"Minden kétség, minden kérdés egy kifinomult lidércnyomás. Fojtogatás kifinomult formában. A Szfinx a kétség felhozója, a kérdésekkel kínzó - luciferi alak."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Életutam (40)

XXXVI.

Tulajdonképpen nem tartozik ennek az írásnak a keretébe az a tevékenység, amelyet az Antropozófiai Társaságon belül kialakítottunk. Egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy ezt nyilvánossá tegyük. Mégis elmondom, mert támadások erről az oldalról is értek. - Néhány évvel a Teozófiai Társaságban folytatott tevékenységünk megkezdése után Marie von Siversnek és nekem felajánlották egy régóta működő társaság vezetését, amely megtartotta a régi szimbolikát és kultikus cselekményeket, amelyekben a „régi bölcsesség” testesült meg. A legtávolabbról sem gondoltam arra, hogy valamiképpen is egy ilyen társaság szellemében működjem. Az antropozófiának mindent csakis a saját forrásából kellett merítenie. Ettől a legkisebb mértékben sem térhettem el. De mindig tiszteltem a történelmi adottságokat. Mert ebben él az emberiség fejlődésében megnyilatkozó szellemiség. És ezért azon voltam, hogy ha csak lehet, az újonnan jelentkező impulzus a történelmileg meglevőhöz kapcsolódjék. Így elfogadtam a Yarker által vezetett társaság meghívását. Ez egy úgynevezett magas fokú szabadkőműves társaság volt. Igazán semmi mást nem vettem át ettől a társaságtól csak azt a tisztán formai jogosultságot, hogy a történelmi adottsághoz kapcsolódva és is egy szimbolikus-kultikus formaságot vezessek be.

Mindaz, amit tartalmilag azok a „cselekmények” kifejeztek, amelyeket bevezettem, nem támaszkodott semmiféle történelmi tradícióra, vezetői megbízásommal élve csak olyasmit adtam, ami az antropozófiai ismeretek képszerűvé tételére szolgált. És ezt a tagság igénye alapján tettem. A szellemi megismerést eszmékbe burkoltan adtam; de ezek mellett a tagság még olyasmit is igényelt, ami közvetlenül szemlélhető, ami a lélekhez szól. Ennek az igénynek akartam eleget tenni. Ha ez a társaság nem hívott volna meg, akkor minden történelmi kapcsolódás nélkül valamilyen szimbolikus-kultikus tevékenységet alakítottam volna ki.

Ezzel azonban nem alapítottam valamilyen „titkos társaságot”. Aki jelentkezett, azzal a leghatározottabban közöltük, hogy nem egy rendbe lep be, hanem a ceremoniális cselekmények résztvevőjeként a szellemi megismerés egyfajta szemléltetését, demonstrációját fogja átélni. Ha néhány dolog olyan formák között ment is végbe, amilyenekkel hagyományos rendek vették fel a tagjaikat, vagy emelték azokat magasabb rangra, ennek sem az volt az értelme, hogy így valamilyen rendet alapítsunk, hanem csak az, hogy a szellemi fejlődés lelki élményét észlelhető képekkel szemléltessük.

Hogy nem valamilyen rendként akartam tevékenykedni és nem ennek a rendnek a dolgait akartam felhasználni, illetve átadni, arra bizonyíték, hogy az általam bevezetett ceremoniális cselekményeken a legkülönbözőbb rendek tagjai vettek részt és nálunk egészen mást találtak, mint a rendjükben.

Egyszer valaki, aki először vett részt nálunk egy ilyen ceremoniális cselekményen, utána eljött hozzám. Ez a valaki egy rendben magas fokozatot viselt. Az átéltek hatására rendi jelvényeit át akarta ruházni rám, mert úgy gondolta, hogy miután valóságos szellemi tartalmat élt át, már nem tudja tovább csinálni azt, ami megragad a puszta formalitásban. A dolgot eligazítottam. Mert az antropozófiának nem szabad senkit az életének azokból az összefüggéseiből kiszakítani, amelyekben el. Az összefüggésekhez hozzá kell adnia valamit, de nem szabad elvennie azokból semmit. Így az illető megmaradt rendjében és továbbra is részt vett nálunk a szimbolikus cselekményekben.

Nagyon is érthető, hogy ha valaki olyan institúciókkal ismerkedik meg, amilyeneket az előbb leírtam, tévedések is előfordulnak. Sok ember van, akinek az, hogy külsőleg tartozzék valahová, fontosabbnak tűnik, mint a tartalom, amelyet kap. Így voltak résztvevők, akik a dologról úgy beszéltek, mintha egy rendhez tartoznának. Nem látták, hogy nálunk rendi összetartozás nélkül kapnak olyan dolgokat, amelyeket egyébként csak egy renden belül kapnak.

Mi ezen a területen is szakítottunk a régi szokásokkal. Úgy dolgoztunk, ahogy dolgozni kell, ha az ember a teljesen tudatos lelki átélés alapján közvetlenül, saját maga kutatja ki a szellemi tartalmakat.

Hogy később azokat a nyilatkozatokat, amelyeket Marie von Sivers és én a Yarker-féle társasággal való kapcsolatunk felvételekor aláírtunk, mindenféle rágalmakra akarták felhasználni, ez bár a komolyság álarca mögé bújik, de alapjában véve nevetséges. Bizonyos „formulákat” írtunk alá. Ezzel betartottuk a szokásokat. De miközben aláírtuk, a leghatározottabban kihangsúlyoztam, hogy mindezt csak formaságnak tekintem és az, amit adni szándékozom, semmit sem fog átvenni a Yarker-féle intézménytől.

Utólag természetesen könnyű azt mondani, hogy mennyivel „okosabb” lett volna, nem létesíteni kapcsolatot olyanokkal, akik később engedték, hogy rágalmazók ezt felhasználják. Meg szeretném azonban jegyezni, hogy abban az életkorban, amelyben akkor voltam, még azokhoz tartoztam, akik feltételezik, hogy akikkel dolguk van, egyenes és nem görbe úton járnak. Ezt az emberekbe vetett hitemet nem befolyásolta, hogy szellemi látásom volt. Mert a szellemi látással nem szabad visszaélni és kikutatni embertársainak belső szándékait, ha ők maguk ezt nem kívánják. A szellemi látással bíró ember számára a mások belső világának a kikutatása tilos valami, mint ahogy tilos egy levél illetéktelen felbontása is. Így azokkal az emberekkel, akikkel dolgunk van, úgy állunk szemben, mint minden más, akinek nincs szellemi látása. Különbség van viszont a között, hogy a másikat egyenes szándékúnak tartjuk mindaddig, amíg az ellenkezőjéről meg nem győződünk - vagy hogy az egész világgal szemben bizalmatlanok vagyunk. Mert ez utóbbi szemlélettel az emberek együttélése lehetetlen. Mert az emberek együttélése csakis bizalomra épülhet, nem pedig bizalmatlanságra.

Ez az intézmény, amely kultikus szimbolikában adta a szellemi tartalmat, az Antropozófiai Társaság sok tagja számára jótékony volt. Minthogy innen is, mint az antropozófia minden területéről is, ki volt zárva mindaz, ami kívül esett a tiszta tudatosság keretein, senki sem gondolhatott valamiféle mágiára, vagy szuggesztív ráhatásra. - A tagok viszont azonkívül, hogy az eszméket értelmükkel közelítették meg a szimbolikában, még közvetlenül maguk előtt is látták és lelkükkel átélték azokat. Ez sokak számára azt jelentette, hogy az eszméket is jobban megértették. Mikor aztán a háború kitört, megszűnt annak a lehetősége, hogy ezt az intézményt tovább fenntartsuk. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt titkos társaság, annak tekintették volna. Így az antropozófiai mozgalomnak ez a szimbolikus-kultikus szekciója 1914 közepén megszűnt.

Hogy ebben az intézményben, amelyben jóakarattal és igazságérzettel bíró ember egyáltalán nem találhatott semmi kifogásolni valót, olyanok is voltak, akik résztvevőkből rágalmazók lettek, ez azok közé az emberi abnormitások közé tartozik, amelyek akkor születnek, ha emberek, akik bensőjükben nem igazak, igazi szellemi tartalommal bíró mozgalomhoz férkőznek. Közönséges lelkületüknek megfelelő dolgokat várnak és mivel ilyeneket nem találnak, szembefordulnak azzal az intézménnyel, amelyhez először - nem tudatos kétszínűséggel - csatlakoztak. - Egy olyan társaságot, mint az Antropozófiai Társaság, nem lehetett másképp kialakítani, csakis a tagok lelki igényeinek megfelelően. Nem lehetett valamilyen absztrakt programot adni, amely szerint a Társaságban ezt és ezt fogjuk csinálni, hanem a valóságból kiindulva kellett dolgozni. Ez a valóság pedig éppen a tagok lelki igénye. Belőlük magukból alakult ki az antropozófia mint eleven tartalom. Mint szellemi alkotás lépett a világ felé. Sokan azok közül, akik belsőleg vonzódtak az antropozófiához, igyekeztek másokkal együtt dolgozni. Így alakult a Társaság konstrukciója olyanokból, akik közül némelyek inkább a vallásos, mások a tudományos, ismét mások a művészi elemet keresték. És amit kerestek, azt meg is kellett, hogy találják. - Már azért is, mert a munka a tagok lelki igényei szerint alakult. A magánkiadványokat másképp kell megítélni, mint a nagy nyilvánosság számára írt dolgokat. Ezeknek a kiadványoknak a tartalmát nem nyomtatásra, hanem szóbeli közlésre szántuk. És amiről beszéltem, azt a tagoknak az idők folyamán megnyilatkozó lelki igényére alapítottam.

Ami a nyilvános írásokban van, az az antropozófia, objektív leírása. A magánkiadványok létrejöttén, ahogy már mondtam, együtt dolgozott velem az egész társaság lelki konfigurációja.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként