Kedves Barátaim!

Az Antropozófiai Társaságot új formában megalapító karácsonyi ülésünket egy éles kontraszt szemlélésével kezdjük. Egy romhalmaz megtekintésére kellett meghívnunk önöket, kedves barátaim. A dornachi Goetheanum dombra felérve, a színhelyen első pillantásunk az egy éve elpusztult Goetheanumra vetődött. És ez a látvány, a szó legigazabb értelmében, szívünkhöz szóló szimbóluma itteni és világba ható munkánk és törekvésünk megnyilatkozásának antropozófiai földön, de a romhalmaz képe ezenfelül a mai világ viszonyaira általánosságban is szimptomatikus.

Az utóbbi napokban, ismét szűkebb körben, egyfajta romhalmazt kellett szemlélnünk. És ezt a romhalmazt is hasonló értelemben kellene nézniük kedves barátainknak, mint a 10 év alatt úgy megszeretett Goetheanum romjait. Kedves barátaim, talán mégis elmondhatjuk, hogy az immár 20 éven át világot járó antropozófiai impulzus nagy részét az a talán túlságosan sok könyv jelentette, amely a berlini Filozófiai-Antropozófiai kiadóból lépett először a világ elé. Megértik, hogy mivel ez a valóban 20 éves munka ahhoz kapcsolódik, amit „Philosophisch-Anthroposophischer Verlag” címen foglalunk össze, ezért azok szíve is beleépült, akik a Filozófiai-Antropozófiai kiadó alapításában és folytatásában részt vettek. Külső tekintetben ennél a Filozófiai-Antropozófiai kiadónál is ugyanúgy romhalmaz előtt állunk, mint a Goetheanumnál. Ebben az esetben csak azért, mert a Filozófiai-Antropozófiai kiadó eddigi helyén uralkodó szörnyű gazdasági viszonyok, a minden lehetőségen teljességgel túlnövekedő adózási körülmények révén a történések hullámai a szó szoros értelmében összecsaptak a kiadó felett.

Marie Steinernek az utóbbi hetekben azzal kellett foglalkoznia, hogy a Filozófiai-Antropozófiai kiadó ingóságait előkészítse a Goetheanumba való dornachi utazásra. A fűtőház és az építésziroda közt már látják a kis épület alakulását, a jövőben ez ad majd otthont a Filozófiai-Antropozófiai kiadónak, vagyis könyvállományának. Ez is egy része annak, amit külsőlegesen egyelőre romhalmaznak kell neveznünk.

És mit más tehetnénk kedves barátaim, minthogy a romhalmazok létrejöttét összefüggésbe hozzuk a mai idők történéseivel. Ennek nyomasztó képe van hát most előttünk. Azt mondhatnánk: A tavalyi újév éjszakájának fizikai és lelki szemünk előtt oly iszonyúan és belénk hasítóan égre törő lángokat szellemünkkel, alapjában véve sok mindenen ott látjuk, amit az utóbbi 20 évben építettünk.

Ez a kép tárul először lelkünk elé. Azt kell mondanom szóban: Talán semmi másnál nem tárul most olyan közvetlenül elénk a régi keleti szemlélet igaza, miszerint a külvilág maja, illúzió. E karácsonyi ülés megfelelő hangulatát úgy találjuk meg, kedves barátaim, ha lelkünkben felkeltjük annak átérzését, hogy az előttünk lévő romhalmaz maja, illúzió, itteni környezetünkben sok minden maja, illúzió.

Most távolodjunk el gondolatban közvetlen helyzetünktől. Ebbe a faépítménybe kellett meghívnunk önöket. Két nap alatt kellett provizórikusan elkészíteni, mert csak ekkor derült ki, hogy e napokon milyen tömegben érkeznek barátaink. Ezt a provizórikus faépítményt kellett mellettünk felállítani. És nem habozhatom annak kijelentésével, hogy gyűlésünk e külső burkolata is romhalmaz közt megjelenő otthon képét nyújtja, borzasztóan szegényes otthonét. A bevezetés azzal is kezdődött tegnap, hogy barátaink rettenetesen fáztak abban, amit itt nyújtani tudtunk. Ez a fagy is sok mindentől eredhetne, amivel itt találkoznak kedves barátaim, de számítson ez is majának, illúziónak. Minél jobban beleilleszkedünk annak a hangulatába, hogy a bensőnket itt körülvevő külvilág maja, illúzió, annál jobban kibontakoztatjuk azt a tetterős kedélyt, amire a következő napokban szükségünk lesz, olyan hangulatot, amely semmiképpen sem lehet negatív, hanem csakis pozitív minden részletében. Azt mondanám: Egy éve csaptak fel a tűz lángjai Goetheanumunk kupolájából és most szívünk, lelki szemünk elé nem emésztő, hanem építő lángok alakjában tárulhat az, ami az antropozófiai mozgalom 20 éves fennállása alatt szellemileg épült. Mert az antropozófiai mozgalom szellemi tartalmából olyan melegség árad felénk mindenünnen, amely éltetni tudja azt a számtalan csírát, amit éppen a dornachi és hozzátartozó talaj rejteget a jövő szellemi élete számára. A bennünket itt körülvevő meleg a jövő számtalan csíráját bontakoztathatja érlelődésre, hogy egykor kiteljesedett termésként táruljanak a világ elé, annak révén, amit értük teszünk.

Megemlékezhetünk ma arról, jobban mint bármikor, hogy az olyan szellemi mozgalom, mint amit az antropozófia név ír körül, nem földi önkény szülötte. Ezzel pedig mindjárt ülésünk kezdetén felhívnám a figyelmet arra, hogy éppen a19. század utolsó harmadában tornyosultak egyfelől a materializmus hullámai, míg másfelől e hullámokba hatalmas kinyilatkoztatás villámlott be: olyan szellemi megnyilatkozás, amelyet a fogékony lelkület magába fogadhat a szellemi élet hatalmaitól. Szellemiség megnyilatkozása tárult fel az emberiség számára. Az antropozófiai mozgalom impulzusa nem földi önkényességből eredt, hanem a szellemi világból elhangzott hívás követéséből, nem földi önkényességből, hanem azoknak a hatalmas képeknek a szemléléséből, amelyeket az emberiség szellemi élete újkori kinyilatkoztatásokul kapott meg a szellemi világból. Ez az antropozófiai mozgalom nem földi szolgálat, ez az antropozófiai mozgalom teljességében, minden részletében isteni szolgálat, istentisztelet. És a helyes hangulatot akkor találjuk meg számára, ha teljes egészében ilyen istentiszteletnek tekintjük. És ilyeténképpen kívánjuk felvenni lelkünkbe ülésünk kezdetén, mélyen szívünkbe vésve, hogy ez az antropozófiai mozgalom valamennyi magát neki szentelő lelket össze szeretné kapcsolni a minden emberinek ősforrásaival a szellemi világban, hogy ez az antropozófiai mozgalom el szeretné vezetni az embert a végső, a földi emberiség fejlődésében egyelőre megnyugtató megvilágosodáshoz, mely az elkezdődött kinyilatkoztatásról e szavakat öltheti: Igen, ez vagyok emberként a Földön, Isten akaratából, emberként a Kozmoszban, Isten akaratából.

Ma ahhoz kapcsolódunk, amihez már 1913-ban szerettünk volna. Ott vesszük fel ismét a fonalat, kedves barátaim, és lelkünkbe azt a legfőbb alapelvet véssük be az antropozófiai mozgalomról, melynek burka az Antropozófiai Társaság lesz, hogy benne minden a szellem akaratából van, és hogy annak beteljesítése akar lenni, ami az idő jeleiben szól ragyogó betűkkel az emberek szívéhez.

Az Antropozófiai Társaság csak akkor marad fenn, ha az antropozófiai mozgalmat ilyen módon tudjuk legmélyebb szívügyünkké tenni. Ha erre nem vagyunk képesek, úgy nem marad fenn. Mert e napok tennivalói közül a legfontosabbat az önök szívében kell megcselekedni, kedves barátaim. A mondottak és hallottak csak úgy tehetők megfelelőképpen az antropozófia fejlődésének kiindulópontjává, ha szívünk vére érte tud dobogni. És valójában azért hívtuk önöket ide, kedves barátaim, hogy igaz antropozófiai értelemben hozzuk létre a szívek harmóniáját. Az a remény él bennünk, hogy éppen ezt a felszólítást megfelelő módon értik meg.

Kedves barátaim, emlékezzenek vissza az antropozófiai mozgalom kezdetére. A legkülönfélébb módon hatott benne a 20. század közeledtének szánt szellemi kinyilatkoztatás és a sok negatívummal szemben erősen kifejezésre juttathatjuk itt azt a pozitívumot, hogy a külső társaság révén a szellemi élet különféle formái így vagy úgy beáramlottak a belső körökbe és valóban rátaláltak kedves antropozófus barátaink szívére. És bizonyos időpontban eljutottunk oda is, hogy a misztériumköltészetben mutassuk meg, hogy a nagy kozmikus történésekhez és az emberiség fejlődésének nagy történelmi eseményeihez intim emberi szívbéli és lelki történések kapcsolódnak. És mégiscsak úgy hiszem, hogy sok minden átsuhant barátaink lelkén a müncheni misztérium-előadások kedves, drága 4-5 éve alatt az egyes emberi léleknek a kozmosz lelki-szellemi-isteni tevékenységével való összefüggéséről.

Azután bekövetkezett az úgynevezett világháború, melynek pusztító hatásait valamennyien ismerik. Minden fáradozás arra irányult, hogy a nehéz időben úgy vezessük az antropozófia ügyét, hogy a világháború során szükségképpen felmerülő nehézségeken és akadályokon túljusson.

Nem tagadható, hogy még antropozófus barátaink köreiben is félreértettek némely dolgot, ami a körülmények szükségszerűségéből történt. Az emberek sokasága majd csak a jövőben alkothat megfelelő ítéletet azokról a hangulatokról, melyek az utóbbi évtizedben annyiféle csoportra szakították az emberiséget, azokról a hangulatokról, melyeket ez a világháború hozott létre. Ma még semmiképpen sem ítélik meg helyesen ezt a szörnyűséget, ami éppen e világháború következtében él valamennyiünk közt. Így azt mondhatjuk, hogy az Antropozófiai Társaság - nem a mozgalom - bizony széttöredezve került ki a világháborúból. Aztán sok minden történt, mint már kedves Steffen barátunk is utalt rá, ami nem kevésbé félreérthető módon iktatódott Antropozófiai Társaságunkba. Ma azonban lényegében csak a pozitívumról szeretnék szólni. Arra szeretném figyelmüket felhívni, hogy ha ez a gyűlés megfelelőképpen zajlik le, ha igazán tudatában van annak, hogy minden működésünk és létünk alapja a szellemi ezotéria, akkor az önök hangulatának és lelkesedésének melegében kivirulhatnak a mindenütt jelen lévő szellemi csírák. Ma tehát egyfelől arra a hangulatra van szükségünk, amely teljes komolyságában fel tudja fogni, hogy a külső az maja, illúzió és a majából, illúzióból csírázik ki az, ami láthatatlan magvak sokaságában élhet köztünk, nem gyöngeségünk gyönyörűségére, hanem kibontakozó erőnk, akaratunk gyönyörűségére. Készítsék fel lelküket e magvak felvételére, kedves barátaim, mert lelkük megfelelő talaja a szellemi magvak csírázásának, kibontakozásának, fejlődésének. És ők az igazság. Napszerűen fénylenek, minden romot beragyogva, amire külső pillantásunk téved. Világítsuk át ma lelkünket az antropozófia és általában minden spiritualitás legmélyebb követelményével: kívül maja és illúzió, belül az igazság teljes kibontakozása, az isteni és szellemi élet teljes kibontakozása. Az antropozófia élje meg azt, amit igazságként ismertek fel benne.

Hol éljük meg a maja és az igazság fényének tanát? Mindenekelőtt karácsonyi ülésünkön éljük meg, és ami saját szívünk és lelkünk révén történik, annak tegyük szimbólumává a karácsonyi ülés folyamán a világ világosságát, mely felragyogott a csak szívük szegénységét hordozó pásztorok és az egész világ bölcsességét hordozó királyi mágusok előtt, ezt a kigyúló karácsonyi fényt, a karácsonyi világ fényét.

Ami még ezeken kívül elmondható, azt holnap az Antropozófiai Társaság úgynevezett alapkőletételénél kell elmondanom. Most azonban arról beszélnék önöknek, kedves barátaim, hogy az utóbbi hetekben az a kérdés nehezedett lelkemre, hogy valójában mi is legyen a kiindulópontunk ezen a karácsonyi ülésen és mire tanítanak az Antropozófiai Társaság fennállásának tíz éves tapasztalatai?

Mindebből alternatív kérdések születtek számomra, kedves barátaim. Hiszen jó okom volt 1912, 1913-ban azt mondani, hogy az Antropozófiai Társaság immár vezesse, irányítsa önmagát és énnekem a tanácsadó szerepére kell visszahúzódnom és nem avatkozom közvetlenül a cselekvésbe. Ma pedig úgy állnak a dolgok, hogy az utóbbi hetekben nehéz belső küzdelem után felülkerekedett bennem annak felismerése, hogy az antropozófiai mozgalmat lehetetlen volna az Antropozófiai Társaságon belül tovább vezetni, ha ez a karácsonyi ülés nem helyeselné, hogy az itt a dornachi Goetheanumban megalapítandó Antropozófiai Társaság elnökségét, illetve vezetését ismét minden formában magam vegyem át.

Hiszen éppen egy stuttgarti ülésen vált szükségessé az a súlyos elhatározás, hogy tanácsomra a németországi társaság két részre váljon szét: a régi társaság folytatásába és a Szabad Antropozófiai Társaságot megalapítva, ahol elsősorban a fiatalság legyen képviselve.

Mondhatom, kedves barátaim, hogy nehéz elhatározással adtam ezt a tanácsot. Azért volt nehéz elhatározás, mert az ilyen tanács lényegében az Antropozófiai Társaság alapjainak mondott ellen. Mert ha nem ez, akkor a földi világ milyen emberi szövetsége lehet az a hely, ahol a fiatalság, a mai fiatalság, teljesen otthon érezheti magát. Anomália volt. És talán egyike a legjelentősebb szimptómáknak, amelyek aztán abba az elhatározásba torkolltak, hogy itt azt mondjam önöknek, hogy az antropozófiai mozgalmat csak úgy vezethetem tovább az Antropozófiai Társaságon belül, ha az itt újjáalapított Antropozófiai Társaság elnökségét magam vehetem át. A helyzet az, hogy a századfordulóval olyasmi történt a szellemi történések mélységében, ami hatásaiban megmutatkozik az emberek földi életének külső eseményeiben.

Az egyik legnagyobb fordulat szellemi téren történt. A hetvenes évek végén készült elő és éppen a századfordulóval érte el kulminációját. A régi indiai bölcsesség a Kali Juga végeként utalt rá. Ezzel nagyon sokat mondtunk, kedves barátaim. Az utóbbi időben különbözőképp találkoztam fiatal barátokkal a világ minden számomra elérhető országában és mindig újra azt mondtam magamban: Ami ezekben a fiatal szívekben dobog és olyan szép és gyakran bizonytalan módon lángol a szellemi tevékenységért, az annak a külső kifejeződése, ami a szellemi világ mozgásának legmélyén ment végbe a 19. század utolsó harmadától a 20. századig. Kedves barátaim, nem negatívumként, hanem pozitívumként mondom: éppen a fiatalsággal találkozva, amint valamilyen célból szövetkezni próbált, az egyesülés formája gyakran nem illett ahhoz, amit valójában akartak. Újra meg újra itt voltak valamiféle feltételek, hogy ilyen egyesülethez tartozva milyennek kell lenni, vagy mit kell tenni.

Látják, mindezek abba a benyomásba sűrűsödtek, hogy a teozófus társaságnak, melyből az Antropozófiai Társaság kisarjadt, alapvető hiányossága három alaptételének megfogalmazásában volt. Ebben hitet kellett tenni valami mellett. A felvételi űrlapok aláírásának módja abszolúte nem illett már korunk emberi lelkületének alapfelfogásához, mert úgy tűnt, hogy dogmatikusan kell valamit vallani. Az emberi lélek érzésétől ma idegen a dogmatika és alapjában véve minden szektariánus jelleg is. Tagadhatatlan, hogy éppen ezt a szektariánus jelleget nehéz levetkőzni az Antropozófiai Társaságban. De le kell vetkőzni. És a jövőben az új, alapítandó Antropozófiai Társaságban egy szemernyi sem lehet belőle. Igazán a világ társaságává kell lennie. Aki csatlakozik hozzá, az érezze, hogy itt megtalálja mozgató impulzusát. Az öregek érezzék, hogy megtalálták azt, amire más emberek szövetségében egész életükben törekedtek. A fiatalember érezze, hogy megtalálta azt, ami fiatalságának megfelel. Mert már a Szabad Antropozófiai Társaság megalapításakor szívesen feleltem volna néhány fiatal barátunk kérdésére, hogy mi a Szabad Antropozófiai Társaságba való felvétel feltétele, szívesen feleltem volna úgy, mint most szeretnék: A feltétel csak az olyan igazi ifjúkor, amikor a jelen minden impulzusa betölti az ifjú lelket.

És hogyan lehetünk jó értelemben öregek az Antropozófiai Társaságban, kedves barátaim? Ha van érzékünk a világ ifjú erejéhez, ami ma szellemi mélységekből tör fel az emberiséghez, fiatalhoz és öreghez, megnyitva életünk valamennyi területét.

Csak hangulatában utalok arra, hogy mi indított ennek a feladatnak az átvételére, hogy magam vezessem az Antropozófiai Társaságot. Ennek az Antropozófiai Társaságnak, - mint ez gyakran megesik - már többféle megjelölése volt. Így például a Nemzetközi Antropozófiai Társaság megjelölése. Nos, kedves barátaim, ne legyen nemzetközi, ne legyen nemzeti társaság, szépen kérném, hogy a nemzetközi társaság nevet sohase használjuk, csak Általános Antropozófiai Társaságról beszéljünk, melynek központja a dornachi Goetheanum. Meglátják, hogy az alapszabályok megfogalmazása olyan, hogy kizár minden hivatalos jelleget, minden valaha is spontán bürokráciához vezető alkalmat. Az alapszabályok iránya tisztán emberi, nem pedig elvek vagy dogmák. Az alapszabályokban mondottak tisztán a tényekhez és az emberihez kapcsolódnak, kedves barátaim. Ezek az alapszabályok kimondják: A Goetheanum itt Dornachban működik. Ezt a Goetheanumot bizonyos módon vezetik. Ebben a Goetheanumban ilyen vagy olyan módon igyekeznek előbbre vinni az emberiség fejlődését. Hogy a helyes vagy helytelen kifejezés milyen mértékben alkalmazható rá, arról az igazán modern értelemben megalkotott alapszabályokban nem szerepelhet semmi. Csak maga a tény szerepel, hogy van egy Goetheanum, a Goetheanumhoz emberek kapcsolódtak, akik ezt vagy azt cselekszik benne és úgy gondolják, hogy tetteikkel előbbre viszik az emberiség fejlődését.

Aki csatlakozni akar a társasághoz, attól nem kívánunk meg semmilyen elvet, nem állítunk elé dogmatikusan semmilyen hitvallást, tudományos meggyőződést, művészi intenciót, csak azt kívánjuk, hogy a Goetheanum tevékenységével összefonódva otthon érezze magát.

Éppen az alapszabályok kialakításánál igyekeztünk azt itt készülő alapítást mindenféle elvi síktól elhatárolni és tisztán emberi alapokra helyezni. Tehát az emberekre tekintsenek, akik az elkövetkező napokban történő alapításokra vonatkozóan javaslatokat tesznek, megbíznak-e bennük vagy sem. Ha az alapító gyűlésen kimondják, hogy egyetértenek a Dornachban készülő tevékenységgel, akkor realitást mondtak ki, semmiképpen sem kötötték meg magukat, átélt realitást mondtak ki. Aztán már a többi dolog is kialakul. Igen, ki fog alakulni. Akkor nem lesz szükség arra, hogy Dornachból is kijelöljenek vagy kinevezzenek egy sereg megbízottat, hanem akkor olyan lesz az Antropozófiai Társaság, ahogyan többször utaltam rá, amikor nagy örömömre jelen lehettem az egyes országok társaságainak alapításánál. Akkor kialakulhat önállóan az Antropozófiai Társaság és az országos társaságok képezik az alapját.

Akkor azonban az egyes országok társaságai is valóban autonómok lesznek. Az Antropozófiai Társaságban kialakult valamennyi csoport valóban autonóm lesz.

Hogy azonban ehhez az emberi állásponthoz eljussunk, kedves barátaim, tisztában kell lennünk azzal, hogy ma két nehézségbe ütközünk egy szellemi alapokra olyan módon épült társasággal, ahogyan azt kifejtettem. Ezeket a nehézségeket kell itt leküzdenünk, hogy a jövőben már ne legyenek úgy jelen, mint ahogy az Antropozófiai Társaság múltjában voltak.

Az egyik nehézség a következő: A mi időnk tudata minden esemény számára teljes nyilvánosságot követel meg, aki helyesen érti ezt a tudatot, gondolom, egyetért ezzel. Szilárd alapokra épülő társaságnak semmi esetre sem szabad a kor követelménye ellen véteni. Talán szívesebben alkalmaznánk egy s más esetben külső formában is a titokzatosságot. De csakugyan ilyen titokzatosságot alkalmazva, éppen olyan társaság kerülne a kor tudatával ellentétbe, amelyik ilyen módon épült az igazság alapjára és továbbhaladása elé a legsúlyosabb akadályok gördülnének. Ezért nem tehetünk ma egyebet, kedves barátaim, mint hogy a legteljesebb nyilvánosságot vesszük igénybe az alapítandó Általános Antropozófiai Társaság számára.

A „Lucifer-Gnózis”-ban megjelent legelső írások egyikében már kifejtettem, hogy úgy kell Antropozófiai Társaságként a világ előtt állnia, mint bármely más társaságnak, amit, mondjuk, természettudományos vagy hasonló célból alapítottak. A többi társaságtól csak a benne lüktető tartalom különböztesse meg. Az emberek összetartozásának formájában nem különbözhet a jövőben más társaságoktól. Képzeljék csak el, hogy mi mindent szüntetünk meg, ha kezdettől fogva kijelentjük, hogy a teljes nyilvánosságot fogadjuk el az Antropozófiai Társaság számára.

Mindenképp a valóság talaján kell állnunk, vagyis korunk tudatának talaján. Ez azonban feltételezi, kedves barátaim, hogy a jövőben ciklusainkra vonatkozóan egészen más szokások lépjenek életbe, mint eddig. E ciklusok története Antropozófiai Társaságunk fejlődésének tragikus fejezete. Megjelenésük kezdetén úgy hitték, hogy megtarthatók bizonyos körön belül, az Antropozófiai Társaság tagjai számára jelentek meg. Ma már régen olyan helyzetben vannak, hogy a dolgok külső információja kapcsán az ellenfelek sokkal inkább érdeklődnek ciklusaink iránt, mint a társaság tagjai. Nem bensőleg, ne értsenek félre, nem bensőleg. Társaságunk tagjai bensőleg foglalkoztak a ciklusokkal. Ez azonban csak belül marad, egoizmus marad, még ha szép társasági egoizmus is. A társaságot a világ előtt megbélyegző, világban kicsapó érdeklődést ma az ellenfél mutat a ciklusok iránt. Azt tapasztaljuk, hogy ma megjelenik egy ciklus és három hét múlva a legádázabb ellenfél írásában idéznek belőle. Homokba dugjuk a fejünket és úgy képzeljük, hogy sötét van - nemcsak nálunk, de a külső világban is, - ha tovább folyatjuk régi szokásainkat a ciklusokkal.

Így mondhatnám, évek óta él már bennem a kérdés, hogy mit is tehetnénk a ciklusokkal? Ma nincs más lehetőség, mint hogy morálisan húzzuk meg a határvonalat, amit eddig fizikailag próbáltunk meghúzni, de sikertelenül.

Ezt az alapszabályok tervezetében kíséreltem meg. A jövőben árusítsák a ciklusokat kivétel nélkül nyilvánosan, úgy, mint a többi könyvet. De képzeljenek el, kedves barátaim, egy parciális differenciálegyenletek integrálásáról szóló könyvet. Ez a könyv igen sok ember számára rendkívül ezoterikus és talán abban sem tévedek, hogy e két teremben is roppant kis ezoterikus kör tud eredményesen parciális vagy lineáris differenciálegyenletek integrálásával foglalkozni. A lineáris vagy parciális differenciálegyenletek integrációjának ezoterikus körét igen kicsire lehet ugyan venni, de a könyvet mindenkinek el lehet adni. Ha azután valaki nemcsak a parciális differenciálegyenletekhez nem ért, de egyáltalán nem is tud differenciálni és integrálni és talán még a logaritmusokról sem ismer egyebet, mint egyik fiának logaritmuskönyvét, amibe belenézett, végignézte a számokat és mit sem értett belőlük. Az apa nem ismerte a logaritmusokat, de a fiúknak tanulniuk kellett róluk. A fiai azt mondták neki, hogy ezek a világ összes városainak házszámai. Apjuk nagyon előnyösnek találta, hogy ilyesmit tanulnak, így Párizsba érve mindjárt tudják majd, hogy mi az egyes házak száma.

Látják, nem okoz kárt, ha valaki teljes tudatlanságból ítél meg valamilyen dolgot. Mert az mondják rá, hogy dilettáns, laikus. Az élet maga húzza meg a határt az ítélőképesség és képtelenség tekintetében.

Így legalábbis megkísérelhetjük, hogy antropozófiai ismereteinken belül most már ne fizikai, hanem morális módon húzzuk meg a határt. A ciklusokat mindenki számára árusítjuk, aki óhajtja őket, de már előre kijelentjük, hogy kit találunk e ciklusok megítélésére olyan kompetensnek, hogy bírálatát figyelembe vesszük; mindenki más laikus a ciklusok tekintetében. És kijelentjük, hogy a jövőben egyáltalán nem foglalkozunk olyan ciklus-bírálattal, ami laikustól származik. Ez az egyetlen morális védelem, amit találhatunk. Eljutnak odáig, ha helyesen valósítjuk meg, hogy a mi dolgainkat is úgy fogják fel, mint a parciális differenciálegyenletek integrálásáról szóló könyveket, az emberek lassanként belátják, hogy a ciklusokat bírálni éppen olyan abszurdum - bármily tudós valaki más tárgyakban - mintha olyan ember bírál, aki még a logaritmusokat sem ismeri és ostobaságnak nevezi, ami a parciális differenciálegyenlet könyvében áll. Oda kell eljutnunk, hogy helyesen jelölhessük meg a különbséget a laikus és szakértő között.

További nagy nehézséget okoz, kedves barátaim, hogy nem mindenütt értékelik helyesen, átfogóan az antropozófiai mozgalom impulzivitását. Hallhatunk itt-ott véleményeket, amik azáltal tagadják meg teljesen az antropozófiai mozgalmat, hogy egyenlővé teszik azzal, amit helyettesítenie kell az emberiség fejlődésében. Csak a legutóbbi napokban történt, hogy valaki azt mondta nekem: Ilyen vagy olyan embereknek hozva az antropozófiát, még a leggyakorlatiasabb emberek is elfogadják, csak antropozófiáról és hármas tagozódásról nem szabad nekik szólni, ezeket el kell tagadni. Látják ezt sokan évek óta művelték. Ez a leghelytelenebb, amit tehetünk. Bármely területen a legteljesebb igazság jegyében kell az antropozófia ügyét képviselnünk és ráébredni, hogyha erre nem vagyunk képesek, akkor nem tudjuk valójában előbbre vinni az antropozófiai mozgalmat. Az antropozófiai mozgalomért semmilyen palástolt síkraszállás nem vezet végül is jóra.

Az ilyen dolgokban természetesen minden egyéni. Nem lehet mindent egy sablonba foglalni, de a következőt gondolom. Néhány példával megvilágítom, hogy mit gondolok.

Itt van az euritmia. Az euritmiát, mint az euritmia-bemutató előtt elmondtam tegnap, igazán az antropozófia ügyének legmélyebb alapjaiból merítik és művelik. Tudatában kell lenni annak, hogy az euritmiával, bármily tökéletlen is ma még, egész eredeti, primér dolgot állítunk a világ elé, amit semmiképpen sem szabad bármi mással összehasonlítani, ami látszólag hasonlóan lép ma fel a világban. Kell annyi lelkesedés ügyünkért, hogy kizárjuk a külsőleges, felületes összehasonlítási lehetőségeket. Tudom, hogy ez félreérthető mondat, mégis kimondom itt körünkben, kedves barátaim; mert az Antropozófiai Társaságban az antropozófiai mozgalom fejlődésének egyik alapvető feltételét fejezi ki.

Ugyancsak vért kellett izzadnom - persze képletesen értve - utóbbi időben a különböző eszmecserék miatt, amelyek az előadás és szavalás társaságunkban Marie Steinertől kialakított formája felől folytak. Ennek a szavalatnak és előadásnak velejét ugyanúgy az antropozófia alapjából merítették és művelték, mint az euritmiájét, és ennél kell maradni. Ezt kell megismerni, nem pedig azt leírni, hogy itt-ott beleiktatva valamilyen foszlányt olyasmiből, ami más hasonló képződményekben jól vagy akár jobban is megvan, valami jobbat kapnánk. Valamennyi területünkön ezt az eredeti, priméret kell tudatosítani magunkban.

Harmadik példa: Az orvosi egyike azon területeknek, ahol az antropozófia különösképpen termékennyé válhat. Bizonyos, hogy az antropozófia terméketlen marad az orvostudomány, főként a terápia részére, ha olyan tendencia áll fenn, hogy az antropozófiai mozgalom orvosi működésében háttérbe szorítsuk magát az antropozófiát és úgy képviseljük ügyünk orvosi részét, hogy az orvostudományt mai szempontból képviselőknél arassunk tetszést. Az antropozófiát minden egyes dologba teljes bátorsággal kell belevinni, így az orvostudományba is. Csak így juthatunk dűlőre azzal, aminek euritmiának, előadásnak, szavalatnak, orvostudománynak kell lennie és még sok egyébbel, ami különállóan él Antropozófiai Társaságunkban - mint ahogyan a szűkebb értelemben vett antropozófiával kell rendbe jönnünk.

Látják, így utaltam legalább azokra az alapfeltételekre, amelyeknek az Általános Antropozófia Társaság alapításához ülésünk végén lelkünk előtt kell állniuk. Mentalitás, nem pedig szabályok társasága legyen, a vázolt értelemben. Az alapszabályoknak csak külsőleg kell kifejezniük azt, ami elevenen él a lelkekben.

Így most felolvasnám az alapszabály-javaslatot, ez olyan irányú, amint még csak felületesen vázoltam eddig:

„Az Antropozófiai Társaság alapszabályai”

1. „Az Antropozófiai Társaság olyan emberek egyesülése legyen, akik a lelki életet az egyes emberben és az emberi társadalomban a szellemi élet igaz megismerésének alapján akarják művelni.”

2. „A társaság bázisát az 1923 karácsonyán a dornachi Goetheanumban összegyűlt személyek alkotják, egyenként, illetve a képviselt csoportok. Azt a nézetet vallják, hogy ma már létezik a szellemi világ tudománya és ennek művelése hiányzik mai civilizációnknak. Az Antropozófiai Társaság feladata ennek művelése lesz. Feladatát úgy igyekszik megoldani, hogy törekvéseinek középpontjába a dornachi Goetheanumban művelt antropozófiai szellemtudományt és annak eredményeit helyezi; ezek az emberi együttélés testvériségére, az emberi lény morális, vallásos, valamint művészi és általános szellemi életére vonatkoznak.”

Észreveszik, kedves barátaim, hogy ezzel nem alapelvekre építünk, hanem emberekre, azokra az emberekre, akik itt összegyűltek. És mit jelentenek ki a többiek, akik csatlakoznak? Hogy lényegében egyetértenek velük abban, ami itt áll. Így minden absztrakciótól eltekintünk és emberekre építjük fel ezt az Antropozófiai Társaságot.

3. „A társaság alapjául Dornachban összegyűlt személyek” - látják, mindenütt a személyek a fontosak - „egyetértően ismerik el a Goetheanum vezetőségének szemléletét a következőkről: A Goetheanumban művelt antropozófia olyan eredményekhez jut, amelyek minden ember szellemi élete számára impulzust jelenthetnek, népi, társadalmi, vallási különbség nélkül. Elvezethetnek egy valóban testvéri szeretetre épült szociális élethez. Csak elfogulatlan emberség szükséges ahhoz, hogy az élet alapjául elfogadjuk őket, tudományos képzettség nem.”

Ez kifejezi, hogy az itt megjelenő eredmények számára minden ember számára érhetőek, olyan értelemben, hogy az elfogulatlan emberi lélek eljuthat hozzájuk. Más a helyzet azonban az eredményekhez vezető kutatással és ez rögtön kifejezésre jut. Ezt a kutatást szigorúan meg kell különböztetni. Ezért így folytatódik:

„Kutatásuk és a kutatás eredményeinek szakszerű megítélése azonban szellemtudományos iskolázást feltételez, ez fokozatosan sajátítható el. Az eredmények a maguk módján éppen olyan egzaktak, mint az igazi természettudomány eredményei. Ha ezekhez hasonlóan általános elismeréshez jutnak, akkor az élet valamennyi területén ugyanolyan előrehaladást fognak hozni, mint azok, mégpedig nem csak szellemi, hanem gyakorlati téren is.”

4. „Az Antropozófiai Társaság nem titkos társaság, hanem teljességgel nyilvános. Tagja lehet mindenki, nemzeti, társadalmi, vallási és tudományos vagy művészi meggyőződésbeli különbség nélkül, aki helyesnek tartja az olyan intézmény fennállását, mint a dornachi Goetheanum Szabad Szellemtudományi Főiskolája.”

Látják, kedves barátaim, még azt az elővigyázatosságot is alkalmaztuk, hogy ahol egzaktan arról van szó, aminek a révén valaki taggá lehet, még ott sem mondjuk, hogy aki tag akar lenni, az a Goetheanum fennállását tartja helyesnek, csak „az olyan intézmény fennállását, mint a dornachi Goetheanum Szabad Szellemtudományi Főiskolája”. Az alapszabály-tervezet minden egyes fordulatát igen alaposan át kell gondolnunk. Rövid. Alapszabályok legyenek rövidek, ne könyvterjedelműek; meglátják azonban, hogy minden egyes fordulatnál arra törekedtünk, hogy a közvetlen tudatból fogalmazódjanak meg.

„A társaság minden szektajellegű törekvést visszautasít. A politikát nem tekinti feladatának.” Ez a mondat szükséges, mert a hármas tagozódás idejében számos félreértés keletkezett, sok tagunk csakugyan nem világos viselkedése folytán. Az antropozófia többször olyan látszatot keltett, mintha a világ politikai ügyeibe kívánna avatkozni - amit sohasem tett és tehet - mivel a hármas tagozódás ügyét barátaink sokszor politikai pártokhoz vitték, ami kezdettől fogva hiba volt részükről.

5. „Az Antropozófiai Társaság működésének centrumául a dornachi Szabad Szellemtudományi Főiskolát tekinti. Ez három osztályból fog állni.”

Ne ijedjenek meg kérem, kedves barátaim, e három osztálytól. E három osztály már eredetileg is megvolt az Antropozófiai Társaságban 1914-ig, csak más formában.

„A társaság tagjait ide kérelmezésükre veszik fel, miután már a Goetheanum vezetősége által meghatározott ideig tagok voltak. Így jutnak a Szabad Szellemtudományi Főiskola első osztályába. A második, illetve harmadik osztályba való felvétel akkor történik, amikor ennek kérelmezőjét a Goetheanum vezetősége erre alkalmasnak találja.”

6. „Az Antropozófiai Társaság minden tagjának joga van, az elnökségtől közölt feltételek mellett, részt venni valamennyi általa rendezett előadáson, egyéb rendezvényen és gyűlésen.”

7. „A Szabad Szellemtudományi Főiskola kialakítása mindenekelőtt Rudolf Steinerre tartozik, akinek ki kell neveznie munkatársait és esetleges utódját.”

Már itt megjegyzem, hogy a Szabad Szellemtudományi Főiskolát a jövőben egyes szekciókra szándékozom bontani és ezek vezetésére azután erre alkalmas személyeket fogok meghívni. A dornachi Szabad Szellemtudományi Főiskola egyes szekcióit vezető alkalmas személyek egyben a megalakuló elnökség tanácsadói is lesznek, erről mindjárt beszélek.

8. „A társaság minden kiadványa ugyanúgy nyilvános lesz, mint más nyilvános társaságé. E nyilvánosság a Szabad Szellemtudományi Főiskola kiadványaira is vonatkozik,” - a ciklusok megjelölése a jövőben: A Szabad Szellemtudományi Főiskola kiadványai - „az iskola vezetősége azonban kezdettől kétségbe vonja ezen írások megítélésének jogosságát, ha az nem az őket létrehozó iskolázásra épül. Ilyen értelemben nem ismeri el semmilyen bírálat jogosságát, ami nem megfelelő előtanulmányokra épül, ahogyan ez az elismert tudományos világban szokásos. A Szabad Szellemtudományi Főiskola írásain” - ezek lesznek a ciklusok a jövőben - „ezért a következő megjegyzés lesz: A Szabad Szellemtudományi Főiskola tagjai részére nyomtatott kézirat, Goetheanum ……….. osztály. Ezen írások kompetens bírálata csak annak lehetséges, aki az iskolában érvényes előismereteket általa vagy a tőle egyenértékűnek elismert módon szerezte meg.”

Bárki megveheti, de csak az bírálhatja, aki ahhoz az osztályhoz tartozik, ami a nyomtatott megjegyzésnél szerepel: „A Szabad Szellemtudományi Főiskola tagjai számára nyomtatott kézirat, Goetheanum ………. osztály.”

„Egyéb bírálatokat visszautasítunk, amennyiben az illető írások szerzői nem bocsátkoznak róluk vitába.”

9. „Az Antropozófiai Társaság célja a szellemi terület kutatásának előmozdítása lesz, a Szabad Szellemtudományi Főiskoláé pedig maga a kutatás. Az Antropozófiai Társaság semmilyen területen sem tűri meg a dogmatikát.”

10. „Az Antropozófiai Társaság minden év elején rendes évi gyűlést tart a Goetheanumban, ahol az elnökség teljes beszámolójelentést ad. Az elnökség e gyűlés napirendjét az ülés előtt 3 héttel minden taggal a meghívással együtt közli.”

Erről határozatokat is lehet hozni.

„Rendkívüli gyűléseket az elnökség hívhat össze és napirendjüket megállapíthatja. A meghívókat 3 héttel korábban küldje szét a tagoknak. Egyes tagok vagy csoportjaik javaslatait az ülés előtt egy héttel kell elküldeni.”

Itt arról lesz szó, hogy beiktassunk még egy részt, hogy a tagság is kérhet rendkívüli üléseket.

11. „A tagok minden helyi és tárgyi területen képezhetnek kisebb vagy nagyobb csoportokat.”

Az Általános Társaság részére ez a paragrafus minden csoportot, az országos csoportot is tartalmazza. Az Általános Társaság nem internacionális, nem is nacionális, hanem általános emberi - és számára minden egyéb csoport. Így valóban szabadságra épülő életet adunk az Antropozófiai Társaságnak, autonóm életet, ahol csak kibontakozni kíván. Csak így jutunk előbbre.

„Az Antropozófiai Társaság székhelye a Goetheanumban van. Amit az elnökség a társaság feladatának tekint, azt innen kell a tagokhoz vagy tagcsoportokhoz eljuttatnia.”

Ez a mondat egész különösen fontos, kedves barátaim, mert az elnökség önmagáról alkotott felfogását tartalmazza. Nem választottnak tartja magát, hanem olyan emberek csoportjának, aki azt mondják: Itt a Goetheanumban akarunk tevékenykedni, és efelől érintkezésbe lépünk azokkal, akik ezt külön vagy csoportosan kívánják, és tagnak ismerjük el ezt vagy azt a csoportot, aki alapszabályainkat helyesli és egyetért velük.

Ezzel az elnökség kijelenti, hogy teljesen szabad módon illeszkedik a társaságba; nem akar tehát egyéb lenni, mint olyan emberek csoportja, akik kezdeményeznek az antropozófia ügyében. Az antropozófia ügyében élő kezdeményezés legyen az elnökség szívverése. Tehát nem emberek in abstracto képviselete, hanem az antropozófiai ügy képviselése itt a Goetheanumban; az a feladata, hogy az antropozófiai ügyet képviselje itt a Goetheanumban. És annak a társaságnak tagjául szegődni, amelyet ez az elnökség képvisel, az antropozófiai ügy előmozdításához való csatlakozást jelenti. A tagság és elnökség viszonyát a jövőben egészen általános emberinek, teljesen szabadnak gondolom. Ide még nem jutottunk el, ezt kell a világ elé állítanunk. Akkor nem jelentkeznek olyan Leiseganghoz hasonló vélemények, hogy önmagát kinevező, önkényes elnökség létezik az utóbbi tíz évben, amit sehol nem választottak meg. Kezdettől fogva határozottabban kell hangsúlyozni, hogy igazából az Antropozófiai Társaságban lehetetlen választani, csak iniciatíva létezhet. Tehát ez az elnökség: „Kapcsolatba lép az egyes csoportok választott vagy kinevezett tisztségviselőivel.”

Hogy hogyan lesznek azok, ez az egyes csoportok alapszabályaitól függ. A mi számunkra csakis arról van szó, hogy bizalommal kívánunk velük tárgyalni, ennek megteremtjük majd az alapjait.

„A tagok felvételét az egyes csoportok intézik, a felvételek igazolását azonban terjesszék a dornachi elnökség elé és ők írják alá a csoportok vezetői iránti bizalommal. Általában minden tag csatlakozzék egy csoporthoz; csak akinek a csoportba való felvétel teljesen lehetetlen, az vetesse fel magát közvetlenül Dornachba tagként.”

12. „A tagdíjat az egyes csoportok állapítják meg, de minden csoportnak minden egyes tagja után ……. kell a Goetheanum központi vezetőségéhez juttatni.”

Ide pontokat írtam, bár van már nézetem erről és bizonyos körülmények közt képviselni is fogom, de egyelőre pontokat írtam ide, hogy a holnapi tárgyalásig széleskörű meggondolásra nyíljon lehetőségük. Mert itt pénzre is szükségünk lesz. Az idealizmus nem állhat abból, mint már többször kifejtettem, hogy azt mondjuk: A pénz szörnyű ahrimáni dolog, ennek nem szabad érintenie az ideálokat! Az ideálok legyenek ettől lehetőleg mentesek. A bal kezét a pénztárcára, a jobbat az ideálokhoz emelve! Meg kell hát tenni a jobb kéz kényelmetlen mozdulatát a bal zsebbe, hogy az ideálokat olyan magasra tartsuk, hogy kis áldozatokat is hozunk értük.

13. „Minden munkacsoport maga alkotja az alapszabályait; ezek ne legyenek az Antropozófiai Társaság alapszabályaival ellentétben.”

14. „A társaság közlönye a „Goetheanum” hetilap, ez erre a célra mellékletet kap, ami a társaság hivatalos közleményeit tartalmazza. A „Goetheanum” e nagyobb kiadását csak az Antropozófiai Társaság tagjai kapják meg.”

Ezt a paragrafust is nagyon szívemen viselem, mert ahová csak mentem, mindenütt előfordult, hogy jó ítélőképességű tagok mondták, hogy nem is hallani arról, ami az Antropozófiai Társaságban történik. Ennek az intézménynek a révén pontos levelezést folytatunk, ez egyre inkább lehet minden tag levelezése, és ezáltal egészen benne élhetünk az Antropozófiai Társaságban.

Abban az esetben, ha önök átgondolva olyan célkitűzéshez jutnak, hogy egyetértenek azzal a feltevéssel, hogy én magam vegyem át az Antropozófiai Társaság elnökségét, akkor most még javaslatot kell tennem, kedves barátaim, az elnökségre vonatkozóan, amelyikkel valóban teljesíteni tudom azt a feladatot, amire itt legalább vázlatosan utaltam.

Az antropozófiai ügy igazi, valódi vezetéséhez az elnökség tagjai olyan személyek legyenek, akik itt vannak Dornachban. Ahogyan a társaságot elképzelem, úgy az elnökséget nem szedhetjük össze a világ minden részéből. Ez nem akadályozza meg, hogy az egyes csoportok önállóan válasszák meg tisztségviselőiket. Amikor ezek a tisztségviselők eljönnek Dornachba, ittlétük alatt tanácsadó tagokként fogadjuk be őket az elnökség ülésein. Tehát elevenség hassa át az egészet, nem bürokratikusan az egész világon szétszórt elnökség, hanem az egyes csoportokért felelős tisztségviselők, akik csoportjaikból kerültek ki, de mindig alkalmuk lesz arra, hogy teljes mértékben az elnökség egyenrangú tagjainak érezzék magukat. Az elnökségnek azonban itt Dornachban kell munkáját végeznie.

Az elnökség tagjai természetesen olyanok legyenek, akik életüket maradéktalanul az antropozófia ügyének szentelték, külsőleg és belsőleg. Az utóbbi hetek hosszú meggondolásai alapján legyen szabad a következő személyeket javasolni elnökségül:

Azt hiszem, a leghalványabb ellentmondás sem merül fel, hanem mindenki szívéből a legegységesebb, teljesebb beleegyezés tör fel, ha azt javaslom, hogy az elnök helyettese Albert Steffen úr legyen. (Élénk helyeslés.)

Ezzel egyben az is kifejeződik az elnökségben, amire ma már utaltam: Antropozófiai Társaságunk kapcsolata Svájccal. És meggyőződésemnek, mondhatnám, határozott szavakkal adok kifejezést, amikor azt mondom: Ha arról van szó, hogy az Antropozófiai Társaság elnökségi tagja és elnökhelyettese mindenáron svájci legyen, nála jobb svájcit nem találhatunk.

Azután arról lesz szó, hogy az a személyiség kerüljön az elnökségbe, aki kezdettől fogva összekapcsolódott az Antropozófiai Társasággal, felépítette az Antropozófiai Társaság nagy részét és ma a társaság egyik legfontosabb területén működik éppenséggel antropozófiai módon: Marie Steiner. (Élénk helyeslés.)

Mindent megmondtak és világosan kifejezték, hogy nem kell attól félnünk, hogy ez irányú választásunk nem éri el célját!

További elnökségi tagul, főként az utóbbi hetek eseményei alapján, azt a személyiséget kell javasolnom, akivel jelenleg az igazi antropozófus lelkesedés megfelelő tapasztalására módom nyílt, mert vele dolgozom ki az antropozófia orvosi rendszerét: dr. Ita Wegman. (Élénk helyeslés.)

Munkája - és főként munkájának felfogása - révén megmutatta, hogy ezen a speciális területen helyesen tudja érvényre juttatni az antropozófiát. Tudom, hogy ez áldásosan fog hatni. Ezért is vállalkoztam rá, hogy Wegman doktornővel közösen dolgozom ki az orvostudomány antropozófiai rendszerét már a közeljövőben. A világ szeme előtt lesz; meglátjuk, hogy éppen az ilyen módon dolgozó tagok az Antropozófiai Társaság igazi barátai.

Azután még egy tagot javasolok önöknek, aki a dornachi munkák nagyjában és legkisebb részletében is igazán kiállta a próbát és mindig hűséges tagnak bizonyult. Az elnökség tagjainak kiválasztása, úgy gondolom - ezt nem öndicséretnek szánom - csakugyan helyesen történt. Albert Steffen már születése előtt antropozófus volt, ezt el kell ismerni. Marie Steiner az Antropozófiai Társaság megalakulása óta antropozófus természetesen. Wegman doktornő az egyik legelső tagunk, utánunk lépett be a legelső időkben; hiszen több mint 20 éve tagja az antropozófiai mozgalomnak. Rajtunk kívül ő a legrégibb tag a teremben. Ugyancsak nagyon régi tag az a személyiség, akire most gondoltam, aki igazán hűséges munkatársként állta ki a próbát a legkisebb részletekben is és valóban beleegyezésüket adhatják a legkisebb részletben is, dr. Lili Vreede. (Helyeslés.)

Most szükségünk van még az antropozófiai elnökségben valakire, aki sok gondot levesz rólunk, amit egyedül nem tudunk vállalni, hiszen az iniciatíváknak meg kell oszlaniuk és neki mindenki helyett kell gondolkozni. Erre akkor is szükség van, ha a többiek arra törekszenek, (ez nem öndicséret) hogy kissé megvilágosodott elmével lássák át az antropozófiai ügyeket, de azért kell valaki, aki, mondhatnám, nem üti össze a fejeket, de összetartja őket. Ez olyan személyiség, akinek még sok szempontból ki kell állnia a próbát többek előtt, de úgy gondolom, hogy minden próbát ki fog állni. Ő a mi kedves dr. Guenther Wachsmuthunk, aki igazán minden itteni teendőben számos tanújelét adta már és nem egyszer bebizonyította, hogy rendkívül harmonikusan tud együttműködni. Egyre jobban meg leszünk vele elégedve az idők folyamán. Kérem egyetértésüket dr. Guenter Wachsmuthot illetően is - ő nem kíván pénztáros lenni, de mint titkár és kincstartó fog működni nálunk. (Helyeslés.)

Az elnökségnek kicsinek kell lennie, így vége is van a jegyzéknek, kedves barátaim. Délelőtti időnknek is vége. Még azt a kérésemet fejezném ki, hogy törekedjünk arra, hogy a gyűlésnek mindenekelőtt meglegyen a hangulata. Ebből a hangulatból, ebből az antropozófiai hangulatból fakad az, amire a következő napokban szükségünk lesz. És ha meglesz a következő napokban, akkor a jövőben is meglesz, ami felé az Antropozófiai Társaság halad. Szívükre apelláltam, arra a bölcsességükre, amit szívük át tud forrósítani, lelkesíteni. Bárcsak fenntarthatnánk ezt az érzést, forróságot, lelkesedést a következő gyűléseken, hogy igazán termékeny munkát végezhessünk a következő napokban.

Még két bejelentésünk van: Ma délután az egyik karácsonyi játékot, a Paradicsomi színjátékot, kétszer adjuk elő. Az első előadás 4.30-kor lesz, és akik erre nem jutnak be, azok 6 órakor megnézhetik - ma mindenki láthatja a Paradicsomi színjátékot.

A következő gyűlésünk azután este 8-kor lesz, ahol első előadásomat tartom a világtörténelem antropozófiai megvilágításban témájáról.

Holnap, kedden, 10 órakor itt gyűlünk össze az Antropozófiai Társaság alapkövének letételéhez és ehhez csatlakozik azután az Antropozófiai Társaság alapító ülése.

Azután be kell még jelentenem, hogy a főtitkárok és küldöttek ma délutánra hirdetett gyűlése elmarad, mert jobb lesz, ha az alapítógyűlés után tartjuk meg. Holnap 2.30-kor tartjuk majd meg lent az üvegházban, az építészirodában: az elnökség, a főtitkárok és az ő titkárjaik számára.