14

Az érzékeim elé táruló
kinyilatkoztatásba elmerülve
nem hatnak már reám
saját lényemnek ösztönző erői.
Gondolkodásom álomba merült,
s ez engem kábulatba ejtve
már úgy látszott, hogy elrabolja Énem,
de ébresztőn közeleg már felém
érzékek káprázatában
a kozmikus gondolkodás.

15

A világ káprázatában
benne szinte elvarázsoltan -
érzem a szellem működését.
Érzékeim tompaságába
burkolta lényemet,
hogy megajándékozzon
azzal az erővel, amely
- önmagának azt megadni képtelen -
korlátok közé szorított Énem.

16

A szellem ajándékát
bensőmben rejtsem el,
ezt parancsolja szigorún sejtésem,
hogy Isten adományai
lelkem mélyén termőre válva
Énem számára hozzanak gyümölcsöt.

17

Így szól a kozmikus Ige,
amelyet érzékeim kapuján át
elvezethettem lelkem legmélyére:
telítsd meg szellemed
kozmikus messzeségeimmel,
hogy egykoron megtalálj önmagadban.

18

Tágíthatom-e a lelkem annyira,
hogy összekapcsolódjon
a már befogadott kozmikus
igecsírával?
Úgy sejtem, erőt kell találnom
méltóvá tenni lelkem arra,
hogy önmagát
a szellem köntösévé alakítsa.

19

Az újonnan befogadottat
titokban, önmagamba zárva
emlékezéssel átölelni:
törekvéseim további célja ez legyen;
hogy erősödve ébresztgesse
saját erőimet bennem
s létesülésem során
átadjon engem önmagamnak.

20

Így érzem végre létemet,
mely a világ lététől távol
magában önmagát kioltani,
s csak önmagában,
saját talajára építve,
magát megölni volna kénytelen.

21

Érzem, hogy egy termést hozó
növekvő idegen erő
átad engem önmagamnak.
Érzem, amint a csíra érik,
s sejtésem bensőmbe,
saját erőimre küldi fényét.

22

Kozmikus messzeségek fénye
bensőmben ragyogva tovább él:
lelki fénnyé válik,
s szellemi mélységekbe világít,
hogy olyan gyümölcsöket hozzon,
melyek a kozmikus Énből
emberi Ént érlelnek
az idők folyamán.

23

Most ősziesre tompul
az érzékek ingerekre törekvése.
A fény kinyilatkoztatásába
ködök tompa fátylai vegyülnek.
Én magam a tér messzeségeiben
az ősz téli álomba merülését nézem,
a nyár énnekem adta önmagát.

24

Önmagát állandóan megteremtve
lelkem léte öntudatra ébred.
Az önismeretben újjáéledt
kozmikus szellem
tovább hat benne,
s lelkem sötétjéből megteremti
az Én-érzék akarati gyümölcsét.

25

Most önmagamé lehetek,
s belső fényt terjeszthetek
világítva tér s idő sötétjében.
Aludni késztet természeti lényem;
lelkem mélységei virrasszanak,
és éberen vigyék a Nap tüzét
a hideg téli áradatba.

26

Ó természet, anyai létedet
akarati lényemben hordozom;
és akaratom tüzének ereje
megacélozza szellemi ösztöneim,
hogy Én-érzést szüljenek,
mely hordozzon engem önmagamban.