"Krisztus nem csupán az, akire az ember feltekint, akinél mintegy vigaszt talál, hanem a nagy előkép, akit utánozni kell, ahogy a halált legyőzi."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II. (14)

11. --

[Az emberi élet hétéves szakaszokra való felosztása; a szellemi hierarchiák időben egymást követő hatása ránk az életutunk során. A karmikus követelmények bevésődésének időszaka és a karmikus ki- egyenlítések teljesítésének időszaka az életben. A halál és újabb születés közötti élet során az ember elérkezik a Mars- Jupiter- és Szaturnusz-szférába, ahol saját morális színvonalával szembesítik. A születetlenség és a halhatatlanság fogalma. A születés előtti életünk iránti érdektelenség következménye az, hogy az ember a szellemi világgal szemben is közömbössé vált.]

Dornach, 1924. május 18.

A karma lényegének megértésénél mindenekelőtt arról van szó, hogy rá tudjunk tekinteni mindarra, ami a világmindenségből indul ki az ember fejlődésére vonatkozóan.

Hogy majd rátekinthessünk a szellemi világmindenségnek azokra a lényeire, akik részt vesznek az emberi fejlődésben, előbb nézzük meg az ember kapcsolatát a földi létezőkkel.

Látjuk, hogy a Földön az embert az ásvány-, növény- és állatvilág veszi körül, és tudjuk, hogy az ember lényét úgy kell tekintenünk, hogy magasabb formában tulajdonképpen mindhárom természeti világ ott él benne. Az ember fizikai organizmusa révén bizonyos fokig rokonságban van az ásványvilággal. De magasabb rendű módon feldolgozza azt, ami egyébként az ásványvilágban található. Éterteste révén a növényvilággal áll rokonságban. De szintén magasabb rendű módon dolgozza fel magában azt, ami a növényvilágban van. Ugyanezt mondhatjuk arról a rokonságról is, amely az embert asztrálteste révén az állatvilág lényeihez fűzi. Az embert körülvevő teret szemlélve tehát megállapíthatjuk, hogy az ember magában hordja az ásvány-, növény- és állatvilágot.

Ahogyan az ember kapcsolatban áll a tér külső természeti világaival, ugyanúgy kapcsolatban áll a szellemi hierarchiák világaival is, de ez a kapcsolat nem térbeli, hanem időbeli. A karma egész hatását az emberben csak úgy érthetjük meg, ha megfigyeljük, hogy a különböző hierarchikus világok hogyan dolgoznak az ember lényén a földi élet folyamán.

Ha az ásványvilág hatását nézzük az emberrel kapcsolatban, akkor olyan folyamatokat látunk, amelyek során az ember a táplálékát feldolgozza. Hiszen először mindazt ásvánnyá alakítjuk, amit az ásványvilágnál magasabb rendű természeti világokból felveszünk magunkba. Ha a növényvilágra tekintünk, akkor azt látjuk, hogy az emberben is életerők vannak. Ha pedig az állatvilágot nézzük, akkor azt figyeljük meg, hogy az ember az asztráltestéből kiindulva a puszta életet egy magasabb szférába emeli, az érzelmek világába. A három természeti szféra és az emberi organizmus között tehát bizonyos összefüggéseket találunk.

De lelki-szellemi vonatkozásban ugyanilyen összefüggésekre bukkanunk az ember és a szellemi hierarchiák között is. Az ember saját ásványiságát, saját növényiségét és saját állatiságát a három természeti szféra alapján értjük meg, amelyek a térben fejtenek ki hatást ránk. Ugyanígy kell azt, ami az ember szellemi-lelki lényében történik - mindenekelőtt azt, ami az emberben mint sors működik - a szellemi hierarchiák világának hatásaiból megértenünk. Itt azonban nemcsak arra kell tekintettel lennünk, ami az emberben egyidejű módon létezik - hiszen a fizikai, éter- és asztráltest egyidejűleg van jelen az emberben hanem a hierarchiák világának hatása szempontjából azt kell figyelemmel kísérnünk, ami időben egymás után játszódik le az emberben földi élete folyamán. Ezt az egymásutániságot azonban úgy kell szemlélnünk, ahogyan a szellemi szemlélet ragadja meg.

Antropozófiai fejtegetéseink során az ember lényét mindig életútja szerint is differenciáltuk, mégpedig hét éves szakaszokban: születésétől a mintegy 7 éves korában történő fogváltásáig, a fogváltástól a nemi érettségig, a nemi érettségtől a 21. évig, amikor a változások már nem olyan látványosak; azután a 21 .-tői a 28. évig, a 28.-tól a 35. évig, a 35.-től a 42. évig, a 42.-től a 49.-ig, a 49.-től az 56. évig, és így tovább. (Lásd 169. o.) Legközelebb még beszélnem kell arról, ami az 56. éven túl van; de egyelőre csak az 56. évig fogjuk az ember életútját nyomon követni.

