"Krisztus nem csupán az, akire az ember feltekint, akinél mintegy vigaszt talál, hanem a nagy előkép, akit utánozni kell, ahogy a halált legyőzi."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata V. (12)

9. --

[A karma elrendezése a csillagok világában.]

Boroszló, 1924. június 8.

Tegnap arról beszéltem, hogy az ember a halála és újabb születése közti életét karmikus erőinek előkészítésére először az úgynevezett Hold-szférában tölti, és itt, mint láttuk, azokkal a lényekkel találkozik, akik egykor vele éltek a Földön: az emberiség ősi nagy tanítóival. Azt mondhatnánk, hogy az ember közvetlenül halála után ezekkel a lényekkel találkozik. Ezekkel a lényekkel azok is együtt vannak, akiket a „Szellemtudomány” című könyvemben angyaloknak neveztem, ők olyan lények, akik sohasem éltek közvetlenül a Földön, tehát sohasem öltöttek földi testet, még olyan étertestet sem, mint az ember. Mert a Holdnak előbb említett lakói az emberéhez hasonló étertestet hordoztak, bár fizikai emberi testük nem volt.

Az angyalok azok a lények, akik az egyik földi életből a másikba vezetnek át bennünket. Emberi lényünk mostani kozmikus fejlődési korszakában ők vezetnek át bennünket földi életeinken. Már a Hold-szférától kezdve vezetnek. Láttuk, hogy az ember ebben a Hold-szférában jut el oda, hogy mintegy elrendezze a karmáját, és felvegye azokat a belső impulzusokat, amelyek elvezetik karmájának átéléséhez. Az embernek a halál kapuján áthozott helytelen cselekedetei nem állják meg a helyüket a szellemi világokban, ezeket itt kell hagynia a Hold-szférában. Ezt úgy is ki lehet fejezni, hogy rossz karmánkat a Hold-szférában hagyjuk. Mert abban a pillanatban, amikor az ember tovább halad a halál és az újabb születés közötti életében, teljesen lehetetlen volna, hogy rossz cselekedeteinek hatása, következmény megterhelje.

Ha aztán az ember túljutott a Hold szféráján, akkor belső életét a kozmosz további területeire is kiterjeszti. Belép abba a szférába, amelyet Merkúr-szférának nevezhetünk. Itt nem olyan lényekkel találkozik, akikkel valaha együtt élt a Földön, hanem az arkangyali hierarchia lényeivel. Velük ismerkedik meg. Természetesen valamennyi területen együtt él azokkal az emberi lelkekkel, akik szintén áthaladtak a halál kapuján. Ez a lények harmadik csoportja, akikkel az ember a Hold-szférában együtt él: a testetlen emberi lelkek, akik hozzá hasonlóan áthaladtak a halál kapuján. Mindjárt meglátjuk, hogy voltaképpen miért szükséges, hogy karmánk rossz oldalának szellemi hatásai ott maradjanak a Hold szférájában. Most elégedjünk meg ezzel a ténnyel.

Amikor az ember belép a Merkúr-szférába, ott tovább tisztítják és nemesítik. Miután a Hold-szférában levetette a kozmosz számára morálisan hasznavehetetlen részét, még mindig magán viseli a Földön átélt betegségekre való hajlamait és annak eredményeit. Meglepő, de az a helyzet, hogy a halál és az újabb születés közti életben először morális gyarlóságainkat vetjük le, fizikai gyengeségeinket viszont csak később, a Merkúr szférájában. Itt az ember lelke megtisztul mindattól, amit a Földön élt át: a betegségek legkülönfélébb folyamataitól. A Merkúr-szférában tehát az ember lelkileg teljesen egészséges lesz. Meg kell gondolnunk ugyanis, hogy az ember teljesen egészséges lény. Okkult szempontból egészen helytelenül beszélünk az emberről, ha azt mondjuk, hogy szellemből, lélekből és testből van összeállítva. Nem ebből a három alkotórészből áll össze, hanem ha megnézzük, egyfelől testként, másfelől szellemként nyilvánul meg, a kettő között pedig, mint lélek, de valójában mindez egységet alkot. Ha az ember megbetegszik, akkor a lélek és a szellem is átéli a betegséget. Amikor aztán az ember halálakor leveti a testét, akkor lelkében benne vannak a betegség folyamatai révén átélt élmények hatásai is. Ezeket azonban az arkangyalok hatására teljesen leveti a Merkúr-szférában. Az ember tehát a Hold és a Merkúr szférája révén lassanként olyan lénnyé válik, akiben nincsenek már meg a morális és fizikai gyengeség állapotai. Így lép be aztán - közben sok évtized múlik el - a Vénusz szférájába. A Vénusz-szférában aztán azt, ami az emberből áthaladt a Hold- és a Merkúr-szférán úgy átdolgozzák, hogy ennek átélése után beléphet a Nap szférájába. A halál és az újabb születés közti életünk nagyobb részét valójában a Nap-szférában éljük át.

Ezekből a közlésekből láthatják, hogy mennyire megalapozott volt a régi misztériumok berendezkedése, amely ösztönös, de nagyszerű és hatalmas szellemi látás bölcsességéből származott. Ezekben a régi korokban például sohasem tanulmányozták az orvostudományt úgy, mint ma, amikor egyszerűen a fizikai világban maradnak, és a fizikai ember betegségének tüneteit tanulmányozzák, kipróbálják, hogy mi segíthetne rajta, felboncolják a holttestet és tanulmányozzák annak elváltozásait a normális szervezethez képest, és így tovább. Ezt a régi misztériumbölcsesség korában rendkívül gyermeteg dolognak tartották volna, mert egészen pontosan tudták, hogy az embert hogyan kell meggyógyítani. Ezt csak akkor lehet megtudni, ha a Merkúr-szféra lényei felvilágosítást nyújtanak, mert ezt valamennyi kozmikus folyamattal összefüggésben adják meg. Így teljesen meggyógyítják az embert. Ha tehát betekintenek abba, amit a „Szellemtudomány” című könyvemben más szempontból a Merkúr-misztériumok orákulumaként írtam le, akkor észrevehetik, hogy mi is történt ezekben a misztériumokban, amelyek lényegében a régi gyógyítás szolgálatában álltak.

Tegnap a nagy ősi tanítókról beszéltünk, akik egykor együtt laktak az emberekkel a Földön. Mindenütt jelen voltak, ahol emberek éltek, mert valamilyen másfajta éterikusan létező emberi nemként népesítették be a Földet. Azokban a régi korokban azonban olyan lények is leszálltak az emberekhez, akik egyáltalán nem laktak a Földön, de az emberek ennek tompán, álomszerűén tudatában voltak. Amit róluk el kell mondanunk, az a mai materialista tudománynak hódoló ember számára természetesen nemcsak paradoxon, hanem merő ostobaság. De éppen ez az „ostobaság” az igaz. A régi misztériumok bölcsei tudták, hogy a gyógyulás folyamatairól csak a Merkúr érzékfeletti lényei világosíthatnak fel. A Merkúr misztériumait ezért úgy rendezték be, hogy a Merkúr lakói a megfelelő kultuszok révén valóban leszállhattak a Merkúr-kultuszhelyek oltárára, így a Merkúr-misztériumok papjai megbeszélést folytathattak azokkal a szellemi lényekkel, akik a kultikus cselekmények révén szálltak le. A régi korok gyógyászata teljesen ilyen értelemben jutott el a Merkúr-misztériumhoz. Az oltárokra leszálló egyes lényeket Merkúr-isteneknek nevezték, és bár nem feltétlenül voltak mindig ugyanazok, ők mégis ugyanazoknak érezték őket. Úgy alkalmazták a régi misztériumi orvoslást, hogy azt mondták: ezt Merkúr isten közölte az orvos-papjaival. Így gyógyítottak.

A szellemtudomány ma is azon alapul, hogy kozmoszunk lényei a beavatottak megfelelő előkészítése révén leszállnak a Földre. A mai misztériumbölcsesség beavatottjai igen jól tudják, hogy az a lényeges, hogy párbeszédet folytassanak a kozmikus lényekkel. De a mai emberek átlagos tudata ellentétes a régi korokéval. Ma azt mondják: orvos az, akit az egyetemen orvossá avattak. Ezt nem mondták a régi korokban. Az volt orvos, aki Merkúr istennel beszélt. Az ezt követő korokban már minden felbomlóban volt. Ekkor már csak hagyományaiban volt meg az, ami egykor a misztériumokban az orvospapok Merkúr istennel folytatott párbeszédéből eredt.

A Vénusz-szférában arról van szó, hogy miután az ember levetette gonoszságát és egészségtelen állapotait, valóban átkerüljön a Nap szférájába az, ami megmaradt belőle. Ennek megértéséhez utalnék még az ember lényének egyik sajátosságára. Itt a Földön az ember mindig, mint egész jelenik meg. Nagy gonosztevőnek kell lennie, ha lefejezik, ezt követően fizikai teste már nem teljes. Csekélyebb vétségek és bűncselekmények esetén mindig egész marad, bármilyen szigorúan büntetik is. Ez nem így történik azzal a szellemi-lelki vetülettel, amelyet az ember a Hold- és a Merkúr-szférán át magával visz. Miután áthaladt a halál kapuján és levetette a gonoszság és betegség gyarlóságait, megérkezik lelkével és szellemével az érzékfeletti világba, ahol bizonyos értelemben már nem teljes ember. Mert az ember azonos a gonoszságával, a gonoszság saját lényének részét képezi. Ha valaki kifejezetten csak gonosztevő volna, és semmilyen jó emberi vonást nem hordozna, akkor egész emberi mivoltát ott kellene hagynia a Hold-szférában, nem is jutna tovább, mert saját lényünket a gonoszságunk mértéke szerint hagyjuk a Holdon. Azonosak vagyunk azzal, ami gonosz bennünk a szellemi világ számára, így bizonyos értelemben csonka emberként érkezünk a Vénusz szférájába. A Vénusz a legtisztább szeretet eleme, és ami az emberből ilyen módon megmaradt, azt a Vénusz-szféra kozmikus szeretete viszi át a Nap szférájába.

A Nap-szférában az embernek karmája létrehozásán kell reálisan dolgoznia. Korunk fizikusai a legnagyobb mértékben csodálkoznának, ha egyszer valóban eljutnának a Napra. Mert amit a Földön felkutatnak a Napról, az nem állja meg a helyét. A Nap szerintük valamilyen izzó gázgolyó. Nem az, hanem kissé banális hasonlattal a következő: ha egy üvegben szódavíz van, akkor nagyon oda kell figyelnünk, ha látni akarjuk a vizet, oda kell néznünk, ahol mindjárt eltűnik, különben meg sem jelenik. Mit is látunk voltaképpen? Nem a vizet, hanem a víznél hígabb szénsav gyöngyeit. A hígabbat látjuk, a sűrűbbet nem. Mi van tehát a Nappal? Ha a Napra tekintenek, nem azért látják, mert megsűrűsödött izzó gázgolyó van az üres térben, hanem azért, mert ott különösen híg, ritka. Most egy viszonylag szokatlan képzetet kell megalkotniuk.

Ha csak szemlélődünk, belenézünk a térbe. Nem akarok most a tér természetéről beszélni. Ha a szódavízbe nézünk, a víztől elkülönülnek a gyöngyök, ezek a víznél hígabbak.

Odafent, ahol a Nap van, ez még a térnél is hígabb. Azt fogják mondani: hiszen már a tér is semmi! Pedig ahol a Nap van, ott valóban még a semminél is kevesebb van! A földi emberek a mai időkben egészen más okból tudhatnák, hogy létezik a semminél is kevesebb. Ha öt márka van a zsebemben, akkor öt márkám van. Ha lassanként kiadom ezeket, akkor végül nincs semmim. Ha viszont adósságot csinálok, akkor a semminél is kevesebbem van. Hiszen ma tudjuk, hogy mit jelent, ha kevesebbünk van a semminél. Ott a térben egy lyuk van, nincsen tér, és ebben a lyukban valóban szellemi lények élnek, exuziák, dünamiszok, küriotészek. Ebben a lyukban élnek - létük azonban mindenfelé kiterjed - ahogy azt a „Szellemtudomány” című könyvemben említettem. Az ember velük él a halála és újabb születése közötti létének legnagyobb részében. Velük együtt, valamint azokkal az emberi lelkekkel, akikkel együtt haladt át a halál kapuján és karmikus kapcsolatban van velük, és még más olyan lényekkel, akikről alig lehet némi sejtelmünk: ezekkel történik meg közös munkával a következő földi élet karmájának a kidolgozása.

