27

Egy sejtelmes vágy arra késztet,
hogy lényem mélyére hatoljak,
önmagamat szemlélve
találjak rá e vágyra,
a nyári Nap ajándékára,
mely csíraként melengetőn él
lelki erőim ösztönzőjeként
az őszi hangulatban.

28

Bensőmben új élettel telve
érzem lényem távlatait.
A lélek Nap-erőiből
gondolataim sugarát erőteljesen
életrejtélyekre irányítom,
s megoldom őket.
Több vágyam valóra váltom,
melynek remény már szárnyát szegte.

29

Gondolkodásom fényét
bensőmben erőteljesen felszítani,
s a világ szellemének
erőforrásából merítve,
átéltek értelmét megérteni -
ez nyári örökségem,
őszi nyugalmam, téli reménységem.

30

A lélek napfényében megteremnek
a gondolkodás érett gyümölcsei;
az öntudat biztonságává
változik át minden érzésem.
Örömmel érzem önmagamban
a szellem őszi ébredését:
a tél majd a lélek nyarát
fogja bennem felkelteni.

31

A fény a szellem mélységeiből
napszerűen kifelé törekszik:
az élet akaraterejévé válik,
s az érzékek tompaságába világít,
hogy erőket szabadítson fel,
melyek a lélek ösztöneiből
alkotó erőket érlelnek
az emberi műben.

32

Érzem, hogy saját erőm növekedve
gyümölcsözőn a világnak ad engem.
Saját lényem
- érzem -
erővel telve
az életsors szövődésében
a világosság felé fordul.

33

Így érzem csak meg a világot,
melynek, ha lelkem át nem élné,
magában üres, fagyos volna léte.
S ha nem szólhatna lelkeken át
magát őbennük újra megteremtve
önmagában csak a halált lelné.

34

Mit bensőmben régen őrzök,
újonnan kelt egyéni léttel
rejtélyesen életre kelni érzem.
Ez ébresztőn öntsön világerőket
külső művébe életemnek,
és létesülvén
a létbe véssen engem.

35

Megismerhetem-e a létet úgy,
hogy lelkem alkotó ösztönében
találjon újra önmagára?
Érzem, hatalmat kaptam arra,
hogy Énemet a Világ-Énbe,
mint részt, szerényen
beleéljem.

36

Lelkem mélyéről így szól
nyilatkozásra törve
rejtélyesen a Kozmikus Ige:
szellemi fénnyel telítsd
munkádnak céljait,
hogy feláldozd
magad általam.

37

A téli világéjszakába
szellemi fényt vinni
boldogan törekszik szívem ösztöne,
hogy a lélek fénylő csírái
gyökerüket a világlét
mélyére bocsássák,
s az érzékek sötétségében
az egész létet szellemmel betöltve
mindenen át zengjen az isteni szó!

38

Mintha varázs hullott volna le,
érzem lelkem ölén a szellemgyermeket;
szívem fényességében nemzé
a Szent Világige
a reménység égi gyümölcsét,
mely lényem isteni mélyéből
ujjongva növekszik
kozmikus mélységekbe.

39

A szellem megnyilatkozását
átélve önmagamban,
elnyerem a világlét fényét
gondolkodóerőm tisztulva nő,
hogy magamat magamnak adjon,
és ébresztőn bontakozik ki
Én-érzésem a gondolaterőből.