Rudolf Steiner: Azoknál a beszédgyakorlatoknál, amelyekkel most foglakozunk, tulajdonképpen a beszédszervek simulékonnyá tételéről van szó.

Beszédgyakorlatok:

Ketzer petzten jetzt kläglich
Letztlich leicht skeptisch

Hozzá kellene szoknunk, persze, hogy a nyelvünk szinte magától mondja.

Zuwider zwingen zwar
Zweizweckige Zwacker zu wenig
Zwanzig Zwerge
Die sehnige Krebse
Sicher suchend schmausen
Daß schmatzende Schmachter
Schmiegsam schnellstens
Schnurrig schnalzen

Ezek az utóbbi dolgok akkor tökéletesek csupán, ha kívülről mondjuk őket, az előzőt is.

Christian Morgenstern „Wir fanden einen Pfad” (Találtunk egy ösvényt) című művéből:

Wer vom Ziel nicht weiß,
Kann den Weg nicht haben,
Wird im selben Kreis All sein Leben traben;
Kommt am Ende hin,
Wo er hergerückt,
Hat der Menge Sinn
Nur noch mehr zerstückt.

Rudolf Steiner: Most rátérnénk a feladatunkra, amelyen ugye már régóta rágódunk.

M. bemutatja jegyzékét a lelkiállapotokról és a hozzájuk rendelendő növényekről.

Rudolf Steiner: Mindezek a bemutatott dolgok olyanok, hogy az embert a frenológia virágkorára emlékeztetik, amikor is tetszőleges módon válogattak össze emberi tulajdonságokat, s azután mindenféle kiemelkedéseket kerestek a fejen, és ezeket összekapcsolták az ember lelki tulajdonságaival. Nem így vannak azonban a dolgok, habár az emberi fej bizony megragadható a lelki felépítés kifejezéseként. Azt mondhatjuk, ha valakinek egészen erősen kiugró homloka van, hogy filozófus lehet, miközben a hátrafelé hajló homlokú egyénből, ha tehetséges, művész válhat. Nem mondhatjuk, hogy „benne ül” valahol a művész, de érzéssel meg tudjuk különböztetni, mi is folyik bele ebbe vagy abba a formába. Nos, arról van szó, hogy ily módon tekintsünk a lélekre: ami inkább intellektuális, az a homlokba törekszik; ami inkább művészi, az elfekteti a homlokot. - így van ez ennél a növények közötti keresgélésnél is. Úgy vélem, hogy nem valahogy külsőségesen kellene keresgélnünk, hanem jobban be kellene hatolnunk a bensőbe és a tényleges állapotokat kellene leírnunk.

I. fejti ki a témát.

Rudolf Steiner: Ha túlságosan az érzékek szerint szemléli a dolgokat, akkor kissé el fogja mozdítani a nézőpontot. Az érzékek annyiban jönnek számításba, ahogy minden érzékből él valami a lelkünkben, amit azon az érzéken keresztül érzékelünk. A látásérzékünknek például egy sor lelki élményt köszönhetünk, más érzékeinknek más lelki élményeket, amelyek az érzékekből származnak. Így aztán a lelkünkben visszadatálhatunk élményeket ezekhez az érzékekhez. Ezáltal kerülnek az érzékek összefüggésbe a lelkiekkel. Közvetlenül azonban nem szabadna azt állítanunk a növényekről, hogy a föld érzékeinek kifejezői. Nem azok.

S. Emil Schlegel, a tübingeni homeopátiás orvos írásaiból hoz fel példákat.

Rudolf Steiner: Schlegel[1] is még túlságosan külsőleg hasonlít össze. Ahhoz nyúl itt vissza, ami a misztikusoknál található, Jakob Böhmenél[2] és másoknál, az úgynevezett „szignatúrák”- hoz. A középkori misztikusok ismertek bizonyos kapcsolódásokat a lélek világához, és ezekből eredő mélyebben alapozott orvosi szempontjaik is voltak. Ha úgy találjuk: ez az adott növénycsoport kapcsolatban áll egy bizonyos lelki tulajdonsággal, - például a gombák a sok gondolkodás lelki tulajdonságával állnak sajátos kapcsolatban, a sokat töprengéssel, az olyan lelki élettel, melyben a lelki megéléshez nincs szükség sokra a külvilágból, hanem minden inkább magából az illető egyénből pumpálódik ki -, akkor másfelől szintén úgy fogjuk találni, hogy ez a lelki tulajdonság, mely alapjában véve a gombákra utal, igen bensőséges viszonyban áll mindenféle fejfájásszerű betegséggel. A gombáknak a fejfájásszerű betegségekkel való kapcsolatára bukkanunk ebből. Az állattanban nem végezhetünk ilyenfajta összehasonlításokat.

Ma még nem létezik rendes besorolása a növényeknek. Meg kell próbálniuk pontosan az emberi lelkiségnek a növényekhez fűződő kapcsolatain keresztül rendet teremteni magában a növényi életben. Rendet szeretnénk a növények birodalmában.

Először is meg kell különböztetniük a növényeken azok szervezeti egységeit: a gyökeret, a szárat, amely törzzsé nőheti ki magát, a leveleket, a virágzatot, s a gyümölcstermést. A növények úgy tagozódnak a világban, hogy az egyik növényfajtánál inkább a gyökér fejlett; s a többi rész csenevész. Másoknál inkább a levelek fejlettek, megint másoknál inkább a virágzat; ezek szinte csak virágból állnak. Arányosan kell vennünk a dolgokat. Megkapjuk a növények egyfajta tagozódását, amidőn arra figyelünk, hogy melyik szervrendszer, a gyökér, a törzs, a levél stb. van túlsúlyban, ebben különböznek egymástól bizonyos értelemben a növények. Ha most minden virágszerűséget egy bizonyos lelki tulajdonsághoz tartozónak könyvelnek el, akkor a többi szervrendszert is hozzá kell rendelniük megint csak más lelki tulajdonságokhoz. Így tehát egy és ugyanaz, ha egyes részeket rendelünk a lelki tulajdonságokhoz, vagy ha az egész növényvilágot rendeljük hozzá. Az egész növényvilág tulajdonképpen egyetlenegy növény.

Mi is a helyzet tulajdonképp a föld alvásával illetve ébrenlétével? Nálunk most alszik a föld, de az ellenkező féltekén „az ellenlábasoknál” ébred. Az alvást a másik oldalra viszi át. Ebben természetesen a növényvilág is részt vesz, és ez különbségeket feltételez a vegetációban is. Itt aztán önök lehetőséget kapnak arra, hogy a föld alvásának és ébrenlétének e térbeli eloszlása szerint, vagyis tél és nyár szerint alakítsanak ki egyfajta tagolást, felosztást a növények között. Hiszen a mi növényzetünk ugyebár nem ugyanolyan, mint az ellenkező féltekén. Itt csak arra az alvó illetve éber lélekre leszünk tekintettel, amilyet nálunk ismerünk. Minden a levelekhez tartozik a növényeknél; minden átalakult levél rajtuk.

Az egyik kurzusrésztvevő a temperamentumokhoz hasonlít növény- csoportokat.

Rudolf Steiner: Ferde talajra kerülünk, ha a temperamentumokat közvetlenül vonatkoztatjuk a növényvilágra.

Mondjuk hát a következőt: a tantervünk szerint ugyebár, amikor elkezdjük tanítani a növényvilágot, a gyerekek tizenegyedik életéve felé járunk. Azt mondjuk: „Gyerekek! Nem voltatok ám mindig olyan nagyok, mint most vagytok. Sok mindent megtanultatok, amit korábban nem tudtatok. Amikor elkezdődött az életetek, kicsik és ügyetlenek voltatok és még nem tudtátok irányítani az életeteket. Akkoriban, amikor még egész kicsik voltatok, még csak beszélni sem tudtatok. Járni sem tudtatok még. Sok mindenre nem voltatok képesek, amit most meg tudtok csinálni. Emlékezzünk csak vissza mindannyian, gondoljunk hát vissza azokra a tulajdonságokra, amelyekkel akkor rendelkeztetek, mikor egészen kicsi gyermekek voltatok. Emlékeztek-e azokra a tulajdonságokra, amelyekkel akkor rendelkeztetek? Vissza tudtok emlékezni? Emlékeztek rá, mit csináltatok akkoriban?” Így folytatjuk a kérdezést, míg mindenki be nem látja és „nem”-et mond.

„Tehát egyikőtök sem tud semmit arról, mit is csináltatok, amikor egész kicsi töpörtyűk voltatok. Nos, kedves gyerekek, nem tesztek-e még valami másféle dolgot, amiről szintén nem tudjátok utólag, hogy mit is csináltatok?” A gyerekek elgondolkodnak. Talán van közöttük valaki, aki rájön, máskülönben rávezetjük őket. Ez a válasz jöhet akkor egyiküktől: „Amikor alszom”. - „Bizony, tehát pont úgy vagytok akkor, mikor kicsik vagytok, mint amikor az ágyban fekszetek és alszotok. Alszotok tehát egészen kis pindurkaként, és alszotok, mikor az ágyban fekszetek.

Menjünk hát most ki a természetbe és keressünk valamit, ami úgy alszik odakint a természetben, mint ahogy ti aludtatok, amikor még egészen kicsi apróságok voltatok. Természetesen nem jöhettek rá magatoktól, de azok, akik tudnak ilyen dolgokról, azok tudják, hogy olyan mélyen, ahogy ti alusztok, mikor egész pindurkák vagytok, úgy mindenféle gomba alszik, amit az erdőben találtok. A gombák, a taplók gyermeki alvó lelkek.

Azután eljött az idő, amikor megtanultatok beszélni és járni. Tudjátok a kistestvéreitekről, hogy először beszélni és járni tanulunk meg. Előbb beszélni és utána járni, vagy járni előbb és azután beszélni. Van egy tulajdonság, ami ekkor a telketekbe kerül, ez a kezdetektől nem volt meg bennetek. Megtanultatok valami újat, s akkor többet tudtok, ha járni és beszélni tudtok.

Most kimegyünk a természetbe, és megint csak keresünk valami olyat, ami szintén többet tud, mint a gombák. „Ezek a moszatok” - most a moszatokról kell beszélnem a gyerekeknek - „és a mohák” - mohát kell mutatnom nekik. - „Ami a mohákban és a moszatokban rejlik, az már sokkal többre képes, mint ami a gombákban van.”

Azután megmutatok a gyermeknek egy páfrányféleséget és azt mondom: „Nézd csak, a páfrány még sokkal többet tud, mint a mohák. A páfrány már olyan sokat tud, hogy azt kell mondanunk, úgy néz ki, mintha már levelei volnának. Már van rajta levélszerűség. Bizony, te nem emlékszel, mit is csináltál akkor, amikor beszélni és járni tanultál. Akkor mindig eléggé álmoska voltál. De ha megfigyeled a kistestvéreidet vagy más kisgyerekeket, akkor tudod, hogy később azután már nem alszanak olyan sokat, mint kezdetben. Eljött egyszer az a pillanat, ameddig vissza bírtok emlékezni, amikor is felébredt a lelketek. Gondoljatok csak bele! Az a pillanat, amely akkor a lelketekben élt, az a páfrányokhoz hasonlítható. De egyre jobban vissza tudtok emlékezni a lelki életetekre, mindig jobban és jobban. Szeretnénk hát teljesen tisztában lenni azzal, hogyan is jutottatok el odáig, hogy „én”-t mondjatok. Körülbelül ez az az időpont, ameddig vissza tudtok emlékezni. De ez az „én” fokozatosan jött. Először mindig azt mondtátok: „a Vilike”, amikor önmagatokra gondoltatok.” Most elmeséltetünk valami olyat a gyermekkel, amire emlékszik kisgyerekkorából. Azután azt mondjuk neki: „Látod, korábban tényleg úgy volt a lelkedben, mintha minden aludna; akkor valóban éjjel volt a lelkedben. De most ébren van a lelked. Most több minden van ébren benned, mint korábban, máskülönben nem volnál okosabb. De ugye még mindig újra és újra aludnod kell. Nem ébredt fel benned minden, sok minden alszik még. Még csak egy részed ébredt fel.

A lelki tulajdonságaid, amikor úgy négy-öt éves lettél, azok, bizony, azok ahhoz állnak közel, amit most mutatok neked.” Bemutatunk a gyermeknek valamilyen növényt a nyitvatermők, a fenyőfélék közül, melyek csak valamelyest tökéletesebb felépítésűek a páfrányoknál, s azután azt mondjuk a gyereknek: - „Nézd csak, eljött azután a későbbi lelki életedben, amikor hat vagy hét éves lettél, az, hogy iskolába kezdhettél járni, és minden öröm, amit az iskola adott neked, azok azután kinyíltak a lelkedben.” - Ekkor rávilágítunk, midőn a fenyőfélék, a nyitvatermők családjából mutatunk neki valamilyen növényt: „Nézd csak, ezeknek még nincsenek virágaik. Így volt ez a te lelkeddel is, mielőtt az iskolába jöttél.

Azzal viszont, hogy iskolába kezdtél járni, olyasvalami került a lelkedbe, amit csak a virágos növényekhez lehet hasonlítani. De látod, akkor először keveset tanultál csupán, mikor olyan 8-9 éves voltál. Most már egészen okos kis lény vagy, már 11 éves, most már egész Sok mindent megtanultál.

Nézd csak, odaadok neked egy növényt, ennek ilyen levelei vannak, egyszerűen sávos erezetűek (1. rajz). És odaadok egy olyan növényt, amelyiknek ilyenek a levelei, bonyolultabb levelek, hálós erezetűek (2. rajz).

1. - 2. rajz

És ha megnézed a virágzatukat, ezeknél (1. rajz) másak, mint azoknál a növényeknél, amelyeknek ilyen leveleik vannak (2. rajz). Ezeknek bonyolultabbak a virágjaik, és minden bonyolultabb rajtuk, amelyeknek ilyen hálós erezetű leveleik vannak (2. rajz), mint azokon, amelyeknek ilyen sávos erezetűek (1. rajz).

Most olyasvalamit mutatunk a gyermeknek, mint az őszi kikerics, valamilyen egyszikű növényt. Ezeken minden egyszerű. Ezt a 7.-8.-9. életévhez hasonlítjuk.

Majd azután arra térünk rá, olyan növényeket mutatunk a gyermeknek, amelyeknek fent egyszerű a virágzatuk, még nincsenek rendes sziromleveleik. Azt mondjuk: „Itt olyan növényeket látsz, amelyeknél még nem tudsz megkülönböztetni a virágzaton zöld illetve színes levélkéket; olyanokat látsz, amelyeken a virág alsó levélkéit még nem tudod megkülönböztetni azoktól, amelyek fent vannak a virágon. Ez vagy te! Ilyen vagy most!

És később majd még idősebb leszel! Amikor 12-13-14 éves leszel, akkor majd olyan növényekhez hasonlíthatod magad, amelyeknek virágkelyhük és sziromleveleik vannak. Akkor olyan leszel majd a lelkedben, hogy meg tudsz majd különböztetni zöld levélkéket, amelyeket kehelynek nevezünk, illetve színes levélkéket, amelyeket sziromleveleknek hívunk. De ezzé még válnod kell majd!” - Így különböztetjük meg a növényeket: az egyszerű virágtakarójúak = 11 éves gyerekek; és a kettős virágtakarójúak = 13-14 éves gyerekek. - „Ez csak leszel majd!”

Most pedig csodálatosan megmutathatnak a gyerekeknek két-három egyed valamilyen mohafélét, páfrányt, nyitvatermőt, egyszikű növényt, kétszikű növényt. Csodálatosan belemerülhetnek most abba, hogy a gyerekeknek emlékezniük kell. És meséltetik őket a négyéves kis Vilikéről, majd megmutatják a páfrányt, meséltetnek a hétéves Friciről és bemutatják hozzá a megfelelő növényt, meséltetik a tizenegy éves Ernőt és megmutatják az odaillő növényt. Rávezetik a gyerekeket, hogy gondolkodjanak el a fejlődő, létesülő gyermek lelki tulajdonságairól. S azután a fejlődő, létesülő lélek egész növekedését a növényvilágra vetítik, segítségül hívják azt, amit tegnap a fáról mondtam, akkor megkapják a lelki tulajdonságok párhuzamait a megfelelő növényekkel.

Ebben rendszer van! Nem tetszőlegesen állítjuk párhuzamba az egyik dolgot a másikkal, ahogy éppen felolvassuk a nevüket. Rendszer van benne, szerkezet! Kell, hogy legyen benne! Megkapják az egész növényvilágot, annak a kivételével, ami akkor keletkezik a növényben, mikor a virágzat gyümölcsöt hoz. Felhívják azonban a gyerekek figyelmét arra, hogy a magasabb rendű növények gyümölcsöt érlelnek a virágzatukból: „Ezt csupán akkor hasonlíthatjuk a ti lelketekhez, amikor majd elhagytátok már az iskolát.” - Mindent, ami a virágzásig történik, csak azzal hasonlíthatunk össze, ami a nemi érésig történik. A megtermékenyítés folyamatát kihagyjuk a gyermekeknél, az nem lehet benne ebben a sorban.

Most valami olyasmit mondok még: „Látjátok, kedves gyerekek, amikor egészen kicsik voltatok, akkor ugye tulajdonképpen valamiféle alvó lelketek volt csupán.” Nos, a helyzettől függően emlékeztetjük a gyermeket: „Nézd csak hát, miben is lelted a fő örömödet kicsi gyermekként? Mostanra elfelejtetted, mert át- aludtad, de láthatod most a kis Annánál vagy Marikánál, a te kistestvérednél. Miben leli hát a legnagyobb örömét? Először a cumiban vagy a cuclisüvegben. Akkoriban ugye a lélek is a cumiban vagy a cuclisüvegben leli a legnagyobb örömét. Azután jön el csak az idő a nagyobbacska testvérkénél, amikor nem csupán a cuclisüvegben lel örömet, amikor örömet lel abban, ha játszhat. Bizony, látod, először a gombákról beszéltem neked, a moszatokról, a mohákról. Ezeknek majdnem mindenük, amijük van, a földből van. Az erdőbe kell mennünk, ha meg akarjuk ismerni őket. Ott nőnek, ahol nedves a hely, ahol árnyék van. Nem igazán merészkednek ki a napra. Olyan ez, amilyen a te lelked volt, amikor még nem merészkedtél ki játszani, hanem tejjel és cuclisüveggel szórakoztattad el magad. Annál, amilyen a további növényvilág, ott az a helyzet, hogy levelek és virágok fejlődnek ki, amikor is a növénynek már nem csak az van, amije a földből, az árnyékos erdőből van, hanem amikor előjön a napra, a levegőre és fényre. Ezek azok a lelki tulajdonságok, amelyek fényben és levegőn tenyésznek.” Így mutassuk meg a gyermeknek a különbséget aközött, ami odalent él gombaként vagy gyökérzetként, és arra van szüksége, ami odalenti nedvesség, föld és árnyék; és aminek levegőre és fényre van szüksége, mint a virágnak és a leveleknek. „Ezért is nevezzük ezeket a növényeket, amelyek virágot és levelet hajtanak, mert a levegőt és a fényt szeretik, az úgynevezett „magasabb” rendű növényeknek, mert te is, mikor öt-hat éves vagy, magasabb életkorban vagy, mint annak idején cumizva.”

Ha a gondolatokat mindinkább ide-oda terelgetjük a lelki tulajdonságokról, ahogy fejlődnek a gyermekkor során, a növények felé, akkor lehetőséget kapunk arra, hogy mindent megfelelő módon beosszunk. Így azt mondhatjuk:

„Tehát olyasféle dolgokhoz kapcsolódó élmények, amelyekhez még túl butuskák vagytok, amikről most még nem tudtok, amivé csak tizenhárom-tizennégy évesen váltok majd: olyanokhoz kapcsolódók, ahol zöld virágkehely és színes virágzat van jelen. Örüljetek neki! Oly gazdagok lesztek majd egyszer a lelketekben, hogy a rózsához lesztek hasonlatosak a színes sziromleveleivel és zöld virágkelyhével. Olyan dolog ez, ami csak ezután lesz majd, de örüljetek neki! Szép, ha az ember örülni tud annak, amivé majd később válik.” - Érjük el, hogy örömmel tekintsenek a jövőbe! Az a fontos, hogy örömet szerezzünk a dologgal.

Tehát az egymásra következő lelki tulajdonságokat a nemi érésig a növényvilághoz hasonlíthatjuk. Azután már nem megy tovább az összehasonlítás, mert a gyermek akkor kifejleszti az asztráltestét, amije a növényeknek már nincsen. Viszont amikor a növény önmagából kihajtva a megtermékenyülésbe fordul, úgy azt a tizenhatodik-tizenhetedik életév lelki tulajdonságaihoz hasonlíthatjuk. Egyáltalán nem szükséges azonban felhívni a figyelmet a megtermékenyítési folyamatra, hanem a növekedés folyamatára kell, mert ez felel meg a valóságnak. A megtermékenyítési folyamat iránt nincsenek megértéssel a gyermekek, de a növekedés folyamata iránt igen, mert összehasonlítható a lélek növekedési folyamatával. Ahogy a gyermek lelke eltérő a különböző életévekben, úgy térnek el a növények a gombáktól a boglárkáig, amelyet rendszerint a legmagasabban fejlettek, a boglárkafélék (Ranunculaceae) közé sorolnak. Valóban úgy van, hogy amikor a sárga boglárkák tavasszal előbújnak a nedvtől duzzadó réteken, úgy az a tizennégy-tizenöt éves fiúk és leányok lelkiállapotára, lelki hangulatára emlékeztet.

Ha egyszer egy valóban rendszerező botanikus így jár majd el, akkor így bizony olyan növényrendszert kap majd meg, amely megfelel a tényeknek. A gyermekeknek azonban valóban bemutatható az egész külső növényvilág a fejlődő gyermeki lélek képeként. Nagyon sokat tehetünk itt.

Nem azon az elkülönítő módon kell különbséget tennünk, ahogy azt a koponyatan művelői tették régen, hanem egy végigvezethető szempontnak kell lennie a dologban. Úgy fogják találni akkor, hogy nem egészen helyénvaló minden további nélkül egyszerűen minden gyökérszerűt a gondolkodással egy kalap alá venni. Hisz a gyermeknél alszanak még a szellemiek a fejben, így tehát nem a gondolkodást általában, hanem a gyermekien gondolkodást, amely még alvó, kell a gyökérminőség felé orientálni. Így kapunk képet az alvó gondolkodásról mind a gombákban, mind a gyerekekben, amely szerint a gyermeki gondolkodás, amely alszik még, inkább a gyökérminőség felé orientálódik.

Rudolf Steiner azután a következő feladatokat adja: 

Először: Állítsanak össze maguknak egy összefoglaló áttekintést az eddigi növénytani dolgokról.

Másodszor: Az alsó Rajna-vidék földrajzi feldolgozása, mondjuk a Lahn folyótól kezdve, oly módon, ahogy ma beszéltem a földrajztanításról[3]: hegységek, folyók, városok, kultúra, gazdaság.

Harmadszor: Ugyanez a Mississippi vidékére vonatkozóan.

Negyedszer: Hogyan taníthatjuk legjobban a síkalakzatok területszámítását illetve kerületszámítását?