Nos, kedves barátaim, az elmúlt órák alatt megpróbáltuk felvázolni az olyan fajta megismerést, amit egy orvosnak alapvetően el kell sajátítania, olyan megismerést, amit az idő rövidsége miatt nagy vonalakban csak így lehetett felvázolni. De láthatták, hogy ha ezt a vázlatot részletesen ki akarnánk fejteni, ahhoz nagyon sok idő kellene. Ez az idő az orvosi tanulmányok során természetesen rendelkezésre állna.

A valódi orvosi tanulmányokat úgy kellene összeállítani, hogy az első tanfolyam, amely legalább egy évig, de lehetőség szerint még hosszabb ideig tartana, amire a hallgatóknak szüksége van, s melynek során ezeket az ismereteket, mint az orvosi gondolkodásmód alapjait sajátítanák el. Nem tudok többet nyújtani, mint egyfajta jellemzést arról, hogy milyen legyen majd. És ezért szeretném, ha elgondolkoznának azon, amit eddig három órában egyfajta szénrajzként felvázoltam arról, hogy mit kell egy orvosnak elsajátítania. Ezt az orvosi tudás exoterikus részének nevezném. Az orvosi tanulmányokban ezután kellene következnie az orvosi tudás ezoterikus részének, amelyről most fogunk beszélni. Ennek az ezoterikus résznek az exoterikus rész alapjaira kell épülnie. De nem szabad elzárkózniuk attól, hogy az orvosi tanulmányok során először az exoterikus részt elsajátítsák annyira, amennyire azt egyáltalán tudni lehet. Manapság ez nehéz. De ahogy a következő órákban látni fogjuk, éppen ebben az irányban nagyon sokat segíthet a dornachi főiskolánk orvosi szekciójának felállítása. És ma már megvan a lehetőség, hogy az, amire egy rövid vázlatban utaltam, kiépüljön az írásaimban és ciklusaimban megtalálható részletekből. Ez mostanáig csak nagyon csekély mértékben történt meg, és csak akkor fog az antropozófiai orvostudomány értelmében továbbfejlődni, ha ez a munka, amit Wegman doktornő segítségével készítek elő16, a közeljövőben nyilvánosságra kerül. Akkor látható lesz, hogyan ösztönzi az antropozófia az orvostudományt, és egyáltalán az orvosi tanulmányokat.

De tisztában kell lenniük azzal, hogy az orvosi tanulmányok egészen sajátságosak, egészen különleges előfeltételei vannak, olyan tanulmányok, amelyeknél egyáltalán nem lehet figyelmen kívül hagyni a szellemtudomány eredményeit. Nem létezhet orvostudomány anélkül, hogy a szellemtudomány eredményei meg ne lennének benne. Az ezen a területen látható kaotikus állapotok abból erednek, hogy egy olyan tanulmányi és egy olyan megismerési irány a mérvadó, amelyek egyáltalán nem alkalmasak az orvosi tudás számára. A dolgok úgy állnak ma, hogy olyan természetismerettel rendelkezünk - a teológiában is -, amely kizárólag műszaki céloknak felel meg, de semmilyen módon nem az emberre vonatkozó megismerési céloknak. Nem alkalmas arra, hogy ismereteket nyújtson az emberről. Mert látják, a valódi orvosi tudás valami sajátságosat is megkövetel, és ez világossá válik majd az Önök számára, ha arról beszélek, hogyan is keletkezik tulajdonképpen az ember.

Már tegnap exoterikusan felhívtam erre a figyelmet, és ma, valamint a következő órákban meg akarom találni az átmenetet az ezoterikushoz: a külső szubsztanciák tulajdonképpen folyamatok. A só csak folyamatok lecsapódása, a magnézium-folyamatok, vas-folyamatok olyan folyamatok, amelyek kint vannak a természetben. Az ólom-folyamatok, higany-folyamatok olyan folyamatok, amelyek kint, a természetben vannak, és amelyeket az ember nem hordhat magában. Ám csak látszólagos, hogy az ember nem hordja magában ezeket. Hogyan keletkezik az ember? A fizikai kezdeménye a megtermékenyítéssel keletkezik, ennek a fizikai kezdeménynek egyesülnie kell az ember étertestével. Az ember éterteste azonban nem a megtermékenyítéssel jön létre, hanem az étertest akörül képződik, ami később az én-szervezet és asztrális szervezet lesz, a szellemi-lelki körül, ami lejön a szellemi világokból, ami ott volt a Föld előtti életben. Az ember tulajdonképpeni magjánál tehát a szellemi-lelkivel van dolgunk, ami már jóval azelőtt megvan, hogy megtörténik a megtermékenyítés, először a korábbi inkarnációkból, másodszor a halál és az új születés közötti időből. Az embernek ez a szellemi-lelki magja először az étertesthez kapcsolódik, még azelőtt, hogy összefüggésbe kerülne azzal, ami a megtermékenyítéssel fizikai csírasejtként keletkezik. És az, ami egyesül azzal, ami a fizikai embrióban van, az én, az asztrá- lis szervezet, az éteri szervezet, ez a hármasság egyesül azzal, ami létrejön a fizikai megtermékenyítés által. Az étertestre úgy kell tekinteniük, mint ami a kozmoszból képződik ide. Nos ez az étertest, amely a kozmoszból képződik ide, abban a pillanatban, amikor először egyesül a fizikai szervezettel, magában hordozza azokat az erőket, amelyek aztán a fizikai szervezetre nem érvényesek, az ólomerőket, az ónerőket. Az ember csak látszólag nem mikrokozmosz azáltal, hogy bizonyos anyagokat nem fog tartalmazni. Azok a szubsztanciák, amelyek nincsenek meg az ember fizikai testében, az étertest felépítésében a legfontosabbak, így az étertestben ténylegesen még a fizikai testtel való egyesülés előtt zajlanak az ólom-, ón-, higany-folyamatok és így tovább.

Nos, az étertest egyesül a fizikai testtel. Természetesen a többi részek is. És kismértékben az embrionális időszak alatt, de a legnagyobb mértékben akkor, amikor fellép a légzés, tehát a születéskor, amikor a valódi külső légzés17 lép fel, a következő történik: akkor az étertest minden ereje, ami nem a fizikai testben megkötött anyagokból származott, átmegy az asztráltestbe, és az étertest azokat az erőformákat veszi fel, melyeket a fizikai test dolgoz fel magában. Az étertest tehát nagyon jelentős átalakuláson megy keresztül, azon az átalakuláson, hogy felveszi a fizikai test tartalmát, alkatát, és saját alkatát, az ember környezetével való rokonságát pedig leadja az asztráltestnek. Az asztráltest így belsőséges rokonságba kerül azzal, amit az ember tudhat. És abban a pillanatban, kedves barátaim, hogy elkezdik befogadni a nem csak elméleti, hanem a valódi, belsőleg feldolgozott orvosi tudást, abban pillanatban életre keltik magukban azokat a tartalmakat, melyek már megvannak az asztráltestben, csak tudattalanok maradnak, és amelyek a környezettel való kapcsolatokat jelentik.

Szeretnék egy különleges esettel foglalkozni. Vegyünk például egy olyan környéket, mely komor hangulatú, mégpedig azért, mert az alapja a Föld mai felépítése szerint gneisztartalmú, a gneiszben csillám van, az a csillám, amit ásványként ismernek. A csillám először is nagyon erősen befolyásolja az illető fizikai helyi alkatát, mellyel az ember egy bizonyos környéken rendelkezik. Az ember másmilyen lesz a fizikai testében, ha olyan helyen született, ahol sok csillám van. Itt a csillám a talajból, a földből hat a fizikai testre. Nos, azt fogják látni, hogy éppen az olyan területeken, ahol sok a csillám, sok rododendron nő. Ez a növény gyakran lelhető fel az Alpokban és Szibériában és így tovább. A rododendron-szubsztancia az, ami belsőleg rokon az étertesttel, mielőtt az az ilyen területeken beköltözik a fizikai testbe. Az étertest ezt a rokonságát a rododendronnal leadja az asztráltestnek. És ha most ilyen területeken betegségek jelentkeznek, amelyek éppen a csillámnak a talajvízen keresztül túlsúlyban levő hatására lépnek fel, akkor az étertest leadta az asztráltestnek azt, amit a rododendrontól kapott. Ez csak kint található meg, a rododendron-növényben. Innen lehet tudni, hogy a rododendron-növényben van egy nedv, ami az ilyen betegségeket gyógyítja. Ettől függ, hogy az olyan területeken, ahol specifikus betegségek lépnek fel, a gyógyszer sok dologban, de nem mindegyikben, specifikus gyógyszerként található.

Nos, gondolják csak meg, minden éjszaka, amikor alszanak, ha orvosok, az asztráltestükben lemerülnek abba a környezetbe, amely az étertesttel volt rokon, és amely most az asztráltesttel rokon. Ha most orvosi tudást szereznek, tudják, hogy melyek a gyógyító erők az ember környezetében, akkor az alvásban folyamatosan átélik a gyógyító erőt. Az alvásban folyamatosan átélik annak megerősítését, amit kint dialektika által tanulhatnak meg. És ezzel számolni kell az orvosi tanulmányok során, mert az orvoslás külső, dialektikus tanulása nem segít, soha sem segít. Disszociáció, rendetlenség kerül bele, ha a szükséges megerősítés nem történhet meg minden alkalommal alvásban, az asztráltesten és a környezeten belül. Ha ugyanis az orvostudományt nem úgy sajátítja el az illető, hogy asztrálteste a környezettel folytatott beszélgetésben az orvosnak Igen-t mondhat arra, amit tanult, akkor ez éppen olyan, mintha olyasmit hallgatna, amit nem ért, ami csak félrevezeti. Így az orvosi tudás belsőleg ténylegesen összefügg azzal, ami az embert életében bevezeti az alvó állapotba. És látják, valóban az a helyzet, hogy pontosan az ilyen dolgokból kell kinőnie annak a meggyőződésnek, hogy az orvosi tudást az egész embernek, mégpedig az élő, érző embernek kell elsajátítania. Mert az ilyen éjszakai kapcsolatból a gyógyító alkotóelemekkel még valami más is keletkezik, ami a dialektikával soha nem érhető el: a vágy a valódi segítségnyújtásra. Az orvos vágya nélkül, érzése, empátiája nélkül az iránt az ember iránt, akit meg kell gyógyítania, személyes a segítségnyújtásra való késztetés nélkül tulajdonképpen alapvetően nincs gyógyítás.

Látják, most el kell mondanom valamit, ami talán különösen és paradox módon érinti Önöket, de mivel meg akarják tanulni azt, ami ma még hiányzik, és aminek el kell jönnie, ezt is el kell mondanom, mert Dornachban ezoterikus impulzusok alapján dolgozunk. Látják, gyakran mondták nekem, hogy eljöhet az az idő, amikor az általunk előállított szereket - paradoxnak tűnhet, de néhány dolgot el kell fogadniuk paradoxként -, hogy a szereket, amelyeket előállítunk, gondosan védeni kell, nehogy utánozhassák. Egyszer azt válaszoltam erre, hogy egyáltalán nem aggódom annyira az utánzás miatt, ha sikerül valóban ezoterikus impulzusokat bevinni a mozgalmunkba. Akkor be fogják látni, hogy az ezoterikus alapokon készített szereknél nem mindegy, hogy a szer itt készül-e, mindazzal, ami az ezotériában él, ami belekerül, vagy egy tetszés szerinti gyárban utánozzák. Ez paradoxnak tűnhet, de így van. Éppen az szükséges - sokkal inkább, mint az, ami külső dolgokkal, külső üzleti fogásokkal érhető el -, hogy kialakuljon egy bizonyos hangulat, ami valóban arra irányul: itt valami olyan húzódik meg mögötte, ami a dolgokat a szellemiek alapján teszi gyógyítóvá. Ez nem babona, ez olyasmi, amint még látni fogják, ami szigorúan szellemtudományosan megalapozható. Az értelmes emberek ezért rájönnek, hogy az itt előállítandó szerekkel megtettük az első lépéseket afelé, amit tulajdonképpen tenni kell.

Az olyan ellenvetések, melyeket már felhoztak, abból származhatnak, hogy az embereknek ma fogalmuk sincs arról, hogy éppen az orvoslásban sokkal komolyabban kell venni az ezotérikus, a szellemi életet. Ha elsősorban ezt egyszer megértik, akkor látják, hogy a főiskola, az orvosi tanulmányok központja itteni felállításának szükségszerűsége mennyire valós, és nem csupán formális, mint ahogyan az egyébként történik. Nos, azt is meg fogják érteni, hogy az első exoterikus orvosi tanfolyam után egy másodiknak is kell következnie, ami a legkiválóbb értelemben véve ezoterikusan közelíti meg az embert, mely az orvosi tudást a létrejövő emberi érzületbe, orvosi érzületbe ágyazza be.

Ösztönösen persze egyes személyiségek mindig is keresték ezt az érzületet. És a XIX. század utolsó harmadában, amikor tulajdonképpen éppen az hiányzott, ami létrehozhatta volna az orvosi érzületet, akkor valóban csak szórványosan lehetett látni, hogy ez az orvosi érzület létrejön egyes személyiségeknél; akiket aztán különcnek tartottak. Alapjában véve a bécsi orvosi iskola18, amellyel tulajdonképpen felnőttem, azáltal lett olyan nagyhírű, hogy ez a bécsi iskola lényegében a gyógyítás azon részében gyökerezik, melynél legkevésbé a terápia a fontos, nevezetesen a tüdőgyulladásnál a legkevésbé a központi megbetegedésért, a terápiáért lehet tenni. Ezért merült fel, amiről még hallhattak, az úgynevezett nihilizmus. A legjelentősebb bécsi orvosok egészen tudatosan képviselték az orvosi nihilizmust, vagyis az volt az álláspontjuk: semmilyen szer sem gyógyít! Bizony értelemben Virchow19 is ezen az állásponton volt. Az volt az álláspontja: száz úgynevezett gyógyult ötven százalékáról feltételezhető, hogy teljesen mindegy lett volna, beadták-e nekik a szert, anélkül is egészségessé váltak volna. És harminc százalékról elmondható, hogy a szer kifejezetten ártalmas volt. A maradéknál néha a véletlen okozta, hogy éppen a kikeresett, kiválasztott szerek segítettek. - Ezt nem én mondom, hanem Virchow, a múlt század nagy orvosa mondta. Ma is ismerek olyan illusztris személyiségeket, akik szigorúan ezt a nézetet képviselik, annak ellenére, hogy talán éppen a terápiát képviselik. Ebben éppen hogy nincs orvosi érzület, ám az nem is olyasmi, amiről puszta formalitásként beszélhetünk. A valóságban kell kialakítani, és ehhez az az emberség szükséges, amelyről az exoterikusan felépülő második tanfolyam szól. Ehhez az az emberség szükséges, amely degenerált módon ugyan, de úgy hat, ahogy mondhatnám, elragadó nagyszerűségében megvolt egy olyan személyiségnél, mint Paracelsus. Egynémely pontban bizonyosan sok mindent fel lehet hozni ellene. De nagyszerűen megvolt benne ez az orvosi érzület. Mindig tudta, hogy ha olyan környékre érkezett, ahol a vörösfekü előtört, földként bukott elő, ott egy sor betegség egyszerűen abból ered - mégpedig a vér megbetegedéséből származó betegségek -, hogy a talaj vörösfeküt tartalmaz. A betegségi folyamat kialakulása nagyon jellegzetes. Ha az ember olyan területre kerül, ahol sok a vörösfekü, azt találja, hogy az ott letelepedett emberek hozzászoktak a vörösfekühöz, és a temperamentumuk szerint bizonyos sajátosságokat mutatnak. Azt találjuk, hogy a lépük nagyon élénk tevékenységet folytat. És ha valaki idegenként kerül ilyen területre, kevés jóindulatot tapasztal, az emberek borzasztóan önfejűek, csökönyösen ragaszkodnak az igazukhoz, egysíkúak, butának tartják azt, aki bolondságnak tart néhány dolgot, amit tesznek. Igen, ez így van, a vörösfeküben ehhez szoknak hozzá az emberek. De ha idegen érkezik, aki üzletet akar ott nyitni, az nem viseli el a vörösfeküt, mégpedig a vizet. Bizonyos betegségi tünetek jelentkeznek nála. Paracelsus azt mondja, hogy az ilyen betegségek, amelyek ott keletkeztek, átterjednek a tősgyökeres ottaniakra is. Ezt mondta Paracelsus: itt biztosan az étertest területén van valami; ezt archeusnak nevezte. Valaminek történnie kellett az archeusszal, mielőtt belépett az embrióba. Nos, azt találjuk, hogy az ilyen területeken csodálatosan nő az aranyeső. Az aranyesőben, a virágaiban, a leveleiben, bizonyos körülmények között a gyökerében is, könnyen megtalálható egy nedv, mely az ember alkatától függően nagyon jó gyógyszer lehet.

Arról van szó, hogy ezáltal az orvosi érzület által egészen másként tekintünk a természetre. És így - még fiatal koromban - ismertem meg egy orvost. Ezt az orvost gyakran lehetett látni réteken, mezőkön, földeken, ott volt kapcsolatban a növényekkel, virágokkal, rovarokkal és így tovább. Azon a környéken, ahol nagy igények nélkül orvosként működött, élt három vagy négy korifeus. Azt mondhatjuk, ennek a mezei virágokat annyira szerető, igények nélküli orvosnak a tevékenysége a betegei számára összehasonlíthatatlanul termékenyebb volt, mint az állami körorvosé vagy azon más korifeusoké. Mert ezek az iskolában kapták a tudásukat, és abból, ami még az iskolához kapcsolódott. Ő azonban a gyógyszerekről való tudását tényleg közvetlenül a természettel való érintkezésből vette, ami azonban csak akkor vezet orvosi tudáshoz, ha valaki képes részleteiben szeretni a természetet. Aki mikroszkóp alá teszi, az nem szereti. Szeretni kell, képesnek kell lenni makroszkópozni. Látják, ebből az a tanulság, hogy mennyire szükség van az orvosi tudáshoz az asztráltest tudatos életének alkalmazására, igazi alkalmazására. Nos, egyáltalán nem szeretném Önöknek a régi, porosodó orvosi irodalmat felújítani, hanem azt szeretném mondani, ami a jelen közvetlen megfigyeléséből adódik. Mivel a mai nyelvezetben, és az orvosi terminológiában nincsenek meg a helyes kifejezések, egyszerűen olyan terminológiához kell nyúlnunk, ami ránk maradt. Különben új terminológiát kellene kitalálni. A nézeteink elterjesztéséhez talán jobb lenne kitalálni egyet. De talán évekig kellene dolgoznunk egy ilyen terminológián. És mivel Önök már hallani szeretnék, néhány változtatással a régi kifejezéseket fogom használni.

Most jó lesz, ha először is bepillantunk a növényvilágba, nem annyira azért, mert a növényi gyógyszereket általános gyógyszerként szeretném ajánlani, hanem mert sokat lehet tanulni belőle, és rengeteget nyerni, mindenekelőtt az ezoterikus elmélyüléshez. Nos, az orvosi leírások számára alapvető fontosságú, hogy itt háromféle dolgot vegyünk figyelembe. De ne úgy szemléljük, ahogyan ma a szokásos tudásunkat és képességünket szemléljük, hanem tulajdonképpen másképp.

Ha egy diák megtanult valamit, akkor tudja, és akkor azt gondolja: ez jó, ezt tudom és alkalmazni tudom. - Egy olyan ember azonban, aki vallásosan hívő ember, megtanulja a Mi- atyánkot, tudja is, de nem gondolja, hogy az elég, hogy tudja, hanem minden nap elimádkozza; minden nap elimádkozza, amit tud. Amit tud, minden nap átengedi a lelkén. Ez a dolog egészen másféle felfogása, egészen másféle. Vagy vegyünk egy beavatottat. Róla egészen biztosan azt feltételezik, hogy ismeri az okkult tudás elemeit. Egyáltalán nem fontos neki, hogy tudja ezeket, hogy egyszer befogadta, hanem sokkal fontosabb a számára, hogy időről-időre hittel engedi át a lelkén az első és az utána következő elemeket, hogy lelkében mindig új lendítőerőket kapjon. A vallásos beállítottságú embernek egészen más tapasztalatai vannak, mint annak, aki csak lát valamit a természetben, amit a fizikai világban befogad. Ha élő, nem pedig holt tudást akarunk szerezni, akkor újra meg újra meg kell találni magunkat a természet ritmusában. A tudást, a tudás tevékenységét ritmikusan meg kell ismételni. Úgy értem, ha arról van szó, hogy az orvosi tudás alapja az orvosi érzület legyen. Terápiás vonatkozásban különösen fontos, hogy az orvosi tudást az ember és környezete természetéből szerezzük meg. Rendkívül fontos, hogy észrevegyék, hogyan keltik életre újra meg újra a növényt a lelkükben.

A növényben három dolognak van különleges jelentősége. Az egyik - ez a különleges növényeknél egészen különlegesen jelentkezik - a növény illatozó része, ami a növényben ható olajokkal függ össze. A növény illatozó része az, amely a növényben vonzza azokat az elemi lényeket, melyek bele akarnak ereszkedni a növényekbe. És mivel az illatozás tevékenységének - nem a szubsztanciának - az alapja az ásványvilágban a legkoncentráltabban a kénben van meg, a növények illatának ezt a hatását, a növény szellemi kivonatát, ami egyfajta vágyat kelt az elemi lényekben, amelyek az illattal ereszkednek le, ezt az ősi gyógyászat szerint a növény szulfurosságának (kén-jellegűségének) nevezhetjük. Azt mondhatjuk, hogy már azáltal, hogy a növények szulfurosságára tekintünk, helyes szemléletre jutunk a növények illatát illetően, amennyiben megértjük, hogy amikor a növény illatozik, egy szellemi fent és lent játszódik le. Ez az első dolog.

A második, amit el kell sajátítani, a belső érzékenység az iránt, ami a levélben fejlődik ki. Nagyon sok lehetőségünk van arra, hogy kapcsolatba hozzuk a virágokat a növények illatával, a leveleket a növények alakjával. A levelek nagyon sokfélék: fű- résszerűek, puhák, hegyesek, tompák, tagoltak és így tovább. Finom érzéket kell ugye kifejleszteni a növény levelei iránt, hisz általuk éltetik magukat azok a szellemi lények, amelyek az illattal ereszkedtek le. És a kozmosz perifériájáról ebben sugárzik be mindenhova a cseppforma kialakítására irányuló törekvés. Látják, van itt valami, amivel csodálatos érzést kaphatnak arról, ami a levelekben, az alakot szeretőn benne van a kozmoszból: ha egyszerűen megtanulják, hogy szeretettel nézzék a leveleket, amikor a növényeket reggel csillogó harmatcseppek borítják. Mert ezek a harmatcseppek, a maguk lényszerűségében egyszerűen a periféria, a kozmosz törekvését tükrözik, hogy a növényvilágban gömbalakot, cseppformát hozzon létre. A csepp az, ami teljes mértékben a növény leveleinek alapjául szolgál. És ha szellemileg csak a periféria, a kozmosz tevékenykedne a növényben, akkor a növény mindig ilyen gömbalakot képezne. Látják, hogy a növényeknél különösen akkor jelentkezik a gömbforma, ha a kozmosz kerekedik felül, számos bogyó képződésénél és így tovább, és számos levél képződésénél is, de ezt a cseppképződést a földi erők rögtön felhasználják. A cseppet a legkülönbözőbb irányokba kinyújtják, és nagyon sokféle forma keletkezik. A cseppformára való törekvés ásványian koncentráltan található meg a higanyban. Ezért ezt a cseppformára való törekvést az ősi orvoslásban merkuriálisnak nevezték. Az ősi orvoslásban a merkúr nem higany volt, hanem a cseppre való törekvés, a dinamikus törekvés a cseppre. Mindenütt merkúri hatást látunk, ahol megvan a cseppre való törekvés. A higany az a fém, amely a Földön cseppformájú, mert megvannak hozzá a feltételek. A higany a Földön ugyanolyan formájú, mint az ezüst a Holdon, ahol szintén cseppformájúnak kellene lennie. Az a lényeg, hogy az ősi orvoslás minden cseppformájút merkúrnak nevezett. Az ősi orvos számára minden fém is merkúr volt. Azt kell figyelembe venni, hogy az ősi orvoslás a mozgásban, az elevenségben élt. Ismét el kell jutnunk ehhez a mozgáshoz, ehhez az elevenséghez. Akkor szert kell tenniük arra az érzékre, hogy úgy törekedjenek erre a mozgásra, elevenségre, hogy ezt mondják: amikor reggel a mezőn járok, és látom a leveleken a harmat ezüstcseppjeit, akkor ezekben az ezüst harmatcseppekben az nyílik meg előttem, ami magukban a levelekben szellemileg él: a törekvés a kozmikus gömbformára. - De ezt érezni kell ahhoz, hogy megértsék a növényt. Meg kell tanulniuk azonban, hogy ebben a gömbformájában értsék meg. Ha azután megtanulják a növényt úgy megérteni, hogy kapcsolatba kerülnek a törekvésével a cseppformára, és azután az illaton keresztül felfelé, akkor lassanként eljutnak mindannak a finom megértéséhez, ami az emberben centrifugálisan hat. Centrifugális erők hatnak, ahol az ember levághatja a körmeit. Újra kinő: ezek olyan centrifugális erők, amelyek áthatolnak az emberen. Az emberen az első hét életévben állandóan centrifugálisan átáramlanak azok az erők, melyek aztán a második fogakkal lezárulnak. Leginkább az izzadságképződésben fejeződnek ki. Az, ami a növények illatában felfelé törekszik, és ott a természeti szellemeket vonzza, az él az izzadságszagban is, amely centrifugális irányú. Így erre kell vessék a pillantásukat, ha keresni akarják a növényszerűséget az emberben, és megsejtik ott, ahol erősen kifelé törekszik. Így jutnak el annak a mély, bensőséges megértéséhez, ami kint van, és ami az emberben van. Mert látják, azáltal, hogy az étertest leadja sajátosságait az asztráltestnek, az egész dolog megfordul. Az étertest felfelé szeretné kifejteni azt, amit a környezetből vesz. Amikor ezt leadja az asztráltestnek, akkor ez centrifugálisan kifelé [lefelé?][1] fejlődik, így az ember ebben az irányban ténylegesen magában hordja a növényivé válót.

Nézzék meg, hogyan merül gyökerével a talajba a növény, a legtágabb értelemben véve a gyökere által bensőséges kapcsolatba kerül a talaj sóival. Itt olyan folyamat zajlik, amely pont ellentétes az érzékelési folyamatok kísérőjelenségével, amelyek só-folyamatok. Vegyük a konyhasót, amely oldatban sós ízű, és gondoljanak ennek a folyamatnak a poláris ellentétére, vagyis hogy az oldódás megszűnik, agglomeráció történik, és a szag és az íz látenssé válik. Akkor megvan a talaj és a növényi gyökér között lejátszódó folyamat. Ezt nevezik az ősi orvoslásban só-folyamatnak. Az ősi medicina nem azt nevezte sónak, amit ma így hívnak, tehát a szénsavas sót és így tovább, azt nevezték sónak, ami a növényeknél és a lefelé hegyesedő gyökérnél kapcsolatot teremt a föld szubsztanciáival. Ez a só.

Ha állandó figyelmüket ritmikusan a természetnek ezekre a csodálatos titkaira irányítják, akkor gyakorlatilag elevenné teszik az orvosi tudásukat. Azaz ha így próbálják feléleszteni az orvosi tudásukat, akkor úgy kezdik látni a természetet és az embert, hogy a gyógyítás a segítségnyújtás erős impulzusából fog fakadni, amiről az előbb beszéltem. Valójában egészen konkrétan is csak egy ilyen alapból fakadhat. Ezt konkrétan szorgalmas, igyekvő, serény, exoterikus tanulással kell serkenteni, különben csak zavaros dolgokat fog csinálni az ember. Ám mégis szükséges, hogy tudjuk, ebben az ember természeti környezetébe való ritmikus elmélyülésben van az orvosi tudás valódi alapja, nem az elméleti orvosi tanulmányokban, hanem abban, amit most próbáltam leírni, és amivel ritmikusan élhetnek.

Amit most felírok a táblára, nem azért van, hogy tudják, hanem hogy az orvosi érzéküket újra meg újra felélessze Önökben. Valahogy így van:

Ti gyógyító szellemek
Összefonódtok
Az éterillat
Kén-áldásával;

Feléledtek
Merkúr feltörekvésében
A növekvő
A létesülő
Harmatcseppjében.

Megálltok
A Föld sójában
Mely a gyökeret
A talajban táplálja. -

Bizonyos fokig ez az, amit a lélek maga köré tekintve elsajátít, felébresztve a belső érzékeket arra, ami körülveszi. Az ember akkor így válaszolhat:

Össze akarom kapcsolni
Lelki tudásom
A virágillat tüzével;

Fel akarom ébreszteni
Lelki életem
A levél-hajnal csillogó cseppjein;

Meg akarom erősíteni
Lelki jelenlétem
A sókat megszilárdító által
Melyekkel a Föld
Gondosan ápolja a gyökeret. -

Nos, kedves barátaim, ami elsajátítható azzal, hogy ezt, a hívő emberek imádságához hasonlóan, újra és újra felelevenítik magunkban, az éleszti fel majd lelkükben azokat az erőket, melyek orvosilag hatni képesek. Mert a szokásos erők, amelyeket ma az iskolában igénybe vesznek, nem tudják felébreszteni az orvosi tudást. Ezt a lélekből kell kiemelni. Ezért a folytatni kívánt ezoterikus vizsgálódások elejére mindig a következőket helyezem: Miképp kell gondolkodni ahhoz, hogy először feléledjenek a lélek erői, hogy a lélekben felélénküljön az, ami képes elvezetni az orvosi tudáshoz.