"A kőzetek az isteni bölcsességből eredő fájdalmak megtestesülései. A növények az isteni erkölcsiség és hűség teremtményei. Az állatok darabokra tört isteniség."
A Karácsonyi ülést követő első körlevél
az orvostudomány iránt elkötelezettek számára
Egy ígérettel felérő közlésnek eleget téve, mely a Goetheanum Orvosi Szekciójának vezetését érinti, s melyet a Karácsonyi gyűlésen tettünk, küldjük első körlevelünket azoknak, akik az orvoslás gondozásában hozzánk kapcsolódnak. Ugyanaz az érzület hordozza, amely az újévi orvosi tanfolyamokon egyesített minket. A legszívesebben minden szava mellé adna valamit a szenvedő emberiség iránti érzésből, amelyből nem csak a gyógyítás művészete iránti odaadásnak, hanem e művészet valódi erejének is meg kell születnie.
Ősi időkben
A beavatott lelkekben
Még elevenen élt a gondolat, hogy
Természeténél fogva minden ember beteg.
És a nevelést tekintették vala
A gyógyulás útjának,
Mely a gyermeknek érése során,
Egyben elhozta az egészséget is
Az életben beteljesedő emberi létnek.
Jó, ha megjelennek a lelkünk előtt ezek az ősi, ösztönös bölcsesség szemléletéből nyert, erős gondolatok, amikor valódi bensőséges összeszedettségben akarjuk felkészíteni lelkünket a gyógyító hatások megismerésére.
Ne felejtsük el, hogy a gyógyító folyamatnak nem csak a testhez kell fordulnia, hanem a lélekhez is, ezért a lelkünket is oda kell adni hozzá. Minél inkább felfogják ezeket a gondolatokat a fiatal orvosok, annál inkább beáramlik az orvosi életbe az, ami után az értelemmel telt orvos sóvárog, hivatásának mai állapotát és határait érezve, és amit a beteg a gyógyító folyamatban átélve áldásként fog érzékelni.
Kedves barátaim, akik januárban itt összegyűltetek, megnyitottátok a szíveteket az előtt, ami ebből az érzületből fakadóan akart eljutni Hozzátok. Felejthetetlen marad számunkra, ahogy ez a szemetekből szólt, a meleg szavaitokkal eljutott hozzánk. A gondolataink Nálatok időztek, és a feltett kérdéseitek kapcsán ma először szálljanak Hozzátok.
A következőket egyes címekre küldjük meg, és kérjük, hogy akik közvetlenül kapják meg tőlünk, gondoskodjanak arról, hogy a küldemény továbbjusson a megadott címekre.
*
Válaszok a kérdésekre
A leendő orvosnak az orvosi tanulmányok, valamint az antropozófiai mozgalom orvosi kurzusai alatti nehézségeire vonatkozó kérdésre csak azt válaszolhatjuk, ezeknek a körleveleknek éppen az a céljuk, hogy idővel elhárítsák ezeket e nehézségeket. Dr. Wegman szívesen megadja a levélben kiegészítésként megjelölt meditációt mindazoknak, akik ezt kérik.
A goetheanumi tanulmányokat illetően. A gyakorlati tanulmányokról természetesen lehetőség szerint gondoskodni kell, ebben a tekintetben azonban még türelmet kérünk. A körlevelekben meg fogjuk adni, mikortól lehet jelentkezni.
A bizonyos témák felállításával kapcsolatban feltett kérdésre a Szellemtudomány Orvosi Szekciójának munkatársai számára megjegyezzük, szeretnénk a munkákat ebben az irányban folytatni. Ilyen témákat azonban nem annyira a körlevélbe foglalva, mint inkább személyes levelezés útján lehet megbeszélni. Azonban itt is némi türelmet kérünk; egyre közelebb fogunk kerülni a céljainkhoz, de csak lé- pésről-lépésre haladhatunk. - Hozzátesszük még, hogy a körlevélben az egészen speciális esetek terápiájára vonatkozó kérdésekre a jövőben nem fogunk válaszolni. Természetesen szívesen fogadjuk a lezajlott orvosi kurzusokat érintő általános terápiás kérdéseket, valamint az orvosok élettani és anatómiai problémáira, tanulmányaira, emberi morális beállítottságára vonatkozó kérdéseket.
Azoknak, akik azt kérdezték tőlünk, hogy a közeljövőben idejöhetnek-e a főiskola munkájában részt venni, vagy akiknek - a vizsgájuk letétele után - ilyen kívánságuk van, megjegyezzük, hogy közvetlenül az április 19-22-i húsvéti tanfolyam után három-öt további előadás kerül megtartásra, amelyekben az érintettek először megkaphatják az irányelveket a további munkájukhoz. Téma: emberlény és világorientáció, tekintettel a nevelésre és gyógyításra, valamint az ezen a területen különösen fontos feladatokra az emberiségért.
A házipatikák ellátása a szereinkkel kétségkívül kívánatos lenne, azonban egyelőre nem kivitelezhető, mivel a körorvosok csak a saját maguk elkészítette homeopatikus szereket adhatják be. Ha majd ugyanolyan megítélés alá esünk, mint ezek a homeopatikus orvosok (azaz a törvényi elismerés tekintetében), akkor ugyanazt tehetjük. Egyelőre meg kell elégednünk a szerek gyógyszertári közvetítésével.
Arra a kérdésre, hogy a gyógyszerek hatásmódját lehet-e közölni a pácienssel, azt mondhatjuk, hogy a hatást mindazonáltal csökkenti, ha erről ismeretek kerülnek a gondolkodásba. A befolyás azonban kevésbé erős, ha a gondolatok csak intellektuálisak, erősebb, ha képszerűek, a legerősebb, ha a páciens képes magában követni az egész gyógyulási folyamatot. Ez azonban nem tarthat vissza attól, hogy a hatásmódról minden kívánt felvilágosítást megadjunk, nem tagadhatjuk meg a gyógyítást attól a pácienstől sem, aki ismeretekkel rendelkezik. Mert ami elvész a tudás miatt, az teljesen visszanyerhető, ha a páciensben kialakul az áhítat a gyógyító módszerek iránt. Erről a felvilágosításkor kell gondoskodni.
Az injekciózás módjára vonatkozó kérdés. Az injekciót általában a bőr alá kell adni; csak ha a páciens az ismételt kísérletekre sem reagál, akkor kell magas potenciájú dózisokat intravénásan injekciózni. Ebben az esetben meg kell várni az első injekció hatását.
Az egyik írásban két vonalról van szó, amelyek közül az egyik a gerincoszlop irányába, a másik a fejtől lefelé megy, és a nyelvcsontot, az alsó állkapocsívet, a pajzsporcot, a bordák oldalsó részét adja meg. És a kérdés arra vonatkozik, mi a jelentősége a vonalak irányának. Az utóbbi vonal annak felel meg, amit az asztráltest az állatoknál a legszilárdabb szubsztanciákból alakít ki. Az embernél ez a vonal az egyenes tartás miatt olyan irányba kerül, amelyben a függőlegessel ferde szöget zár be. Ezt az én-szervezet irányítja, mégpedig úgy, hogy a földi én a hátgerinc vonalában bizonyos fokig hipertrófikusan működik; a formálódó én, amely aztán a halál után megmarad, a bordák porcos részét és a szegycsontot túltengve irányítja. Mivel az olyan szellemi lények, mint Lucifer, átugorják az emberi állapotot, náluk hiányzik mind a hátgerinc, mind a bordák porcos része a szegycsonttal. A kérdés feltevője ezért látott a Lucifert ábrázoló plasztikán hegyes mellet és oldalirányba tendáló bordákat.
A koponya üregeire és jelentőségükre vonatkozó kérdéssel kapcsolatban a következőt mondhatjuk: a koponya fizikai és éteri része olyan módon van elrendezve, hogy bizonyos helyeken a fizikai, más helyeken az éteri van túlsúlyban, ezeken a helyeken jelennek meg az üregek. Ezek a gondolatok tulajdonképpeni hordozói, míg a fizikailag teljesen kitöltött helyek a koponyában az élet hordozói, és elnyomják a gondolati életet. Ha ezek tevékenysége túl erős, eszméletvesztés vagy hallucináció és hasonlók lépnek fel.