A Nap birodalmában másképpen történnek a dolgok, mint itt a Földön. Miért képzelik a természet okos kutatói - valóban okosak - a Napot izzó gázgolyónak? Mert bizonyos illuzórikus materialista ösztönből úgy akarják elképzelni, hogy ott fizikai folyamatok mennek végbe. A Napon azonban semmiféle fizikai folyamat nem megy végbe. Ez legfeljebb a Nap-koronában történik, nem a Nap-térben. Ez a legtisztább szellemi világ. Nem léteznek benne természeti törvények. A materialisták azt szeretnék, ha a Napon is természeti törvények uralkodnának, itt azonban ezek nem léteznek, innen ki vannak rekesztve. Itt csakis, kizárólag azok a törvények uralkodnak, amelyek a jóságból létrehozzák azokat a karmikus következményeket, amelyek a Vénusz lényeinek a szeretete révén egészítik ki a napra lépő ember csonkaságát, gonosz karmájának eredményét. Az ember természetesen nagyon is tisztelhet sok mindent, ami itt a Földön történik, és amikor leírjuk a halál és az újabb születés közti életet, sokszor az a benyomásunk támadhat: mit csinálunk ott tulajdonképpen olyan sokáig? A Föld legmagasabb rendű kultúrája csekélység ahhoz képest, ami ott azért történik, hogy következő földi életünkben megkapjuk karmánk hatásait, csekélység mindazokhoz a hatalmakhoz képest, akik a Nap-lét alatt vannak körülöttünk és áthatnak bennünket. Csakhogy ott mindez tisztán szellemi módon történik.

A karma egy része már a Vénusz-szférában előkészül, sőt valamennyire már a Merkúr-szférában is. A következő előadásokban megismerkedünk a világtörténelem egyik híres személyiségével, aki a XIX. században azáltal kapta meg karmáját, hogy részben éppen a Vénusz- és a Merkúr-szférában készítette elő. Akik következő életük karmájának kialakítását már a Vénusz- és a Mars-szférában kezdik előkészíteni, gyakran rendkívül jelentékeny személyiségek lesznek földi életükben. A legtöbb embernél azonban a földi élet folyamán leélt karma legnagyobb része a Nap-szférában készül elő, ahol a legtovább tartózkodnak. Ezzel még pontosabban kell majd foglalkoznunk. Ma először fel akarom vázolni, hogy a karma hogyan alakul ki lassanként a különböző szférákban. Úgy kell elképzelniük, hogy az ember ezekbe a szférákba emelkedve a világ egészen más viszonyai közé kerül, nehogy ellentmondásba kerüljenek azokkal a leírásokkal, amelyeket más szempontok szerint adtam meg a halál és az újabb születés közti életről. Amikor például belépünk a Nap szférájába, majd elhagyjuk azt és átjutunk a Mars szférájába, akkor nem hagytuk el teljesen ezt a Nap-szférát, a Nap továbbra is hat a kozmosznak ebben a Földtől távoli részében. A Nap-szférában csak az emberből megmaradt moralitással és egészséggel van dolgunk, a többit levetette. Ez a többi, lényének tökéletlensége, de ez a Nap-szférában kiegészül. Itt a Nap-szférában először létünk első felét éljük át, ebben főként azt készítjük elő, ami a következő emberi testünk fizikai organizációja lesz. A Nap-lét második felében részben az exuziákkal, dünamiszokkal és küriotészekkel, valamint a velünk karmikus kapcsolatban lévő emberi lelkekkel együtt a karma morális részének szenteljük magunkat, kidolgozzuk azt a moralitást, amely aztán következő életünkben érik be. A karma morális és szellemi részét, például különböző képességeinket azonban a Nap-szféra után alakítjuk ki, amikor belépünk a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz szférájába. Éppen az a sajátságos, hogy ezeknek a szféráknak az átélése közben ismerjük fel a fizikai csillagok mibenlétét.

Egy fizikai csillag egyfajta önellentmondás. Mert mi is valójában egy csillag? A fizikusok úgy képzelik, hogy odafent ég egy gáz, vagy valami hasonló. Ha közelednének a Naphoz, nagyon csodálkoznának, hogy éppen a Napban nem találnak semmiféle égő dolgot, hanem egy lyukat a térben, és olyan porrá zúzódnának szét, ami minden a Földön elképzelhető pornál finomabb. Csak szellemiség volna jelen. Így a többi látható csillag sem izzó, égő gáz, hanem egészen más. Itt lakunk a Földön, amelynek megvannak a fizikai anyagai és erői, és vele határos a világ általános éterisége. A világ általános éterisége azáltal válik láthatóvá számunkra, hogy ha belenézünk az éterbe, akkor látóterünk lehatárolt, és ekkor ez az éteriség kéken lehatárolódva jelenik meg. De gyermeteg elképzelés azt hinni, hogy a kozmoszban fizikai anyagok kóborolnak, ahogy azt a materialista gondolkodás képzeli. Ott nem kóborolnak fizikai anyagok, hanem ahol egy csillag van, ott valami egészen más van jelen. Ha az éteriségben egyre tovább haladunk, akkor lassanként egészen kijutunk a térből, és azokba a szférákba kerülünk, ahol az istenek élnek. Képzeljenek el most egészen elevenen egy olyan emberi kapcsolatot, amely testileg jelenik meg. Durván kifejezve, képzeljék el, hogy valaki szereti, megsimogatja önöket és érzik a simogatást. Gyermeteg dolog volna azt képzelni, hogy a simogatás helyén fizikai anyag van, amikor nem néznek oda. Nem fizikai anyag kenődik oda, hanem egy folyamatról van szó, amelynek lényege a simogatás lelki megérzése. Így van ez akkor is, amikor kitekintünk az éteri szférába. Az istenek mintegy szeretetből simogatják a világot. Ez egészen szabályos hasonlat: dédelgetik a világot, hozzáérnek egyes helyekhez, de az érintés nagyon sokáig tart, mert az istenek állandóan ott vannak. A csillagok az éterben kifejeződő szeretet jelei. Valóban erről van szó, ott nincs semmiféle fizikai. Egy csillag meglátása kozmikusán ugyanaz, mint egy ember szeretetteljes érintésének az átérzése. A csillagokhoz feltekintve az isteni-szellemi lények szeretetét érezzük át. Fel kell ismernünk, hogy a csillagok csak jelzik az istenek jelenlétét a világmindenségben. Fizikai tudományunknak sokat kell tanulnia, ha el akar jutni az illúziótól az igazsághoz. Az emberek azonban egyáltalán nem jutnak önismerethez, és nem fogják saját lényüket megismerni, ha a Földön kívüli világmindenségre vonatkozó fizikai tudományt nem változtatják teljesen szellemi tudománnyá. A fizikai tudománynak csak a Föld számára van értelme, mert fizikai szubsztancia csak a Földön létezik.

Így a halál kapuján áthaladva elhagyjuk a Földet, és egyre inkább a tisztán szellemi átéléshez érkezünk. Amikor földi életünk harmadrészében visszafelé élünk, akkor életünk azért tűnik másmilyennek, mint a fizikai élet, mert a Hold szférája hat át bennünket a maga szubsztancialitásával. Ez szellemi módon történik. A karma kidolgozása is azok közé a dolgok közé tartozik, amelyeknek a csillagszférákban kell megtörténniük.

El szeretném még mondani, hogy hogyan jut ilyen megfigyelésekhez az, aki ma alkalmazza a beavatás tudományát, hogy ezek a dolgok kölcsönösen alátámasszák egymást. Egy idő óta még a nyilvános előadásokban is elmondom, hogy ha az ember „A magasabb világok megismerésének útja” című könyvemben megadott módszerek révén felemelkedik a valóságos érzékfeletti megismeréshez, akkor először földi életére pillant vissza, és azt mintegy tablóban tekinti át. Ami belső világában egyébként egymás után következik, az hatalmas életpanorámában egyszerre jelenik meg számára. Ezt énünk megszületéséig tekintjük át, de az élet egyes időszakai bizonyos értelemben mégis különválnak egymástól. Rátekintünk arra, amit születésünktől a fogváltásig éltünk át, különálló zárt sorozatban tekintjük át azt, ami a fogváltástól a nem érésig terjed, aztán a húszas életévek kezdetéig, és így tovább. Ha azonban a koncentrációban tovább emelkedünk, és tovább alkalmazzuk a szellemi világ megismerésének módszereit, akkor eljutunk oda, hogy nem csak azt látjuk meg, amire tekintünk, hanem később elérjük azt is, hogy az élettablót áttekintve és először a születésünktől a hetedik évig terjedő részt látva, eltűnjön az emberi élet: mintegy keresztüllátunk saját életünkön. Ekkor, ha felemelkedünk az inspirációhoz és ki- üresített tudathoz jutunk, saját életünknek azon a pontján, ahol kisgyermekek voltunk, ahol régebben azt láttuk, ami születésünktől hetedik évünkig játszódott le bennünk, a Holdszféra élete és működése jelenik meg. A mai szabályos beavatással a beavatás tudománya a Hold-szféra titkait ismerteti meg velünk, ha élettablónkat inspiratív megismeréssel oltjuk ki, és ekkor meglátjuk, hogy mi ragyog most fel annak helyén, ami saját életünkben játszódik le születésünktől a hetedik életévünkig.

Ha azután arra a területre pillantunk vissza, amelyet a hetediktől a tizennegyedik évünkig élünk át, és ezt inspiratív megismeréssel oltjuk ki, akkor a Merkúr-szférába látunk bele. Minden kapcsolatban van az ember lényével. Az ember az egész világmindenséggel összefügg. Ha valóban megismeri önmagát, kiismeri magát saját lényében, akkor az egész világmindenséget megismeri. Kérem, vegyenek figyelembe valamit. A régi ösztönös beavatás tudománya valóban nagy tiszteletet ébreszt bennünk. Megadta a dolgoknak azokat a helyes elnevezéseket, amelyek máig fennmaradtak. Ha ma akárcsak kevés dolgot is elneveznénk, akkor zűrzavar támadna. Mert a mai megismeréssel és tudással nem lehet megfelelő neveket kialakítani. Ha azonban elfogulatlanul szemléljük az életet, akkor tisztelet ébred bennünk a régi beavatási tudomány tettei iránt. Ez még ösztönösen tudta azt, amit ma mindenféle statisztikákkal állapítanak meg, hogy az ember voltaképpen egészen kis korában kapja meg a gyermekbetegségeket, nagyon könnyen megbetegszik és meghal, és erre csak a nemi érettség után lesz ismét hajlamos. A legegészségesebb életkor a hetediktől a tizennegyedik évig terjedő idő, ebben csekély a halandóság. Ekkor a Merkúr-szférája hat. Ezt a régi bölcsek tudták, és ma ismét felismerjük, ha a jelenlegi beavatási tudomány révén hatolunk be a lét titkaiba. Legszívesebben letérdelnénk az előtt, ami az emberiség ősi szent hagyományaiból jelenik meg számunkra.

Ha azután arra pillantunk vissza, amit az ember tizennegyedik és huszonegyedik életéve között él át, és ezt inspiratív megismeréssel oltjuk ki, akkor a Vénusz-szféra titkaiba hatolunk be. Itt megint meglátjuk a régi beavatási tudomány csodálatos működését. Az ember eléri a nemi érettséget, szeretni kezd. Ha beavatási tudománnyal tekintünk erre, olyan életszakaszba lép, ahol Vénusz titkait leplezi le. Az itt leírt módon mindezek a dolgok az igaz emberi önismeret részei, hozzátartoznak az ember ilyen módon létrejövő elmélyült önismeretéhez.

Ha viszont életünk huszonegyedik évétől a negyvenkettedikig terjedő időszakára tekintünk vissza, és amit imaginatív módon átélünk, azt inspiratív megismeréssel oltjuk ki, akkor a Nap-szféra titkait közelítjük meg. Az előző fejtegetésekben már különféleképpen utaltam arra, hogy az ember a huszonegyedik és negyvenkettedik életéve közötti időre visszapillantva, elmélyült önismeret révén átélheti a Nap megismerését. Ennek megszerzéséhez háromszor olyan hosszú életszakaszt kell áttekintenünk, mint bolygórendszerünk többi égitesténél. Nézzük a reális konkrétumokat. Azt mondtam, hogy az egyik világtörténelmi személyiség főképpen a Merkúr- és a Vénusz-szférában dolgozta ki a karmáját, most már látják, hogy hogyan lehet ilyesmit kikutatni. Megszerzik azt a lehetőséget, hogy saját életünkben visszatekintsenek a hetedik és tizennegyedik év közötti életszakaszra, aztán pedig a tizennegyedik és huszonegyedik év közöttire, ezután kioltják ezt az inspirációval, és bepillanthatnak a Merkúr- és Vénusz-szférába. Ezek révén látják meg, hogy egy ilyen individualitás hogyan működik együtt a magasabb hierarchiák lényeivel és más emberi lelkekkel. Ezáltal jön létre egy földi inkarnáció a XIX. században.

Ha a lényeknek különösen a Mars-szférában kellett a karmán dolgozniuk, akkor ez már nehezebben kutatható ki. Mert ha valaki negyvenkilencedik éve előtt lesz beavatott, akkor nem tud az itt említett életszakaszra, erre a negyvenkettedik évtől a negyvenkilencedik évig terjedő időszakra visszapillantani. Túl kell lépnünk a negyvenkilencedik életévünkön, hogy ezt ki tudjuk oltani, akkor tekinthetünk a Mars-szféra titkaiba. Ha pedig valaki ötvenhatodik éve után lesz beavatott, akkor még egy periódusba tekinthet, ez a negyvenkilencedik és ötvenhatodik életév közötti periódus, ebben a Jupiter-karmát dolgozza ki. Most láthatják a dolgok összefüggését. Csak az ötvenhatodik és hatvanharmadik életév közti életszakaszra visszapillantva tekinthetjük át ezt az egész összefüggést, és ekkor beszélhetünk belső megismerésünk alapján, mert már visszapillanthatunk a Szaturnusz rendkívül sajátságos szférájára. Mert éppen a Szaturnusz-karmák azok, amelyek a legkülönösebb módon állítják bele az embereket a világba. Ezeket az összefüggéseket tanulás útján is megérthetjük, de a beavatás tudományával csak akkor tudjuk átlátni, és önállóan is csak akkor tekinthetünk beléjük, hogy megítélhessük az egész összefüggést, ha hatvanhárom évesek lettünk. Arról van tehát szó, hogy az emberek egy sajátságos földi életben jelennek meg, mint például az a nagy költő, akiről majd még beszélni fogok, aki képességei és alkotásai révén különösképpen azt jeleníti meg karmájában, amit csak a Szaturnusz szférájában lehetett kidolgozni.

Így azt mondhatjuk: ha Napunk bolygórendszeréhez feltekintünk, akkor többek között a kozmoszból kialakított emberi karmát látjuk. Ugyanígy tekinthetünk fel a többi csillagra is, mert a csillagos ég többi része is összefügg az emberrel. Erről is beszélünk még. A Hold, a Vénusz, a Jupiter valóban nem csak az, aminek a fizikai asztronómia leírja őket. Konstellációikban, kölcsönös viszonyaikban, ragyogásukban és egész létükben az emberi sors építőit kell látnunk bennük, a sors óráját, amelyről saját sorsunkat olvashatjuk le. Ez voltaképpen a konstellációkban ragyog le az égről. Ezt tudták is egykor a régi ösztönös misztériumbölcsességben, ez a tisztán szellemtudományos régi asztrológia megismerően dolgozott az élet szellemi alapjaival, az utókorra azonban dilettáns és laikus alakban maradt fenn. Csak az antropozófia fog ismét olyasmit nyújtani, amiből valóságos szellemi összefüggésben ismerhetjük fel, hogy az emberi életet a sors nagy órája alakítja ki törvényszerűen a Földön.

Nézzünk meg ebből a szempontból egy emberi karmát. Nézzünk meg egy olyan embert, akinek a karmája hatással van ránk. Aki az antropozófia révén a mai beteges világszemlélettel szemben ismét belenövekszik egy egészséges világnézetbe, az valóban nemcsak a világ és az ember más fogalmaihoz és képzeteihez jut el, hanem más érzéseket is alakít ki róluk. Gondolják csak el: ha megismerik egy ember sorsát, akkor ezzel az egész csillagrendszer titkait is megismerik. Amikor egy ember sorsa elénk tárul, akkor a kozmosz titkaira tekintünk. A mai emberek életrajzokat írnak, és sejtelmük sincs arról, hogy egy ilyen életrajz megírásával mit profanizálnak. Ilyen mai értelemben vett életrajzokat nem írtak azokban a korokban, amikor a tudás szent volt, mert azt a misztériumok kisugárzásának tartották. Az életrajzokat úgy írták, hogy hátterükben valóban sejteni lehetett a csillagvilág titkainak hatását. Amikor egy ember sorsát áttekintjük, akkor először a Nap előtti lét magasabb lényeinek, az angyaloknak, arkangyaloknak és archéknek a működését látjuk meg benne. Azután látjuk meg a Nap-lét magasabb lényeinek, az exuziáknak, dünamiszoknak és küriotészeknek a működését, majd az egész karmát kidolgozó trónokét, ami elsősorban a Mars-karma. A Jupiter-karmát a kerubok dolgozzák ki, a Szaturnusz-karmán pedig a szeráfok dolgoznak az emberekkel együtt. Amikor tehát a sors képe, egy ember karmája elénk tárul, akkor ebben az emberi karmában a hierarchiák működését látjuk meg. Hiszen ez az emberi karma elsősorban háttér, kárpit, fátyol. Ha a fátyol mögé pillantunk, akkor az archék, arkangyalok, angyalok, küriotészek, dünamiszok, exuziák, szeráfok, kerubok és trónok dogoznak, működnek és tevékenykednek rajta.

Valójában minden emberi sors olyan, mint egy papírlapra rótt írás. Képzeljék el, hogy valaki ránéz erre a papírlapra, és azt mondja, hogy jelek vannak rajta, K, E, I és így tovább. A többit nem érti, nem tudja a betűket szavakká összerakni. Óriási dolog ezeknek a betűknek szavakká való összeillesztése! Hiszen mintegy huszonkét-huszonnyolc betűnk van - ha mindet tekintetbe vesszük, akkor harminc-harmincnégy - és Goethe Faust-ja csak ezekből a betűkből áll. Aki nem tud olvasni, az Goethe Faust-ját sem tudja elolvasni, csak ezt a harmincnégy betűt látja, Goethe Faust-jából pedig nem lát semmit. Egy igazi analfabéta, akinek fogalma sincs az olvasásról, még fel is háborodhatna, ha itt valaki mást is látna, és azt állítaná, hogy ezekből a betűkből Goethe egész Faust-ját össze tudja állítani. Azt mondhatná, hogy az illető bolond. De a Faust mégiscsak ezekből a betűkből áll. Látják, ahogy általában az emberi karmát nézzük, egyetlen ember karmáját, ez csak betűket jelent. Ha azonban el tudjuk olvasni, meglátjuk benne az angyalokat, arkangyalokat, archékat és kölcsönös cselekvéseiket. Így válik az egyes emberi élet a maga sorsával is egyre gazdagabbá - ahogy az a könyv is, amelyből a Faust kiolvasható, ha túljutunk a harmincnégy betűn, és felfogjuk a tartalmát. Amikor a tisztán földi szempontból, a kozmikus analfabéta tudatlanságból áttérünk a tudásra, és egy sors leírásában meglátjuk, hogy betűi a magasabb hierarchikus lények tetteinek a jelei, akkor ez is végtelenül gazdagabbá válik.

Aki átlátja a karmát, mint az emberi élet sorsának alakulását, annak számára olyan magasztos és fenséges, hogy egyszerűen azáltal növekszik bele egy egészen más érzésmódba, nem pusztán elméleti tudásba, hogy megérti a karmának a világmindenséghez, a szellemi kozmoszhoz fűződő viszonyát. Az antropozófia révén nem pusztán elméleti ismereteket kellene elsajátítanunk, hanem mindezeknek fokozatosan gondolkodásmódunk és érzelmeink kialakítására is hatniuk kellene, hogy szívünkkel egyre inkább eljussunk a földi „giliszta-érzéstől” a szellemi világ megérzéséhez. Mert mi emberek nemcsak a Földhöz tartozunk, hanem a szellemi világhoz is. Amit a Földön a bőrünk zár körül, abban megtalálható a halál és az újabb születés közti egész időszak együttes hatása. Az ember bőrén belül bizonyos formában mindig ott vannak a világ összes titkai. Az ember önismerete nem az, amit sokszor triviálisan emlegetünk, és nem is egyfajta érzelgősség. Az emberi önismeret a világ megismerése. Ezért alkalomadtán barátaim könyvébe sokszor beleírtam már a következő mondást:

Ha saját énedet akarod megismerni,
Tekints a kozmosz messzeségeibe.
Ha a kozmosz messzeségeit akarod átlátni,
Pillants saját énedbe.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként