Olvasnivaló

(Elhangzott 1919. március 9-én, Zürichben)

„Az írásaimból tudják, hogyan ábrázolom a szellemi világot, azt a világot, amelyet az ember a halál és az újabb születés között él át. Tudják, ha erre az érzékfeletti, a szellemi világbeli életre utalunk, rögzíteni kell az itt a lelkek között uralkodó kapcsolatokat. Az ember itt érzékletmentes, itt az emberre nem vonatkoznak ennek a mi világunknak a fizikai törvényei, amelyet a születés és a halál között élünk át. Ezért itt a lelkek között ható erőről vagy erőkről beszélünk. Olvassák el a Teozófiámban[1], hogyan kell beszélni a lelkek között a lélekvilágban ható szimpátia- és antipátiaerőkről a halál és az újabb születés közötti élet vonatkozásában. Itt egészen bensőségesen hatnak az erők a lelkek között. Az antipátia az egyik lelket szembeállítja a másikkal, a szimpátiával megenyhülnek a lelkek. Harmóniák és diszharmóniák keletkeznek a legbensőségesebb dolgok között, amelyeket a lelkek átélnek. És a léleknek ez a legbensőségesebb átélése egy másik lélek legbensőségesebb átélésével kapcsolatban az, ami az érzékfeletti világ igazi viszonyait alkotja. És amit a lélek egy másikkal átélhet itt, a fizikai világban, az ennek az érzékfelettinek csak a visszfénye, bizonyos fokig annak maradéka.

De ezt a visszfényt is helyes fénybe állítva kell megítélni. Fel lehet tenni a kérdést: Társadalmilag tekintve hogyan viszonyul az érzékfeletti élethez az, amit itt születés és halál között átélünk? Most, amikor a társadalmi szervezet hármas tagozódásának szükségességét már gyakran szemügyre vettük, először a középső tagra figyelünk, a tulajdonképpeni politikai államra, amelyet többször leírtunk. Azok az emberek, akik korunkban elgondolkoztak a politikai államról, újra meg újra megpróbálták felismerni, mi is a politikai állam tulajdonképpen. De látják, korunk emberének a maga materialista elképzeléseivel nincs igazi alapja ahhoz, hogy ilyesmit vizsgáljon. Azonkívül az újabb kor különböző társadalmi osztályainak érdekei szerint minden lehetséges dolgot összeolvasztottak a modern állammal, így nem lehet minden további nélkül feltételezni, hogy ez az állam valóság-e és nem élethazugság. Nagy távolság van a német filozófus, Hegel szemlélete és aközött a személet között, amit Fritz Mauthner filozófiai szótáríró fejtett ki mostanában. Hegel az államot többé-kevésbé a Földön megvalósult istennek tekinti. Mauthner azt mondja, az állam szükséges rossz. Tehát rossznak tekinti, bár olyannak, ami nem nélkülözhető, ami az emberi együttéléshez szükséges. Ennyire ellentétesek két újabb kori szellem érzései.

Mivel sok minden, ami korábban ösztönösen alakult ki, mostanában bekerült az emberi tudatba, a legkülönfélébb emberek próbálták meg elképzelni azt, hogyan kellene az államot kialakítani, milyen legyen az állam. Ismét a legkülönbözőbb árnyalatok kerültek napvilágra ezekben az emberi elképzelésekben. Az egyik oldalon vannak az állam bárányszelídségű ábrázolói, akik nem igazán akarnak belemenni abba, hogy mi is az, de mégis úgy akarják kialakítani, hogy azoknak az embereknek, akiknek panaszuk van rá, lehetőleg ne kelljen sokat beszélniük róla. És itt vannak azok, akik radikálisan meg akarják változtatni az államot, hogy így abból egy, az embereket kielégítő lét fejlődhessen ki. A kérdés: Hogyan lehet egyáltalán véleményt alkotni arról, mi az állam tulajdonképpen?

Ha elfogulatlanul vesszük szemügyre, mi szövődhet ember és ember között az állam viszonylatában, és ezt összehasonlítjuk azzal, mi szövődik az érzékfeletti világban lélek és lélek között, ahogyan az imént leírtam, akkor kapunk fogalmat az állam valóságáról, az állam lehetséges valóságáról. Mert ahogy az érzékfeletti világban az emberi lélek alaperői, a szimpátia és az antipátia alapján felépülő viszony a legbensőségesebb az emberi lélekben, úgy az, ami a puszta politikai állami életben ember és ember között létrejöhet, a legkülsődlegesebb, a jogon alapul, azon, ahol az ember a legkülsődlegesebb módon jelenik meg a másik ember előtt. Ha végigmennek ezeken a gondolatokon, akkor eljutnak annak a belátásához, hogy az állam az érzékfeletti élet ellentéte. És a lényében annál tökéletesebb ez az állam, minél inkább az érzékfeletti élet teljes ellentéte, minél kevésbé vetemedik arra, hogy az érzékfeletti életből átvegyen valamit a felépítésébe, minél inkább csak azt tartja szem előtt, ami az emberek közötti magatartás legkülsődlegesebb jogi viszonya, amelyben minden ember egyenlő, egyenlő a külső jogi törvény előtt. Az embert egyre mélyebben áthatja az az igazság, hogy az állam tökéletessége éppen abban áll, hogy semmi mást nem kell keresni benne, mint ami a születés és halál közötti életünkhöz tartozik, ami a legkülsődlegesebb viszonyunkhoz tartozik.

