"Krisztus nem csupán az, akire az ember feltekint, akinél mintegy vigaszt talál, hanem a nagy előkép, akit utánozni kell, ahogy a halált legyőzi."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A bibliai teremtéstörténet titkai (7)

7. Az elementáris lét és a mögötte működő szellemi lények - Jahve-Elohim

[A hierarchikus tevékenység megnyilvánulása a Földön: a trónok vagy az akarat szellemei a földben, a küriotészek vagy a bölcsesség szellemei a vízben, a dünamiszok vagy a mozgás szellemei a levegőben és az exuziák vagy a forma szellemei a hőben. A földi környezetben: a kerubok a felhőképződésben és a szeráfok a villámlásban és dörgésben. Jahve-Elohim - a hét Eloha, akik egységgé fejlődnek.]

München, 1910. augusztus 22.

Az a feladatom, hogy ezekben az előadásokban a legkülönbözőbb oldalakról adjak áttekintést mindarról, ami a Genezis megértéséhez vezethet. Mindemellett arra kérem Önöket, hogy e fejtegetések közben soha se tévesszék szem elől a tulajdonképpeni antropozófiai szempontot. Ez az antropozófiai szempont elsősorban magukra a szellemi élet tényeire irányul. A megtárgyalt dolgok mindegyikénél tehát mindenekelőtt ez a kérdés érdekel bennünket: hogyan mutatkoznak a dolgok a szellemi életben, a szellemi fejlődésben? Tehát ott is, ahol közléseink megegyeznek a Genezis közléseivel, az a lényeges számunkra, ami Földünk létének látható fejlődési menetét érzékfeletti történésekben és tényekben megelőzte. És - bár ennek is megvan a maga különleges fontossága - számunkra csak ezután következik az, hogy amit előbb minden írott emléktől függetlenül, szellemi kutatás alapján megállapítottunk, azt különböző korok különböző népeinek dokumentumaiban újra felfedezzük. Ez teszi számunkra lehetővé, hogy a megfelelő érzéssel, a megfelelő respektussal kerüljünk kapcsolatba azzal, ami régi idők, és népek távolából hangzik fel lelkünkben. Így válik lehetségessé, hogy mintegy szót értsünk azokkal az időkkel, melyek régebbi megtestesüléseinkben magunk is átéltünk; így válik lehetővé, hogy kapcsolódni tudjunk ahhoz, ami bizonyosan minket is érintett letűnt időkben. Így kell felfognunk azt a szempontot, amire ez az előadás-sorozat felépül.

Megkíséreltük az elmúlt napokban, hogy képzetet alkossunk arról, hogyan találunk rá a Genezisben azokra a szellemi lényekre, akiket a szellemtudomány alapján ismerünk. Ez eddig részben már sikerült is. Közben mindig szem előtt tartottuk azt a szempontot, hogy annál, ami elsősorban külsőleg lép elénk, - sőt annál is, amivel a tisztánlátó tudat alacsonyabb fokán találkozunk (és alapjában véve a Genezisben mindig a tisztánlátó tudat tényeivel van dolgunk) -, mindannál majáról, illúzióról van szó. Hogy az érzékelhető világról való mindennapi felfogásunk ez az érzékelhető világ úgy, ahogy megismerő képességünk számára közvetlenül adva van, nem más, mint maja, illúzió. Olyan alapvető dolog ez, amiről mindenkinek tudomása van, aki többé-kevésbé foglalkozott már a szellemtudomány tudnivalóival. Az is mindenki számára nyilvánvaló, aki hosszabb ideje foglalkozik szellemtudományos nézetekkel, hogy a tisztánlátás alsóbb régiói - mindaz, amit éter- és asztrálvilágnak nevezünk - magasabb értelemben részei ennek a világnak, a tévedések világának. A lét valóságos mélységeit - már amennyire számunkra elérhetők - csak akkor tudjuk megérinteni, ha az említett világokon túl a lét mélyebb forrásaihoz hatolunk; ezt sohase tévesszük szem elől. És nem szabad beérnünk annyival, hogy ezt elméletben hangoztassuk; ennek az érzésnek - hogy illúzióknak adjuk át magunkat, ha megállunk a külső létnél - úgyszólván hússá-vérré kell válnia bennünk. Persze akkor is a nagy illúziók egyikének szolgáltatná ki magát az ember, ha észre se venné vagy alábecsülné a külső létet.

Vegyük csak azt, amivel ezekben a napokban annyit foglalkoztunk - az elementáris létet - amely fizikai létünk mögött a számunkra elérhető legközelebbi lét; vegyük azt az elemi létet, amelyet a szellemtudomány, mint a föld, víz, levegő, tűz vagy hő, a fény, a hangéter és az életéter alapját képező elemeket jellemez; nézzük ezt az elementáris létet. Megpróbálunk képzetet alkotni a föld-jellegűről, a víz-jellegűről, a légneműről és így tovább. Ezeket a képzeteket próbáljuk rögzíteni. Semmire se megyünk, ha valami intellektuális gőggel - és ez könnyen előfordulhat az antropozófia híveivel - így szólunk: „Hát persze, mindez bizony csak maja, csak illúzió!” Hiszen éppen ebben a majában nyilatkoznak meg az igazi lények. S ha nem vagyunk hajlandók szemügyre venni ezeket a megnyilatkozásokat, nem akarunk megismerkedni azokkal az eszközökkel, és módokkal, melyeken keresztül megnyilatkoznak, akkor megfosztjuk magunkat minden olyan tartalomtól, mely lehetővé tenné, hogy a létet felfogjuk. Tudnunk kell, hogy ha azt mondjuk: víz, levegő, stb. akkor a tulajdonképpeni igazi szellemi lények közléseivel, megjelenésével állunk szemben; ha viszont azt mondjuk: „mit sem akarok tudni erről a majáról, akkor semmiféle képzetünk nem lesz arról, ami mindezek alapját képezi. Más oldalról tehát éppen azt kell világosan tudnunk, hogy ami föld-jellegű, ami víz-nemű, stb. az szellemi lények közlése, megnyilatkozása, megnyilvánulása.

