"Bizonyos dolgoknak szükségszerűen meg kell történniük, még akkor is, ha ezek valamilyen szempontból károsak. Kell, hogy az ember ki legyen téve ilyen ártalmaknak, hogy ezeket leküzdve bizonyos erőket szerezzen meg."
Rudolf Steiner
Belépés - Regisztráció
<< Vissza



A kereszténység mint misztikus tény. Misztika az újkori szellemi élet hajnalán (11)

10. Jézus és megjelenésének történelmi háttere

A kereszténység szelleme a misztériumbölcsességből nőtt ki. Ehhez azonban uralomra kellett jutnia annak a meggyőződésnek, hogy ezt a szellemet jobban kell belevinni az életbe, mint ahogy azt a misztériumok tették. Ez a meggyőződés széles körben elterjedt. Csak a már jóval a kereszténység keletkezése előtt is élő esszeusok és therapeuták életmódjával kell szemügyre vennünk, hogy ezt láthassuk. Az esszeusok zárt szektát alkottak Palesztinában, és számuk Krisztus idejében négyezerre tehető. Közösségük olyan életmódot követelt tagjaitól, amely a lélekben a magasabb ént fejleszti ki, és ezzel az újjászületést segíti elő. Szigorúan vizsgálták, hogy a jelölt a magasabb rendű életre való előkészítésre elég érett-e. Akit felvettek, annak bizonyos próbaidő után ünnepélyes fogadalmat kellett tennie, hogy életmódjuk titkát idegennek nem árulja el. Ez az életmód alkalmas volt arra, hogy az ember alacsonyabb rendű természetét elnyomja, és ezáltal a benne szunnyadó szellem egyre jobban felébredjen. Aki a szellemiséget bizonyos fokig át tudta önmagában élni, az a renden belül magasabb fokra emelkedett, és ennek megfelelő, nem kül- sőségesen kierőszakolt, hanem meggyőződésen alapuló, mintegy természet- szerű tekintélye volt. - Az esszeusokhoz hasonlóak voltak az Egyiptomban élő therapeuták. Életmódjukra vonatkozóan kimerítő tájékoztatást ad Philonnak „A szemlélődő életről” szóló könyve. Az a vita, hogy eredeti-e ez a mű, vagy sem, ma már eldőlt, és jogosult a feltevés, hogy Philon valóban egy jóval a kereszténység előtt fennállott közösség életét írta le, amelyet jól ismert, (lásd: G.R. Mead: Fragmente eines verschollenen Glaubens. - Lipcse, 1902. - Max Altman kiadás.) Csak egyes részleteket kell a könyvből elolvasnunk, hogy lássuk miről van szó. „A közösség tagjainak lakása a lehető legegyszerűbb, csak a legnagyobb meleg és hideg ellen nyújt védelmet. A lakások nincsenek olyan közel egymáshoz, mint a városokban, mert nemigen szereti a szomszédságot az, aki a magányt keresi; de nincsenek is annyira távol, hogy a nekik oly kedves társas érintkezést megnehezítené, és hogy rablótámadások esetén ne siethetnének egymás segítségére. Minden házban van egy megszentelt helyiség, amelyet templomnak, vagy monostornak hívnak, kis szoba, kamra, vagy cella, amelyben a magasabb élet titkait keresik. Birtokukban vannak régi írók művei is, akik azelőtt iskoláikat vezették, és akik magyarázatokat hagytak hátra az allegorikus írásokban lefektetett módszerekről. A szent írások magyarázatai az allegorikus elbeszélések mélyebb értelmére vonatkoznak.'1 Láthatjuk ebből, hogy annak az általánossá tételéről volt szó, amire szűkebb körben a misztériumok is törekedtek. Csakhogy természetesen az ilyen általánossá tétellel a szigorú jelleg elhalványul. - Az esszeusok és therapeuták közössége természetes átmenet a misztériumok és a kereszténység között. A kereszténység az egész emberiség ügyévé akarta tenni azt, amit ezek egy szekta ügyévé tettek. Ez természetesen a szigorú jelleg további elhalványulásával járt.

Az ilyen szekták létezése magyarázza, mennyire érett volt akkor az idő a krisztusi titok megértésére. A misztériumokban az embert művi úton készítették elő arra, hogy az előírt fokra jutva, lelkében a szellemi világ feltárulhasson. Az esszeus és therapeuta közösségekben a lélek megfelelő életmóddal igyekezett magát a „magasabb ember” felkeltésére éretté tenni. További lépés volt azután eljutni annak a megsejtéséig, hogy az emberi individualitás az ismétlődő földi életek során a tökéletességnek mind magasabb fokára fejlődhet. Aki ezt megsejtette, az megérthette azt is, hogy Jézusban egy magas szellemiségű individualitás jelenik meg. Minél magasabb a szellemiség, annál nagyobb a lehetősége, hogy valami jelentős dolgot vigyen véghez. A Jézusindividualitás ezért tudta azt a tettet végrehajtani, amelyet az evangéliumok a Jordán-keresztelőben olyan titokzatosan írnak le, és azzal, hogy leírják, mégis annyira világosan jelzik, hogy milyen egyedülállóan fontos esemény.

- Jézus személye képessé vált arra, hogy saját lelkébe felvegye Krisztust, a Logoszt, úgy, hogy a Logosz benne testté lett. Ettől kezdve a názáreti Jézus „én”-je Krisztus, és a külső személy a Logosz hordozója. Hogy Jézus „én”-je Krisztus lesz, ezt az eseményt mondja el a Jordán-keresztelő. A misztériumok idején a „szellemmel való egyesülés” a kevesek, a beavatandók ügye volt. Az esszeusoknál az egész közösségnek kellett olyan életre törekednie, hogy tanai ehhez az „egyesülés”-hez eljuthassanak. A Krisztus-eseménnyel az egész emberiség kapott valamit - a krisztusi tetteket - ami által az „egyesülés” most már az egész emberiség megismerési ügye lett.

  Hiba és javítás beküldése... Megjelölés olvasottként