Olvasnivaló

„… A materialista világszemlélet az ösztönt nem tudja megmagyarázni, mert az ösztön abból a világból származó impulzus, amelyet pl. a „Theosophie"^[1] és a „Geheimwissenschaft"^[2] c. könyveimben „szellemi világnak" neveztem. Az embernél ez másként van. Az embernek is vannak ösztönei, de amikor itt a Földön ösztönösen cselekszik, akkor ez nem az előbb említett világokból származik, hanem előző földi életéből. A múlt időkbe visszanyúló előző földi életei, bizonyos számú előző földi élete alapján cselekszik.

Ahogy a szellemi világ hat az állatokra, amikor ösztönösen cselekednek, úgy hatnak az embernél a korábbi inkarnációk a későbbi inkarnációkra. Így a karmát egyszerűen ösztönösen éljük ki, de ez szellemi ösztön, amely az énen belül működik.

Ha fentieket szemügyre vesszük, látjuk, hogy az ösztönnek ez a működése az emberi szabadsággal abszolút ellentmondásmentesen összeegyeztethető. Mert a szabadság abból a világból hat, amelyből az állatok ösztönszerűen cselekednek: a szellemi világból.

Ma azonban inkább arról lesz szó, hogy ez az ösztön hogyan készül elő akkor, amikor az ember a halál kapuján áthalad. Itt a földi életben a karma kiélése ösztönszerűen történik, úgyszólván a tudat felszíne alatt játszódik le. Abban a pillanatban, amikor a halál kapuján átlépünk, mindaz, amit a Földön átéltünk, néhány napig objektíven tudatossá válik számunkra: előttünk áll folytonosan növekvő képekben. Akkor mindabban, amit így áttekintünk, benne van az is, ami ösztönösen játszódott le a karmikus történésekben. Tehát midőn az ember áthalad a halál kapuján és az élet egyre nagyobbodó képekben lejátszódik előtte, akkor ebben az is benne van, ami nem volt számára tudatos, ami csak ösztönszerű volt: az egész karmikus szövedék. Ezt ugyan nem látja a halált követő napokban, de mindenesetre eleven alakban látja mindazt, amit egyébként csak halvány emlékként tud áttekinteni; látja, hogy itt már valami más is van, mint a közönséges emlékezés.

Ha azután a beavatott tekinti át mindazt, ami az ember előtt áll, akkor a következőket mondhatja el. Az ember, akinek földi élete folyamán közönséges tudata volt, ha meghalt, földi életét hatalmas panorámában kiterítve látja. Ezt - mondhatnám - csak elölről látja, de iniciációs tekintettel a másik oldalról, hátulról is megnézhető: ott kisarjad belőle a karmikus összefüggések hálója. A beavatott látja ezt a hálót, melyben a karmikus összefüggések egyelőre még gondolatokban adódnak, de a földi létben az ember akaratában éltek... itt mindez előjön. De ehhez, kedves barátaim, mindjárt még valami más is csatlakozik.

Azok a gondolatok, amelyeket tudatosan élünk át földi életünkben, halott gondolatok; azok a gondolatok viszont, melyek a karmába vannak beleszőve – és amelyek itt előjönnek – elevenek. Úgyhogy az élet-tabló hátoldaláról eleven gondolatok sarjadnak.

És most rendkívül jelentőségteljes és lényeges az, hogy a harmadik hierarchia lényei azt, ami itt úgyszólván az élet-tabló hátoldaláról kisarjad, birtokukba veszik. Az Angyalok, Arkangyalok, Archék mintegy felszívják, belélegzik azt, ami itt kisarjad.

Ez az alatt az idő alatt történik, mialatt az ember egyre feljebb haladva beleéli magát a szellemi világba, egészen a Hold-szféra széléig. Azután belép ebbe a Hold-szférába, és elkezdődik a visszafelé vándorlás az életen keresztül. Ez annak az időnek az egyharmadáig tart, amíg az ember a Földön élt; ha pontosabban akarjuk mondani, tulajdonképpen olyan sokáig tart, amennyi időt az ember a Földön alvással töltött el.

Hogy ez a visszafelé élés hogyan történik, azt kedves barátaim már többször kifejtettem. Most azonban feltehetjük a kérdést: amikor az ember alszik, akkor ez milyen viszonyban van azzal az állapottal, amelyben közvetlenül a halál után van? Hát igen, ha az ember egyszerűen alszik, akkor mint szellemi-lelki lény csak énjében és asztráltestében van jelen. Nincs együtt étertestével - ez visszamaradt az ágyban - ezért ilyenkor gondolatai élettelenek maradnak, nincs hatóerejük, csak képek. Amikor azonban az ember átlép a halál kapuján, egyelőre magával viszi étertestét, amely azután kiterjed. Az étertest azonban nemcsak a fizikai test számára éltető elem, hanem a gondolatok számára is. A gondolatok csak azáltal tudnak elevenné válni, hogy az ember magával viszi étertestét, amely felbomlásakor a gondolatokat átviszi az embertől az őket kegyelemmel befogadó Angyalokhoz, Arkangyalokhoz és Archékhoz.

Ez úgyszólván az első felvonás, amely a halál és újraszületés közötti életben lejátszódik: a halál küszöbén átjutva, mindaz, ami az embertől elszakad, ami a feloldódó étertestre volt bízva, a harmadik hierarchiához kerül, átveszi a harmadik hierarchia. És mint emberek szép, jó, fenséges imát mondunk, ha az életnek a halállal való összefüggéséről gondolkodva, vagy akár egy halottra gondolva azt mondjuk:

Angyalok, Arkangyalok, Archék
fogadják az éteriségben
az ember sorshálóját.

Itt egy szellemi tényről van szó. Sok függ attól, hogy az emberek szellemi tényekre gondolnak-e vagy sem, hogy a halottakat csak olyan gondolatokkal kísérik-e, amelyek visszamaradnak a Földön, vagy pedig olyan gondolatokkal követik őket további útjukon, amelyek annak a világnak történéseit tükrözik, ahová a halott belépett.

Ez az, ami a mai iníciációs tudomány számára oly rendkívül kívánatos: hogy a földi élet keretében olyan gondolatok jöjjenek létre, amelyek valamely szellemi történés képei, valódi szellemi történés képmásai. Pusztán elméleti gondolkodással, amikor csak afelől gondolkodunk, hogy az embernek magasabb rendű tagjai vannak és ezeket felsoroljuk, még nem teremtettünk kapcsolatot a szellemi világgal. Csak ha a szellemi világban lejátszódó realitásokra gondolunk, akkor létesül kapcsolat a szellemi világgal.

Ezért a szíveknek újból át kellene tudni élniük azt, amit a régi iniciációs időkben a régi misztériumokban éreztek, amikor a beavatandó felé nyomatékosan felhangzott a felhívás: Éljétek a halottakkal együtt az ő sorsukat! Ebből csak a többé-kevésbé absztrakt „memento mori" maradt meg. Ez már azért sem tud megfelelő mélyen hatni a mai emberre, mert absztrakttá vált, mert a tudatot nem tágítja ki egy elevenebb életbe, mint ami itt az érzéki világban van.

Az emberi sorshálónak az Angyalok, Arkangyalok, Archék által való befogadása úgy történik, hogy az embernek az az érzése: ez egy ibolyakék éteri atmoszférában folyik. Eleven élet és tevékenység az ibolyakék éteri atmoszférában.

Azután, amikor az étertest feloldódik – vagyis amikor az Angyalok, Arkangyalok, Archék belélegezték a gondolatokat – akkor néhány nap múlva elkezdi az ember az elmúlt életében való visszafelé élést. Ekkor az ember tetteit, akarati impulzusait, gondolatainak irányait úgy éli át, ahogyan mindezek a másik emberben hatot­tak, akinek jót vagy rosszat okozott. Teljesen beleéli magát a másik ember lelkébe, nem saját érzésvilágában él. Annak teljes tudatában éli át a vele karmikus kapcsolatban lévő emberek lelke mélyén lejátszódó élményeket, akiknek egyáltalán valami jót vagy rosszat okozott, hogy ő az, akinek ezekkel a dolgokkal tennivalója van. Itt ismét megmutatkozik, hogy hogyan fogadják mindazt, amit az ember így átél. Teljes valóságként éli ezt át, olyan valóságként, amely valódibb még, mint a születés és halál közt átélt érzéki valóság.

Tehát olyan realitást él át, amelyben úgyszólván izzóbban benne él, mint a földi életben.

Ha mármost ezt a beavatott szemével a másik oldalról nézzük, meglátható, hogy azt, amit az ember itt átél, hogyan veszik fel lényükbe, saját realitásukba a Küriotészek, Dünamiszok és Exuziák. Felszívják magukba az emberi tettek negatívját. Áthatják vele magukat. És ez a tisztánlátás, ez a beavatott látás, amely erre a csodálatos dologra rátekint, midőn az Exuziák, Dünamiszok és Küriotészek felszívják az emberi tettek igazságossá alakított következményeit, ez az egész látvány olyan tudatállapotba helyezi azt, aki ennek részese, hogy a Nap középpontjában tudja magát, és ezzel egyben planétarendszerünk középpontjában is. A Nap nézőpontjából tekint arra, ami itt történik. Lilás színben látja ezt a történést, amint az Exuziák, Dünamiszok és Küriotészek felszívják magukba az igazsággá alakult emberi tetteket, és mindezt egy világos ibolya, lila színű asztrális atmoszféra életeként látja.

Az az igazság, hogy a Nap látványa úgy, ahogy a földi ember számára megmutatkozik, annak tulajdonképpen csak egyik oldala, a periféria. Középpontja felől szemlélve a Nap az Exuziák, Dünamiszok és Küriotészek szellemi hatásának és tetteinek színtere. Itt minden szellemi tett, szellemi történés. Itt megtaláljuk a születés és halál közt átélt földi élet képeinek mondhatnám a „ hátoldalát".

Arra, ami itt történik, akkor gondolunk helyesen, ha azt a szót, amelyet közönségesen csak az elenyészés, elmúlás, hervadás, megsemmisülés kifejezésére használunk, most a szó valódi értelmében alkalmazzuk. Van az a szó, hogy „Wesen" és van a „Geben" szavunk (létezni és adni). Ha azt mondjuk „vergeben", ez azt jelenti, hogy odaadni; csak a kártyában jelent mást, de a természetes beszédben azt jelenti, hogy odaadni. Ha azt mondjuk: „verwesen", ez azt jelenti, hogy „das Wesen hinleiten", a létet vagy a lényt odavezetni. Ezzel a tudattal képezzük a következő mondatot:

Elvezettetnek az Exuziákba, Dünamiszokba, Küriotészekbe
a kozmosz asztrális érzésében
az ember földi életének igazságos következményei.

Amikor ez megtörtént, ha az ember a halál után földi életének ezt a harmadát leélte, visszafelé vándorolt és újból ott érzi magát a földi élet kiindulópontján, de most a szellemi térben, a földi életbe való belépést megelőző pillanatban - akkor a Nap középpontján áthaladva a tulajdonképpeni szellemi világba lép. Ebben a világban vétetnek fel az igazságossá alakított földi tettek az első Hierarchia tevékenységébe. Ekkor ezek a Szeráfok, Kerubok és Trónok körzetébe kerülnek. Itt az ember abba a világba lép, melyben érzi, hogy mindazt, ami a Földön általa történt, a Szeráfok, Kerubok és Trónok felveszik saját lényük tevékenységi körébe.

Fontolják meg, kedves barátaim, hogy akkor gondolkodunk helyesen mindarról, ami a halottal a halált követő életben történik, ha így gondolkodunk: mindazt, amit a halott itt a Földön, mint sorshálót font, azt először az Angyalok, Arkangyalok és Archék fogadják. Ok a halál és újraszületés közötti időszak következő szakaszában mindezt elviszik az Exuziák, Dünamiszok és Küriotészek körébe. Ezeket körülfogják, körülfonják az első Hiearchia lényei. És a Trónok, Kerubok, Szeráfok ebben a körülölelésben, körülfonásban felveszik lényükbe, tevékenységükbe az ember földi tetteit.

