"Krisztus nem csupán az, akire az ember feltekint, akinél mintegy vigaszt talál, hanem a nagy előkép, akit utánozni kell, ahogy a halált legyőzi."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A csillagok világa és az ember (13)

11. --

[A vallásos megújulás mozgalmának viszonya az antropozófiai mozgalomhoz.]

Dornach, 1922. december 30.

Már több ízben elmondtam itt, hogy az emberi fejlődés régebbi korszakaiban a tudomány, a művészet és a vallás harmonikus egységet alkotott. Aki valamilyen módon megismeri a régebbi misztériumok lényegét, az tudja, hogy e misztériumokban a megismerést a szellemiség képszerű megnyilvánulásában keresték, ahogyan a régebbi korokban lehetett. A mi módszereink mások, de korunkban ismét el kell jutnunk a világ szellemi lényegének megismeréséhez.

Minden régi világnézet a szellemiség képszerű megismerésén alapult. Ez a megismerés azonban közvetlenül úgy nyilatkozott meg, hogy nemcsak szavakkal közölték, hanem a lassanként művészeti kifejezésünk eszközeivé váló módon: a képzőművészetek tárgyi képszerű ábrázolásával, a zenei és előadóművészetek hanggal és szóval való ábrázolásával. E második fokról eljutottak aztán a harmadikra, a világ lényegének vallásos-kultikus megnyilatkozásához, és ezáltal az egész ember felemelkedett a világ isteni-szellemi forrásához, nem pusztán gondolati vagy érzésbeli jelleggel, mint a művészet esetében, hanem úgy, hogy gondolatai érzései és legbensőbb akarati impulzusai útján is átadta magát ennek az isteni-szellemiségnek. Az ember külső akarati cselekvését pedig az áldozati, kultikus cselekményeknek kellett átszellemesíteniük. Átérezték a tudomány és az akkori elképzelésnek megfelelő művészet és vallás eleven egységét.

Jelenkori szellemi életünk ideális célja, hogy ismét olyan megismeréshez jussunk, amely megvalósítja Goethe sejtését: a művészethez emelkedni - nem a szimbolikus vagy allegorikus, hanem az igazi művészethez, a hangokkal és szavakkal történő alkotáshoz és alakításhoz -, de a közvetlen vallásos átélésben is elmélyedve. Csak az érti meg az antropozófus szellemtudomány igazi lényegét, aki ezt az impulzust látja meg benne. Az emberiségnek természetesen szellemi fejlődése során különböző lépéseket kell tennie, hogy eljusson egy ilyen eszmény megvalósításához. De az antropozófiai mozgalom tevékenysége elsősorban az ilyen lépések iránti türelmes odaadást jelent.

Az itt sorra kerülő antropozófus előadásokban éppen az antropozófiai mozgalom most jellemzett impulzusáról szeretnék bizonyos szempontból beszélni. Fejtegetéseim végeztével talán kiderül, hogy milyen mélyebb indokok vezettek valójában. Szeretném előre megjegyezni, hogy az antropozófiai mozgalom ma már régen nem azonos az Antropozófiai Társasággal, de az utóbbinak, hogy lényét megvalósítsa, valóban tökéletesen hordoznia kell az antropozófiai mozgalom impulzusát.

Az antropozófiai mozgalom szélesebb köröket ragadott meg, mint pusztán az Antropozófiai Társaság. Ez tette szükségessé, hogy az utóbbi időben az antropozófiai mozgalom tevékenységének jellege némileg másmilyen legyen, mint akkor, amikor lényegében benne volt az Antropozófiai Társaságban. De az Antropozófiai Társaság csak úgy töltheti be feladatát, ha az antropozófiai mozgalom magvának érzi magát.

Hogy ne csak elméletileg, de reálisan is érthető legyen, el kell mondanom néhány dolgot, ami az utóbbi időben egy másik mozgalom kapcsán történt, mert különben könnyen félreértések adódhatnánk. Ezért epizódszerűen elbeszélem, hogy milyen formában keletkezett egy vallásos-kultikus mozgalom, amelynek ugyan sok köze van az antropozófiai mozgalomhoz, de nem szabadna vele összetéveszteni. Ez a vallásos-kultikus mozgalom „a vallásos megújulás mozgalmának” nevezi magát, a kereszténység megújítója. E mozgalomnak az antropozófiai mozgalomhoz fűződő viszonyát azokból a formákból kiindulva értjük meg, amelyekben a vallásos megújulás mozgalma fejlődött.

Bizonyos ideje történt, hogy néhány lelkes fiatal keresztény teológus keresett fel, teológiai tanulmányai befejezése és gyakorlati lelkészi teendőik megkezdése előtt. Felkerestek, és azt mondták, hogy aki ma valóban odaadó keresztény lélekkel veszi fel az egyetemi tanulmányai során nyújtott teológiát, úgy érzi, hogy elvárt lelkészi gyakorlatához nincs meg a szilárd talaja. - A teológiai vallásos mozgalom lassanként olyan formákat öltött, amelyekkel a Golgotai Misztériumból fakadó elevenséget nem lehet a lelkészi gyakorlatba beáramoltatni. Ennek abból a tudatból kell kiindulnia, hogy a Krisztus-lény

-    aki előzőleg a szellemi világban tartózkodott -, a Golgotai Misztérium révén kapcsolódott az ember földi életéhez, és ebben hat tovább. Nagyjából az volt a benyomásom, hogy a hozzám fordulók lelkében az egész teológiai és vallásos impulzus megújulásának az az igénye él, hogy a kereszténységet elevenen tarthassák, mégpedig úgy, hogy valóban élő erőt jelentsen egész szellemi életünknek. Világos, hogy a vallásos impulzus csak úgy kapja meg igazi jelentőségét, ha olyan mélységesen megragadja az ember lényét, hogy áthatja mindazt, amit az ember gondolkodásából, érzéséből, és akaratából hoz létre.

A hozzám forduló, vallásos megújulást kereső embereknek először is azt mondtam törekvéseik támogatására - amelyeket csak az antropozófus szellemtudomány megnyilvánulásaiban találhattak meg -, hogy nem valamiféle elkülönült lelkesedésből kell működniük, hanem mintegy össze kell gyűjteniük a szélesebb körökben többé-kevésbé tudatosan meglévő hasonló törekvéseket. Elmondtam nekik, hogy törekvésük természetszerűleg nem elszigetelt jelenség, bár ők talán intenzívebben érzik át, amit jelenkorunkban sokan megéreznek, ha azonban vallásos megújulásról van szó, úgy széles bázisról kell kiindulni, ahol számos ember szívéből fakad ilyen törekvés.

Bizonyos idő múlva visszatértek hozzám. Helyesnek tartották amit mondtam, és elbeszélték, hogy már számos fiatal teológus csatlakozott hozzájuk, akik szintén hasonló helyzetben vannak, és nem tartják megfelelőnek, hogy a jelenlegi teológiai-vallásos egyetemi törekvés értelmében kezdjék papi hivatásukat, vagyis lelkészi gyakorlatukat, van tehát kilátás a kör kiszélesedésére. Azt mondtam, hogy természetesen nemcsak azon múlik, hogy legyen bizonyos számú hitszónok és lelkész, a vallásos megújuláshoz, nemcsak azokat kellene bevonni, akik tanítanak, és lelkészi gyakorlatot folytatnak, hanem mindenekelőtt a ma nagy számban létező, tisztán odaadó híveket is. Tudnunk kell, hogy ma sok olyan ember van a világon, aki lelkében többé-kevésbé homályosan erős vallásos indítékot érez, egy sajátosan keresztény vallásos indítékot, ez azonban nem kapja meg táplálékát azáltal, amit a teológiai vallásos fejlődés mai iránya nyújthat számára.

Rámutattam arra, hogy vannak az antropozófiai mozgalmon kívülálló rétegek, akik egyelőre, lelki és szívbéli hajlamaik következtében nem találják meg az utat az antropozófiai mozgalomhoz. Azt is megjegyeztem, hogy az antropozófiai mozgalom számára végső soron az a lényeges, hogy világosan átlássa, hogy olyan korban élünk, amikor a szellemi kutatóvá lett ember - ha az akar lenni - egyszerűen a világ fejlődése folytán megtalálhat egy sereg szellemi igazságot, a világ igazi szellemi tartalmának igazságait. Aki azonban nem akar szellemi kutató lenni, de az igazságra törekszik - ahogyan ez megnyilatkozik az embernek, ha emberi méltóságának tudatában van -, az mindennapi, egészséges értelmével megértheti a szellemi kutató által megtalált igazságokat.

Az antropozófiai mozgalom azon alapszik, hogy aki megtalálja az utat ehhez a mozgalomhoz, az mindenekelőtt tudja, hogy a legfontosabb dolog az, hogy a mai emberiség az elérhető szellemi igazságokat megismerésként szívébe és lelkébe is befogadja. A legfontosabb az, hogy a megismerések bejussanak az ember szellemi életébe. Természetesen nem azon múlik, hogy az antropozófiai mozgalom résztvevője valamilyen tudományban jártas legyen. Részt vehet benne tudományos törekvés vagy hajlam nélkül is, mert - mint mondtam - az antropozófus igazságok teljesen érthetőek egészséges emberi értelemmel, ha valamiféle előítélet nem homályosítja el azokat.

Azt is megjegyeztem, hogy ha szíve és lelke hajlandóságából már ma is elegendően nagyszámú ember találná meg az utat az antropozófiai mozgalomhoz, akkor az antropozófus megismerés révén lassanként a vallásos célok és ideálok elérése is megvalósulhatna.

Nagyon sok emberben él a vallásos - különösen keresztény vallásos - megújulás említett vágya és törekvése, de nem találják meg az utat az antropozófiai mozgalomhoz, egyszerűen a kulturális viszonyok kötöttsége miatt. Az ilyen emberek számára ma az a fontos, hogy a nekik való módon találják meg az utat a mai emberiségnek megfelelő szellemi életbe.

Rámutattam, hogy itt egy gyülekezet alkotására van szükség Az antropozófia útján elérendő cél megvalósítható ugyan különálló individuumokkal, de az individuálisan adódó megismerésből mintegy belső szükségszerűséggel következik az az etikusan vallásos szociális működés, amelyre az emberiség jövőjének szüksége van.

Tehát azoknak az embereknek kell nyújtanunk valamit - és itt a történelmi adottságokat kell tekintetbe vennünk -, akik közvetlenül még nem tudnak az antropozófiai mozgalomhoz közeledni. Az ő számukra a mai emberi fejlődésnek megfelelő szellemi utat gyülekezetek kialakításával, szívbéli, lelki és szellemi együttműködéssel kell keresni. Amit tehát az emberiség fejlődésének igényéből kiindulva, akkor elmondtam ezeknek a kereső embereknek, azt így foglalhatnám szavakba: Az emberiség mai fejlődésének arra van szüksége, hogy az antropozófiai mozgalom zavartalanul tovább növekedjék saját feltételei szerint, amelyek abból adódnak, hogy a szellemi világból egyszerűen felénk tartó szellemi igazságok közvetlenül szívükbe áradjanak és erősítsenek bennünket. Akkor rátalálunk arra az útra, amely egyfelől művészi, másfelől vallásos, etikus és szociális lesz. Az antropozófiai mozgalom fennállása óta ezen az úton jár, és nincs szüksége más útra, ha ezt helyesen fogják fel.

Másik útra azoknak az embereknek van szükségük, akik közvetlenül nem tudnak ezen az úton haladni, hanem gyülekezet-alkotással és a gyülekezetben való közös munkával másik úton járnak, ez, mondhatnám, csak később találkozik az antropozófia útjával. Így két párhuzamos mozgalom perspektívája nyílt meg. Az antropozófiai mozgalom akkor éri el valóságos céljait, ha értelemszerűen és erejének megfelelően követi eredeti kiindulását és ebben semmilyen, működése közben meginduló, speciális munkaterület sem zavarja meg. Így például a tudományos munkaterületnek sem szabad az általános antropozófiai mozgalom impulzusát csökkentenie. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az antropozófiai mozgalmat az antropozófus impulzus alkotja, és ha újabban különböző tudományos munkaterületek teremtődtek is benne, nagyon lényeges, hogy ezek ne gyengítsék az általános antropozófus impulzus erejét és energiáját. Különösen fontos, hogy az antropozófus impulzust ne úgy vonják be az egyes tudományos területek gondolkodásának és képzetalkotásának módjába, hogy a mai tudományos működés nyomot hagyjon rajta, és hasonlóvá váljék a mai kémiához, fizikához, biológiához, ahelyett, hogy elevenné tenné őket. Ennek nem szabad megtörténnie. Arról van szó, hogy az antropozófiai mozgalom megőrizze spirituális tisztaságát, de spirituális energiáját is. Ehhez az antropozófus szellemiség lényegét kell megtestesítenie, benne kell élnie és tevékenykednie, megcselekedve mindazt, aminek a jelenkor szellemi megnyilatkozásából például a tudományos életbe is be kell hatolnia.

Úgy gondoltam akkor, hogy a vallásos megújulás mozgalma a miénkkel párhuzamosan haladhat és természetesen nincs azok számára jelentősége, akik eljutottak az antropozófiához, hanem csak azoknak, akik egyelőre nem találnak el hozzá. Mivel ezek sokan vannak, ezért ez a mozgalom természetesen nemcsak jogos, de szükséges is.

Tehát arra számítottam, hogy az antropozófiai mozgalom változatlanul olyan marad, amilyennek lennie kell, és tőle függetlenül megadtam bizonyos számú embernek - akik saját elhatározásukból kívántak a vallásos megújulás mozgalmáért dolgozni - azt, amit egy eljövendő teológia szükséges tartalmául nyújthattam: a kultikus tartalmat is, amire egy ilyen új közösségnek szüksége van.

Amit itt úgy nyújtottam, azt úgy adtam emberként az embereknek, ahogy a jelenkor szellemi megismerésének feltételei szerint megadhattam. Ennek semmi köze az antropozófiai mozgalomhoz. Magánemberként adtam, megfelelő határozottsággal hangsúlyozva, hogy az antropozófiai mozgalomnak nem lehet köze a vallásos megújulás mozgalmához, és én semmiképpen sem vagyok e mozgalom megalapítója; számítva arra, hogy erről tájékoztatják a nyilvánosságot. Én egyes személyeknek - akik a vallásos megújulás mozgalmát saját elhatározásukból kívánták megalapítani - megadtam a szükséges tanácsokat, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy megfelelő, spirituálisan erős és élő szellemmel teljes kultuszt gyakoroljanak, helyes módon, a szellemi világból származó erőkkel. Én magam sohasem vittem véghez semmilyen kultikus cselekményt, amíg e tanácsokat adtam, csak lépésről-lépésre megmutattam azoknak, akik fel akartak növekedni hozzá, hogy az ilyen kultikus cselekményeknek hogyan kell történniük. Erre szükség volt. Ma pedig arra van szükség, hogy ezt teljesen értsék meg az Antropozófiai Társaságban.

A mozgalmat tehát tőlem és az Antropozófiai Társaságtól függetlenül alapították, csupán tanácsaim szerint. Aki kiindulópontját megalkotta, és mintegy a mozgalom legelső kultikus cselekményét végrehajtotta, az útbaigazításom alapján járt ugyan el, de én semmiképpen sem működtem közre e mozgalom alapításánál. Önállóan alakult meg, és azért kapott tőlem tanácsokat, mert ha valamilyen területen indokoltan tanácsot kérnek, akkor emberi kötelességünk, hogy megadjuk, ha lehetséges.

Így a szó legszorosabb értelmében kell venni, hogy az antropozófiai mozgalom mellett egy másik mozgalom alakult, mégpedig nem belőle kiindulva, hanem önállóan. Azért alakult meg, mert az Antropozófiai Társaságon kívül számos olyan ember létezik, aki nem találja meg az utat az antropozófiai mozgalomhoz, csak később találkozhat vele.

Ezért éles különbséget kell tenni az antropozófiai mozgalom, valamint az Antropozófiai Társaság és a vallásos megújulás mozgalma között. Lényeges, hogy az antropozófiát ne tartsák a vallásos megújulási mozgalom megalapítójának.

Ez független attól, hogy a vallásos mozgalmat világra hozó szellemi hatalmak iránti szeretetből és odaadásból adtuk azokat a tanácsokat, amelyek ezt a vallásos mozgalmat a mai emberi fejlődés értelmében teszik igazi szellemi gyülekezetté. Tehát akkor jött helyes módon létre, ha úttörőjének tekinti az antropozófiai mozgalom tartalmát, amely szilárd talajt nyújt számára, ha rátámaszkodik, és tagjainál keres segítséget és tanácsot. Tisztázni kell ezeket a dolgokat, mert az antropozófiai mozgalom ellenfeleinek ma minden támadási felület jól jön. Meg kell mondanom, hogy aki jóakarója az antropozófiai mozgalomnak, annak valóban vissza kellene utasítania, ha bárhol azt hallja, hogy a vallásos megújulás mozgalmát a dornachi Goetheanum révén alapították meg, tehát közvetlenül az antropozófiai mozgalom az alapító. Mert ez nem így van. Úgy van, ahogyan az imént leírtam.

Azt kellet gondolnom - éppen annak alapján, ahogyan a vallásos megújulás mozgalmát lábra állítottam -, hogy ez az antropozófiai mozgalomra fog támaszkodni, őt tekinti úttörőjének, és híveit rajta kívül fogja toborozni, súlyos hibának tekintve, ha belenyúlna az Antropozófiai Társaságba, hiszen éppen rajta kívül van rá szükség. Csak az érti meg az Antropozófiai Társaságot, aki e vallásos mozgalom segítőjének és tanácsadójának tekinti, anélkül azonban, hogy közvetlenül belemerülne. Mert különben egyfelől az Antropozófiai Társaság szétzúzásán és rombolásán dolgozik, másfelől pedig a vallásos megújulás mozgalmának eredménytelenségén. Mert az emberiségben valamennyi helyes módon létrejött mozgalomnak organikus egységben kell együttműködnie. De ennek a helyes módon kell megtörténnie.

Képtelenség volna, hogy az emberi organizmusban a vérkeringés idegrendszerré alakuljon át és viszont. Az egyes rendszereknek egymástól szépen elválasztva kell működniük az ember szervezetében. Akkor fognak helyesen együttműködni. Ezért szükséges, hogy az Antropozófiai Társaság tartalma leplezetlenül az antropozófia maradjon, és ne gyengítse az új mozgalom. Aki megérti az antropozófiai mozgalmat, az a lényeget - nem fölényes, öntelt módon, hanem korunk feladatainak igazi értelmében - így foglalhatja szavakba: akik eltaláltak az Antropozófiai Társasághoz, azoknak nincs szükségük vallásos megújulásra. Mert mi is volna az Antropozófiai Társaság, ha még vallásos megújulásra volna szüksége!

A világban azonban szükség van vallásos megújulásra és éppen azért nyújtottunk segítséget az alapításához, mert mélységesen szükség van rá. A dolgok tehát akkor történnek helyesen, ha az Antropozófiai Társaság megmarad olyannak amilyen, és ha azok, akik meg akarják érteni, valóban megragadják a lényegét, és nem képzelik azt, hogy egy másik mozgalomhoz kell tartozniuk, amelynek megvan a maga tartalma. Reális értelemben igaz, hogy ezt a vallásos megújulási mozgalmat nem az antropozófia alapította, de az önállóan megalakult vallásos megújulási mozgalom az antropozófiából merítette tartalmát.

Aki tehát nem különíti el ezeket a dolgokat értelemszerűen, az az antropozófiai mozgalom tulajdonképpeni impulzusát elhanyagolva azon dolgozik, hogy a vallásos megújulás mozgalmának gerincét és talaját is elvonja, és tönkretegye az antropozófiai mozgalmat is. Aki a vallásos megújulási mozgalom talaján állva úgy gondolja, hogy azt az antropozófiai mozgalomra is ki kell terjesztenie, az saját maga alatt vágja a fát. Mert a kultikus jellegnek is meg kell végül szűnnie, ha a megismerés gerincét megszüntetik.

Éppen mindkét mozgalom sikeres fejlődéséhez lényeges, hogy szabatosan elkülönítsük őket. Ezért kezdetben különösen fontos, hogy szigorúan ügyeljünk arra - mivel korunkban minden azon múlik, hogy céljainkhoz erőt fejtsünk ki -, hogy a vallásos megújulás mozgalma minden irányában az antropozófiai mozgalmon kívül eső körökben működjék. Tehát sem anyagi eszközeinek megszerzésében - erről is beszélnem kell, hogy értsék a dolgot - ne nyúljon az antropozófiai mozgalom ma olyan lassan csörgedező forrásaihoz, tehát ne vegye el mintegy anyagi bázisát, másfelől pedig ne térítsen az antropozófusok soraiban, ha nem sikerül rögtön nem antropozófus híveket találnia. Ez lehetetlen dolog és mindkét mozgalom pusztulásához vezetne.

Ma igazán nem fanatikus módon kell eljárnunk, hanem tudnunk kell, hogy csak akkor tesszük meg azt, ami emberileg szükséges, ha az ügy igényének megfelelően cselekszünk. Amit most következményként mondok el, az egyben a vallásos megújulási mozgalom világra segítésének előfeltétele volt, mert csak ilyen feltétellel lehetett segítséget nyújtani hozzá. Ha e feltétel nem létezett volna, úgy tanácsaim révén sohasem jött volna létre a vallásos megújulás mozgalma.

Kérem, értsék meg, hogy a vallásos megújulás mozgalmának tudnia kell, hogy kiindulópontjánál kell kitartania. Megígérte, hogy híveit az antropozófiai mozgalmon kívül keresi, mivel természetszerűleg ott találhatók és ott keresendők.

Az elmondottakat nem azért mondtam el, mert aggódom, hogy az antropozófiai mozgalmat megfoszthatják valamitől, semmiképpen sem személyes intenciókból, hanem az ügy szükségszerűsége folytán. Ezzel kapcsolatos az is, hogy megértsék, hogy hogyan lehet helyesen működni az egyes területeken. Fontos, hogy lényeges dolgoknál világosan kimondjuk, miről van szó, mert ma nagyon is elterjedt tendencia a dolgok elkenése, nem világos megfogalmazása. Pedig ma minden területen világosságra van szükség.

Ha tehát valaki azt mondaná, hogy én magam hoztam létre a vallásos megújulás mozgalmát, most pedig így nyilatkozom róla - hát, igen tisztelt hallgatóim, és kedves barátaim, ha valaha másként szóltam volna ezekről a dolgokról, akkor nem nyújtottam volna segédkezet a vallásos megújulás mozgalmának megalapításához. Ki kell tartania kiindulási pontjánál. Csak azért mondom el mindezeket, hogy az Antropozófiai Társaságban helyesen értsék a dolgokat, nem pedig hogy

-    mint állítólag megtörtént - azt mondják: az antropozófiai mozgalom nem ment, most a vallásos megújulás mozgalmát alapították meg, mert ez a helyes. Meggyőződésem ugyan, hogy a vallásos megújulás mozgalmát megalapító kitűnő, kiváló személyiségek minden ilyen mesét teljes erővel meg fognak cáfolni, és tartózkodni fognak az antropozófiai mozgalmon belüli térítéstől, de itt helyesen kell érteniük a dolgokat.

Tudom, hogy minduntalan akadnak némelyek, akiknek az ilyen, időnként szükséges fejtegetések - amelyek nem panaszképpen vagy kritikaként hangzanak el valamilyen irányban, csak a világosan megfogalmazott leírás kedvéért - nem kellemesek, mivel a ködös homály helyére világosság kerül. Erre azonban szükség van, mint az antropozófiai mozgalom, mint pedig a vallásos megújulási mozgalom sikere és ereje érdekében. A vallásos megújulás mozgalma nem erősödhet, ha valahogyan károsítja az antropozófiai mozgalmat.

Ezt azonban különösen az antropozófusoknak kell igen alaposan megérteniük, hogy ahol fel kell lépni az ügy igazságáért, ott mindenütt fel is lépjenek. Ami pedig az antropozófus álláspontját illeti a vallásos megújulással kapcsolatban, az az, hogy csak tanácsadó lehet, aki szellemi javait igyekszik átadni, ha pedig kultikus cselekményekben vesz részt, úgy mindig tudatában kell lennie annak, hogy ezt a kultikus cselekmények segítségére teszi. Aki antropozófusnak vallja magát, az csak szellemi segítője lehet a vallásos megújulás mozgalmának. De ezt minden vonalon olyan embereknek kell hordozniuk, akik szellemi életük sajátos konfigurációja és beállítottsága folytán még nem találták meg az utat az Antropozófiai Társasághoz.

Remélem, hogy most senki sem megy oda a vallásos megújulási mozgalomban aktívan tevékenykedőhöz, mondván, hogy Dornachban ezt vagy azt mondták ellenük. Semmit sem mondtunk ellenük; a szellemi világ iránti szeretetből, odaadásból és a szellemi világból helyesen fakadó tanácsokkal láttuk el ezt a mozgalmat, így önállóan megalakulhatott. De az antropozófusoknak tudniuk kell, hogy önállóan alakult meg, és ha kultuszának tartalmát nem is, de a kultusz tényét saját erejéből, saját indítékából alakította ki, és az antropozófiai mozgalomnak nincs hozzá semmi köze. Leghőbb vágyam, hogy a vallásos megújulás mozgalma maximálisan fellendüljön, de az eredeti feltételek betartásával. Antropozófus ágazatok nem alakulhatnak át a vallásos megújulás gyülekezeteivé, sem anyagi, sem szellemi vonatkozásban.

Ezt ma azért kellett elmondanom, mert olyan kultusznak kellett tanácsot adnom, amelynek gyarapodását hőn óhajtom a jelenkorban.

Mint epizódot be kellett ezt iktatnom, hogy ne támadjanak félreértések az adott kultusszal kapcsolatban, ha holnap általánosságban a kultikus élet spirituális világbeli feltételeiről beszélek. Ez epizódszerű elmélkedés volt, hogy jobban megértsék azt, amit holnap mondok el a tegnapi fejtegetés folytatásaként.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként