"Minden kétség, minden kérdés egy kifinomult lidércnyomás. Fojtogatás kifinomult formában. A Szfinx a kétség felhozója, a kérdésekkel kínzó - luciferi alak."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



Bevezetések Goethe természettudományos írásaihoz (6)

5. Áttekintés Goethe formatani szemléletével kapcsolatban

Amikor a Goethe-féle metamorfózis-gondolatról szóló fejtegetések végén visszatekintek arra a szemléletre, amelyet szükségesnek tartottam kifejteni, nem hallgathatom el azt sem, hogy a különböző tudományágak kiváló képviselői közül sokaknak más a véleménye. Világosan látom Goethéhez viszonyított beállítottságukat és az arról alkotott ítéletüket, hogy hogyan próbáltam meg nagy gondolkodónk és költőnk álláspontját képviselni, előre felmérhető.

Két táborra osztva állnak egymással szemben azok a vélemények, amelyek Goethe természettudományos kutatásaira vonatkoznak.

A modern monizmus képviselői - élükön Haackel professzorral - Goethét a darwinizmus prófétájának tekintik, aki a szerves világot úgy képzeli, hogy teljesen ugyanolyan értelmű törvények uralkodnak rajta, mint amilyenek az élettelen világban is hatnak. Goethénél nem hiányzik más, csak a kiválasztás elmélete, amelynek segítségével azonban csak Darwin alapította mag a monisztikus világnézetet és a fejlődés elméletét ezzel a tudományos meggyőződés szintjére emelte.

Az ezzel a véleménnyel szembenálló másik álláspont feltevése szerint Goethéénél a típus-elv nem egyéb, mint egy általánosított fogalom, egy „idea” a Platón-féle filozófia szellemében. Goethe megállapított ugyan néhány olyan dolgot, amely emlékeztet a fejlődés-elméletre, - ezekhez a saját természetében rejlő panteizmuson keresztül jutott el - szükségtelennek érezte azonban, hogy eljusson a végső mechanikus okokhoz. A fejlődés elméletéről a szó modern értelmében tehát nem lehet nála beszélni.

Azzal, hogy Goethe szemléletét valamely pozitív álláspont feltételezése nélkül, tisztán saját lényéből, szellemének teljes egységéből kiindulva próbáltam megmagyarázni, világossá vált, hogy bármennyire is rendkívül fontos mindaz, amit az említett két irányzat Goethe megítéléséhez szolgáltat, természetszemléletét mégsem értelmezte egyikük sem tökéletesen helyesen.

A jellemzett vélemények közül ez előbbinek teljesen igaza van, amikor megállapítja, hogy Goethe a szerves természet megmagyarázására irányuló kutatásai segítségével leküzdötte azt a dualizmust, amely áthidalhatatlan szakadékét tételez fel a szerves és a szervetlen világ között. Goethe azonban nem azért állapította meg a magyarázat lehetséges voltát, mert úgy képzelte,hogy mechanikus összefüggések állnak fenn az élő természet formái és jelenségei között, hanem mert belátta, hogy megismerésünk nincsen semmiképpen sem elzárva a közöttük fennálló magasabb rendű összefüggések elől. Ő ugyan misztikus módon oszthatatlan egységnek képzelte a világegyetemet, - és az embereket egyáltalán nem zárta ki belőle, - de azért elismerte, hogy ezen az egységen belül olyan fokozatokat különböztethetünk meg, amelyeknek saját törvényük van. Ifjúságától kezdve elutasította az olyan törekvéseket, amelyek az egységet egyformaságnak képzelték és amelyek azt gondolták, hogy az élők világa fölött is - és általában minden fölött, ami a természeten belül magasabb rendű természetű - az élettelen világban működő törvények hatnak. Ez az elutasító magatartás késztette őt később arra is, hogy a vitatkozó ésszel ellentétben, - amellyel az élettelen világot ismerjük meg, feltételezze egy olyan „szemlélő ítélőképesség” létezését, amelynek segítségével megérthetjük az élő természetet. Goethe a világot olyan körnek képzelte, amely további körökből áll és minden egyes ilyen kör a saját princípiuma szerint magyarázható meg. A modern monisták csak egyetlen egy kört ismernek: az élettelen világ törvényeinek körét.

Az idézett másik vélemény belátja, hogy Goethénél valami másról van szó, mint a modern monistáknál. Azonban ennek a véleménynek a képviselői éppen azt tarják a tudomány egyik követelményének, hogy ugyanúgy magyarázzák meg az élő természetet, ahogyan az élettelen dolgokat és eleve helytelenítenek minden olyan szemléletet, mint amilyen Goethéé is, ezért szükségtelennek tartják, hogy törekvéseit közelebbről is megvizsgálják.

Így Goethe magasrendű alapelvei nem érvényesülhettek teljesen az egyik táborban sem. Éppen abból áll törekvéseinek a nagyszerűsége, hogy akkor sem vesztenek jelentőségükből annak a számára, akinek teljes mélységükben megnyilatkoztak, ha az illetőnek be is kell látnia, hogy Goethe kutatásainak néhány részlete helyesbítésre is szorul.

Annak a részére, aki fejtegetni próbálja Goethe szemléletét, mindebből az következik,hogy a természettudomány egyik vagy másik ágában Goethe által felfedezett egyes részletek kritikai bírálata helyett tekintetét a Goethe-féle természetszemlélet központjára kell irányítania.

Azzal, hogy igyekeztem eleget tenni ennek a követelménynek, kézenfekvő az a lehetőség, hogy éppen azok érthetnek félre - a tiszta empirikusak - akik részéről ez a legjobban fájna nekem. Ez alatt azokat értem, akik az élő szervezetek ténylegesen kimutatható összefüggéseit, az empirikus úton nyújtott anyagot minden oldalról megvizsgálják és a szerves lényekkel foglalkozó tudomány ős-eredeti alapelveire vonatkozó kérdéseket ma még nyitott kérdéseknek tekintik. Fejtegetéseim nem irányulhatnak ellenük, mert őket nem érintik. Ellenkezőleg, részben éppen bennük bízom, mert szabad a kezük még minden irányban. Ők azok, akik Goethe néhány megállapítását is helyesbíteni fogják, mert néha tényleg tévedett. Természetesen a zseni sem tudja korának korlátait ledönteni.

Lényegét tekintve Goethe azonban olyan alapvető szemlélethez jutott el, amelynek az élő szervezetekkel foglakozó tudomány számára ugyanakkora a jelentősége, mint Galilei alapvető törvényeinek az élettelen világot tárgyaló tudomány szempontjából.

Azt tekintettem feladatomnak, hogy ezt megindokoljam.

Akiket szavakkal nem sikerült meggyőznöm, lássák be legalább becsületes szándékomat, amellyel azon fáradoztam, hogy megoldjam azt a problémát, hogy hogyan lehet személyekre való tekintet nélkül, kizárólag az ügy felé fordulva Goethe természettudományos írásműveit az ő saját természetének egységes egészéből kiindulva megmagyarázni és számomra felemelő meggyőződésének hangot adni.

Ha Goethe költeményeit is ugyanilyen módon, szerencsésen és sikeresen kezdenék magyarázni, ez már annak a jele lenne, hogy szellemének minden alkotását be kívánják venni ebbe a szemléleti módba. Nem várathat magára sokáig, és nem leszek utolsó azok között, akik szívből örülnek, ha követőinek valami nálam jobban sikerül. Fiatalosan előretörő gondolkodók és kutatók - főleg azokra gondolok, akik nem csak széltében tágítják szemléletüket, hanem megismerésünk központjával is közvetlenül farkasszemet néznek, - szenteljenek egy kis figyelmet fejtegetéseimnek és seregestől kövessenek, hogy tökéletesebben dolgozzák ki ezt, amit igyekeztem kifejteni.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként