"Azok az emberek tudnak leginkább emelt fővel járni, akik mély tiszteletet tanultak ott, ahol annak helye."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata II. (20)

16. --

[A szellemi világ és a földi világ nem különül el élesen egymástól. A fizikai világ önmagában halott, a szellemi hierarchiák teszik élővé és elevenné. „Az éjféli Nap” látása. A harmadik hierarchia az alvás idején az étertestünkben megfigyeli és kiviszi a kozmoszba a nappal átélt gondolatainkat. A kultuszok szellemi párhuzama az érzékfeletti világban.]

Dornach, 1924. június 27.

A karmáról szóló fejtegetések csak fokozatosan vezethetnek el bennünket ennek a világ alapját képező és bonyolult törvényszerűségnek a megértéséhez. Ma először arra szeretnék utalni, hogy a halál és újabb születés közötti életben tartózkodó emberek maguk is részt vesznek az emberi karma kialakításában, a már leírt módon. Itt az emberek együttműködnek azokkal az emberekkel, akikkel karmikusan különösképpen kapcsolatban állnak. Így a karmának a halál és újabb születés közötti életben történő kialakítása érdekében karmikusan összetartozó emberek csoportjait látjuk, és azt mondhatjuk, hogy ebben a tisztán szellemi életben világosan elkülönülnek egymástól azoknak az embereknek a csoportjai, akiknek valamilyen közük van egymáshoz. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a halál és újabb születés közötti életben és különösen az itteni földi életünkben ne lenne részünk az összemberiség életében is, tehát egyáltalán nem zár ki bennünket az emberiséggel való együttélésünkből az, hogy az emberek, vagy mondjuk úgy: a lelkek egy csoportjához tartozunk.

A magasabb hierarchikus lények ott működnek mindegyik ilyen csoportban, egészen az egyes emberek individuális sorsáig terjedően. Ezek a szellemi hierarchikus lények az emberrel együtt alakítják ki a karmát a halál és az újabb születés között, de hatnak a születésünk és halálunk közötti életünkre is, amelyben a karma morális formában az emberi sorsban fejeződik ki. Ma meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy a hierarchiák működése, tevékenysége hogyan hat az ember életére?

Ha a beavatás tudománya szerint tekintünk a világra, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a kérdés végtelenül lényeges. Már a legutóbbi előadásokban elmondottak alapján is sejtelmünk támadhatott arról, hogy még a természet külső történései is valamilyen kapcsolatban vannak az emberek karmájának történéseivel.

Aki tekintetét nemcsak a természet történései felé fordítja, hanem az egész kozmikus emberi történés felé is, az megláthatja az összefüggést aközött, ami egyrészt egyes embercsoportokon és embertömegeken belül történik a Földön valamely korszakban, és másrészt ami természeti folyamatok formájában játszódik le egy másik korszakban. Megfigyelhetünk néha természeti eseményeket, amelyek belejátszanak az emberek életébe. Látunk pusztító vulkán- kitöréseket, az árvizek által okozott természetes elemi csapásokat és hasonló jelenségeket.

Ha ezeket a történéseket csak természetszerűen fogjuk fel, akkor először teljesen értetlenül állunk a világról nyert összbenyomásunk előtt. Mert itt olyan eseményeket tapasztalunk, amelyek betörnek a világ rendjébe, és az ember általában értetlenül áll velük szemben és egyszerűen csak beletörődik az általuk okozott szerencsétlenségekbe, a sors ilyen csapásaiba. A szellemtudományos kutatás azonban az ilyen elementáris természeti folyamatokra vonatkozóan különös megállapításokat tesz.