A 21. életévig világosan látjuk az élet három szakaszra tagolódását, azután jön még ugyanilyen három életszakasz, utána pedig a többi ehhez csatlakozó rész.

Az ember “én”-nek nevezi magát. De ezt az ént a hatások tömege éri. Kifelé tekintve az ásvány-, növény- és állatvilágból jönnek a hatások. Befelé pedig, már a szellemi-lelkiség felé fordulva, a harmadik hierarchia: az angyalok, arkangyalok, archék hatásai, a második hierarchia: az exuziák, dünamiszok, küriotészek hatásai és az első hierarchia: a trónok, kerubok és szeráfok hatásai érik az embert.

Ezek a szellemi lények azonban nem azonos módon hatnak életünk folyamán. Már az ember külső oldalát is bizonyos fokig eltérő hatások érik életében. Ha például a gyermekre tekintünk földi élete legelején, akkor azt mondhatjuk, hogy ekkor különösen kidomborodik nála az, amit egyébként az állatvilágban növekvő, fejlődő, felépítő életként látunk megjelenni.

Ha az élet legutolsó szakaszát figyeljük meg, amikor már átmegyünk az aggastyánkorba, akkor az organizmus elmeszesedésében, törékennyé válásában az ásványosodás folyamata lép előtérbe, mégpedig fokozottabb mértékben - mivel ez valami benső ásványosodás -, mint ami általában az állatoknál előfordul, kivéve a magasabb rendű állatokat, amelyeknél ennek olyan okát találjuk, amit most nem részletezek, de erre egy másik alkalommal kitérhetünk. Míg az állatnál tulajdonképpen azonnal elkezdődik saját életerőinek elapadása is, amikor a felépítő folyamatok már leállnak benne, addig az ember fejlődésének fontos szakaszát viszi bele éppen a leépítés periódusába, amely már a harmincas éveiben megkezdődik. Sok minden hiányozna az emberiség fejlődéséből, ha az emberek ugyanúgy fejlődnének, mint az állatok, amelyek valójában semmit sem visznek át az öregkorukba. Az ember azonban sokat belevisz öregkori életébe, és az emberi kultúra fejlődésének lényeges vívmányait köszönhetjük annak, amit az emberek létrehoznak az öregkorban, a testileg már leépülő életben.

Itt van tehát az ásványosodás. Így azt mondhatjuk: külsőleg világosan észrevehető, hogy a földi élet kezdetén az állati dominál az emberben, a földi élet végén az ásványiság, a kettő között pedig a növényi élet.

Ez a különbség azonban sokkal világosabban és határozottabban jelenik meg abban a hatásban, amit a szellemi hierarchiák az emberre gyakorolnak. A gyermekkor lelki-szellemi életére a harmadik hierarchia hat különösen intenzíven, az angyalok, arkangyalok, archék. A harmadik hierarchiának ez a hatása átfogja az élet első háromszor hét éves szakaszát. (Lásd az ábrát.)

A szellemi hierarchiák hatásai az ember hét éves életperiódusaira (Karmikus követelmények - karmikus kiegyenlítések)

Az élet első három nagy szakaszában tehát az angyalok, arkangyalok és archék hatása érvényesül. Mindaz, ami a lelki-szellemiség- bői kiindulva felépítőén hat a gyermek és a fiatal ember organizmusára - ez pedig igen sok, szinte minden a harmadik hierarchia, az angyalok, arkangyalok, archék világának erőiből hat ránk.

Ugyanakkor a 14. életévtől már a második hierarchia is megkezdi hatását: az exuziák, dünamiszok, küriotészek. Ők megint csak háromszor hét éves szakaszon át végzik ezt, vagyis a 14.-től a 35. évig. (Lásd 169. o.) így látható, hogy a 14.-től a 21. évig terjedő időszakaszban a harmadik és a második hierarchia együttesen fejt ki hatást az emberre. Csak a 21. évvel következik be a második hierarchia különálló hatása.

A nemi érettséggel a világ folyamataiból, a kozmikus folyamatokból beáramlik valami az emberbe, ami a nemi érettség előtt még nem volt meg benne. Gondoljunk arra, hogy a szaporodásképességgel az ember azokat az erőket veszi fel magába a világmindenségből, amelyek közreműködnek az ember új fizikai létesülésénél. A nemi érettségig az ember nélkülözi ezeket a kozmikus erőket. Ekkor történik meg az a változás a fizikai organizmusában, amelynek során hatalmasabb erők kerülnek bele ebbe a fizikai organizmusba, mint amelyek előzőleg benne voltak. A kisgyermekben még nincsenek meg ezek a hatalmasabb, intenzívebb erők. Gyengébb erők működnek benne, amelyek a földi életben mindenekelőtt a lélekre hatnak, nem a testre.

A 35. év tájékán az embernek egy olyan korszaka kezdődik, amikor belsőleg alapvetően gyengébb lesz szervezetének, mondhatnám, rohamosan leépítő erőivel szemben, mint azelőtt volt. A 35. év előtt a testi organizmus igen lényegesen segíti emberi lényünket. Felépítő tendenciával rendelkezik. Ez a felépítő tendencia még a harmincas évek közepéig is valamennyire megmarad. Ekkor azonban egy igen erős leépítő tendencia kezdődik. Ezt a felfokozódó leépítő tendenciát még a második hierarchia erői sem tudják megállítani. Ekkor a továbbiakban a kozmoszból kell segítséget kapnunk, hogy ne haljunk meg már 35 éves korunkban. Mert ha a harmadik hierarchia lényei túlnyomóan csak a 21. évünkig hatnak ránk, a második hierarchia lényei pedig csak a 14.-től a 35. évünkig, akkor földi életünk közepén tulajdonképpen már megérnénk a halálra, ha a fizikai testünk még nem tartaná magát - hogy úgy mondjam - passzív módon. De azért maradunk életben, mert nemcsak a 35. évünktől, hanem már 28. évünktől kezdve az első hierarchia lényei, a szeráfok, kerubok, trónok is hatást gyakorolnak ránk, megint csak háromszor hét éves életszakaszon keresztül 49 éves korunkig.

A 28. és 35. életév között ismét olyan időszak van, ahol most a második és az első hierarchia működik együtt. Így a második hierarchia különálló működése csak a 21. évtől a 28. évig terjed. (Lásd 169. o.)

Mint mondtam, az ezután következő életszakaszt később fogom tárgyalni. Mindenesetre már most megkérdezhetik: vajon 49 éven felül minden hierarchia elhagy bennünket? - Az ekkor történő dolgokról természetesen még beszélni fogok. De amit ma szeretnék elmondani, az nemcsak a 49 évesnél fiatalabb emberekre érvényes, hanem a náluk idősebbekre is. Mindenekelőtt tehát úgy kell felfognunk a földi emberi élet folyamatát, hogy abba a szellemi hierarchiák beleáramoltatják sajátos erejüket, szellemi hatékonyságukat.

Az ilyen fejtegetéseknél természetesen semmit sem szabad sematikusan vennünk! A legkevésbé sem gondolkodhatunk puszta sablonokban, amikor csak némiképpen is a magasabb rendű valóság területét vizsgáljuk.

Már hosszú évek óta beszélek például az ember lényének hármas tagoltságáról: az idegi-érzékszervi emberről, a ritmikus emberről és az anyagcsere-végtag emberről. Ezt egy professzor egyszer úgy magyarázta - mert nincs egyéb dolguk a professzoroknak -, hogy sematikusan mindent egymás mellé helyezve azt állította: én háromfelé szabdaltam az embert, szétvágtam fej-, mellkasi-, és hasrendszerre. De mindig is hangsúlyoztam, hogy bár az idegi-érzékszervi rendszer főként a fejben koncentrálódik, mégis átszövi az ember egészét is. Ez ugyanígy van a ritmikus rendszernél is. Egyáltalán nem lehet a dolgok közé a térben falat húznunk. - Itt is így kell tekintenünk ezt a sorrendet: az angyalok, arkangyalok, archék hatása legfőképpen az első három életszakaszra korlátozódik, de az egész élet folyamatában is részt vesznek, mint ahogy az idegi-érzékszervi rendszert is főként a fej tartalmazza, de mégis érvényesül az egész emberi szervezetben. Hiszen a nagylábujjunkkal is érzünk, abban is benne van az idegi-érzékszervi élet. A testnek ez a hármas felosztása mégis helytálló. A ma megtárgyalandó időbeli felosztás ugyancsak helyes.

Ha most az emberi élet menetének ilyen tagolódását komolyan vesszük, akkor ez arra is fényt derít, hogy az emberi én ugyanúgy beleszövődik szellemi vonatkozásban a szellem birodalmából érkező hatások egészébe, ahogyan fizikai vonatkozásban az állatoktól, növényektől, ásványoktól eredő hatások is átjárják az ember lényét. Mint emberek beletagolódunk énünkkel abba, ami a kozmoszból kiindulva bonyolult módon történik velünk. Fizikai földi életünk során a karmánk alakulása annak a hatásnak köszönhető, amelyet a kozmoszból a hierarchiák gyakorolnak ránk szellemileg.

Tulajdonképpen az angyalok, arkangyalok, archék hoznak bennünket a szellemi világból a fizikai világba, és kísérnek itt a Földön főképpen az első háromszor hét éves életszakasz folyamán. Ők legintenzívebben az idegi-érzékszervi rendszerünkre hatnak. Az angyal-, arkangyal- és archélények vesznek részt mindabban, ami annyira bonyolult és csodálatos módon történik érzékszerveink, értelmünk, általában a fej-életünk kialakításában a 21. évünkig.

A hétköznapi tudat látóköre mögött még végtelenül sok minden zajlik a világban. Ezek a lények éppen ott tevékenykednek, ahová a hétköznapi tudat látóköre nem ér el.

Ugyanígy, de már az emberi ritmikus rendszerre azok a kozmikus hatalmak fejtenek ki hatást, amelyek intenzívebb erőkkel rendelkeznek, mint az angyalok, arkangyalok és archék. Ez a nemi érettség kialakulásával, körülbelül a 14. életévtől kezdődik. A harmadik hierarchia lényei, az angyalok, arkangyalok, archék tulajdonképpen a lelkiségünket célozzák meg. Az ember a születés előtti létéből jelentős erőket hoz magával első három életszakasza számára, aminek köszönhetően a lélek a testre intenzíven tud hatni ebben az időben. Ekkor elegendőek a harmadik hierarchia gyengébb erői, hogy az embert segítsék.

Az angyaloknak, arkangyaloknak, archéknak emberi életünk 21. évéig tartó megfelelő irányításához és vezetéséhez bizonyos erőkre van szükségük. Ezek az erők szellemileg a Szaturnusztól, Jupitertől és Marstól sugároznak ki feléjük.

A Földet körülvevő bolygószférák a szellemi világban (Hold-, Merkúr-, Vénusz-, Nap-, Mars-, Jupiter- és Szaturnusz-szféra)

Az égitestekre nemcsak azok a tulajdonságok jellemzők, amelyekről a fizikai tudomány beszél. A fizikai tudomány a világ lényegének leírására vonatkozóan gyakran eléggé együgyű. A Szaturnusztól, Jupitertől és Marstól olyan erők sugároznak ki, amelyeket leginkább az angyalok, arkangyalok és archék értenek meg.

Amikor az ember áthalad a halál és újabb születés közötti életen, akkor először - mint leírtam - a Hold-szférába érkezik, azokhoz a lényekhez, akik egykor a Földön voltak, és akik most erősen megbírálják benne a magával hozott rosszat. Ekkor az embernek ott kell hagynia a vele összefonódott rosszat. Nem viheti be a Napszférába.

Ezután áthalad a Nap-szférán, majd folytatja útját a világmindenségben. Ekkor már a Mars, Jupiter és Szaturnusz erői hatnak rá. Miután végighaladt a halál és újabb születés közötti egész életen, ismét visszatér, és amikor megint bejut a Hold-szférába, akkor előjönnek az angyalok, arkangyalok, archék, és mintegy így szólnak hozzá: a Szaturnusz, Jupiter, Mars azt mondta nekünk, hogy lényed bizonyos oldalai még csenevészek, - ahogyan erről már volt szó a legutóbbi előadásban. Akkor azt mondtam, hogy a rosszat le kell vetnünk magunkról, de ezzel önmagunkból is otthagyunk valamit. Ezért csenevész emberként érkezünk fel a Nap-szférába és ugyanígy a külső bolygószférákba is. Így látnak bennünket a Mars-, Jupiter- és Szaturnusz-szférában.

A halál és újabb születés közötti élet igen bonyolult, kedves barátaim! A halál kapuján áthaladva megkezdjük a halál és újabb születés közötti életet. Lejátszódik az, amit a Hold-szférával kapcsolatban leírtam. Az embernek ott kell hagynia mindazt, ami lényében a gonoszsággal azonosult. Ez olyan, mintha a fizikai testünknek valahol ott kellene hagynia valamelyik tagját. Az ember a Nap-szférába és a világmindenség további messzeségeibe tehát mintegy csonkán érkezik, mivel le kellett vetnie lénye egy részét, azt, ami nélkülözte magában a jót. Amikor az ember a Nap-szférán áthaladva belép a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz területére, akkor érzi, hogy rápillantanak átható tekintetükkel a kozmikus igazságot szövő erők, megnézik, hogy mennyit hozott fel ide emberi lényéből. Így nézik őt. Ekkor valamennyien átérezzük, hogy milyen mértékű bennünk a jóság, mennyit tudtunk abból magunkkal hozni, és mennyi az, ami hiányzik belőlünk, a lényünk mekkora részét kellett otthagynunk a Hold-szférában, vagyis hogy milyen mértékben vagyunk még gonoszak. Mert az a részünk nincs itt velünk. Az ember abból érzi meg, hogy milyen mértékűek a hiányosságai, ahogyan a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz lényei rátekintenek.