A mediális hajlamról szóló kérdéshez. Az ember mediális hajlama azon alapul, hogy transzállapotban az éteri és fizikai test altesti és végtagi részében az asztráltest és az én nincs teljesen bekapcsolva. Ezáltal a végtagok és az altest szokatlan módon, érzékszervekként kapcsolódnak be az éteri és asztrális környezetbe. Így szellemi észlelések keletkeznek; ugyanakkor azonban a normálisan ezeken a szerveken keresztül ható morális és konvencionális impulzusok kikapcsolódnak, ahogyan a szokásos érzékszerveknél is ki vannak kapcsolva. A szem látja a kék színt, de nem látja a hamisságot. Nagyon nehéz elérni a médiumok fizikai gyógyulását. Csak valamelyik érzékszerv egy részébe, például az Eustach-kürt belsejébe vagy a szem szaruhártyájába adott magas potenciájú dohányinjekcióval idézhető elő, ami természetesen nagyon veszélyes. A fizikai gyógyításhoz feltétlenül szükséges, hogy a gyógyítónak erősebb akarata legyen, mint a nem transzban levő médiumnak, és hogy képes legyen éber szuggesztióval hatni.
Arra a kérdésre, hogy az anya megmentése érdekében végzett terhesség-megszakítással beavatkozunk-e az anya karmájába és a gyermek karmájába, azt kell mondani, hogy rövid idő alatt mindkét karma más pályára terelődött ugyan, azonban a saját lefolyása hamarosan ismét a megfelelő irányba tereli, így erről az oldalról aligha lehet a karmába való beavatkozásról beszélni. Ezzel szemben komoly beavatkozás történik az operáló orvos karmájába. És neki fel kell tennie a kérdést, hogy teljes tudatossággal magára akarja-e venni azt, amitől olyan karmikus kapcsolatokba kerül, amelyek a beavatkozás nélkül nem lennének meg. Az ilyenfajta kérdéseket azonban nem lehet általánosságban megválaszolni, hanem az eset jellegétől függenek, számos olyanhoz hasonlóan, ami a tisztán lelki kultúréletben a karmába való beavatkozást jelenti, és az élet mély, tragikus konfliktusaihoz vezethet.
Egy csukamájolajra vonatkozó kérdés. A csukamájolaj mellőzhető, ha a megfelelő betegséget diagnosztizálták, és az általunk megadott szert használják, mint Waldon I: növényi fehérje, növényi zsír.; Waldon II: növényi fehérje, növényi zsír, kovasavas vas; Waldon III: növényi fehérje, növényi zsír, kovasavas vas és Calcarea carbonica.
A talajjal érintkezésbe került sérülteknél a Belladonna D 30 és a Hyoscyamus D 15 együtt használ, már akkor is, ha csak egyetlen injekciót adtak be.
Egy 35 éves cukorbetegre vonatkozóan. Ennek a cukorbetegnek kétségtelenül a rozmaring-kúra lehetne a legjobb. Ez még támogatható 10. decimális kovasav adásával.
A fülzúgás kezelésére vonatkozó kérdés. Fülzúgásra általában terápiásan a 6. decimális máknedv javallott. Ha a személy elegendő erőt gyűjt, a zúgás iránti passzív odaadás fizikailag átalakul aktív elképzeléssé, mintha saját maga idézné elő, egy idő után javulás érhető el. A fülzúgás alapja az asztráltestnek az étertesttel szembeni meggyengülése a hólyag területén.
Agyvelőgyulladásra és következményes tüneteire vonatkozó kérdés. A grippe következményeit mutató 38 éves páciensnél, aki az alkalmazott szerekre nem reagál, légyölő galóca D 30 injekciózásával kellene megpróbálkozni, és gondoskodni arról, hogy az injekció után bizakodó, derűs hangulatban legyen.
Rudolf Steiner s.k. Dr. I. Wegman s.k.
Hiba és javítás beküldése...Megjelölés olvasottként