Akkor azonban fel kell tenni a kérdést: Ha az állam csupán az érzékfeletti élet visszfénye azáltal, hogy ennek az érzékfeletti életnek az ellentétét ábrázolja, akkor az érzékfeletti hogyan nyúlik bele az egyéb fizikai életünkbe? - Egy másik szempontból nemrég leírtam ezt önöknek. Ma azonban még szeretném elmondani önöknek, hogy az érzékfeletti világban, a halál és a születés között kialakuló antipátiák bizonyos része visszamarad, ezek a maradék antipátiák, amelyekkel együtt lépünk a születéssel a fizikai létbe. Ezekkel ellentétesen hat a fizikai életben mindaz, ami az úgynevezett szellemi életben, a szellemi kultúrában éli ki magát. Az emberek vallási közösségekben, egyéb közös szellemi javakban gyűlnek össze; gondoskodniuk kell bizonyos antipátiák kiegyenlítéséről, amelyek a születés előtti élet maradványaként találhatók meg. Az egész szellemi kultúránknak önálló intézményként kell léteznie, mert a születés előtti életünk visszfénye, mert az embert itt, a fizikai világban bizonyos fokig kiemeli, ezzel megadja neki, hogy az érzékfeletti világból megmaradt antipátiákra egyfajta gyógyszert képezzen. Ezért olyan borzalmas, ha az emberek a szellemi életben megosztottak, ahelyett, hogy éppen a szellemi életben valóban egyesülnének. A maradék antipátiák, amelyek a születés előtti szellemi életből maradnak meg, az emberi lélek mélyén gyötrőek, és nem engedik valósággá válni azt, amire tulajdonképpen törekedni kellene: a valódi szellemi harmóniát, a valódi szellemi együttműködést. Ahol ennek kellene lennie, ott rögtön szekták alakulnak ki. A szektáknak ez a kialakulása és megosztottsága jelzi azoknak a Földön még megtalálható antipátiáknak a visszfényét, amelyekből minden szellemi élet kiindul, és amelyekre a gyógyszernek ki kellene fejlődnie. A szellemi életet olyasminek kell felfognunk, ami belső kapcsolatban áll a születés előtti életünkkel, ami bizonyos vonatkozásban már az érzékfeletti élettel rokon. Ezért nem szabad abba a kísértésbe esnünk, hogy ezt a szellemi kulturális életet ne az államon kívüli szabad életként rendezzük be, amelynek ebben az értelemben nem az érzékfeletti élet visszfényének, hanem tükörképének kell lennie. És csak akkor lehet elképzelésünk arról, hogy mit jelent valójában az állam, és mit jelent valójában a szellemi kulturális élet, ha fizikai életünkhöz hozzákapcsoljuk az érzékfeletti életünket. A kettő együtt adja csak az igazi valóságot, míg a puszta fizikai élet éppenséggel álom.

A gazdasági élet megint egészen más természetű. A gazdasági életben az egyik ember a másikért dolgozik. Az egyik ember általában a másikért dolgozik, mert a másikhoz hasonlóan megtalálja a hasznát. A gazdasági élet az igények következménye, és abban áll, hogy az igényeket kielégíti, és fizikai szinten kidolgozza mindazt, ami az ember tompa természetes igényeit vagy akár a finomabb, de mégis inkább ösztönös lelki igényeit kielégítheti. Ezen a gazdasági életen belül öntudatlanul kifejlődik az, ami egészen a halálon túl hat. Amikor a gazdasági élet önző igényei alapján az emberek egymásért dolgoznak, a felszín alatt létrejönnek bizonyos szimpátiák csírái, amelyeknek a halál utáni életben a lelkünkben ki kell alakulniuk. Ahogy a szellemi kulturális élet gyógyszer az antipátiák maradéka ellen, amelyet a születés előtti életünkből hozunk magunkkal ebbe a születés utániba, úgy az, ami a gazdasági élet felszíne alatt hat, át van itatva a szimpátiák csíráival, amelyeknek a halál után kell kifejlődniük.”

Fordította: Wirth-Veres Gábor

GA 193

Genius Kiadó, Budapest, 2012