Dr. Steiner a következő szavakkal üdvözli a jelenlevőket:

Kedves barátaim, a termet betöltő első szavak összefoglalják ma az utóbbi évek lelkük elé táruló legfontosabb eredményét.

Később még el kell mondani a most összefoglaló szavakról néhány dolgot. Először azonban hallgassuk meg e szavakat, hogy értelmünk a jelen jegyében újítsa meg a régi misztérium-igét: „Ismerd meg önmagadat.”

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Kedves barátaim! Ha ma éppen arra tekintek vissza, amit a szellemi világból meríthettünk, mialatt a világot szörnyű háborús viharok rázták meg, akkor ezt paradigmatikusan ez a hármas mondás fogja össze, ami az imént csendült fel.

Az ember e hármas tagozódása évtizedek óta észlelhető, a hármas tagozódás révén éleszthető új formába az „ismerd meg önmagadat” az ember egész szellemi, lelki, testi lénye számára. Én magam csak az utolsó évtizedben tudtam megérlelni, a háború viharai alatt. Utalni igyekeztem ekkor arra, hogy hogyan él az ember fizikailag is anyagcsere-végtagrendszerében, szív-ritmusrendszerében, gondolkodó és észlelő fejrendszerében. Ha az ember ezt a hármas tagozódást megfelelő módon veszi fel, úgy, hogy (mint tegnap jeleztük) szívét elevenen áthatja az antropozófiával, azután érzésével és akaratával megtanulja felismerni, hogy hogyan is illeszkedik be tagjaival a térbe, míg a világ szellemisége élteti, akkor a világ tevékeny megragadásával - tehát nem tétlen passzív, hanem aktív tevékeny megragadásával, miközben kötelességét, feladatait, élethivatását teljesíti - bizonyosan megismeri a mindenható ember- és világszeretet lényét, a kozmikus szellemiség egyik tagját. És bizonyos, hogy ha az ember bölcsen megismerő szívvel fogja fel ezt a csodálatos titkot, ami a tüdő és szív közt hat, ha belsőleg észleli a világritmusokat, melyek évezredeken, eonokon át hatnak, beledobbannak az érverés és vér ritmusaiba és a világ lelkiségét ébresztik fel az emberben, akkor megadatik neki, hogy a világ ősképeinek erejével nyilatkozzon meg számára. Ahogyan aktív tevékenységünkben a mindenható kozmikus szeretetet értjük meg, úgy foghatjuk fel a világ létének ősképeit, ha a világ és szív-ritmusának rejtélyes határosságát érezzük magunkban és ezáltal ismét az ember ritmusát, mely titokzatosan lelki-szellemi módon játszódik le a tüdő és szív közt. És ha az ember helyesen érezve észleli, amit a vállain jártában is nyugvó fejrendszer nyilatkoztat meg számára, akkor szívének melegét beleárasztva, átérzi önmagát fejrendszerében és átéli saját lényében a hatékony, tevékeny, áramló kozmikus gondolatokat.

Így felismeri a lét hármasságát. Az emberi szeretetben ható kozmikus szeretetet, az emberi organizmusban ható kozmikus imaginációt és az emberiség gondolatainak mélyén titkon ható kozmikus gondolatokat, és e hármasságból érti meg szabad individuális ember voltát a kozmoszt kormányzó isteni tettek közt, és kozmikus ember voltát, amelyben az individuális ember küzd a kozmikus jövőért. A jelenkor jegyében fogja felújítani a régi mondást: „ismerd meg önmagadat”.

A görögök még elhagyhatták a mondat végét, mert náluk az emberi személyiség még nem vált oly absztrakttá, mint nálunk, nem olvadt össze absztrakt én-ponttá, legfeljebb gondolkodássá, érzéssé, vagy akarattá; ők az emberi természet egészét ragadták meg szellem, lélek és testiségben. Így a görögök hihették is, hogy az egész ember szellem-lélek-test mivoltát érintik, ha az ősi napigét, Apolló szavát megszólaltatták: „ismerd meg önmagadat.”

Nekünk azonban azt kell mondanunk, ha az idő jegyében helyesen újítjuk fel e szavakat: Emberi lélek, ismered meg önmagadat a szellemben, lélekben, testben áramló lényedben. Így értjük meg azt, ami minden emberi lét lényege. És ebben az emberi szubsztanciában hat, működik és él a szellem, mely a magasságokból árad le és az emberi fejben nyilatkozik meg. A Krisztuserő, mely áthatva környezetünket a levegővel áramlik a föld körül, és légzésrendszerünkben él és hat. És ha felismerjük a föld mélyéből feltörő erőket is, melyek végtagjainkban hatnak és mindhármat: a magasság erőit, a környezet erőit, a mélység erőit ebben a pillanatban szubsztanciális formába egyesítjük, akkor lelki megértésünk odaállíthatja a kozmikus dodekaéder elé az emberi dodekaédert. Ebből a három erőből, a magasság szelleméből, környezetünk Krisztuserejéből és a mélységből feltörő, teremtően ható Atya tevékenységből formáljuk lelkünkben e pillanatban a dodekaéderi alapkövet és süllyesszük lelkünk talajába, hogy lelki életünk erős jegye és alapja legyen és ezen a szilárd, alapkövön állhassunk az Antropozófiai Társaság eljövendő működésének folyamán.

Tudatunkban megtartjuk az Antropozófiai Társaság ma megalkotott alapkövét. Megőrizzük e szívünk talajába ültetett alapkő emlékét mindannál, amit kint és itt akarunk tenni az Antropozófiai Társaság segítésére, fejlesztésére és teljes kibontakoztatására. A hármasan tagolt emberszeretetet, kozmikus imaginációt és kozmikus gondolatokat tanít nekünk. Keressük meg benne a kozmikus szeretet szubsztanciáját, amit alapul veszünk, keressük meg benne az imagináció ősképét, amely szerint megmintázzuk szívünkben a világ szeretetét. Keressük e magasságok gondolati erejét, hogy igazán sugárzó lehessen ez a dodekaéderi imaginatív szeretetkép! Akkor azt visszük el innen magunkkal, amire szükségünk van, akkor felfénylik lelki szemünk előtt az alapkő. Az az alapkő, melynek anyagát a kozmikus emberszeretet, képszerűségét és alakját a kozmikus emberimagináció, ragyogását pedig a kozmikus emberi gondolatok adják, és biztató fényt sugároz cselekvésünk, gondolkodásunk, érzésünk, akaratunk számára, valahányszor visszaemlékezünk erre a percre.

Helyezzük alapkövünket harmonikusan együttműködő szívek jó talajába, akik közösen, szeretettel áthatott jóakarattal hordozzák az antropozófiai törekvést a világban. Ezt sugározza majd felénk intően a szeretet szívünkbe ültetett dodekaéderi kövének gondolati fénye.

Ezt jól szívleljük meg, kedves barátaim. Ez sugározza be lelkünket melegével és fényével. És megőrizzük ezt a lelki meleget és fényt, amit jó elhatározással ültettünk el szívünkben.

Olyan pillanatban ültetjük el, kedves barátaim, amikor a világot igazán értő emberemlékezet visszatekint az emberiség fejlődésében az idők fordulópontjára, amikor az éjszaka sötétjéből és az emberiség morális érzületének sötétjéből, mint égi villám született meg az az emberiséghez kapcsolódó szellemi isteni lény, aki Krisztus lett.

Lelkünk óhajtott melegét és fényét erősítően és éltetően az a meleg és az a fény sugározhatja be, mely az idők fordulópontjában, mint Krisztus-fény ragyogott fel a kozmikus sötétségben. Ez a két évezrede bekövetkezett őskarácsony éljen szívünkben, értelmünkben, akaratunkban, hogy segítsen bennünket akkor, amikor a világba kívánjuk kivinni azt, amit a kozmosz után mintázott, emberibe átültetett dodekaéderi szeretet-alapkő gondolati fénye sugároz felénk.

Így forduljunk szívünk érzéseivel a régi Palesztina őskarácsonya felé:

Idők fordulóján
A világ szellemi fénye
Belépett a földi létbe;
Az éjszakai sötétség
Uralma megszűnt,
Nappali fény sugárzott
Az emberi lélekben:
Fény,
Mely melegíti
A szegény pásztorok szívét;
Fény
Mely megvilágosítja
A bölcs királyok fejét.

Isteni fény,
Krisztus-Nap,
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Elménket;
Hogy jó legyen,
Amit
Szívűnkből alapítva,
Értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.

Az őskarácsony újraérzése adhatja meg szívünknek a meleget, értelmünknek a fényt, melyre szükségünk van, hogy helyesen valósítsuk meg antropozófiai munkánkban azt, ami a hármasan tagolt, egységgé harmonizálódott ember ismeretéből következik.

Ezért most jelenítsük meg újra összefoglalva mindazt, ami az „ismerd meg önmagadat szellemi, lelki, testi mivoltodban” igazi megértéséből következik, úgy, amint a kozmoszban hat, hogy amit a világ az emberi lénynek, életnek és tevékenységnek mondhat, az mindenünnen szólni tudjon a szívünk talajába ültetett kőhöz emberi lényünk, életünk és tevékenységünk számára.

Emberi lélek!
A végtagokban élsz
Amelyek a világtéren át
A szellem tengerlényébe visznek;
Gyakorold a szellemre emlékezést
A lélek mélyén,
Hol a világteremtő létben
A saját Én
Az Isteni Énben él;
És ekkor igazi életet élsz majd
Az emberi világban.

Mert uralkodik az Atya-Szellem,
A Magasságos,
A világ mélységeiben létet teremtve.
Szeráfok, kerubok, trónok,
Hangozzék a magasságokból.
Ami a mélységekben visszhangra talál;
Ők ezt mondják:
Ex Deo nascimur^[1].
Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen
Hallják meg az emberek.

Emberi lélek!
A légzésben és szívverésben élsz,
Melyek az idő ritmusán át
Saját lelki lényed megérzéséhez vezetnek:
Gyakorold a szellemről gondolkodást
A lélek egyensúlyában
Hol hullámzó és
Világot teremtő tettek
A saját Ént
A Világ-Énnel egyesítik:
És valóban érezni fogsz
Az emberlélek működésében.

Mert körötted Krisztus akarata
Működik
A világ ritmusában kegyelmet
Osztva a lelkeknek.
Kürioszok, dünamiszok, exuziák,
Hadd töltse be a tűz Keletről,
Amit a Nyugat alakít ki;
Ők mondják:
In Christo morimur.^[2]
Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen:
Hallják meg az emberek!

Emberi lélek!
A fej nyugalmában élsz,
Mely az öröklét mélyéről feltárja
Néked a világgondolatokat:
Gyakorold a szellem látását
A gondolatok nyugalmában,
Hol örök isteni célok
Világlények fényében
A saját Ént
A szabad akaratnak
Ajándékozzák
És valóban gondolkodsz majd
Az emberi szellem mélyén.

Mert működnek a szellem
A világlétben fényért esedezve.
Archék, arkangyalok, angyalok,
Kérjétek a mélységektől azt,
Amit meghallgatnak a magasságok;
Ez így hangzik:
Per spiritum sanctum reviviscimus.^[3]
Ezt hallják az elemi szellemek
Keleten, nyugaton, északon és délen:
Hallják meg az emberek!

És ha ezt, kedves barátaim, szívetekben így halljátok, akkor itt az antropozófia számára az ember igazi szövetségét alapozzátok meg és elviszitek a világba azt a szellemet, amely a szeretet dodekaéderi kövének sugárzó gondolati fényében hat, hogy az emberi lelkek és a világ előrehaladása számára fényt és meleget adjon.
 

[1] Ex deo nascimur - Istentől születünk
[2] In Christo morimur - Krisztusban halunk meg
[3] Per spiritum sanctum reviviscimus - A Szent Szellem által támadunk fel