"Miért szolgálná szeretetből végrehajtott cselekedetem kevésbé az általános jólétet, mint ha csak azért hajtom végre, mert kötelességemnek érzem az általános jólét szolgálatát? A puszta kötelesség fogalma kizárja a szabadságot, mert nem ismeri el az individuális elemet."
A születés és halál közötti állapotok egymásutánjában megnyilatkozó emberi életet csak akkor érthetjük meg, ha nemcsak a fizikai testet vesszük figyelembe, hanem az ember érzékfeletti részeiben végbemenő változásokat is. Itt a következő változásokat tapasztalhatjuk. A fizikai születés az ember eloldódása a fizikai, anyai buroktól. Azok az erők, amelyek a születés előtt az ember-csíra és az anyai test közös erői voltak, a születés után mint önálló erők működnek az emberben. Az érzékfeletti észlelés számára az élet későbbi szakaszában a fizikai születéshez hasonló érzékfeletti események következnek be. Az ember ugyanis kb. a fogváltásig (6 vagy 7 éves korig) éteri burokkal van körülvéve. Az éteri burok ebben a korban hull le róla. „Megszületik” az étertest. Még mindig körülveszi azonban az asztrális burok, amely a 12. és a 16. év között (a nemi érettség idején) hull le róla. Ekkor „születik meg” az asztráltest. És még később születik meg a tulajdonképpeni „én”. (Azokat a termékeny szempontokat, amelyek ezekből az érzékfeletti tényekből a nevelésre vonatkozóan adódnak „A gyermek nevelése a szellemtudomány szempontjából” c. kis könyvemben írtam le. Ott részletesebben fejtem ki azt, amit itt csak jelezhettem.) Abban, hogy az ember az „én” megszületése után hogyan tagozódik be a világ és az élet körülményeibe és hogyan tevékenykedik bennük, ebben az „én” által működtetett részek; az érzőlélek, az értelmi lélek és a tudati lélek a mértékadók. Azután következik az az idő, amikor az étertest visszaalakul. A 7 éves korban kezdődő fejlődésének fordítottján megy át. Az asztráltest úgy fejlődik, hogy először kibontakoztatja a születésekor már benne lévő adottságokat, majd az „én” megszületése után a külvilág élményeivel gazdagodik, azután egy bizonyos időpontban a saját étertestéből kezd szellemileg táplálkozni. Az étertestet fogyasztja. Az élet további folyamán pedig az étertest fogyasztja a fizikai testet. Ezzel függ össze a fizikai test aggkori leépülése. - így az ember élete három részre oszlik, ezek: a fizikai és étertest kifejlődésének ideje, az asztráltest és „én” kifejlődésének ideje és végül az az időszak, amikor az étertest és a fizikai test visszaalakulnak. Az asztráltest azonban a születés és halál között minden folyamatban részt vesz. Mivel az asztráltest szellemi születése a 12. és a 16. életév között következik be és az élet utolsó szakaszában az étertest és a fizikai test erőit kell fogyasztania, azért az, amire saját erejéből képes, csak lassabban fejlődik, mintha nem lenne fizikai- és étertestben. Ezért zajlik le fejlődése a halál után, a megigazulás idejében, amikor a fizikai- és étertest már lehullott róla, a születés és halál között eltöltött élet idejének egyharmada alatt.
Hiba és javítás beküldése...Megjelölés olvasottként