"A mechanizáció nem tartóztatható fel, ... a kultúra arimanizálódást igényel. De mellé kell állítani azt, ami az ember bensejéből fakad, és ami az imaginációban, inspirációban és intuícióban ismét bölcsességet, szépséget és erőt hoz létre. "
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Négy misztériumdráma (50)

6. kép

A szellemi világ ugyanúgy megjelenítve, mint az előző képben. A megvilágítás meleg és árnyalt, de nem túlságosan erős. Balra állnak a szilfek, elöl Philia, Astrid és Luna.

Capesius lelke (jobboldalt, a közép felé áll):

A kép, amely a Nap időszakában
Mutatkozott nekem,
Mely kegyelmet sugárzott,
S szelíden és jóságosan hatott,
Lényemben most is működik még.
Midőn a bölcsesség más fénye hinti
Sokszínű sugarát
A szellemi világ ezen részére.
A képből most még több erő sugárzik;
Szeretné, hogy belőle azt merítsem
Az eljövendő földi életekre,
Mit egykoron a testi létben
Adott nékem e lélek, aki képben
Szférámnak ily jelentősen mutatkozik.
Engem azonban nem vezet
Érzések árja hozzá.

Romanus lelke (alakjából egész felső teste látszik csípőig; hatalmas vörös szárnyai vannak, melyek úgy folytatódnak, hogy feje körül vörös, kifelé kékbe átmenő aurává alakulnak; Capesius lelkének közelében áll; nem messze tőle áll Bellicosus és TorqUatus lelke):

Keltsd fel magadban a zsidónak képét.
Ki minden oldalról gyűlölködő szót,
S állandóan csak gúnyolódást hallott;
Aki azonban hűséggel szolgálta
A misztikus rendet, amelyhez egykor
A Földön te magad is eltaláltál.

Capesius lelke:

Most gondolatképek derengenek fel,
És hatalmas erővel
Akarnak megragadni. -
A lelkek árjából most felmerül
Simonnak képe. -
De hozzá lép - egy másik lelki lény.
Ez egy vezeklő - bár csak távol tudnám
Magamtól tartani.

Romanus lelke:

Ő itt a Nap időszakában
Képes csak arra, hogy működni tudjon;
Sötétbe burkolva, magányosan
Kell vándorolnia, mikor Szaturnusz
Hint fényt e szellemi birodalomra.

Capesius lelke:

Ó hogy zavar most engem e vezeklő. -
A lelki burkomba oly égetőn
Fúródnak be lelki sugarai. -
Azok a lelkek hatnak így,
Akik be tudnak látni
Más lelkek lénye legmélyére.

Felix Balde lelke (tompa, fátyolozott hangon):

„Kedves Kűhne,
Ön mindig oly hűségesnek mutatkozott.”

Capesius lelke:

Magam, - saját szavam, - mit tőle hallok, -
Visszhangként szól - a szellemi világban!
Majd meg kell hogy keressem ezt a lelket.
Jól ismer engem, - általa
Kell hogy majd megtaláljam önmagam.

(Capesius lelke eltűnik, balról megjelenik „a másik Philia” Theodóra lelkével, mögötte Baldené lelke.)

Romanus lelke:

A vezeklőhöz ott
Két lélek közeleg.
Előttük az a szellem, kit a lelkek
A szeretetük által
Szereznek meg mindig vezérükül.
Az egyik lélekből
Szelídség fénye árad;
E fény a másikhoz folyik,
Aki vezeklőnő képében
Mutatkozik előttünk.
A képből szépség fénye árad,
S itt bölcsességként él e fény.

Torquatus lelke (alakja melléig látható, kék aurája, zöld szárnya van):

A vágy visszfényét látod,
Amelyet lelki burkaimból
Hű szellemi szövetségesként
A szférádba sugárzok.
A sorsok őserői adtak melléd
Szelídséged kimunkálójaként.
A lelkek más lelkeknek
Így tesznek szellemi szolgálatot.
Te egymagad nem tudnád megszerezni
A kemény lelkülethez
Az együttérzés életadományát.

Bellicosus lelke (alakja mint Torquatus lelkéé, de kékeslila aurával, kékes-zöld szárnyakkal):

Erőitek gyűjtsétek össze
A szellemi halláshoz; -
Most annak a léleknek hangja szól.
Mely a szelídség fényében sugárzik.
A lelkekből a szellemi boldogság
Szépséges fényét csalja itt elő
Szaturnusz ragyogása.

Theodóra lelke (angyalszerű alak, fehér, sárga szárnyakkal és kékes-sárga aurával):

Hűséges szellemtársam, áraszd
A lelki burkod hő szeretetét
Szelíd fényben ragyogva, őfelé;
Ez enyhíti magányossága
Emésztő tűz-erőit.  
Irányíts hozzá gondolat-sugárzást
Azoktól az árnyék lelkektől ott,
Akik a szellemi világban
Most gyűjtik az erőt magukban
Ahhoz, hogy lélektestük
Elevenen csillogjon,
S attól, mit így ragyogva fényűk megteremt,
Erősödjön az emberek lelkében
A hajlandóság arra,
Hogy növekedjenek, fejlődjenek
A földi életükben,

Baldené lelke:

Te szellem a vezeklő látszatában,
Érezz meg engem;
Fogadd be csillagok erőit.
Te Nap-lélek. -
Míg szellemed burka eléri azt,
Hogy Lucifer igézetéből
Kiküzdi önmagát,
Magányodban majd én vezetlek,
És elviszem tehozzád
Azokat az erőket, melyeket
A világmindenségben vándorolva
Csillagról-csillagra gyűjtök neked,

Theodóra:

A múltbeli földi gondolkodás
Villan fel ott, a lélek partjain ...
Egy ember képe… ide is követ,
Ilyennek láttam földi formájában;
Egykor hallott szavakat visszhangoztat:
„Isten létéből lett az ember lelke;
Halálakor a lét mélyére szállhat,
S egykor majd megszüli
A halálból a szellemet.”
(Az utolsó mondatoknál megjelenik Lucifer és Thomasius lelke.)

A másik Philia:

Nemes testvéri szeretet erőit,
Amely a Földön híven élt tebenned,
Ezt hozza el e lénynek zengő képe.
Lelki erővé alakítom benned.
Árny-lények csillámló fénye fogadja
A szót, melyet lelkedbe küldök.
Felkeltik benned majd a földi létben
Mindazt, amin az öröklétben
Eltűnődhetnek. -
S te, szellemi világ vezeklőnője,
Irányítsd lépteid a csillagokhoz;
Munkádra vágynak már a démonok;
Belőle a lelkek felé
Fantáziát sugároz tatnak,
És így a földi létnek szárnyat adnak.

Baldené lelke:

Ó Philiám, lelkem testvére, te,
Aki szeretetet teremtesz,
Követlek téged csillagról-csillagra,
Az egyik szellemtől a másikig.
Követlek téged a csillagvilágba,
Viszem szavad a kozmikus szférákba,
És szellemi munkálkodásom közben
Magamat is formálom
Az eljövendő földi vándorútra.

(Felix Balde lelke Baldené lelkének vezetésével lassan eltűnik; Theodóra egy ideig mereven állva marad, Johannes lelkét nézi, azután ő is eltűnik, úgyszintén Thomasius lelke is Luciferrel.)

Romanus lelke:

Hogy itt a szellemi világban most
A szeretet szavát a tett szavával
Így egyesülni láttuk,
Erőssé tesz lényünkben, oly csirákat,
Melyekre szükségünk lesz
Későbbi földi életekben.

(Romanus, Torquatus, Bellicosus lelke eltűnik - a Küszöb Őrével együtt megjelenik Benedictus és Mária lelke.)

A Küszöb Őre:

Ismerjétek meg íme
Világéjfél órátokat!
Az érett fény igézetében, tartalak,
Amelyet most Szaturnusz hint reátok,
Míg csak erősebb ébrenlétben
Burkaitok a fény hatalma által
Megvilágítva titeket,
A színeiket át nem élik.

Mária lelke:

A világéjfélt lelki ébrenlétben?
A Hold időszakában volt az, hogy a Nap
Sorsdöntőén komoly szavát kimondta:
Azok az emberlelkek,
Kik éber állapotban élik át
A világéjfél órát,
Villámokat látnak, melyek fényében
Felvillannak a szükségszerűségek;
De a villámok oly gyorsan cikáznak,
Hogy a szellemi pillantások
Elhalnak a megismerésben. -
Elhalva sors-jelekké formálódnak,
A lelkekbe nyomódnak,
És ott örökre hatnak.
Az ily lelkek mennydörgő szavakat
Is hallanak, amelyek moraja
Tompán hal el a világmesszeségben,
S fenyegetés hangzik morajlásukból
A lélek minden tévedése ellen.

(Újra megjelenik Lucifer és Thomasius lelke.)

Benedictus lelke:

Örökké puszta jégmezőkről
Kiáltás hangzik;
Misztériumbeli barátunk
Sorskiáltása ez. -
Mikor megismerjük a világéjfélt,
Elérjük a lélek szellem-körét.

Mária lelke:

A lángok közelednek, -
Gondolkodásommal jönnek felém -
Onnan, ahol lelkem számára
A világ szélső partja van,
Forró csata közeledik felém;
Saját gondolkodásom
Lucifer gondolataival harcol.
Saját gondolkodásom
Egy másik lélek bensőjében harcol. -
A forró fényt - sötét hidegből vonzza, -
A forró lelki fény - villámként lángol -
A lelki fény - a kozmosz jégmezőin. -

Lucifer:

Ismerd fel hét e fényt,
A forró kozmikus fényt, mely enyém,
S nézd a villámokat,
Amelyeket saját gondolkodásod
Szór Lucifer hatalmi körzetéből.
A lelket, melyhez régen kapcsolódtál,
A látásod körébe vezetem,
Mert most a világéjfélt éled át.
Próbálkozásaid irányát
Meg kell hogy változtassad a jövőben,
Ha e lélekhez közeledni óhajtasz.
Te lélek, ki ide követtél engem,
Használd a fényerőket,
Amelyeket Szaturnusz
A világéjfél órában sugároz. -

Johannes lelke (angyalszerű alakja rózsapiros, láb nélküli, kékes-vörös szárnyakkal):

Ó érzem azt, hogy lelkek vannak itt,
De még erőre van szükségem,
Hogy fényüket magamban
Lénnyé erősíthessem.
Habár egészen közelemben vannak,
De olyan a gondolkodásuk,
Hogy távolról fénylik felém csupán.
Miként emeljem őket
Szellemi látásomhoz?

Philia:

Meglátod őket majd,
Ha gyorsan meg tudod ragadni.
Amit a kozmikus világosságban
Saját maguk világítsak meg ők.
De majd ha nézed őket,
A kellő pillanatban jól figyelj.
Mert fényük rögtön eltűnik.

Johannes lelke:

Amit a mester lelke mond tanítványának.
Amit a hozzám közel álló
Kedves tanítvány lelkével közöl,
Az hintse fényét lelki köreimre.

Benedictus lelke:

E szellemi éjfél-órában
Foganjon meg benned az akarat,
Amelyet újra érezni akarsz majd,
Midőn a Föld erői
Töltik be testi formád,
Barátod lelkének
Világít majd szavad.

Mária lelke:

A kozmikus fényben teljen tehát
Erővel meg szavam,
Mellyel a világéjfél idején
E lélekhez beszélek,
Kit Lucifer hozott el hozzám. -
Ami a lelkem mélyén drága nékem,
Azt látni akarom, s látván kimondom,
Hogy hanggá váljon e lélek számára,
Amit a földi, létben
Lényében érezhessen,
S megéljen szeretetben.
Mit látok most a lelkem mélyén?
Magasztos láng-írás ragyog fel benne.
A vezetőm lelke iránti szeretet
Lángol fel benne, mert e lélek az,
Ki lelkemet vezette
Hosszú időkön át
A Földön és a szellemi világban;
Ő mindig megtalált, ha hő imám
Földi veszélyek idején kereste,
Még akkor is, ha Ő maga épp fenn időzött
A szellemi magasságokban.
Sugárzó fényesen
Jelenik meg nékem e szeretet,
Ó szólalj meg, szeretetnek szava,
Hangozz fel a másik lélek felé.

-

De milyen lángokat kelt
A szeretet szava?
Szelíden fénylenek; és a szelídség
Fennkölt komolyságot sugároz;
A világéterben kegyelmesen
Villannak fel a bölcsesség villámai, -
S örömhozó boldogság önti el
A lelki köreim egész világát.
Időtlenség, ó könyörgök tenéked,
Áradj bele ebbe a boldogságba,
S engedd, hogy vezetőm
És az a másik lélek
Velem együtt tebenned
Most békésen időzzön.

A Küszöb Őre:

A villámok, melyeknek éles fénye
Szükségszerűségekre rávilágít,
Ha lelkek ébren élik át
A világ-éjszakát,
Most eltűnhetnek mind a semmibe.
A mennydörgés, amely intőn morajlik
A világéjfél órájában,
Veszítse el a hangját. -
Astrid, komoly parancsot kapsz te most:
Őrizd e lelki égiháborút meg,
Amíg e lélek éber állapotban
A világéjfél érá$
Idők árjában újra át nem éli.
Akkor majd másképp látja önmagát, -
Oly képet lát, ahogy régi időkben
Jelent meg énje,
Megtudja majd, hogy a lélek bukása is
Erősíti a szárnyakat,
Amelyeken a szellem felrepülhet.
Akarva sohasem szabad
A léleknek zuhannia,
De hogyha már zuhan,
Bölcsességet kell hogy merítsen ebből.

Astrid:

A villámok s a mennydörgés erőit
A kozmikus létben megőrzőm,
Hogy megmaradjanak, amíg Szaturnusz
Majd ismét e lélek felé hajol.

Mária lelke:

A csillag-boldogság most itt időzik,
Így érzem én, s e boldogságba,
Idők áramlatában,
Szabad belépnem.
Szeretnék kegyelemben alkotóan élni
Azzal a lelki lénnyel,
Kivel régóta összekapcsolódtunk.

Luna:

Én őrzöm itt tevékenységedet
A szellemi világban,
Hogy majd a földi létben
Gyümölcse megteremjen.

Johannes lelke:

A lelki körzetemben - ez a csillag!
A boldogság ragyog belőle, -
És kegyelmet sugárzik, -
A világéterben egy lelki csillag -
Lebeg;

-

de ott - a tompa fényben -
Egy másik csillag halkan szól felém;
Ám mégis meg akarom hallani.

(Az utolsó szavaknál megjelenik Johannes ifjúságának szelleme. Angyalszerű, ezüstös fényű.)

Johannes ifjúságának szelleme:

A vágyaidnak életet adok;
Lélegzetem erőt adón világit
Ifjúi céljaidban,
Midőn olyan világok csábítgatnak,
Hová módomban áll
Örömmel elvezetni.
Ha elvesztesz magadban,
Még élve fel kell áldozzam, magam
Oly árnyaknak, amelyek léte
Nem lényszerű.
Létem virága - Ó ne hagyj el!

Lucifer:

Nem fog elhagyni téged, - lénye mélyén
Fénysóvár vágyakat találok,
Melyek nem fogják majd a másik lélek
Nyomát követni.
Hogyha e sóvár vágyak
A ragyogással, mely belőlük árad,
Létté erősödnek a lelke mélyén,
Nem fogja már többé akarni
Az ebből megtermett gyümölcsöket
Elvesztegetni abban a világban,
Ahol a szeretet
A szépség nélkül fejti ki uralmát.
(A függöny lassan legördül.)

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként