Beszédgyakorlatok:

In den unermeßlich weiten Räumen,
In den endenlosen Zeiten,
In der Menschenseele Tiefen,
In der Weltenoffenbarung:
Suche des großen Rätsels Lösung.

Rudolf Steiner: A mondatok úgy viselkednek, hogy az első négy úgy hangzik, mint valami várakozás, s az utolsó sor az első négy sor együttes beteljesedése.

Az ei-kapcsolatot ne ejtsük ai-ként!

Most megint csak térjünk vissza ahhoz a másik beszédgyakorlathoz:

Protzig preist
Bäder brünstig
Polternd putzig
Bieder bastelnd
Puder patzend
Bergig brüstend

Ezzel nagyon sokat tanulhatnak. Most ezt a korábbi mondatot ismételjük meg:

Daß er dir log uns darf es nicht loben

Most valami hasonló, de ennek affektív irányú színezete van. Négy sor, amelyre fel szeretném hívni a figyelmüket. Utána le fogom diktálni önöknek. Az affektív elemnek inkább az első sorban kell kifejezésre jutnia:

Lalie Lieder lieblich
Lipplicher Laffe
Lappiger lumpiger
Laichiger Lurch.

Tehát elképzelik, hogy egy zöld béka van önök előtt, mely tátott szájjal bámul önökre, valamelyest szétfeszített ajkakkal, s hozzá szólnak az utolsó három sorral. De az első sorban azzal bízzák meg, hogy „kedves dallamokat dúdoljon”. Ezt az első sort humorosan-affektíven, valamiféle enyhén túlzott elvárásként kell mondaniuk neki.

S most még egy prózai mű, Lessing egyik meséje:

A tölgyfa

A tomboló északi szél egy viharos éjjelen egy fenséges tölgyfán bizonyította erejét. Az most elterülve hevert és egy csomó alacsony bokor feküdt alatta összezúzva. Egy róka, amelynek nem messze onnan volt a gödre, a következő reggel látta meg a fát. „Micsoda fa!” - kiáltott fel. „Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire hatalmas!”

Miben is áll a mese tanulsága?

T.: Hogy csak a halálakor vesszük észre, mily nagy is volt egy ember.
H.: Hogy a kicsi csak akkor veszi észre, milyen is volt a nagy, ha az elbukott.

Rudolf Steiner: De miért éppen a róka szerepel, amely ugyebár ravasz?

H.: Mert a róka ravaszsága nem ér fel a fa fenségéhez.

Rudolf Steiner: Melyik mondatban rejlene a róka ravaszságára vonatkoztatva a mese tanulsága? - „Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire hatalmas!”

Sohasem tekintett fel, ugyebár. Mindig csak alul nézte meg a fát, csak odalent járta körbe, és ott kis teret foglalt el a fa. Csak azt látta, ravaszsága ellenére, ami lent látható a fa terjedelméből.

Erre hívom fel a figyelmüket: A meséket, melyek önmagukban saját különös világukban, egy mesevilágban játszódnak, szabad realisztikusan olvasnunk, de a verseket soha.

Ma akkor a tegnapi önökhöz címzett felhívás után egy nagyon fontos dologhoz érkezünk el, nevezetesen ahhoz, hogy azokról az eljárásokról beszélgessünk, amelyeket alkalmaznunk kell, ha észre vesszük, hogy a diákok egy csoportja kevésbé jó adottságú ehhez vagy ahhoz a tárgyhoz ill. a tananyagnak ehhez vagy ahhoz a részéhez, s a diákok másik csoportja jobban. És a következőt fogom kérni önöktől. Válasszák ki maguknak a teljes hetedik és tizenötödik életév közötti időszakaszra vonatkozólag, hogy mire szeretnék ma gondolatban koncentrálni a figyelmüket. Vajon arra a diákcsoportra-e, aki nem képes rendesen megtanulni írni-olvasni, vagy éppen a természetrajzot megtanulni, számolást, geometriát vagy éneket tanulni. Azután vezessék le ebből, hogyan szándékoznak viselkedni az osztályban, illetve egyáltalán hogyan kezeljék a gyerekeket, és hogyan kezeljék az időben való előrehaladásban, hogy mindazt, ami ilyenkor jelentkezik, lehetőleg közös nevezőre hozzák.

Több kurzusrésztvevő hosszabban kifejti a témát.

Rudolf Steiner: A dolgok, amelyek ilyenkor jelentkeznek, részben bizonyos általános tehetségtelenségre utalnak. De utalhatnak egy speciális, specifikus tehetségtelenségre is. Vannak növendékeink, akik mondjuk az olvasásban és az írásban rendkívül jó tehetségűek, de akik, amint a számoláshoz érünk, ebben a számolásban tehetségtelennek bizonyulnak. Vannak azután növendékeink, akiknél a számolás még csak megy, de abban a pillanatban, amint elkezdünk az ítélőképességükre apellálni, amint természettudományos dolgokat kellene rendesen megérteniük, akkor már nincs tovább. Azután vannak olyan gyermekek, akik a történelemhez nem akarnak közeledni. Ezek a specifikus tehetségtelenségek, ezek a fontosak, ezekre kellene jól odafigyelnünk.

Ezekre mondjuk a következőképpen lehetnek tekintettel: ha észreveszik, hogy egy gyermek általában mindjárt a kezdetektől az olvasásban és az írásban is tehetségtelen, akkor már - minden körülmények között - jól is teszik, ha felveszik a kapcsolatot a szülőkkel és megkérik őket, hogy egyelőre lehetőleg kevés tojásos ételt adjanak a gyermeknek, s lehetőleg kevés lisztes ételt. Az egyebek lényegében maradhatnak. Ha ráállnak a szülők, hogy egy ideig, bár a táplálék egy részét megvonják tőle, jól táplálják a gyereket, akkor egy időre akár kevés húst és nagyon sok zöldséget és leveleket tartalmazó táplálékra is rátérhetünk. Észre fogjuk venni akkor, hogy a gyerek ezen a diétaváltáson keresztül lényegében képességeinek javulását mutatja. Használjuk ezt ki. Éppen az elején foglalkoztassuk igen erősen a gyereket, tehát amikor megkezdi a váltást a diétában.

Ha azt vesszük észre, hogy ez a puszta diétaváltás nem sokat használ, akkor próbáljuk meg, hogy a gyerek egy egészen rövid időszakon keresztül - azt mondanám, nyolc napig -, miután felvettük a kapcsolatot a szülőkkel, a délelőtti tanítás lefolyásáig vagy legalábbis a délelőtti tanítás első óráinak a végéig, amikor olvasást és írást kell tanulnia, egyáltalán semmit se egyen, hanem éhgyomorra tanuljon, vagy legalábbis csak minimális mennyiséget engedjünk neki enni. Ne folytassuk túl hosszan ezt a procedúrát, hanem váltakoztassuk normális táplálással. De jól használjuk ki az időt, amely egész biztosan letisztult képességekkel mutatja majd önöknek a gyermeket, erősebb képességekkel és nagyobb befogadóképességgel. Ha többször megismétlünk egy ilyen diétakúrát az év során, úgy látni fogjuk, hogy a többé- kevésbé fiatal gyermek - ez tehát az első iskolaévekre érvényes - tehetsége megváltozik valamiben. Kérem önöket, hogy erre nagyon figyeljenek oda.

És általában kérem, hogy legyenek tekintettel arra, hogy a gyermekek ésszerűtlen táplálása az első években, amelyre néhány szülő hajlamos, különösen flegmatikus illetve szangvinikus gyerekek esetében, nagyban hozzájárul a képességek visszafogásához. A gyerekek örökös túletetése - ma már ugye valamelyest másképp van, de azért tudnunk kell a dolgokról a gyerekek túltömése tojásos és lisztes ételekkel, édes tésztákkal, ez olyan dolog, ami a gyerekeket egészen kedvetlenné és képtelenné teszi a tanulásra az iskolába járás első éveiben.

Megkérdezik, mi a helyzet a kakaóval?

Rudolf Steiner: Miért kell egyáltalán a gyerekeknek kakaót inniuk? Hiszen egyáltalán nincs rá szükség, ha nem ahhoz kell a kakaó, hogy az emésztésüket szabályozzuk. Néha ugye szükségünk van ilyen dolgokra, hogy szabályozzuk az emésztést. Az olyan gyermekeknél, akiknek túl gyors az emésztésük, jobb, ha kakaót használunk, mint valami más gyógyszert; de ha nincs rá szükség, akkor egy gyereknek egyáltalán nem kellenek ilyen dolgok. A gyerekek manapság sok mindent kapnak, ami semmit sem használ nekik.

Különös megfigyeléseket tehetünk e téren. Mikor nevelő voltam a nyolcvanas években, volt ott akkor egy fiatal gyerek; őt nem nevelhettem, csak a nagyobbak tartoztak hozzám. Az ő kis unokafivérük volt. Tulajdonképpen kedves, aranyos gyermek volt, jó ötletekkel. Egyszer jó tehetségű diák válhatott volna belőle. Gyakran jelen voltam és tanúja lehettem, milyen szellemes és tehetséges volt a gyermek. Kicsi legényke volt még, épphogy csak két esztendős, amikor egy alkalommal a következőt mondta az asztalnál. Két apró gombóc, két gombócocska volt előtte, és olyan okos volt már, hogy amikor így szóltam hozzá: „Hans, most már két gombócocskád van”, ő azt felelte: „És a harmadik is jön mindjárt.” Ezt mondta a kislegény.

Azután szitkozódni is nagyon szeretett. Nem találtam úgy, hogy ártana, ha egy gyerek ebben a korban kiszitkozódja magát. Később lecsillapszik. Így aztán arra állt rá, hogy éppen velem szitkozódjék igazán. Egyszer, mikor beléptem az ajtón - akkor már valamivel idősebb volt -, igen nekikészülődött. Épp nem jutott eszébe semmilyen szitok, ami elég nagy lett volna neki, s akkor így szólt: „Ott jön két nagy szamár!” Igen szellemes volt tehát, nemde bár?

De a fiúcska sápadt volt, rossz volt az étvágya és kissé sovány volt. Ezért egy egyébként kiváló orvos tanácsára ez a gyermek minden étkezésnél egy kis pohárka vörösbort kapott. Nekem ugye nem volt felelősségem, sem befolyásom erre a különös egészségügyi nevelési eljárásra, de bizony megvoltak az aggályaim. Azután újra láttam ezt az egyént 32-33 éves korában - egy borzasztóan ideges ember lett! Megkérdeztem, amikor nem volt jelen, hogy milyen is volt iskolás gyerekként. Nos, ez a nyughatatlan ember, aki harmincas éveiben már egészen ideges volt, megmutatta, mennyi nyomorúságot okozott az a kis pohárka vörösbor az étkezéseknél. Tehetséges gyermek volt, mert hiszen az a gyermek tehetséges, aki olyat mond: „Ott jön két nagy szamár!”

„Szemtelen volt” - kiáltja közbe Dr. Steinerné

Rudolf Steiner: A szemtelenségtől ugye most eltekinthetünk. - Mi is történik itt? Bámulatos dolog. Nem talál szitkot, ami elég nagy volna, ekkor a számot hívja segítségül. Ez rendkívül nagy tehetség. Nos, gyenge tanuló lett belőle és nem akart tisztességesen tanulni. Ezen a nevelési eljáráson, a boron keresztül tehát már hétéves korára teljesen leromlott.

Szeretném tehát a mai beszélgetésünk elején figyelmükbe ajánlani, hogy a tehetség kérdésénél bizony nem lényegtelen odafigyelnünk arra, hogyan állítjuk össze a gyermek étrendjét. Különösen kérem önöket, hogy figyeljenek arra, hogy a gyermek emésztése ne szenvedjen kárt. Ezért valahogyan tapintatos módon, ha feltűnik önöknek valami a gyermek képességeit illetően, meg kell érdeklődniük a szülőktől, hogy rendben van-e a gyermek emésztése. Próbáljanak odahatni, hogy szabályozzák.

T. a számolásról beszél a tehetségtelen gyermekek esetében.

Rudolf Steiner: Ha különösen gyenge tehetséget fedeznek fel a számoláshoz, úgy jól teszik, ha a következőképpen járnak el: a többi gyermeknek rendszerint hetente kétszer van tornaórája, vagyis egy euritmia- és egy tornaórájuk van. Ezeket a gyerekeket, akik nem számolnak jól, fogják össze, és kapcsoljanak hozzá nekik még egy euritmia- vagy tornaórát, vagy egy felet. Nem kell, hogy ezáltal jobban megterheljék magukat; foglalkozzanak velük együtt azokkal, akik éppen ilyen gyakorlatokat végeznek, Gondoskodnunk kell arról, hogy az ilyen gyerekeket éppen a torna és az euritmia által a képességeikben előbbre juttassuk.

Először rúdgyakorlatokat végeztessenek az ilyen gyerekekkel. Rúd a kézben: előre 1, 2, 3; hátra 1, 2, 3, 4. A gyereknek tehát mindig előre és hátra kell tartania a rudat. Erőfeszítést kell tennie, hogy a rudat 3-ra valamilyen módon hátulra juttassa. - Azután járást is kell kapcsolni hozzá: 3 lépés előre, 5 lépés hátra; 3 lépés előre, 4 lépés hátra; 5 lépés előre, 3 lépés hátra és így tovább. - Próbáljanak meg tornázva, s talán euritmiázva is a gyermek mozdulataihoz számot rendelni, hogy kénytelen legyen mozgás közben számolni. Látni fogják, hogy ez sikert hoz. Újra és újra megcsináltam a diákokkal.

S most azt kérdezem önöktől: Miért hoz ez sikert? Azok után, amiket már tanultak, elképzelést alkothatnak erről.

T.: Az euritmiai mozdulatoknak jó eszközöknek kellene lenniük a geometriatanításban.

Rudolf Steiner: Viszont nem a geometriatanításra gondoltam. Amit mondtam, az a számolásra vonatkozott, mert ugye a számolásnak akaratlagos saját mozgás az alapja, a saját mozgás érzék. Ha ezt ily módon működésbe hozzuk, úgy tüzesítően hatunk erre a képességre. Felhozunk valamit a tudatalattiból, ami az ilyen gyerekeknél nem akar felszínre jönni. Egyáltalában mozgásos gyakorlatokon keresztül kellene a hiányos számolási és geometriai képességeket is ösztönözni. A geometria terén sokat tehetünk szellemes euritmiai gyakorlatokkal. Rúdgyakorlatokkal is.

N: Kiejtésben nehézségeknél tekintetbe kell vennünk az összefüggést a nyelviség és a zene között.

Rudolf Steiner: A rossz kiejtés legtöbb esetben a rossz halláson alapulhat.

N. A földrajztanításnál a szangvinikus diákok nem fognak rendeden előrehaladni; az ő képzeteik elmosódottak. Ezért rajztanítást /másolnék, motívumokat a térképről.

Rudolf Steiner: Ha eléggé szemléletesen alakítanánk a földrajztanítást, nevezetesen ha az egyes vidékeket, a növényzet eloszlásai az egyes vidékeken, a természeti kincsek eloszlását az egyes vidékeken grafikus ábrázolásokkal mutatjuk be, ily módon tehát eléggé szemléletesen alakítjuk az oktatást, úgy éppen azt fogjuk észrevenni, hogy nem igazán találkozunk általános tompultsággal a diákjaink között. Ezúton könnyedén harcra kelhetünk az általános tompultsággal szemben. Ha ezt még azáltal is élénkítjük, hogy épp a földrajztanításnál megpróbáljuk először leírni a vidéket, azután felrajzoljuk azt, felrajzoltatjuk a táblára, belerajzoljuk a folyókat, hegyeket, a növényzet eloszlását, mezőkét és erdőket, és azután útleírásokat olvasunk a diákokkal, akkor látni fogjuk, hogy legtöbbször nagyon kevés földrajzban tehetségtelen diákot fogunk találni. Bizony, hogy használhatjuk a földrajzot a diákok felélénkítésére, és egyéb képességek előcsalogatására, felpiszkálására. Éppenséggel észre fogjuk venni, ha a földrajzot mint olyat érdekessé tudjuk tenni, hogyan ébrednek fel a diákokban egyéb képességek.

G.: Én az első három osztályról gondolkodtam. Lustaságnál megpróbálnék szigornál eljárni és becsvágyat ébreszteni. Néha figyelmeztetni kell a gyermeket arra, hogy esetleg osztályt kell ismételnie. Ilyenkor ugye buzgóságot és becsvágyat is kell ébreszteni.

Rudolf Steiner: Hogy a becsvágyra számoljunk, azt nem igazán ajánlanám. Nem igazán kellene becsvágyat ébreszteni. Az első iskolai években nagyon jól lehet használni az olyan dolgokat, amelyeket ön javasolt, de a becsvágy túlzott hangsúlyozása nélkül, különben ugye később megint le kell nevelnünk róla a gyereket, ha ráneveltük. Viszont tekintetbe kell vennünk, ezt mindig újból el kell mondanom, a diétát és a táplálkozást.

Talán azok a barátok, akik most még foglalkoznak majd ezekkel a dolgokkal, tekintettel lesznek arra, hogy ugyebár számtalan olyan gyermek van, akinek a későbbi életében nincs hozzá érzéke, hogy természeti objektumokat rendesen észleljenek és megjegyezzenek. A tanárt kétségbe ejtheti egyes növendékek esetében, hogy sohasem tudják megjegyezni, melyik is az ásványok közül a malachit vagy a szurokérc vagy akár a smaragd. Akiknek tehát egyáltalán nincs hozzá érzékük, hogy észleljék és újból felismerjék a természeti objektumokat. Növények, de még állatok esetében is ez a helyzet. Kérem, erre is legyenek tekintettel.

A.: Én azt képzeltem el, hogy a legkisebbeknél csoportok maradnak le a számolásban. Legszívesebben mindent az ujjaimmal, papírdarabkákkal, golyócskákkal vagy gombokkal szemléltetek. Bevezethetünk úgynevezett csoportrendszerű tanítást is. Anélkül, hogy a gyerekek tudnák, két csoportra osztjuk őket, tehetségesekre és gyengékre. Azután a gyengéket különösen elővesszük, hogy a tehetségesek ne maradjanak vissza általuk.

Rudolf Steiner: Newton, Helmholtz, Julius Robert Mayer ilyen esetben mindig a gyengék között foglaltak volna helyet.

A.: Ez ugye nem árt.

Rudolf Steiner: Biztos nem árt. Még Schiller is a gyengék között ült volna. Robert Hamerling a tanári képesítő bizonyítványa szerint mindenből jó osztályzatokat kapott, csak német fogalmazásból nem. Ebből az osztályzata tulajdonképpen alacsonyabb volt a normálisnál.

F. kisasszony most el fogja nekünk mondani - hogyan segíthetünk az euritmiával, ezt hallottuk -, de hogy mit gondol, hogyan segíthetnénk az euritmiával, ha a gyerekek makacskodnak. Makacskodó gyerekeknek is meg kellene tanítanunk az euritmiát.

F.: Úgy gondoltam, hogy a melankolikus gyerekek kevéssé fognak érdeklődni a ritmikus gyakorlatok, botgyakorlatok, ütemgyakorlatok, tehát minden olyan gyakorlat iránt, amelyek megkövetelik, hogy lényünk elfogulatlanságával álljunk hozzájuk. Ők inkább önmagukba néznek, és könnyen kifáradnak testfelépítésükből kifolyólag. Talán amikor a többiek botgyakorlatokat végeznek, ezek a gyerekek kísérhetik őket énekelve, vagy mondathatunk velük verset ütemesen. Így bevonjuk őket a ritmusba anélkül, hogy testi erőfeszítést végeznének. De az is lehetséges, hogy azért idegenkednek a gyerekek ezektől a gyakorlatoktól, mert azzal a tendenciával bírnak, hogy sohasem helyezkednek bele teljesen a dolgokba, hanem visszatartják önmagukban lényük egy részét. Akkor hangokra kellene lépkedniük, mert ez tulajdonképpen az egész embert igénybe veszi. Ugyanakkor objektív is.

A tanárnak nem szabad azt az érzést hordoznia magában, hogy a gyerek nem tud valamit. Azt kell elképzelnünk, hogy az egész tökéletes euritmia benne rejlik a gyermekben. A saját biztonságunk a gyermekre is átterjedne.

Rudolf Steiner: Mindezek az eljárások nagyon jók. Ajánlatos volna még, hogy azoknál a gyerekeknél, akik nem akarnak euritmiázni, azzal ébresszünk sajátos örömet az euritmiához, hogy nemcsak sokat nézetjük velük kívülről, ahogy mások euritmiáznak, hanem megpróbálunk különféle helyzetfelvételeket, fotográfiákat készíteni. Ezeket le kellene egyszerűsítenünk, hogy a gyerekek szemrevételezhető képeket kapjanak az euritmiai formákról és mozdulatokról, amelyeket az ember maga végez. Az ilyen szemrevételezhető képek az euritmiáról bevésődnek, és tüzesítően hatnak az euritmiai készségekre. Ezért kértem meg W. kisasszonyt, hogy készítsen ilyen szemrevételezhető képeket,[1] ami alatt nem csupán euritmiai helyzetek szimpla visszaadását értem, hanem ezek átültetését egyszerű, sematikus mozdulatformákba, amelyek művészi hatásúak. Ezeket használhatnánk azután, hogy megmutassuk a gyerekeknek a vonal szépségét. Úgy fogják találni akkor - ami egy pszichológiailag rendkívül érdekes tény hogy a gyermek érzékelheti a vonal szépségét, amelyet maga hoz létre az euritmiában, anélkül, hogy hiúvá vagy kacérrá válna. Miközben egyébként, ha felfigyel arra, amit maga hoz létre, könnyen hiúvá válik, az euritmiánál ezt éppen elkerüljük. Ezért az euritmiában is keresnünk kell a párhuzamot az euritmiai vonalak szemlélésével, amelyet hiúság és kacérság keltése nélkül használhatunk az önérzet emelésére.

M. elmeséli, hogyan magyarázná el a dinamószerkezetet a gyerekeknek. Arra törekedne, hogy mindenben megjelenítse, amiből az alapjelenség adódik.

Rudolf Steiner: Ez egy nagyon fontos alapelv, más tárgyaknál is alkalmazható. Jó tanítási alapelv, úgyszólván viszont minden diáknak jó a fizikatanításban. Nem vonatkozik közvetlenül arra a kérdésre, mit kezdjünk a gyenge tanulókkal? Hiszen a fizikában gyenge diákok egy ilyen folyamatnál is valamennyi ellenállást fognak tanúsítani önökkel szemben, különösen a lányok.

O.: Mivel a táplálkozás nagyon fontos szerepet játszik, arra kérném Dr. Steiner urat, beszéljen hát még nekünk a különféle tápanyagok testünkre gyakorolt hatásáról.

Rudolf Steiner: Részben ugye már eddig is elmondtam néhány dolgot, részben pedig találhatnak egyet s mást az előadásaim különböző részeiben.[2] Talán túl messzire vezetne ma, ha minden ilyen tárgyú részletet megbeszélnénk. Azt azonban különösen kerülnünk kellene, hogy a gyerekeknek olyan dolgokat adjunk, mint a tea és a kávé.

A tea olyanná teszi a gondolatokat, hogy azok nem akarnak együtt maradni, hogy menekülnek egymás elől. Ezért a tea egészen jó a diplomatáknak, akiknek mindig cseverészniük kell, és akik nem akarják az egyik gondolatból logikusan következtetni a másikat. El kellene kerülnünk, hogy a gyerekeket ilyesféle gondolatszökésre indíttassa a teaélvezet.

De a kávé sem jó a gyerekeknek, mert általa azt a hajlamot veszik fel, hogy túl pedánsak legyenek. A kávé ugyebár az újságírók megszokott eszköze, mely által az egyik gondolatból ki tudják mondani a következőt. Ezt a gyerekeknél nem kellene kultiválnunk. Náluk a gondolatmenetben természetes módon kellene mindig az egyik dolognak a másikból következnie. Többek között a kávé és a tea is a kerülendő dolgok közé tartozik.

Amit különösen fontosnak tekinthetünk a gyerekek számára, az leginkább minden olyan dolog, ami zöld a növényen, meg a tej is. Ha lehet, kevés vörös húst; csak fehér húst kellene adnunk. Ha már éppenséggel tudni szeretnének ezekről a dolgokról, amelyek a táplálkozásra vonatkoznak.

D.: Ha a gyermeknek nehéz a felfogása, sokat kell foglalkoznunk vele, és meg kell néznünk azt is, hogy a többi tantárgyban halad-e. Ha viszont túlontúl sokat foglalkozunk a tehetségtelen gyermekekkel, előállhatna az a nehézség, hogy a többi gyermeket ez idő alatt nem foglalkoztatjuk.

Rudolf Steiner: Kérem, hogy egyáltalán ne értékeljék túl azt, amit a többi gyermek elveszít azáltal, hogy a valamivel kevésbé lehetségesekkel foglalkozunk. Rendszerint egyáltalán nem vész el olyan rettentő sok minden, ha ugye sikerül elérnünk, hogy a tehetséges gyermekek arra is odafigyeljenek, amiben egyesek tehetségtelenebbek, ha oly módon adjuk elő a dolgot, ahogy a tehetségtelenek számára kell előadnunk. Ezzel tényleg nem vész el olyan rettenetesen sok minden a tehetséges gyermekek számára. Ha megtaláljuk azt a helyes ütemet, ahogy a gyengébb gyermekeknek a dolgokat bemutatjuk. Így bizonyos tekintetben a tehetséges gyermekek is hasznot húznak ebből.

B.: Lanyha érdeklődés esetén mindig művészi benyomásokat hívnék segítségül. Az ásványok megjegyzésének hiányos képességével kapcsolatban ismerek egy esetet, melynél ez együtt jár a formák megjegyzésének nehézségével általánosságban. Az ilyen gyerekek a dallamokat sem jegyzik meg.

Rudolf Steiner: Különösen arra a nehézségre tapintott rá, amely az olyan gyermekekre vonatkozóan jelenik meg, akik nem képesek észlelni és megjegyezni a formákat. Nos, itt különbséget kell tennünk a szerves dolgokhoz kapcsolódó formák, illetve az ásványvilághoz kapcsolódó formák között, amelyek valóban dallamformákkal állnak párhuzamban. Nos, arról van szó, hogy itt bizony egy nagyon radikális hibával állunk szemben, egy nagy hibával az ember fejlődését illetően, és bizony erősen kell törekednünk arra, hogy alapjaiban orvosoljuk ezt a hibát.

Nos, nagyon sokat érhetünk el a szerves természeti formák, állati illetve növényi formák megjegyzésének érdekében, ha megpróbáljuk a jellemző dolgokat karikírozva kiemelni a rajzban, ha éppen az állati és a növényi formáknál a gyermekekkel - nem ízléstelen, hanem ízléses, de mégis feltűnő - karikatúrákat jegyeztetünk meg, hogy így a karikatúrák megjegyzésének kerülőútján keresztül azután a többi dolgot is megjegyezzék. Tehát így lehetne az egeret megjegyeztetni. Talán még a fogak és a bajszának a szőrszálai:

Azután van még egy lehetőség a formaészleléshez: Azt, amit a gyerekek nem tudnak kívülről felfogni, észleltessük velük belülről. Mondjuk például, hogy egy gyerek nem képes kívülről megérteni a paralelepipedont, ezt a hat parallelogramma által határolt testet. Nem képes fejben tartani. Azt mondjuk a gyermeknek: „Képzeld csak el magadat egy egészen kicsi törpeként, ahogy besétálsz ebbe. Akkor úgy állnál benne, mint egy szobában.” Belülről észleltetjük vele, amit kívülről nem képes észlelni. Erre képes. De ezt rettentő sokszor meg kell ismételnünk a gyermekkel.

Az olyan formáknál, amelyek az ásványvilágban is előfordulnak, ez viszonylag könnyen elérhető. Az már nehezebb, ha az ásványok színbeli vagy más egyéb tulajdonságainak észleléséről van szó. Akkor egyszerűen azzal segítjük elő a megértést, hogy a gyermekkel a kicsit igen nagyban képzeltetjük el. Tehát valamilyen kicsi sárga kristályt gyakran képzeltetünk el hatalmas kristályos testként.

Nos, ha viszont időbeli dologról van szó, a zenéről, akkor a helyzet nem ilyen egyszerű. Ha karikírozva akarnak itt beavatkozni, akkor csak azzal érhetnek el valamit - ha semmit sem érnek el még azzal, hogy a térbeli formaészlelést javítják, hogy éppenséggel átszámítással rettentően megnövelik az intervallumokat, hogy az egyes hangok így igen hosszan szóljanak, s a hangok közötti viszonyok időbeli megnövelésével ugye a dallamot is igen nagyban, nagy és hatalmas benyomásként mutatják be. Akkor elérhetnek valamit. Egyébként egyáltalán nem fognak tudni jelentős javító hatással élni e téren.

Most arra kérem önöket, írják fel holnapra a következő kérdéseket.

Először: Miként lehet a természetrajban a magasabb rendű növényekkel ugyanabból a szellemből kiindulva foglalkozni, ahogy azt tegnap az állatokra vonatkozóan bemutattam,[3] a tintahal, az egér és az ember példáján?

Másodszor: Hogyan illeszthetjük bele a mohákat, a szivacsokat és a zuzmókat az ilyen tanításba?

Ez a két kérdés valószínűleg együtt adja majd ki magát.

Tehát a növényekkel való foglalkozás ugyanabból a szempontból, melyet tegnap felvezettem, kérem, hogy erről gondolkodjanak. Tehát nem szemléltető oktatásról van szó, hanem a kilencedik életév utáni tanításról, amikor bejön a természetrajz.