amennyiben egy nép tagjaként részt vesz ebben. Az ember individualitás ugyan, egy én megnyilvánulása, de nem csak individualitás, hanem egy nép fia is, és ezáltal olyasvalaki, akiről egyelőre mint emberi individualitás nem tehet. Mit tehet az ember arról, hogy egy bizonyos néphez tartozandósága miatt éppen ennek a népnek a nyelvét beszéli? Ez nem egyéni vívmány, ez nem is tartozik ahhoz, amit individuális előmenetelnek nevezünk, ez az a folyam-ágy, amely őt befogadta. Amit emberi előmenetelnek nevezünk, az valami egészen más. Amikor a néplelket működni és élni látjuk, emlékezni fogunk arra, miben áll az ember előmenetele, és mire van az embernek szüksége, hogy azon végighaladjon. Látni fogjuk azt, ami nemcsak saját fejlődéséhez, hanem egész más lények fejlődéséhez is hozzátartozik.

Látjuk, hogy az ember beletagolódik a hierarchiák sorába, hogy fejlődésében időről-időre, korszakról-korszakra olyan lények működnek közre, akiket a másik oldalról ismerünk. Láttuk, gondoskodás történt arról, hogy ezek a lények a legváltozatosabb individuális módon kiélhessék magukat, és hogy bekerülhessen az emberekbe az, amit nyújtaniuk kell.

Az egyes korok nagy irányvonalait a korszellemek adják meg; a korszellemek hatásának elterjedése az egész Földön az egyes népindividualitások útján válik lehetővé. Míg a korszellemek a népszellemeket látják el képességekkel, az angyal gondoskodik arról, hogy ez a hatás beleáradhasson az egyes emberekbe, és így azok missziójukat betölthessék. Hogy az egyes emberek eszközök lehessenek a népszellem e missziójában, ezt azok a lények intézik, akik az emberek és a népszellemek közt állnak, vagyis az angyalok.

Hogy ez a csodálatos szövevény hogyan ismerteti meg velünk a múlt és a jelen sokféle népindividualitásának hatását, ez lesz ezeknek az előadásoknak a tárgya. A legközelebbi előadást azzal kezdjük, hogy bevilágítunk a konkrétumokba, hogyan szövődik az a szövedék, amelyre ma csak vázlatosan utaltunk, az a szellemszövedék, amely a világlét hozzánk legközelebb álló része.