Képzeljük el a Föld felszínét. A Föld felszínének bizonyos vidékei vulkánokkal vannak telehintve. Más helyein földrengésszerű vagy egyéb katasztrófák lehetőségét találjuk. Ha azután éppen ezek tekintetében követjük a karmikus összefüggéseket úgy, ahogyan történelmi vonatkozásokban követtük néhány történelmi személyiséggel kapcsolatban az elmúlt előadásokon, akkor igen sajátságos dolog derül ki. Akkor azt a különös tényt találjuk, hogy odafent a szellemi világban a halál és újabb születés között az emberi lelkek karmájuknak megfelelően összefüggő csoportokban élnek, és a jövőbeli karmikus összefüggéseiket kidolgozzák a múltbeli karmikus összefüggéseik alapján. De megfigyelhetjük, ahogyan ezek az embercsoportok, az emberi lelkek csoportjai a születés előtti létből a földi létbe leszállva olykor olyan helyekre igyekeznek, amelyek vulkánok közelében fekszenek és ahol földrengésszerű katasztrófák történhetnek. Így az elementáris természeti események hatására egy olyan sors éri őket, amely az ilyen lakóhelyeken adódhat.

A halál és újabb születés közötti életben ugyanis az embernek egészen más a szemlélete és érzülete, ezért egyes összetartozó lelkek olyan helyekre születnek le, ahol átélhetik azt a sorsot, amelyet csak ilyen módon élhetnek át. Földi tudatunkkal kevésbé helyeselnénk például egy efféle elhatározást: választok magamnak egy nagy szerencsétlenséget, hogy tökéletesebbé váljak, mert különben tökéletlen maradok múltbeli karmám alapján. A halál és újabb születés közötti életünkben azonban egy ilyen döntés teljesen lehetséges. Ekkor felkeresünk egy vulkánkitörést vagy egy földrengést, hogy a szerencsétlenség útján rátaláljunk a tökéletesedéshez vezető útra.

Mindenképpen látnunk kell ezt a két különböző hozzáállást az élethez, amely egyfelől a szellemi világra, másfelől a fizikai világra jellemző.

De továbblépve azt kell kérdeznünk ebben az összefüggésben: odakint lezajlanak a mindennapos természeti jelenségek, ezek aránylag szabályosan mennek végbe, különösképpen ami az égitesteket illeti. Mert az égitestek világa bizonyos szabályossággal működik, mindenekelőtt a Nap és a Hold mozgása, kivéve a rejtelmes meteorokat és üstökösöket, amelyek különös módon robbannak bele a kozmosz szabályos ritmikus történéseibe.

De ezt a szabályos ritmikus menetet már a szél és az időjárás is megbolygatja, még inkább a természet életébe belejátszó viharok, jégesők, klimatikus és meteorológiai folyamatok. Ezt megfigyeljük, és elfogadjuk a külső természeti folyamatok alakulásait. Amikor azután a szellemiségre törekszünk, akkor megtudjuk a beavatási tudománytól, hogy nemcsak ez a külső látható világ létezik, hanem az érzékfeletti világ is. Ebben az érzékfeletti világban a szellemi hierarchikus lények élnek. A halál és újabb születés közötti életben éppen úgy eljutunk a szellemi hierarchiák területére, mint ahogyan a születés és halál közötti életünkben bejutunk a három természeti világba, az ásványok, növények és állatok világába.

Erről tehát tudomást szerzünk. Megpróbálunk képzetet alkotni arról, hogy létezik ez a másik világ is, de azután gyakran megmaradunk annál, hogy ezt a két világot egyszerűen egymás mellé állítsuk, anélkül, hogy gondolatainkban összekapcsolnánk őket.

Reális szemléletet azonban csak akkor kapunk erről a két világról, ha össze tudjuk kapcsolni őket, és lelki szemünkkel meg tudjuk látni az együttműködésüket. Ha meg akarjuk érteni a karma alakulását, akkor át kell látnunk ezt a működést. A karma a halál és újabb születés közötti életben készül. De itt a Földön, a születés és halál közötti életben érvényt szerez magának a szellemi hierarchiák tevékenysége által.

Tehát azt kell kérdeznünk, hogy ezek a magasabb hierarchiák hogyan hatnak a földi életre?

A magasabb hierarchiák úgy működnek a földi életben, hogy éppen a földi folyamatokat használják fel arra, hogy a földi eseményekre hassanak. Ezt a legkönnyebben úgy értjük meg, hogy először arra tekintünk, ami a csillagvilágban és a földi világban tárul érzékszerveink elé. Mindennapi ébrenléti életünkben a Napot látjuk magunk felett. Az éjszakai órákban a Hold fényét, a csillagok fényét észleljük. Képzeljük el, hogy hogyan tekintünk ki a világba, hogyan hat érzékszerveinkre az, ami felettünk van a kozmoszban, és ami a természeti világban körülvesz bennünket a Földön.

De most képzeljük el, hogy ennek az egész érzékelhető világnak önmagában véve éppolyan kevés értelme van, mint egy emberi holttestnek. Ha a Földön megnézzük egész környezetünkben az emberen kívüli erőket, akkor megtaláljuk benne egy holttest összes erőit, de az élő ember erőit nem találjuk meg benne. Az előttünk fekvő holttestnek önmagában nincs értelme, csak az élő ember maradványaként van értelme. Értelmesnek számító ember nem vélheti, hogy egy holttest fennmaradhat önmagában, mint a folyamatok valamilyen összjátéka. Csakis valaminek a maradványaként létezik, és olyasminek a külső formájaként mutatkozik, ami már eltűnt belőle. Ahogy a holttesttől értelemszerűen az élő emberhez kell eljutnunk, ugyanúgy kell a szellemi világhoz eljutnunk mindannak révén, amit a fizikai-érzékelhető létben találunk. Mert ennek a fizikai-érzékelhető létnek önmagában éppoly kevés értelme van, mint a holttestnek.

Ahogyan gondolataink elvezetnek a holttesttől az eleven emberhez, és azt mondjuk, hogy ez egy ember holtteste, úgy a természetre vonatkozóan azt kell mondanunk, hogy az az isteni-szellemi hatalmak külső megnyilatkozása. Semmi egyéb kijelentés nem lehet értelmes, sőt nem is lenne egészséges gondolkodás a részünkről. Beteges gondolkodást jelent, ha mást vélünk ezen a téren.

De milyen szellemi világ található a fizikai világ mögött? A fizikai világ mögött azt a szellemi világot kell sejtenünk, amelyet mint második hierarchiát ismertünk meg: az exuziákat, dünamiszokat, küriotészeket.

Ez a második hierarchia rejlik valamennyi napsütötte dolog mögött. Van-e az érzékszerveinkkel átélt környezetben olyasmi, amire nem süt a Nap és nem a Nap tartja életben? A Nap mindenre süt és mindent éltet a Földön.

A második hierarchia lényei legfőképpen a Napon tartózkodnak. A Napról uralkodnak a látható világon, amely az ő megnyilatkozásuk, így azt mondhatjuk: ha itt van a Föld és a Földre letekintő Nap, akkor a Nap működése mögött, benne és általa, a második hierarchia működik, az exuziák, dünamiszok, küriotészek.

Az embert érő valamennyi érzéki benyomást, az ébrenlétünk alatt napközben az érzékeinkhez közeledő összes hatást azok a sugarak hordozzák, amelyek a második hierarchia cselekedetei. Így bizonyos értelemben helyes, ha azt mondjuk: a fizikai-érzékelhető létünk egész világát tekintve a Nap-szerűségben, annak hatásában, mintegy a Nap-szerűség mögött a második hierarchia érzékfeletti világa áll.

Földi életünk egy sajátos állapotáról is beszéltünk már legutóbb, tudniillik az alvásról. Hogyan mutatkozik meg kozmikusán az alvás állapota, mi annak a kozmikus vetülete? Vegyük ezt most szemügyre.

Ez a földfelületnek az a darabja (kör alakú vonal fent a rajzon), amelyen élünk; fizikai és étertestünk az ágyban fekszik, asztráltestünk és énünk pedig kint van. Éjszaka a kozmoszban a Nap a Föld mögött van, ezért a Földnek át kellene engednie magán a Nap sugarait, hogy azok elérjenek hozzánk. De a Föld most eltakar minden Nap-szerűt.

Minden régi misztériumban szerepelt bizonyos tanítás, amely tartalmát tekintve tulajdonképpen mélységesen megrendítő. Akit bevezettek egy régi misztériumba, tanítvány lett és lassanként bejutott a beavatás tudományába, az a belső fejlődésének bizonyos fokán eljutott oda, hogy a kapott benyomásait a következőképpen jellemezze. Most elmondom egy ilyen régi beavatottnak a monológját, amelyet egy bizonyos beavatási fok után mondhatott volna el. Egy ilyen beavatott így szólt volna.

Amikor napközben kint állok a szabad réten és kutató pillantásommal felfelé tekintek, átadva magam az érzékek benyomásainak, akkor a Napot látom. Délben vakító erejében észlelem, és déli vakító ereje mögött a második hierarchia szellemi lényeinek Nap-szerű működését sejtem meg és szemlélem.

Beavatásom előtt ez a Nap-szerűség mindig eltűnt, amikor a Nap este lenyugodott. Az alkonypír megjelenésével eltűnt a napsütés. Beavatásom előtt éjszakai utat jártam, sötétség volt körülöttem, és reggel visszaemlékeztem erre a sötétségre, amikor elérkezett a virradat és a Nap ismét felkelt, hogy megtegye útját a déli vakító világosság felé. Miután most már megszereztem beavatásomat, azt mondom: amikor átélem a hajnalpírt és a Nap ismét elindul napi útjára, akkor felébred bennem az éjszakai élet emlékezete; tudom, hogy mit éltem át éjszakai életem alatt. Egészen pontosan emlékszem rá, hogy láttam, amint egy kékesen parázsló fény indult ki a sötétségből nyugatról kelet felé, és hogy éjfél körül az égbolt ellenkező oldalán, a Föld mögött morális benyomást keltő izzásban megláttam a Napot, azzal a ponttal szemben, ahol nappal ragyogó déli erejében áll. Láttam a Napot éjfélkor!

Ez a monológ, amelyet ezek a beavatottak meditációjuk során elmondtak, teljesen megfelelt a valóságnak. Egy ilyen monológ elmondása csak a megtörténtek tudatosítása volt. Ha Jakob Böhme A hajnalpír felkelte című könyvét olvassuk, akkor megrendítő benyomásunk támad arról, hogy könyvének szavai csodálatos régi tanítás maradványai.

Mit jelent A hajnalpír felkelte a beavatottnak? A hajnalpír felkelte a Nap éjféli látására emlékeztet, amikor a Nap a Föld mögött van, a Föld eltakarja, de átizzik a Földön. Délben megszokott szemlélésünkkel a ragyogó sárgásfehér napkorongot látjuk; éjszaka beavatott látással a kékes-ibolya színű Napot látjuk az égbolt ellenkező oldalán. A Föld ekkor átlátszó testnek tűnik, amelyen át a déli sárgásfehér napkorong kékes-vöröses színű izzásban jelenik meg a másik oldalon. De ez a kékesen-vörösesen izzó jelenség - paradox módon kell kifejeznem magam - nem az, aminek látszik. A Nap éjféli látása először valóban olyan, mintha a távolban valami meghatározatlan pont lenne. De ha ezt a távolban először homályosan megjelenő pontot beavatott tekintetünkkel egyre élesebben szemügyre vesszük, akkor ez a kékes-vöröses fény mindinkább valamilyen formát ölt, szétterül az egész ég túlsó oldalán, amelyet a Föld eltakar, és azt látjuk, hogy lényekkel van tele. Olyan ez, mint amikor éjszaka kilépünk a házból és elénk tárul a csillagos égbolt fenséges látványa, a sok ragyogó, csillogó pont, és középen esetleg megjelenik a Hold is: így jelenik meg a beavatott tekintete előtt az átlátszóvá vált Földön keresztül nézve a másik oldalon egy egész világ, amely mintegy felhőkből kiemelkedő élő alakokká formálódik ki. A második hierarchia világában élő valamennyi lény láthatóvá lesz számunkra, az exuziák, dünamiszok, küriotészek.

