Tegnap arról beszéltem, hogy az ember a halál kapuján áthaladva, hogyan emelkedik fel az érzékfeletti világ első élményeihez, amelyeket a halála utáni évtizedekben él át. Elmondtam, hogy az ember bizonyos ideig az úgynevezett Hold-régióban tartózkodik, és itt olyan lényekkel kerül kapcsolatba, akik egykor a Földhöz kötődtek, de nem fizikai testben, hanem étertestben éltek, és tanították az emberiséget. Azt a mély bölcsességet közvetítették az embereknek, amely egykor itt élt a Földön, aztán lassan kihunyt. Amikor a fizikai Hold eltávozott a Földtől, akkor ezek a lények is eltávoztak, további életüket a Holdon folytatták, és az ember akkor találkozik velük ismét, amikor áthalad a halál kapuján. Ekkor át kell tekintenie mindazt, amit - ahogy tegnap jellemeztem - sokkal intenzívebb realitással tekint át, mint ahogy földi élete során valójában átéli.

Már utaltam rá, hogy miután az ember elég hosszú ideig tartózkodott a Hold-régióban, átléphet a Merkúr régiójába, ahol viszont azokkal a lényekkel találkozik, aki kivezetik egy olyan kozmikus térségbe, ahol egészen más lények laknak, mint a Földön. Az ember azonban a halála és újabb születése közti időben ugyanúgy hozzátartozik ehhez a régióhoz, mint ahogy földi élete során a Földhöz és a földi valósághoz tartozott.

Engedjék meg, kedves barátaim, hogy folytassam azt a kis vázlatot, amelyet tegnap készítettem. Abból indulhatunk ki, hogy amikor az ember átéli a halált - ami tehát voltaképpen nagyon rövid időt vesz igénybe -, akkor az elemekben él tovább, a földben, a vízben, a levegőben és a tűzben. A Föld különböző anyagai, a fémek és más anyagok, nem léteznek a halál pillanatában. Minden szilárd anyag föld, minden folyékony anyag víz, minden légnemű anyag levegő, és ami melegnek tűnik, az mind hő. Halála pillanatában az ember az anyagnak ebben a négyféle állapotában él. Ez megy át abba a régióba, amelyet tegnap a kozmikus intelligencia régiójaként jellemeztem. Ezt a régiót a kozmikus gondolatok szövik át, ezek éltetik, és ebben az ember néhány napig tartózkodik. Ezután jut a Hold már említett régiójába, innen pedig a Merkúr-régióba.

Még egyszer elismételném ezt a vázlatot: az elemek régiója majd a kozmikus intelligencia régiója. Ekkor jut az ember a csillagok térségébe, először a Hold, aztán a Merkúr régiójába.

Most azt tisztázzuk, hogy az ember élete a Hold-régióban hogyan határozhatja meg későbbi karmáját. Erre is utaltam tegnap. A helyzet az, hogy a halálon áthaladt ember sok mindent tett földi életében, jót is rosszat is. Mindazzal, amit átélt, odaáll a Hold-lények elé. Ezek a Hold-lények szigorú ítéletet, kozmikus ítéletet hoznak arról, hogy egy cselekedet, mint jó tett, mennyit ér a világmindenség számára, és mennyit ér egy gonosz, helytelen tett. Az embernek ezután mindazt a Holdrégióban kell hagynia, amivel a világmindenségnek ártott. Gonosz tetteinek eredményeit ott kell hagynia a Hold régiójában. Ezzel önmagából otthagy egy részt. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az ember sokkal inkább egységet alkot a cselekedeteivel, tetteivel, mintsem gondolná. A jó vagy a rossz cselekedethez úgyszólván az ember egész lénye hozzákapcsolódik. Ha az elkövetett gonoszságot ott kell hagynunk, akkor önmagunknak egy részét kell otthagynunk. A Hold régiójából valóban csak azzal távozunk, amivel jót cselekedtünk a világmindenség számára. Ezáltal bizonyos értelemben megcsonkított emberként hagyjuk el a Hold régióját, annál inkább megcsonkítva, minél több gonosz gondolatot tettünk a magunkévá. Annyit kell otthagynunk, amennyi kárt okoztunk a világnak.

Ha az ember további útját akarjuk tanulmányozni a halál és az újabb születés közötti időszakban, akkor a következőket kell figyelembe vennünk. A Földön élő ember világosan megkülönböztethető részekből áll. A fej régiója az, ami viszonylag a legjobban kialakult, már az ember születése előtt szinte tökéletesen elkészül a csírában. A test többi része aránylag fejletlenebb az embrionális életben., és ez bizonyos fokig az egész élet során így marad. Az ember legkidolgozottabb része a fej régiója, a többi régió kevésbé kidolgozott. Viszont ami az ember fejének szellemi mivoltából a halála után megmarad, az vész el a leghamarabb a szellemi területen, úgyszólván szinte teljesen eltűnik, amikor a Hold régióján áthaladunk. Ezt természetesen helyesen kell felfognunk: a fizikai anyag a holttesttel elenyészik, a fejben azonban nemcsak fizikai anyag van, hanem olyan erők is vannak benne, amelyek formálják és éltetik az ember fizikai testét. Ezek érzékfeletti erők. Áthaladnak a halál kapuján, de imaginatív megismeréssel a halál után is láthatóak az ember szellemi alakjaként, amelyen az emberi fej egyre inkább tovatűnik. A megmaradt rész, a fejen kívüli többi régió az, ami megcsonkítható. A Merkúr-szférába a test többi régiójával lépünk be többé-kevésbé tökéletesen, vagy erősen megcsonkítva, attól függően, hogy lényegében jó vagy gonosz emberek voltunk. Ezekkel a lelkünket körülvevő erőkkel lépünk be a halál és az újabb születés közti további életünkbe. A halál és az újabb születés közti egész életet ezekből az erőkből kell kialakítanunk.

Most eljutunk a Merkúr-szférában élő lények környezetébe. Ezek a szellemi lények sohasem voltak emberek, sohasem öltöttek emberi alakot. Fontos feladatuk van, mert miután az ember a Hold régiójában levetette morális tisztátalanságait, és mintegy - elnézést a kifejezésért - fej nélküli emberként ide érkezik, előtérbe kerül az, amit földi életében mint egészséget vagy betegséget átélt. Fontos és nagyon jelentős, meglepő és meghökkentő, hogy az ember már a Hold-régióban leveti morális tisztátalanságait, de az őt ért betegségek nem itt hullanak le róla, ezeket a Merkúr-régióban csak azok a lények tudják szellemi hatásaikkal felvenni, akik sohasem voltak emberek. Rendkívül jelentős éppen ennek a ténynek a figyelembevétele: a betegségek szellemi eredményeit a Merkúr-régióban veszik el az embertől. Amikor ezt megfigyeljük, akkor éljük át először, hogy a csillagok világában, vagyis az istenek voltaképpeni világában a fizikai és a morális jelleg hat egymásra. A morális tisztátalanság nem juthat be a szellemi világba, hanem ott marad a Hold régiójában, amelynek köze van az emberhez, mivel olyan lények lakják, akik már éltek az emberek között. A Merkúr lakói sohasem éltek a Földön. Most ezek a lények veszik el az emberektől a betegségeket. Látjuk, amint ezek kiáramlanak a világ messzeségeibe, a szellemi kozmoszba, és ez a szellemi kozmosz mintegy felszívja az emberi betegségek kiáramló szellemi eredményeit, és még bizonyos tetszéssel veszi is fel ezeket. Ez voltaképpen az ember első szellemi benyomása a halál és újabb születés közötti életében, és mégis olyan valóságosan tárul elé, amilyen valóságosan a Föld jelenik meg előtte. Ahogyan a Földön a szelet, a villámot, a víz folyását átéljük, úgy éljük át a halál kapuján áthaladva és a Merkúr-régiójába lépve a betegségek szellemi hatásainak távozását. Látjuk, ahogy a betegségek szellemi hatásait szellemi lények veszik fel, és az a benyomásunk, hogy most kiengesztelődtek az istenek! Holnap közelebbről foglalkozhatunk majd ezekkel a dolgokkal, most először azt említem meg, hogy az ember azt éli át, hogy az istenek azáltal engesztelődnek ki a földi gonoszságok iránt, hogy a betegségek hatásai kiáramlanak a nagy világmindenségbe.

A halál és az újabb születésünk közti életünknek ez egy igen fontos ténye. Valaha, amikor az embereket éppen azok a lények tanították, akik az emberiség ősi tanítói voltak, és később a Hold lakói lettek, ezek a jelenségek ismeretesek voltak. Akkoriban azt is tudták, hogy a betegségek lényegéről csak úgy lehetnek a valóságnak megfelelő tapasztalataink, ha ez a valóság a Merkúr lényeitől ered, ezért minden gyógyítás, minden orvosi tudás bizonyos misztériumoknak, a Merkúr- misztériumoknak volt a titka. Ezekben a misztériumokban valóban magasabb lények működtek a csillagok régióiból, nem emberek, mint a mai egyetemeken. Maguk az istenek tanították az embereket, és az orvostudomány az emberiség régi korszakaiban olyan bölcsességnek a tanítása volt, amelyet közvetlenül a Merkúr-lények hoztak el a misztériumokban az embereknek. Ezt a régi orvostudományt ezért az emberek teljesen isteni adománynak tekintették. Alapjában véve ma az orvostudomány minden termékeny eleme vagy a régi korokból származik, és annak az utóhatása, amit a Merkúr isteneitől tudtak meg, vagy ismét olyan módszerek révén kell rátalálnunk, amelyek rávezetik az embert az istenekkel való érintkezésre, hogy tanulhasson tőlük. A régi bölcsesség elapadt, eltűnt, meg kell találnunk az új bölcsességet, amely ismét az istenekkel való érintkezésen kell, hogy alapuljon. Ez az antropozófia feladata a legkülönfélébb területeken.

A Merkúr-régióból aztán a Vénusz régiójába jut az ember. A Vénuszon lakó lények még a Merkúr-lényeknél is sokkal távolabb esnek a földi lényektől, ők úgy változtatják meg azt, amit a ember önmagából egészen a Vénusz régiójáig hozhat el, hogy tovább juthasson a szellemi régiókba. Ez azonban csak azért lehetséges, mert az ember új közegbe lép, amikor a Vénusz régiójába kerül. Amikor itt élünk a Földön, akkor sok minden azon múlik, hogy eszméink, fogalmaink, képzeteink vannak. Mi is volna az ember a Földön, ha nem volnának képzetei és eszméi. Az értékes gondolatok hordoznak bennünket, és azért vagyunk okosak, mert megfelelő gondolataink vannak. Különösen ma számít sokat, ha az ember okos. Hiszen ma majdnem mindenki okos. Ez nem volt mindig így. Egész földi életünk attól függ, hogy gondolkodunk. Az emberi gondolatokból eredt a nagyszerű technika, és az ember végül is minden jót vagy rosszat a gondolatai segítségével valósít meg a Földön. A gondolatok még a Hold-régióban is hatnak, mert a Hold-régió lényei a szerint ítélkeznek, ahogyan a gondolatokból jó és rossz tettek származtak. De még a Merkúr-régió lényei is a gondolatok szerint ítélik meg azokat a betegségeket, amelyeket le kell választaniuk az emberekről. Bizonyos értelemben azonban itt húzódik az a határ, ameddig a gondolatoknak - és az emberi intelligenciára emlékeztető dolgoknak - még jelentőségük van. Mert amikor a Merkúr-régióból kijutunk a Vénusz régiójába, akkor az uralkodik, aminek a tükröződését szeretetnek ismerjük a Földön. Itt a szeretet mintegy felváltja a bölcsességet. Belépünk a szeretet régiójába. Az ember csak azáltal juthat tovább a Nap-léthez, hogy a szeretet a bölcsesség szférájából a Nap-létbe vezeti.

Kedves barátaim, bizonyára fontos kérdésnek tartják, hogy hogyan is lehet az ilyen dolgokat lelkileg átélni? Biztosan olvasták azokat a lelki gyakorlatokat, amelyeket „Eimitation” címen franciára fordított könyvemben adtam meg, és így tudják, hogy az ember az ilyen gyakorlatok révén lassanként jut el ehhez a szemléletmódhoz. Az imaginatív tudat megszerzésével először egész életét éli át szellemi módon egy nagy tablóban egészen a születéséig. Amit halálunk után természetes módon élünk át, azt a beavatás révén az élet minden pillanatában átéljük. Amikor viszont eljutunk az inspirációhoz, ez az átélés olyasmit mutat, ami mintegy átragyog ezen a tablón, ezen az emberi életen. Ez a fontos. Mindig is úgy volt, hogy az ebben rejlő titkok összefüggéseiről voltaképpen csak akkor lehet beszélni, ha egy bizonyos kort elértünk. Minden életkorban eljuthatunk a beavatáshoz, de a kozmikus titkok teljes összefüggéseit csak bizonyos életkorban láthatjuk át saját szemléletünk révén. Ez a következők miatt van így.

Ha visszatekintünk erre az élettablóra, akkor ez hétéves szakaszokra tagolódik, úgy, hogy az első szakaszt születésünktől nagyjából a hetedik évünkig tekintjük át, a másodikat életünk hetedik évétől a tizennegyedikig, a következőt a tizennegyediktől a huszonegyedikig, utána egy egységes életszakaszt a huszonegyediktől a negyvenkettedikig, aztán a negyvenkettedik évünktől a negyvenkilencedik évünkig tartó életszakaszt, majd a negyvenkilencediktől az ötvenhatodikig, és az ötvenhatodiktól a hatvanharmadik évig terjedő szakaszt. Ezeket az életszakaszokat egymás után éljük át. Az élet első szakaszának visszapillantását szemlélve minden egyszerre van jelen, egészen a fogváltásig. Minden életszakaszban mintegy ködön át jelennek meg számunkra a világ, a kozmosz titkai. Az első életszakaszban, születésünktől a hetedik évig, a Hold titkait látjuk meg. Amikor az élet első szakaszában tartózkodunk, akkor a világ titkai úgy jelennek meg saját étertestünkön keresztül, mint ahogy a Nap ragyog át a ködön. Amit ma elmondtam a Hold lakóiról, és arról, hogy a tisztátalanságokat és a gonoszságokat otthagyjuk a Holdon, az benne van az élet könyvében. Ez az első életszakasz könyve.

Ha imaginációval, inspirációval és intuícióval tekintünk vissza gyermekkorunkra, akkor azt mondhatjuk, hogy életünknek összesen hét fejezete van. Az első fejezet kisgyermekkorunkat öleli fel, ebben vannak a Hold titkai. Az élet második fejezete a fogváltás és a nemi érés közé esik, ebben vannak a Merkúr titkai. Ezt a kort a gyermekek az iskolában élik át. Ha visszatekintünk erre a korra, akkor a Merkúr titkai mutatkoznak meg számunkra. Az orvosok tudják, hogy ez a gyermekbetegségek ideje. Ugyanakkor ez az emberi élet legegészségesebb korszaka, az egész emberiség tekintetében viszonylag itt a legcsekélyebb a halandóság. Utólag ebben az életszakaszban mutatkoznak meg a Merkúr titkai, ha tehát valaki már tizennyolc éves korában beavatott lehetne - ez nem lehetséges, de ha mégis így volna -, akkor beavatása révén áttekinthetné a Hold és a Merkúr titkait. Ha életének későbbi éveiben visszapillant az élet további, a tizennegyediktől a huszonegyedik évig terjedő szakaszára, akkor ebben a visszapillantásban megmutatkozhat számára a világegyetem valamennyi olyan titka, ami a Vénusz- régióhoz tartozik. Abban a korban, amikor a fizikai szeretet is megjelenik az embernél, életének tizennegyedik évétől a huszonegyedik évéig, az élet könyvébe is belevésődnek a Vénusz létének titkai. Ha ezután a huszonegyedik évünktől a negyvenkettedikig élünk tovább, akkor ennek átéléséhez háromszor akkora időtartamra van szükségünk, mert ha a későbbi életünkből visszapillantunk, akkor a Nap titkainak valamennyi lénye feltárul előttünk. Ehhez a visszapillantáshoz több mint negyvenkét évet kell megérnünk, de ekkor ebben az életszakaszban a Nap titkait látjuk meg. Ha már nagyon megöregedtünk, és a negyvenkettedik életévtől a negyvenkilencedikig terjedő szakaszra is vissza tudunk pillantani, akkor a Mars titkai jelennek meg előttünk. A Mars titkaiba való behatoláshoz tehát túl kell lépnünk a negyvenkilencedik éven. Ha beavatott valaki, akkor tud a Mars titkaiba behatolni, ha olyan életre tekinthet vissza, amely a negyvenkettediktől a negyvenkilencedik életévig terjedő életszakaszban zajlott le. Negyvenkilenc éven túl a Jupiter titkaira tudunk visszatekinteni, és azt is elmondhatom, hogy a hatvanharmadik éven túl az istenek határozata azt is megengedi, hogy a Szaturnusz titkairól beszélhessünk.

Látják, kedves barátaim, a halál és az újabb születés közti életben egyre inkább túljutunk a földi körülményeken, és más viszonyok közé kerülünk. A Vénusz-régión túlhaladva az ember átéli a Nap-régió tényeinek a világát. Miután leírtam, hogy a beavatással hogyan jutunk el ezekhez a dolgokhoz, folytatom annak kifejtését, amit az ember halála és újabb születése között átél.

A szellemi világba való belenövés azonban azt jelenti, hogy az ember egyre inkább a felette álló lényekhez közeledik. A Hold régiójában még teljes mértékben olyan lények között vagyunk, akik lényegében együtt éltek az emberekkel a Földön. De itt már azokat a lényeket látjuk, akik az egyik földi életből a másikba vezetnek át. Könyveimben ezeket a lényeket a régi keresztény szokásnak megfelelően az angyalok hierarchiájának neveztem. Amikor az említett módon beavatott tapasztalással tekintünk vissza kisgyermekkorunkra, akkor egyúttal azt is meglátjuk, hogy az angyalok világa mit dolgozott az emberen. Gondolják el, hogy az emberek naiv érzületében milyen csodálatosan élnek bizonyos szemléletek, amelyek voltaképpen a magasabb beavatási bölcsesség révén igazolódnak. Azt mondják, hogy az ember gyermekkorát átszövi az angyalok működése Ha pedig a Hold régióját tanulmányozzuk, akkor valóban meglátjuk gyermekkorunkat, és ezzel egyúttal az angyalok világának a munkálkodását. Amikor az ember iskolás korba kerül és intenzívebb erők veszik kezdetüket, akkor az arkangyalok lényeit látjuk. Ezek az arkangyalok akkor válnak fontossá számunkra, amikor a Merkúr életére tekintünk. A Merkúr-lét folyamán az arkangyalok világában élünk. Amikor az ember elérte a nemi érettséget, akkor körülbelül a tizennegyedik életévtől a huszonegyedik életévig terjedő korszakán halad át. Visszapillantva meglátjuk, hogy az ember életútján, életútjának tablóján átragyognak a Vénusz titkai. Ugyanakkor azt is felismerjük, hogy a Vénusz-léthez milyen lények kapcsolódnak: az archék, az őskezdetek hierarchiájának lényei. Ekkor ismét fontos igazságot ismerünk meg, ami rendkívül megdöbbentő, ha valóban megismerjük. A Vénusz lényeire tekintünk, akik a nemi érettség után sugározzák be az emberi életet. Ezek a lények, az őskezdetek, magához a világ keletkezéséhez kapcsolódnak, s ennek vetületeként a fizikai embernemzedékek létrejötténél is tevékenykednek. Ilyen módon nyilvánul meg a kozmosz és az emberi élet nagy összefüggése.

Aztán a Nap életébe is bepillantunk. Mit jelent a Nap végső soron a mai fizikusok számára? Egy izzó gázgolyót, ahol égő gázok meleget és fényt árasztanak. A szellemi szemlélet ezt rendkívül gyermeteg elképzelésnek tartja, mert a valóságban a fizikusok nagyon meglepődnének, ha expedíciót szervezhetnének a Napra és ott mindent másmilyennek találnának, mint ahogy elképzelték. Ott ugyanis nincs semmiféle kozmikus gáz. Ha expedíciót szervezhetnénk a Napra, nem emésztenének meg a lángok. Ha viszont bejuthatnánk a Nap régiójába, akkor az szétszakítana bennünket. Mert voltaképpen mi is van ott, ahol a Nap van?

Ha átmennek itt ezen a helyiségen, nekiütközhetnek a székeknek és az embereknek. Néhány dolgot vázlatosan felrajzolok, ezek itt vannak, nekik ütközünk. A dolgok között üres tér van, ott keresztül lehet menni. Ezen a területen, ahol tartózkodunk, különbözőek a viszonyok, a tér bizonyos részeit kitöltik a székek vagy önök, a tér más részei pedig üresek. Ha elveszem a székeket, csak üres tér van, amikor bejönnek. Az üres tér a világmindenségben sokkal kiterjedtebb. Itt a Földön nem ismerjük azt, amivel a világmindenségben meg kell ismerkednünk. Ott a tér maga is kiüresedhet, úgy, hogy van ahol nincs már tér. Amit Németországban „szódavíznek” neveznek, abban apró gyöngyök vannak, ezek hígabbak a víznél, a vizet nem látjuk, csak a gyöngyöket. Ha kitekintenek a térbe, ott sem látnak semmit. Ahol azonban a Nap van, ott kevesebb a tér. Képzeljék el, hogy a világmindenségnek itt van az üres tere, de ebben az üres térben semmi sincs, még tér sem, tehát ha oda eljutnánk, akkor valóban felszívódnánk és eltűnnénk. Ott nincs semmi, minden hely a szellemiségé. Semmiféle fizikaiság nincs, még tér sem. Ez a Nap léte a valóságban, és ez nagyon meglepné a fizikusokat. Csak ennek az üres térnek a szélén létezik olyasmi, amit a fizikusok feltételeznek. Ott, a Nap koronájában vannak izzó gázok, de az üres téren belül nincs semmi fizikai, még tér sincs. Ott csak a szellemiség létezik. Ebben a szellemiségben háromféle lénycsoport él: az exuziák, a dünamiszok és a küriotészek. ők élnek a Nap-létben. Amikor a halál és az újabb születés közti időszakban áthaladunk a Vénusz-léten, akkor az exuziák, dünamiszok és küriotészek régiójába lépünk be. Ha visszapillantunk - ehhez negyvenkét évesnél idősebbnek kell lennünk -, akkor mintegy a napszerűség vetületét látjuk. A halál és az újabb születés között töltött idő legnagyobb részében az exuziák, dünamiszok és küriotészek között élünk.

Kedves barátaim, amikor az ember halála és újabb születése között valóban behatol a Nap régiójába, akkor minden másképp van, mint ahogyan a fizikai, földi világban megszoktuk. A fizikai, földi világban jó szándékaink vannak, míg mellettünk esetleg áll valaki, akinek rosszak a szándékai. A jó tetteket megpróbáljuk megvalósítani, ezek többé-kevés- bé sikerülnek, a mellettünk állónak viszont úgyszólván minden sikerül. Látjuk, ahogy az életünk eltelik. Evek vagy évtizedek múlva visszatekintünk a történtekre, és igen könnyen úgy ítélhetjük meg a fizikai, földi folyamatot, hogy a jó szándék, a jó tett nem jár jó következményekkel az ember földi életében. A jó embert például büntetés érheti a Földön, a rosszat pedig jutalom, amennyiben a jó ember szerencsétlen lehet, a rossz pedig boldog. Nem látunk összefüggést a morális átélés és a fizikai megvalósulás között. Ugyanakkor minden fizikai megnyilvánulásnak megvan a szükséges következménye. A mágneses erőnek vonzania kell a vasat, ez egy szükséges következmény. A születés és halál között átélt földi életünkben csak az valósul meg, ami fizikailag összefügg. A Nap-létben nem létezik ilyen fizikai összefüggés. Ott csak morális összefüggés létezik. Ott minden moralitásnak megvan a lehetősége ahhoz, hogy realizálódjon, mégpedig megfelelő módon realizálódjon. A jó olyan jelenségeket hoz létre, amelyek boldogítóak az ember számára, a rossz pedig a lét nem boldogító jelenségeit idézi elő. Ott realitássá válik az a morális összefüggés, amely itt a Földön csak eszmei, és külsőleg hiányos módon jelenik meg, amikor az igazságszolgáltatás megbünteti a gonosz embert.

A Nap régiójában minden, amit az ember akár a legapróbb gondolatainak jó szándékában hordozott, olyan realitássá kezd válni, amelyre az exuziák, dünamiszok és küriotészek rátekintenek. A Nap-régió lényei aszerint tekintenek ránk, ahogyan a bennünk lévő jót el tudtuk gondolni, át tudtuk érezni és meg tudtuk élni. Ezt a régiót ezért nem írhatom le elméleti módon, hanem csakis elevenen. Nem adhatunk meghatározást arról, hogy ez vagy az a jóság hogyan hat a Nap régiójában, ezt úgy kell elmondanunk, hogy a hallgató megértse: ha a földi régió embereként jó gondolatod támadt, akkor a halál és az újabb születés közti életedben a Nap régiójában érintkezel az exuziákkal, dünamiszokkal és küriotészekkel. Társas szellemi életet folytatsz ezekkel a lényekkel. Ha azonban gonoszságot gondoltál ki, amit mintegy saját lényeddel a Hold régiójában hagytál, akkor magányos vagy, és az exuziák, dünamiszok és küriotésezk elhagynak, így a Nap világában az ezekkel a lényekkel való együttlétünk realitássá teszi a jót. Ha nem voltak jó gondolataink, akkor nem értjük ezeknek a lényeknek a nyelvét, ha nem voltak jó tetteink, akkor nem állhatunk elébük. A Nap régiójában jóságunk hatása igazi realitássá válik.

Ma ennyit szerettem volna elmondani, holnap folytatjuk ezt a fejtegetést.