Vegyünk most szemügyre a mi antropozófiai szemszögünkből olyan valamit, mint a föld-jelleg! Azt most már nagyon jól tudjuk, hogy a régi Szaturnusz-lét idején ilyenféle föld-jellegről nem lehetett szó, még a régi Nap- és Hold-lét idején sem. Tudjuk, hogy a fejlődésnek egészen a mi planetáris létünkig kellett várakoznia, s csak akkor kapcsolódhatott a föld-jelleg a régi Szaturnusz hőszerűségéhez, a régi Nap levegőszerűségéhez, a régi Hold vízszerűségéhez. Tudjuk, hogy e fejlődés minden egyes foka csak úgy mehet végbe, hogy szellemi lények működnek. Arról, amit ma fizikai testnek nevezünk - emberi létünk legalacsonyabb tagjáról - elmondhatjuk, ha ezt a fizikai testet egészen beleállítjuk az elemi létbe, hogy a régi Szaturnuszon kifejlesztett első építőkövétől, a hő-állapottól a Nap-jellegű levegő-állapoton és a Hold-jellegű víz-állapoton át felküzdette magát a jelenkori föld-állapotig. Tehát saját külső fizikai testünk olyan valami, amiről azt mondhatjuk: átment a csak-hőszövedék léten, végigcsinálta a levegő-jellegű test létét, a víz-jellegű test létét és felfejlődött a mai földi létig. Ismerjük azokat a lényeket is, akik a régi Szaturnusz munkájában, az ember fizikai testének akkori fejlődési fokán részt vettek. Emlékezzenek arra, kedves Barátaim, aminek ábrázolását a „A szellemtudomány körvonalaidban találják meg és amit különben is mindig hangoztatunk: a régi Szaturnuszon először csak azok a bizonyos szellemi lények működtek, akik alsóbb fejlődési fokozataikat egy ősrégi múltban élték át és akik a régi Szaturnusz-lét alatt már eljutottak odáig, hogy képesek voltak mintegy feláldozni saját testi mivoltukat, képesek voltak azt odaáldozni azért, hogy alapanyagot szolgáltassanak, a régi Szaturnusz alap-szubsztanciáját szolgáltassák. Ezek azok a szellemi lények, akiket a hierarchiák rendjében akaratszellemekként jelölünk meg. - Megvolt tehát az alap-szubsztancia, amit ezek az akaratszellemek adtak áldozatképpen; ebben fejtették ki azután a többi szellemi lények tevékenységüket; ebbe munkálták bele önmagukat a személyiségszellemek, akik ebbe az akarat-matériába - ha szabad ezt mondanom - saját ember-mivoltukat vésték bele. És az is ez az akarat-szubsztancia volt, ami mint hő-elem működött a régi Szaturnusz-létben és amiben az emberi fizikai test első alapköve kialakult.

De ne gondolják, hogy ilyen szellemi lények, mint az akaratszellemek, egy bizonyosonyos fokon befejezik munkájukat. A régi Szaturnuszon úgyszólván ők végezték el a legfőbb munkát, de azért a Nap-, Hold- és Föld-fejlődés folyamán is tovább működtek. És bizonyos vonatkozásban benne maradtak abban a szubsztanciában, amiért kezdetben feláldozták magukat. Láttuk, hogy a régi Nap-lét idején a sűrűsödés irányában - tehát mondhatni lefelé - a hő-jelleg levegő-jelleggé alakult át. Egy ilyen folyamat - melyet külső megjelenése szerint, mint a hő-jelleg levegő-jelleggé való sűrűsödését követhetünk - csak a maját, az illúziót tekintve sűrűsödési folyamat. Magában ebben a sűrűsödésben szellemi összefonódás és összeszövődés, szellemi tevékenysség megy végbe. És aki a dolgok mélyéig akar hatolni, fel kell hogy vesse a kérdést: vajon ki volt az a hierarchiák sorában, aki létrehozta azt, hogy a ritka hő-anyag - ha szabad ezt így kifejeznem - sűrűbb levegő-anyaggá szilárdult? Senki más, mint újra csak ugyanazok az akaratszellemek, akik odaáldozták a maguk hő-anyagát; úgyhogy az akaratszellemeknek ezt a tevékenységét akkor tudjuk felfogni, ha azt mondjuk: a régi Szaturnusz-lét alatt jutottak el odáig, hogy saját szubsztanciájukat, mint hőt kibocsássák, mint szubsztanciát feláldozzák, úgyhogy tüzük beáradt a Szaturnusz planetáris létébe. Ezt a tüzüket azután a régi Nap-lét alatt gázszerűvé keményítették. De ugyancsak ők voltak azok is, akik saját gázjellegüket a régi Hold-lét alatt vízjellegűvé sűrítették. És a Föld-lét idején tovább sűrítették víz-jellegüket föld-szerűvé, szilárddá. Ha tehát most körülnézünk a világban és megpillantjuk a szilárd dolgokat, azt kell mondanunk: ebben a szilárd anyagban erők működnek, s kizárólag ezek az erők teszik lehetővé, hogy szilárd forma létezzen; saját lényükkel kiáramlottak a régi Szaturnuszon, mint hő, azután egyre sűrűbbé tették azt, ami kiáradt, egészen a szilárd létformáig, amit most erőteljesen összetartanak. És ha tekintetünkkel a szilárdság, mint maja felé fordulva tudni akarjuk, kinek a műve ez, azt kell mondanunk: minden mögött, ami szilárd formában jelenik meg, az akarat szellemei, a trónok működnek. Tehát még a Föld létében is jelen vannak az akaratszellemek. S ezzel ismét újabb megvilágításban áll előttünk az, amit a Genezis elmond.

Ha azt halljuk, hogy az, amit a Genezis „bara”-nak nevez, az Elohák bizonyos fajtájú gondolkodó tevékenysége, így kell szólnunk: Igen, az Elohák gondolkodásukkal újrateremtettek - mintegy emlékezetből - valamit, amit a lét komplexumainak neveztem. De bizonyos értelemben az Elohákkal is az történt, ami velünk történik, ha emlékezetből teszünk valamit, csak persze a mi ilyen irányú tevékenységünk sokkal alacsonyabb szinten megy végbe. Egy hasonlatot mondanék. Képzeljék el, hogy valaki elalszik este. Érzés- és képzetvilága szubjektív tudatában feledésbe merül; alvás-állapotba megy át. Tegyük fel, hogy utolsó esti gondolata - csak hogy egy példát említsünk - egy rózsa volt; arra a rózsára gondolt, mely épp a közelében volt, mikor elaludt. Ez a gondolat lemerül a feledésbe. Reggel újra felbukkan a rózsa gondolata. Ha a rózsa időközben eltűnt volna, csak ez a gondolat maradt volna meg belőle. Tegyenek most különbséget, kedves Barátaim, e között a két tény között: az egyik a rózsa képzetére való emlékezés felelevenítése, tehát a gondolat, a rózsára való emlékezés; ez bizonyos körülmények között akkor is felmerülhetne, ha a rózsa már nem volna ott. De ha a rózsa a helyén maradt, akkor az észlelet számára a rózsa tárgyi mivoltában is újra ott áll; ez a másik tény. Kérem, hogy most mindannál, amit az Elohák kozmikus gondolkodásának neveztünk, ugyanilyen értelemben tegyenek különbséget két tény között. Ha tehát arról értesülünk, hogy a Föld-létesülés harmadik szakaszában kozmikus gondolkodás megy végbe, hogy az Elohák elválasztják a folyékonyt a szilárdtól, hogy a szilárdat kivonják, és földnek nevezik, akkor itt azoknak az Eloháknak a kozmikus gondolkodását is figyelembe kell vennünk, akiktől termékenyen csírázik ki ez a gondolat. De abban, ami elmélkedésük előtt megjelenik, az akarat szellemeit kell tevékenynek elgondolnunk, akik most újra életre hívják az objektívet saját szubsztanciális lényükben. Így működnek és így működtek kezdettől fogva az akarat szellemei mindabban, ami körülöttünk földjellegű.

Ilyen képzetekkel bizony meg kell ismerkednünk, kedves Barátaim, hogy adott körülmények között abban, ami közvetlenül körülvesz bennünket, és amit gyakran valami egészen alacsonyrendűnek minősítünk, igen magasrendű és magasztos lényekkel találjuk szembe magunkat. Könnyű és méltatlan dolog azt mondani arra, ami szilárd formában jelenik meg, hogy „hiszen ez csak anyag!” és talán akad olyan is, aki legszívesebben hozzátenné: „Ilyesmivel egy szellemkutató nem is törődik! Hiszen az anyag alacsonyrendű létforma! Mit érdekel minket ez az anyag? Mi az anyagon túl, a szellemi felé törekszünk!” Aki így gondolkodik, az számításon kívül hagyja, hogy amit kedve szerint teljesen lebecsülne, azon mérhetetlen időtartamokon át magasrendű, magasztos lények munkálkodtak, azért, hogy létrehozzák ezt a szilárd állapotot. És érzésvilágunk - ha normálisan tudnánk érezni - igazán a mélységes hódolat élményével hatolna fel a külső anyagtól - mondhatnánk a Föld elementáris takarójától - ahhoz, ami ezt a Föld-takarót megszilárdította; úgy kellene, hogy érzésben a legmélyebb tiszteletadást, a legnagyobb megbecsülést fejlesszük ki azok iránt a magasztos szellemi lények iránt, akiket az akarat szellemeinek nevezünk, és akik ebben a Föld-jellegűben hosszas munkálkodással építették meg azt a szilárd talajt, amin lépkedünk és amit magunkban hordunk mi is fizikai testünk földjellegű alkotó elemeiben. - Ezek az akaratszellemek, akiket a keresztény ezoterika trónoknak nevez, valóságosan megépítették - helyesebben összesűrítették - azt a talajt, amin járunk. Azok az ezoterikusok, akik nevet adtak az akaratszellemek földi létünkhöz kapcsolódó műveinek, azért nevezték ezeket a szellemeket trónoknak, mert ők a valóságnak megfelelően trónokat emeltek nekünk, melyekre mi szüntelenül, mint szilárd alapokra támaszkodunk, és amelyen az egész földi lét, mint szilárd talajon, mint szilárd trónokon nyugszik továbbra is. Ezek a régi kifejezések valami mérhetetlenül tiszteletreméltót, nagyra becsülendőt hordoznak magukban, ami egész érzésvilágunkat be tudja tölteni.

Ha mármost a szilárd, vagy földjellegű fölé emelkedünk az elemi létben - a vízelemhez - akkor ezt kell mondanunk: a földjelleg építésén, megsűrítésén való munkálkodás több időt vett igénybe, mint a vízelemé, ezért tehát a vízelem alaperőit is egy alacsonyabb hierarchia lényeiben kell keresnünk. A vízszerűnek, mint elemi létnek a megsűrítéséhez - ahhoz, hogy úgy működjék környezetünkben, ahogy működik - csak a bölcsesség szellemeinek - kyriotetes vagy uraságok - tevékenysége volt szükséges; ez a hierarchiák lefelé következő foka. Így tehát a szilárd talaj mögött az akarat szellemeit látjuk és a mögött, ami nem a fizikai víz, hanem azok az erők, amik a folyékonyt kialakítják, a kyriotetes vagy bölcsesség szellemeinek tevékenységét kell keresnünk. - Ha felemelkedünk a légneműhöz, ott a következő alacsonyabb hierarchiát kell keresnünk. Abban, ami légnemű formában jelenik meg és hat környezetünkben - mivel ezt is a mögötte rejlő erők hozzák létre - szintén a hierarchikus rend bizonyos szellemeinek tevékenységét kell látnunk. Ahogy a vizes elemben a bölcsesség szellemei, úgy a légneműben a mozgás szellemei - dynamis - működnek; a hatalmak, ahogy a keresztény ezoterikában szoktuk mondani. És ha a hőszerű állapothoz emelkedünk fel - a legközelebbi ritkább állapothoz - ott a sorban lefelé következő hierarchia, a formaszellemek élnek és működnek - az exusiai - ugyanazok, akikről most már napok óta szó van: az Elohák. Eddig egészen más oldalukról jellemeztük a formaszellemeket, akik a hő-elemben „költöttek”. Ha tehát a hierarchiák rendjét az akaratszellemektől a bölcsesség és a mozgás szellemein keresztül lefelé követjük, újra az Elohákhoz érkezünk, a formaszellemeinkhez. Látják, így fonódik össze mindez, ha helyes módon vetettük fel a vezérfonalat.

Ha most megkísérlik, hogy az eddig mondottakat érzésteli tartalommal telítsék, akkor azt fogják mondani: amit érzékeink környezetünkben látnak, annak egy földjellegű elementáris lét a alapja, de mindabban, ami föld-jellegű, valójában az akarat szellemei élnek. Alapja egy folyékony elem is; de ebben valójában a bölcsesség szellemei élnek, alapja egy légnemű elem; de ebben valójában a mozgás szellemei élnek; és egy hő-jellegű elem, amiben valójában a formaszellemek, az Elohák élnek.

Ne gondoljuk, hogy ezeket a területeket szigorúan el lehet választani egymástól, hogy éles határt vonhatunk közöttük. Hiszen egész földi létünk azon alapul, hogy a folyékony, a légnemű és a szilárd áthatják egymást, hogy a hő mindezen áthatol, mindent átjár. Nincs olyan szilárd elem, aminek ne volna valamilyen hőfoka; a hő megtalálható az összes többi elementáris létfokozatban. Ezért tehát azt mondhatjuk: az Elohák hatását - a hőszerűség tulajdonképpeni erőelemét - is mindenütt megtaláljuk; mindenüvé szétáradt. Igaz, hogy ennek előfeltétele az akaratszellemek, a bölcsességszellemek, a mozgásszellemek működése volt, de ez a hő-elem - a formaszellemek megnyilatkozása - a Föld-lét idején mégis áthatotta a lét valamennyi alsóbb fokát. A szilárd elem szubsztanciális alapköveként tehát nemcsak az akaratszellemek testét találjuk, hanem ezt a testet átjárják, átszövik maguk az Elohák, a formaszellemek is.

Próbáljuk most az érzékelhető világban megkeresni az előbb mondottak külső kifejeződését. Leírtuk, mi van az érzékfölöttiben: az akaratszellemek - trónok - és a formaszellemek - Elohák - összefonódása; ez az érzékfölöttiben van. Ám minden érzékfölötti ráveti árnyékát érzékelhető világunkra. Ami szubsztanciális, ami az akaratszellemeknek úgyszólván a testi lénye, az a szétterülő anyag, a matéria. Amit általában anyagnak tartunk, az illúzió; az anyagról alkotott képzetek: maya. A tisztánlátó, amikor - képletesen szólva - átlép azokba a birodalmakba, ahol az anyag állítólag kísért, a valóságban nem a fizikai matéria fantázia-szülte képzetét találja, mert az nem más, mint üres álom. Az anyag fogalma, amelyről az úgynevezett természetfilozófiai fizika beszél, csak elképzelés, csak ábránd, fantáziakép. Amíg nem látjuk többnek, mint elszámolási pénznek, addig nincs is baj, de aki azt hiszi, hogy ezzel rátapintott a lényegre, az álmodik. És így álmodik voltaképpen a mai fizika, mikor kifejti elméleteit. Igaz amit mond, ha tényeket konstatál, ha tényeket ír le, a realitást, a valóságot, ha azt írja le, ami szemmel látható, amit számítással meg lehet állapítani. De amikor atomokat, molekulákat kezd kieszelni, és azt állítja róluk, hogy ezek olyan dolgok, melyeknek anyagi léte van, akkor elkezd álmot szőni a világról. És erről igazán elmondhatjuk, úgy van, ahogy Félix Balde mondja a misztériumdrámában, a templomban: „ha az ember vásárolni akarna valahol valamit és azt mondaná: nem fizetek csengő arannyal, megígérem, hogy valamiféle ködből pénzt gyúrok, majd csak dukáttá sűrűsödik''. Ez a durva hasonlat igazán híven tükrözi a fizikusok elméletének azt az illúzióját, mely kész elfogadni az ősködből keletkezett világokat, ha így fedezni tudja az úgynevezett világnézeti szükségletet azzal az aprópénzzel, amivel a tudomány ezen a téren fizetni szeretne. Fantasztikummal van dolgunk, ha a mai szemlélet értelmében realitásnak tartjuk ezt az atom-létet. Amíg csak az érzékek útján tapasztalt dolgok rövidítésének tartjuk őket (elszámolási pénznek) addig a realitás talaján állunk. De ha áttörjük az érzékelhetőségnek ezt a talaját, akkor tovább kell jutnunk a szellemiséghez és ott egy alapszubsztancia létére és működésére találunk, ami nem más, mint a trónok teste, melyet átjár a formaszellemek tevékenysége. És miképpen tagozódik ez bele érzékelhető világunkba, hol vetül rá? Nos, itt van az elterülő matéria, mely azonban semmilyen fokán sem alaktalan. Az amorf, az alak-nélküli csak azáltal jön létre, hogy alapjában véve minden formára törekvő lét széttörik, összezúzódik. Amit a világ felépítésében por alakú létformában találunk, abból alapadottságánál fogva semmi sem por alakú; mindez porrá tört lét. Az anyag maga arra törekszik, hogy formát adjon önmagának. Minden arra törekszik, hogy kristályossá váljék. Ami szilárd anyag, az kristályformára törekszik, forma után törekszik. Azt mondhatjuk tehát, hogy amit a trónok és Elohák szubsztanciájának nevezünk, az úgy lép be érzékelhető világunkba, hogy a szétterülő szilárd elemben mutatkozik meg. Maga az a tény, hogy amit mi anyagi létnek nevezünk, manifesztálódik, a trónok jelenlétét árulja el. Az Elohák külső megnyilatkozása abban nyilvánul meg, hogy az anyag megformáltan jelenik meg, hogy ez az alapszubsztancia mindig alakká formálódik.

És nézzük most újra a régi idők szellemmel telített szóhasználatát. Így szóltak a régi tisztánlátók: ha végignézünk az anyagi léten, azt látjuk, hogy benne a trónok lénye nyilvánul meg; de ezt egy olyan erőelem hatja át, mely mindent formába akar önteni. Innen származik a „formaszellem” név. Mindezek a nevek arra a valóságos lényre utalnak, amelyet kifejeznek. Ha tehát környezetünk kristályformára való törekvését tekintjük, akkor egy alacsonyabb fokon azt találjuk meg, ami a kristállyá-formálódásban külsőleg juttatja kifejezésre erőit, vagyis magukat a trónok szubsztanciájában működő Elohákat, a formaszellemeket. Itt tevékenykednek hő-elemükben, mint kovácsok, akik a2 akaratszellemek alaktalan szubsztanciájából kikalapálják a különböző földei és fémek kristályos formáját. Ezek a hő-elemükben működő szellemek, akii egyúttal a lét formáló elemei is.

Ha így tekintik a dolgot, akkor bepillantanak abba az eleven létbe é, tevékenységbe, ami létünk alapja. Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy mindenben, ami külsőleg megjelenik előttünk, maya-t, illúziót lássunk. De nem állhatunk meg ennél az értéktelen elméletnél, hogy a külvilág maya. Ezzel még nem tettünk semmit. Csak amikor már át tudunk nézni a maya egyes elemein és meglátjuk azokat a lényeket, akik alapjukat képezik, csak akkor éri el valódi jelentőségét ez az elmélet. Szokjuk meg tehát, kedves Barátaim, hogy mindabban, ami a külvilágban történik, ami a környezetünket alkotja, olyan valamit lássunk, ami illúzióként igaz ugyan, de alapjában véve mégsem több,  mint illúzió. Ami látszat, az látszat. Mint ilyen tény ugyan, de megérteni nem lehet, ha megállunk látszat-jellegénél. Tiszteletben tarthatjuk és elismerhetjük értékeit, de csak akkor, ha nem állunk meg látszat-mivoltánál.

A mai absztrakt elmélet mindent összekavar. A régi tisztánlátó nem tehetett így; nem volt abban a kényelmes helyzetben, hogy mindenütt ugyanazokat a triviális erőket lássa, mint pl. az a mai fizikus, aki azonkívül, hogy fizikus, még meteorológus is szeretne lenni. Mert ugyan ki kételkednék ma abban, hogy ugyanazok az erők, melyek mondjuk az elemi létben működnek - a szilárdban, folyékonyban, stb. - ki kételkednék a fizika mai fogalmai mellett abban, hogy ugyanazok az erők hatnak pl. akkor is, amikor a légkörben felhők képződnek, mikor a víz felhővé gomolyodik? Pontosan tudom, kedves Barátaim, hogy a fizikus ma nem is képes másképp gondolkodni, csak úgy, hogy lehet ő egy időben fizikus és meteorológus is, és az ő számára csak annak van értelme, ha ugyanazokat a törvényszerűségeket terjeszti ki a Földünket felhőképződés formájában körülvevő víztömegekre is, mint amiket a földi viszonyokra alkalmaz. A tisztánlátó helyezte már nem ilyen kényelmes. Mihelyt visszamegyünk a szellemi háttérig, már nem látjuk mindenütt ugyanazt; más szellemi lények tevékenykednek, ha mondjuk valami gázneműből közvetlenül a Föld felszínén keletkezik valami cseppfolyós, és megint mások, ha a gáznemű, a gőz, a Föld környezetében áll össze cseppfolyóssá. Ha tehát légterünkben látjuk a cseppfolyós keletkezését, akkor nem mondhatja a tisztánlátó, hogy a folyékony ugyanúgy jön létre ott, mint a Föld felszínén; nem mondhatja, hogy az, ami lebeg, ugyanúgy jön létre, mint az a víz, ami a Föld felszínén, magán a talajon sűrűsödik össze, mert az igazság az, hogy más lények vesznek részt a felhőképződésben, mint a víz keletkezésében a talajon. Amit most mondtam a hierarchiáknak elementáris létünkben való közreműködéséről, az csak a Földre vonatkozik, a középponttól odáig, ahol mi állunk; de ugyanezek az erők már nem terjednek odáig, hogy pl. felhőt is képezzenek. Ott más lények tevékenykednek. Az a természetfilozófia, amely a mai fizika alapjára épül, igen egyszerű alapelvvel dolgozik. Összeállít előbb néhány fizikai törvényt, azután kijelenti, hogy ez az egész létre vonatkozik. És nem veszi észre mindazt, ami a lét különböző területein más és más. Aki így jár el, az abból az alapelvből indul ki, hogy sötétben minden tehén fekete, ha mégolyán tarka is. De a dolgok nem egyformák mindenütt, hanem a legkülönbözőbb területeken nagy eltéréseket mutatnak.

Aki a tisztánlátó kutatás révén tudatára ébredt annak, hogy Földünkön belül a földelemben a trónok vagy akaratszellemek működnek, a vízelemben a bölcsességszellemek lényei, a légneműben a mozgásszellemek lényei, a hő-jellegűben az Elohák, az lassankint eljut addig a felismerésig, hogy a felhőképződésben - ebben a sajátságos, Földünk környezetében végbemenő folyamatban, a nedves gáznemű cseppfolyóssá-válásában - azok a lények munkálkodnak, akik a kerubok hierarchiájához tartoznak. - Ha így nézünk mindarra, ami szilárd, amit elemi Föld-létnek nevezünk, meglátjuk benne az Elohák és a trónok egymást átható működését. Feltekintünk és látjuk, hogy a levegőben - ahol ugyan a mozgásszellemek működnek - hogyan munkálkodnak a kerubok azon, hogy a bölcsességszellemek birodalmából felszálló nedvesség képes legyen felhővé összeállni. Éppolyan igaz, hogy a Föld környezetében a kerubok működnek, mint az, hogy Földünk elemi létében a trónok, a bölcsesség szellemei, a mozgás szellemei tevékenykednek. S ha most maguknak a felhőképződményeknek lényegét és működését nézzük, azt, ami mélyükön rejtőzik, és csak ritkán nyilatkozik meg, akkor ez a felhőből előtörő villámlás és dörgés. Ez sem olyasvalami, ami a semmiből terem. A tisztánlátó számára emögött a történés mögött azoknak a hierarchikus szellemeknek lénye és tevékenysége rejtőzik, akiket szeráfoknak nevezünk. És ezzel, ha Földünk körzetében maradunk, ha közvetlen környezetéig hatolunk, A hierarchiák valamennyi fokát megtaláltuk.

Tehát abban, ami érzékeink előtt megjelenik, hierarchikus tevékenység eredményét, megnyilatkozását látjuk. Tökéletesen értelmetlen dolog volna a felhőből lecsapó villámban ugyanazt látni, mint ami a gyufa lángjában lobban fel. Egészen más erők uralkodnak akkor, amikor az anyagból az az elem tör elő, ami a villámban működik, az elektromosság. Itt a szeráfok tevékenykednek.

Megtaláltuk tehát a hierarchiák összességét Földünk környezetében is, ahogy megtaláltuk őket kinn a kozmoszban. Mert ezek a hierarchiák kiterjesztik tevékenységüket arra is, ami a közvetlen környezetünkben van.

Ha mármost végignézzük a Genezist, ha megnézzük, hogyan írja le a Genezis a világfejlődés egész működését és minden történését, akkor azt találjuk, hogy úgyszólván valamennyi előző fok, mely a Szaturnusz-, Nap- és Hold-létet kialakította, megismétlődik, és hogy végül megjelenik a fejlődés koronája, az ember. Tehát azt, amit a Genezis elmond, úgy kell felfognunk, hogy a hierarchiák minden tevékenysége és egész lénye belefonódik a történésekbe és hogy mindez úgyszólván a Föld létének végső teremtményéig sűrűsödik, addig a szellemi lényig (mert hiszen akkor még érzékfölötti lény) akiről azt mondja az írás: az Elohák akkor döntöttek felőle, amikor így szóltak:

„És most teremtsünk embert!”

Ekkor minden egyéni képességüket egy közös műben egyesítették. Valamennyi tevékenységüket, melyeket korábbi fejlődési fokokról hoztak magukkal, összeszőtték, hogy végül létrehozzák az embert. Mindezek a hierarchiák tehát, akik az ember előtt jártak, és akiket így nevezünk: szeráfok, kerubok, trónok, bölcsességszellemek, mozgásszellemek, formaszellemek, archék vagy személyiségszellemek, tűzszellemek vagy arkangyalok és angyal-lények; őket valamennyiüket ott találtuk, amikor ezt az egész létet szőtték-létesítették. És ha a Genezis elbeszélését addig követjük, míg ennek az építménynek koronájaként az úgynevezett hatodik teremtési napon megjelenik az ember, ha áttekintjük az ember-előttinek nevezhető Föld-fejlődés egész működését és létesülését, akkor mindebben már ott találjuk a különböző hierarchiák mindegyikét. És mindezeknek a hierarchiáknak együttműködése szükséges volt ahhoz, hogy előkészítsék, ami végül megjelenik: az embert.

Azt mondhatjuk tehát: az a tisztánlátó, vagy azok a tisztánlátók, akiktől a Genezis származik, tudatában voltak annak hogy valamennyi említett hierarchiának már akkor is működnie kellett, amikor az ember még csak az előkészület stádiumában volt. De kellett, hogy tudatuk legyen arról is, hogy magának az embernek létrehívásához, ennek az egész hierarchikus rendnek végső betetőzéséhez még más oldalról is segítséget kellett kapniuk, olyan oldalról, mely bizonyos vonatkozásban mindezeknél a hierarchiáknál is magasabb rendű. Tehát bizonyos értelmében a szeráfoknál is magasabbra, egy még ismeretlen, csak megsejtett isteni lényre tekintünk fel. - Kövessük most a hierarchikus rend valamelyik tagjának a tevékenységét, mondjuk az Elohákét; addig, míg nem jutottak arra a döntésre, hogy művüket az ember megteremtésével koronázzák meg, elégségesnek bizonyult, hogy saját tevékenységüket összhangba hozzák a hierarchiákéval, fel egészen a szeráfokig. De akkor azután onnan kellett segítségnek jönnie, ahová sejtve emeljük fel szellemi tekintetünket, bizonyos értelemben a szeráfok fölé. Mikor az Elohák ebbe a szédítő magasságba akarták alkotó tevékenységüket emelni, úgyhogy onnan segítséget kaphattak, akkor történt valami, aminek teljes horderejét meg kell ismernünk. Úgyszólván felül kellett múlniuk önmagukat, meg kellett tanulniuk többet tudni, mint amennyit az előkészítő munka folyamán tudtak. Hogy munkájukat teljesen véghez vigyék, hogy azt tökéletesen megkoronázzák, képessé kellett válniuk arra, hogy még magasabb rendű erőket fejlesszenek ki magukban, mint amilyet az előkészítő munka során kifejtettek. Az Elohák csoportjának tehát bizonyos mértékben túl kellett nőnie önmagán. Próbáljunk képzetet alkotni arról, hogyan történhet ilyesvalami. Kíséreljük meg ezt a képzetet úgy megalkotni, hogy újra csak valami triviálisból indulunk ki. Induljunk ki az ember fejlődéséből.

Ha az életbe belépő embert, mint egészen kis gyermeket nézzük, tudjuk róla, hogy még nem fejlődött ki benne az, amit egységes tudatnak nevezünk. Sőt a gyermek a tudatot összetartó, egységbe foglaló én-t is csak bizonyos idő elteltével mondja ki. Akkor illeszkedik össze lelki létének tartalma a tudat egységébe. Az ember növekedése során egységgé ötvözi azokat a különféle tevékenységeket, melyek a gyermeknél még nem összpontosulnak. Ez az összpontosítás tehát az embert fejlődésének egy magasabb fokára emeli. Ehhez hasonlóan képzelhetjük el az Elohák fejlődését. Ők bizonyos tevékenységet fejtettek ki abban az előkészítő fejlődésben, ami elvezetett az emberhez. Mialatt ezeket a tevékenységeket megvalósították, ők maguk is tanultak valamit; ők maguk is hozzájárultak ahhoz, hogy magasabb fokra emelkedjenek. Most már csoportként bizonyos egységes tudathoz jutottak, nem maradtak meg csak csoportnak, hanem egységgé váltak. Az egység mintegy lénnyé vált. Amit itt kimondtunk, ez rendkívül fontos. Eddig azt mondhattam: az egyes Elohák olyanok voltak, hogy mindegyikünknek volt valami különleges tudománya. A közös döntéshez, a közös képhez, amely szerint az embert szándékozták megformálni, mindegyikük hozzájárulhatott. És ami az embert illeti az jóformán még csak képzet volt, melyen valamennyien közreműködtek. Az Elohák munkájában kezdetben ez még nem volt realitás. Realitássá akkor vált, amikor a közös művet létrehozták. De a közös munka folyamán önmagukat is fejlesztették, egységüket realitássá emelték, úgyhogy most már nem lehet csak azt mondani, hogy heten voltak, hanem ez a hetesség egységgé vált, most már egy olyan „Elohaság”-ról szólhatunk, mely hétszeresen nyilatkozik meg. Ez az Elohaság csak ekkor jött létre. Erre a fokra fejlesztették fel magukat az Elohák.

Erről a Biblia is tud. A Biblia ismeri azt a képzetet, hogy az Elohák előbb egy csoport tagjai voltak és csak később kovácsolódtak egységgé oly módon, hogy előbb egy csoport tagjaiként működtek együtt, majd egy közös organizmus vezérelte őket. És ezt a reális Eloha-egységet, melyben az Elohák mint tagok, mint orgánumok működnek, nevezi a Biblia Jahve-Elohimnak.

Íme a Jahve, a Jehova fogalom, még mélyebb formában, mint eddig lehetséges volt. Ezért is beszél a Biblia eleinte csak az Elohákról és csak akkor kezd Jahve-Elohimról szólni, mikor maguk az Elohák is magasabb fokra, az egység fokára emelkedtek. Ez a mélyebb oka annak, hogy a teremtési mű végén váratlanul felbukkan a Jahve név. Ebből látszik, hogy az okkult forrásokig kell eljutni ahhoz, hogy ezt megértsük.

Hogy formálta ezt át a XIX. sz. bibliamagyarázata? Mindezt, amit okkult források alapján most ismertettem, úgy alakította át a bibliamagyarázat, hogy azt mondja: Hát igen, egyik helyen az Eloha név szerepel, egy másik helyen a Jahve név. Ez természetesen azt bizonyítja, hogy a két forrás két különböző vallásos hagyományból származik, és különbséget kell tenni a kettő között. Az egyik esetleg olyan néptől származik, mely az Elohákat tartotta tiszteletben, a másikat olyan nép őrizte, mely Jahve-tisztelő volt. És aki ezt feljegyezte, összeolvasztotta a két nevet: az Elohát és a Jahve-Elohát; van tehát egy olyan kútfő, mely az Eloha nevet és van egy másik mely a Jahve nevet használja. Ezt szét kell választani. Most már odajutottunk ebben a kutatásban, hogy vannak úgynevezett szivárvány-bibliáink, melyekben kék színnel nyomtatják azt, ami állítólag az egyik oldalról származik és pirossal mindazt, ami a másik oldalon fordul elő. Vannak már ilyen bibliák! Csak az a kár, hogy helyenként úgy kell szétválasztani a dolgokat, hogy a mondat első fele kék, a másik fele piros, mivel a mondat elejét az egyik, a második felét egy másik néptől származtatják. Csak bámulni lehet, hogy fő- és mellékmondat oly csodásán összeillik, hogy csak egy kombinatív elmének kellett jönnie, aki ezt a két hagyományt összeillessze.

Századunk bibliamagyarázatára mondhatatlan mennyiségű fáradságot fordítottak és a dolgok ismeretében elmondhatjuk, hogy nincs az a természettudományos vagy történeti kutatás, amelyre akkora gondot fordítottak volna, mint erre a XIX. századi teológiai bibliamagyarázatra, mely mélységes fájdalommal és a tragikum mély érzésével tölt el bennünket. Ami hivatva volna, hogy a legszellemibbet közölje az emberiséggel, elvesztette kapcsolatát a spirituális forrásokkal. Olyan ez, mintha valaki azt mondaná: a Faust második részében például egészen más stílust találunk, ha azt a részt, ahol Ariéi beszél, összehasonlítjuk a Faust első részének páros rímű verselésével. Lehetetlen, hogy ez a kettő ugyanattól származna, Goethe következésképpen csak mitikus alak lehet. A legbuzgóbb munka, a legodaadóbb szorgalom eredménye az okkult forrásoktól való elszakadás következtében tragikus módon ugyanazon az alapon áll, melyre az helyezkedne, aki tagadná Goethe létezését csak azért, mert nem tudná elképzelni, hogy két egymástól annyira különböző dolog, mint a Faust első és második részének stílusa, ugyanattól a szerzőtől származhat. Az emberi élet mély tragikumára mutat ez rá és itt láthatjuk, mennyire szükséges, hogy az emberi szellem újra a spirituális élet forrásai felé forduljon. Szellemi megismerés csak akkor lehetséges, ha az ember újra az élő szellemet fogja keresni. Fogja is keresni, mert ez a keresés az emberi lélek ellenállhatatlan ösztöne. És minden, az antropozófiából származó lelkesítő erő arra a bizakodásra épül, hogy az emberi lélek magában hordozza ezt az ösztönzést, hogy a szíve hajtja az embert arra, hogy újra keresse a szellemi forrásokhoz való kapcsolódást és a vallásos kútfők tulajdonképpeni alapjainak megértését; valójában ebben rejlik mindaz az erő, mely lelkesítő lehet az antropozófia terén. Hassuk át magunkat ezzel a bizalommal, és valódi eredményeket fogunk elérni a szellemi életbe vezető úton.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként