"Krisztus nem csupán az, akire az ember feltekint, akinél mintegy vigaszt talál, hanem a nagy előkép, akit utánozni kell, ahogy a halált legyőzi."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció

Szemelvények

Antropozófia témájú cikkek, írások.

Sz. O. Prokofjev: A megbocsátásról

”Nézzünk még egyszer a megbocsátásra. Nem szabad magunkat ebből a szempontból megcsalnunk: meg kell különböztetnünk a valódi megbocsátást a látszólagos megbocsátástól. A hamistól a valódit két jellegzetes ismérv alapján lehet megkülönböztetni. Az elsőt Marie Steiner Megbékélési Felhívásában találhatjuk. Ha az ember meg akar bocsátani, először önmagát meg kell győznie, hallgatásra kell késztetnie az alacsonyabb Ént, hogy a magasabb Én érvényesüljön. A másik ismérvet a láger foglyában találhatjuk meg, mert nemcsak megbocsátani akart, hanem elhatározta, hogy minden embert szeretni fog. Szabad elhatározása volt, hogy minden emberrel annyi jót tesz, mint amennyi gonoszat kapott. Ez egy belsőleg, szellemileg aktív tett. Csak ha e két elem jelen van, akkor beszélhetünk valódi megbocsátásról. Mi történik, ha valaki nem bocsát meg? Egyik emberrel egy másik valami gonoszat művel, és az nem bocsát meg? Akkor érvénybe lépnek a karma törvényszerűségei, és a következő életben annak, aki megbántotta a másikat, annyi jót kell tennie, amennyi rosszat előző életében elkövetett. A hierarchiáknak nagyon kell munkálkodniuk azon, hogy a következő életben ez a két ember ismét összekerüljön, és hogy ez a kiegyenlítés bekövetkezzék. Felmérhetetlen szellemi erőnek kell működnie, hogy ez létrejöhessen. Aki meg tud bocsátani, az lemond erről a karmikus kiegyenlítésről. Már egy kis megbocsátásnál is mérhetetlen kozmikus erők válnak szabaddá, és ezáltal szabadon tudnak hatni. Akkor nem a karma vastörvénye fogja ezeket az erőket felhasználni, hanem szabadon lesznek felhasználhatóak Krisztus birodalmában, Krisztus mint a karma ura tevékenysége értelmében. Fennáll a lehetősége annak, hogy az emberek a megbocsátás által a karma vastörvényszerűségét felváltsák a szabadság és kegyelem működése céljából, és így Krisztus munkatársai lehessenek.” (tovább)

Rudolf Steiner: A társadalmi rejtély belső szempontja (2. részlet)

”Az írásaimból tudják, hogyan ábrázolom a szellemi világot, azt a világot, amelyet az ember a halál és az újabb születés között él át. Tudják, ha erre az érzékfeletti, a szellemi világbeli életre utalunk, rögzíteni kell az itt a lelkek között uralkodó kapcsolatokat. Az ember itt érzékletmentes, itt az emberre nem vonatkoznak ennek a mi világunknak a fizikai törvényei, amelyet a születés és a halál között élünk át. Ezért itt a lelkek között ható erőről vagy erőkről beszélünk. Olvassák el a Teozófiámban, hogyan kell beszélni a lelkek között a lélekvilágban ható szimpátia- és antipátiaerőkről a halál és az újabb születés közötti élet vonatkozásában. Itt egészen bensőségesen hatnak az erők a lelkek között. Az antipátia az egyik lelket szembeállítja a másikkal, a szimpátiával megenyhülnek a lelkek. Harmóniák és diszharmóniák keletkeznek a legbensőségesebb dolgok között, amelyeket a lelkek átélnek. És a léleknek ez a legbensőségesebb átélése egy másik lélek legbensőségesebb átélésével kapcsolatban az, ami az érzékfeletti világ igazi viszonyait alkotja. És amit a lélek egy másikkal átélhet itt, a fizikai világban, az ennek az érzékfelettinek csak a visszfénye, bizonyos fokig annak maradéka. De ezt a visszfényt is helyes fénybe állítva kell megítélni. Fel lehet tenni a kérdést: Társadalmilag tekintve hogyan viszonyul az érzékfeletti élethez az, amit itt születés és halál között átélünk?„  (tovább)