Ma mégegyszer egy mély okkult területről kiindulva akarunk megbeszélni néhány dolgot, mégpedig a mai témánknak így kell hangoznia, egyenlőre ilyen különösen hangozhat: „Mefisztofelész és a Föld rengései”. Meg fogjuk látni, hogy nem csupán a Mefisztofelész-ősproblémával világítunk rá egy mély okkult területre, hanem egyenesen a földrengés kérdésével is, ahogy azt szellemi szempontból meg kell tárgyalnunk. Hiszen már a legkülönbözőbb helyeken és itt is beszéltem a Föld belsejéről, és ezáltal érintettem a földrengés kérdését. Ma egy másik oldalról is meg akarjuk szemlélni ezt az ügyet, s így egy összefoglalás is adódik aközött, amit ma kell mondanunk, amelyben ugyanis az előadás végül kicsúcsosodik, és aközött, amit már a korábbi előadásokban a Föld belsejéről elhangzottak, tekintettel Földünk felületének erre rendkívül tragikus eseményére.

Mefisztofelész alakját, amelyből ma ki akarunk indulni, mindnyájan ismerik a goethe-i Faust-költeményből. Tudják, hogy a Mefisztofelész-alak egy lényiség. Ma ebbe nem akarunk tovább belemenni, amennyiben a költői burok megfelel az okkult tényeknek. Tudják, hogy a goethe-i Faust-költeménynek ez az alakja Faust csábítójaként és kísértőjeként lép fel, akit bizonyos vonatkozásban az élet magasságaira törekvő ember típusaként foghatunk fel, és a Goethe-előadásokban arra is utaltam, milyen szellemi perspektívát nyit az „Út az anyákhoz” jelenete, ahol Mefisztofelész kulcsot tart kezében, hogy megnyisson egy sötét hátterű teret, amelyben az „anyák” ülnek. Mefisztofelész maga nem léphet ebbe a térbe. Ő csak arra utal, hogy egy területről van szó, ahol alul, ugyanakkor felül ez áll: „ Süllyedj el. Azt is mondhatnám: emelkedj!” Mindkettő ugyanazt jelentené ezen a titokzatos területen. Tudjuk azt is, hogy Mefisztofelész ezt a teret olyannak jelöli meg, amelyre a „semmi” szavát használja. Tehát bizonyos módon azt a szellemet képviseli, amely a semmiben egy számára értéktelent keres ezen a területen. Faust erre úgy felel, ahogy ma még a szellemre törekvő a materialista gondolkodónak felelhetne: „A semmidben én a mindent megtalálom!”

A Goethe-kutatás - hiszen van ilyen - sokoldalúan törekedett arra, hogy ezt az alakot megfossza rejtélyességétől. Más előadásokban is már felhívtam a figyelmet arra, hogy alapjában véve a „Mefisztofelész” név feloldását egyszerűen a héber, zsidó nyelvben kell keresni, ahol mephiz az akadályozót, a pusztítót jelenti, és tophel a hazugot, s így a nevet felfoghatjuk úgy, hogy egy olyan lényre érvényes, amely a pusztítást hozóból, az ember akadályozójából, másrészt pedig a valótlanságból, a csalódásból, az illúzióból van összeszőve.

Aki a goethe-i „Faust” bevezetőjét, az égi prológust gondolkodva követi végig, annak feltűnhet, ahogy ott belecseng egy szó, amely úgyszólván évezredeken nyúlik át. Goethe Faust-jának kezdetébe belecsendítette az istenek és Jób között elhangzott szavakat, Jób könyvéből. Csak Jób könyvét kell olvasnunk, hogy Jób becsületes, jó és boldog emberként él, hogy a fény istenének fiai megjelennek Isten előtt, és megjelenik közöttük a fény egy bizonyos ellensége, és beszélgetés szövődik a fény ellensége és a legmagasabb Isten között, ami odajut, hogy a fénynek ez az ellensége azt mondja, hogy végigkóborolta az országot, és megboldogultakat keresett, kutatott. Megkérdezi őt Isten: ”Ismered szolgámat, Jóbot?” És azt mondja a fény ellensége - ideiglenesen így kívánjuk nevezni - az Istennek; hogy ismeri őt, és képes lenne rá, hogy levigye őt a Jó ösvényéről és elpusztítsa. S tudják, hogy ennek a szellemnek kétszer kell megkísérelnie, hogy Jóbhoz közeledjék, s ahogy így közeledik hozzá, az a célja, hogy fizikai testét tönkretegye. Ezt kifejezetten azért határozza meg, mivel Istennel szemben azt mondja: Nem fogyatkozik az meg, ha tulajdonát támadják meg, de ha húsát és csontját támadják, akkor megfogyatkozik! Kinek nem cseng ez vissza a Faust szavaiban, ahol Isten az égi prológusban Mefisztofelész felé kiáltja: „Ismered Faustot?… A szolgámat?” - S azután formálisan ismételve halljuk a szellem ellenvetését, aki akkor, Jób könyvének megfelelően, szembeszállt Istennel, amikor ez a Mefisztofelész azt mondja: ő tudja Faust útját „csinján vezetni”, le tudná vinni őt azokról az utakról, amelyek abba a világba vezetnek, amit jónak neveznek. Tehát kifejezetten harmónia cseng itt össze az évezredek hangjában.

Talán már gyakran feltették a kérdést, amikor Mefisztofelész alakja Önök elé lépett: ki is valójában ez a Mefisztofelész? S itt súlyos hibákat követnek el, amelyeket különben mélyebb szellemi belátással ki lehetne javítani. Hogy Mefisztofelészt az ördöggel vagy az ördög képzetével lehet-e összehozni, erre céloz már a neve is; mivel a „tophel” szó ugyanaz, mint „az ördög”. De a másik kérdés ez, s itt a súlyosabb tévedések területére jutunk, amelyeket Mefisztofelész alakjának értelmezésekor gyakran elkövetnek: vajon Mefisztofelészt össze lehet-e vetni azzal a szellemmel, amelyet Lucifernek nevezünk, amelyről az emberiség fejlődésének történetében gyakran beszéltünk, amely a lemuriai időkben és azután seregével odafordult az emberiséghez és bizonyos módon belenyúlt az emberi fejlődésbe? Az európai ember könnyen hajlamos arra, hogy Mefisztofelész alakját Luciferrel vesse össze, ahogy az a goethe-i Faustban érvényes, de ahogy a népi irodalom minden különféle produktumában érvényes volt, amelyekben már szerepet játszott, és a goethe-i Faustban megjelent, a népi színjátékokban, a bábjátékokban és így tovább. Mindenütt találkozunk ott Mefisztofelész alakjával, és Mefisztofelész harcostársai ugyanazok-e, mint az az alak és harcostársai, amelyet Luciferként ismerünk? Más szavakkal: az, amely mefisztofelészi befolyásként áll az emberiség elé, ugyanaz-e, mint az, amely luciferi befolyásként lép eléje? A kérdést ma fel kell tennünk magunknak.

Hiszen tudjuk, mikor lépett oda Lucifer az emberhez. Követtük az emberi fejlődést a Földön azon a koron át, amelyben a Nap, lényeivel együtt különvált a Földtől, s amikor a Hold vált külön azokkal az erőkkel, amelyek lehetetlenné tették az embernek, hogy továbbmenjen velük. S láttuk, hogy abban a korban, amikor az ember még nem volt érett arra, hogy asztráltestéhez az önállóságot engedje csatlakozni, Lucifer seregével odalépett hozzá. Ez a lemuriai kor vége felé történt, ott valójában az ember asztráltestébe helyeződtek ki azok a befolyások, amelyek Lucifertől közeledtek feléje. Ha Lucifer nem lépett volna az emberhez, akkor az megőrződött volna bizonyos károktól, de nem jutott volna ahhoz, amit az emberiség legfőbb javaihoz kell sorolnunk.

Világossá tehetjük magunknak, milyen jelentőségű volt Lucifer befolyása, ha feltesszük a kérdést, hogy mi történt volna, ha a lemuriai kortól kezdődően semmiféle luciferi befolyás nem lett volna, ha az ember úgy fejlődött volna, hogy Lucifer és a hozzá tartozó lények távolmaradtak volna az embertől. Akkor az ember úgy fejlődött volna, hogy az atlantiszi kor közepéig olyan lény maradt volna, amely asztráltestének minden impulzusában, minden motívumában bizonyos, az ember felett álló szellemi lények befolyását követte volna, amelyek hatásukkal az atlantiszi kor közepéig vezették volna az embert. Akkor az ember sokkal, sokkal később irányította volna érzékelési képességét az érzéki világra, s így a lemuriai korban és az első atlantiszi korban az érzéki észlelésből kiindulva semmiféle szenvedés, semmiféle sóvárgás sem támadt volna az ember számára, s így úgyszólván bűntelenül állt volna szemben az érzéki világgal, és mindamellett minden tette a magasabb szellemi lények beleplántált impulzusaihoz igazodott volna. Nem lett volna egy olyan ösztön, mint a mai magasabb állatfajok ösztöne, amely alapján az ember mindent vállalt volna, hanem egyfajta átszellemített ösztön. A tetthez, amit véghezvitt volna a Földön nem csupán érzéki impulzusok bíztatták volna őt, hanem valami szellemi ösztönösség. De így, ahogy az ember korábban jutott Lucifer befolyása alá azt mondta: ez örömöt okoz nekem, ez vonz engem, ez undorít engem!

Korábban, mint ahogy saját impulzusát követte volna odajutott, hogy önálló lénnyé vált, bizonyos szabadságot fejlesztett ki magában. Egy bizonyos elszakadás lépett fel az ember számára ezáltal a szellemi világtól. Azt mondhatnánk, ha világosan akarnánk kifejezni magunkat: Lucifer e befolyása nélkül az ember átszellemített állat maradt volna, állat, amely fokozatosan fejlődött volna ugyan, sőt nemesebb és szebb formában, mint ahogy Lucifer befolyása alatt fejlődött. Az ember sokkal angyalszerűbb maradt volna, ha Lucifer hatása a lemuriai korban nem lépett volna fel. De másrészt a magasabb lények mintegy pórázon vezették volna. Az atlantiszi kor közepén mintegy kalapácsütésként csapott le valami az ember elé: szemei teljesen kinyíltak, és körülötte terült el a fizikai-érzéki világ szőnyege; de úgy látta volna, hogy minden fizikai dolog mögött egyúttal egy isteni-szellemit érzett volna, isteni-szellemi háttér világát. Mialatt tehát az ember addig, amikor visszafelé tekintett a szellemi öltől való függésébe, amelyből kijutott, rátekintett a rajta munkálkodó, lelkébe belehasító fény-istenségekre, amelyek irányítják és vezetik, így akkor belépett volna az ember számára az - ez nem mintegy kép csupán, hanem a valóság magasabb fokát tükrözi -, hogy kitágult volna előtte a teljes, világosan felismerhető érzéki világ. De ez az érzéki világ átlátszóként mutatkozott volna meg, ami mögött megjelentek a többi isteni-szellemi lények, amelyek azok helyére léptek, amelyeket az ember maga mögött hagyott. Egy szellemi világ zárult volna be mögötte, s egy új szellemi világ nyílt volna meg előtte. Az ember gyermek maradt volna a magasabb, isteni-szellemi lények kezében. Az önállóság nem szállt volna bele az emberi lélekbe.

Így ez éppenséggel nem jött el, hanem először Lucifer hozzáférkőzött az emberhez, és Lucifer ennek az ember mögötti szellemi világnak egy részét úgyszólván láthatatlanná tette az ember számára. Mivel amíg az emberi asztráltestben felléptek saját szenvedései, ösztönei és sóvárgásai, ezek elsötétítették ezeket az ember mögött álló, különben mindig láthatóan megmaradt szellemi lényeit annak a világnak, amelyből az ember született. Azért is volt ez így, mert azokon a nagy orákulum-helyeken^[1], amelyekről az utóbbi alkalommal beszéltem, az ősi atlantiszi beavatottak egyenesen arra készültek elő, hogy a szellemi világnak azt a részét lássák, amely Lucifer befolyása miatt rejtve volt. Az ősrégi orákulumok őreinek és tanítványainak minden előkészülete arra irányult, hogy belelássanak ebbe a fényes szellemi világba, amelyet az emberi asztráltestre gyakorolt luciferi befolyás elvont az embertől. S ott megjelentek előjelként azok az alakok is, amelyeket az ember különféle lelkiállapotokban figyel meg, amelyek a beavatással párhuzamosan zajlanak le, s egy fénylő világból belejátszanak a miénkbe, majd olyan ruhába öltöznek, amelyet az asztrális világ adhat számukra. A régi orákulumokban az atlantiszi beavatott ott látta azokat az alakokat, amelyek számára joggal magasabb szellemi lények voltak, és nem ereszkedtek alá a fizikai világig, s akkor, amikor az ember idő előtt belépett a fizikai világba, az átlagos tekintet előtt láthatatlanok maradtak. De ez nem lehetett másként, minthogy maga Lucifer is, mivel ő úgyszólván ellensége volt ennek a fénylő világnak, a beavatottak számára is látható volt. Lucifer seregei különösen láthatók voltak az atlantiszi embereknek, akik derengő tisztánlátó tudatukkal - alvási állapotban és az alvás és ébrenlét köztes állapotában - bele tudták élni magukat a magasabb szellemi világba. Ha a fénylő világ egy része hozzáférhető volt ezeknek az embereknek, úgy ez a fénylő világ ellen irányult világ egy része látható is volt; nem maga Lucifer, de Lucifer társai láthatóak voltak. S amilyen elragadónak és nagyszerűnek tűntek a fénylő világ alakjai asztrális színeikkel, olyan iszonyúnak és borzalmasnak tűntek azok az alakok, amelyek a szembenálló, csábító világhoz tartoztak.

Így elmondhatjuk: az emberiségfejlődés folyamán ott volt Lucifer befolyása, amelynek a tévedés, a gonosz lehetőségét köszönheti az ember, de szabadságát is. Ha ez a luciferi befolyás nem jött volna, akkor az történt volna, amiről éppen beszéltem, s az atlantiszi kor közepén lépett fel: az érzéki világ szőnyege kitárult volna az ember előtt, az ásványok, a növényvilág, az állatok világa érzékileg láthatóvá váltak volna; a természeti jelenségek világa, a villám és a mennydörgés, a felhők és a levegő, az égi jelenségek teljes mértékben láthatókká váltak volna a külső szem előtt. De mögöttük félreismerhetetlenül ott álltak volna az isteni-szellemi lények, amelyeknek meg kellett rohamozniuk az embert. Mivel korábban Lucifer befolyása működött, s korábban az ember felvette ezt a befolyást asztráltestébe, ezért a lemuriai kortól az atlantiszi korig fizikai testét - amely akkor még lépes volt a változásra - úgy készítette elő, hogy ez a fizikai test most közvetlenül az érzéki-fizikai világ szőnyegéhez eszközül szolgálhatott, s ennek úgy kellett kiterjednie, hogy mögötte láthatóvá váljék a szellemi világ. S akkor az ember így nem azonnal olyan alakban látta a fizikai-érzéki világot, amelyben az egyúttal szellemiként mutatkozott meg. Ott előállt az ember számára a három természeti birodalom világa, amely az ember alatt volt. Előállt a fizikai világ, mint olyan, amely fátyolként, vastag takaróként terült el a szellemi világ fölött. Így az ember nem tudott keresztüllátni rajta a szellemi világig; hiszen alapjában véve máig sem tudja ezt.

Azáltal azonban, hogy az ember ezt a fejlődést végigélte, az atlantiszi kor közepén egy másik befolyás tudott érvényesülni, egészen más oldalról. S ezt a befolyást, amely immár érvényesült nem szabad összetévesztenünk Lucifer és társai befolyásával. Amikor eleinte Lucifer is arra tette képessé az embert, hogy ez a másik befolyás legyőzze, ha Lucifer is eleinte arra vitte az embert, hogy fizikai teste sűrűbbé vált, mint különben volt, így mégis egy másik befolyásnak kellett az ember elé állania, hogy az embert teljesen odavezesse a fizikai-érzéki világhoz, hogy a szellemi lények világát teljesen elzárja az ember elől, eltorlaszolja úgy, hogy az embert ahhoz az illúzióhoz vezette: nincs más világ, mint a fizikai-érzéki lét világa, amely kitárul előttem! Egy egészen más ellenfél lépett az ember elé az atlantiszi kor közepe óta, mint Lucifer, az a z ellenfél, amely úgyszólván az ember érzékelési és megismerési képességét úgy elködösítette és elhomályosította, hogy az ember nem teszi meg azt az erőfeszítést, nem fejleszti ki azt a hajlamot, hogy az érzéki világ titkai mögé jusson. Ha elképzelik, hogy Lucifer befolyása alatt az érzéki világ fátyollá vált volna oly módon, hogy az ember teljesen maga mögött tudta volna a szellemi világot, akkor e második lény befolyása révén a fizikai világ egészen vastag kéreggé vált, amely teljesen bezárult a szellemi világ előtt, így ismét csak az atlantiszi beavatottak tudtak odajutni, hogy áttörjék a fizikai-érzéki világnak ezt a takaróját.

Azok a hatalmak, amelyek akkor az emberhez közelítettek, hogy elsötétítsék a kitekintést az isteni lét másik oldalára, először nagy tanításként léptek elő, amely Zarathustránál az ősperzsa nép jelentős vezetőjét, követőit és hitvallóit adták. Zarathustrának az a missziója volt, hogy egy népnek megadja azt a kultúrát, amely -nem mint az ősindiai nép - természeti adottságánál fogva visszavágyott a szellemi világba, hanem Zarathustrának az a küldetése volt, hogy egy népnek olyan kultúrát adjon, amely pillantását az érzéki világra irányítja, a fizikai-érzéki világ meghódítására kultúreszközökkel, amelyeket éppen a külső, érzéki-fizikai ember erőfeszítései révén lehetett előállítani. Ezért az ősperzsa kultúrában kevésbé lépett előtérbe a luciferi befolyás, mint éppen annak a szellemnek a befolyása, aki az atlantiszi kor közepe óta az ember elé lépett és odahatott, hogy akkor a beavatottak egy nagy része a fekete mágiába süllyedt, mivel ennek a kísértőnek a csábítása folytán azzal, ami számukra a szellemi világból megközelíthetővé vált, a fizikai-érzéki világ szolgálatában visszaéltek. A fekete mágikus erőknek ez az óriási befolyása, amely Atlantisz végső hanyatlásához vezetett, annak a szellemnek a csábításából eredt, akit Zarathustra meg kellett tanítson népének, mint olyat, aki Ahrimánként, Angra Mainuként a világos fényistenekkel szemben működik, a fényistenekkel ellentétben, akit Zarathustra a Nagy Auraként, Ahura Mazdaóként hírdetett.

Ezt a két szellemet, Lucifert és Ahrimánt, jól meg kell különböztetnünk egymástól. Mivel Lucifer olyan szellemiség, aki kivált a szellemi-égi lények seregéből a Nap-elválás után, míg Ahrimán olyan szellem, aki már a Nap elválása előtt eloldódott, és egészen más hatalmakkal egyesült. Azáltal, hogy Lucifer a lemuriai korban hatott az emberre, semmi mást nem rontott az ember számára, minthogy olyan befolyása volt, amely az embert még az atlantiszi korban érte, amikor a levegő- és vízerőkre tudott hatni. Ismerik az „Akasha-Krónika” c. könyvemből, hogy az ember az atlantiszi időben még a magerőkkel rendelkezett, amelyek a növényi és állati természetben vannak, s ezeket úgy tudta kivonni, ahogy a mai ember a kőszénből kivonja az erőket, amilyeket gőzerőként gépei meghajtására fordít. S mondottam Önöknek: ha ezeket az erőket kivonják, extrahálják, akkor titokzatos összefüggésben állnak a szélben és viharban lévő természeti erőkkel és így tovább; s amikor az ember az isteni szándékkal ellentétesen használja őket, akkor ezek a természeti erők az ember ellen támadnak.

Ezáltal jött az atlantiszi áradás és azok a pusztító természeti hatalmak, amelyek az egész atlantiszi kontinens hanyatlását okozták. De az ember korábban már nem rendelkezett a tűz erőivel és nem tudta összekötni ezeket az erőket a Föld bizonyos titkos erőivel. A tüzet és a földet egy bizonyos együtthatásban valójában már korábban elvonták az embertől. Most azonban, Ahrimán és társai befolyására bizonyos módon - mégpedig most vészt hozó módon - ismét hatalomra jutott a tűz- és földerők fölött. Az, amit a tűz felhasználásáról hallanak a régi Perzsiában, azzal függ össze, amit most mondok Önöknek: azok az erők, amelyeket fekete mágiaként működtetnek és ezzel függenek össze, odavezetnek, hogy az ember még egészen más erőkre is ráveti magát, és hatalmat nyer a tűz és a föld felett, s ezek az erők óriási, pusztító hatásokat idéznek elő. A fekete mágiát az atlantisziak utódai még nem űzhették volna a régi Perzsiában, ha Zarathustra tanításai nem utaltak volna arra, hogy Ahrimán ellenséges hatalomként úgy hat az emberekre, hogy megigézi, elsötétíti őket azzal szemben, aminek az érzéki világ mögött valóságos szellemi hatalomként kell előjönnie. Így látjuk, hogy az Atlantisz utáni kultúra nagy részét - ez Zarathustrától és híveitől indult ki - azáltal befolyásolták, hogy az ember számára világossá tették egyrészt a dicső fényisten hatását, amely az ember felé fordulhat, másrészt pedig Ahrimán és társainak pusztító hatalmát.

Ez az Ahrimán sokféle eszközzel és úton hat az emberre. Felhívhatom a figyelmüket arra, hogy a világ fejlődésében nagy pillanat volt az, amikor a golgotai esemény bekövetkezett. Akkor megjelent Krisztus abban a világban, amelybe az ember a halál után lép. Ebben a világban Ahrimán befolyása még sokkal erősebb volt, mint abban a világban, amely itt a Földön a születés és a halál között látható. Éppen a halál és az új születés közötti világban hatott óriási erővel és hatalommal Ahrimán befolyása az emberre. S ha semmi más nem lépett volna közbe, akkor az ember a halál és az új születés között az árnyak birodalmában - ahogy a régi görögök joggal érezték - teljesen elsötétedett volna. Végtelen elkülönülés és az emberi egoitáshoz való visszavezetés lépne fel a halál és az új születés között. S az ember az újratestesüléskor úgy születne bele életébe, hogy kiáltó módon, szörnyen egoistává válna. Ezért ez több képszerű beszédmódnál, hogy a golgotai esemény után, abban a pillanatban, amikor a Golgotán a vér megindult a sebekből, Krisztus megjelent a túlvilágon, az árnyak birodalmában és megbilincselte Ahrimánt. Ahrimán befolyása is megmaradt, és alapjában őrá vezethető vissza az emberek minden materialista gondolkodásmódja, ez a befolyás is csak azáltal bénítható meg, hogy az emberek felveszik magukba a golgotai eseményt, akkor ez az esemény mégis azzá vált, amiből az emberek erőt meríthetnek, hogy ezáltal ismét visszajuthassanak a szellemi-isteni világba.

Így emelkedett fel az emberi megismerés pillantása előtt először Ahrimán. Olyasmi volt ő, amit az ember sejtett, amiről valamit tudott a Zarathustra-kultúra befolyása révén; s ebből terjedt szét Ahrimán ismerete más népeken és kultúrképzeteiken keresztül. Sokféle névvel lépett fel Ahrimán seregeivel a különböző kultúrnépeknél. S a sajátos viszonyok révén, amelyekben az európai népek lelkei voltak, amelyek a legteljesebben visszamaradtak a nyugatról kelet felé irányuló népvándorlási áramlatokból, s a legkevésbé sem zavarta őket az, ami a régi Indiában, a régi Perzsiában, Egyiptomban, magában a görög-latin korban történt, Európa e népeinél, amelyek között az ötödik kultúrperiódus fel kellett éledjen, olyan lelkialkatok voltak, hogy számukra különösen Ahrimán alakja rettenetesnek tűnt. S míg az a legkülönfélébb neveket vette fel - a zsidó népnél Mefisztofelésznek nevezték -, az európai világban ő volt az ördög különböző formáiban.

Így látjuk, hogy bepillantunk a szellemi világ mélyebb összefüggéseibe, s egyes esetekben, amikor valaki magasan felülemelkedve érzi magát a középkori babonák fölé, emlékezzen jól Faust-költőnk e kijelentésére: „Az ördögöt, bár nyakukon, Sohase’ érzik a kis elmék!”

Éppen azáltal, hogy az ember szellemi szemeit bezárta e befolyás elől, így esett bele a leginkább. A goethe-i Mefisztofelész nem más, mint Ahrimán, és nem szabad összetévesztenünk Lucifer alakjával. Minden olyan tévedés, amellyel a goethe-i Faust-költemény magyarázata folyamán találkozunk, éppen erre az összetévesztésre vezethető vissza, bár természetesen Lucifer csak Ahrimán befolyását tette lehetővé, ezért, ha az ember Ahrimánra néz, akkor Lucifer őshatására vezeti vissza, amely csak akkor léphetett lelkünk elé, miután hosszú előkészületeket tettünk arra, hogy ezt az intim összefüggést felismerjük.

Az ember nem veheti észre ezt a finom különbséget, mivel mindenekfelett arról van szó, hogy Lucifer az embert alapjában véve csak azoknak a hatalmaknak a befolyása alá vetette, amelyek a szél- és vízerőkkel függtek össze. Ezzel szemben állt Ahrimán-Mefisztofelész, aki olyan hatalmak alá vetette az embert, amelyek sokkal, de sokkal szörnyűbbek, és ez a következő kultúrákban különféle formában lép majd fel, amelyeket Ahrimán befolyásával kell kapcsolatba hoznunk. A szellemileg törekvőt, aki nem szilárd és biztos alapon törekszik, igen könnyen éppen az ahrimáni befolyás révén a legszörnyűbb illúzió, a legszörnyűbb csalódás érheti. Mivel Ahrimán ténylegesen egy szellem , aki abból indul ki, hogy az érzéki világ valóságos természetéről megtévesszen, mégpedig abban, hogy ez a szellemi világ kifejeződése. Ha az embernek abnormális állapotokhoz van hajlama, alvajáró állapotokhoz vagy bizonyos helytelen iskolázás miatt okkult erőket ébreszt fel magában, vagy olyasmi van benne, ami egoitásra, egoizmusra kényszeríti, akkor éppen az okkult erőkre könnyen gyakorolhat Ahrimán vagy Mefisztofelész olyan befolyást, amely óriási lehet. Míg Lucifer befolyása csak odáig mehet, hogy az, ami úgyszólván a szellemi világból - a helytelen iskolázás állapotában is - találkozik az emberrel, asztrális alakként kerül szembe vele, olyan alakként, amely az asztráltest számára látható lesz, ezáltal napvilágra kerülnek azok a képek, amelyek Ahrimán befolyására vezethetők vissza azáltal, hogy azok a rossz befolyások, amelyeket a fizikai testre gyakorolnak, átnyomulnak az étertestbe és így fantomként láthatóvá válnak.

Ahrimán befolyásánál tehát még több alacsonyabbrendű hatalommal van dolgunk, mint Lucifer befolyásakor. Sohasem lehetnek Lucifer hatásai olyan rosszak, mint Ahrimánéi és azon lényekéi, amelyek a tűzhatalmakkal függenek össze. Ahrimán vagy Mefisztofelész befolyása rávihet arra, hogy az ember - okkult ismeretek eléréséért - mondjuk pl. mesterkedéseket kövessen el fizikai testével. Ez a legrosszabb eszköz, amit fel lehet használni, hogy okkult erőkhöz jussunk, ami a fizikai testtel való mesterkedésben és visszaélésben rejlik. Bizonyos fekete mágiával foglalkozó iskolákban az ilyen mesterkedéseket a legalaposabban tanítják. Az ember egyik legszörnyűbb tévútra vezetése, ha az okkult iskolázás kiindulópontjául a fizikai test erőit vesszük igénybe.

Nem egyszer közelebbről utalhattunk arra, de csak arra, hogy minden machináció, amely valamely módon a fizikai életerőkkel való visszaélést jelenti, Ahrimántól jövő befolyásokból ered, s ez, mivel az emberi étertestbe nyomul bele, fantomként működik, de olyan fantomvilágként, amely nem más, mint olyan erők ruhája, amelyek az embert emberi nívója alá húzzák le. Csaknem minden régi kultúra, az indiai, a perzsa, az egyiptomi, a görög-latin kultúra végigélte dekadenciáját, amelybe belesüllyedt, amelybe a misztériumok is hanyatlottak, s ahol az ember már nem tudta megőrizni a misztériumok tiszta tradícióját. Ezekben a korokban sokan azok közül, akik vagy beavatottak tanítványai voltak, és mégsem tudták az ő nagyságukhoz igazodni, vagy olyan emberek, akiknek a titkokat jogtalan módon elárulták, nos ezek fordított és rossz útra jutottak. A fekete-mágikus erők helyei ezekből a hatásokból jöttek létre, és állnak fenn egészen a mi korunkig.

Ahrimán a hazugság szelleme, aki az embernek illúziókat varázsol elő, és társaival egy szellemi világban működik. Nem álomkép ő, ó nem! De ami befolyása alatt az ember szellemi szemei előtt lebeg, az álomkép. Ha az emberi kívánságok, szenvedések rossz útra térnek, és ugyanakkor az ember valamely okkult erőnek adja át magát, akkor az ezáltal előbukkanó okkult erőkbe belenyomulnak az étertestbe, s álomképek, csalóka képek formájában jelennek meg, amelyek néha egészen tiszteletreméltó alakok lehetnek, de a legrombolóbb, legrosszabb hatalmak. Ilyen szörnyű Ahrimán hatása az emberre.

Abból, amit mondottam, megérthetik azt, hogy úgyszólván éppen Krisztus megjelenésével - ha ezt a kifejezést akarjuk használni - Ahrimánt bilincsbe verték, különben éppen azok, akik egyre inkább arra törekedtek, hogy a Krisztus-misztérium érvényesüljön. S egyre kevesebb lesz a világon a védelem Ahrimán befolyása ellen azokon az erőkön kívül, amelyek a Krisztus-misztériumból áradnak. Bizonyos módon korunk - s ezt több jelenség mutatja - Ahrimán befolyásával szemben halad. Bizonyos titkos tanok Ahrimán seregeit Azuráknak is nevezik. Ezek természetesen a rossz Azurák, amelyek egy bizonyos időben kiestek az Azurák fejlődési folyamatából, ami a személyiséget adta az embernek. Hiszen már rámutattam arra, hogy szellemi lényekről van szó, amelyek a Nap kiválása előtt elkülönültek a Föld együttes fejlődésétől.

Most egyenlőre vázoltuk azt a rettenetes hatást, amit Ahrimán egy bizonyos, okkult pályán megtehető abnormális fejlődésre gyakorolhat. De egyfajta vonatkozásban az egész emberiség az atlantiszi kor második felében úgyszólván Ahrimán befolyása alatt volt. Az egész Atlantisz utáni kor bizonyos módon Ahrimán befolyásának utóhatásait hordozta magában, a Föld egyik területén jobban, a másikon kevésbé. De Ahrimán befolyása mindenütt érvényre jutott, és amit a régi beavatottak tanításaikban adtak a népeknek az Ahrimánnal szembenálló fényszellemektől, azt alapjában véve csak azért adták, hogy fokozatosan elvonják Ahrimán befolyását. Ez előkészített, jól vezetett, bölcs tanítása volt az emberiségnek.

Ne felejtsék el azonban, hogy alapjában véve Ahrimán sorsa az emberiség sorsával fonódott egybe, és azok a sokoldalú események., amelyekről a nem beavatott semmit sem tud, az emberiség egész karmáját folyamatos összhangban tartják Ahrimán karmájával. Ha meg akarjuk érteni azt, amit most mondanunk kell, akkor világossá kell tennünk, hogy azon a karmán kívül, amely minden egyes embernek van, egy általános karmikus törvény áll fenn a lét minden fokán. Minden létformának megvan a karmája, az egyik lény karmája ilyen, a másiké más. De a karma végigvonul a létezés minden birokalmán, és éppenséggel van az emberiség karmájában, egy nép karmájában, egy társaságéban vagy egy más csoportjában az emberiségnek, amelyet közösségi karmának kell tekintenünk, így adott esetben az egyént magával ragadhatja a közös karma. S ez annak, aki nem tudja átlátni a dolgokat, ne mindig könnyen belátható, hol bír jelentőséggel valójában a hatalmak befolyása azoknak az embereknek a számára, akiket ez a sors érintett. Az egyén, aki egy közösségben van, képes arra, hogy saját, egyéni karmája egészen ártatlan legyen; de azáltal, hogy benne van egy közös karmában, rászakadhat egy szerencsétlenség. Ha azonban teljesen ártatlan, akkor ez későbbi megtestesülésekben kiegyenlítődik.

További összefüggésben nem szabad csupán a múlt karmájára tekintenünk, hanem a jövő karmájára is kell gondoljunk. Mindenképpen azt mondhatjuk, hogy adott esetben adódhat egy egész embercsoport, s ennek a csoportnak egy szörnyű sors jut osztályrészül. Nem lehet kitalálni, miért éppen ez az embercsoport jutott ilyen sorsra. Az, aki az egyes ember karmáját tudja vizsgálni, egyáltalán nem fogja kitalálni, mi vezethetett erre a szomorú sorsra, mivel a karma összefüggései igen bonyolultak. Messze, talán igen messze van az - de mégis ezekkel összekapcsolódva -, ami azt követeli, hogy egy ilyen karma ezt vagy amazt napvilágra hozza. S az is lehet, hogy az egész csoportot ártatlanul érintette egy közös karma, míg talán a legközelebbi bűnösöket nem tudja érinteni, mivel erre nem volt meg a lehetőség. Ekkor az ember csupán és egyedül ezt mondhatja: az egyes ember össz--karmájában minden kiegyenlítődik, még ha ártatlanul ez vagy amaz hozzácsapódik is; ez beleíródik a karmájába, s ez a legteljesebb mértékben mindent kiegyenlít a jövőben. Tehát amikor a karmatörvényre tekintünk, akkor a jövő karmáját is figyelembe kell vennünk. De ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az ember nem egyedüli, izolált lény, hanem arra is figyelnünk kell, hogy minden egyes embernek együtt kell hordoznia az emberség közös karmáját. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az ember ugyanakkor a hierarchiákhoz, a nem fizikai világba lépett lényekhez tartozik, s e lények karmájába is belevonják majd. Olyasmi lép fel az emberi történelemben, a fizikai világban, amelyeknek összefüggését az ember elsősorban nem a vele közvetlenül összefüggő dolgokban keresi, a karmikus következmények azonban feltétlenül fellépnek. Ahrimán karmája az Atlantisz utáni kor második felétől kezdve össze van kötve az emberiség karmájával. Hol vannak akkor Ahrimán tettei, azonkívül, amit Ahrimán az emberi testekben működik, hogy az embernek illúziót és fantomokat mutasson fel az érzéki világról? Hol vannak különben ezek?

Mindennek a világon úgyszólván két oldala van: egy olyan oldala, amely inkább az emberhez, mint szellemi lényhez tartozik, és másrészt az, ami az ember körül kialakult, a természeti birodalomhoz tartozik. Az ember színtere a Föld. A szellemi pillantásnak ez úgy mutatkozik meg, mint különböző rétegek összefüggése, Tudjuk, hogy a legkülső rétegét Földünknek ásványi földnek, vagy ásványi rétegnek nevezzük, mivel csak olyan anyagokat tartalmaz, ahogy azokat lábunk alatt találjuk. Ez viszonylag a legvékonyabb réteg. Ezután kezdődik a lágy föld. Ennek a rétegnek egészen más anyagi szerkezete van, mint a fölötte található ásványi rétegnek. Ez a második réteg úgyszólván egyfajta belső élettel van telve; s azáltal, hogy ez a szilárd ásványréteg ráterül, összetartja ennek a második rétegnek a belső erőit. Mivel abban a pillanatban, amikor ezeket szabaddá tennénk, szétszóródnának az egész égűrben. Ez tehát egy olyan réteg, amely óriási nyomás alatt van. Egy harmadik réteg a gőzréteg. De ez nem anyagi természetű gőz, ahogy az Földünk felszínén rendelkezésünkre áll, hanem ebben a harmadik rétegben az anyag maga olyan belső erőket hordoz, amelyeket csak az emberi szenvedésekkel, az ember belső ösztöneivel hasonlíthatunk össze. Míg a Földön csak lények, az olyan megformált lények, mint az állatok és az emberek fejleszthetnek ki magukban szenvedéseket, ezt a harmadik réteget - de teljesen úgy, mint ahogy a Föld anyagait behálózzák a mágneses és hőerők - materiálisan behálózzák olyan erők, amelyek azonosak azokkal, amiket emberi és állati sóvárgásoknak és szenvedéseknek tartunk. Majd ott van negyedikként a formák rétege, amelyet azért neveznek így, mivel annak az anyagát és erőit tartalmazza, ami a Föld ásványi részében megformált lényekként lép elénk. S az ötödik rétegnek, a Földmagnak az a sajátossága, hogy mint magának az anyagnak, végtelen termékenysége van. Ha ennek a földrétegnek egy részét birtokolnák, akkor folytonosan új hajtásokat és sarjadékokat fakasztana magából; ennek a rétegnek az eleme a duzzadó termékenység. Ezután jutunk a hatodik réteghez, a Föld tűzrétegéhez, amely az erőket olyan szubsztanciákként tartalmazza, amelyek pusztítók és rombolók lehetnek. Valójában ezekbe az erőkbe az varázsolták bele őstüzet.

Alapjában véve ebben a rétegben működik materiális módon Ahrimán birodalma, és ebből a rétegből hat, A külső természeti jelenségekben az, ami a levegőben és a vízben, a felhőképződésben, villámként és mennydörgésként jelenik meg, az úgyszólván egy utóbbi maradványa - de jó maradványa - a Föld felszínén annak, ami már a régi Szaturnusszal volt összeköttetésben az erőkkel, és a Nappal levált a Földről. Ami ezekben az erőkben működik, abból kerültek ki a Föld belső tűzerői Ahrimán szolgálatára. Ott van az ő működésének központja. S míg szellemi hatását a leírt módon kifejti az emberi lélekre, és tévedésekbe vezeti, látjuk, hogy - bizonyos módon megbilincselve - a Föld belsejében egyfajta támadási pontja van. Ha az ember ismerné a titkos összefüggéseit annak, ami a Földön Ahrimán befolyása révén történik, és annak, hogy ezáltal mivé vált Ahrimán saját karmája, akkor felismerné az ember a földrengésben az összefüggést aközött, ami természeti eseményként olyan rettenetesen szomorú, tragikus módon játszódik le, és aközött, ami a Földön végbemegy. Ez az ősidőktől fogva maradt vissza, mint olyasvalami, ami a Földön reakcióba lép a fénylő, jó lényekkel.

Így működnek a Földön ezek vagy az olyan erők, amelyek azokkal a lényekkel kötődnek össze, amelyeket kitaszítottak összeköttetésükből a Földdel akkor, amikor a fénylő, jó lények gyógyító jelenségeket vonultattak fel az egész földkerekségen, s bizonyos módon azoknak a tűzhatásoknak az utórezgéseiben, amelyeknek az emberek korábban hatása alatt voltak. Felismerhetjük mit művel a tűz az ilyen szörnyű természeti jelenségekben. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy azok, akik mintegy érintettek abban, amit Ahrimán karmája idéz elő - de ami az atlantiszi kor óta összeköttetésben áll az emberiség karmájával -, valamilyen módon bűnösök ebben. Ez az emberiség közös karmájával függ össze, amelyhez az egyén is hozzájárult. S gyakran egészen máshol rejlenek az okok, amelyek meghatározott helyeken Ahrimán hatásaiként lépnek fel, mivel éppen ezeken a helyeken adódik alkalom erre.

Itt egy olyan összefüggést látunk, amely a különben ősrégi emberiség- katasztrófák megmaradt maradványának tűnik. A lemuriai korban elvonták az embertől azt az erőt, hogy a tűzre hasson. Korábban hatni tudott az ember a tűzre. Ezért az ősi Lemuria az emberek tűzszenvedélye miatt elpusztult. Mivel ugyanaz a tűz, ami most lenn van, akkor fenn volt. Akkoriban a tűz visszahúzódott a Föld felületéről; ugyanaz a tűz, amely extraktumként az őstűzből származik, a szervetlen tűz, a mai ásványi tűz. Azokkal az erőkkel jött ez, amelyek a levegővel és a vízzel járnak együtt, és az emberek szenvedélye révén Atlantisz katasztrófájához vezettek. Az emberiség együttes karmája volt ez, ami előidézte az atlantiszi katasztrófát. De ebből megmaradt valami, s ez a maradvány idézte elő ezeknek a katasztrófáknak az utórezgését. A vulkánkitöréseink és földrengéseink nem mások, mint ezeknek a katasztrófáknak az utórezgései. Csak figyelembe kell vennünk, hogy senkinek sem szabadna eszébe jusson az, hogy éppen az ilyen katasztrófa által érintetteknek a bűn egy részét felrójuk, és ezért nem teljes mértékben kellene együtt éreznünk az ezáltal érintettekkel. Az antropozófusnak világossá kell tennie magában azt, hogy ezen emberek karmájának semmi dolga azzal, amit neki szabad tennie, s hogy neki nem szabadna esetleg segítenie valakinek, mivel ő - triviálisan szólva - hisz a karmában, hogy az ember ezt a sorsot maga idézte elő. Éppen ez az, amire a karma felszólít bennünket: segítsünk az embereknek, mivel biztosak lehetünk abban, hogy segítségünk akkor olyasvalamit jelent az embernek, ami bele van írva karmájába, s ezáltal karmája kedvezőbb irányba jut. Éppen az együttérzéssel kell szemlélnünk a világot, ami a karmán alapszik. Így a szerencsétlenül szenvedők és az ilyen katasztrófa érintettjeivel szembeni megértés annál is inkább együttérzőbbé tesz bennünket, mivel ez azt jelenti, hogy ez együttes emberiség-karma, amelyben az emberiség egyes tagjainak szenvedniük kell. S éppen úgy, ahogy az egész emberiség előidéz ilyen eseményeket, az egész emberiségnek kell megfizetnie, egy ilyen sorsot sajátunknak kell tekintenünk, mert nem csak azért segítünk, mivel önkéntesen tesszük, hanem mert tudjuk: mi benne vagyunk az emberiség karmájában, és amit ott elkövettek, azt velünk együtt követték el.

Ma reggel egy kérdés jutott el hozzám, ami a földrengés-katasztrófákra vonatkozik. Így szól ez a kérdés:

„Hogyan lehet okkult módon magyarázni a földrengés okozta katasztrófákat? Előre láthatóak-e? Ha a katasztrófák egyenként előre láthatók lennének, miért nem lehetne az lehetséges, hogy előzőleg nem feltűnő módon figyelmeztessenek? Egy ilyen figyelmeztetés talán először nem sokat használna, de később bizonyosan”.

Régebbi tagjaink emlékeznek arra, amit „A Föld belsejéről” szóló előadás^[2] végén mondottam, a Földön megtörtént rengésektől. De ezt most nem kell figyelembe venni, hanem direkt módon kell megközelíteni ezt a kérdést. A kérdés alapjában véve két részből áll. Az első rész ez: Vajon bizonyos módon a földrengések előre láthatók-e okkult összefüggésből, amely megérthető? Ezt a kérdést úgy kell megválaszolnunk, hogy azt állítjuk, az ilyen dolgok megértése feltétlenül hozzátartozik az okkult tudás legmélyebb megismeréséhez. Egy egyedi, Földön bekövetkező eseményre, amely lényegében ilyen mély alapokból következik be, mint ahogy azt ma bemutattuk, az nagymértékben összefügg a Földön túlmutató okokkal, egy ilyen eseményre alapjában véve teljesen jogos az, hogy az ilyenfajta egyes dolgokra időjelzést is lehet adni. Nos, a másik kérdés ez: Vajon ilyen adatokat lehet-e, szabad-e előállítani? Hiszen valójában annak, aki az okkult titkokkal nyíltan szembenáll, majdnem magától értetődőnek hangzik, hogy bizonyos vonatkozásban igennel lehetne ezt megválaszolni. S mégis a dolog úgy áll, ilyen eseményekre vonatkozóan valójában csak minden évszázadban két-három alkalommal - végső esetben kétszer-háromszor -valamit előre meg tudtak mondani a beavatási helyekből. Ekkor meg kell gondolniuk, hogy ezek a dolgok éppen az emberiség karmájával függenek össze, s ha például részleteiben el is kerülnénk ezeket a dolgokat, egy másik helyen más jelenségként kellene fellépniük. A jóslással a tény nem módosulna. S gondolják meg, milyen szörnyű módon nyúlnának bele az egész Föld karmájába, ha emberi intézkedéseket tennének ilyen események ellen! Szörnyű reakció lépne fel, méghozzá olyan erősen, hogy csak ritka, kivételes esetekben csinálna gyakorlatot tudásából az, aki mélyebben beavatott lenne, saját magának, vagy a hozzá legközelebb állóknak, ha egy földrengés katasztrófáját előre látná. Természetesen ezt ismerve kellene elpusztulnia. Mivel ezek a dolgok, amelyek évezredek és évmilliók óta az emberiség karmájában rejlenek, egy rövid emberiség-periódusba eső intézkedésekkel nem béníthatók meg. De még valami hozzájárul ehhez.

Azt mondottuk, hogy éppen ez a fejezet a legnehezebb okkult vizsgálódásokhoz tartozik. Amikor „ A Föld belsejéről” szóló előadást tartottam, már mondtam, hogy rendkívül nehéz valamit is tudni a Föld belsejéről, sokkal könnyebb az asztrális térről, a devacháni térről, magukról a legtávolabbi planétákról tudni valamit, mint a Föld belsejéről. A legtöbb dolog, amit a Föld belsejéről hallani lehet, éppenséggel a legtisztább humbug, mivel ez az okkultizmus legnehezebb dolgai közé tartozik. Erre a területre tartoznak azok a dolgok is, amelyek ezekkel az elemi katasztrófákkal függenek össze. S mindenekelőtt szem előtt kell tartaniuk azt, hogy a tisztánlátás nem olyasvalami, amelyhez bárki odatelepszik és egy sajátos helyzetben meg tudja mondani, mi történik az egész világon, egészen felfelé a legmagasabb világokig. A dolgok nem így állnak. Aki ezt hinné, az éppen olyan értelmesen gondolkodna, mint az, aki azt mondaná: neked képességed van a fizikai világ érzékelésére; s mégsem tűnt fel neked, és egyáltalán nem láttak, ahogy 12 órakor itt ültél a szobában, hogy 12 órakor kint mi történt a Spree-nél? - A látásnak vannak akadályai. Ha az érintett 12 órakor éppen kint sétált volna, akkor talán jól érzékelte volna az említett eseményt. Nem úgy van az, hogy a szükséges állapotba helyezi magát az ember, ugyanakkor minden világ is feltárul. Ott is először az érintettnek oda kell mennie a dolgokhoz, és megvizsgálni azokat, s ezek a vizsgálatok, amelyekről itt szó van, a legnehezebb dolgokhoz tartoznak, mivel a legnagyobb akadályokkal állnak szemben. S itt talán szabad ezekről az akadályokról beszélni.

Egy embernek, akinek megvan a képessége, hogy fizikailag a két lábán járjon, elvehetik ezt a képességét nem csupán azzal, hogy levágják a lábait, hanem azáltal is, hogy bezárják; ekkor nem tud járkálni. Éppen így vannak akadályok az okkult vizsgálódások előtt is, s azon a területen, amelyről beszélünk, ténylegesen óriási akadályok vannak. S egy fő akadályt szeretnék most bemutatni Önöknek. Egy titokzatos összefüggésre akarom most rávezetni Önöket. A legnagyobb akadály, ami az okkult kutatás előtt áll ezen a területen, az a jelenlegi mód, ahogy ma a materiális külső tudományt gyakorolják. Az illúzióknak és tévedéseknek az a tömkelege, amit a mai materiális tudomány összehord, mindaz a méltatlan vizsgálódás, amelyeket csinálnak, és nemcsak hogy sehová sem vezetnek, hanem valójában csak az emberi hiúságból származnak, ezek olyan dolgok, amelyek a magasabb világokra gyakorolt hatásukban e magasabb világokban végzett vizsgálatokat ilyen jelenségekről, a szabad kitekintést egyenesen lehetetlenné teszik, vagy legalábbis igen megnehezítik. A szabad kitekintést éppen azáltal zavarják meg, hogy itt a Földön materialista kutatás történik. Ezeket a dolgokat nem tudja az ember egyszerre, minden további nélkül áttekinteni. Azt szeretném mondani: engedjék csak, hogy egyszer eljöjjön az az idő, amelyben a szellemtudomány jobban elterjed, és a szellemtudomány és befolyása elsöpri világunk materialista babonáját! Éppen az értelmetlen kombinációkat és hipotézis-állításokat, ahol az ember minden lehetségest belefantáziál a Föld belsejébe - hagyják mindezt elsöpörni és meg fogják látni: ha a szellemtudomány maga egyszer is sorsként illeszkedik bele az emberiség karmájába, ha megtalálja az eszközt és az utat, hogy megragadja a lelkeket, s ezen az úton le lehet győznie az ellenséges erőket, a materialista babonákat, ha az, ami az emberiség leggonoszabb erőivel függ össze, ami ideláncolja az emberi pillantást az érzéki világra, tovább kutatható lesz, akkor meg fogják látni, hogy még azt a lehetőséget is felajánlják, hogy kívülről hassunk az emberiség karmájára, míg az ilyen események szörnyűsége mérséklődni fog. Keressék az emberek materialista babonájában az okokat, amiért a beavatottaknak hallgatniuk kell ilyen eseményekről, amelyek összefüggnek a nagy emberiség-karmával. Egyfajta tudományos üzemet látunk, amelyet egyáltalán nem az igazság iránti fausti törekvés ural, hanem nagy mértékben a hiúsággal, a becsvággyal függ össze. Milyen sokat ültetnek bele a világba azáltal, hogy az egyén csak saját személye kedvéért kutat valamit. Ha összegezik mindezt, akkor meg fogják látni, milyen nagy az az erő, amely elterjedt az ellen, hogy bepillantsunk abba a világba, amely a külső érzéki jelenségek mögött rejtőzik. Ha az emberiség először eltávolítja ezt a ködöt, akkor eljön az az idő, amelyben bizonyos titkos természeti jelenségek tekintetében, amelyek az emberiség ellenségeitől indulnak ki, és mélyen belenyúlnak az emberi életbe, az emberiséget bizonyos fokig széles körben segíthetik. Addig ez a lehetőség nem áll fenn.

Jól tudom, hogy ezek különben e kérdéseket adó irányok, amelyek nem mindig a kérdező irányába mutatnak. De a titkos tudománynak az a sorsa, hogy egyesekben először a kérdést kell helyes útra terelnie, hogy helyesen tegyék fel, mielőtt helyesen lehet megválaszolni. De ezt ismét ne úgy vegyék, mintha a földi katasztrófák és az emberiség karmája közötti titkos összefüggés nem az olyan titkok közé tartozna, amelyek kutathatók. Ez odatartozik és kutatható. De megvan az oka annak, hogy ma ezekbe a legmélyebb titkokba csak a világon legeslegtitkosabb tud belehatolni. A szellemtudománnyal meg kell ismernie az emberiségnek, hogy lehetséges, hogy saját tettei összefüggenek a természeti eseményekkel, s akkor az az idő is eljön, amelyben az emberiség éppen ebből a megismerésből érti meg, hogy ezeket a dolgokat egy kérdésben lehet megválaszolni úgy, ahogy kívánják. Ez az idő eljön. Mivel a szellemtudomány sokféle sorsot élhet végig. Sőt úgy is lehet, hogy befolyása megbénul, hogy csak egy szűk körre korlátozódik. De végigcsinálja útját az emberiségben, bele fogja élni magát az emberiség karmájába, s majd megteremtődik az a lehetőség is, hogy maga az emberiség által hasson bele az emberiség karmájába.