Helyesen gondolkodunk újólag, ha az első két mondat mellé harmadikként hozzávesszük a következőt:

Feltámad a Trónok, Kerubok, Szeráfok
tevékenységében
az ember földi életének igazságos kialakítása.

Így, ha a beavatott tekintetét a szellemi világban folyó állandó történések felé fordítja, látja itt a Földön a tevékeny embereket karma-ösztönükkel, azzal, ami mint a sors szövedéke játszódik le. Ez a gondolat-szövedékhez többé-kevésbé hasonló szövedék. Ha tekintetünket a szellemi világ felé fordítjuk, akkor azt látjuk, hogy mindaz, ami egykor az emberek földi tette volt, az, miután áthaladt az Angyalok, Arkangyalok, Archék, Exuziák, Dünamiszok és Küriotészek lényén, felvétetik a Trónok, Kerubok, Szeráfok világába, s ott mennyei tettekké válik.

1. Angyalok, Arkangyalok, Archék
   fogadják az éteriségben
   az ember sorshálóját.
2. Elvezettetnek az Exuziákba, Dünamiszokba, Küriotészekbe
   a kozmosz asztrális érzésében
   az ember földi életének igazságos következményei.
3. Feltámad a Trónok, Kerubok, Szeráfok
   tevékenységében
   az ember földi életének igazságos kialakítása.

Németül így hangzik:

1. Es empfangen Angeloi, Archangeloi, Archai im Aetherwebcn
   das Schicksalsnetz des betreffenden Menschen.
2. Es verwesen in Exusiai, Dynamis, Kyriotetes
   im Astralempfinden des Kosmos
   die gerechten Folgen des Erdenlebens des Menscen.
3. Es auferstehen in Thronen, Cherubim, Seraphim
   als deren Tatenweswn
   die gerechten Ausgestaltungen des Erdenlebens des Menschen.

Ez, kedves barátaim, különösen a mostani időkben, jelentős, végtelenül jelentős, végtelenül magasztos ténysorozat, mert most, hogy beléptünk a Michael-korszakba, ebben a – mondhatnám – világtörténelmi pillanatban láthatjuk azoknak az embereknek a tetteit, akik éppen a Kali Juga lejárta előtt, a múlt század (ti. XIX. sz.) 80-as, 90-es éveiben éltek itt a Földön. Azt, ami annak idején az emberek között történt, most magukba fogadták a Trónok, Kerubok és Szeráfok. De ennek a ténysorozatnak szellemi fénykontrasztja sohasem volt olyan nagy, mint éppen a jelenben.

Ha a múlt század 80-as éveiben a szellemi látó tekintetét felfelé irányította és látta, hogy a XIX. század közepétől a forradalmárok tetteit bizonyos szempontból hogyan fogadták be ott fent a Trónok, Kerubok és Szeráfok, akkor azt észlelte, hogy bizonyosfajta homály borul a XIX. század közepére. Csak kevéssé világosodott fel azután az, amit az ember látott, amidőn átment a Szeráfok, Kerubok és Trónok birodalmába.

Ha azonban most tekintünk vissza a XIX. század végén az emberek egymás közötti viszonyából létrejött tettekre, akkor – miután az ember még tisztán beleláthatott ebbe a lefutó Kali Juga időszakba, miután az ember még némiképp láthatta azt, ami itt lejátszódott, és mint elszálló gondolat-tömeget áttekinthette mindazt, ami a Kali Juga végének emberei között sorsszerűen végbement – akkor ez eltűnik és az ember sugárzó, világos fényben látja azt, amivé mindez az ég felé haladtában vált.

Ez azonban csak azt igazolja, hogy milyen hihetetlen jelentősége van a jelenben annak, ami az emberi földi tetteknek lelki égi tettekké való alakulásakor történik. Mert az, amit az ember sorsaként, karmájaként átél, az számára, benne, körülötte játszódik le, földi életről földi életre. Mindaz viszont, ami az égi világ régiójában még lejátszódik annak következményeként, amit itt a Földön átélt és létrehozott, az állandóan tovább hat a földi élet történelmi kialakításában is. Ez azon a területen játszódik le, amely fölött az embernek, mint egyedi embernek itt a Földön nincs hatalma.

Fogják fel ezt a gondolatot, kedves barátaim, teljes súlyával. Az egyes ember átéli sorsát. Ha már két ember működik együtt, egészen más jön létre, mint az egyik ember sorsának és a másik ember sorsának kiteljesedése. Kettőjük között lejátszódik valami, ami túlmegy azon, amit egyedenként átélnek. A mindennapi tudat számára egyelőre semmi összefüggés sem észlelhető aközött, ami két ember között lejátszódik, és ami fent a szellemi világban történik. Ilyen kapcsolat csak akkor létesül, ha szent szellemi cselekedeteket viszünk bele a fizikai-érzéki világba, ha az emberek fizikai-érzéki tetteiket tudatosan úgy alakítják, hogy ezek egyben szellemi világbeli tettek is legyenek.

Mindaz tehát, ami nagyobb körben történik az emberek között, még valami más is, mint amit az egyedi ember sorsaként átél. Mindaz, ami így nem egyedi emberi sors, hanem ami a Földön élő emberek együtt-gondolkodásából, együtt-érzékeléséből, együttérzéséből, együttes cselekedetéből fakad, az kapcsolatban van azzal, amit ott fenn a Szeráfok, Kerubok és Trónok cselekednek. Ebbe folynak bele az ilyen emberi összefüggésekből eredő emberi tettek és az egyes emberi földi életek.

A további látvány, amely a beavatott tekintete előtt feltárul, különösen fontos. Feltekintünk, s ott most megmutatkozik számunkra mindannak égi következménye, ami a múlt század 7o-es, 8o-as, 9o-es éveiben itt a Földön lejátszódott. És akkor úgy tűnik, mintha egy finom eső, szellemi eső hullana a Földre, amely rápermetez az emberi lelkekre és arra ösztönzi őket, ami az emberek között mintegy történelmileg jön létre.

Itt most újra látható, amint eleven gondolat-tükörképekben a Szeráfok, Kerubok, Trónok kerülőútján mindaz él – mindaz ma él –, amit a XIX. század 7o-es, 8o-as, 9o-es éveiben itt a Földön az emberek cselekedtek.

Ha az ember mindezt áttekinti, akkor valóban sokszor úgy van, hogy egészen pontosan látja a következőket: az ember ma beszél valakivel, és amit az illető a közvélemény alapján mond, ami nem saját érzületéből, nem belső ösztönzésből fakad, hanem amit azért mond, mert éppen ehhez a korszakhoz tartozik, az sokszor úgy je­lentkezik az ember számára, mintha összefüggésben állna azokkal az emberekkel, akik a múlt század 7o-es, 8o-as, 9o-es éveiben éltek.

Valóban úgy van, hogy némely mai embert úgy látunk, mintha egy szellemi gyülekezetben volna, bizonyos emberekkel körülvéve, akik ott fáradoznak körülötte, pedig ezek csak az égből esőként permetező képmásai mindannak, amit az emberek a XIX. század utolsó harmadában megéltek.

Így valóban szellemi módon járnak a kísértetek, egy későbbi korszakban a korábbi korszak - mondhatnám - nagyon is reális kísértetei. Ez egyike azoknak a finom, általános karmahatásoknak, amelyek jelen vannak a világban, de amelyeket gyakran a legokkultistább okkultisták sem vesznek figyelembe.

Az ember szeretné némelyeknek, akik valami nem személyeset, hanem sztereotip dolgot mondanak, a fülébe súgni: ezt a múlt század utolsó harmadában ez és ez mondta neked!

Csak így válik az élet egésszé. És újból el kell mondani erről a korszakról, a Kali Juga végeztével induló korszakról, hogy különbözik minden eddigi korábbi történelmi kortól. Mégpedig oly módon különbözik, hogy a múlt század utolsó harmadának emberi tettei valójában az elgondolható legnagyobb hatással vannak a XX. sz. első harmadára.”

(Elhangzott Dornachban 1924. július 4-én – részlet)

Fordította: Szilágyi Jenőné

Genius Kiadó, Budapest, 2006, GA 237