Antropozófia

[Az idősebb és fiatalabb generáció közti szakadék. A lelki nyelvek különbözősége. A középkor konzerválása Nyugat-Európában és a nyugat-európai materializmus Közép-Európában. Goethe és Darwin. A gondolatképzés finomsága még a XIX. század elején, majd a frázis megjelenése a szellemi életben. Következmény: a gondolat, a gondolkodásmód és az akarat hiánya. A gondolatoknak nincs már erejük, hogy az akaraton és a szíven átlüktessenek. A tudós különösen nehezen illeszkedik bele a kor igazi követelményeibe, mivel a tudomány tudatosan „szívtelen” gondolatokra törekszik. Az ember mélységesen vágyakozik olyan szívbéli gondolatokra, amelyek a valóságos emberi lény centrumából áramlanak. Giordano Bruno és Julius Robert Mayer, mint korunk áldozatai. A XIX. század vége az emberiség belső fejlődésének csomópontja.]

[A főiskolai ifjúság vezető tanárokat keres. Az egyetemek, mint kutatóintézetek. Az „objektív tudomány” embertelensége, amely elől a „filo-sofia „-nak el kell osonnia. A nevelés feladata, hogy az embernek megadja a természetnek megfelelő öregedés lehetőségét. Az embert a XV. századig lelki örökségek hordozták, a XIX. század vége óta lelkileg a semmi előtt áll, mert elvesztette a szellemi világgal való kapcsolatát. A Waldorf-iskola pedagógiája nem pedagógiai rendszer, hanem művészet, azt kívánja felébreszteni, ami rejtve van az emberben. Az intellektusban álmodunk a világról. A golgotai misztériumot az intellektussal nem tudjuk megérteni. A lélek belsejében jelen van a golgotai misztérium megértésére való törekvés. A szellemi világot új erőkkel kell átélnünk, mert minden régi örökség elfogyott. Az ifjúság közösségi törekvésének legmélyén is ez az impulzus rejlik. Az ifjúság azt kívánja, hogy tudatában ébresszék fel. A kérdés tehát így hangzik: hogyan találjuk meg a szellemet önmagunkban ?]

[A mai ember csak a felébredés és elalvás közti éber tudatot veszi tekintetbe, míg a régebbi korokban az alvó tudatból még átvitt valamit a nappali tudatba. Amikor sóról, foszforról, higanyról stb. volt szó, akkor ezekről az anyagokról még volt valamilyen éteri észlelésünk. A XV. század óta egyre inkább megszűnik az alvó tudat beszűrődése az éber tudatba. A kultúra fejlődése „nevelői” szempontból. A könyv régebben produktív erőket mozgatott meg az emberben, ma mindent formálisan, logikusan, akarat nélkül veszünk fel. A mai gondolkodás az agyvelő terméke, ennyiben igaza van a materializmusnak. Ez azonban halott gondolkodás, amelyet élő gondolkodásnak kell felváltania. A halott gondolkodásnak a külső megfigyelésből nyert eredményeit nem lehet az alvásba átvinni. A mai embert alváskor szinte teljesen felszívja a természet szellemisége, míg régebben az alvó ember is „volt valami”. Nem a szavakon múlik: a teozófiát is lehet materialista módon képviselni. A szellemről nem beszélni kell, hanem a beszédben kell kibontakoztatni. A sematikus antropozófia szellem nélküli. Mager atya az antropozófiáról. A jelenkor kultúráját csak a szellemiséggel való belső áthatás útján lehet újra élővé tenni.]

[A filozófusok, mint korunk szellemi állapotának „hőmérői”. Spencer „Az etika elvei” c. műve, amellyel bizonyítani akarja, hogy az etikai megkülönböztetéseket nem lehet morális intuíciókra, érzésekre stb. alapítani, hanem csak a társadalom adott állapotával való gyakorlati megfelelésekről lehet szó. „A szabadság filozófiája” ezzel szemben azt írja le, hogy az ember számára már nem lehetnek más morális intuíciók mérvadók, mint amelyeket közvetlenül az emberi lélekben kell feltárnunk, mert az emberi lélek a szellemiségre vonatkozóan már néhány évtizede a semmivel áll szemben. Nietzsche, mint arisztokratikus szellem, aki korának „eszményeit” visszautasította, mert felismerte, hogy frázisokká váltak. Nietzsche és Paul Rée, aki korának természettudományos ismeretét vitte át a moralitásra. Ebből adódott Nietzsche számára a felsőbb rendű ember eszméje és az azonos visszatérése. A mai ifjúság az élő szellemet keresi, de ezt az intellektuálisban nem lehet megtalálni. Az „ifjúsági mozgalom „ frázisjellege. Az igazságérzék fejlődése szükséges. A frázist, konvenciót és rutint az emberek közti közvetlen kapcsolattal és a mindennapi cselekvésben is megnyilvánuló szellemiséggel kell legyőzni.]

[A morális intuíciókat régebben embercsoportok kapták, most az egyes embernek kell megszereznie. Az ősi kinyilatkoztatás kiapadt, a passzív erők már nem tudnak a szellemiséggel igazi kapcsolatot létesíteni. A megfigyelés, a kísérletezés és a gondolkodás nem igényel belső aktivitást. A gondolkodás csak az aktív gondolkodásnál megy át az akaratba, belőle jön létre a produktív morális fantázia. Az intellektuális gondolkodás úgy viszonylik az eleven gondolkodáshoz, mint a holttest az élő emberhez. Megismerésének voltaképpeni tárgya ezért halott. Ilyen módon lehet ugyan tudományt művelni, de az ifjúságot nem lehet nevelni. Az idősebb generáció által közvetített intellektualitást az ifjúság testébe döfött tőrnek érzi. Az eleven gondolkodás „A szabadság filozófiá”-jának „morális intuícióival” kezdődik el, ez ismét fel tudja fogni a szellemiséget. Meg kell tanulnunk, hogy elhalt gondolkodásunkba belevigyük azt az öntevékeny, élő bölcsességet, amely születésünk előtt és gyermekkorunkban működött bennünk. Ilyen értelemben aktuális ma a biblia mondása: „Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek...” Az ifjúsági mozgalom csak abban állhat, hogy a gyermekséget, vagyis a szellemiséget belevigye az idősebb korba. Legvégső következményként olyan szellemtudomány jön létre, amelyben az antropológia antropózófiává lesz.]

[Korunk alapvető pedagógiai felfogása. A fiatalabb generációval szemben új viselkedésmódra van szükség, amely a földelőtti lelki lét tudatából fakad. A világ rejtélyének megoldása az „Ember ismerd meg magad” mondásban. A világ a kérdés és az ember a felelet. A régi morális impulzusokat át kell alakítani: befelé morális szeretet, kifelé az emberek közti bizalom. Kant kötelesség-fogalma és az etikai individualizmus. A mások iránt érzett bizalom boldogsága és a bizalmatlanság fájdalma a jövőben mérhetetlenül fokozódni fog. Az eljövendő pedagógia alapelvének az emberismeretnek kell lennie. A kimunkált, nem Istentől kapott morális intuíciók révén az egész életet újra vallásos vonás fogja áthatni. Míg a többiek iránt bizalommal vagyunk, addig a gyermekkel szemben isteni bizalmat kell éreznünk. Így a moralitás ismét vallásossá válik. Az ifjúsági mozgalomnak Janus-arcot kell öltenie, amely egyfelől az ifjúságnak az idősebbekkel szemben támasztott követelményeire tekint, másfelől pedig azokra a követelményekre, amelyeket az eljövendő generációk fognak a mostani fiatalsággal szemben támasztani. Az ifjúsági mozgalom nem állhat csak ellenállásból. hanem alkotó módon kell előre tekintenie.]

[Az „ellentétes fáradtság” az ifjúságnál, amely már nem tud a megszerzendő ismereteken megfelelő módon kifáradni. A mai tudomány nem követel belső részvételt. Egy középkori gondolkodó olvasása igen nagy lelki erőfeszítést kíván meg. A mai „megismerők” „ tudósra” és „emberre” szakadnak szét, szigorúan elválasztva őket egymástól. A könyvből oktató tanítóknak figyelembe kellene venniük: minden gyermekben benne rejlik egy rejtett ember, aki elutasítja azt, amit a tanítónak is előbb a könyvből kell kiolvasnia. Mire fordították az emberek azokat a lelki erőket, amelyeket nem vesznek igénybe? A fiatalok tomboltak, az öregek a teozófiában kerestek altatószert, ahogy akkoriban gyakorta ezt tették. Az új iránti igazi vágyakozást csak a szellemtudomány révén lehet teljesíteni. A régi brahmin iskolák négy megismerési eszköze. A mai megismerés eszköze: a bizalom, hogy egy másik ember közlései saját lelki-szellemi átélésünk forrásává válhatnak.]

[Az emberiség történelmi fejlődése a kinyilatkoztatott gondolatoktól az önállóan feldolgozott gondolatokig. Csak külsődleges történelmünk van, nincs érzelmi, gondolati és lelki történelmünk. A 333. év. Nominalizmus és realizmus. A középkor tragikuma: az emberi gondolatoknak a szellemi világgal való kapcsolata tűnőben van. Az újabb korban a gondolatoknak a külső érzéki világból való összeszedése lépett a gondolatok belső koncepciójának a helyére. Kepler, két világ képviselője. A gondolatok isteni-szellemi természetének érzületéből a legutolsó utócsengések is elvesztek a XIX. században (Henle, Burdach, Hyrtl). Megjelent a „lélek nélküli lélektan „. Sok nagytehetségű embernek jelentett érzelmi problémát a mikroszkóp fejlődése. Fortlage. Az antropozófus irodalom aktív gondolkodást kíván, amelyben a szív is részt vesz, nem csak a fej. Akarati problémáról van szó. A gondolkodásba belevitt aktivitás révén kell a gondolkodás isteni mivoltát újra megszereznünk.]

[Az emberek között hiányzik az összekötő híd. Ma a fiatalok is mindent meg akarnak ítélni. Ez csak az intellektusból lehetséges. Az élet összefüggéseiről csak aktív gondolkodással lehet ítéletet mondani, ez pedig nem szerezhető meg 18 éven alul. A régebbi nevelés nem a diplomával igazolt tudáson múlt, hanem a képességen. A tanító azáltal szerzett magának tekintélyt, hogy bebizonyította, mire képes. Grammatika, retorika és dialektika, művészi tanítás. Ma is a művészi elemnek kell áthatnia az egész oktatást. Az igazságot csak a szépség révén lehet megszerezni. Az ember intellektuálisan nem érthető meg. A külső természethez igazodó fogalmak csak a fizikai testnek felelnek meg. Már a legalárendeltebb érzékfeletti részünk, az étertest is csak művészi lelki átélésből érthető meg. Az igazi ifjúsági mozgalom nem ellenszegülés lesz, hanem olyan mozgalom, amely úgy nyomul a tanítóhoz, mint a csecsemő az anya melléhez. Ez akkor történhet meg, ha a fiatalabb generáció elé az idősebbek a szépség alakjában tárják ki az igazságot. Akkor nem a passzív intellektushoz szólnak, hanem az aktív akarathoz.]

[Az intellektus vonzásában az ember érettsége nem játszik szerepet. Fogalmak útján mindenki vitatkozhat bárkivel. Az emberiség és az egyes ember lelki fejlődésének története. Ritmikus lefolyás. Példák Goethe életéből. Évezredekkel ezelőtt ezeket a ritmusokat és fordulatokat az egész élet során éppen olyan intenzíven érezték, mint most már csak a gyermekkorban (fogváltás, nemi érés). Az idősebbek érezték a test hervadását és a lélek felszabadulását (pátriárkák). Az ember egyre inkább elveszítette ennek tudatát, és ezt újra meg kell szereznie. A szellem régebben természetszerűen sarjadt ki öregkorban, most az embernek saját belső erőfeszítéssel kell megszereznie. Az intellektualizmus az elmélyülés tekintetében már nem halad előre, csak a gyakorlat terén. A szellem- tudomány lelki együttműködést kíván meg. „A szabadság filozófiája” értelmében vett „tiszta gondolkodás” egyúttal „tiszta akarat” is. A tiszta gondolkodás révén új belső ember születik, aki a szellemből hozhatja az akarat kifejtését. Ez azonos a művészi tevékenységgel. A mai pedagógusnak művészi alkatra van szüksége, hogy új kapcsolatot alakítson ki a tanító és tanítvány között. Ezáltal juthat el a tanítvány oda, hogy ismét természetes módon tekintsen fel a tanítóra.]

[Az emberekben tudattalanul él az az igény, hogy a világot ne csak fejjel, hanem egész emberi mivoltukkal tapasztalják. A modern embernek ez a képessége már csak a fogváltásig van meg. A csecsemő teljesen érzékszerv. Az embert nem lehet elvont tudományos tartalmakkal nevelni, csak úgy, ha művészi módon közelítjük meg. „A szabadság filozófiája” az emberi individualitás megértésének az eszköze. Nem a nagy tudás tesz bennünket nevelővé, hanem az, hogy a tanítványnak emberileg tudunk valamit nyújtani. A tanító lelki konfigurációja a lényeges a gyerek fogváltása és nemi érettsége között. Az ima és az áldás oksági összefüggése. A gyermeknek növekedésre képes képeket kell kapnia, nem elvont definíciókat, amelyek mintegy rendszerbe szorítják. Olyan nevelési művészetet kell kialakítanunk, amelynek révén az emberek újra megtanulnak egymással élni.]

[Az én csak a mi korunkban áll leplezetlenül a másik énnel szemben. Az indiai kultúrkorszakban az érzékelés folyamán a szellemit is észlelték. A misztériumok törekvése, hogy az emberek számára a szellemi-lelkiség kerülő útján át tegyék lelkileg felfoghatóvá azt, amit érzékelnek. A perzsa korszakban az embert fény-alakban észlelték. Az egyiptomi-káld korszakban a külsőt érzékileg kezdték látni, a belsőt pedig szellemi-lelki módon. A görög korszakban a testiséget világosan megkülönböztetik a szellemi-lelkiségtől. A görög korszakig az ént még burkokon keresztül észlelték. A burok nélküli én észlelése az újabb emberiség ijedtségét váltja ki (pl. Verulami Bacon, Shakespeare. Jean Paul). Az antropozófus pedagógia nem akar utasításokat adni, hanem az embereket akarja jellemezni. A nevelésről voltaképpen nem kellene beszélni. Nevelni csak azokkal a mozgékony emberi erőkkel tudunk, amelyek gyermekkorunkban hatnak bennünk. Az igazi pedagógus nem lehet sem filiszter, sem pedáns.]

[Átmenet a kinyilatkoztatott fogalmaktól a külső természet útján kimunkált fogalmakhoz. A belsőben elhaló fogalmak a külső természeten élednek fel újra. A természet útján kialakuló gondolkodás nem elegendő az ember megértéséhez. Az ember ismerete a természettudomány kialakulásával indult hanyatlásnak. A sárkány elnyeli az ember lelki életét. Azért tud erős hatást kifejteni, mert az ember már nem érti a másik embert. Az ember lényének félreismerését bizonyítja az a vélekedés, hogy az anyag az emberi organizmuson átjutva is megmarad. Valójában az emberben állandóan anyag válik semmivé és teremtődik újra. A sárkányt le kell győznünk, amennyiben felismerjük, hogy Mihály is kívülről jön. Ma minden tudomány a sárkány metamorfózisa. A sárkány egyetlen ellenszere, ha igazi megismerés útján áthatjuk magunkat a világ szellemiségével. Az ifjúság eleven, művészien vezetett nevelésével közlekedési eszközt készítünk Mihálynak, amelyen beléphet civilizációnkba. Ez minden neveléstan voltaképpeni alapja. A szellemiség élő, nem a csontokhoz hasonlít, hanem a vérhez. A felnövekvő emberek az edények, amelyekben a vér áramlik. A gyermek akkor kész arra, hogy felvegye azokat az üzeneteket, amelyeket a földi életből hozunk el neki, ha nevelőnkké válik, és üzeneteket hoz le a szellemi világból. Ez a tanfolyam mindenekelőtt a szívekhez szól.]