Mire az ember ismét visszatér a Földre, addigra a Szaturnusz, Jupiter és Mars kozmikusán közölte a harmadik hierarchiával - az angyalokkal, arkangyalokkal, archékkal -, hogy mit láttak és éltek át az emberen, aki még morálisan hiányos lényével elhaladt mellettük. Most a harmadik hierarchia lényei beleszövik ezt a közlést az emberbe, így beleíródik, hogy majd milyen irányban kell cselekednie, mit kell kiegyenlítenie.

Azt mondhatjuk, hogy ezek a karmikus követelmények akkor íródnak bele az ember idegi-érzékszervi rendszerébe, a fejrendszerébe, amikor az első három életszakaszban mindenekelőtt az angyalok, arkangyalok és archék hatnak rá.

Amikor áthaladunk a 21. életévünkön, addigra életünk minden karmikus követelménye belénk vésődött. A későbbi előadásokban majd beszélek arról, hogy mi a helyzet az ennél korábban meghalt emberek esetében. Ha olvasni tudunk a 21 éves ember lelkében, akkor meglátjuk, hogy milyen karmikus követelmények íródtak bele. Az emberbe tehát életének első két évtizedében bevésődnek élete karmikus követelményei. Ezeket főként idegi-érzékszervi rendszerünk okkult, rejtett mélységeiben hordozzuk, az idegi-érzékszervi rendszerünk szellemi-lelki alapjaiban.

Ha viszont az élet további haladására tekintünk és az embert a 28.-tól a 49. életévéig nézzük meg, akkor már nem a karmikus követelmények bevésődésével van dolgunk, hanem éppen hogy a karmikus kiegyenlítésekkel, a karmánk tehermentesítésével. Különösen ebben az életperiódusban végezzük el a karmikus kiegyenlítéseket, vagyis azt, hogy leadjunk valamit az első három életszakaszban belénk vésődött terhekből.

Így azt írhatom ide a 28. évtől a 49. évig terjedő szakaszhoz, hogy “karmikus kiegyenlítések”. (Lásd 169. o.) A 21. és 28. év közötti szakaszban egyensúlyban állnak a karmikus követelmények és a karmikus kiegyenlítések. -

Van azonban egy sajátságos jelenség, amelyet különösen korunkban figyelembe kell vennünk. Az emberiség fejlődésének jelenlegi korszakában igen sok olyan ember él, aki legutóbbi jelentős inkarnációját valamikor a kereszténység megalapítása utáni első századokban élte, egészen a VII-IX. századig. Nem mintha ezután nem testesültek volna meg, de azok az inkarnációk kevésbé fontosak voltak számukra. Ha megnézzük a jelenkorban élő és a kultúrában szerepet vállaló emberek túlnyomó többségét, akkor azt találjuk, hogy nagy részük a kereszténység megalapítását követő VII., VIII. században élt át egy számára jelentős inkarnációt.

Ez a történelmi kor azonban a következő sajátos módon hatott az emberekre, amit felismerhetünk, ha őket karmikusan vizsgáljuk. Mindig újra magam elé tűztem azt a feladatot, hogy éppen ilyen nézőpontból is sok embert karmikusan szemügyre vegyek. Olyan emberekről van szó, akik megszerezték a mai kornak megfelelő műveltséget, amely főképpen a fej műveltsége, tehát akik aránylag sokat tudnak.

Csak meg kell figyelnünk, hogy manapság mennyi ember lett gimnáziumi tanár, hivatalnok és így tovább. Sokat tanultak, gimnáziumot, reáliskolát, sőt egyetemet is végeztek, és végül igen okosak lettek. Ezt igazán nem ironikusan értem, hanem mindazzal összefüggésben, amit már elmondtam ezzel a fogalommal kapcsolatban.

Ilyen tekintetben tehát ma valóban rendkívül sok az okos ember. Gondolják csak el, hogy ma a legtöbb ember már annyira okos, hogy alig mondhatunk nekik valami újat: hiszen már mindent tudnak. Mindenkinek van saját álláspontja. Mindenki véleményt formál arról, amit mondanak neki.

Ez azonban csak a mi korunkban van így, a régebbi korszakokban egyáltalán nem ez volt a helyzet. Akkor csak néhány ember tudott valamit, a többiek pedig figyeltek azokra, akik tudással rendelkeznek. Nem is volt arra mód, hogy olyan sok okos ember legyen, mint manapság. Az emberek ma már igen fiatalon bizonyos okosságra tesznek szert; gondolják csak el, hogy milyen sokan írnak már 21 éves koruk előtt, nemcsak verset, mert azt ilyen kor előtt mindig is írtak, hanem újságcikkeket, sőt kritikákat is.

Tehát ma rendkívül előrehaladt az intellektus kifejlődése. De ezt a legtöbb embernél lényegesen befolyásolja az az inkarnáció, amelyet a VII-VIII. században éltek át. Mert akkor történt valami. Abban az időben ugyanis az emberi léleknek egyre kevesebb érzéke lett aziránt, ami a születés előtti életünkből jön a földi életünkbe. Az embereket egyre inkább már csak a halál után következő élet érdekelte, és egyre kevésbé voltak fogékonyak a földi életet megelőző dolgok iránt.

Más alkalmakkor már többször beszéltem arról, hogy az “örökkévalóságra” tulajdonképpen nincs egy átfogó kifejezésünk, lényegében csak arra a felére értjük, amely valamikor elkezdődik, de nincsen vége. Az emberi örökkévalóságnak ezt a részét nevezzük halhatatlanságnak (lásd az. ábra jobb oldalát). De a másik felére nincs is kifejezésünk! Erre a régi nyelvekben még volt egy szó: ők születetlenséget mondtak, amikor tehát az ember létének nincs egy abszolút kezdőpontja (az ábra bal oldala). Ma erre nincs igazából szavunk. Az örökkévalóság fogalma azonban magában foglalja nemcsak a halhatatlanságot, hanem a születetlenséget is!

A születés nem létezésünk kezdetét, hanem csak lényünk valamilyen átváltozását jelenti, amikor a földi világba belépünk. Amikor pedig a földi létből kilépünk azáltal, hogy megéljük a halál élményét, ez sem jelent valami véget, hanem csak egy átváltozást.

Így azt mondhatjuk, hogy az emberekben még az első keresztény századokban is erőteljesen jelen volt az a tudat, hogy a fizikai létbe a szellemiségből ereszkednek le. Ez a tudat azonban egyre gyengült bennük, és az ember végül már így szólt: Most itt vagyok; ez biztos, az előzményekkel nem foglalkozom. A születés előtti dolgok nem érdekelnek, hanem csak az, hogy mi lesz a halál után. - Ez a tudat azután mindinkább elterjedt. Így a meghatározó inkarnációjukat az első keresztény századok után élő emberekben a születésük előtti élet kérdése egyre tompábban jelent meg, illetve eltűnt. Az intellektus ezért öltött később pusztán földi jelleget! Nagymértékű okosság bontakozott ki az emberben, de olyan, amely pusztán a földiségre irányul.

Roppant érdekes dolgok tárulnak elénk ezen a területen, ha karmikus nézőpontból tekintünk a világra. Két személy esetét ragadom ki. Az egyik történelemtanár volt egy felsőbb iskolában. Igen értelmes ember volt, lényével már mint történelemtanár is rögtön hatást tett mindenkire. Ha életének azt a szakaszát tekintjük, amikor még a karmikus követelmények bevésődésének időszaka volt számára érvényben, majd követjük ezen a karmikus szempontból semlegesebb szakaszon át egészen a harmincas éveinek kezdetéig (lásd 169. o.), akkor azt látjuk, hogy szépen kifejlődött az intellektusa. A sok okos ember egyike volt, sőt jelenkorunk kiemelkedően okos embere. Ez az okossága azonban már mit sem ért attól a pillanattól kezdve, amikor ebbe a második nagy szakaszba, a karmikus kiegyenlítések idejébe érkezett el. Morális impulzusai aggasztóan csekélyek voltak. Mert ekkor is megmaradt a puszta intellektualitásnál, ez pedig nem segített rajta. Amikor élete második felében azok az erők jutottak érvényre benne, amelyek nem az idegi-érzékszervi rendszerhez kötődnek, hanem már az anyagcsere-végtag- rendszerhez, akkor az anyagcsere-végtagrendszer alacsonyabb rendű természete elnyomta azt, ami azelőtt egészen szépen megjelent az idegi-érzékszervi rendszerben.

Ez a személyiség intellektuálisan tulajdonképpen jól kezdte az életét, de alapjában véve morális elzülléssel, morális összeomlással fejezte be. Ez az egyik példa.

A másik példa egy olyan személyiség, aki az előbbi embernél még sokkal okosabb volt, egészen kiváló intelligenciával rendelkezett, de csakis intelligens volt, roppant rövidlátó szeme mellett nagyfokú intelligenciát fejlesztett ki.

Ha ezt a személyt kb. 30 éves koráig megfigyeljük, az intelligenciája révén intenzív befolyást gyakorolt embertársaira. Amikor elmúlt 30, majd 35 éves és az idegi-érzékszervi rendszere már nem hatott olyan erősen, hanem élete második felében az anyagcsere- végtagrendszer lépett előtérbe, akkor ez a régebben igen okosnak számító személy teljesen triviálissá, középszerűvé vált, és egy banális pártéletbe zárkózott be. Figyelemmel kísértem ennek a személyiségnek az életútját. Meg kell vallanom, hogy egészen különös volt számomra: ismertem őt fiatalabb éveiben, és később olyan emberek közt találtam rá újra, akik egy teljesen triviális pártéletben oldódtak fel.

A karmikus követelményektől a karmikus kiegyenlítésekig haladó életútja sok jelenkori személynek úgy alakul, hogy intelligenciaerőik - amelyek előző földi életükben az első keresztény századokat követően készültek elő a VIII-IX. századig - nem elég teherbíróak ahhoz, hogy felérjenek az első hierarchiához mostani életüknek abban az életperiódusában, amikor a lelki-szellemi már gyengébben hat a testre és a test nagyobb ellenállást fejt ki vele szemben.

Ekkor megértettem, hogy jelenkorunk számos okos embere, akiket mindenekelőtt az iskolai képzés tesz ilyen okossá, első életszakaszukban képesek arra, hogy intellektusuk erőivel felérjenek a harmadik hierarchiához, az angyalokhoz, arkangyalokhoz, archékhoz. Ezt a szférát megragadják. Ekkor sokat ígérő személyiségek.

Amikor a második hierarchiával kerülnek kapcsolatba, ennek is könnyűszerrel átadják magukat. Ez a hierarchia lejön az emberekhez; a szaporodásra szinte mindenki képes. Ez a kozmikus hierarchia lejön. Itt úgyszólván nincs igazi szakadék az emberek és a szellemi hierarchiák között.

Ha viszont a 28. évvel elérkezik annak az ideje, hogy az ember a még magasabb, tehát az első hierarchiához is megtalálja a kapcsolatát, akkor ennek már egész emberi lényével kell megtörténnie, egészen az anyagcsere-végtagrendszerig terjedően. Ekkor szellemileg még erősebb belső tartóerőkre van szüksége. Ehhez már nem elegendő az a fajta intellektus, amelynek csírája egy korábbi földi élet során abban a korban fejlődött ki, amikor már nem törődtek a születés előtti élettel.

Éppen amikor a karmikus fejlődést vizsgáljuk, azt kell mondanunk: vegye komolyan az emberiség minden igazi nevelője, minden valódi pedagógus azt, hogy tanítványai intellektualitásába egyúttal annyi erőteljes szellemiséget is árasszon, hogy amikor majd az illető elérkezik élete második feléhez, akkor intellektusát már morális módon is áthatva képes legyen kiegyensúlyozni az első hierarchiától eltávolító, lehúzó erőket.

Korunkban valóban nem kevéssé érdekes az emberi élet második felét összehasonlítani az első felével. Akinek van érzéke az élet megfigyeléséhez, az ilyen irányú megfigyeléseket is végezhetne. Mert a mindennapi életben ez nyomon követhető. Az idézett példákat a mindennapi életből vettem, de ezeket bárhol százával, ezrével megtalálhatják.

Még az élet magasabb rendű alkotóterületein is hasonló jelenségek mutatkoznak. Mindig is érdekelt az egyes emberek szellemi fejlődése. Rátekintve az életben produktívan megjelenő sok emberre, aki mint fiatal költő vagy művész nagy hatással volt környezetére, és 24-27 évesen nagyszerű erőteljes tehetséget mutatott: idősebb korukban azt látjuk náluk, hogy mindez elapadt, és nem tudták folytatni fiatalkori költészetüket, művészetüket. Később teljesen elszürkültek. Jelentéktelenné váltak azon a területen, ahol egykor jelentősek voltak.

Ennek könnyen utánajárhatunk, ha egyszer átnézzük azoknak nevét, akik fiatal költőként vagy művészként váltak ismertté, azután pedig kitörölték nevüket az élő irodalom- vagy művészettörténetből. De az elmondottak révén már tudni fogjuk, hogy az ember különböző életszakaszaiban a karma, a karmikus impulzusok eltérő befolyással vannak az ember életére.

Ami pusztán intellektuális és materialista, az az embert tulajdonképpen csak fiatalkorában tudja bensőleg megragadni. Csak az maradhat meg végig az egész emberi élet folyamán, vagyis karmikus módon a földi életen át, ami az intellektuálishoz mint spirituális csatlakozik.

Amikor tehát a most leírtakhoz hasonló sorsok okát keressük, akkor arra a régebbi földi életre is vissza kell tekintenünk, amikor az embernek már egyre kevésbé adatott meg a spiritualitás érzékelése. A szellemiség megragadása valójában csak akkor lehetséges a megfelelő módon, ha nemcsak a halál utáni élettel számolunk, hanem a születés előtti élet tény érői is tudomásunk van!

Korunkban gyakran előfordul az életnek ez a tragikuma, és sok minden nem tart ki az ember egész életén át. Korunkban sok az ifjúkori ideálunk, de kevés az öregkori ideálunk. Az öregek sokkal inkább ráhagyatkoznak az államra és a nyugdíjra, mint az eleven életre. Külső támasztékra van szükségük, mert nem találják meg azt, ami kapcsolatba hozza őket az első hierarchiával.

A helyes karmikus szemléléshez tehát figyelembe kell vennünk az emberéletnek ezeket az egymáshoz kapcsolódó, de más-más jellegű szakaszait is. Az ember átéli a három első és a három második hét éves életszakaszt, majd az ez utánit is. Először kapcsolatban van a harmadik hierarchiával, ezután belsőleg, öntudatlanul kapcsolatot létesít a második, majd az első hierarchiával. Csak ennek alapján ítélhető meg, hogy az ember a magában hordozott karmikus impulzusok számára milyen mértékben teremtette meg a kibontakozás lehetőségét. Így az ember valós élete csak a szellemi hierarchiákhoz való kapcsolatából ismerhető meg.

Az angyalok, arkangyalok, archék életünk első szakaszában mintegy tudatunk alatt szólnak hozzánk: mindezt régebbi korokból hoztad magaddal, előző földi életekből, ezt vállalnod kell, - ezt mondják nekünk sorsunk átélésének öntudatlan részében. Az angyali hierarchia felől mindig felhangzik bennünk sorsszerűén: a Szaturnusz, a Jupiter és a Mars mérték rád ezeket. Ezt az ő erőikből olvastuk ki.

Ezután következik mindaz, ami a második hierarchiától érkezik, a Nap-szférából. Végül pedig azt éljük át, ami a Vénusz-, Merkúr- és Hold-szféra közvetítésével az első hierarchiától közelít felénk. Ahogy életünk három első korszakában főként az angyalok szólítanak meg tudatunk alatt, mondván: a Szaturnusztól, Jupitertől, Marstól tudjuk, hogy életedben ezeket kell véghezvinned, - úgy 28. évünktől kezdve a szeráfok jelennek meg a tudatalattinkban, és ott így szólnak: ez megmarad, ezt nem tudod teljesíteni, mivel nem érsz fel hozzánk, megmarad és át kell vinned a következő földi életedbe. Nem tudod kiegyenlíteni, nem vagy ehhez elég erős.

A karmikus hatalmak, a sorsalakító hatalmak az ember tudata alatt szólalnak meg. Mindhárom szellemi hierarchiából szólnak. Ha van érzékünk belelátni abba, ami sorszerűen mozgatja az életünket, akkor sorsunk alakulása mögött szent tisztelettel sejthetjük meg, ahogyan a három hierarchia lényei szövik a sorsot az életünk folyamán. Valójában csak ekkor szemléljük életünket helyesen.

Ha valaki tudakozódna tőlünk egy ember földi élete felől, mivel azt gondolja, hogy tudunk az illetőről valamit, akkor aligha elégedne meg azzal a válasszal, ha csak az illető nevét közölnénk vele. Hiszen azt várja tőlünk, hogy megtudjon valamit erről az emberről, életének eseményeiről, a földi életben ráható erőkről, impulzusokról. Senki nem elégszik meg egy puszta névvel, ha valakinek az életéről meg akar tudni valamit. De mai materialista korunkban az emberek sajnos megelégszenek az ember teljesen absztrakt fogalmával azt a régiót illetően, ami a hétköznapi tudat látóköre mögött rejtőzik, és amelyben az angyalok, arkangyalok, archék, exuziák, dünamiszok, küriotészek, trónok, kerubok és szeráfok működnek.

E régióban nem keresnek konkrétumokat. Pedig immár be kell következnie annak, hogy az emberek a szellemiség területén is újra a konkrétumokat keressék.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként