Tegnap azt mondtam: a népszellemek olyan fokon állnak, hogy jelenlegi létükben énjük erejével éter- vagy élettestükön dolgoznak, vagyis étertestüket lelkük legbensőbb részével dolgozzák át.

Erre azt lehet mondani: el kell hinnünk, hogy ezen az étertesten való munka közvetlenül, külső észlelő szervekkel, fizikai szemmel nem látható; ez úgyszólván a látnoki tudat területe. Ha azonban ezeknek a lényeknek, vagyis ezeknek a népszellemeknek tevékenysége belenyúl az emberi életbe, akkor a másik oldalon valamit mégis csak fel kell mutatni, valamit meg kell tudnunk említeni, ami bizonyos módon látható a külvilágban, ami a népszellemek vagy arkangyal-lények munkájának visszfénye. Azonkívül ezeknek a lényeknek is kell valamilyen fizikai testtel rendelkezniük. Testiségüknek valamilyen formában kifejezésre kell jutnia. És ez a fizikai forma, amelyben magukat kifejezésre juttatják, vagyis munkájuk és tevékenységük valamilyen módon meg kell, hogy mutatkozzék abban a világban, amelyben az ember él, mert végül is az emberi testnek valami köze kell, hogy legyen ezeknek a szellemi lényeknek a munkájához.

Induljunk ki e lények éter- vagy élettestéből, és abból a munkából, amelyet ebben az étertestben végeznek. Ehhez elsősorban a látnoki tudat kutatásaihoz kell fordulnunk. Hol talál a szellemi kutatás valamit, amit ezeknek az arkangyaloknak étertesteként jelölhet meg, és hogyan kell munkájukat felfognunk? Mindnyájan tudjuk, hogy Földünk arculata, felszíne a különböző helyeken különböző, és hogy Földünk különböző helyein a legkülönbözőbb módon adottak a feltételek a népi sajátosságok, a népi tulajdonságok kifejlődésére. A külső materialista tudat arról beszél, hogy egy ország, egy vidék klímája, növényzete, talán a vize, sok más egyéb mellett irányadó arra nézve, ami a nép tulajdonságaiban a nép sajátosságaiban nyilatkozik meg. Nem is csoda, hogy a materialista tudat, a fizikai sík tudata így beszél, mert a fizikai sík tudata csak azt ismeri, ami szemmel látható. A szellemi látó tudat számára viszont egészen másként áll a dolog. Aki ilyen látó tudattal Földünk különböző vidékeit bejárja, aki ezzel a tudattal Földünknek erre vagy arra a talajára lép, az tudja, hogy a növények sajátos fizikai képében, a kőzetek sajátos konfigurációjában nem merül ki mindaz, ami az illető földterület képéről, talajáról megtudható. Érthető, hogy a materialista tudat számára elvont dolog, ha Földünk bizonyos vidékének sajátos aromájáról, sőt aurájáról beszélünk. A szellemi látó tudat számára Földünk minden pontja fölé magasodik ez a sajátos felhőképződmény, amit egy földterület jellegzetes éteraurájának kell neveznünk. Ez az éteraura más, egészen más Svájc fölött, mint Itália fölött, és ismét más Norvégia, Dánia vagy Németország fölött. Amennyire igaz, hogy minden embernek saját éterteste van, épp oly igaz, hogy földfelületünk minden egyes területe fölött egyfajta éteraura tornyosul.

Ez az éteraura nagymértékben különbözik más éterauráktól, például az ember éteraurájától. Ha egy embert szemlélünk, látjuk, hogy éteraurája hozzákapcsolódik, amíg él, vagyis a születésétől a haláláig. Ez az éteraura úgyszólván fizikai testéhez kötött, és tulajdonképpen csak annyiban változik, amennyiben az ember az életben fejlődik; intelligenciája, morálja, stb. tekintetében magasabbra emelkedik. De akkor mindig azt látjuk, hogy az ember éteraurája belülről kifelé változik meg, új tartalmakat kap, amelyek belülről felfénylenek, fölragyognak. Másként van azoknál az éterauráknál, amelyek különböző országok területei felett észlelhetők. Kétségtelen, hogy hosszú ideig egy bizonyos alaptónussal rendelkeznek, valamivel, ami hosszú időn át megmarad. De előfordulnak ezekben az éteraurákban gyorsan végbemenő változások is, és ezek különböztetik meg ezeket az aurákat az emberi auráktól, amelyek lassan és fokozatosan változnak, és ha változnak, akkor ezek a változások csak belülről mennek végbe. A különböző országok területei fölött lévő aurák ugyanis akkor változnak meg a földi emberiség fejlődésének folyamán, amikor egy nép elhagyja a lakóhelyét, és egy másik földterületet vesz birtokba. Az a sajátságos, hogy valójában, egy bizonyos földterület fölött lévő éteraura nemcsak attól függ, ami a talajból száll fel, hanem attól is, hogy melyik nép verte fel tanyáját legutoljára ezen a földterületen.

Aki követni akarja az emberiség sorsának igazi alakulását a földön, az éppen az éteraurák egy részének összefonódását fogja figyelemmel kísérni. Nagyon-nagyon megváltoztak Európa különböző éteraurái abban az időben, amelyet a népvándorlások korának nevezünk. Már ebből is láthatjuk, hogy egy földterület felett lévő éteraurában van valami változékony, ami hirtelen átalakulhat, sőt ez az átalakulás bizonyos vonatkozásban kívülről is létrejöhet. így minden egyes éteraura abból tevődik össze, ami a talajból származik, és abból, amit a népek vándorlásai visznek bele.

Ha ezt az aurát szemléljük, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy az a tétel, amelyet a szellemtudományban olyan könnyen idézgetnek, de alapjában véve sohasem értenek meg igazán, vagy legalábbis sohasem fogják fel valódi horderejét, a lehető legmesszebb menő érvénnyel bír, ti. az a mondat, hogy minden, amit a fizikai tudat kinn a világban lát, mégis csak maya, vagyis illúzió. Ezt a tételt gyakran emlegetik, de nagyon kevéssé veszik komolyan, úgy, hogy az életbe belevigyék. Inkább csak mint absztrakt igazságot mondják ki. Ha azonban a konkrét viszonyokat kell szem előtt tartani, akkor megfeledkeznek róla, és a materialista tudatnál rekednek meg. A valóságban az, ami titokzatos módon árad felénk arról a földterületről, amelyen egy nép lakik, az az illető földterület éteraurája. Amivel a fizikai szem találkozik a föld zöld növénytakarójában, a talaj sajátos konfigurációjában, alapjában véve csak maya, vagyis külső illúzió, mintegy megsűrűsödése annak, ami az éteraurában működik. Mindenesetre csak az függ ennek az éteraurának külsőségétől, amire az éteraura, azaz egy önmagát elevenen organizáló princípium hatással lehet. Az arkangyalok, akik szellemi törvények birtokosai, nem tudnak a fizikai törvényekbe belenyúlni. Oda a nép éterteste még nem tud behatolni, oda még nem tud szervező jelleggel belenyúlni. Ezért keresik fel a talajt, amikor az alkalmassá válik erre, és ebből a nászból, amely a szellemi-lelki erők által átdolgozott étertest és a fizikai földdarab között jön létre, ebből keletkezik az, ami egy nép külsejében, mint valami varázslehelet árad felénk, ez az, amit a szellemi látással nem rendelkező ember, egy országban csak megérezhet, de aki szellemi látó az meg is láthatja, amikor egy országot, egy népet szemlél.

Hogyan hat azonban az étertestben az, ami annak az arkangyalnak, annak a népszellemnek a munkája, aki a talaj fölé emelkedett? Mi annak az arkangyalnak a munkája, hogyan hat abba az emberi jellegbe, amely ezen a talajon mozog, amely a népszellemnek ebben a felhőjében él? Úgy hat, hogy ez az erő az embernél háromféle módon jut kifejezésre. A nép éteraurája az, ami az emberre hat, ami az embert átjárja és átszövi, és ez az éteraura úgy hat az emberi lényre, hogy abban egy hármasságot ragad meg. Ennek a hármasságnak keverékéből keletkezik azután az a sajátos karakter, amelyet az az ember hordoz, aki a nép éteraurájában él. Mire hat ez az éteraura az embernél? Egy hármasságra hat a temperamentumokban. A temperamentumokra hat, amelyek az ember érzelmi életébe vannak beleágyazva, amelyek az ember étertestén belül hatnak, kivéve az ún. melankolikus temperamentumot. A nép éteraurája a kolerikus, flegmatikus és szangvinikus temperamentumra hat. Általánosságban a nép éteraurájában lévő erő ebbe a három temperamentumba folyik bele. Csakhogy ez a három temperamentum az egyes emberi individualitásokban a legkülönbözőbb módon vegyülhet és működhet. Végtelen változatosságot lehet itt elgondolni, amikor ez a három erő egymásra hat, amikor az egyik a másikat befolyásolja, legyőzi, stb. Ezáltal a legkülönbözőbb konfigurációk keletkeznek, amelyek pl. Oroszországban, Norvégiában vagy Németországban különböző módon nyilvánulnak meg. Egy népen belül az adja meg az ember jellemét, ami a temperamentumokban működik. Az egyes individuumokban létrejövő különbséget csak a keveredés foka idézi elő. A népi temperamentumok tehát a népaura befolyása szerint keverednek.

így terjed ki a népszellemek tevékenysége az egész Földre. De nekik meg vannak a saját útjaik is, mert saját szempontjukból nem az a lényeges, hogy a temperamentumokra hatnak. Ezt csak azért teszik, mert az erők a világban kölcsönhatásra lépnek. Ezt akarati tettként hajtják végre, missziójukként. E mellett azonban én-jük saját ügyeit is számításba veszik, azt, hogy ők is tovább haladjanak fejlődésükben, hogy maguk is a Földön járjanak, és a Földnek ezen vagy azon a vidékén megtestesüljenek. De ez saját ügyük. Amit az emberek temperamentumával tesznek, azt mellékesen végzik, mint hivatásukat. Természetesen az ő munkájuk által az ember is előbbre jut, ez visszahat az emberre. Ezért az emberi munka is visszahat a népszellemre, ezt később látni fogjuk. Ez fontos. A lényeges azonban az, hogy egy ilyen népszellemet követhetünk, ahogyan a világban megtestesül, azután ismét egy ideig a szellemi világban van, és azután ismét valahol máshol megtestesül. Ha ezeket a folyamatokat szemléljük, akkor mindig csak ezeknek a lényeknek az én-ügyeivel állunk szemben. Gondolják el tehát - hogy konkrét képet kapjanak - az emberi étertestet a nép-étertestbe beágyazva, azután gondolják el az emberi étertest és nép-étertest egymásra hatását, és gondoljanak arra, hogy a nép-étertest a népi temperamentumokban az egyes emberek temperamentumainak keverékében tükröződik. Íme, a titok, ahogy a népszellem a maga módján egy népen belül előttünk áll.

Amikor ezt elmondtuk, alapjában véve kimerítettük a tulajdonképpeni arkangyalok vagy népszellemek legfontosabb munkáját. De távolról sem merítettük volna ki egy nép sajátosságait, ha a jellemnek csak azt a fajtáját figyeltük volna meg, ahogyan egy ember ezt a jellemet nemzetén belül magában hordozza. De az arkangyali lényeknek, akik tulajdonképpen a néptörzsek szellemei, ez a feladatuk.

De, ahogy sejthetik, még sok egyéb is tartozhat egy néphez. Honnan van mindez? Ha az arkangyal, a vezérlő népszellem nem találkozna ugyanazon a területen más lényekkel, és az ember étertestében, akkor egy népnek tulajdonságaiból sok minden egyáltalán nem tudna létrejönni. Az ember a színtere az arkangyalok és más lények találkozásának, akik együttműködnek, és úgyszólván együtt dolgoznak velük. Ebből az együttműködésből még egyéb is származik. Amikor a szellemi tudat tanulmányozza a népeket, sajátos módon titokzatos lényeket talál a már jellemzett arkangyalokon kívül, akik bizonyos vonatkozásban az arkangyalokkal rokonok, viszont más vonatkozásban tőlük teljesen különböznek, főleg azáltal, hogy sokkal nagyobb erőket tudnak mozgósítani, mint maguk a népszellemek. A népszellemek rendkívül finom és intim módon hatnak az emberi lélekre, amikor a temperamentumokba beleszövődnek. De sokkal erősebben, erőteljesebben hatnak itt más lények. Ezeknek a másfajta lényeknek a mibenlétét a hierarchiákra vonatkozó általános ismereteink alapján kell megvilágítanunk. Akkor megtaláljuk ezeknek a szellemi látó tudat által megfigyelt másfajta lényeknek a nevét. Képzeljék el a szellemek hierarchiáit a következőképpen:

1. Emberek,
2. Angyalok,
3. Arkangyalok vagy népszellemek,
4. Őskezdetek vagy személyiségszellemek,
5. Hatalmasságok vagy formaszellemek.

Ilyen módon tovább haladva másokhoz is eljutnánk, akikre azonban ma nem térünk ki. Ha emlékeznek arra, amit már mondtam - és amit részletesen kifejtettem az „Akasha-Chronik", és a „Geheimwissenschaft" c. könyveimben - akkor azt mondhatják: ezek közül a lények közül az arkangyalok azok, akik a régi Napkorszakban emberiségfokozatukat átélték. Ott azok a lények voltak arkangyalok, vagyis olyan lények, mint a ma jellemzett népszellemek, akik most két fokkal feljebb vannak, mint az arkangyalok. Az volt akkor az ő normális fejlődési fokuk.

Csakhogy a fejlődésnek van egy sajátos titka: ez bizonyos lények visszamaradásának a törvénye, amely szerint minden fokon egyes lények visszamaradnak, akik azután a következő fokon nem érik el a megfelelő szintet, hanem olyan természettel rendelkeznek, amilyet az előző szinten kellett volna elérniük. Az emberiségfejlődés során mindig maradtak vissza lények. Ezek között a visszamaradottak közt vannak formaszellemek, hatalmasságok. Ok egészen sajátos módon maradtak vissza, és pedig úgy, hogy noha bizonyos tulajdonságokra nézve formaszellemek, hatalmasságok, és így tudják azt, amit ma csak azok a formaszellemek tudnak, akik az embereknek a Föld-fokon az ént adományozták, de nem tudják ezt tökéletesen, mert nem rendelkeznek az ahhoz szükséges tulajdonságokkal. Ok úgy maradtak vissza, hogy nem a Napon, hanem most, földi korszakuk alatt élik át arkangyal fokukat úgy, hogy most a népszellemek fokán állnak, de egészen más tulajdonságokkal rendelkeznek. Míg a népszellemek intim módon hatnak az emberi életre, mert két fokkal állnak magasabban, mint az ember, tehát az emberekkel még mindig rokonok, ezek a formaszellemek, négy fokkal állnak az emberi fokozat felett. Ezért hatalmas erő birtokosai, amely nem alkalmas arra, hogy intim módon hasson az emberekre. Robusztusabban hatnának, de nincs tevékenységük részére más terület, mint az, amelyen a normális népszellemek, az arkangyalok állnak.

Nehéz dolog, hogy a szellemi világban meg kell tanulni különbséget tenni. Nagyon tévednek, akik azt hiszik, hogy néhány fogalommal beérhetik. Aki felületes fogalmakkal hatol be a magasabb világokba, persze, hogy megtalálja az arkangyalokat. De különbséget kell tenni, vajon ezek olyan lények-e, akik megfelelő módon jutottak el az arkangyal fokra, vagy olyanok, akiknek a Föld Nap-állapota idején kellett volna ezen a fokon állniuk. A népszellemekkel, az arkangyalokkal tehát ugyanazon a területen együttműködnek más lények is, akik úgyszólván az arkangyalok rangsorában állnak, de egészen más, robusztusabb tulajdonságokkal rendelkeznek, olyan tulajdonságokkal, mint amilyenekkel a formaszellemek bírnak, és akik ezáltal mélyen bele tudnak nyúlni az emberi természetbe. Mert mit csináltak a formaszellemek az emberből a Föld-lét alatt? Gondolják el, hogy az emberek nem tudnák magukat én-nek mondani, ha a formaszellemek az agyat nem formálták volna olyanná, amilyen. Tehát egészen a fizikaiság kialakításáig tudnak hatni az ilyen lények, noha csak az arkangyalok fokán állnak. Egyfajta versenyben állnak a népszellemekkel azon a területen, ahol a népszellemek működnek.

Amikor ezek a szellemek az egyik oldalról, és a többiek a másik oldalról összeütköznek, elsősorban a beszédre, a nyelvre hatnak. Ez nem tudna létrejönni az emberi test egész felépítése és formája nélkül. Az ember felépítésében találjuk meg ezeknek az egyéb népszellemeknek a tevékenységét, akik a természeti hatalmakkal, és az emberekkel összeköttetésben vannak. Tehát a beszédet nem tulajdoníthatjuk egyszerűen ugyanazoknak a lényeknek, akik intim módon hatnak a népi temperamentumra, és a népre mint két fokkal az ember felett álló lények rányomják bélyegüket.

Azok a lények, akik a beszédet adják, nagy erővel rendelkeznek, tulajdonképpen hatalmasságok: hatnak a Földre, mert a Földön maradtak, míg a többi társaik az én-ben hatnak a Napról a világtérbe. Az emberek Krisztus Jézus megjelenése előtt a Jahve- vagy Jehova-lényt tisztelték, és azóta a világtérben ható Krisztus-lényt tisztelik. A nyelvszellemekre vonatkozóan azt kell mondanunk, hogy a nyelvben az ember éppen azt szereti, ami a Föld körében maradt. Egészen más szemléletet kell megszoknunk. Az ember megszokta, hogy saját fogalmait az egész világmindenségre vonatkoztassa. Természetesen helytelen úgy tekinteni a magasabb lények visszamaradására a fejlődésben, mint amikor egy iskolás gyerek az egyik osztályban megbukik. Nem azért maradtak vissza, mert nem tanultak, hanem a világban működő nagy bölcsesség rendje folytán. Ha bizonyos lények nem mondtak volna le normális továbbfejlődésükről, és ahelyett, hogy a Nappal tovább haladtak volna, a Földön folytatják fejlődésüket, akkor nem jöhetett volna létre az, amit nyelvnek nevezünk.

Bizonyos tekintetben az embernek bensőségesen kell nyelvét szeretnie, és pedig azért, mert úgyszólván szeretetből maradtak mellette olyan magas lények, akik bizonyos tulajdonságokról lemondtak, hogy az ember úgy fejlődhessen, ahogy az a bölcsességnek megfelel. Ahogy az előre sietést áldozatnak kell tekintetnünk, úgy kell a korábbi fejlődési korszakban való visszamaradást is áldozatnak tekintenünk, és tisztában kell lennünk azzal, hogy az emberek bizonyos tulajdonságokhoz egyáltalán nem tudtak volna hozzájutni, ha e lények nem hoztak volna ilyen áldozatokat.

Látjuk tehát, hogy az ember étertestében és az illető népszellem étertestében kétféle lénycsoport fejti ki tevékenységét: a normálisan fejlődött arkangyalok, és az arkangyalfokon megállt formaszellemek, akik lemondtak saját fejlődésükről, hogy az emberbe földi léte alatt a népnyelvet beleplántálják. Rendelkezniük kellett azzal az erővel, amellyel a gégefőt, a beszéd egész eszközrendszerét úgy formálják át, hogy e beszédszervek működésének eredménye egy fizikai megnyilatkozás, vagyis a nyelv legyen. Az együttműködés eredményét éppen abban kell látnunk, ami mint népkedély, nép-temperamentum a nyelvvel kapcsolatban előttünk áll.

Amit az ember ki tud mondani, amit egy nép tagjaként kifejezésre juttat, amit hangokként kiáraszt a levegőbe, ez az, amit a népszellemekkel szövetségben álló formaszellemek csak azért tudnak előidézni, mert nagy erőikkel és hatalmukkal a népszellemek fokán maradtak. Ilyen együttműködés megy végbe azokon a helyeken, azokon a területeken, ahol a népszellemek működnek. De még egy másik területen is van hasonló együttműködés.

Már említettem, hogy még más erők, az őskezdetek vagy személyiségszellemek is működnek, akiket a Föld-lét alatt korszellemeknek nevezünk. Ok úgy tevékenykednek, hogy saját én-jükből, lelki organizációjukból kiindulva dolgoznak a fizikai testen, vagyis a fizikai test erőit mozgásba hozzák. Fel kell tehát tételeznünk, hogy ha egy bizonyos időben a korszellem hatására valami bekövetkezik, a korszellemen belül megnyilatkozik valami, ami által az emberiség előrehalad, akkor az földi létünkön belül, fizikai erővel végzett munkának felel meg. Ezt könnyű belátni; csak meg kell fontolni, és akkor érthető, hogy valóban fizikai előfeltételek szükségesek ahhoz, hogy ez vagy az a korszellem szerint létrejöjjön. Vagy elképzelhető-e, hogy Kepler vagy Kopernikusz, vagy Periklész, más feltételek mellett más időben élhettek volna? A személyiségek egészen meghatározott korabeli viszonyokból nőnek ki, azokból a körülményekből, amelyeket egy bizonyos időpontban magasabb lények fizikai munkája hozott létre, és szervezett meg.

Ezek valóban fizikai körülmények, természetesen olyan fizikai körülmények, amelyeket nem anyagi tuskóknak kell elképzelnünk, hanem Földünk fizikai egységében bizonyos konfigurációknak. Néha ez a konfiguráció különös erővel jelenik meg; máskor, ha a korszellem befolyását valamilyen módon gyakorolja, akkor egy meghatározott fizikai konstellációnak kell létrejönnie. Gondoljanak csak arra, hogy voltak már előzőleg is bizonyos egészen meghatározott módon csiszolt üvegek, aztán ezeket egyszer gyerekek játék közben egy üvegcsiszoló műhelyben úgy állítottak össze, hogy azon láthatóvá vált a messzelátó optikai hatása úgy, hogy a messzelátó feltalálójára már csak a törvények megfigyelése és azok megvalósítása maradt.

Ez történelmi tény. De gondolják csak el, milyen fizikai folyamatok voltak szükségesek ahhoz, hogy mindez megtörténhessen. A lencséket előbb fel kellett találni, azokat meg kellett csiszolni, és a megfelelő módon összeállítani.

Itt használhatják a "véletlen" szót, de csak akkor, ha lemondanak arról, hogy az ilyen történésekben is meglássák a törvényszerűséget. Ezeket a fizikai körülményeket az archék, az őserők hozzák össze. Az ő munkájuk tükörképe, hogy a Föld egyik pontján összetalálkozik az, ami egyébként a korszellem folytán sokféleképpen működik. Gondolják el, mi minden nem lett volna meg az újabb korban, a fizikai dolgok terén, ha az archék e munkája fizikai testünkben nem jött volna létre. Valóban az archék műve az, ami ebben a vonatkozásban, ebben az irányban működik. Ha tehát az archék ily módon hatnak, és a korszellemet irányítják, akkor viszont feltehetjük a kérdést: hogyan ösztönzik tulajdonképpen ezek a korszellemek az emberiség előmenetelét? Azáltal, hogy valakinek az, ami a fizikaiságban történik, mintegy véletlenül lökést ad. Nemcsak legendák ezek, ámbár ilyen is akad néha. Csak a pisa-i dómban lengő templomi lámpára emlékeztetem Önöket, ahol Galilei a dómbeli lámpa szabályos lengéseiből felfedezte az ingatörvényt, és hogy Kepler és Newton hogyan kaptak felfedezéseikhez indítást. Száz meg száz esetet lehetne felsorolni, amikor fizikai történések összetalálkoznak az emberi gondolkodással, amiből világossá válna, hogyan ösztönzik az archék vagy őserők az ideákat, amelyek a kor eszméinek alakjában kikerülnek a világba, és azután ez az embereket fejlődésükben befolyásolja, előmenetelüket szabályozza, és törvényszerűen áthatja. Ezen a területen is összedolgoznak azok a lények, akik normálisan földi létünk alatt személyiségszellemek lettek, azokkal a lényekkel, akik a Holdon történt visszamaradásuk miatt most nem formaszellemek vagy hatalmasságok, ahogyan a Földön lenniük kellene, hanem most is csak mint személyiségszellemek működnek.

így azok a lények, akik nem a Nap-fokozattól, hanem csak a Hold-fokozattól kezdve maradtak le, most személyiségszellemek, de nem azokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel eredetileg bírniuk kellene, azaz: nem olyan módon ösztönöznek, mint a szabályos személyiségszellemek, hanem mint visszamaradt formaszellemek. Nem kívülről adják az indítékot és nem hagyják rá intim módon magára az emberre annak megfigyelését, ami a fizikaiságban végbemegy, hanem a bensőben adnak indítást, az agy belsejében működnek, és a gondolkodásnak egy bizonyos irányt adnak. Ezért az ember gondolkodása a különböző korokban belülről kap indítékot úgy, hogy minden korszaknak megvan a maga meghatározott gondolkodásmódja. Ez a gondolkodás finom konfigurációival függ össze, belső konstellációkkal. A személyiségszellemek jellegével bíró visszamaradt formaszellemek dolgoznak az emberek bensejében, és egy bizonyos gondolkodásmódot, a fogalmak egy egészen meghatározott formáját hozzák létre. Ez az oka annak, hogy az embereket korszakról korszakra nem csak az ösztönző személyiségszellemek vezetik, indítják ennek vagy annak megtételére, hanem az ember mintegy belső erők sodrásába kerül úgy, hogy a gondolkodás belülről kiindulva fizikailag manifesztálódik, mint ahogy a beszédben fizikailag megnyilvánul az, ami a másik oldalon formaszellemként visszamaradt. A gondolkodásmód tehát a korunkban a személyiségszellemként fellépő formaszellemek megnyilvánulása. Ok ezek szerint nem olyan intim módon ható személyiségszellemek, akik rábízzák az emberre, hogy azt tegye, amit akar, hanem megragadják, és viharos erővel kényszerítik. Ezért ezt a két típust mindig megkülönböztethetjük azoknál az embereknél, akiket a korszellem serkent. Akiket a fejlődésük megfelelő fokán álló korszellemek mozgatnak, azok koruk igazi képviselői. Olyan embereknek tekinthetjük őket, akiknek jönniük kellett, és másképpen nem cselekedhettek volna. De jönnek más emberek is, akikben azok a személyiségszellemek működnek, akik tulajdonképpen formaszellemek. Ezek a gondolkodás szellemei, akik a Hold-ciklus alatt léptek elő mostani rangfokozatukra. Az ember ugyanis most az a színtér, ahol mindez együtt hat. Ez az együttműködés a beszéd és a gondolkodás kölcsönhatásában jelenik meg, mivel nem csak az egyforma fokon álló szellemek működnek együtt, hanem akik a nép kedélyét és temperamentumát szabályozó, helyesen fejlődött arkangyalok, kölcsönhatásra lépnek azzal, amit az előbb jellemeztem, vagyis nem csak az arkangyal fokon álló formaszellemekkel, hanem azokkal a személyiségszellemekkel is, akik tulajdonképpen visszamaradt formaszellemek.

Ez a két kategória lép fel az emberi természetben, és emberi lényben. Rendkívül érdekes ezeknek a tanulmányozása, ha okkult ismeretekkel, okkult látóképességgel az egyik néptől a másikhoz megyünk. Akkor látni lehet, hogyan hatnak szabályos népszellemek, hogyan kapják ezek a népszellemek a korszellemektől a parancsokat, és hogy ezek a népszellemek miként működnek együtt az ember bensőjében a beszédszellemekkel, és a gondolkodás szellemeivel is, akik az emberek gondolataira hatnak. Az ember bensőjében nemcsak szabályosan és szabálytalanul fejlődött arkangyalok találkoznak, hanem azok az arkangyalok is - ellentétben a szabálytalan személyiség szellemekkel - akik belülről, egy bizonyos kor gondolati munkáját szabályozzák. Mindez rendkívül érdekes. Mondtam, hogy olyan körülményekre mutatok rá, amelyeknél spirituális megértésükkel segítségemre kell jönniük. Nekem mindezt közönséges szavakba kell öltöztetnem, mert nincs még olyan nyelv, amely ezt hihetővé, és érthetővé tenné. Mindent olyan szavakban kell kifejeznem, amelyek a tényállást kissé képszerűén tárják Önök elé, de ami megfelel az emberiségfejlődés jelentős tényének.

Rendkívül érdekes és fontos az emberiség fejlődésének követése az újabb időkben és fontos, hogy tudjuk: a népek egyik vezető szelleme, egy szabályos arkangyal közvetlenül kölcsönös szerződést kötött egy olyan szellemmel, aki a gondolkodás erőinek szelleme és a belsőben működik, vagyis nem szabályos személyiségszellem, és egy bizonyos történelmi korban megmutatkozik ennek a szerződésnek a komoly, jelentős eredménye. Ennek a szerződésnek teljesebbé tételére harmonikus állapot jött létre a megfelelő rendellenes arkangyallal, aki abban az időben a beszéd vezető szelleme volt, úgy, hogy van egy pont az emberiség fejlődésében, amikor úgyszólván együtt működik szabályos és szabálytalan arkangyal, és amikor mindehhez még hozzájárul az a gondolkodásmód is, amelyet belülről egy rendellenes személyiségszellem irányít. E három párt közt kötött szerződés tükröződik egy bizonyos népben. Ez az indiai nép, amely az Atlantisz utáni idő első kultúráját létrehozta. Ennek az indiai kultúrának az idejében jött létre az a konstelláció, amikor ez a három lény a legharmonikusabban működött együtt. Ennek következménye mindaz, amit az indiai nép történelmi szerepében láthatunk. Még azokban az időkben is, amelyekből már történelmi feljegyzések vannak, érezhető annak az utóhatása, amiről akkor a szerződésben megállapodtak. Ezért hatott olyan erővel a hinduk régi szent nyelve, ezért volt olyan hatalmas hatása, és ezért tudott még a későbbi időiben is, olyan erőteljesen működni. Ezt az erőt azok a rendellenes arkangyalok hozták létre, akik a nyelvben hatottak. A szankszrit nyelv hatalma éppen ezen a szerződésen alapszik, amiről most beszéltem.

Ugyancsak ez az alapja annak a sajátos indiai filozófiának, amelyet mint filozófiát, mint az ember belsejéből származó alkotó gondolkodást a világ egyetlen más népe még nem ért el; ezen alapszik az indiai kultúra gondolkodásának belső zártsága. Minden más területen más viszonyokat figyelhetünk meg. Csak ebben nyilvánult meg az, amit most jellemeztem. Ezért olyan végtelenül vonzó ezeket a gondolatmeneteket követni, amelyeknek azért van sajátos konfigurációjuk, mert nem a szabályos arkangyalnak a nem szabályos arkangyal fölötti túlsúlyából jöttek létre, hanem mert az említett zártsággal vannak harmóniában; mert a nép-temperamentum valóban minden gondolatot felszívott és szeretettel beleszőtte a részletekbe - akkoriban, amikor az indiai nép az Atlantisz utáni idő első kultúrvirága volt. És a nyelv így hatott tovább, mert ott nem keletkezett harc, amely egyébként mindenütt keletkezett volna; mert a normális fejlődés arkangyala és a rendellenes fejlődés arkangyala közt együttműködés jött létre. Elmondhatjuk tehát, hogy a szankszrit a legtisztább temperamentum által létrehozott nyelv, magának a temperamentumnak a produktuma. Ez ennek az Atlantisz utáni kor első kultúrnépének a titka.

Ez az, amit szemügyre kell vennünk minden más népnél, hogy ugyanis náluk egy sajátos együttműködés jön létre e három erő között, a normális népszelem vagyis arkangyal, és a rendellenes arkangyal között, továbbá aközött, ami belsőleg hat a rendellenes korszellemben, aki nem mint korszellem hat, hanem belülről, és végül aközött, amit az igazi korszellem belsőleg kell, hogy átadjon a népnek. Ezen alapszik egy nép igazi megismerése, hogy ezeket az erőket belsőleg meglessük, megvizsgáljuk, milyen része van mindegyik tényezőnek a nép felépítésében. Ezért vált nehézzé a „nép" szót meghatározni azoknak, akik az emberiségfejlődés okkult erőit nem veszik figyelembe. Próbálják meg elővenni a könyveket, amelyekben a nép fogalmát bárhol a világon meghatározták, és akkor látják, mi mindent írtak össze erről, és mennyire eltérnek egymástól a meghatározások. Ez természetes, mert az egyik azt érzi meg jobban, ami az egyik oldalról, a szabályos arkangyaloktól származik, a másik azt, ami a rendellenes arkangyaltól, a harmadik pedig azt, ami a nép egyes személyiségeiből ered. Mindenki valami mást érez meg, és azt érvényesíti a maga meghatározásában. Éppen arra világított rá a szellemtudomány, hogy ezeket a meghatározásokat nem kell mindig hamisnak tekinteni, csak maya, illúzió veszi körül őket. Abból, amit valaki mond, láthatjuk, hogy csak a mayát látja, és a különböző működő erőket figyelmen kívül hagyja.

Ezért magától értetődő, hogy egészen más fogalmat kapunk, ha szellemtudományos szempontból nézünk egy olyan népet, mint a svájci, amely egy és ugyanazon a talajon él, és három nyelvet beszél, és ha ezzel szemben egységes nyelvű népeket nézünk.

Még beszélni fogunk arról, hogy bizonyos népek miért működnek inkább a személyiség szellemének hatása alatt, vagyis miért köszönik létüket az egyes személyiségek együttműködésének. Olyan népeket is találunk a Földön, akik létüket a rendellenes személyiség-szellemeknek köszönhetik. Ezek a személyiség-szellemek nem a további fejlődésért dolgoznak. Elég az észak-amerikai nép jellegét vizsgálni, és látjuk, hogy ez a nép az említett princípiumon nyugszik. Látható, hogy csak akkor értjük meg a világtörténelmet - amennyiben ez a népek történelme - ha a szabályos és szabálytalan arkangyalokat és személyiség-szellemeket kölcsönös rangjuk és együttműködésük szerint vesszük szemügyre, és a népeket egyidejűleg úgy figyeljük meg, ahogy a világtörténelem folyamában egymás után következnek.