"A kőzetek az isteni bölcsességből eredő fájdalmak megtestesülései. A növények az isteni erkölcsiség és hűség teremtményei. Az állatok darabokra tört isteniség."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A csillagok világa és az ember (4)

3. --

[Az embernek a földi és a földöntúli világ létéhez fűződő kapcsolata. A luciferi és az ahrimáni lények harca az emberért az alvás idején.]

Dornach, 1922. december 3.

Mostani fejtegetéseim során szeretném egyre érthetőbbé tenni, hogy az ember lénye nemcsak a földi világhoz, a földi élethez tartozik, hanem a kozmikus léthez, a csillagvilág életéhez is. Ilyen vonatkozásban már sok mindent kifejtettem. Félreértések elkerülésére szeretném a következő megjegyzést előrebocsátani. Amikor az embernek a csillagvilággal fennálló összefüggéséről beszélünk, az a szemrehányás érhet, hogy a ma gyakorta művelt dilettáns asztrológiához hajlunk. Ha az ilyen vonatkozásban elmondott dolgokat helyesen értjük meg, akkor kiderül értelmezésünk óriási eltérése attól a dilettantizmustól, amely a régi asztrológiai hagyományokhoz kapcsolódva ma olyan gyakran megnyilvánul.

Azt mondjuk, hogy az ember itt születése és halála között olyan lény, aki összefügg a Földdel és történéseivel. Hogyan értjük ezt? Úgy értjük, hogy az ember születése és halála között attól kapja életét, hogy először is anyagcsererendszerébe földi anyagok táplálékát veszi fel, és ezeket szervezetében feldolgozza. Lélegzetével és a légzéshez csatlakozó belső folyamatokkal a továbbiakban is a Földhöz, vagyis a Föld légköréhez kapcsolódik. Arról is beszélünk, hogy az ember érzékszerveivel észleli a Föld külső tárgyait, sőt a Földön túliak vetületét is, ami egyébként sokkal földibb jellegű, mint általában hiszik. Így egészében véve azt mondhatjuk, hogy az ember érzékszerveivel, ritmikus rendszerével és anyagcsere-rendszerével veszi fel magába a földi létet, és önmagában folytatja azokat a folyamatokat, amelyeket a földi lét és annak folyamatai hoznak létre. Az emberben azonban éppen így megvan a kozmikus, Földön túli folyamatok folytatása is. Amikor arról van szó, hogy az embert befolyásolja például a Hold, a Vénusz vagy a Mars, akkor nem kell azt hinnünk, hogy a Mars, a Vénusz vagy a Hold valamiféle sugárzást vagy hasonlót bocsát le, és ez hatja át az embert. Ha például azt mondják, hogy az embert a Hold befolyásolja, akkor ezt teljesen analóg módon kell felfognunk, mint amikor azt mondják, hogy az embert a földi szubsztanciák befolyásolják.

Amikor az ember elmegy egy almafa mellett, leszed egy almát és megeszi, akkor mondhatjuk, hogy az almafának hatása van az emberre, de ezt nem képzeljük el olyan közvetlen módon, hogy az almafa sugárzásokat bocsát az emberre. Vagy ha egy ember mondjuk, egy legelő mellett megy el, ahol egy ökör van, és nyolc nap múlva eszik az ökör húsából, akkor sem képzeljük el ezt olyan közvetlenül, hogy az ökör befolyásolta az embert. Így természetesen azt sem kell direkt módon elképzelnünk, amit a csillagvilágnak z emberre gyakorolt hatásáról kell mondanunk. A csillagvilágnak az emberhez és az embernek a csillagvilághoz fűződő viszonya ugyanolyan reális, mint az embernek ahhoz az ökörhöz, amely mellett elmegy, és azután a húsából eszik.

Ma azokról a kapcsolatokról szeretnék beszélni, amelyek az ember és a világ, valamint a földi lét, és a földöntúli lét között fennállnak. Ha még egyszer rátekintünk arra, ahogy az ember az ébrenlét és az alvás váltakozó állapotában él, akkor először is azzal kell tisztában lennünk, hogy éber állapotában az embernek elsősorban a földi szubsztanciákhoz és erőkhöz fűződő kölcsönös viszonya jön létre. Az ember ébrenléte folyamán érzékszerveivel észlel. Alvás közben nem észlel az érzékszerveivel. Az ember általában csak nappali éber állapotban eszik és iszik, bár ezt némelyek talán még alvás közben is szeretnék. Csak a légzés és a vele kapcsolatos vérkeringési folyamat - mint a ritmikus folyamatok általában - játszódik le éber és alvó állapotban is az emberben. De mégis eltérőek az ébrenlét és az alvás állapotában. Később beszélek még arról, hogy mi a különbség az éber és az alvó légzés között. Maradjunk most először annál, hogy az ember ébrenléte alatt érzékszervei és anyagcsere-rendszere révén van kapcsolatban a külső világgal, egyelőre csak a közismert dolgokra vonatkozóan; tehát ezzel csak ismerős tényt állapítunk meg.

Induljunk ki abból, hogy az ember éber állapotban a külső világból veszi fel a táplálékát. A táplálék feldolgozásának hatására éber állapotban belső tevékenység is végbemegy az emberben. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy amíg éber állapotban, a táplálék felvétele után, ennek hatására belső fizikai és éteri tevékenység is folyik az emberben, fizikai és éteri organizmusát áthatja az ember én-lénye és asztrális lénye.

Az ébrenlét alatt az ember én-lénye és asztrális lénye hatalmába keríti azt, ami a táplálkozáshoz csatlakozva megy végbe a fizikai és éteri emberben. Az alvás állapotában azonban nem megy végbe az, ami az én-lény és az asztrális ember hatására történik. Alvó állapotban olyan tevékenység és hatás éri az ember fizikai és étertestét, amely nem a Földből indul ki, hanem a Föld kozmikus környezetéből, a csillagok világából.

Azt mondhatjuk, és megint csak nem képletesen, hanem reális értelemben: nappal az ember a földi anyagok szubsztancialitását eszi, éjszaka pedig azt veszi fel, amit a csillagok és folyamatai nyújtanak neki. Így tehát az embert ébrenléte bizonyos mértékben a Földhöz köti, alvás közben pedig mintegy elviszik a Földről, és mondhatnám, égi folyamtok játszódnak le benne, mégpedig fizikai és étertestében.

A materialista megismerés szerint elalvás után csak a felvett anyagok működtetik erőiket az emberben, holott az alvó állapotban felvett anyagokat a Föld környezetének kozmikus erői dolgozzák fel. Mondjuk, például fehérjét veszünk fel. Ezt a fehérjét csak az köti a Földhöz, hogy az embert éber állapotában lelki és szellemi mivolta, tehát asztrális lénye és én-lénye hatja át. Alvó állapotban erre a fehérjére a bolygók egész világa hat, a Holdtól a Szaturnuszig, és az állócsillagok is. Ha egy vegyész az alvó ember belső folyamatait szeretné vizsgálni, akkor nemcsak a földi kémiát kellene ismernie, hanem a szellemi kémiát is, mert ilyenkor más folyamatok játszódnak le mint a nappali ébrenlét alatt.

Ugyanez a helyzet az ember én-lényével és asztrális lényével is, amelyek alvás közben elválnak a fizikai és az étertesttől. Ezek nincsenek ugyan közvetlen kapcsolatban a csillagvilággal, hanem azokkal a lényekkel vannak kapcsolatban, akiknek a Nap, a Hold és a csillagok fizikai képmásuk, tehát a magasabb hierarchiák lényeivel. Így azt mondhatnánk, hogy az alvó emberben egyfajta kettősség van. Énje és asztrálteste

-    mondhatnám, szelleme és lelke - a magasabb világ birodalmának szellemi lényeinek adja át magát. Testei, a fizikai test és az étertest, a magasabb lények kozmikus-fizikai képmásának, fizikai vetületének adják át magukat.- Amennyiben az ember földi lénynek tudja magát, intellektualizmusának hatására voltaképpen egyre inkább materialista nyárspolgár lett. Az újabb kort az intellektuális előrehaladás koránk nevezik, de majdnem éppen úgy a nyárspolgári, a materialista nyárspolgári előrehaladás korának is nevezhetnénk. Mert az ember nincs tudatában annak, hogy egyébtől is függ, mint a Föld érzékszervi benyomásaitól, azoktól a ritmikus folyamatoktól, amelyeket a földi folyamatok keltenek benne, és azoktól az anyagcsere-folyamatoktól, amelyeknek szintén földi eredete van. Az ember ezért nincs tudatában annak, hogy voltaképpen a világmindenségbe illeszkedik. Ez a beilleszkedés pedig roppant bonyolult. Az élet rendkívül bonyolulttá válik, ha - mondhatnám - elhúzzuk előle azt a fátylat, amely mindig ott van az ember előtt és ezért csak az érzéki világot látja, a mögötte rejlő szellemet pedig nem. Akkor kiderül, hogy az embert nemcsak a most közvetlenül megfigyelhető lények és fizikai vetületük, a csillagok, befolyásolják, hanem, hogy a földi létben is jelen vannak a csillagokkal rokon érzékfeletti lények, akik lakóhelyüket bizonyos mértékben a földi területen ütötték fel.

Tudják, hogy az ótestamentumi nép Jahvét tisztelte. A tisztelet egy valóságos lényt illetett. Ez a lény a fizikai világban megnyilvánuló Holddal függ össze. Természetesen többé-kevésbé mindig képszerű, de ugyanakkor reális is, ha azt mondjuk, hogy a Jahve-lény a Holdon lakik. Ami a Jahve-lényhez tartozik, az a Hold létével függ össze.

Vannak azonban lények, akik a Holdnak a Földtől való elszakadásakor, hogy úgy mondjam, nem voltak hajlandóak a Jahve-lényekkel a Holdra utazni, ottmaradtak a földi téren. Így, ha a Holdra tekintünk, mintegy a szabályszerű Jahve-lényeket sejthetjük ott. Azt mondhatjuk, hogy ez annak a külső fizikai vetülete, ami mint Jahve-lény szabályszerű módon vesz részt a világ rendjében. Ha azonban azt ismerjük meg, ami a Föld felszínében, a szilárd talajban és a vizesben játszódik le, akkor azokat a lényeket kapjuk, akik elutasították, hogy lakóhelyüket a Holdon üssék fel, és szabálytalan módon a Földre költöztek.

Az úgynevezett Hold-lényeknek segítőik is vannak. Ezek éppen úgy hozzátartoznak a Merkúrhoz és a Vénuszhoz, mint ahogy a Hold-lények a Holdhoz tartoznak, így a Hold-lények, Vénusz-lények és Merkúr-lények valamiféle hármasságot alkotnak. A világmindenség ilyenfajta szabályos lényei éppen ezekhez a csillagokhoz tartoznak. De a Föld földszerű és vizes elemében is vannak olyan lények, akik ugyanebbe a kategóriába, de mondhatnám, egy másik korszakhoz tartoznak és nem haladtak együtt, amikor a földiség, a Hold, a Vénusz és a többi révén kozmikussá vált. Ezek a lények ugyanúgy hatnak az alvó emberre, mint a kozmikus lények, de káros befolyásuk van. Ezt a káros hatást egy bizonyos esetben így jellemezhetem: amikor az ember elalszik és elalvása és ébredése között alvó állapotba kerül, akkor ezek a szabálytalan Hold-, Vénusz-, és Merkúr-lények közelednek hozzá, és azt a feladatot tűzik maguk elé, hogy - elalvása és felébredése között, öntudatlan állapotban- bebeszéljék neki, hogy a gonosz jó, és a jó gonosz.

A beavatásban valóban megrendítő, iszonyúan fájdalmas, hogy általa olyan dolgokat ismerünk meg a szokásos tudat küszöbén túl, amelyek semmiképpen sem veszélytelenek az ember számára. A külső materialista beállítottságú életben fogalmunk sem lehet róla, hogy az ember milyen dolgoknak van kitéve elalvás és ébredés között. Valóban ki van téve ezeknek a lényeknek, akik bebeszélik neki alvó állapotában, hogy a jó a gonosz és a gonosz a jó. Mert a földi-morális rend az ember étertestéhez van kötve és az alvó ember morális vívmányait voltaképpen az ágyban hagyja. Alvó állapotába nem morális kvalitásaival felvértezve megy át.

A természettudomány ma már mindenütt súrolja azokat a jelenségeket, amelyeket a szellemtudományban ki kell fejtenünk. Talán olvasták nemrégen az újságokban azt az érdekes közlést, amelyet statisztikailag vettek fel, és teljesen megfelel a valóságnak. Azt mondták, hogy legjobban voltaképpen a bűnözők alszanak a börtönben; ha igazi, megátalkodott bűnözők, akkor alvás közben egyáltalán nem gyötrik őket rossz álmok és ehhez hasonlók. Ez ugyanis csak akkor merül fel újra, amikor étertestükbe merülnek, és ebben megint ott van a morális minősítés. Aki moralitásra törekszik, annál sokkal inkább megtörténhet, hogy étertestének morális alkata révén asztráltestébe is átvisz valamit, és azután az aránylag csekély immoralitás is álmokkal gyötri. Mindenesetre az a helyzet, hogy az ember alvó állapotában egyáltalán nem, vagy csak csekély intenzitással viszi át a földi életben szerzett morális jellegét, viszont ki van téve például azoknak a lényeknek, akikről az előbb beszéltem.

Ezek a lények azonosak azokkal, akiket egyébként mindig az ahrimáni lények kategóriájába sorolok. Az a feladatuk, hogy az embert lehetőleg megtartsák a Földön. „A szellemtudomány körvonalai”-nak leírásaiból tudják, hogy a Föld egykor feloldódik, és átmegy a Jupiter-állapotba. Ezt akarják ezek a lények megakadályozni. Különösen azt akarják megakadályozni, hogy az ember szabályosan fejlődjön a Földdel együtt, és azután megfelelő módon belenövekedjen a Jupiter- állapotba. A Földet saját létében akarják konzerválni, fenn akarják tartani, és az embert meg akarják tartani a Föld számára. Ezért állandóan a legintenzívebb módon fáradoznak a következőkön. Ezek olyan folyamatok, amelyek mondhatnám, a lét színfalai mögött reális folyamatként mennek végbe, amióta az emberi nem itt él a Földön. Az ember az alvó állapoton én-lényével és asztrális lényével megy keresztül. A jogtalanul Földön lakó Hold-, Vénusz- és Merkúr-lények voltaképpen mindig megpróbálják, hogy az embernek alvó állapotában a földi éterből étertestet adjanak. Ez valójában szinte sohasem sikerül. Később beszélek majd egyszer olyan ritka esetekről, amikor ez sikerül, de ez szinte sohasem történik meg. A próbálkozást azonban nem adják fel, mert ezek a lények mindig azt hiszik, hogy amikor az alvó ember étertestét az ágyban hagyta, akkor földi éterből való étertesttel sikerül őt körülvenni és áthatni. Ezt szeretnék ezek a lények.

Ha egy ilyen ahrimáni lénynek valóban sikerülne, hogy az emberbe ismétlődő alvása közben fokozatosan egy egész étertestet belevigyen, akkor az ember a halála után, amikor étertestében van, fenn tudná magát tartani az étertestében. Hiszen az étertest egyébként néhány nap alatt feloszlik. De így az ember fenntarthatná magát étertestében, és lassanként létrejönne egy éteri-emberi nem. Ezt akarják a szellemi világnak erről a részéről. Ezáltal konzerválhatnák a Földet. A Föld szilárd és vizes szövedékében valóban olyan lények serege található, amely az emberiséget a Föld végezetéig fokozatosan kísértetekké, éteri kísértetekké szeretné változtatni, hogy ne tudjuk a földfejlődés normális célját elérni. Ezek a lények éjszakánként egyáltalán nem csüggednek el. Mindegyre úgy vélik, hogy próbálkozásuk sikerrel járhat.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy mint emberek tűrhetően értelmesek vagyunk; a fokozódó nyárspolgáriság jelenlegi korában ez az értelem különösen aggasztó mértékben alakul ki. Az ember büszkélkedhet tehát bizonyos értelemmel, de ez távolról sem éri el ezeknek a sokkal magasabb lényeknek az értelmét, akik a most elmondottakat szeretnék véghezvinni. Nem kellene tehát azt mondani, hogy ezek a lények borzasztóan ostobák lehetnek. Egyáltalán nem ostobák. Mivel tettüket csak az alvó emberen hajthatják végre, így semmi sem tartja vissza őket attól a hitüktől, hogy a Föld-korszak vége előtt mégiscsak sikerül az emberi nem nagy részét attól visszatartani, hogy elérje a Föld Jupiter-megtestesülésével összefüggő eljövendő rendeltetését.

Aki azonban mégis beletekint az érzéki élet színfalai mögé, az meglátja, hogy ezek a lények olykor csüggedtek és csalódottak. Ezeket a csalódásokat nem éjszakánként élik át, hanem napközben. Látjuk, hogy csalódásokat élnek át, amikor például kórházakban találkozunk ezekkel az ahrimáni lényekkel. Hiszen az embert megtámadó betegségek egyfelől megkövetelik, hogy gyógyításukért minden körülmények között megtegyünk minden lehetőt. Másfelől viszont azt kell kérdeznünk: Hogyan merülnek fel a természeti lét sötét öléből az emberi betegség állapotai? - Azok a betegségek, amelyek nem külső hatásra jönnek létre, hanem az ember bensejéből merülnek fel, azzal függenek össze, hogy amikor az ahrimáni lények már csaknem elérték valakinél, hogy a rendes étertestén kívül átvegyen még egy étertestet, akkor ezek az emberek betegség-okokat vesznek fel magukba, hogyha felébredéskor fizikai testükbe és rendes étertestükbe már éteri jellegű testi törvényszerűségeket vittek be. A szabályos Vénusz-, Merkúr,- és Hold-lények ezekkel a betegség-okozókkal védekeznek a jogosulatlan lények káros befolyása ellen. Ha az ember nem kapná meg olykor valamelyik betegséget, akkor az a veszély fenyegetné, amelyről most beszéltem. Teste valamilyen betegség hatása alá kerül, hogy - ha szabad így kifejeznem magam - kiizzadhassa azokat a jogosulatlan éterfolyamatokat, amelyeket az ahrimáni hatásra vett fel.

A tévedés lehetősége az a további reakció, amit azért idéznek elő, hogy az ember ne essen áldozatul ennek az ahrimáni befolyásnak. A harmadik dolog az egoizmus. Az embernek nem kellene túlzott értelemben betegnek lennie, tévedésbe esnie és önzőnek lennie. Az egoizmus szintén az embernek a rendes földfejlődéshez való ragaszkodása azzal szemben, hogy az ahrimáni lények kiragadják emberi lényét.

Ezeket a lényeket a szokásos érzéki lét színfalai mögött fedezzük fel. A lények egy másik fajtáját azáltal képzelhetjük el, ha tudjuk, hogy az emberre nemcsak a Hold, a Vénusz és a Merkúr hat a kozmoszból, hanem a Nap mögött a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz is.

Az úgynevezett francia kurzusban tartott itteni előadásaimból tudják, hogy a Hold főképpen azoknak a lényeknek a fizikai vetülete, akik az embert behozzák a fizikai világba. A Szaturnusz viszont azoknak a lényeknek a fizikai vetülete, akik ismét kiviszik a földi fizikai világból. Az embert a Hold hozza le a Földre. A Szaturnusz ismét visszaviszi, előbb a kozmikus messzeségekbe és innen azután a szellemi világba. Ahogy a Jahve holdistenségnek a Vénusz és a Merkúr lényei segítenek, úgy a Szaturnusznak, a Jupiter és Mars segít abban, hogy az ember lénye tovább haladhasson a kozmikus messzeségekbe és a szellemi világba. Ezek a hatások ellentétesen befolyásolják az embert, mint amelyek a Hold lényével kapcsolatosak.

A helyzet az, hogy az emberre tizenhetedik, tizennyolcadik évéig elsősorban a Hold, a Vénusz és a Merkúr fejti ki hatásait. Huszadik, huszonegyedik évünkön túl főképpen a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz befolyása érvényesül, de csak későbben fokozódik annyira, hogy kivezessen földi létünkből a szellemi világba. Az ember belső alkata valóban a belső bolygóktól a külső bolygókhoz való átmenettől függ. Tizenhetedik-tizennyolcadik évünkig például elsősorban az egész testet átható, nagyvérkörtől függünk. Később inkább a kisvérkörtől kerülünk függésbe. Ezeket azonban későbbi előadásokra kell hagynunk. Most az érdekel bennünket, hogy ahogy a Föld szilárd és folyékony alkotórészeiben szabálytalan Hold-, Vénusz- és Merkúr-lények laknak, ugyanúgy szabálytalan Mars-, Jupiter- és Szaturnusz-lények is létfeltételeikre, képletesen kifejezve lakóhelyükre találnak a Földet körülvevő melegben és levegőben. Ezek a lények is nagy befolyással rendelkeznek az alvó állapotban lévő emberre. Hatásuk azonban egészen ellentétes irányú.

Ezek a lények, hogy úgy mondjam, morális automatává szeretnék tenni az embert, hogy éber állapotban egyáltalán ne hallgasson az ösztöneire, vérének szavára, mindezt utasítsa el és csak a jogosulatlan Mars-, Jupiter- és Szaturnusz- lények sugallatainak engedelmeskedjék, tehát olyan morális automata legyen, amelynek egy valaha eljövendő szabadságra még kilátása sincs. Ezek a lények ezt akarják, és befolyásuk rendkívül erős. Minden éjjel arra szeretnék rábírni az embert, hogy a csillagvilág befolyását befogadva ne térjenek vissza a földi világ befolyásának felvételére. Az embert teljesen ki szeretnék emelni földi életéből. Már az emberi nem földi keletkezésének kezdete óta azt akarták, hogy az ember megvesse a Földet, ahol szabadságára eszmélhet, ne ébredjen rá a szabadságára, hanem maradjon olyan morális automata, amilyen a Föld kialakulásának előző metamorfózisában, a Hold-létben volt.

Azt lehet mondani, hogy az ember voltaképpen két egymással harcoló kozmikus hadsereg között foglal helyet, az egyik a hő és a levegő elemében táborozik, a másik a szilárd és folyékony elemben. Fizikai testi léte elfedi előle, hogy lényéért milyen iszonyú harcot vívnak a kozmoszban. Az embernek ma tudatosan kell az őt érintő tudáshoz jutnia, mert hiszen éppen azáltal ember, hogy a szellemi világ erői fáradoznak érte. Fontos, hogy az ember ma tudást szerezzen arról, hogy emberi mivolta voltaképpen miben áll.

Sötét materialista megismerésünket egykor sokkal jogosabban lebecsülhetik majd a Földön, összehasonlítva azzal, amit az emberiség a jövőben fog a fizikai mögött rejlő szellemiségről tudni, mint ahogy nekünk jogunk van azt mondani: milyen gyermeteg természettudományos ismereteik voltak a görögöknek! Igazán gyerekek voltak, mi pedig csodálatosan sokra vittük! - Főleg a nyárspolgáriságban vittük csodálatosan sokra, és az ilyen kritikához inkább akkor lesz jogunk, ha alapos tudással beszélhetünk azokról a harcokról, amelyeket az ember lényéért vívnak a Földön.

De megvannak a jelei annak is, hogy korunkban kell megkezdődnie az ilyen tudás elterjedésének. A legtöbb ember előtt ma még létünk sötét homályában vannak elrejtve azok a leírt küzdelmek, amelyeket a luciferi és ahrimáni lények folytatnak a világmindenségben az ember lényéért. Ezek a küzdelmek azonban hatnak mindarra, amit az emberiség igen jól lát, amiben tudatosan benne él. Ha nem akarunk civilizációnk életében alvó életet folytatni, akkor meg kell ítélnünk azokat az első hullámokat, amelyek a szellemi világnak arról az oldaláról csapódnak le, amit említettem.

Két hadsereg hullámai csapódnak be kultúréletünkbe, a luciferiek a Föld hő- és levegő-viszonyaiban, és az ahrimániak a földi és vízi viszonyokban. A luciferi hadsereg ma mindenekelőtt az elöregedett teológiát fertőzi, és kultúréletünkben ennek a luciferi hatalomnak a következményei azok az állítások, amelyek Krisztust mítosszá akarják nyilvánítani. Mert Krisztus a Golgotai Misztérium révén szállt le reális lényként a Földre. Ez természetesen mindenekelőtt azoknak a lényeknek a szándékait keresztezi, akik az embert nem szabad lénnyé, hanem morális automatává akarják tenni. Ezért akarják Krisztus valóságos lényét eltörölni, és mítosszá nyilvánítani. Követhetik a XIX. század irodalmában, hogy ezeket a hipotéziseket milyen szellemesen képviselik az olyan teológusok, mint David Friedrich Strau, Kalthoff, és így tovább, vagy például az őket követő - inkább szajkózónak mondható - Arthur Drews. Ők mindenütt azt a szemléletet képviselik, hogy Krisztus mitológiai alak, pusztán kép, amely megragadta az emberek fantáziaerőit. Sok minden fog eljutni hozzánk ebből a hadseregből, de ez volt az első hulláma.

Az ahrimáni hadsereg második hulláma attól a seregtől származik, amely a szilárd földi viszonyok, valamint a Föld vizes környezetében tartózkodik Itt az ellenkező szemlélet érvényesül: elvetik Krisztust és csak az „egyszerű názáreti embert”, Jézus fizikai személyiségét hagyják érvényre jutni - ez ugyancsak teológiai sajátosság!

Krisztust mítosszá alakítani teljesen luciferi dolog, az viszont teljesen ahrimáni, ha a Golgotai Misztériumot átélt lényt pusztán emberré változtatják, még ha különféle tulajdonságokkal ruházzák is fel. Ez nemigen sikerül, az egyszerű „názáreti embert” csak a közlések és hagyományok kiiktatásával lehet összehozni! De a teológiának ebben a sajátosságában nagyon is megmutatkozik, hogy az emberiség kultúrájába az ahrimáni hullám csapódik be

A dolgok helyes megítéléséhez egészen a színfalak mögé kell a szokásos földi létet követnünk. Ha az emberiség nem szánná rá magát, hogy rátekintsen arra, amit ma a szellemi világból kiindulva mondhatunk, akkor egyre kevésbé ítélhetné meg az ilyen jelenségeket, és ezek így öntudatlan mivoltában ragadnák meg. Az emberiség számára azonban egyre veszélyesebbé válik, ha átadja magát nem tudatos lényének. Egyre inkább a tiszta, világos megfontoltságra, a valóság szemlélésére, valóságérzékre lesz szüksége.

Talán akkor érezzük legjobban, hogy ennek a tiszta megfontoltságnak és valóságérzéknek hová kell fordulnia, ha látjuk ma ezeknek a különös jelenségeknek az érvényesülését: hogy a teológia egyfelől tagadja Krisztust, másfelől pedig mítoszt csinál belőle. Ezek a jelenségek egyre jobban ki fognak terjedni és azt mutatják, hogy az emberiségnek világos, biztos szemlélettel kell rendelkeznie a fizikai világra gyakorolt szellemi befolyásokról, különösen az embert érő hatásokról, nehogy azok az emberek vesztét okozzák.

Talán említettem már, hogy volt egyszer két ember, találtak egy formás vasdarabot. Az egyik azt mondta: jó lesz patkónak, megpatkolom vele a lovamat. A másik azt mondta: nem lehet, ez mágnes és nem patkolásra való! Nem látok semmi mágnest, mondta az első, bolond fickó vagy, ha azt mondod, hogy ebben láthatatlan mágneses erők vannak! Ez patkolásra való!

Ilyenek ma azok az emberek, akik a szellemi világból kiinduló közléseket nem akarják befogadni. Képszerűen kifejezve, az egész világgal lovat akarnak patkolni, mert nem akarják a benne lévő érzékfeletti erőket érvényre juttatni; nem hasznosítják a benne lévő mágneses erőt, hanem lovat patkolnak. Természetesen nem is olyan régen volt olyan kor, amikor minden ilyen alakú vasat patkolásra használtak. Ezt ma már nem lehet.

Eljön az az idő, amikor az embernek a szokásos szociális együttélésben is szüksége lesz a szellemi világokból eredő közlésekre. Erre gondolnunk kell. Akkor az antropozófia nemcsak az értelembe hatol be - ennek csekély a jelentősége -, hanem mindenekelőtt az akaratba. Ennek viszont nagy a jelentősége. Gondoljunk erre egyre inkább!

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként