Beszédgyakorlatok:

Nimm mir nicht, was, wenn ich freiwillig dir es reiche, dich beglückt.
(Ne vedd el tőlem, ami, ha önként nyújtom neked, boldoggá tesz téged.)

Rudolf Steiner: Ez a mondás inkább az értelmi tagolás gyakorlására szolgál, s a következők állnak önök előtt: Elsőként egy olyan mondat, ami rövid: „Ne vedd el tőlem”, majd ez a mondat: „ami boldoggá tesz téged”, amelyet azonban megszakít ez a másik: „ha önként nyújtom neked”. A cél az, hogy ez a beszédben érvényre jusson. Észre kell vennünk, hogy ugyanazt a hangsúlykaraktert veszik fel ismét, amelyet az „ami” szócskánál elhagytak és a „boldoggá” szónál újra beléptetnek.

Redlich ratsam
Rüstet rühmlich
Riesig rächend
Ruhig rollend
Reuige Rosse

Nimm nicht Nonnen in nimmermüde Mühlen

Pfiffig pfeifen
Pfäffische Pferde
Pflegend Pflüge
Pferchend Pfirsiche

Heti idézet  (augusztus utolsó hetére) a „Lélek-naptárból”[1]:

Ich fühle fruchtend fremde Macht
Sich stärkend mir mich selbst verleihn,
Den Keim empfind ich reifend
Und Ahnung lichtvoll weben
Im Innern an der Selbstheit Macht.

Rudolf Steiner: Most rátérünk mai nehéz feladatunkra.

Tegnap arra kértem önöket, hogy gondolkodjanak el rajta, hogyan rendeznék be azokat a tanórákat, amelyeken az alsóbb és a magasabb rendű növényeket vennék át valamilyen példán a gyerekekkel, ugyanabból a szellemből kiindulva, ahogy a tintahal, az egér, a ló és az ember példáján bemutattam önöknek, hogyan is kell csinálnunk ezt az állatoknál. Csupán annyit szeretnék előrebocsátani, hogy a szakszerű oktatásban az állatokra vonatkozó szemlélődéseknek meg kell előzniük a természetrajzi viszonyok szemlélését a növényeknél. Ez most majd megmutatkozik, hogy miért is van így, miközben azon fognak fáradozni, hogy példákat hozzanak az egyes növénynél, hogy karakterizálják a növénytan órát.

Nos, talán jó lesz, ha előbb megkérdezzük, ki tartott már növénytan órát. Először tán ők kezdhetnék. A többiek ehhez tudnának igazodni.

T.: A növényekben ösztönszerű vágyakozás él a nap után. A virágok a nap felé fordulnak, akkor is, amikor még ki sem bomlottak. Fel kell hívni a figyelmet a különbségre az állatok és az ember vágy-élete, illetve a növények tiszta törekvése között, hogy a nap felé forduljanak. Azután világossá kell tenni a gyermekeknek a növények nap és föld közé rekesztettségének fogalmát. Minden alkalommal meg kell említeni a növények és környezetük viszonyát, különösen az ellentétet növény és ember illetve növény és állat között. Beszéljük meg a növények ki- és belégzését. Éreztessük meg a gyerekekkel, hogy a növény éppen a „romlott” levegőből építi fel ismét a nap ereje által, ami azután az embernek táplálékul szolgál. Amikor az emberfüggőségéről beszélünk a táplálékra vonatkozóan, utalhatunk a jó termés, a jó szüret fontosságára és így tovább. A növekedési folyamatra vonatkozóan: minden növény, még a levelek is, csak a tövüknél nőnek, s a hegyüknél nem. A tulajdonképpeni növekedési folyamat mindig rejtett.

Rudolf Steiner: Mit jelent az, hogy a levél csak a tövénél nő? Az ember körmével ugyanez a helyzet. S ha valami mást vesznek az embernél, a bőrt, a kéz felületét és mélyebben fekvő részeket, ott is ugyanúgy van. Miben is rejlik tulajdonképp a növekedés?

T.: Tulajdonképp a halott résznek az élőből való kitolódásában. Rudolf Steiner: Igen, így van. Minden növekedés az élőnek a kitolódása bentről, illetve a külsőnek az elhalása és fokozatos lehámlása. Ezért kívül sohasem növekedhet semmi. Az anyagiságnak mindig belülről kifelé kell előtolódnia, s a felszínen lehámlania. Ez a növekedés általános törvénye, vagyis a növekedés és az anyag közötti összefüggésé.

T.: Ami a levélnél történik, hogy a levél tulajdonképpen meghal, ha kiteszi magát a napnak, bizonyos értelemben feláldozza magát, ez történik emelt szinten a virágnál. Meghal, amikor megtermékenyítik. Csupán a belsejébe rejtett dolog marad életben, ami továbbfejlődik. - Az alacsonyabb rendű növényeknél fel kell hívni a figyelmet arra, hogy vannak olyan növények, mint például a gombák, amelyeknél hasonlóság áll fenn a magasabb rendű növények magjával, s hogy más alsóbb rendű növények mindenekelőtt leveleikben hasonlítanak a magasabb rendű növényekhez.

Rudolf Steiner: Bizony sok jó dolgot mondott el, azonban mégis kívánatos volna, hogy a növendékek egy ilyen ábrázolás során megismerkedjenek egy adott növény részeivel. Hiszen ön is rákényszerül, hogy folytonosan a növényi részekről beszéljen, levélről, virágról és így tovább. Nos, jó volna, ha a növendékek megismerkednének bizonyos növényi részekkel, az elv alapján, amit ugye helyesen választott meg: A növényt a nap illetve a föld viszonyában szemléljük. Életet kell vinni a növény szemlélésébe, és azután innen kell hidat verni az emberhez. Önnek még nem sikerült ezt felépítenie, hiszen azok a dolgok, amiket elmondott, többé-kevésbé hasznossági történetek, hogy miben hasznosak a növények az ember számára, vagy éppen külső összehasonlítások. Amit ki kell itt dolgozni, hogy a gyermek valóban sokat kapjon ebből a szemlélődésből, az a következő: miután világossá tettük az állatok kapcsolódását az emberhez meg kell próbálnunk, hogy ugyancsak megvilágítsuk a növények kapcsolódását az emberhez. Hiszen ugyebár leginkább a tizenegyedik életévben van úgy, hogy el kell ezt kezdenünk, amikor tehát tekintetbe vehetjük, amit már megtanult a gyermek, vagy jobban mondva, hogy a gyermek valamilyen módon már megtanulta azokat a dolgokat, amelyeket itt értékesítenie kell. - Nem szabad elmulasztanunk, hogy magukat a növényeket, felépítésük szerint, a gyermek felfogóképességének hatáskörébe hozzuk.

M.: Megmutatjuk a gyerekeknek a csírázási folyamatot, mondjuk a babnál. Elsőként a babot mint magot, azután a csírát különböző stádiumokban. Megmutatjuk a növények különbözőségét az évszakok járásán keresztül.

Rudolf Steiner: Ez olyan dolog, amit tulajdonképp racionálisan csak az olyan növendékekkel kellene elővennünk, akik már betöltötték a tizennegyedik-tizenötödik életévüket. Ha ezt tanítaná, akkor meggyőződne arról, hogy az általános iskolás korú gyerekek még nem képesek valóban megérteni a csírázási folyamatot. Tévútra térnénk tehát, ha a fiatalabb gyerekek előtt vezetnénk le a csírázási folyamatot, a történetet a babbal és így tovább. Bensőleg ez nagyon idegen a gyerekektől.

M.: Én csupán a hasonlóságra szerettem volna felhívni a figyelmet a fiatal növény és a fiatal állat között, és a különbségekre is. Az állatot az anyja látja el, a növény egyedül kerül a világba. Kedélyesebben szerettem volna előadni a dolgot.

Rudolf Steiner: Ezek a kedélyes képzetek sem alkalmasak a gyermekek számára. Nem találna velük megértésre a gyerekeknél.

M.: Lehet-e a növény részeit az emberhez hasonlítani? Például a gyökeret a fejhez és így tovább?

Rudolf Steiner: A növényt, ahogy az T. úr fejtegetéseiben helyes volt, bele kell helyezni az egész természetbe, a Nappal, a Földdel való kapcsolatába és így tovább, és ugyanakkor meg kell hagyni a világgal való összefüggésében. Akkor olyan szemlélethez jutunk, amely, ha megfelelő módon rendezzük el, már a gyerekeknél is bizonyos megértésre talál.

R. leírja, hogyan hasonlítható össze a növény és az ember, például a fa illetve az ember: törzs = fatörzs; végtagok = ágak és gallyak; fej = gyökérzet. Ha eszünk, akkor az embernél a táplálék felülről lefelé halad, a fánál lentről felfelé. Eltérés: az ember és az állat szabadon képes mozogni, képes örömet és szenvedést érezni, a növény nem. Minden növényfaj megfelel, de csak külsőleg, egy emberi jellemvonásnak, tölgy = büszkeség és így tovább, a zuzmók és a mohák szerények.

Rudolf Steiner: Ezzel megint sok mindent elmondtunk, de természetesen arra még mindig nem tett senki kísérletet, hogy a növényt magát, formái szerint, közel hozza a gyermekhez.

Mi lenne, ha például a következőt tennék. Mondjuk, megkérdeznék: „Sohasem jártatok még sétálni nyár felé? Nem láttatok akkor a mezőkön olyan virágokat, amelyekre ha ráfújunk, szanaszét repülnek a darabkái. Olyan kis apró legyezőcskéik vannak, amelyek azután szanaszét szállnak.

Aztán biztosan láttátok ezeket a virágokat valamivel korábban is, amikor még nem jártunk olyan közel a nyárhoz. Akkor úgy néztek ki, hogy felül csupán azok a sárga levélke-szerű képződmények voltak. És még korábban, inkább tavasz felé, csak a zöld leveleik voltak ott, amelyek igen hegyesen rovátkoltak.

Az, amit itt szemlélünk, három különböző időszakban, az mindig ugyanaz a növény! Csak eleinte főként zöld levél, azután főként virágzat, és azután főként gyümölcs. Hiszen azok csupán a termések, amik szerteszét szállnak. Az egész egy pitypang! Először levelei lesznek, amelyek zöldellnek; azután virágot hajt, utána pedig megjelennek a gyümölcsei. Miáltal is történik mindez? Hogy is van az, hogy ez a pitypang, amelyet ismertek, egyszer pusztán zöld levelekkel mutatkozik, azután virággal és utána gyümölcsökkel?

Ezért történik így a dolog: amikor a zöld levelek kinőnek a földből, az évnek abban az időszakában még nincs olyan meleg. Akkor még nem hat olyan erősen a hő. De a zöld levelek körül, hát ott mi van? Tudjátok azt. Olyasvalami, amit csak akkor éreztek, amikor fúj a szél, de mindig körülöttetek van: a levegő. Tudjátok, ugye, már beszéltünk róla. Főképpen a levegő hozza elő a zöld leveleket, és amikor azután a levegőt jobban átjárja a hő, amikor melegebb lesz, akkor a levelek már nem maradnak csak levelek, akkor a legfelsőbb levelekből virág lesz. De ugye a hő nem csupán a növényhez jut el, hanem a földet is éri, és azután megint visszatér a levegőbe. Biztosan voltatok már olyan helyen, ahol egy darab bádog hevert. Ott biztosan észrevettétek, hogy a bádog először befogadja a naptól jövő meleget, és azután megint kisugározza magából. Tulajdonképpen minden tárgy így csinál. És így tesz a hő: amikor még olyankor sugárzik le, amikor a föld még nem melegedett át annyira, olyankor a virágot alakítja ki. És amikor a hő ismét visszasugárzik a földről, fel a növényhez, csupán akkor alakítja ki a gyümölcsöt. Ezért kell a gyümölcsnek őszig várnia.”

Ha így járnak el, akkor bemutatják a szerveket, de egyúttal kapcsolatba is hozzák ezeket a szerveket a levegő- és a hőviszonyokkal. Most azután továbbléphetnek egy ilyen szemléletben, és megpróbálhatják ily módon a ma legeslegelsőként felvetett gondolatot bővebben kifejteni, kapcsolatba hozni a növényeket a külső elemekkel. Ezáltal eljutnak oda, hogy a növény átalakulását és felépítését valamelyest a külvilággal is érintkezésbe hozzák. Próbáljanak csak meg egyszer így eljárni.

D. beszél a növénytan tanításáról

Rudolf Steiner: Sok találó dolgot mondott, de azon kell munkálkodnunk, hogy a gyerekek áttekintést kapjanak a növényekről: előbb az alacsonyabb, majd a közepes, azután a magasabb rendűekről. A tudósság teljesen elmaradhat. Áttekintést adni a növényekről, ez nem könnyű dolog, de igen jelentős lehet a tanítás szempontjából, és ezt a növényvilág szemléletén keresztül lehet kialakítani.

Több tanár hosszasabban fejtegeti a témát. Eközben egyszer elhangzik, hogy „a gyökér a növény táplálására szolgál”.

Rudolf Steiner: A „szolgál” kifejezést kerülnünk kellene. A gyökér nem „szolgál” a táplálásra, hanem a gyökér áll összefüggésben a föld vízéletével, a nedvélettel, miközben a levegőn a levelek fejlődnek. Viszont amit a növény a talajból felszív, az nem a fő tápláléka a növénynek, hanem a fentről, a levegőből jövő oxigén az. A növény felülről vesz fel táplálékot.

A metamorfózis gondolatát a gyerekek közvetlenül nem fogják befogadni, de az összefüggést a víz és a gyökér, a levegő és a levelek, a hő és a virág között igen.

Nem jó a növények megtermékenyítési folyamatát túl korán megbeszélni. Legalábbis nem abban a korban, amikor a gyerekek elkezdenek botanikával foglalkozni. Azért nem, mert ez a megtermékenyítési folyamat nem talál valós megértésre a gyermeknél. Le lehet írni a folyamatot, de nem találunk a gyermekben erre irányuló belső megértést.

Ez azzal függ össze, hogy a növények megtermékenyítési folyamata egyáltalán nem is olyan rettentően kiemelkedő dolog, ahogy azt a mai, absztrakt természettudományos kor feltételezi. Olvassák csak el egyszer Goethe szép írásait[2] a 19. század húszas éveiből, ahol az „elporlasztásról” stb. írt, ahol megvédi a metamorfózist a tulajdonképpeni megtermékenyítési folyamattal szemben, és ahol nagyban szitkozódik amiatt, hogy az emberek olyan rettentően fontosnak tartják, hogy a mezőket tulajdonképpen állandó jellegű, folytonosan működő nászi ágyként írják le. Azt ellenezte Goethe, hogy a megtermékenyítési folyamatot a növényeknél túlságosan előtérbe helyezték. A metamorfózis sokkal fontosabb itt, mint a megtermékenyítési folyamat. Ha ma már nem is oszthatjuk Goethe nézeteit, mely szerint a megtermékenyítés tulajdonképpen mellékes dolog, s a növény legfőképp metamorfózis által, önmaga által növekszik, ha ma a megtermékenyítési folyamatot illető haladó felismerések alapján fontosnak is kell tekintenünk a megtermékenyítési folyamatot, akkor is megállja a helyét, hogy tulajdonképpen helytelenül járunk el, ha olyannyira kiemeljük a megtermékenyítési folyamatot a növényeknél, ahogy azt manapság tesszük. Jobban a háttérbe kell léptetnünk, és helyére a növények környezetükhöz fűződő viszonyait kell állítanunk. Sokkal fontosabb azt leírni, hogyan hat a levegő, a hő, a fény és a víz a növényre, mint ezt az absztrakt megtermékenyítési folyamatot, amelyet manapság olyannyira előtérbe helyeznek. Ezt különösen szeretném kihangsúlyozni. És azt szeretném, mivel ez valóban sarkalatos alapkérdés és különleges jelentőséggel bír, hogy lépjenek át ezen a rubikonon és kutakodjanak tovább ebben az irányban: Keressék meg a megfelelő metodikát, a növényekkel való foglalkozás megfelelő módját.

Felhívom a figyelmüket arra, hogy könnyen megkérdezhetik: Miben hasonlítanak az állatok az emberhez? Sokféle nézettel találkozhatnak. De a külső összehasonlítás módszere igen hamar csődöt mond, ha a növények hasonlóságait keressük az emberrel. Viszont ugye feltehetjük magunknak ezt a kérdést is: nem lehet, hogy csupán rossz helyen keresgélünk, ha ilyen hasonlóságokat keresünk?

A legjobban az közelítette meg azt, amiből itt ki kellene indulnunk, amit R. úr érintett, de azután elejtette és nem fejtette ki tovább.

Olyasvalamiből indulhatunk most ki, amit önök ugye tudnak, de amit gyermekkorban úgy nem adhatnak át a gyerekeknek. Viszont talán elgondolkodhatnak azon a legközelebbi összejövetelünkig, hogyan is öltöztethetik gyermekként megérthető szavakba azt, amit önök inkább elméletileg tudhatnak nagyon jól.

Tehát, ugyebár, az embert, ahogyan előttünk áll, közvetlenül nem hasonlíthatjuk össze a növényekkel, de léteznek bizonyos hasonlóságok. Tegnap megpróbáltam[3] felrajzolni az ember törzsét egyfajta tökéletlen gömbként. Az, ami ehhez tartozik, amit akkor kapnánk, ha kiegészítenénk a gömböt, az hasonlít ugyanis bizonyos módon a növényre az emberrel való kölcsönös viszonyában. Igen, még tovább mehetnénk, és azt mondhatnánk: ha az embert, főként a középső érzékekre nézve[4], a hőérzékre, a látásra, az ízlelésre illetve a szaglásra - nézzék el nekem a hasonlatot - át kellene ültetniük a gyermeki látásmódba, mintegy „kitömnénk”, akkor mindenféle növényi formákat kapnánk. Egyszerűen azáltal, hogy valami puha anyagot tömnénk az emberbe, az magától növényi formákat venne fel. A növényvilág bizonyos értelemben egyfajta negatívja az embernek: a kiegészítése.

Más szóval: Amikor elalszunk, a tulajdonképpeni lelki részünk elhagyja a testet; amikor felébredünk, akkor a lelki részük, az én és a tulajdonképpeni lélek, ismét visszatér a testbe. Ezzel a testtel, amely ott marad fekve az ágyban, nem tudjuk jól összehasonlítani a növényvilágot. Összehasonlíthatjuk viszont a növényvilágot a lélekkel magával, mely ki-bejár. S mikor a mezőkön és réteken járnak és látják a viráguk által világító növényeket, igen jól megfogalmazódhat önökben a kérdés: Milyen temperamentum az, ami itt előjön? Ez tüzes! Lelki tulajdonságokkal hasonlíthatják össze ezeket a duzzadó erőket, amelyek a virágokból áradnak önök felé. Vagy az erdőn át sétálva taplókat, gombákat látnak, s megkérdik maguktól: „Milyen temperamentum az, ami itt előjön? Miért nincsenek a napon?” A flegmatikusak, ezek a gombák.

Ha tehát rátérnek a lelkiekre, mindenütt összehasonlítási pontokat találnak a növényvilággal. Próbálják csak meg kialakítani ezeket! Miközben az állatvilágot az ember testiségével kell inkább összehasonlítanunk, a növényvilágot inkább az ember lelkiségével, azzal, ami „kitömi” az embert, mégpedig lélekként tömi ki, amikor reggelente felébred. A növényvilág kiegészíti az embert, ahogy a lelke kiegészíti őt. Ha kitömnénk a formákat, akkor a növényi formákat kapnánk meg. Azt is látnánk, ha véghezvinnénk, hogy az embert múmiaként konzerválnánk, és az eltávolításnál minden véredénypályát, minden idegpályát üresen hagynánk, és beléjük töltenénk valami nagyon puha anyagot, úgy azok mindenféle formákat vennének fel az ember „üregformái” által.

A növényvilág úgy viszonyul az emberhez, ahogy az imént levezettem önöknek; és meg kell próbálniuk világossá tenni a gyerekek számára, hogyan állnak rokonságban a gyökerek inkább az emberi gondolatokkal, a virágzat inkább az emberi érzésekkel, igen, bizony az indulatokkal, az érzelmekkel.

Ezért van az is, hogy a legtökéletesebb növényekben, a magasabb rendű virágos növényekben van a legkevesebb állatias vonás. A legtöbb állatias vonás a gombákban és a legalacsonyabb rendű növényekben van, melyeket a legkevésbé is tudnánk összehasonlítani az emberi lélekkel.

Dolgozzanak tehát azon, hogy most ezt a gondolatot, hogy a lelkiekből kiindulva keressük a növényi jellemzőket, terjesszék ki a legkülönfélébb növényekre. Ezzel jellemezzük ugye a növényeket, hogy egyesek inkább a gyümölcsjelleget alakítják ki: a gombák és így tovább; mások inkább a levélkaraktert: a páfrányok, az alacsonyabb rendű növények, a pálmáknak is hatalmas levelei vannak ugyebár. Csupán más-másféleképpen épülnek fel ezek a szervek. A kaktusz azáltal kaktusz, hogy a levelei burjánzanak a növekedésben, a virága és a gyümölcse ugye csak úgy be van hintve a burjánzó levelek közé.

Próbálják meg tehát a gondolatot, amelyre céloztam, úgy igazán gyermekiesre lefordítani. Erőltessék meg a fantáziájukat, hogy a következő alkalomra egészen élettel telve tudják majd leírni a föld növényvilágát, úgy, mint ami a föld lelkeként szökik szárba és virágba, a láthatóvá váló, megnyilvánuló lelket.

És használják fel a föld különböző tájékait, a forró égövet, a mérsékelt zónát, a hideg övezetet, az uralkodóan tenyésző növények szerint, úgy, ahogy az ember lelkében a különféle érzéki területek hozzák a maguk adalékát. Próbálják még világossá tenni önmaguknak, hogyan hasonlítható össze egy egész vegetáció a hangok világával, melyet az ember a lelkébe felvesz. Hogyan hasonlítható egy másféle vegetáció a fény világához, egy másik az illatvilághoz és így tovább.

Azután tegyék termékennyé a gondolatot, s ez által megkapják a különbséget az egynyári és az évelő növények között; a különbséget a nyugati, a közép-európai illetve a kelet-európai növényvilág között. Tegyék termékennyé a gondolatot, hogy nyáron tulajdonképpen az egész föld alszik, és télen van ébren.

Látják, ha így tesznek, erős érzéket ébresztenek a gyermekben az elmésség és a lelkiség iránt. A gyermek később sokkal inkább megérti majd, ha egyszer felnőtt emberré érett, milyen értelmetlen dolog is azt hinni, hogy az ember a lelke szerint esténként megszűnik létezni, és reggelente újra élni kezd, ha az ember testének és lelkének megfelelését összehasonlítjuk neki azzal, ami kölcsönös viszonyként adódik úgy az emberi világ és a növényvilág, mint test és lélek között.

Hogyan is hat a föld a növényekre? Hasonlóképpen hat a föld a növényekre, mint az emberi test a lélekre. A növényvilág mindenben az ember fordítottja, így tehát, ha a növényvilághoz jutnak, az emberi testet a földdel - és még valami mással, amire maguktól rájönnek majd - kell összehasonlítaniuk. Csupán utalásokat szerettem volna adni, hogy azután lehetőleg találékonyan még többre jussanak a következő alkalomig. Akkor látni fogják, hogy nagyon sok jót tesznek a gyermekekkel, ha nem külső összehasonlításokat adnak át nekik, hanem bensőket.