Ha egyre alaposabban tekintünk erre a látványra és megtartjuk magunkban a lélek nyugalmát, akkor észrevesszük, hogy itt még valami egyéb is történik. Ez az egész élmény bizonyos előkészületek után, egy meditatív felkészülést követően játszódik le, és csak virradatkor válik tudatossá, a visszaemlékezéskor, de ekkor előttünk van, és tudjuk, hogy láttuk az éjszaka folyamán.

Ami a Föld túlsó oldalán jelenik meg, azt ilyen felhőszerű rajzzal jelzem (a 246. o. világoslila, vörös és kék), ez a második hierarchia lényeinek mozgó, élő világa. De a második hierarchia mozgó, élő világából egyéb szellemi lények is előtűnnek számunkra. Vázlatosan jelzem (sárga) azt, ami itt előtűnik, és mintegy áthatol a Földön. Valóban lények sokasága hatol át a Föld testén ebben az éjszakai konstellációban, olyan módon, hogy mintegy odalebegnek az emberhez, majd ellebegnek tőle és ismét visszajönnek. Látjuk ekkor, amint ebben az irányban a második hierarchia munkálkodó eleven lényeitől mintegy eltávolodik egy másik hierarchia, állandóan elhagyja őket, idejönnek az emberhez és megint elmennek, le és fel lebegve. És lassanként megértjük, hogy itt tulajdonképpen mi is történik.

Egész nap tudatosan éltünk, most pedig alszunk. Vagyis fizikai és étertestünk magára hagyva alvó állapotban fekszik, ásványi és növényi létként működve. De egész nap gondolkodtunk, egész nap képzetek haladtak át emberi lényünkön, ezek pedig nyomot hagytak fizikai és étertestünkben. Nem emlékeznénk reggelente földi életünk élményeire, ha nem maradnának meg ezek a benyomások az emlékezetünkben, amelyeket azután felidézünk magunkban. Ezek az emléknyomok benne vannak az ember azon részében, ami éjszaka fekve marad az ágyban, amikor a többi része eltávozik. Ekkor különösen étertestünkben játszódik le egy sajátos esemény: annak utócsengése, utórezgése, utóhulláma figyelhető meg, amit az ébren levő ember reggeltől estig gondolt.

Ha a Föld felületén alvókra nézünk, mindarra, ami az étertestükben zajlik és él - most csak az étertestekre tekintünk annak utórezgésére, amit ezek a Föld felületén alvó emberek nappal gondoltak, akkor annak képeit látjuk, ami napközben történt velük a Földön.

Ezek a le és fel lebegő szellemi lények alvásunk idején az étertestünkben maradt emléknyomokkal foglalkoznak. Ez lesz az ő világuk. Most ez a világ az ő tapasztalatuk, eköré gyűlnek oda. Megértjük ezt a jelenséget és félénk tisztelettel állunk előtte: Testünket az ágyban hagytuk, ott van. Magában foglalja nappali életünk minden nyomát. Étertestünk a nappali gondolatainkat hordozza magában, mintegy e gondolatokból álló termőtalaj. Erre a talajra lépnek most a harmadik hierarchia lényei, az angyalok, az arkangyalok és az archék. Amíg fizikai és étertestünkön kívül tartózkodunk, addig átélik ezekben azokat a gondolatokat, amelyeket éber tudatunkkal a nap folyamán gondoltunk.

Félénk tisztelettel tekintünk a Föld felszínére, ahol ottmaradtak az alvó emberi testek, és most a nappali életünk utórezgéseit felkeresik az angyalok, arkangyalok, és archék. Csodálatos élet bontakozik ki előttünk, amely a harmadik hierarchia lényei és hátrahagyott gondolataink nyomai között játszódik le.

Nézzük ezt a gondolatemlékekből álló talajt, és megértjük, hogy valóban a szellemi kozmoszba illeszkedő lények vagyunk: éber állapotunkban munkát készítünk az angyaloknak alvásunk idejére. Igen, éber állapotban az angyaloknak készítünk munkát alvásunk idejére.

Most megértünk valamit saját gondolatvilágunk jelentőségéből is. Megértjük azt, hogy a gondolatok, amelyek fejünkön nappal átcikáznak, étertestünkbe és fizikai testünkbe merülnek alá, az angyalok pedig learatják ezeket az éjszaka idején, hogy kivigyék a kozmoszba, és belefoglalják a világ működésébe!

De még egyéb is megfigyelhető. Mialatt azt látjuk, hogy a harmadik hierarchia lényei, az angyalok, arkangyalok, archék előlebegnek a második hierarchia lényei és azoknak tettei irányából, azt is észrevesszük, hogy e mozgás mögött a második hierarchia működéséhez különlegesen fenséges és hatalmas lények csatlakoznak. (Lásd 246. o. lent - világoslila). Rátekintünk a második hierarchia lényeinek kékes-vöröses alakjára, de ebbe a mozgásba és életbe hátulról valami más is belejátszik. Megfigyeljük, hogy ez részben villámszerűen csap bele (vörös) a második hierarchia mozgásába és lényeibe, de a Föld elforduló oldalához is átnyúlik, ám nem arra irányul, ami az ágyban maradt, hanem arra, ami én-organizációnkkal és asztráltestünkkel eltávozott.

Ami az ágyban maradt, arra úgy tekinthetünk, mint termőtalajra, amelyen az angyalok, arkangyalok és archék learatják az ember napi tevékenységének gondolati eredményeit a világ kozmikus működése számára. Ugyanígy láthatjuk azt is, hogy a második hierarchia lényei hogyan dolgoznak asztráltestünkkel és énünkkel, de ez a tevékenységük összefonódik az első hierarchia, a trónok, kerubok és szeráfok tevékenységével.

Ekkor a beavatott így szól reggeli visszaemlékezésekor: Elalvástól felébredésig együtt éltem énemmel és asztráltestemmel, és beleszövődtem, beleilleszkedtem abba, amit a szeráfok, kerubok, trónok a küriotészekkel, dünamiszokkal, exuziákkal együtt cselekszenek. Benne voltam ebben, és láttam a fizikai és étertestemet, amint felettük gondolkodásom eredményeit megfigyelve sárgásfehér színben a harmadik hierarchia lényei, az angyalok, arkangyalok és archék tevékenykednek. Az első és második hierarchia lényeihez kötődve éreztem magam. A harmadik hierarchia mozgását és életét pedig hatalmas szellemi felhők alakjában láttam elhagyott testem felett.

Így kaphatnak konkrét elképzelést arról, kedves barátaim, hogy a beavatott szemléletében hogyan jelennek meg imaginatív-képszerű módon a három hierarchia lényei a fizikai világ szféráján belül, a Föld elforduló oldalán, amikor a fizikai világot az éjszaka borítja be. Elképzelhetjük, hogy ezeknek a fenséges történéseknek az emléke és szemlélése egyre jobban azok szívének és lelkének tartalma lett, akik részesültek egykor a régi beavatási tudományban.

De ez ismét belejuthat azoknak a szívébe és lelkébe is, akiket bevezetnek a modem beavatási tudományba. Képzeljük el, hogy ez a hatalmas imagináció úgy tárni az ember lelke elé, ahogyan most a következőképpen érzékeltetem. Képzeljük el a testtől független emberi lelket, megszabadulva a fizikai és étertesttől, lebegve a szeráfok, kerubok, trónok, küriotészek, dünamiszok és exuziák sugárzásában.

A régi misztériumokban ezt plasztikus színes képben mutatták be a még nem beavatott embereknek. Érzékletesen próbálták ábrázolni azt, amit a beavatott a Föld túlsó oldalán ilyen fenséges alakban látott meg. Megmutatták, hogy ez egyben az a világ, amelyben a két legmagasabb hierarchia lényeivel kidolgozzuk a karmát, ezért a legnagyobb beavatottakat is odaállították ehhez a képhez, akik már földi életükben részesültek annak meglátásában, amelyhez az ember egyébként csak halála és újabb születése között jut el. Tehát a legnagyobb beavatottak is ott álltak előtte (felső körök).

Azután ezt a szemléltetést tovább bővítették az emberek képeivel. Ide a valamivel kisebb fokú beavatottakat állították (alsó körök), akiknek még dolguk volt az emberi fizikai és étertesttel.

Az embereknek megmutatták ezt a szemléltető ábrázolást és ezzel képük lett arról, amit a beavatottak láttak a misztériumban. Ez volt az oltár eredete. Ezt elől bekerítették és most itt végzi a felső és alsó papság a kultikus cselekményt, amely annak a képmása, amit a beavatási tudomány lát. Ha bemennek a katolikus templomokba, akkor a templom hajójából az oltár felé tekintve máig annak a halvány képmását látják, amit egykor a beavatási tudomány indított el; ekkor egy kultusz eredetéről kaphatnak benyomást. Egy kultusz nem kitalálás révén jön létre, mert akkor nem kultusz. Egy kultusz annak a képmása, ami a szellemi világban történik.

Ez a kultikus kép a beavatási aktus legdöntőbb része, amire most nem akarok bővebben kitérni, emellé csak példaképpen szeretném egy kisebb kultusz részletét felidézni, amelyet már felvett a keresztény megújulás közössége és a legtöbben ismerik is. Sokan jelen voltak már egy hamvasztás eseményénél vagy egy temetésen. Felidézném most a halotti kultusz történését, amelyet a Keresztény Közösség számára is kialakítottunk.

Látjuk a kultusz lefolyását. Látjuk elöl a koporsót, amelyben a halott földi maradványai vannak, és amint előtte bizonyos kultikus cselekvés megy végbe. A pap elmondja az imádság szövegét. Lehetne még bonyolultabb, de mostani egyszerűségében is megadhatja az embernek azt, amit itt ki kell fejezni. De mi is ez?

Kedves barátaim, ha itt van egy tükör, ott meg valamilyen tárgy vagy lény, és látják a tükörben annak tükörképét. Az egyik valóságos, a másik csak a tükörképe. A halotti kultusz folyamatánál is kétféléről van szó. A kultusz, amelyet a pap a koporsó előtt végrehajt, csak tükörkép. Ez csak tükörkép, de nem is mondanánk annak, ha nem tükrözne valamit. Mit tükröz? Amit a holttest előtt álló pap cselekszik a kultusz végrehajtásakor, annak az eredeti képe a szomszédos érzékfeletti világban van. Míg itt végrehajtjuk a földi kultuszt a fizikai test és a még mindig jelenlevő étertest előtt, addig a lét túlsó oldalának lényei égi kultuszt hajtanak végre. Az utóbbi a lelki-szellemiséget befogadó kultusz, az előbbi pedig a búcsúztató kultusz a földi holttest mellett. E kultusz csak akkor lehet valóságos, ha ez a reális eredete.

Látjuk tehát, hogy a földi életbe mindenkor belejátszik a földöntúli élet, amely mindenben jelen van. Ha igazi halotti kultuszt hajtunk végre, akkor ennek megfelel egy érzékfeletti cselekvés. Együttműködnek. Ha a halottért mondott imában áhítat, igazság, méltóság van, akkor együtthangzik vele az érzékfeletti világ szellemi hierarchikus lényeinek imája. Együtt hullámzanak. Összhang van a szellemi és a fizikai világ között.

A szellemi és a fizikai világ mindenütt összhangban van. És éppen akkor tükröződnek egymásban a leginkább, amikor a földi létben megjelenik a karma képmása, amelyet a földöntúli létben szövünk a halál és újabb születés között a szellemi hierarchiák lényeivel együtt.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként